Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)
1931-10-30 / 247. (2764.) szám
T>Rfl:GAlA^AG^ARHlRLAg 1931 október 30, péntek. 10 KöZ^AZDA^ÁCT . 1 sslovenszkói közgazdaság szomorú helyzetképe a pozsonyi kamara Jelentésében Pozsony, október 29. A pozsonyi kereskedelmi és iparkamara kedden tartott ülésén &tod-ola Kornél kamarai elnök jelentésében Szlovenszkó közgazdasági helyzetéről számolt be. Az elnöki jelentés a régebben elhangzott beszámolóktól abban különbözik. hogyr abból eltűnt az az abszolút optimizmus, amely a reális, való helyzettel nem számolva e jelentések tárgyilagosságát erősen kétségessé tette. Stodola beszámolójának elején a gazdasági bajok főí'orrását a szomszédos államok hitelválságában ■látja s ennek a hitelválságnak a hatása mutatkozik Szlovenszkón is. A gazdasági élet föllendülés ének lényege^ és legfontosabb kelléke a bizalom uj élet* re keltése-. A csehszlovák köztársaság a bizalmat teljes mértékben élvezi a külügyi és pénzügyi politikában s igy a szlovenszkói termelésnek nem kell aggódnia a csehszlovák valuta sorsa miatt. Nem volna értelme — mondotta Stodola, — hogy7 Szlo- venszkó helyzetét ’rózsásabbnak fessük, mint amilyen, de nincs ok arra sem, hogy sötétnek lássuk azt. A munkanélküliek száma egyre emelkedik. A tavaszi hónapokban mintegy 12.900—13.800, a nyári hónapokban 9.200—9.600 munkanélküli volt; ez a szám szeptemberben ismét 13.775-re emelkedett. A túlórák száma a múlt év első nyolc hónapjának 449 e.zer órájáról ezidén 132 ezerre esett. A kereskedelem kedvezőtlen viszonyait jellemzi a csődök és kényszeregyezségek számának emelkedése. Újabban szomorú jelenség, hogy egyre több mezőgazda* sági üzem jelent fizetésképtelenséget. Az érckitermeiés eredményei is csökkenő irányzatot mutatnak. Ez év első felében 367.794 (múlt év első felében 4S2.184) métermázsa vasércet bányásztak, vagyis a csökkenés 24 százalékos. A rézérc-j kitermelés ugyanakkor 32.375 (tavaly 38.SÓ8) tó éter- í mázsa, vagyis a csökkenés 20 százalékos. A netnes- fém-ére-ki termel és a tavalyi 24.545 méter mázsával szemben ezidén 13.500 métermázsa. A kitermelt ércek 40 százalékát Magyarországra szállították. — A szén értékesítése az utóbbi hónapokban kieiégitő volt. A téglagyárak termelési viszonyai változatlanok s a téglaégetök raktárra dolgoznak. A cement fogyasztása 15 százalékkal csökkent. A villamos áram fogyasztása a gyáriparnál 10 százalékkal, a világit ó és kisipari áram fogyasztása 15 százalékkal visszaesett. A vasipar foglalkoztatottsága némileg javult, ami az építkezésnek köszönhető. A kábel- gyártás helyzete változatlan s heti 42 órát dolgozik; az utóbbi időben az értékesítés csökkent. — Az üvegipari termelés 50 százalékosan van korlátozva; a külföldi piacokon más államok olcsóbb termel- vényei erős versenyt okoznak. — Az olajipar nehezen viseli az áresést. A belföldi piacot elárasztja a dum- pingáron kínált külföldi olaj. — A gumiárunak jó ke* leije van. különösen az autóguminak, az árak azon* bán itt is esnek. A cellulózeipar helyzete egyre válságosabb. — A papirszükséglet egyre csökken. A papirtermelést a tavalyi 15 százalékos korlátozása után ezidén már 30—35 százalékkal kellett csökkenteni. Alapos az aggodalom, hogy egyes cellu- lózegyárak kénytelenek lesznek üzemüket teljesen bezárni. A fakereskedelem 