Prágai Magyar Hirlap, 1931. augusztus (10. évfolyam, 173-197 / 2690-2714. szám)
1931-08-07 / 178. (2695.) szám
4 TOWGAI-MaGÍLAR-H!RIíAI> 1981 angaBgtng 7, pénteki. Meddig huszonhárom éves az ember? Az angol kúria sem tudta eldönteni London, augusztus eleje. Meddig huszonhárom éves az ember? Ennek az egyszerűnek látszó, de mint ki fog tűnni, vo'ltaikép nagyon fogas kérdésnek az eldöntésével kétnap-os tanácskozáson foglalkozott az angol bíróságok Kings Bench Divisióia, ami körülbelül megfelel a mi kúriánk fogalmáinak, 6 Anglia legfőbb tórajának, lo-rd Hevvartnak az elnöklése és Anglia öt legkiválóbb tórájának, mint különleges ..legtöbb bűnügyi fellebbezési tanács“-nak a részvételével. Az ügy, amivel kapcsolatban ez az egész angol jogászvúlág áHal nagy figyelemmel kísért kérdés döntés alá került, egy Thomas Chapman nevű huszonharmadik évéi betöltött fialalem'bérnék egy 16 éves leány ellen elkövetett merényletének ügye volt, amellyel kapcsolatban a bíróságinak, mielőtt Chapman elítéléséről és büntetéséinek mérvéről egyáltalán szó lehetett volna, azt kellett eldöntenie, hogy vájjon a törvény szellemének megfelelőleg miként értelmezendő a törvénynek az a rendelkezése, hogy hason’ó bűntényért a vádlott csak huszonnégy éves korától kezdve tartozik felelősséggel. Vájjon csak az számit-e huszonháromévesnek, aki még nem érte el huszonharmadik születésnapját, avagy a huszonhárom éves korhatár keretébe bevonhatók még azok is, akik ugyan betöltötték már huszonharmadik évüket, de még nem érték meg huszonnegyedik születésnapjukat. Először a bíróság rendes hármas tanácsa foglalkozott a kérdéssel, mikor azonban a három tudós bíró órákon keresztül tartó tanácskozás után 6em tudott megegyezésre jutni a kérdésben, elhatározták, hogy a különleges elvi jelentőségű kérdések tárgyalására összehívott ötös tanácsnak és a Lord | Chief Justicenek a döntése alá bocsátják a kérdést. A védelem természetesen azt vitatta, hogy a vádlott a tett elkövetésekor elmúlt már ugyan huszonhároméves, mivel azonban huszonnegyedik évét még nem töltötte be, a törvény értelmében a buszomhároméves korhatár kedvezménye még reá is vonatkozik. — Az ön véleménye szerint tehát az ember nem szűnik meg huszonhárom éves lenni, amikor átlépte a huszonharmadik évet és belépett a huszonnegyedikbe? — kérdezte lord Hewart a védőt. — Kétségtelen, hogy neon, — válaszolta a védő. Az ember ebben a percben eléri huszonharmadik évét és ettől kezdve 3® napon keresztül huszonháromé vés marad. — Szóval az ember addig huszonhároméves, ameddig huszonnégy- éves lesz — mondja a Lord Chief Justice. — így van, ez a helyzet, — válaszolja a védő. A védelem álláspontjával; szemben viszont a vádat képviselő főál lám,ügy ész azt az álláspontot I képviselte, hogy mivel a vádlott a tett elkövetésekor pontosan huszonhárom éves és héthónapos volt, tehát elmúlt már huszonhároméves és ágy természetes, hogy a huszonhároméves korhatár kedvezménye már nem vonatkozhatok rá. Hosszas tárgyalás után végül is a Lord Chief Justice MaxweHnek, a nagy angol jógii özórusnak a törvényeik szelleméről szóló idézetét terjesztette birótársai éjé, azt. mondva, hogy egy ilyen kényes kérdésben, melyben Anglia legfőbb bírói nem tudnak lelkiismeretűk kel megfelelő egyhangú döntésre jutni, legjobb, ha a nagy angol tudóé szellemében hozzák meg döntéseiket. ,,A törvény és az