Prágai Magyar Hirlap, 1931. augusztus (10. évfolyam, 173-197 / 2690-2714. szám)

1931-08-21 / 189. (2706.) szám

6

r>iy«IMAV,.GYARHIRLAn

I 21

| Augusztus filllÉ Péntek j

|ii| jilsa w iliiiiílll

VÍZUMOT Magyarországba, Romániába, Lengyelországba még ugyanaznap megszerez a „Prágai Magyar Hirlap“ pozsonyi kiadóhivatala, Lőrinckapu-ucca 17. II. (Central-passage.) Nem szükséges a pénzt előre beküldeni, az összeget utánvételezzük. A többi államokba szolgáló vízumok megszerzését a prágai ki- adóhivatal: Prága II„ Panská ul. 12., III. em. eszközöl.

*

POZSONYI szerkesztőség és kiadóhivatal:

Telefon 27-87. Lőrinckapu-ucca 17.

(Central-passage)

KASSAI szerkesztőség és kiadóhivatal:

Telefon 495. Fő-ucca 69., 1. em. jobbra.

VYITRAI szerkesztőség és kiadóhivatal:

Method-tér 3.

UNGVÁRI szerkesztőség és kiadóhivatal:

Váralja-ucca 7/2.

OLY SZÉP...

Oly szép, oly szép a halál nyáron, Madár dalol az akácfákon,

Falevél árnyékcsipkét mintáz. Szitakötő fiiszálon hintáz.

Langyos könnyben fürdik a márvány, Boldog szemöldök a szivárvány,

S mikor a nap mélán aláhuny Él a „Meghalt" s ragyog a dátum.

Ó, de télen... A fák csontváza Jegesengőit ijesztően rázza,

Nincs a Napnak napja, csak éje,

Hull a feledés hópihéje.

A mécseket szelek kihütik,

Dér tömi be a kő betűit.

Hó felett halotti dal dúdol S csak drót marad a koszorúból.

Falu Tamás.

— Szent Istyán-napja Prágában. A prágai magyar királyi követség ma, Szent István- nap-ján a máltai lovagrend templomában ünnepélyes szentmisét mondatott, amelyet a máltai lovagrend prágai apátja fényes papi segédlettel celebrált. Az ünnepi szentmisén a magyar királyi követség tagjai élükön Ghiczy Jenő követőégi tanácsossal teljes számban részt vettek, továbbá megjelentek azon más államok követségeinek képviselői is és a prágai magyar kolónia igen sok tagja. A művészi vegyeskarral kisért ünnepélyes nagymisét a magyar Himnusz fejezte be.

— A nyugati ág. evang. egyházkerület közgyűlése. Lévai tudósítónk jelenti: A nyugati ág. evang. egyházkerület ezévi rendes közgyűlését szeptember 15.- és 16.-án fogja megtartani Miaván.

— Tauber Richárd Pozsonyban. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonon jelenti: Tauber Richárd.

a világhírű operaénekes holnap Pozsonyba érkezik s a Carlton-ezállóban autogrammokat ad. Az operaénekes este résztvesz az Atlanban bemuiá- tásra kerülő uj filmjének díszelőadásán is.

— Női kereskedelmi tanfolyam Kassán. A kassai róm. kát. egyházközség magyar tannyelvű egyéves női kereskedelmi tanfolyamára a beiratkozás szeptember 1 és 2-án lesz Kassán, az Orsolya-rendi zárdában (Fő- ucca 72. sz.). A .tanfolyammal kapcsolatiban van az Orsolya-rend leányinternátusa.

— A Szárazvámról a Zöldszoba uccábaAugusztus elsején költözött át a 23 év óta közismert Bútorcsarnok uj, modern, bővített helyiségeibe. Látogasson meg bennünket vételkényszer nélkül a pozsonyi Zöldszoba uc- ca 5. szám alatti helyiségeinkben!

— Beiratások a beregszászi magyar kereskedelmi tanfolyamra. Beregszászról jelentik: A beregszászi kereskedők egyesülete által fenntartott magyar tannyelvű egyévés magán kereskedelmi tanfolyamra a folytatólagos be Íratásokat augusztus 25-től szeptember 2dg tartják meg a reálgimnázium tanári szobájában. A behatáskor be kell adni az iskolai és születési bizonyítványokat; felvehetők azok a fiuk és leányok, akik négy polgári vagy középiskolát végeztek, vagy megfelelő kor esetén felvételi vizsgával kellő intelligenciájukat igazolni tudják. Szegény és jól tanuló jelentkezők bélyegtelen kérvényen az igazgatóságtól tandíjkedvezményt kéri Iminek szeptember 2-ig. Vasúton bejárni óhajtó növendékek a községi bíróval látta- mozoft diákjegy váltására jogosító igazolványt is hozzanak magukkal. Mindennemű felvilágosítást késwiéggel ad a tanfolyam Igazgatója.