15—20 százalékkal csökkent a múlt év eredményeivel szemben. A németországi kivitel 50 százalékkal esett. A belföldi piacon megjelent az orosz és lengyel fa, amely a vasutakon jelentős kedvezményt élvez. A fűrésztelepek helyzete is válságos. A bútoripar termelési föltételei némileg javultak, az árak azonban nagyon alacsonyak. A cukoripar nagyon kedvezőtlen viszonyok között dolgozik, minek oka főleg a külföldi pénzpiacok bizonytalansága. A malmok erősen érzik az értékesítési válságot és az idei rossz termés következményeit, A helyzetet a gabona vámmentes behozatala lé= nyegesen megjavítaná. Kereslet csak kenyérliszt iránt mutatkozik. A szeez- értékesités egyre csökken. A csokoládé, és cukorkagyáraknak elég megrendelésük van, az angol font esése azonban megneheziti a kakaóvásárlást. A csemegekéreskedések csak a legolcsóbb fajta árut tudják értékesíteni. A textilipari termelések értékesítése Csehországban 68, Szlovenszkón 5.1 százalékkal esett. A textilipar a külföldön erősen szenved a japán verseny miatt, A kisipar helyzete is nagyon nehéz: a rossz termés miatt a legszélesebb körű néprétegek vásárló* ereje nagyon csökkent. Egyéb aktuális kérdések megvitatása után a közgyűlés a kamara 1932. évi költségvetését jóváhagyta. Az. uj költségvetés kiadásai 2 millió 115 ezer koronát tesznek ki az idei 2 millió 328 millióval szemben. A tagilleték változatlanul 22 százalék marad. A kamarai alkalmazottak fizetését 15 százalékkal csökkentették. : I cseftszforák-Hsgyar kereskedeSm; tárgyalások folytatása . Prága, október 29. A Lidové Novhry jelenti: Az eredeti megállapodások szerint a csehszlovák—magyar kereskedelmi ' tárgyalásokat november 8. után Prágában kell folytatni. Miután a magyar delegáció, az utóbbi időben azt a ki- váaiságát fejezte ki. hogy az engedélyezési eljárás korlátozása is tárgyaltassék, nincs kizárva, hogy a kereskedelmi szerződésre vonatkozó tárgyalást megelőzően az engedélyezési eljárásról fognak tárgyalni. A devizakérdést illetőleg az az általános nézet, hogy ezt az ügyet a vámtarifaszerződéssel egyidejűleg, azonban ettől elkülönítve tárgyalják. Ebben a kérdésben is elkészült néhány javaslat és tervezet, melyek mindegyike jelentősen közelebb hozhatja az eddig erősen eltérő nézeteket. A mezőgazdasági termények irányárai novemberben. A csehszlovákiai terménytőzsdék az október 1—20-i átlagárak alapján novemberre a következő irányárakat hirdették ki: Búza 140, rozs 150, takarmányárpa 100, zab 130. tengeri 60, pohánka 70, Viktória-borsó 180, zöldborsó nagyszemü 200, aprószemü 160, bab 160,, lóbab 150, peluska 130, nyári bükköny 120 K. RÁDIÓMŰSOR mmiejujuumiMm mmaaBaamamammmmmmmmm ÁLLANDÓ MÜSORSZÁMOK PRÁGA: 12.00 Időjelzés, hirek. 12.05 Mezőgazdasági hírek. 13.00 időjelzés, birek. 14.25 Tőzsde." 19.00 óraiitée., birek. 20.55 Hirek. 21.00 Időjelzés. 22.00 Időjelzés, hirek. 23.00 Óraütés szerda és szombat kivételével.. — POZSONY: 11.00 Vízállásjelentés 42.00 Prága. 12.05 Mezőgazdasági előadás. 13.00 Prága. 14.10 Német és magyar hirek. 14.25 Prága 49.00. 20.55. 21,00 és 22.00 Prága. - KASSA: 13.30 Szlovák ée magyar hirek. 19.00, 20.55. 