igazság szelleme, de a bíró feilkiism&retének parancsszava is mindenkor azt követéli, — mondotta MaxweHnek Anglia legfőbb bírója által döntőül elfogadott idézete — hogy minden olyan esetben, amikor a törvény igazi intenciója akár egy kétértelmű szó, akár egy nem teljesen szabatos mondatfogalmazás miatt bármi kétséget is hagy fenn annak igazi értelme felől, a kétség előnye a vádlott javára és annak a törvénynek a hátrányára ítélendő meg, amely elmulasztotta azt, hogy minden kétséget és bizonytalanságot kizáró teljes és megnyugtató szabatossággal fejezze ki magát. A Lord Chief Justice érvelésének hatása alatt a bíróság többi tagjai is elfogadták a régi angol jogbölcsész álláspontját és ennek értelmében fölmentették a vádlottat. Az a kérdés azonban, hogy vájjon az ember meddig huszonhárom éves, még mindig eldöntetlen maradt! nOroszországot^ látni kell Kanadai tudás vallomása a szovjetről — Ma hét Oroszország van : az egyik az idegen utazók, a másik az üzemek számára Budapest, augusztus 6. Me’egszemü. őszeshaju tudós érkezett Magyar- országú. Mr. T. L. Walker egyetemi tanár. A professzor a híres cm bariói ásványtani múzeumnak igazgatója, aki bejárta most Soyjetoroszorszá- got, hazatérő útjában meglátogatta Budapestet és felkeresi Debrecent is. Útjáról ezeket mondja: — Szeretek szétnézni a világba. Ami szabad időm van, azt tanúim árnyékkel töltöm el. Bejártam Európát és izgatott engem is, hogy mi van Szovj et o roszországban. Munkások és a színházjegyek Legyint: — Oroszországról csak annyit mondhatok, hogy látni kell és otthagyni... Úgy tessék képzelni az egészet, hogy a munkásokat részben fanafixálással, részben kérlelhetetlen szigorúsággal, amelynek ereje nagyobb, mint aminő a cári uralom idején nyilvánult meg, kényszerítik, hogy dolgozni, dolgozni éz dolgozni... Rongyosan, éhesen, szakadatlan szenvedések közben. — A cél? — Ez az amiről az egyszerű munkás nem tud. Uj vallást találtak ki részükre, az önmegtagadást. Hangoztatják, hogy néhány év múlva jobb lesz. És ezzel bántják bennük a leket, de ha nem megy, akkor vannak más eszközök is... Épülnek gyárak, villanytelepek, termelnek, de a munkásnak siralmasabb, elhagyatottabb a sorsa, mint a cárizmus alatt volt. Elgondolkozva folytatja: — Tudja, van egy közmondás: ha hárem német találkozik, egyesületet alapítanak, ha pedig három orosz, — akkor négyfelé szakadnak. Amikor a Pullmann-kocsin utaztam, az idegeneket körülvevő nagy figyelem közepette gyakran jutott eszembe ez a közmondás. Szerintem egy tragikus fajta kínlódik, aki nem bir mit kezdeni önmagával és emberim!’-iők szenvedésén át nem bírja megtalálni önmagát... Walker professzor orosz lapokat vesz elő és ezekbő! olvas fel szemelvényeket:. — Tessék csak olvasni, — mondja izgatottan — ezt a felhívást, amelyben ez áll: ,,Munkások részére kedvezményes jegyeik kaphatók." — Látja, így volt a cár alatt is: munkások, tanulók kedvezményes jegyet kaptak a színházba és így van ez most is... A munkás az orosz érthetetlennek látszó türelmiével belenyugszik sorsába, de akik az oroszokat ismerik, jól tudják, hogy mindez felborulhat, mintahogy fel is fog borulná. Két Oroszország van ebben a pillanatban. Az egyik, az idegenek szamára kényelmes vasúti kocsikkal, előkelő szállókkal, pazar ebédekkel. Mellette ott a másik, amely óriási üzemhez hasonlít és ebben mintha az élet céltalanságát