Prágai Magyar Hirlap, 1931. augusztus (10. évfolyam, 173-197 / 2690-2714. szám)

1931-08-02 / 174. (2691.) szám

16 MostiauáJban Sinclair Lewis egy kevésbé is­mert regényét, a Joto-ot olvasgattam. Furcsa regény, majdnem csupa nők szerepelnek benne, férfiak csak a nőkkel való viszonylatokban. Arról van benne szó, hogy egy ágrólszakadt kisvárosi leány fölkerül Newyorkíba kenyeret keresni s lassaukint karriert csinál. Megtanulja az üzleti munka ceinját-binját, érdeklődik, bogy miképp csinálják a dolgukat a vezetőszerepet játszó férfiak, egy-két sikerült kísérletiből bár - torságot és önbizalmat merít s a végén maga is vezető szerepre jut egy ingatlanforgalmi ügynökségben. Szóval annak rendje és módja szerinti fcarriér-regény, amelyben a szürke kis gépirókisasszonyból a végén igazgatónő lesz. De itt van egy nagyon fontos betü-különbség. Az eddigi női karriérek végén a kis Remington- kuli igazgatónő lett, egy igazgató felesége, aki női csábításaival, ravaszságával és kacérságá- val horogra tudta tűzni a gazdag igazgató ur szivét, szóval a nemiségével csinált karriert. A modern amerikai hivatalnokleánynak eszébe sem jut nő-voltát értékesíteni a karriér szem­pontjából, — a munkaképességével, találékony­ságával viszi föl — nem igazgatónői, hanem az igazgatónői pozícióba. Am.i köziben közte és férfiak között történik, az mind nem fontos a karrierje szempontjából, — nagyjában ugyan­úgy fo-lyik le, mint a karriér-csináló férfiak nő­ügyei. Lewis regénye nem utópia, hanem a meglévő állapotnak -pontos — regényírói szempontból néha tulpontos — megállapitása. El kell fogad­ni, hogy Amerikában ma már a dolgozó nő minden tekintetben egyenlő rangú a dolgozó férfival, ugyanazok az érvényesülésének a föl­tételed és eszközei s ugyanazok a kilátásai. Nem a mosolya, a karcsú lába és az érzéki tekintete lévén boldogul, hanem a munkája révén és nincs is abban lehetetlenség, hogy érvényesül­jön. Ha kizsákmányolják, éppen úgy zsákmá­nyolják ki, mint a hasonló férfiakat. Ha örökké a kuli keserves sorsában marad, azért marad, mert a hasonlóan alulragadt férfiakhoz, tehet­ségtelen,, lusta, vagy közömbös a munkában. Elérte azt a célt, amiért a nőemancipáció har­cosai száz év óta harcolnak: a munka mezején egyenlő,színvonalra került a férfival. Olyan társadalom, amely mint Amerika, a legintenzivetíbre fokozott munkára van beren­dezve, rengeteg tehetséges embert fogyaszt. A számtalan-féle gazdasági funkciók végzésére, millió gazdasági szervezet és vállalkozás veze­tésére légiója kell a tehetségeknek. Aki tehet­ségtelen, vagyis fontosabb és felelősséggel járó munka végzésére alkalmatlan, azt akár férfi, akár nő, lenyomják a mélybe, az alantas rendű és nyomorúságosán díjazott munka ólompiucéi- be. Akiben van tehetség, kezdeményező szel­lem, ész és munkabírás, annak megvan minden lehetősége a boldogulásra, a látható munka­teljesítmény arányában, arra szükség van ab­ban a gigászi -szervezetben, melyben az emberi tehetség a hajtóerő. Nem nézik, nő-e, vagy férfi, azt nézik, mi eredményt tud elérni. A fér­finak 'bizonyára több bizalmat előlegeznek, még nem szokták meg egészen a mai állapotot, de ba a nő meg tudja őket győzni önmagáról, en­gedik előre jutni. A nő azon a résen nyomult be, hogy a férfiakból nem telik ki annyi tehet­ség, amennyire szükség van. Bécsben most a