21.00, 22.00 Prága. — BUDAPEST: 11.10 Nemzetközt dzjelző- ♦ízplgálat, 12.00 Harangozó. SZOMBAT: PR AGA: 11.00 Gramofon. — 12.00 Időjelzés, mező- gazdasági előadás. — 12.15 Munikapóiac. — 12.30 Hirek. — 13.00 Időjelzés. — 13.50 Ipari előadás. — 14.10 Gramofon. — 14.25 Tőzsdejelentések. — 17.10 Hetiszemle. — 17.20 Német nyelvlecke. — 17.35 Irodalmi félóra. — 1.7,55 Külföldi színházi szemle. — 18.05 Mezőgazda- sági hirek. — 18.15 Munkáselőadás. — 18.25 Német hírek és előadás. — 19.05 Orvosi előadás. — 19.20 Fúvós-zenekari (hangverseny. 1. Obrucsa: Volga-índulő. 2. Rossiini: Teli Vilmos*. 3. Rehor: Hanikg. — 20.20 Cseh, ja-zz-d arabok két zongorán. — 20.45 Rudi .Turista: Vidám hétvégi elbeszélések. — 21.00 Időjelzés. POZSONY: 11.05 Prága. — 12.05 Mezőgazdasági hirek. — 12.15 Prága. — 12.35 Déli hangverseny. 1. Schubert; Rosamunda. 2. Dvorá’k: Szláv tánc. 3. Delibe*: Coppelia. — 13,50 Prága. — 15.00 Briinin. — 17.00 Gramofon. —- 17.30 Gyermek mesedél után. — 18.40 Háztartás. — 20.20 Cseohov azrinjátéka: Hattyúdal. — 20.45 Prága. — 22.25 M.-Ostrau. KASSA: 11.50 Gramoofn. — 12.30 Déli fcengver- f-cny. I. Suppé: Előjáték. 2. Waldteufel: Keringő. 5. Fefráe: Ofifernbach emléke. 4. Fuc«i.k: Szerenád. - 13.35 Ruszin híradó. —• 13.50 Sporthiradó. — 15.00 Brürni. — 17.00 Gramo*- fon. — 18.00 Vidám vadásztörténetek. — 18.20 Heti tőzsdeszemle. — 18.30 Krist K. dalestélye. 1. Sohneider-Trnavsky: Dalok. 2. Kvapil: Szomorú idők. 3. Novák: Dalok. — 19.05 Vi- god a főkántor héber egyházi dallamokat ad elő. — 19.30 Esti hangvérsény. 1. Straiuss: Cigánybáró. 2. Zeller: Egyveleg. 3. Fali: Staimbul rózsája. —1 20.45 Prága. 22.2>5 M.-Ostrau. BRÜNN: 15.00 Délutáni hangverseny. 1. Smetaua: Nyitány. 2. Dvorák: Rapszódia. 3. Novák: Holdas éjjel. MÁHRISCH-OSTRAU: 22.25 Rádiófilm. BECS: 19.45 Fali Leó: Pompadur c. o felvonásos operettje. A szünetekben klb. 21.30 Hirek. — 22.15 ‘.A Hakoah—UTE nemzetközi uszómérkő- zés helyszíni közvetítése a Dia-na-fiirdőből. Konferál: WHly Schinieger. — 22.45 Tánczene. VARSÓ: 20.15 Zenekari yereeny bariton- és xilofon- ezólóval. — 21.55 Tárca. — .22.10 Chopin-müvek. — 22.40 Hirek. — 23.00 Tánc-zene. BUDAPEST: 9.00 Hirek. — 9-30 Refonmátüs isten- tisztelet a Kálvln-téni templomiból. Prédikál: Forgács Gyula sárospataki lelkész. — 11.00 Evangélikus istentisztelet a Deák-távi templomiból. Prédikál: Raffay Sándor dr. püspök, tana: Pontos időjelzés, időjárás jelentés. Majd: A rádió h áz tk variéit tjének hangversenye. — Közben: Hirek. — 16.00 A rRádiióélet“ gyer- , me!< játszó-órája (Harsányt Gizi előadása). — 17.00 ..Az Országos Református Szerete(szövetség.“ Kiss Ferenc dr. előadása. — 1.7,25 A Berciid szalónzenckar hangversenye. —• 18.40 Mit, üzen a rádió, — 19.30 A magyar kit. Operaház előadásának közvetítése. „Lalk,niié“. Dalmű 3 fel vonásban. Szövegét itták Gond inét és Gllies. Fordította Ábrányi Emil. Zenéjét sezrze-tte Delmbes. Az I. felv. után: Lóverseny- é« ügetőversenyeredimi'nyek, birek. Az II. felv. után: Pontos időjelzés, hírek. Az előadás után- [dőjáráHíjclentés. Majd: Farkáé Jenő és clgány- zenckarának 'hangversenye a Spolaríoh-kávé- házból. Az agrárok monopolizálják a gabonabehozatalt A Lidové Noviny jelenti: Az agrárok ée központi szövetkezeti szervezeteik attól, tartanak, hogy a jövő hónapokban nem sikerül - ha- ta.mukba keríteni a buzabehözatali engedélyezést úgy, amint az a többi szövetkezeti központ, különösen a néppárti szervezetek .gondatlansága és nemtörődömsége miatt