RÁDIÓ Irta: Berkes Imre I. Tegnap este szomorú voltam s a Népligetben ődöngtem. Miért lehettem szomorú? Nékem nincs semmi bajom, fiatal vagyok, alig múltam negyvenéves és a világháborúiban főhadnagy voltam. Nagyon szép Lakásban lakom s a szomszédiból áthallatszik a rádió zenéje. Mégis Le- verten és gondolkodva járkáltam a 6zép 'bokrok és susogó fák között, s kerestem valamit. Egy asszonyra gondoltam, akinek a nevét sem tudom. Lehet, hogy egyszer megkérdeztem tőle a nevét. Ha őmiatta voltam szomorú, ennek nem nagyon örülök. Az ember mindig nevessen, ha írtjába akad egy asszony, akinek még a nevét sem tudja. II. Leültem egy padra. Nemsokára mellém telepedett egy öreg ember. A csillagokat nézegette. —• Bánata van? — kérdeztem tőle. —■ Nincs, — mondta halkan. — Azt hittem. — Én már nem bánkódom. Mindenkim meghalt. Nem tartozom senkiihez. Egyedül vagyok. Van egy csillagom a távolban, azzal szoktam beszélgetni. De megbánta, hogy ennyit is mondott. Fölállt és elindult. Magasan tartotta a fejét s félszemével a csillagot nézte. Még visszaszólt: — Hogy ki a csillagom, azt nem mondom meg. És az arca egészen megfiatalodott. III. Nem volt senki a közelemben. Az égen nem láttam csillagokat. Vájjon miről beszélhetett az ifjú öreg? És ő vidám volt a szomorú estben, bár nem volt senkije, s talán a rádió sem hallatszott be a szobájába. Talán főhadnagy sem volt a világháborúiban. Mégis boldog, mert a szive még ifjú. Egy csillagot szeret. És annak a csillagnak sincs neve. IJtánairamod Lám. De eltűnt. Elnyelte az est. a fák sűrűje s a vidáman sétáló emberek hullámzó raja. Kár, hogy nem kérdeztem meg a nevét. Most u t án a k iái th atnék: — Ember, taníts meg az örök vidámságra!... Emibe-r, hogyan kell az életet szeretni? IV. Én fönn lakom a negyedik emeleten, ö a földszinten. Tudom biztosan, hogy az ura mérnök. Senki sem mondta, mégis tudom. A mérnök fáradt és halott-arcú. És ő fehér, kékszemü barna haja puha, mint a selyem. Hallottam a ■hangját, amikor elbúcsúzott az urától. A hangja szomorú. Ők nem szeretik egymást-, az asz- szony még fiatal, s a férj© már elfáradt. Nem ismerem őket. Kinyitom az ablakot. És ilyenkor az ő rádiójukat hallgatom. A zene tiszta, .mégis valami fáradt panasz remeg benne. Bizonyos, hogy mindez akkor jutott eszembe, amikor az öreg elment, aki az ismeretlen csillagba szerelmes. Az ő csillagja ott fönn van. Az enyém lenn. a földszinten. Vájjon melyiket lehet elérni? V. Ha ő most erre jönne, talán köszönnék néki. Azt mondanám: Jó estét! Vagy nem is köszönnék néki, egyszerűen utánaosonnék, mint egy diák. És megcsókolnám a lába .nyomát, úgy, hogy észre ne vegye. Szeretem magamat, hogy ■negyvenéves vagyok s mégis ő rá gondolok. Azt hittem, hogy már megöregedtem, mint az az ember, aki a csillagokat keresi. De most már tudom, hogy ifjabb vagyok, mint ő. Többé nem akarok szomorú lenni. VI. Egy regényben olvastam egyszer. Kis levélkét írtam, rátüztem egy spárgára s 1 ©bocsátottam a földszinti ablakhoz. Este volt. A mérnök akkor csoszogott el az ablaka alatt. Nem látta a vékony spárgán csüngő Levélkét, azt az édes, drága kis csalétket. A spárga megremegett. És a csalétek eltűnt. Ezt egy regényben olvastam egvszer. Az ember gyakran eljátsza egy régi regény egy-egy fejezetét. Visszahúztam a spárgát. Válasz nem volt.. De miért is válaszolt volna? Ott ültem a ligeti pádon. Bizonyára