dolgozó nők világszövetsége tartja kongresszusát s ez alkalomra az osztrák nők kiállításon dicsekszenek el azzal, hogy mit produkált eddig a fajtájuk. A nagy liga ame­rikai tagjai bizonyára keveseli'k ezeklet az igen szép eredményeket. Bizonyára megállapitják, hogy túlságos nagy részt foglalnak el ezen a kiállításon azok a nők, akik olyan pályákon vitték valamire, amelyeken a női tehetség már igen régi idő óta -szabadon érvényesült: szí­nésznők, zenésznek, Írónők, képzőmiüvéi&znők. Ilyenek már a renaissance-időiben is voltak; pá­lyájukhoz bizonyos 'speciális tehetségek kelle­nek. Valószínűleg jobban érdekelte őket, ha szerepel a kiállításon, Sacherné, a hires vendég­fogadós-asszony, aki felvirágoztatott és évtize­dekig vezetett egy nagy -szállodai üzemet. Eh­hez nem kellett neki semmi speciális, vagy ab­normális képesség, — csak okosnak kellett len­nie, é-rtenie kellett egy üzletághoz és szüntele­nül dolgoznia kellett. Sacherné Bécsnek híres­sége volt, valóságos specialitása., a roppant méretekre fölnagyátott kitűnő háziasszony, aki úgy vezette üzemét, mint egy óriási háztartást-. De éppen, hogy specialitás volt, nem típus, ha­nem egyetlen példány. Jó üzletasszonyok min­dig voltak, de üzletasszonynak lenni nem volt n-u életpálya. Amerikában már az. Lewis hős- n-uje a végin már úgy végigcsinál egy nagyará­nyú telekparcel'lázást — ez a tipikus amerikai üzlet —, hogy egy férfi sem különben s ezen senki sem csodálkozik, nem válik vele neveze­tességgé, vagy mutogatni való specialitássá. A dollárok milliomosai, a Rockefellerek és Fordok között még nem látunk nőket. Lehet/ hogy lesz ebből a fajtából is, amely férfiak kö­zött is a legritkább kivétel s ezért tulajdonkép­pen a társadalomfejlődés szempontjából nem jelent semmit. A fontosak a jó közép-poziciók, mert ezek adják a társadalmi és gazdasági élet gerincét, ezekben jelenik meg a típus. A nők itt vergődtek föl a férfiakkal való érvényesülésre. A női világliga amerikai elnöknője, maga is kiváló ügyvéd, erről érdekes .dolgokat mondott Bécsiben: mennyi találékonysággal tudják a nők kilesmi az alkalmakat, a vásárló közönség rejtett igényeit, az újfajta kereseti lehetősége­ket. Ahhoz, hogy valaki boldoguljon ebben a keserves világban, egy kis invenció is kell. Nem elég a sablonok előre kiépített sínjein csúszni, aki föl akar lendülni, annak a sablón fölé kell kerülni, valami az átlagnál különbet produkálni. Az átlagosnál különb ember, én ezt szentül hiszem, minden körülmények köz-t bol­dogul. És a férfiak? Mi lesz a férfiakkal, ha minden egyében kívül még a nők versenyébe is bele­ütköznek? Nem kell őket félteni. Marad az ő számukra is tér, ha tehetségesek, ha ki tudnak válni a tömegből: Akik pedig nem tudnak a középszerűség fölé emelkedni, azok igy is, úgy is lemaradnak. A világnak egyre több és több tehetséges emberre van szüksége s ebben a fajtában van a legnagyobb hiány. Szalay László dr.: A puszta balladája A magyar puszta, a délnlbábos magyar róna rég időktől fogva külön magyar specialitás volt a kül­földiek előtt. A külföld Magyarországot leginkább a gulyás, a csárdás, s főként a fatamorgánás nagy- alföldi róna híréről isimerte. Sokszor elrajzoltam és ferdém, de az idegen általában, ha magyarokról, Magyarországról volt szó, önkéntelenül ezt a három specialitást említette fel. A magyar