októberben sikerült nekik. Az engedélyek kiadásából és a búza behozatalából eredő mintegy havi 10 millió koronának a saját céljaikra való biztosítása érdekében most nagy hirtelen alakítják meg Prága székhellyel a csehszlovák malomszövetkezet nevű intézményt s a kereskedőket és a kismalmokat azzal az Ígérettel csábítják belépésre, hogy csak ennek az uj szövetkezetnek a tagja kaphat novembertől buzabehozatali engedélyt. A tagul jelentkező malomtulajdonos minden napi egy vagon teljesítmény után 1000 K üzletrészt köteles kifizetni. A belépési nyilatkozatokat már szétküldték. Az agrár szövetkezeti központok ezenkívül gyűléseken toboroznak tagokat a molnárok körében az uj szövetkezet részére. Az agrárok és szövetkezeti központjaik azt remélik, hogy iÍ3'cn módon teljesen a saját kezükbe kaparinthatják a buzabehozatali engedélyek kiadását s ezzel az'egész gabonakereskedelmet is. Azt remélik, hogy a molnárok 90 százalékát sikerül az uj .szövetkezetbe terelni. Nincs,szó itt a mezőgazdaság és a. gazdák megsegítéséről, hanem kizárólag a központi agrárszervezetek szubvenciójának uj formájáról, amely szubvenció havi ló millió koronát jelent s amelyben az agrárpárt is részesedik. Igazán kiváncsiak vagyunk — kérdezi végül'a lap —, hogy a többi — különösen néppárti — szövetkezet, a malmok szövetsége s a kereskedők szervezete tétlenül fogja-e nézni az uj agrárakciót? Tovább csökken az amerikai autógyártás. Az amerikai autógyártás hóhapról-hónapra, sőt hétröKhétre rohamosan csökken. Ez év júliusában még -heti 60 ezer autót gyártottak az Északamerikai Egyesült Államokban, ez. év augusztusában a heti termelés 40 ezer darabra csökkent. Október első hetében 32 ezer, a második héten már csak 29 ezer darab autót állítottak elő. Törvényjavaslat a negyvenórás munkahétről. A múlt napokban közöltük a népjóléti minisztérium által.a negyvenórás munkahétről készített, törvényjavaslat fontosabb intézkedéseit. Szá- | mos olvasónk azzal a kéréssel',fordult szerkesztőségünkhöz, hogy ezt a javaslatot szerezzük be s küldjük meg neki. Ennek kapcsán megemlítjük, hogy a népjóléti minisztériumban szerzett információink szerint,, a javaslat csak alapvonalaiban készült e-1 s az jelenleg tárcaközi tárgyalások anyaga. Ezeknek a tárgyalásoknak az eredményétől függ -a javaslat további -sorsa, ezért a minisztériu ma javaslat teljes szövegét egyelőre nem hozza nyilvánosságra s azt senkinek sem adja ki.- . • ;• . A devizaforgalom nemzetközi korlátozásának enyhítése. A nemzetközi fizetések bankjának kezdeményezésére az utódállamok jegybankjainak kiküldöttei a kezdeményező bank szakértőinek részvételével Prágában november 3-án fognak tárgyalni arról, hogy összehívható volna-e egy olyan nemzetközi konferencia, amely a devizaforgalom korlátozásainak enyhítéséről tárgyalna, A prágai tárgyalások célja az, hogy a szakértők tiszta képet szerezzenek a devizaren- deletekről -s az azokkal szerzett tapasztalatokról. A prágai konferencia eredményétől függ. hogy az érdemleges devizakonferenciát öesze- hivhatják-e, vagy nem. A Credit Foncieres másfélmilliárdfrankos kölcsönt bocsát kf. Hosszabb megszakítás után a párisi piacon Credit Fonctores másfélmilliárdnyi 4 százalékos préninumkölceönt bocsát ki 98 és fél százalékkal. A kölcsön 50 évre szól és húzás által törlesztik. Idő előtti