Prágai Magyar Hirlap, 1931. augusztus (10. évfolyam, 173-197 / 2690-2714. szám)
1931-08-23 / 191. (2708.) szám
2 TO^<^A\^GkARHlRLAP 1931 augusztus 23, vasárnap. nak ez a zsengéje lásson legelőbb napvilágot, folytatja az apa példáját az édesanya, a tizenhat éves ifjú az ex ámenen egy önálló magyar munkával, „Magyarország geogra- phicá“-val lepheti meg a jóvoltából profesz- ezoTait. Már akkor sóm azt nézte, mi a divatos, de azt, mire van szükség, a magyar nemzet az egy „kistükrön'1 kívül nem tudta miből megismerni hazájának „földi átlapoljál". De a bécsi szándék is visszájára fordult. Az udvarházak halálraszán.t fiait megérinti Becsben Nyugat szele, tovább adják, sóhajtásukkal toldva, keletre. Könnyű volt a hamuréteg az alvó parázson, elbújja ez a lenge szellő is azonnal s fellobog szerte az országban a nemzeti élet újjáéledő tüze. Előbb a kúriákban, de csakhamar melegei, hitet kapnak tőle a jobbágysorból, vagy a polgárság köréből a szerzetesoellákig jutott nemesebb gondolkodásúak is. Lobogunk a pász- tőrtüzek itt és ott, ki tud egymásról, ki nem, mégis egy a oél, egy a törekvés: regenerálni a magyar életerőt a szó erejével. Az egyik ott áll megvetett lábbal magán a szűz talajon s annak őserejét akarja m égném esi teni önmagával — más a francia, más a német — más az őklasszikai neme? oltóvesszőt szeretné beoltani az immár életerős vadóéba, hogy ne csak teffbélye legyen, de édes gyümölcse is. Mégis, kellett valaki, aki közbeállgon a szerteszét loholó pásztorifüzeknek, aki hirt vigyen egyiktől a másig, aki szítsa a lángot, ha lankad az ereje és oltogassa, ahol toilkap a tűzhelyen, az élő vetésbe. Aki eleven újságja legyen a lázasan induló uj életnek, aki tudjon mindenkinél többet, aki lásson mindenkinél tisztább szemmel, aki összefogja a sok gyönge kis lángot egy tűzhelyre, vagy egy és állhatatlan tűzhellyé varázsolja az egész magyar földet s az, mint egv hatalmas. önökitüzü fárosz álljon minden népek közé méltó fénnvel. ragyogón, büszkén! Ez a sorstól elhivatott valaki, ez az ideién Jött ember volt Kazinczy Ferenc, akiről kötelességünk hálás szeretettel megemlékeznünk ma. halálának százéves évfordulóján, ő a magyar szellemtörténet leghasznosabb munkása, minden idők eleven példája, követendő örök mintaképe. Kazinczy életműve az egyetemes magyar kultúra közös kincse, de talán senkihez nincs olyan közel, mint hozzánk, Szlovénsz- kóban önálló kultúráiét re kényszerült kisebbségi magyarsághoz. Itt élt, ezen a föld- darabon, itt kezdte áldásos munkásságát, Kassán, mint a „közös iskolák kerületi inspektora", éppen annak a pótlásán fáradozva, amit oly igen nélkülözött iskolai pályáján. Itt jelentette meg az első magyar irodalmi és kritikai folyóiratot, a „Magyar Mu- saeuim“-ot. A miénk ő egészen s nekünk lehet legelsősorban élő példánk, mert a mi kisebbségi életviszonyaink a leghasonlato- s.abbak a korának általános magyar életképéhez. Nálunk is nehéz az ifjúságnak megismerni a „magyar történeteket". Nálunk is oly öntudatlan kezd lenni a magyarságunk. Hovatovább itt is csak éppen hogy dadogni fog magyarul a nép, de nem tudja miért. Nálunk is harci zaj veri föl minduntalan az irodalom berkeit s vitázunk jöttén és ypszi- lonon. Nálunk, is pislognak halvány pásztor- tüzek az éjt szakában, ki tud egymásról, ki nem, nálunk is ég — hamu alatt — a magyar szellem szent vesztatüzének parazsa, falusi udvarházakban s talán fütetten szállásain az elárvult, egszegényedett magyar intelligenciának. .Jöjj el Kazinczy szelleme! jöjj el ide közénk, állj a szerte lobogó kis tüzek közé' s olvaszd cissze őket egy akaratú, soha él nem oltható hatalmas fárosszá! Jöjj el hozzánk, mutasd meg az igazi utat, hogy kell Nyugat szellemével megnemesite- ni