rónának feledésbe vesző régi romanti­káját eleveníti fel Szalay László dr. uj könyvében: A puszta ballad Iájában. Szalay ismeri a pusz­tát, maga is kunsági ember, — s könyvé­ben azt a pusztát ismerteti, amely Petőfi korában még eleven valóság volt. A buckák világát járva a Tisza-Duna-közbeu valóságos sivatagot fedez fel Európa kellős közepén a nagy sivatagok klímájával, növényvilágával és pusztai szokásaival. De. aki csak szemének hideg biráló tekintetével nézi a pusztát, az nem tudja benne felfedezni azt a sok gyönyörűséget, amit Szalay meglátott. Lélek is kell a meglátáshoz, még pedig magyar lélek. Szalayt pe­dig Petőfi alföldi lelke ihlette meg, az ő szépséges sorai csendülnek újra fel ebben a hatalmas, magyar áhítattal telitett pusztai balladában. Sorra elevene­dik meg a hires kunsági csárdák élete a maga egész különleges betyárromantikájával. A Kutyakaparó. Ürgedöglesztő, kőkuti, zöldhailmi és a nótákba is bekerült Csingilingi lengetegi csárda. Vagy a Dü­börgő, Nagycirok pandurhadnagy düh ajk od ás a inak színhelye, — stb., stb. De nemcsak a betyároknak volt nagy hírük a kunsági pusztán, híresek voltak a pásztorok íb. Szalay érdekes könyve egész pásztordimasztiák tör­ténetét mondja el. Az ország határán is tűiért Szo­morú Kalmár Mihály számadójuhász hire, aki Cucel szamarán járta rneg Bécs városát. Külön törvényei, szokásai voltak a pásztora épnek és a betyárságnak, amelyeket szigorúan megtartottak. Ferenc József koronázása után maga is látni kívánta a hírős kbcwkeméti, meg kunsági csikósokat, meg juhászo­kat. Azok aztán be is mutatták neki mindem vir­tusukat. Még az állatoknak is küllőn virtusuk volt itt. Az egyik Gőzön lova a lipcsei csatából egye­nest hazavágtatott Halasra, amikor a gazdáját le­lőtték hátáról. Rendkívül érdekes a ridegmarha-pásztorok téli életének leírása. Nehéz, küzdelmes élet volt ez, nem olyan, mint a rakoncátlan pajtások, a szilaj gazdafia-k gyöngyélete. A legszilajabban közé tar­tozott Bangó Imre, aki már azon volt, hogy betyár­nak csap föl. Szalay érdekesen mondja el ennek megható történetét. A könyv fejezetekre osztva tárgyalja a régi pusz­tai élet különböző megnyilvánulásait, szokásait, azután minden fejezetben hozzáfűzi a történeteket, amelyeket öreg emberek emlékezetéből ásott ki barangolásai közben. Régi daliás világ, szivdobogta- tó romamt'ika képe bontakozik ki ezekből a törté­netekből. Szalay mesteri módon festi a múlt század első felének ezt a pásztorvilágát. Amikor a puszta még nem volt felosztva, amikor több, mint tízezer négy­zetkilométernyi terület egyetlen legelő volt, amely­nek gyér benépesitői csak a télen-nyáron szabadban élő pásztorok, a lovasbetyárok és az ezeket ha.j- kurászó pandúrok voltak. Csak itt-ott fehérlett, napijárásos távolságok ködén át egy-egy városka tornya, ahol a fejletlen ipar és kereskedelem bon­togatta a szárnyait. A nomád pásztorivadékot azon­ban megrendszabályozni, megérteni nem igen lehe­tett. Nem fogott rajta sem szép szó, sem a statá­rium. Nem fogott rajta mindaddig, amíg lábai alatt érezte a pusztai legelőt, amig maga alatt tudta a paripát, — amely gyorsabb volt, mint a törvény ke­ze, — s amig lehetséges volt a dologtalan pásztor- kodó élet. Ennek a zabolátlan, folytonosan ide-oda vándorló népnek a nomád erkölcseit, romantikáját, viszály- kodásait, szerelmét, kalandozásait, s