visszafizetés 1937. január l-től lehetséges. .................. El készült a banktörvény legújabb javaslata. A Trapl pénzügyminiszter által a .parlamentben beígért banktörvény tervezetén a mihieztérium serényen dolgozik. A javaslatot most tárgyalta a pénzügyminisztérium,' a bankok, az, ipar; és ke-, reskedelem szervezeteinek szakértőiből létesült -bizottság s egyhangúlag megállapította, hogy a legújabb javaslat a közgazdasági élet követelményeinek megfelel, mindössze néhány.részlet- kérdésben kell még megegyezni. A banktörvény javaslatának a parlamentben való benyújtása rövidesén várható. Island is korlátozza a* áru importot. Rejkjaviiki jelentés szerint az iglamdi kormány a niuít napokban kiadott, rendeletével megtiltotta az itegen árunak Island szigetére való szállítását. A kormány külön engedélyével importálh-atók a kézművesipari áruk, a cipő, a teherautó, bútor, film, nyersanyag, cuko,rám és cukorkészitm-énvek, optikai műszerek, fényképezőgépek, poroelláná-ru, kés, lőfegyver, mó* tor és .irodai gépek. , . j , ü Egyre csökken a sörfogyasztás. A statisztikai hivatal most, kiadott'jelentése szériát augusztus-bán tovább csökkent a sörfogyasztás, amennyiben az" 1 millió 25.466 hl.-t tett ki a -ni-ult év augusztusi t millió 131.575 hírrel eszemben. A belföldi fogyasztás júliusban 1. mii Hó 219 ezer hl. sört igényéit, au* gusztusban pedig csak Umillió 12' ezer hl,4. Tpvaly júliusban 1 millió 248 ezer, tavaly augusztusban 1 millió 112 ezer hl. volt a belföldi sörfogyasztás. Az öv első nyolc hónapjában a sörfogyasztás' ezidén 7 millió 400 ezer 104 hl., tavaly 8 millió. 44-065 hl. volt, a csökkenés tehát 8 százalékos. A belföldi.'fogyasztásra jutott pzid-én'7 millió 291 ezer ;72 hl.-a tavalyi 7 millió 872.052 hl.-el szemben. :'A nyolc havi sörfogyasztás .unegoszlása.: Gselíors/ál 5 millió 650 ezer 345 (tavaly 6 millió 128-300), Morvpontóág 1 millió 1-00.826 (1 millió, 612.010), Szloveusakő 239.186 (277.512), Ruszinsakó 19.447 06-287) W. A kereskedők tiltakozása a gabonabebozatat engedélyezési módja ellen. A gabonakereskedelmi körök kezdeményezésére a csehszlovákiai kereskedelmi szervezetek központjai a múlt napokban a prágai gabonatőzsde éttermi helyiségeiben erősen látogatott gyűlést rendeztek,, amely gyűlés egyetlen tárgyalási pontja a gabonabehozatal mai módja ellen való tiltakozás volt. A szónokok szenvedélyes szavakkal bírálták különösen a gabonabehozatali bizottság gyakorlatát s a kormány tanácstalanságát, mint az elfogadott rezoluciós határozatból is kitűnik. A határozat mindenekelőtt azt követeli, hogy az engedélyezési bizottságban a kereskedelem rendes tagságot kapjon. A második pont azt követeli, hogy az engedélyek kiadásánál a kereskedőket a malmokkal egyenlő elbánásban részt -sltsok A harmadik követelés oda -irányul, hogy a kormány a Centrokooperativának nyújtott kiváltságokat haladéktalanul szüntesse meg és hogy a kereskedő és a molnár a behozatali engedély elnyeréséhez megkívánt és belföldi búza vásárlását igazoló tanúsítványt bármely belföldi termelőtől szerezhesse be. A ke- resRedök végül azt követelik, hogy a kikötőkben az uszályokon és raktárakban fekvő s csehszlovák állampolgár által szeptemberben, vagy régebben megvett és ki is fizetett külföldi búza. a belföldi forgalomba azonnal bocsáttassák be. A