a magyar vadócot, hogy gyökere itt legyen a szülőföld talajában, de gyümölcsét tisztelettel szedje meg még az ellenség is. Jöjj el közénk, hogy szeretettel, de kritikával, „tövisekkel és virágokkal" tudjuk megérteni és meg nemesíteni egymás szándékát. Jöjj el, oltsd belénk az Önzetlenségedet, mely sohasem kapott anyagi érdeken. Add nekünk az elszántságodat, hogy ne hátráljunk .meg az akadályok előtt, ha ellenségünk építi elénk, ha mi magunk toljuk egymás elé elfogultságból! Add nekünk az akaratodat, mely egy volt egész életeden át: felvirágoztatni a magyar szellemi életet, hogy a tiszta, fenkölt és haladó szellemű irodalom: az élet kifejezője r- u‘mutató fáklyája legyen az újjá születésünk, egy szab!), nemesebb magyar jövő forrása és majdan terhet hordozó, hatalmas, el- apadbatatlan éJelfolyama. mint népképviselet" - ina á n*om politika A cseh választók a kötőit listák ellen — A mai választási rendszer ellensége a nagy egyéniségeknek Prága, augusztus 22. A legelterjedtebb cseh lap, a Národni Politika néhány nap előtt „Ha a papa és a mama elmegy" című cikkében azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy miért van, hogy a nyári parlamenti szünet alatt sokkal nagyabb a közönség nyugalma, mint amikor a nemzetgyűlés üléseket tart. A cikkíró ebből arra következtetett, hogy a csehszlovákiai közönség élénk figyelemmel kiséri a parlamenti eseményeket. A Národni Politika mai számában viszont azt közli, hogy nemi múlik el nap, hogy a szerkesztősége tömegesen ne kapna leveleket, melyeknek írói a politikai viszonyokat, a parlamentarizmust és a kötött jel ölt listák következményeit éles szavakkal elítélik. A lap szerkesztősége elhatározta tehát, hogy egy ilyen levelet nyilvánosságra hoz, annál is inkább, inért — úgymond — igen veszedelmes jelenség, ha a választók nagy tömegei és a nemzetgyűlés között tátongó iir keletkezik és ha a választók lebecsülik a képviselők munkáját. Ebből, a Národni Politikának beküldött s cseh nemzetiségű polgár által írott levélből vesszük az alábbi részleteket: — A mai parlament a nemzet szaunára teljesen idegen és közömbös. És ha ezeknek a közömbös embereknek a szemére vetjük, hogy ők vettek részt a parlament megválasztásában, úgy meglepő választ ka púnk: „Nem választottam önként, hanem kénvszeriíettek arra, hogy egy párt választási lapját adjam át. S tettem ezt azért is, hogy a parlamentben ne uralkodjanak azok a pártok, amelyek belőle élnek. Nemcsak a parlamentről, hanem az összes hivatalról s dúsan fizetett állásról van szó, mert ezeket a helyeket mind a saját embereikkel töltenék be és végül a legharciasabb párt diktátuma alá kerülnénk. Ma nem választunk olyan képviselőt, akinek kitűnőségéről é« feddhetetlen jelleméről meg vagyunk győződve-, hanem oly párt- embereket kell választanunk, akiket nem ismerünk, akiket sohasem láttunk és akik után nem vágyódunk, mert nincs semmi mondanivalójuk részünkre. A képviselők ma nem a nemzet nagyjai, kiváló egyéniségek, akiknek széles látókörük volna és anyagilag is függetlenek volnának. Ilyen ember ma kormányképviselő nem is lehet, mert a pártfenség nem engedi meg. hogy az átlagosnál nagyobb egyéniség kitűnjék s igy ez sokkal inkább oligarchia. mint népképviselet. Még a müveit ember sem tudja, hogy ki képviseli az ő járáséit s nem is kiváncsi arra, ment a párttag képviselőtől semmi pozitivet nem vár. A régi idők képviselője, aki valóban kiharcolta a mandátumot, megismerte az emberek kívánságait s a nép valódi szükségleteit, de tudta azt is, hogy választókörzetében mennyi szigorú, igazságos bírálóija van, aki számomkéri cselekedeteit. A polgár politikailag csak a választások előtt érett, különben nincsen véleménynyilvánítási joga, állítólag