viszontagsá­gait, majd a puszta, a legelők felosztása után a földmivelésre való áttérését, megtelepedését és meg­szel id ülését irja le Szalay László. Hiányt pótol a magyar föld kul'fcurbifitór iájában ez a könyv s Szalay hervadhatatlan érdeme, hogy a 1931 Augusztus vasárnap. Alacsony nivóju-e a szlovenszkói tenniszsport?! Prága, aug. 1. A zsolnai Hecht László, aki ebben az esztendőben a világ sporttörténetében is egyedülálló tenniszíkarriert futott be, az elmúlt napokiban Kassán vendégszerepeit. Csehszlová­kia fiatal Davis Cnp-manje ez alkalommal egy pozsonyi lap kassai tudósítójának interjút adott, amelyben többek között a következőket jelen­ti ki: „Szlovenszkón a tennlsz nagyon alacsony nivón áll, ennek az is az oka, hogy az újságok, kivéve az „interjút hozó lapot**, keveset foglal­koznak ezzel a sportággal**. Ez a katiegórikus kritika megállásra késztet bennünket abban a napi robotos munkában, amelyet a szlovenszkói sport érdekében Prágában kifejtünk. Hecht László, kinek tudását és érdemeit min­denkor nagyrabecsültük és ennek ezen a helyen állandóan hangot is adtunk, fenti kijelentésével — maga sem sejtette talán — súlyos kettős vá­dat hintett el. Elsősorban diszkreditálta azt a tennisztársadalmiat, amely őt kitermelte, tudá­sa alapját megvetette 6 lehetővé tette azt, hogy az ifjúkort még alig meghaladó kiváló játékos a világ legjobb tenniszezői sorába léphessen. Ami pedig a sajtó hibáztatását illeti, amelyen nem enyhít a kivétel sem, mert hiszen ebben az esetben is fennáll az a tétel, hogy a „kivétel erősíti a sza­bályt", azt még Hecht Lászlóval szemben is a leghatározottabban vissza kell utasítanunk. Tá­vol áll tőlünk, hogy az interjut-vevő laptársunk érdemeit a szlovenszkói tenni&zélet fejlesztése körül elvitassuk, azonban a magunk és a többi szlovenszkói magyar és szlovák lap presztízse érdekében ki kell jelentenünk, hogy a szloven­szkói tenniszsport „nagyon alacsony nívójáért** a sajtó egyáltalában nem hibáztatható, annyival kevésbé, mert szó sem lehet arról, hogy a szlo- venszkói térrisz alacsony, még hozzá nagyon is alacsony niv n állana. Hecht Lászlóról, akitől ebben az esztendőben az ország színeinek repre- zentálása és feladatának teljes mértékben való elvégzése egész embert kívánt, nem lehet rossz néven venni, ha ebben a komoly feladatban nem olvasta rendszeresen a Prágai Magyar Hirlapot, vagy a Hiradót, akár a Kassai Újságot és esetleg a hozzá, mint „szlovák játékoshoz" közelebb fek­vő szlovák lapokat és igy nem láthatta, hogy mindezen lapok sokszor hasábokban foglalkoz­nak a szlovenszkói és kárpátaljai tenniszélettel, annak eseményeivel és kritikai méltatásával. Hecht László azonban nem vehetett tudomást arról a már erős jelekkel mutatkozó fellendülés­ről sem, amely a Magyar Tennisz Szövetség lét­rejöttével nemcsak a magyar, hanem a szlovák tenniszsportban is beállott. Hiszen a nemrég lezajlott rimaszombati és éppen most, az ő je­lenlétében lefolyt kassai tenniszverseny bizonyí­totta be, hogy a szlovenszkói tenniszélet nivója örvendetesen emelkedik. Aminthogy örvendetes jelenség az, hogy a szlovenszkói tenniszsportban uj erők, friss generáció lépett a pr rondra"és en­nek a generációnak a legideálisabb alakja éppen maga Hecht László, akit a mai tenniszifjuság méltán választhat példaképének. Az ifjú erők