Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)
1931-10-28 / 246. (2763.) szám
1931 október 28, szerda. •PBXGMjySúXáuat.HtRLAg 5 A varsói bíróság megkezdte az összeesküvéssel vádolt lengyel szociáldemokraták és parasztpártiak bünperének fötárgyalását Fe't&iiöeír iiynscdt és barátságos altnoizférában insSult e! a nagyszabású politikai bünper Korfaniynak és az ukrán összeesküvőknek bűnügyét különválasztották rtaön diktálta szükségesség lett volna, úgy a kormány lapjai és folyóiratai ugyanezt a deliktumot más apropóból kifolyólag homlokegyenest ellenkező módon bírálták el. A brest-litovski szégyenletes események előidézésével a kormánynak nem volt más célja, minthogy a választást a maga javára már jó eleve előkészítse." Liebermaun dr. több órán át fejtegette politikai álláspontját és a legkisebb részletekbe menően elemezte a kormány politikáját. Fejtegetései abban konkludálnak, hogy a.t 6 magatartása mindvégig a jog és alkotmány alapján állott s hogy ő mindenkor megkapja az abszolutóriumot a lengyel dolgozók millióitól. Varsó, október 27. A varsói országos törvényszék büntetőtanácsa tegnap kezdte meg a „kilenc bresti politikai fogoly11 bünperének fő tárgyalását. A vádlottak: Liebermann, Barlitzky, Dubois, Mastek, Piagier és Cziol- kocz lengyel szociáldemokrata vezérek, valamint Witos, Kiernik, Baginsky, Putek és Sa- wiczky, a lengyel parasztpárt vezérkarának tagjai. A politikai per anyaga eredetileg magában foglalta az ukrán összeesküvők ügyét és a Korfanty elleni eljárást is, minthogy azonban a sziléziai szejm, amelynek Korfanty tagja, kifogást emelt az eljárás ellen, a bünpert kettéosztották és Korfantyék ügyét elkülönítették. A vádat két államügyész képviseli, akik azzal vádolják a bresti foglyokat, hegy 1928 tavaszától 1980 szeptember 9-éig tervszerűen közreműködtek az uralkodó rendszer megdöntésére irányuló akcióban. Erőszakkal akarták cltávolifcani helyéről a lengyel kormányt, anélkül azonban, hogy az alkotmány alapelvrii meg akarták volna változtatni. E rcl érdekében két eszközt használtak: 1. a tömegek fellazítását; 2. a szociáldemokrata és a paraszt-párton belül forradalmi csoportok megszervezését és felfegyverzését, A láziíást olyképpen végezlek, hogy a lakosságot a sajtó utján állandó izgalomban tartották, a kormány iránti engedelmesség, valamint az adófizetés megtagadására bujtogattók. Azonkívül röplapokon és a sajtójukban gúny tárgyává tették a kormányt és annak egyes tagjait. A forradalmi élcsapatok megszervezése abból a célból folyt, hogy előkészítsék a kormányhatalom erőszakos átvételit, amely a Varsó elleni felvonulás formájában volt megszervezve. A felvonulásra kiadták a parancsot és ennek következménye volt azután a véres szeptember 14-ike, amikor Lengyelország huszonkét városában véres összeütközések történtek a kormánycsapatok és a forradalmárok között A nagyszabású politikai bünper vádlottai két sorban foglalnak helyet. Az első sorban ül Liebermann szociáldemokrata, egy fehérhajó, elegánsan öltözött idősebb férfi, aki láthatóan igyekszik megfékezni nervozilását. Mellette Barliczky szociáldemokrata pártve- zetőségi tag foglal helyet, aki hideg nyugalommal lapozgat iratai között, mintha csak pártjának irodájában tanulmányozná az aktákat. A harmadik a sorban Pragier profesz- szor, a pacifista mozgalom lelke, mellette Dubois, a lengyel szociáldemokrata ifjumun- kásmozgalomnak az irányitója és Baginsky, aki a vizsgálat folyamán sok mindent átélt. Mögöttük a második sorban ülnek a paraszt- párti vezérek, élükön Witos volt miniszterrel, mellette Kiernik volt parasztpárti belügyminiszter és a többiek. Jobbkézről három sorban busz ügyvéd telepszik meg, köztük Beren- son, Varsó legkiválóbb büntetőjogásza, aki szintén résztvesz a védelemben. Velük szemben a bel- és külföldi sajtó munkatársai helyezkednek el öt sorban. A hallgatóság részére fenntartott helyeken alig lézeng pár ember, amit nem annyira az érdeklődés hiányával, mint inkább a szigorú és sokszoros ellenőrzéssel lehet magyarázni. A bíróság először a vádlottak személyi adatait veszi fel, majd rögtön ezután Berenson védő jelentkezik szólásra és kifogásolja, hogy a jegyzőkönyvet olyan tisztviselő