azért, mert nincs a forrásnál. Különös logika ez, hiszen a polgárnak talán joga van arra, hogy a jó forrásból származó jelentéseket megtudja. S ilyen körülmények között vetik szemünkre, hogy politikai,lag éretlenek vagyunk. Különös beszéd, hogy „valaki", hogy „odafent", hogy „az urak" valamit elhanyagoltak, valamit elrontottak, vagy valamit közömbösen néztek. Hát lehetséges ez egy köz társaságban ? Ki ez a „valaki"? Kik azok „az urak"? A polgársáígot nem lehet igy nevelni a politikai életre. A kötött jelöltlisták rendszere olyan rossz, hogy annak következményeit mindnyájan érezzük s azt a rendszert csak azok a pártok védik, akik a választási küzdelembe nem tudnak megfelelő számú kitűnő embert állítani. Hangosan követelik, hogy a demokratikus köztársaság törvényhozó testületében a polgárság valamennyi rétege képviselve legyen. A nép által közvetlenül és kötött jelöltlisták nélkül választott képviselők nem voltak nemesek származásukra nézve, a nép gyermekei voltak és lelkileg nemesek. Azok akkor nem hangoztatták a párt érdekét, hanem mindig az egész nemzet érdekét. Ma a felelősség még nagyobb, mert az állaim érdekéről van szó. Majd ha a parlament ismét ilyen lelkes egyénekből áll, akkor fog a nemzet vágyódni a törvényhozó testület után és kívánni fogja a munkáját, ma azonban nem — fejezi be a levél közlését a Národni Politika. Hfsi^siSfálc Bvdapestre az Stmiiüs fonton kölcsönt Budapest, augusztus 22. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése). Az ötmillió fontos kölcsön átutalása megtörtént és a Nemzeti Bank a legközelebbi napokban kiadandó jelentésében hivatalosan is szerepelni fog a kölcsön összege. Az átutalás Ilire megnyugtatólag hatott a közvéleményre. Ezzel a kölcsönnel a Nemzeti Bank devizakészlete 100 millió pengővel emeli a fedezetet. EMLÉK , Irta: BETHLEN MARGIT A férfi állig begombolt bundában fázósan sietett hazafelé. Hajnal felé járt már az idő, a hóval borított uccákon csak elvétve lézengett egy-egy elkésett ember. A férfi bosszúsan rázta meg fejét. Mi is jutott eszébe ily későig ottmaradni a bálban, ősz fejjel, megrokkant lábbal, elfásult sziwel nézni a többiek, a fiatalok táncát, mulatságát, udvarlását, amelyben sem kedve, sem módja nincsen már résztvenni. Holnap fáradt lesz, mikor hivatalba kell mennie, rosszabbul vált majd az esze, pedig főnöke épp az napra helyezte kilátásba látogatását. Az ördög vitte volna ezt a buta meghívást. A mélyen szálló, kövér, szürke felhőkből egy-egy fehér hópehely hull alá, lágy, nesztelen, szinte testetlen suhanással. Az egyik a férfi ajakán akad fönn egy pillanatra. Az ösz- tönszerüleg nyelvével simítja el, miközben bosszús ráncai hirtelen elsimulnak és valami furcsa, félig diadalmas, félig meghatott mosoly húzódik végig arcán. A parányi havas lé hideg, tiszta, üres ize öntudat-alatti énjében, úgy látszik, valami rég kikapcsolt kontaktust elvenitett fel, eltemetett képek, érzések ébredtek futó életre, bár ő maga sem tudta hirtelenében, hogy múltjának melyik, az idő porától belepett rejtekhelyéből bontakoznak elő. Mire is emlékezteti őt ez a szűziesen hűvös viz? Valami nagyon szép, nagyon édes, nagyon tiszta lehetett, hogy még most is olyan fájón gyönyörű melegséget érez tőle a szive táján. Hirtelen képek cikkáznak végig agyán. Ketten jönnek végig a fehér mozdulatlan éjszakában, ő meg az asszony. A bálból jönnek, ahol egész éjszaka mellette volt. Együtt táncoltak, együtt beszéltek, együtt, mindig csak együtt, ők ketten, mintha senki más nem létezne rajtuk kívül a világon. Már régen érezte, hogy szereti az asszonyt, azt az érthetetlen, halk szavú, órákon át mozdulatlanul maga elé néző fehér asszonyt, akiről, bármennyit is töprengett fölötte, soha sem