idejön. Eljön értem s eljön hozzám. Szivében a levélke mézével és mérgével. Nem érdekel senki. Csavargók tünedezmek föl és nagyszájú uccalányok. Loholó munkások s a tovarobogó autók boldog utasai. Vándorló felhők és nevető csillagok. Bokrok rezdülnek meg a, közelben, a pázsitok mélyén csókok remegnek, virágok édes illata száll és a fák cAz- * szehajolnak titkokat súgó leveleikkel. Nem érdekel a liget zenéje és muzeikátlan élete- Várok. Várok valakit. Azért nem irt, mert nincs írni valója. Majd idejön nesztelen cipőjével, mint egy árnyék és édes csókjával., mint az élet. Ezt írtam néki, ezt kiloptam egy régi regény fakó lapjairól. A holt hetüket elloptam. A csillagok elevenen tűztek le rám. És nem jött senki. VII. Ha most a nevét tudnám, ordítani kezdeném a nevét. Do nem tudom. Balga, üres nevek, minek a név? Az öregnek igaza van. Csillag. Csillag ő is. Hol lehet? Olvassa az éd.es sorokat, vár, sóhajt, kinéz az ablakon, a lelkét fölkiildi a magasba, hozzám. De én még mindig itt ülök, még tegnap van, mert tegnapra vártam, nem tudtam a tegnapból kimozdulni. Jött egy rém,, megszólított és pénzt kért. Jött egy némber, megszólított s szerelmet kínált. Jött egy rendőr, végigmért s tovasomfordált fáradt utján. És visszajött az ifjuarcu öreg. Karján egy nő, vékony, átlátszó, festettarcu s a szeme oly mélyből villogott ki, égből, tüzből, vagy pokolból, nem tudom. Az öreg vitte a csillagot. A csillag ki volt festve s a szeme beteg volt, mint az élete. És boldogok voltak. Nem tudtam a nevét, nem tudtam magamon segíteni, a szivem elszomorodott s az arcom föllángolt. Körülöttem parázs és hamvadó élet — s a csalétek nem kellett senkinek. Ha a. mérnök idejön, talán agyonlő. Talán az ő zsebébe került a levélke! Nem jó, ha az emibeír régi regényekre gondol. Reggel hazamentem. És nem gondoltam semmire. VIII. Ma délelőtt élesen csöngették. — Ez a mérnök, — gondoltam magamban. Kiugrottam az ágyból s ablakot nyitottam. Nem volt az ablak előtt senki. Bámultam kifelé s nem tudtam gondolkodni. Rád!ólhangok a mélyből. Talán a rádiót éreztem csöngetésnek. A rádión fog nékem üzenni? Tudom, hogy a férfiak ostobák a szerelem* ben. Képzelődnek és régi regény részi eteket szeretnek átélni. Mégegyszer írok néki. IX. Megint láttam. Nagyon sápadt volt s nem nézett senkire. De amikor elment ott lenn, a mélyben, az ablakom alatt, mintha egy piliaak&rnák szimbolizálni, olyan léloktelenül dolgoznak az emberek. A bevándorlási kvóta reformja Elmondja, hogy meglátogatta a világhírű á&- ványmuaeumot, amely még megmaradt a régi Oroszországból. Most Freiscbman dr., az egykori világhírű kommunista agitátor és vezér az igazgatója. — Lát-e fejlődést a tudománynál a szovjet kezében? — Ne felejtsük eő, hogy Oroszországban minden politika. Tehát a tudományban is csak azt támogatják, ami politikai célok szolgálatában áll. Ami katonai fejlődés szolgálatában áll, azokat a tudományos épületeket bőkezűen támogatják, de a többivel nem törődnek. — Mennyi ideig marad Magyarországon? Mosolyogva felél: — Én már egyszer jártam Budapesten, régen, amikor a földalatti villamost építették Budapesten. Ez volt akkor a nagy esemény. Szívesen gon dőlök rá vissza, hiszen akkor én is fiatalabb voltam ... — Utjának célja? — Negyvenszer voltam eddig Európában. — Magyarországot különösen szeretem. Engem érdekel minden. Különösen a nagy