konszernek tőkeereje. A német birodalmi statisztikai hivatal már évek óta adatokat gyűjt arról, hogy a koncentrációs mozgalom mennyiben hatott ki a részvénytársaeógok tőkéinek megoszlására. A vizsgálatot több, mint 10.000 német részvénytársaságra te rjes-ztotték ki és most. közzétették a műit éwégi állapotról szóló adatokat. Ezekből az tűnik ki, hogy 3600 társaság, amely azonban az összesen 24 milliárdra rugó részvénytársasági tőkének kerek 75 százalékát reprezentálja, passzív részesedési viszonyban áll, vagyis részvénytőkéje egészben, vagy részben más társaságok birtokában van. Ezzel szemben aktív részesedést mindössze 924 társaság mutat ki, 14 milliárd márka tőkével. Ez pedig azt jelenti, hogy a részvénytársaságoknak nem egészen egy százaléka saját tőkéjén kívül az összes német részvényvállalatok- nek kétharmad részét kontrollálja. Tekintve, hogy a részvények egy része a kisrészvényeseknél és a bankóknál is le van kötve, a német részvénytársaságoknak alig 20 százaléka áll kívül a konszern- szerű alakulásokon. Ezeknek, a teljesen független társaságoknak tők-éje mindössze 5 milliárd márkára rúg. A Latorica-társaság beszünteti a termelést. A Latori-ca-társasággal eddig folytatott hivatalos tárgyalásoknak semmi pozitív eredményük nincs. A társaság most szüntette be a szerencs- kei.és csinadievói faüzemeiben a termelést, minek következtében e hét. elején 700 munkás kereset nélkül maradt, A szolyvai telep háromszáz munkásának november 15-ére-fölmondták. A szolyvai járási hivatal az érdekeltek bevonás sával még e héten újabb értekezletet tart, mely azonban kevés eredménnyel kecsegtet. A liszt kötelező keverése Olaszországban. Rómából jelentik: A kormány ezekben a napokban oly értelmű rendeletet adott ki, amely szerint, november elsejétől kezdve a bel- és külföldi liszt a kemény gabonanemüeknél csak 75 ezá.- zalékos, a lágy gabonanemüeknél 95 százalékos keverési arányban hozható forgalomba. Módosítják a vizierőadót. Az érdekelt minisztériumok illetékes osztályai a múlt- napokban tartottak értekezletet a vizierőadóról szóló törvény módosítása ügyében. Elsősorban a kedvezmények meghosszabbításáról van szó. A mai álla-pot szerint ugyanis az uj vízmüvek teljes adómentességet élveznek tizenöt éven át s további tizenöt éven át részleges adómentességet kapnak. A novella szerint ezt a kedvezményt öt-ven évre fogják meghosszabbitani. Ezenkívül a vizierőadó alaptételeit is megváltoztatják. E kérdés rendezése kapcsán elintézést nyer a vegyi ipar azon követelése is, hogy a vegyi iparban használt s vizierövel előállított, villanyáram olcsóbbá 'tétessék a vizierőadó tételeinek leszállításával'. A kedvezményeket különösen a vizgazdálkodási és meliorációs alapok ellenzik,-miután a legújabb törvények szerint a- vizierőadó ezeknek az alapoknak a jövedelme, ÉRTÉKTŐZSDE Gyöngült a prágai értéktőzsde Prága, október 29. A newyorki gyenge tőzsdejelentések és az angol választási eredmények kedvezőtlenül befolyásolták a tőzsdét. Az- ipari részvények piacán Nordbahn és Noirdbahn-bonnok 25, Berg és Hütten és Königsheffer 15, Cseh-Morva 10, Skoda ű, Poldi és Aussigi Vegyi 6, Schöller, RinghofDohánynál, szőllőnél jobb minőségei csak . - akkor ér el, ha mésztrágyát használ. Kérjen használati utasítást. Szénsavas Mésztrágyagyár Igazgatósága Ciz-Kupele.