Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)
1931-10-13 / 233. (2750.) szám
1931 október 13. kedd. T>RXGA[A\\GVARH1RIiAP ku/.ni. Múltak az órák és a napok, inig végül október 30. és 31 -e közötti éjszaka, kitört Budapesten a forradalom. Hadik János grófnak nem volt módjában többé megalakítani kabinetjét. — Hadik gróf visszaadta tékát misszióját — írja Werkniánn báró — és október 31-én Károlyi gróf fölesküdt királyi magyar miniszterelnök lett. Ennek a fölfordulásnak Tisza István lett az első áldozata. Bérelt gyilkosok golyójától halt meg október 31-én. Károlyi nem engedi a királyi Pozsonyba A király uem térhetett többé vissza Budapestre, holott a gyermekei még Gödöllőn voltak. Mindamellett Pozsonyba szeretett volna menni, a régi koronázó városba. ' — De ez is meggondolandó volt. Csehszlovákiában fegyverkeztek és éppen Pozsonyt akarták megtámadni. A király éppen ezért még inkább Pozsonyba akart menni. Azt gondolta, ha Pozsonyban lesz, akkor a város lakosai megvédelmezik ezt a várost- Titokban készítették elő az utazást. A kormány előtt azonban, nem lehetett titokban tartani a készülő utat, hiszen ekkor még a király kormánya volt. Károly király délelőtt fölhívta' Batthyány Tivadar magyar belügyminisztert. Megmondotta neki. hogy szeretne Pozsonyba költözködni. Batthyány nem akart véleményt mondani. Károlyi Mihály- ra hivatkozott. Erre Károlyi Mihályt kérdezte meg a király. Károlyi határozottan szembehelyezkedett a király szándékával. Ismételten hangsúlyozta, hogy nem engedi inog ennek a tervnek a kivitelét, hiszen, ö a király fele!ös miríísztereInöke. A halé’os beteg szocialista vezér A fegyverszünet megkötése után Károly király elhatározta, hogy a föltételeket közölni fogja Ausztria politikusaival. Meghívta magához Adieu Viktor szocialista vezért is. Adler már akkor nagyon beteg volt. Halálos sápadtság borult az arcára, amikor fölfelé csoszogott a !éiv>ön. Minden pillanatban megállt, alig bírt lélegzetet venni. Az volt az érzésünk — irja Wertmann —. hogy Adler Viktor nem fogia elevenen elhagyni a echönbnmui palotát. Olyan hangosan hör- gött, hogy Zita királyné kiszaladt a lakosztályából. Azonnal megparancsolta, hogy egy pohár konyakot adjanak a szenvedőnek. Sehontá fregattkaodány nyújtotta át neki & tpohár k,o-: nyakot. ..Meg akar ölni?4* — hárította el a konyakot Admr, Elmondotta, hogy az alkohol árt neki, az ö beteg szivének már nem használ semmi, A tanácsteremben a király néhány szóval elmondotta. milyen a hadihelyzet. A csapatok visszafelé omlanak. Azután Adler kezdett el beszélni nyugodtan és megfontoltan, ö nem akaria. hogy a rossz fegyverszünetért az ő mártja felelősséget vállaljon. Elismeri, hogy kényazerhelvzetbcn vágyűn.k. — Felséges uram — mondotta —, mi nem akartuk a háborút. — Én sem, — mondotta a király. Adler ezt helybenhagyta. — Csakhogy — folytatta a szocialista vezér — mi ma kénytelenek vagyunk arra emlékezni, hogy állandóan a háború ellen harcoltunk és •beszéltünk. A háború végéért tehát éppen úgy nem lehet miénk a felelősség, mint a háború elejéért. Az a faktor, amely a népet a háborúba vezette, ez a. faktor vezesse, őt ki a nyomorúságból. Károly király rámutatott arra, hogy most nincs idő kutatni, ki az a faktor, segíteni kell. Az urak ezután visszavonultak és arról tanácskoztak. hogy mi a teendő. A hatot bizottság 28 millió pengés megtataritést hajtott végre ez egyes minisz- tériumok költségvetésében Budapest, október 12. (Budapesti szie-r- kesztősegünk teiieifonjelentése.) A 33-as bizottság által kiküldött úgynevezett hatos takar él1.: oss-ágd bizottság végigjárta, az összes rn i ni sz t ériuin c lkat és összesen 28 millió pengős