I nagy ember árnyékában...

Tolsztoj megrágalmazott özvegyét igazolta az idő

Tolsztoj nagy divatja elmúlt; az embereknek már nem okoz lelkiismereti kríziseket az öröklött vagyonuk, annál kevésbé, mert egyre kevesebben örökölnek vagyonokat. A raffinált, erkölcstelen civilizációt már nem sokan ostorozzák ma, amikor

ez a civilizáció veszélyben forog és mindenfelől uj barbárság fenyeget.

De azért Tolsztoj, függetlenül a nemrég lezajlott centenáriumától, még mindig erősen foglalkoztatja a világ közvéleményét; a régi szenvedélyes érdeklődés talán csökkent, de a kíváncsiság ennek a rendkívüli embernek és művésznek az élete iránt csak fokozódott. Nem múlik el hónap, hogy újabb dokumentumok ne kerülnének napfényre, amelyek uij színben tüntetik fői Tolsztoj alakját. Ennek a szinte emberfölötti méretű művész-prófétának az alakja mellett szerényen,

csaknem szánalmasan húzódik meg Tolsztoj grófné igénytelen figurája,

akit azzal vádoltak, hogy nem értette meg az urát, hogy kicsinyességével megmérgezte, pokollá tette Tolsztoj életét, aki végül öreg korában el is hagyta a feleségét.

Lehet, hogy Tolsztojné nem volt tisztában férje müvének óriási jelentőségével. Az azonban nem vitás, hogy ezt a müvet odaadóan, hűségesen -szolgálta. A Háborút és békét, amely akkora terjedelmű, mint három ho-sszu regény együttvéve,

Tolsztoj a feleségének diktálta.

Mikor Tolsztoj kijavította az első kéziratot, a felesége lemásolta, majd újabb javítások után még kétszer lemásolta. A másolás nem valami előkelő szellemi tevékenység, de munka, még hozzá fárasztó, nagy önmegtagadást követelő munka. Lehet, hogy Tolsztoj lelkileg szenvedett a felesége oldalán, de

ez nem akadályozta meg abban, hogy alaposan megdolgoztassa.

Legközelebb franciául megjelennek Tolsztojné levelei, melyeket férje halála után irt a regényíró titkárának, Bugakovnak. Ezekből a levelekből egy finom asszonyi lélek és szinte túlzott önvádak bontakoznak ki. Csaknem szi- vettépő az alázat és önsanyargatás, amely ezekből a levelekből árad.

Két évvel a férje halála után írja: Halálomig szenvedni fogok és örökké bánom, hogy- nem tudtam uralkodni az érzelmeimen, bogy nem tudtam belenyugodni Leó Nikolajeviosnak Csertkovval való barátságába, aki ravasz, gonosz és ostoba ember volt, hogy nem tértem napirendre azon, hogy ilyen hirtelen megváltozott irányomban.

Szerettem a férjemet, tehát mindent el kellett volna viselnem, ami jólesett neki.

Mikor Leó Nikolajevics azt mondotta: Cs-ertkov á1! hozzá legközelebb a világon, én befogtam a fülemet és sírva elfutottam. Hát nem én voltam több, mint negyvennyolc éven át az a lény, aki legközelebb állt hozzá?

De azért az asszonyi józanság néha kitör belőle és keservesen panaszkodik: ..Milyen szomorú mindez! Egy apa, aki megfosztotta családját a müvétől és a parasztjait a földjétől!" De az ilyen fölkiáltások igen ritkán kerülnek a tollára. Nem érdekli más, -csak a férje élete és müve. Hűségesen, pedánsan, hivatalnoki pontossággal adminisztrálja a nagy halottat. Állandóan fogadja az újságírókat, nyilatkozik, megirja önéletrajzát, amelyben természetesen

nem annyira sajátmagáról beszél, hanem főképp a halottról.

Naivul elárulja a kiadó ellenvetéseit, hogy nem

beszél eleget a férje növekedő sikeréről a Kar-e- nina Anna és a Háború és béke idejében, továbbá, hogy túlbecsüli a saját befolyását a férjére. Nóba vitatkozik Bugakovval, aki az ortodox tolsztojánus szigorával megrójja, amiért azt mondta, hogy ez a csodálatos ember, amilyenhez fogható csak minden évszázadban születik, élete végén a gonosz hálójába került.