tudta biztosan mit gondol, mit érez, mit akar. Olyan hűvös volt, olyan tartózkodó, olyan zárkózott, a férfi, bármennyire szerette volna is őt álmaiba és vágyaiba beleilleszteni, sohasem jutott még odáig sem, hogy képzeletében legalább megcsókolja. Próbálta sokszor, igyekezett a körülményeket, eseményeket maga részére kedvezően csoportosítani, de a döntő pillanatban mindig visszarettent. Nem, nem tudta elképzelni, hogy ehhez a tiszta, fehér szoborhoz valaha is hozzáérjen. De azon az éjszakán, mintha valami felolvadt volna az asszonyban. Mintha valami dacos forróság csapna föl belől e egy-egy pillanatra, mely reá, a férfira, úgy hatott, mint ősrégi aszú, vért forraló heve. Semmit sem bánt már, az emberek, a társadalom törvényei, az óvatosság legelemibb formái, üres, értéknélküli szavakká zsugorodtak Össze. Minden mindegy volt rajtok kívül, és mintha az asszony . . . mintha az is ezt érezte volna, olyan nyugodtan, magától értetődően mondott igent, amikor felajánlotta neki, hogy hazaki- séri. A nagy hófúvás elakasztotta a villamosokat, kocsi sem akadt a közelben, igy gyalog vágtak neki a havas uocáknak, egy sötét és egy fehér árny, a fehér, holdvilágos utón. Szótlanul haladtak egymás mellett. A férfi annyi mindent szeretett volna mondani, hogy szó nem jött ajakára. Az asszony pedig . . .. A férfi most is látja finom, fehér arcélét, amely oly tisztán emelkedik ki a világos háttérből, mint valami nagyon nagy mester fehér-feketében tartott metszete. Ajaka kissé nyitva, mint rendesen, a hosszú pillák félig leeresztve. Mire gondol, mit érez, mit akar...? Ekkor értek az ucca keresztezéséhez. Az úttest térdig érő hóval volt ellepve. Az asz- szony megállóit és lábaira nézett: „A cipőim ..." — mondotta habozva. De ő, ő nem habozott. Gondolkodás nélkül kapta ölbe az asszonyt és vitte, vitte, mint elragadott édes zsákmányt keresztül a zizegő, csikorgó, omló havon. Mintha az egész világ összesüritett gyönyörűségét vitte volna két karjában, olyan hálatelt szívvel nézett a két kis fehér topánra, amikor az asszonyt végre letette. — Azok a kicsi, kis cipők, — mondotta halkan, és szava olyan volt, mint egy szerelmi vallomás. ügy érezte, hogy valami leomlott kettejük között, valami válaszfal, amit felállítani soha többé nem lehet. Az asszony is ezt érezhette, mert lépése mind lassúbbá vált, mintha a férfi szivéből átnyúló szálak összebogozták volna lábait. Azután egyszerre csak megállóit, felfelé fordította arcát és a férfi maga sem tudta hogyan, ajaka egyszerre csak ott égett az asszony hótól nedves, jéghideg ajakán. Igen: az asszony ajakának volt ez a hideg, tiszta szűzies ize, mint most a hópehely- nek, de akkor milyen bolondul fölforrt tőle a vére. Olyan különös . . . olyan furcsán leányos csókja volt annak az asszonynak. — És maga igazán nem tudta, hogy már régen szeretem? — kérdezte nagy. álomlátó szemmel nézve a férfira, amikor a kapunál elváltak. — ő pedig csak állott az uccán, miután a kapu régen becsukódott és úgy mondta újból meg újból, mint valami imát: — Azok a cipők . . . azok a kicsi kis cipők . . . A férfi a saját kapuja előtt áll. Arcán a rég letűnt boldogság halvány visszfénye dereng. Már nem gondol a holnapi munkára, fáradságra, még a főnök rettegett látogatásának kilátása sem nyugtalanítja. — Azok a kicsi, kis cipők ... — mormolja ugyanazzal a furcsa, kis, félig diadalmas, félig meghatott mosollyal ajakán, mint az előbb, miközben kulcsa csikórogva ■ fordul meg a zárban. A betegségek legnagyobb része ellen ma már a természet által nyújtott gyógytényezökkel küzdünk a legeredményesebben! Leoeqö Napfény Fürdő Diéta KeserOvls. Az igmándi keserüviz kapható minden gyógyszertárban, drogueriában és jobb füszerüzletben.