megtakarítást eszközölt az egyes miniszteri untok k öi t sé g v etésében. Legnagyobb a megtakarítás a pénzügyminisztériumban, ahol 13 millió pengőt tesz ki, utána a kultusz- és a népjóléti minisztériumok következnek két és negyedmillió pengővel, míg a földművelési minisztériumban közel két millió pengő, a kereskedelemügyi minisztériumban egy millió pengő, a belügyi és i ga l ságiig* mi n i*zté r i u m bán 7—80O.OOá pengő. a külügyminisztériumban 000.000 pengő, a miniszter elnökségen pedig 160.000j pengő a meg takarítás. I Fény derül a biatorbágyi katasztrófa háti erére? Matusha, az egykori aktív utásztiszt folytonos ellentmondásokba keveredik s viselkedése teljesen zavaros A bécsi és budapesti rendőrségek hisznek a gyanúsított bűnösségében, a védetem mentőíanuk után nyomoz — Rendkívül sok gyanuok halmozódon lel Matusha ellen, aki váltig ártatlanságát hangoztatja Budapest, október 12. (Budapesti szerkesztőségünk télefonjelentése.) Bécsi jelentés szerint tegnap kihallgatták Matuska Szilveszter kereskedőt, a biatorbágyi merénylet legújabb gyanúsítottját arra vonatkozólag, hová tette a tíz kilográm ekrazitot, amit januárban vett. Matuska azt mondotta, hogy Bécs közelében egy gyár mellett elhúzódó patakba dobta. A patakot mintegy hat kilométer hosszúságban a rendőrség kiszárította, de ekrazitiiak még nyomát sem találta. Budapest, október 12. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A hétfői reggeli sajtó egymásnak ellentmondó tudósításokat közöl Matuska kihallgatásáról. A Hétfői Napló úgy értesül, hegy Matuska tegnap megtört., rémképeket lát és remegve vall. A bécsi nyomozás megáliapitot ta, hogy a Matuska által vásárolt ekrazit és villanyárét azonos a pokolgép anyagával. A lakásán lévő házkutatás alkalmával ekrazít- íoitos térdnadrágot találtak. Egyébként tegnap ■megérkezett Becsbe a magyar hatóságok kiadatási kérelme. Ugyanezen idő alatt a budapesti nyomozás azt eredményezte, hogy megtalálták a ke1eli pályaudvar ruhatárában Matuska bőröndjét. Matuska védője igyekszik a halál vonat utasai közül tanukat szerezni, akik emlékeznek arra. hogy Matuska velük utazott. A késő délutáni órákban kihallgatták a 'Védő által bejelentett mentőtanukat. akik kijelentették, hogy nem ismerték Matuskát ás velük nem utazott. Az egyik tanú azt áliitóttá, hogy közvetlenül a merénylet után Matuskán semmiféle sebesülést, vagy karcolást nem látott, csak sokkal később jelentkezett a mentőknél vérző arccal. A Reggeli Ujtóg értesülöm szerint Mativ-ka lakásán' a biaforbágyihoz hasonló batáriakat és j töltényt találtak. Matuska tegnap állandóan.! belezavarodott vallomásába, azonban konokul } kitart eéö vallomása mellett, hogy egyszerű i utasa volt a vonatnak és a merénylethez semmi köze. A Reggel szerint viszont a bécsi rendőrség vasárnapi nyomozása egyáltalán nem igazolta a gyanút, hogy Matuska volna a biatorbágyi merénylő. A lap meginterjúvolta Wábl bécsi rendőrfőtisztvisblőt, aki hangsúlyozta, hogy óvatosságra van szükség. Nem meri állítani, hogy Matuska lenne a tettes. Pozitív bizonyítékok kellenének, de ilyenek nincsenek. Budapesten. kihallgatták az annak idején különös szerencsével megmenekült Páiffy Daun József grófot, aki elmondotta, nogv a merénylet után föltűnt Matuska különös viselkedése. Már akkor közölte a rendőrséggel gyanúját, mert. különösnek találta, hogy Matuska a teljesen összezúzott kocsi romjai alól épen menekült meg éh nyomban fölmászott a 26 méteres mélységből a viaduktra. A gróf határozottan emlékszik, hogy semmiféle -sebesülést •nem látott rajta, épp azért tűnt föl neki Matuska szószátyár előadása, hogy hogyan menekült ki a romok alól. Budapest, október 12. Becsből jelentik: Schweinitzer rendőrtanácsos, akit a budapesti rendőrség Rács-be küldött ki, hogy részt vég yen a bécsi nyomozásban, közölte a sajtóval hogy az újabb adatok megerősítik a Matuska elleni gyanút. Neki az a. meggyőződése, hogy Matuska a tettes. Budapest, október 12. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentés;:*.) A rendőrség hétfő délelőtt számos tanút hallgatott kb akit Kelemen Béla dr.. Matuska védője jelentett be Ma- tuska alibijének igazolására. A tanuk mindegyike határozottan állítja, hogy nem ismeri és vele nem beszélt. Délben a főkaoitánviság váratlan értesítést kapott Récéből. Eszerint a teljesen összetörtén viselkedő Matuska kijelentette, hogy ma délután 6 órakor hajlandó lesz megmondani az igazságot. Zokogva hajtogatja, hogy rádől a menyezet. Kényszerképzete! vannak, de nincs kizárva, hogy csak szimulálja az őrültséget. Négy sötét gyanupont cövekelődik Matuska köré Bécs, október 12. A magyarországi, ausztriai, németországi és jugoszláviai vasúti merényletek elkövetésével gyanúsított Matuska Szilveszter 39 éves kereskedőnek kihallgatása és néhány újabb helyszíni szemlének titógej- tóse után négy súlyos terhelő momentum kristályosodott ki Matuska Szilveszter körül. 1. Anzhadinál messziről hozott siurészeket csavarhuzóval erősítettek a vágányokhoz s a berlini D-vonat katasztrófáját csak csodálatos véletlen folytán hárították el. Matuskának néhány száz méterrel odébb kis villája volt. Mint ingatlanügynök Tattendorfban gyárat vásárolt, ahol tegnap ilyen sindarabokat és csayarhuzókat találták. 2. Matuska eddig nem tudott alibit igazolni augusztus 5—11-re, amely időközbe esik a jüterborgi vasúti merénylet s azokban a napokban bebizonyithatóan nem tartózkodott Becsben. 3. Matuska maga is bevallotta, hogy a biatorbágyi haJálvouattal utazott. A sebesültek listájára is rávezették a nevét. A rendőrségnek azonban az a föltevése, hogy Matuska már egv előbbi vonattal utazott ki Biatorbágyra, ahol kiszállott, hogy a pokolgépet ráerősitse a viaduktra. A robbanás után előbukkant a sötétben és ájultságot tettetett. Mialatt a budapesti rendőrség a merénylet színhelyén megkezdte a nyomozást, a merénylő a mentők hordágyén feküdt állítólagos csipőzuzódással és könnyű arcsérülésekkel. 1. Matuskának nagy mennyiségben volt ek- razítja és gyujtókapszlija. Azt az állítását már bebizonyithatóan megcáfolták, hogy az ekra- zitra a tattendoríi gyár kéményének a ledöntése céljából volt szüksége. Különben is a robbanóanyagoknak csak jelentéktelenül csekély mennyiségét találták meg, a többire vonatkozólag nem tud megfelelő választ adui. Az ekrazítos nadrág Tegnap a rendőrség megtalálta Ma tuskánok egy térdnadrágját, amelynek zsebei tel- , jesen sárgák. Matuska azt állította, előbb, hogy | egyszer beletörölte a nadrág zsebeibe nvun- I gámavas kálival beíestödött kezeit, amikor azonban a vegyészok megállapították, hogy a nadrágzsebek sárgasziue föltétlenül ekrazit tói ered, bevallotta, hogy egyikben ekrazittöltényt dugott a zsebébe és hogy ezt a nadrágot viselte, amikor Budapestről Pia- torbágvra utazott. A tegnapi ismételt kihallgatások folyamán feltűnt, hogy Matuska különösen viselkedik, tekintete állandóan elkalandozik s szemei va— A has teltsége, májfájóki fájdalmak, emésztési nehézségek, gyomorbélhurut és sárgaság a természetes „Ferenc József* keserüviz használata által megszüntethetek és az egy, a sxe tüdő vagy szív felé irányuló vértolulások ellensúlyozhatok. Gyomor és bél specialisták igazolják, hogy a Ferenc József vízzel, különösen az ülő életmód következéé ben jelentkező bajoknál, nagyon kedvező ered ményeket érnek el A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban., drogériákban és füszerüzletekben kapható. lósággal vizionárius-módon merednek a semmibe. Ezért elrendelték a leggondosabb felügyeletet fölötte. Matuska folytonosan .mély vallásosságának akarja tanujeleit adni. Nyakán Szent Antal képét viseli s az apiu- letthez állandóan odanyul beszéd közben és azt állítja, hogy az amidet már Biatorbágynál is megmentette az életét, ügyvédje, Grauaug dr. ugyanolyan mértékben van meggyőződve ártatlanságáról, mint a rendőrség annak ellenkezőjéről. A védő szerint Matuska, aki a biatorbágyi. halálvonatban utazott, nem lehetett a merénylő. Az ügyvéd kijelentette, hogy- abban a fülkében, amelyben Matuska utazott, egy Matt nevű férfi is ült, aki Matuskához hasonlóan csak megsebesült a 26 méterről történt zuhanásnál. Ez a férfi, aki magyarországi lakos s aki. után a védő most, lázasan nyomoz, állítólag rövidTátránké Matliáry (Tátra-Matláriiáza) klimatikus gyógyhely, 920 m. magasságban 20 százalékos őszi kedvezmény. Prospektust kívánatra küld az Igazgatóság dől a katasztrófa elölt még lüzel adott Malit sk áh ak. A graíológiai vélemény terhelő További súlyos indiciumként esik a latba a grafológusok szakvéleménye, akik Matuska kézírásának a merénylet színhelyén talált Írással történt első, felületes összehasonlítása után is kétségtelenül megállapították, hogy a két kézírás közeit hasonlatosság áll íeun. Továbbá a tattendoríi gyár átkutatásánál vezetékdrótot találtak, amelyik állítólag igen hasonlít a merénylet színhelyén talált gyújtó- zsinórhoz. A biatorbágyi viadukt alatt talált ekraziíibomba is állítólag ugyanolyan eredetű, mint q. .Maluskánál talált ekrazitbombák. ^ ; Matuska -felesége, azt hangoztatja, hogy férője áriáiba,. Matuska aktív tiszt volt és 1919-ben, amidőn megházasodott, íárad,hatatlanul igyekezett uj egzisztenciát teremteni magának. Az egykori utásztiszt mint vegyeskereskedő kezdte, aztán inga-tlaukeresked elemmel igyekezett pénzt szerezni. Becsben három házat vásárolt, de a spekulációk balul ütőt tek ki. A szerencsétlen üzlet annyira lerontotta idegzetet, hogy napokon keresztül nem beszélt. Szeptember 13-án, a kritikus napra vonatkozólag Matuskánc azt állítja, hogy ö maga az anzbachi villában tartózkodóit aznap, s férjéi szombatra várta vissza Budapestről. Férje azonban csak vasárnap érkezeit vissza és elmondta csodálatos megmenekülését. Tsz szálló, tsz hamis név iiz nő Budapesten időközben megállapították, hogy Matuska ottani tartózkodásai folyamán mindig különböző szállodákban lakott, mindig különböző nevek alatt. Azt is.kiderítették, hogy miért tette ezt. Tíz szállóban lakott tíz hamis névvel. Mind a tiz esetben azonban nem egymagában, hanem nő kíséretében vette ki a szobát és pedig tiz különböző nővel. A keleti pályaudvaron talált bőrönd nem tartalmaz semmi terhelőt. Kelemen dr., Matuska budapesti ügyvédje kijelentette, hogy már talált egy férfit, aki Matuskát a halál- vonatban látta utazás közben. Tehát nincsenek kizárva meglepetések s az is kérdés, hogy Matuskát. amennyiben' ö lenne a tettes, felelősségre lehet-e majd vonni a merényletért, mert máris arról beszélnek, hogy egy piromániákus vagy egv- őrült tettéről van szó. A soffőr, aki Matuskát municiósgyarakba vitte A ma délelőtt folyamán újabb és újabb kihallgatásoknak vetették alá Matuskát, aki változatlanul kitart amellett, hogy semmi köze sincs a merénylethez. A bécsi rendőrségen ma jelentkezett egy soffőr, aki június 30-án a déli órákban Matuskát autóján vitte. A soffőr előadta, hogy aznap Matuskával több utat. végzett Becsben, majd hazavitte Hofgasse 9. szám alatti laka sóra, azután pedig Tatteüdórfba utazott ki velő. Rövid ottani tartózkodás után 5