De bamar rátér o'bjektivebb témákra. Egy hónappal a világháború kitörése előtt elmondja, hogy

a turisták valósággal megrohamozzák Jasz- naja Polianát;

százával érkeznek nemcsak Tolsztoj-rajongók. hanem kis iskolásleányok is, tanárnőik vezetése alatt, mert

Tolsztoj dicsősége akkor már eljutott a gyerekekhez.

A háború alatt is folytatja a na^v halott adminisztrálását; rossznéven veszi Bugakovnak, hogy bevonult kórházi -szolgálatra, ahelyett, hogy befejezte volna a Tolsztoj-könyvtár katalógusát. Nyilatkozik Tolsztoj nézeteiről, említi, hogy a -fiatalabb kor-társai között Cséhovot szerette legjobban. Közben futólag említi, hogy az ispánja, meg a kertésze bevonult, az egyik már meg is sebesült. 1916 novemberében, amikor javában dühöngött a világháború, közli Bugakovval, hogy készítsenek uj kiadást a Jasznaja Poliana-i ismertető füzetekből, mert rengeteg a látogató és nagy benne a kereslet. Megemlíti, hogy tekintettel a nagy érdeklődésre, föl fogja emelni az árát, úgyszintén a levelezőlapok árát, amelyek Tolsztoj házát, sírját és őt magát ábrázolják. Minden újságcikket kivág és eltesz, amely Tolsztojra vonatkozik. Mikor Moszkvában Tolsztoj-matinét rendeznek a gyerekek számára, bekeretezteti a plakátot.

Takarékosan és okosan sáfárkodik Tolsztoj müveivel;

sokan fordulnak hozzá, a legkülönbözőbb társadalmi és jótékonysági -egyesületek, hogy adjon ingyenpéldányt Tolsztoj összes müveiből. Lehetőleg eleget tesz a kéréseknek, de nem szívesen. Néhány hónappal a bolsevizmns kitörése előtt arról panaszkodik, hogy nem kapta meg a Tolsztoj-társaság évi gyűlésének a jelentését. 1917 nyarán már bevallja, hogy -unja a tömérdek látogatót, nagyobbrészt műveletlen katonákat, akik úgy mennek Jasznaja Polianába, mint a cirkuszba.

Egyetlen napon négyszázan jelentek meg zeneszóval. Ezeket már nem bocsátotta be Tolsztoj szobáiba.

Lassankint kezdi észrevenni, micsoda szörnyű változás történik körülötte. A cselédek gorombák és erőszakosak, összetörik a fürdőkádat, a máskor olyan illedelmes parasztleányok durvaságokat mondanak.

őszintén örül Lenin letartóztatása hirének. 1917 szeptember végén keserűen fölkiált: „Oroszország mai állapotát szabadságnak nevezik, minő irónia! Egy öreg parasztasszony múltkor megszólított: Kegyelmes asszonyom,

mikor szabadítanak meg minket -ettől az átkozott szabadságtól?" A helyzet egyre k-étségbe- ejtöbbé válik;

Tolsztojné, a hetvennégyéves öregasszony, vetőmagot vásárol és megpróbál gazdálkodni a birtokán, de helyette a parasztok aratnak.

Minden a feje tetején áll. Még túléli a bolseviz- mus kitörését. Utolsó levelét 1918 május 13-án inja, a legnagyobb nélkülözések között. De szörnyű nyomorában sem hajlandó eladni Tolsztoj müveinek egy teljes példányát, mert, amint mondja: „már kevés van belőle".

Kéj utazás Lénártfalvától Pelsőcig

Irta: Tichy Kálmán

Miniden elszánt utas figyelmébe, kit erre a vonalra vet mostoha sorsa.

Ha a szóelemzés nem csal, úgy a kéjuta- zás abban különbözik más közönséges utazástól, hogy fokozott gyönyörökkel jár. Az ember direkt kéjjel helyezkedik el, élvezi a környezetet, gyönyörködik a látnivalóikban. Az ilyen felifokozott élvezet azonban természetesen az idegekre megy. Azért minden jótét léleknek, aki Bánréve felől Lénárt-falván át igyekszik Pelsőcig, — jó szívvel ajánlom, hogy Lénárlfalván szálljon ki a -sinautónak nevezett kéjládából, szálljon át a gyorsra, — noha jóval drágább, — várjon inkább a személyre, — noha ebbe beleőszül, —• de még mindég jobb, mint a sín-autóval kéjutazni.