vezeti, aki a rendőrség kötelékében dolgozik. Minthogy a rendőrség alárendelt szerve a belügyminisztériumnak s a bresti esetet éppen a belügyminisztérium bonyolította, a védő összeférhetetlennek tartja a rendőrségi Jegyzőkönyvvezető alkalmazását. A bíróság elnöke konciliánsan kijelenti, hogy a rendőrségi tisztviselőt csupán személyzeti hiány miatt alkalmazza s mihelyt módjában lesz, leváltatja. Ezután lel olvas tatfa a bíróság a főtárgyaidéra beidézett tanuk végnélküli névsorát A tárgyalás rendkívül udvarias és előzékeny hangnemben kezdődött, a vádlottak és a bírósági funkcionáriusok szinte egymásra licitálnak kölcsönös udvariasságukkal és szívélyességükkel. Ki kivetett el alkotmánysértést! A bíróság ma délelőtt megkezdte a pőr eAddottaimak kihallgatását Először Liébermann dr. fővádlott teszi meg vallomását. Elmondja, hogy az ellenzék csupán az alkotmányos jogokért küzdött s ez a magatartása állította szembe a Pilsudski-kormáúnyal, amely a marsall saját szavai szerint a munkaképtelen parlament alkotmányos funkcióját szán tszán dék k a-1 megbén i tó t ta. Az a körülmény, hogy az államfő a szej- met e’napolíatta, még mielőtt egyetlen ülésre összejöhetett volna, kétséget támasztott aziránt, hogy az állam legfőbb funkcionáriusai komolyan veszik-e a lengyel alkotmányra tett esküjüket* Hogy egy igazi forradalmat miképpen készítsenek elő s az erőszakos kormáraybuktatást hogyan bonyolítják le, azt a legjobban Witos volt miniszterelnök tudhatja megmondania, akit Pilsudski annakidején erőszakkal távolított el a kormányról. Amikor a vádlott tüzetesebben akar foglalkozni a brest-litovski eseményekkel, az elnök nem hagyja tovább beszélni. Még' csak arra tehet utalást, hogy az államügyészség a lengyel! szocialistákat telte felelőssé azért a brossuráért is, amelyet Vanderwelde, a szocialista interna- cionálé elnöke adott ki. A vád állítása szerint a röpirathoz a lengyel szociáldemokraták szolgáltatták az adatokat. ,.Ami ebben a brossurában Brest-Litovskról el van mondva, az — becsületemre mondom — az utolsó betűig megfelel a valóságnak. Ha a kormány ma úgy állítja be a történteket, mintha ez a törvény tiprás az áliámA CalmeíÉe-preparátum magyarországi alkalmazását is bevonják a lübecki por bizonyítási anyagába A bíróság a bizonyítás kiegészítésére irányutó indítványok nagyrészét elvetette — Sem Calmetíe tanár tanukénté kihal! galásátf sem a pamiki katasztrófa adatainak beszerzését nem tartják fontosnak a bírák Lübeek, október 27. A tizenegyedik tárgyalási napon a bíróság kihirdette határozatait a tömegével előterjesztett bizonyítási indítványok ügyében. Mindenekelőtt "elutasították azt a védői indítványt, amely Calmette tanár tanukénti kihallgatását kérelmezte. Ezzel kapcsolatban a bíróság a pör sorsa szempontjából jelentőségteljes álláspontot foglalt el, amikor kinyilvánította, hogy mértékadónak tartja a népszövetség egészségügyi bizottságának és a párisi akadémia Calmeíte-bizottságának ama megállapítását, amely szerint a Calmette-féle preparátum teljesen ártalmatlan. Elutasította a biróság Slóvensky dr. szófiai orvosnak és Poskow Petroffnak a beidézéeét és tanúkihallgatását arra vonatkozólag, hogy előfordult-e Bulgáriában Calmette-kataeztrófa. Ezt a lübecki pör szemnontjából nem vélik fontosnak, akár megfelel a valóságnak, akár nem. A bizonyítás ilyen irányú kiterjesztéséről csak abban az esetben lehetett volna szó, ha a bulgáriai Calmette-katasztrófa valamilyen összefüggésben lett volna a lübecki eseményekkel. — Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor és bélzavarok, máj- és lépduzzadás. hát- és de rékfájás ellen a terméfzetadta „Ferenc József44 keserüviz, naponként többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József-víz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat A Ferenc József keserüviz gyógy szertárakban, drogériákban és füszerüzletckben kapható. Ugyancsak elutasították egy stockholmi & egy lengyel orvos kihallgatására vonatkozó indítványt, amellyel az indítványozók arra akartak bizonyítékot szolgáltatni, hogy Északsvédországban és Lengyelországban alkalmazták a Calmette-féle eljárást tragikus következmények nélkül. A biróság döntéséinek kihirdetése után a védők újból egész sereg uj bizonyítási indítványt terjesztenek elő, köztük egyet, amellyel azt akarják bizonyítani, hogy a Calmeíte-szé- rum alkalmazása folytán Magyarországon is előfordult olyan tömeges csecsemőhalálozás, mint Lübeckben. Az elnök közli, hogy az üjabb bizonyítási indítványok fölött később fognak dönteni. Ezután áttértek az újabb tanuk kihallgatására. Először Hamel dr. egyetemi tanárt, az országos egészségügyi hivatal elnökét szólították a bíróság elé, akinek lényegtelen vallomása után Mehrlein szenátor, a lübecki egészségügyi hivatal, gyógyintézetek és hatósági egészség- ügyi intézmények elnöke, ad információkat Alstadt dr. városi orvos hatásköréről. Elmondja. hogy Alstadt dr. hivatalos orvosi minőségében ellenőrzési jogot gyakorol a lübecki kórházak és gyógyintézetek fölött. Kzirányu hatásköre azonban korlátozva volt. annyiban, hogy minden ellenőrzés előtt jelentkeznie kellett a tanúnál, mint az egészségügyi hatóságok fejénél és csak az ő engedélyével végezhette el a szükségesnek tartott ellenőrzést, Kijelenti ezután Mehrlein szenátor, hogy az egészségügyi tanács azon ülésén, amelyen a Calmette-eljárás bevezetéséről döntöttek, nem vett részt. Hozzáteszi, hogy személyes jelenléte aligha változtathatta volna meg a tanács állásfoglalását, minthogy a döntés éppen ama orvosszakértők vé’eménye alapján történt, akik különben az ő tanácsadói voltak. Frey dr., a magánvád képviselője, azt a kérdést intézi a tanúhoz, hogy kellően informálva volt-e a Calmette-féle eljárás lényegéről, a preparátum alkalmazásának veszélyeiről. A válasz: — Igen, úgy gondolom, hogy kellőképpen informálva voltam. Veliiettképes tudományos demonstréc’ó a biinpor keretében Lübeek, október 27. A mai tárgyalás groteszk jelenettel kezdődik. Az elnök a tárgyalás megnyitása után bejelenti, hogy az egyik törvény- széki szakértő levélben pár napi szabadságot kér. Megkérdezi, ki volt az a szakértő, akinek párnapi szabadságra van szüksége. Harsogó nevetést vált ki, amikor az elnök kérdésére mind a 16 törvényszéki szakértő felnyujtja a kezét Az elnök ezután szükségét látja, hogy a következő napok tárgyalási programját részleteiben ismertesse. Eszerint szerdán délelőtt a biróság kiszáll a lübecki laboratóriumba, ott helyszíni szemlét tart amelyen Deycke tanár és Scbütze Anna nővér demonstrálni fogják munkametódusukat A következő tárgyalási napon azokat a szülésznőket fogják kihallgatni, akik a Calmetté-féle preparátummal táplálták a esécééíűökefc. Két szünnap következik ezután, majd a következő hét szerdáján sorát ejtik a perbeszédeknek. A bünper keretében Schürmann dr. berlini tanár vetített képékkel ég filmekkel tart előadást a bakteriológiáról, egy másik estén pedig MucK dr. egyetemi tanár beszól a bacilluÉ-törzsekről. ameI lyeket a lübecki laboratóriumban a Calmetu féle preparátum előállítására használtak. Hogy a per laikus hallgatósága is tisztába jöjjön a ba Ciliit® ismert alapfogalmaival Schürmann dr. kü- külön e célra egy kis lexikont állít össze, amely vezérfonalul szolgálhat a perben előforduló tudományos anyag megértéséhez. Ennek enunciálása után a biróság folytatja a tanúkihallgatásokat. Jannascb dr., a lübeek: közkórház főorvosa a következő tanú, aki annakidején erősen exponálta magát a Calmette- féle eljárás bevezetése mellett Vallomására a biróság meg akarja esketni, Frey dr., a magár vádló azonban kifogást emel ez ellen és kéri, hogy az esketést függesszék fel. Kifogását rögtön meg is indokolja azzal, hogy Jannasch dr. alaposan gyanúsítható azzal, hogy a vád tárgyává tett bűncselekmények elkövetésében része van. Az elnök erre kijelenti, hogy a tanú megesketé- sétöl egyelőre eltekintenek. Ez a bírósági határozat taglócsapásként hat a tanúra, aki megíántu- rodik és a kezeügyébe eső padba kapaszkodik, hogy el ne zuhanjon. Arca halottsápadttá vilik, úgyhogy s« elnök ! A VALÓDI TIROLI Lödeakabat, Sportruhák ’ Valódi angol Trenchkoat j Vrtm, Mn,* fS??M Női sportkabátok, Ski ruhák stb, I MÉRTÉK szerinti GYÁRI ÁRAK Nézte meg dúsan felszerelt raktáramat - Vidékre szakember állal minták bemutatása 1 vételkötelezettség nélkül! MEGKONNYfTETT f.zetébi feltételek FRIEDRICHRESCH 40