előrenyomulása élénk cáfolata tehát annak, hogy Szlovenszkón a tenniszsport nagyon is alacsony nivón állna. Aki pedig visszakapóz a Prágai Ma­gyar Hírlap tízéves történetének lapjain, elfo­gulatlan szemmel bírálva, láthatja, hogy e rovat keretében belül milyen buzgósággal és lelkiisme­retességgel foglalkoztunk a szlovenszkói ten­niszélettel és foglalkozunk még ma is annak min­den megmozdulásával. Hiszen a szlovenszkói központi képviselet és a Magyar Tennisz Szö­vetség eszméje is a Prágai Magyar Hírlap ha­sábjain született meg és ennek a munkának nemcsak írásban, hanem aktív működéssel is életet és jelentőséget adtunk. Ezt a tényt éppen az a szlovenszkói klub tudja a legjobban, amely­nek Hecht László még ma is tagja. Hisszük te­hát, hogy a kiváló szlovenszkói tennisz játékos, akire méltán lehet büszke a szlovenszkói ten­niszsport, mostani otthoni szereplésével megvál­toztatja hazája sportéletéről való véleményét. Mert ha bántó és nem helytálló is a fenti kijelen­tése, azt mérséklik ama szavai, hogy a semrne- ringí versennyel szemben „haza húzta a szive, Keletszloveriszkó bajnoksága fontosabb neki, mint a külföldi sikerek és örül, ha hazájában lehet!** És „hic Rhodus, hic salta!" Ha hiba is volt a szlovenszkói sportéletben sokáig, a baj egyedül ott rejlett, hogy a csehszlovák elit játékos-gár­da kerülte a szlovenszkói és ruszinszkói verse­nyeket. így az ottani tenniszezők csak magukra és néha a magyarországi versenyzők jóakaratára voltak utalva, amiért természetes is, hogy a fej­lődésben lépést a történelmi országokkal és a külfölddel nem tartottak. Hecht Lászlóban látjuk tehát azt a Messiást, aki a továbbiakban elhoz- . za „az ígéret földjét** Szlovenszkóra és nemzet­közi kötelezettségein kívül szorgalmasan részt­vevőn az ottani versenyeken, a maga tudásával és példaadásával emelni fogja a hazájának — hangsúlyozzuk ismételten — ha nem is rossz­akarattal, esetleg jószándékkal, azonban mégis érdemtelenül lebecsült tenniszsportját. JELLINEK FERENC. Csehszlovákia úszói a párisi Európa-bajnohságokon Prága, augusztus 1. A Csehszlovák Úszó Szövet­ség, miután a párisi Európa-bajnokságok jelentl^gji- si határideje lejárt, a következő együttest jelentette be a versenyeken való részvételre: 100 m.: Steiner (Bar Kochba, Pozsony). — 400 m.: Getreuer (Hagibor, Prága). — 1500 m.: Ge­treuer. — 4 X 200 m.: staféta: Getreuer, Polakoff, Léderer (Hagibor), Steiner (Bar Kochba). — Műug­rás: :Kacl, Nesvadba (Slavia) és Balázs (Hagibor). — Toronyugrás: KacI és Balázs. — Vizipoló: Busek, Epéiéin (GsPK), Tomasek (Sparta), Kötitek (APK). Svehla (CeiPK), Schmuok (Sparta) és Steiner. Tar­talékok: Getreuer, Reihmann, Wolner és Buzsek. fölosztott é6 művelés alá vett megszűnt keoskemét- kuneági pusztát, — ezt az óriási terjedelmű legelőt és rétet, — embereivel, pásztoraival, gulyáival, mé­neseivel és nyájaival, betyáraival, panduraival és csárdáival, sőt növény- és állatvilágával és minden megszűnt sajátságával együtt ebben az ötszáz olda­las könyvben összegyűjtötte, feldolgozta é6 igy megmentette az utókornak. Az illusztrációk, amelyek a díszes kiállítású köny­vet gazdagítják. Benyovszky István kitűnő művé­szetét, dicsérik. Egészen bátran kezébe lehet adni ezt a könyvet a serdültebb ifjúságnak is, amely a gépek zakatolásának hangjától, a modern világ eme uj ütemének