A túlságos kéj a kinszenvedésse-1 határos. Ezt csak olvastam valahol, de most már értem.

Bánrévén annyi utas volt felfelé, hogy a si-n- autó hétszerre hozta át őket Sajólénártfal- vár-a. Már akkor enyhén lehetett csodálkozni, hogy a kétszeri teli transzport hogy fog egyugyanazon kocsiba elférni. Elfért, kérem. A modern technika nem ismer lehetetlenséget. Mélabusao emlékezem, hogy a Rozsnyó— Do'bsinai szakaszon a sin au tó kettős kocsival jár, és iksszer láttam kongó-üresen lerobogni Dobfii na felől. Eénártfalva Pelsőc között a déli sinautóval már háromszor utaztam és mindannyiszor kéj utazás lett belőle. Ezt az ember egy kicsit nem érti, de a „gnoti se autón" elvén inkább magamban keresem

a hibát: mért nem utaztam máskor, vagy másfelé?

Az első transport ősjogán volt ülőhelyem. A kéj már itt kezdődik, lécpadok alakjában. „Sedadlo 34", mondta egy hieroglif a kocsi belsejében. De ha a sedadlo ülőhelyet jelent, úgy a 34 csak szemérmes titkolása annak, hogy ennek a kocsinak micsoda forgalma van így déltájban. Egész bátran meg lehet fordítani a kétjegyű számot. S aztán még jönnek -az állóhelyek hősei. Elszánt aszkéták, akik képesek mindenre azért, hogy időre befussanak Pelsőcig. A gyönyör egyik eleme: a kilátás, kíméletesen le van tompítva, t.i. az ember sűrűtől egyáltalán nem lehet kilátni. Az elhelyezkedés elég komplikált, végtagok cserélődnek össze s ba zsebembe nyúlok a jegyért, vigyáznom kell, nehogy -szomszédom mellényében kaparásszak, mert az könnyebben hozzáférhető számomra, mint saját tárca zsebem. Levegő — az van, bár térfogatban csekély törtrésze az embertest-koinpaklum- nak és tartalmát az olajos gazolin-büz jótékonyan közömbösíti.

Akinek fel kellett férnie, mind itt van. Feliért még egy gyerekkocsi is a hátsó perron- ra. Amilyen ügyes fiuk ezek itt, felgyömöszöllek volna egy kéthengeres Tátrát is, ha kell. Úgy látszik, felfért egy kutya is, mert a perron sünijében egy lompos kutyafarkat látok csóvólódni s noha a hozzátartozó kutyát nem láthatom,, valószínű, hogy az élethűen csóvált farkhoz kutya is tartozik.

A kalauz kígyó testű, hosszú ember, ügy

1931 augusztus 21, péntek.

látszik, direkt erre a szakaszra van kiszemelve, mert a csodával határos, hogy a kocsi' belsejében, ahol asztmatikusán szuszog a makkegészséges is, még át tud vergődni, jegyeket kezelni, pénzzel bánni.

A kocka el van vetve: robogunk. Robogni komolyan tud ez a kéjdoboz, csúffá tesz egy személyvonatot, dehát Istenem, az ember oly telhetetlen, ennyivel nem éri be.

A szivek mélyéről csendes fohászok szakadoznak: vajha legalább több utas ne szállna fel. Balga óhaj. Erre a vonatra mindég van felszálló, minden kis állomáson. Abafala: le -senki, fel három. Kövecses: le kettő, fel öt. Tornaija: le három, fel hét. Köztük bátyus nénik. A bátyus nénik a vizavim üléséig tornászták elő magukat s batyujukkal úgy kitöltötték a számára megmaradt létezési teret, hogy egyszerűen nem értem, hová fér a jő ember? Nem sokáig okoskodhatom rajta, mert mellém is begyömöszöltetik egy álló utasnő, dereka azokat a fatörzseket juttatja eszembe, melyek körülnézéséhez több emberre van szükség. Ezen a derékon egy megfelelő mellkas s ez most közvetlen a fülem mellett fújtat, lihegi ki a bejutás gyönyörét. Négy-gyermekes családapa szabadon ereszti egyik gyermekét a mama megkeresésére. A gyermek előzőleg zsíros tésztát evett és az embersürün átdolgozva magát, kapaszkodik, ahová tud és lehet, műveletei közben az én térdemben is jó támpontot talál pár pillanatra s ez a pár pillanat zsíros lenyomattal rajzolódik a nadrágomra. Oldalt, — ahová a fatörzs könyöke alatt látok, — két nyularcu, ráncos fej, cipőgomb szemekkel, az állukon nemes mogyorónyi szemölccsel, a szemölcsből bajusznak pödörhető szörpamátok ser- kedtek, kócos boszorkány-haj fedi ziláltan az izzadó homlokokat. Az orral együtt mozgó szájuk elé bütykös, nagykörmü ujjak visznek kövér falatokat, csirkecombot, csirke- szárnyat, mellehusát, aztán püspökfalatot, látom a nagy körmöket, amint a püspökfalat belsejéből kikaparják az utolsó morzsát is, a zsíros kezek néha a hajba -simitódnak, aztán az ujjak a szájakba kerülnek és megszopikál- tatnak.

És egy időre elment a kedvem minden csirkepecsenyétől.

Gömörpanyit. Egy öreg koldus száll fel, hatalmas cókmókkal. Az állomási személyzet, — mint az előbbi helyeken is, — mulat, hogy hogyan -sikerül begyömöszölni ezt a paksa- métát a pukkadásig teli kocsiba. És sikerül. Mi bent csak annyit éreztünk, bogy valami végigvonaglik az egybefonódott tagokon, valamivel mélyebb a nyomás a térdemen a szemköztitől, közelebb tapad belém a fatörzs, egy kislány vergődik elém és hőségtől ájul- dozva, jajgatva nyújtogatja a kezét támasz után, az ablak felé. A karja éppen az orrom előtt. Hogy mért nem adtam át a helyemet neki? Jaj kérem, itt nem lehet ilyen kilengésekbe bocsátkozni. Mi lesz akkor a vizavim térdével, a fatörzzsel, az északkeleti batyuval, mely a vállamat leszorítja s a szomszédom mellényével, melyhez több közöm van, mint a magam ruhájához? Ki hová helyeztetek, ott kell maradnia mind végezetig!

Hőség? Ez igaz. A kis lánynak igaza van. A fatörzs mögött látom, hogy az egyik cipő- gombszem és nyularc tulajdonosa sűrűn legyezi a másikat, aki a csirkecombszárny és püspökfalat bő élvezete után ugylátszik gyöngélkedik. Közben azonban gyilkos tekintetekkel méregetik egymást és valami köpény miatt veszekednek, mely egy másik ülés karjára volt csapva és most nem lehet megszerezni. Szemköztim elaludt a fojtó hőségben, feje előrécsuklik a két batyu alól, most legalább tud léié g zeni. — Magam kis patakokat érzek csörgedezni a mellemen, a kis lány karja az orrom előtt szelíden harmatos a verítéktől, a fatörzs hatalmas fajhőjét ruháján át érzem az arcomig sugározni.

Finish. Lekenye, még felszállnak. Újabb végigvonaglás, nyöszörök, sóhajok, Horkán leszáUnának páran, de nem bírnak az ajtóhoz jutni, dulakodás, káromkodás, v-ihárbul- lam fut végig az emberhúson, — mert mi idebenu már csak egy egységes tömeg emberhús vagyunk, negyven embernek hat lónak közösre fasirozott teteme.

A leszállók mégis lejutottak. A kalauz benyomja az ajtót, egészen úgy, mint mikor a nyaralni készülők rátérdelnek a tultömött kofferre, hogy a fedele lezáruljon.

Még egy kis zihálás, utolsó szürcsölések a kéjből, aztán -begördülünk Pelsőcre. A motor leáll, a kocsi belseje egyetlen megváltott felhördülés, ömlik ki a nyers ember- massza, mint egy Bessemerkohó-ból a forró érc, földet és levegőt érve újra emberi alakot ölt minden utas, egy törzshöz tartozó tagok eligazodnak, megbénult gerincek kiegyenesednek, elkinzott tüdők mélyeket lélegze- nek és — a rozsnyói személyvonat öreg skatulyái soha olyan szimpatikusak, tágasak, kényelmesek nem voltak még számomra, mint ezúttal. N

Komplikációiktól mentesen leltem meg ösz- szes saját zsebeimet, minden tagom gátlás nélkül fungált, a verítéktől hozzáimtapadt ruháim megszikkadtak és angyali magányban kezdtem meg ez emlékirataim feljegyzését, hogy sorstársaim javára fordítsam.

A leírás Ilii. Akit vonz, tegye meg őzt az utat. Ha javasolnom szabad, én mégis azt mondanám, hogy aki kéjutazni akar, tegyen inkább kísérletet a svájci vasutakkal. Igaz, hogy azok nem nyújtanak ennyit s jóval drágábbak, de az ember legalább egy kis vilA« got lát