magyar Alföld, amelynek mezőgazdasági eredményeit szeretném gyümölcsöztetni Kanada javára. Most leutazom még Romániába, aztán visszajövök és Magyar- országom folytatom a tanulmányokat. Felcsillan a szeme: — Tudja, az az érzésem, hogy Amerikában a bevándorlás korlátozása körül nagy változások fognak történni a gazdasági krízis következtében: Ma már mindenki tudja, hogy Amerika nem jelenti azokat a még harminc évvel ezelőtti korlátlan lehetőségeket, melyekről az oda bevándorolt álmodozhatott. Megszűnt az az idő, amikor százával keltek útra emberek, hogy Amerikában keressék a boldogulást. Ma nem a bevándorlási kvóta korlátozza az embereket attól, bogy az óceánon túl Letelepedjenek. Megtörténhetik, hogy megszűnik a bevándorlás korlátozása, még pedig úgy hiszem, rövidesen annál is inkább, mert nem lehet veszélyes, hiszen már úgy sem étjük azt a világot, amikor nagy tömegek a kincskeresők módijára utrakelnek és lepik el egy másik ország, vagy kontinens földjét, hogy aztán esetleg teljesen lerongyolódva póruljárj arnak. — Szóval bízik a bevándorlási korlátozás megszűnésében? — Ez az általános vélemény Amerikában, de ■lehet, hogy egy-két év is elmúlik, amíg intézkedés történik az ügyiben. — Megkezdődött Parisban a fogorvosok nemzetközi nagygyűlése. Párisból jelentik: Most vette kezdetét Fázisban Bilaisot közegészségügyi miniszter védnöksége alatt a fogorvosok VIII. nemzetközi nagygyűlése. Az egyes országokból több mint 2000 delegátus vesz részt a nagygyűlés munkálataiban, amelyek egész héten eltartanak. natra megállt volna. Nem állt meg, föl se vetette a tekintetét, mégis tudom, hogy reám gondolt. A mérnök estefelé elment hazulról. Fölöltözködtem. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy talán főhadnagynak öltözködöm, de ezt- még sem mertem. Megnéztem magam a tükörben! És a tükörben öt láttam. órákig álltam a. tükör előtt s még mindig őt láttam. A levelet nem küldtem el. A rádió bom- lottan szólt. Nem tudok a rádiótól aludni és gondolkodni. Lementem a földszintre. Sötét volt a folyosón, az udvar mélyén szunnyadtak a, virágok s a konyhaiámpák álmosan hunyorogtak. Tova- lopóztam a fal mellett s megálltam az ajtaja előtt. Be csöngetek. Úgy tettem, mintha csöngetnék. De nem mertem csöngetni. Éls az ablak mégis kinyílt. A -rácson egy homályos arc finom vonalai látszottak. — Maga csöngetett? — kérdezte egy lágy, megrettent hang. — Bocsánatot kérek, én nem csöngettem. — Már harmadszor csöngetett. Mit akar? —• Kérem, a rádió miatt. —< Miféle rádió miatt? —- Szeretném, ha a rádióval üzenni lehetne. Üzent nékem Valamit? A maga rádiója fölha.l- latszik az én szobámba. Megkapta a levelemet? — ó! — Kicsit sikolt©tt, kicsit sírt, s kissé rémülve hátrált. — Bolond, — suttogta később az előszoba homályából. És többé neon hajlottam semmit. A csillag eltűnt. A rádió megszólalt. És csalt, vonzott, húzott befelé. — Vártalak —- remegett a lelkemben ,—, vártalak... miért nem jöttél? —- rengett a rádió. Valaki hívott engem. Most bizonyára csókoló zik az öreg ember a kifestett csillaggal. A mérnök ur a, klubban kártyázik éjfél után két óráig. Most. kilenc óra van. És a rádió zeng! —' Bolond! Bolondl Az ajtó lassan kinyílt. És egy hűvös, szomorú, lágy kéz hullott az arcomra, mint egy falevél, amely örökre leszakadt az imbolygó ágról. Éjs a, csók zenéjét elkapta a rádió csodálatos hangja.