kaotikus zajától alig tudja már meghallani a magyar föld régi szívdobogását. (*) Chevalier és az osztrák-magyar főhadnagy. Londonból jelentik: Londonban a napokban mutat­ták be A mosolygó hadnagy című filmet, amelyben Ohevalier egy volt osztrák-magyar katonatiszt sze­repét játeza. Ohevalier játszott ugyan már minden­féle katonát, de volt osztrák-magyar tisztet még so­ha és ezért szerette volna, ha egy vérbeli katona mutatta volna meg neki, milyen volt a régi osztrák- magyar ármádia katonája. A párisi stúdió keresett is megfelelő tanárt és egy Milstmamn nevű állító­lagos volt aktív főhadnagyot szerződtettek, alti résztvett a film felvételeinél és a. próbákon vétót mondott, ba valami nem úgy sikerült, ahogy kel­lett volna. Ennek ellenére a filmben sok furcsaság maradt meg, ami a volt osztrák-magyar hadseregre kissé különös fényt vet. (*) Miről írnak a szovjet irók. Egy angol újság­író néhány hetet töltött Oroszországban és főkép­pen az uj szovjet-színházat tanulmányozta, Meg­állapította, hogy a színpadi szerzőik három kérdés­ről Írnak: az ipari közösségről, szovjet fai vak életé­ről és nz mtollektuoll haláláról. Az uj darabok tarta­ma. veszedelmesen hasonlít egymásra. Nagy sikere van Papodil uj Írónak Tempó című darabjával, Savaliednnek A hatalom frontja cimü darabjával és Nikitiu-nek Tüzv.ongl című háborúi s ■ újdonságával. A legtöbb darab természetesen a izovjetpolitikát dicsőíti és meglehetősen alantas nyelvezettel ma­gasztalja a szovjet intézményeit, A forradalmi szín­ház újdonsága egy vasöntögyárban játszódik. Ez a darab akárcsak egy modern operett, összeköti a színpadot a nézőtérrel. A publikum között dolgoz­nak a va6Öntő munkások. A színpadon és nézőtéren a vasgyáraik jellegzetes szaga árad. A kenyér cimü darab a falusi lakosság életét, tárgyalja, (*) A kis filmszínész megjegyzése. Jackie Coogan öccse, Róbert Coogan ma már ismert sztárja az amerikai filméletnek. Budapesten még nem ismerik a fiatalembert, mert csak angolnyelvü filmben Té­pett fel. Vékonyhangu, vézna kisgyerek, akinek a tehetsége meg sem közelíti világhírű bátyjának, Jackie Coogan-nek talentumát. Mint a nagy mozi- név tulajdonosa azonban kitűnő szerződéseket kap é,s főszerepeket játszik gyermekűimekben. Leg­utóbb a Sk'uppy cimü gyermekfilmben játszott si­kerrel. Ennek a filmnek főszerepét egy másik hires gyér meksz mész, Jackie Cooper alakította és tudásá­val és tehetségével elhomályosította a kis Coogan ll.-őt. Hollywoodi hírek viszont azt mondják, hogy a fiatal Coogan az életben igen ötletes és kedves gyerek, aki sok kitűnő „gyermefeszájjaT* gazdagítot­ta a hollywoodi anekdóta-iroda.lmat.Legutóbb a fi­vérével, Jackie Coogan-nel sétáit egy szép nyári délutánon. Esőzés után az égbolton felbukkant a szivárvány. A kis Coogan egy darabig nézte az cgi tüneményt, azután igy szólt a fivéréhez: „Mond­jad csak, Jackie, miféle vállalatnak reklámja ez a f u rés a tir a.ns zpar e ns ‘ ‘ ? A POZSONYI MOZIK MŰSORA: ÁTLÓN: Két szív *A ütemben. (Repm). A PRÁGAI MOZIK MŰSORA: ADRIA: Az ezred kedvence. (Cseh beszólőfilm). PLORA: Az ördögsziget. LUCERNA: A varázskeringö. (M. Ohevalier). MAOESKA: Szerelmi parádé. (J. MacDonaldX METRÓ: A repülő. (Jack Holt). RÁDIÓ: Románc. (Gret* Garbó). jSziDHÁzKörKV-KubTORA. AZ ASSZONY GYŐZ Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom