Prágai Magyar Hirlap, 1931. július (10. évfolyam, 147-172 / 2664-2689. szám)

1931-07-19 / 162. (2679.) szám

^prkgaiMag^arhirlap 1981 július 19, vasárnap. Antal és a papmacska Irta: KRÚDY GYULA — Szervusz, Psezina! — kiáltotta ismerősei­vel való találkozásokon Antal 193*-ban, mikor, már senki se köszönt ily viccesen a városban. — Hogy és mint vagy, igen tisztelt barátom? És kedves nőd s nagybecsű családod? És a minden­nél drágább egészséged? Mit mondanak hozzád az asszonyok, ha nőies dolgokba vágod a fej­szédet? Panaszkodnak vagy dicsérnek, mint ré- gente, amikor úgy pislogott minden nőszemély, mint a rimóci nyúl? Ég laposokat pillantottak, láttodra, mint a katonagomb? Kancsi lett a szája a kíváncsiságtól még Szent Ingeborgnak is, vagy hogy hívták azt a lőcsei fehérasszonyt, aki min­dig egy szál ingben járt a férfiak mulattatásá- ra? Cukrozzák a szavukat, mint a narancslét, ha hozzád szólnak? Riszálják a derekukat, ami­kor becses tekinteted elé háttal kerülnek? Du- dorászik hangjuk, mint a papirskatulyába fogott lágyé, amikor veled beszélnek? Mit észlelsz, ami­kor rád vetik a tekintetüket? Hányadik gombot nézik a mellényeden? A szived környékén, vagy az óraláncod mellett levő gombokat? Vagy talán a vitézkötést, mint a régi huszárnadrágokon? Vagy a gamásli gombját, amely gamáslit minden úriember visel, aki tekintélyével akar hatni a világban? Kinálnak-e eódarral. amelyről azt ál­lítják, hogy maguk főzték, kolbásszal, amelyre előbb rábandzsalitanak, mielőtt tányérodra ten­nék, gömböccel, amelyhez derékban hasonlítani kezdenek a nők, midőn tisztességes korukat el­érték, azt a bizonyos harmincadik esztendőt, midőn az asszony javul vagy romlik, amint a férfi igazítja a dolgát? Kanálnak serrel és borral, hogy csak jól érzed magad a társaságukban? Ki­húzzák kabátod szivarzsebéből a kendőt, hogy megszagolják, hogy megnézzék, micsodás mo­nogram van belehimezve? UjmócLi vagy régi divatu? Kinyomkodják az arcod pattanásait, anélkül, hogy irigykednének arra a másik asz- szonyra, akinek szépítenek? Megnyirják a haja­dat. ha a borbély hanyagul végezte volna teen­dőjét? Pederinte'nek bajuszodon, ha az lekókadt a mai világ-szenvedéseitől? Megnyirják körmö­det a kézimunkakosarukból elővett ollócskával? És főként: vállalják-e a harisnyád stoppolását, mialatt mezitláb ülsz az ebédlőben és savanyu vízzel bort kevergetsz magadnak, hogy előse­gítsed az idő múlását? Himeznek-e a levéltár­cádba nefelejcset? Fehér ingeidről gondoskod­nak-e? Megdörzsölik-e otkolónnal az arcodat, amikor a meleg gyötör? Elmondják a szép sza­vakat, amelyeket a hasfájásod ellen való orvos­ság bevételéhez tartogatnak? És tudnak-e még ’ugy dicsérni eszedért, szorgalmadért, jellemedért, stílusodért, amelyért régente dicsértek az asz- szonyok? Tapasz tál od-e, hogy nyakszirtjük csik­landós, a hátuk közepén jól esik a 6Ímogatás, a domborubb részeken a csípés, a fülükben a sugdolózás, a hajukon a simogatás, a derekukon az ölelő kar, a lábukon az asztal alatt tett láb­nyomás, a térdükön a megmarkolás, a lelkűknek a gyengéd szó és a szájuknak a hosszú csók? Le-lehajolnak az erdei virágért erdei sétájuk­ban? Ülnek veled a pádon a Dunaparton és nem tudják megszámlálni napszállatkor az óraütése­ket, mintha végképp elfelejtették volna a ma­tematikát? Raknak-e számos pontot, gondolatje­let a hozzádirott leveleikbe? Kiveszik-e a hor­gászbotot kezedből, amellyel óraszámra ültél a folyóparton és megmondják véleményüket a hor­gászás unalmáról? Énekelnek még a koncerténe­kesnők, amikor egyedüli hallgatójuk te volnál? Kezdi már Zsánett bájdalát? Tudja-e bölcsődalát a hölgy, aki arcod felé hajol és karját fejed alá teszi, amíg szegény fejed altatgatja? Álmodik helyetted álmokat a jövendőről, a szerencséről, a családi házról, a teli bugyellárisról, a jóétvágy­ról, csillapult szomjúságról, a világ megvetésé­ről, az örökkétartó csendes életről, a kertről, amely egyedül a tied, a kéményről, amely egye­dül neked füstölög, a jó kutyáról, amely lá­badnál hever, a neked fütyülő madárról és a kedvező időjárásról a hölgy, aki alvásodban ke­zedet fogja, hogy még álmában se eresszen el maga mellől? Hogy megoszthassa veled jóérzé­seit, egészséges lélekzéeét, testének himporát, arcának szépségét, ifjúságának báját, gondola­tának lendületét, örömének színét, frisseségének javát, eszének mézét, szivének dobbanását, vé­rének tejfelét, csókjának üdeségét és gyönyö­rének izét? És távoltartson tőled betegséget ne­héz álmot, rossz emésztést, ördögöt, amely a hajadnál fogva ráncigálna a sarokba, szédülést, amely megrendítene az élet meredélyén, káprá- zatot, amely elhomályosítaná tiszta látásodat, női lábat, amely boszorkányként megnyomna és kisértetet, amely az éjbe hívogatna, kutyavoni- tást és macskanyivákolást, pisztolydurranást, amelyre legmélyebb álmából felriad az alvó? Ta­lálkozol mostanában az angyallal, akinek keze érintésére mindent elfelejtenek a férfiak, akinek hangjára a legmegátalkodottabbak is uj, tiszta életet akarnak kezdeni, akinek szerelme min­denért kárpótol, amivel az élet adós marad? Találkozol mostanában hölggyel, akinek szok­nyaráncát raegolvasgatni többet ér a pénzolva- sásnál, arcát nézegetni mulatságosabb a világ egész panorámájánál és szavát figyelni édemo- sebb a légii ölesebb könyvek tanításánál? Talál­kozol mostanában kisasszonnyal, aki a maga éle­tét úgy oltja a te életed fájába, mint a kertész az oltógídlyakat a gyümölcsfába? Vizmcritő lánnyal, aki meghat a maga kutjából, vagy uri- dárnáva,!, aki a cipődet is kikefélné? Művésznő­vel, aki neked bukfencezik és szakácsaiéval, aki egész életében csak neked főz? Színésznővel, aki valóban érzi, amit a színdarabban játszik és fonólánnyal, aki egész életében rádvárt a guzsa- lya mellett? Hercegnővel, aki láttádra megállít­ja futamodó kocsiját és hegymászó nővel, aki bércekre kapaszkodik, hogy elérhessen? Mondd, szeretnek szent szerelemmel, minden gondolattal, lélekzetvétellel, mosakodással és fésüléssel és más életbeli teendőkvel szeretnek még a nők? Vagy csak papmacskát adogatnak az igaz szere­lem virágai helyett? Hitvány kis növényt, ame­lyet papmacskának hívnak és mindenütt meg­terem a földön? Papmacskát adnak szerelem he­lyett? Ezen gondolkozzál. Szervusz, Psezina! Sf így köszöntgetett Antal, ez a régi világbeli úriember Pesten 193*-ban, amikor már végleg kialakult a divat a kor reformeszméivel szem­ben; amely divat azt diktálta, hogy a jobb társa­dalmi osztályhoz tartozó embereknek illik kon­zervatívnak lenni. Egy uj arisztokrácia alakult észrevétlenül Pesten, a régi világbeli emberek arisztokráciája, akik beszédben, magaviseletben, szokásban szívesen tultennének még az öreg­apjukon is. Ugyanezért ez az uj arisztokrácia Professzor Gordon B. Fabyan a szeme elé tartott nagyítóval vizsgált egy régi kéziratot, mikor halk lépésekkel oda csoszogott hozzá az altiszt és diszkrétül egy cédulát tett elébe. „.Sir Art,húr Holland kéreti Professzor Fa- byant, szíveskedjék egy pillanatra befáradni hivatali helyiségébe.“ Ez volt, a cédulán. A professzor megütődve nézte a cédulát. Mit akarhat Sir Arthur? Már vagy tizenöt éve jár az Angol Nemzeti Levéltárba, kutatni a tizen­hetedik és tizennyolcadik századi angol törté­nelem kútfőit, de még sohase fordult elő, hogy Sir Arthur hivatta volna. A professzor kórdő- leg nézett az altisztre, de angol ember volt, nem kérdezett tőle semmit. Fölállt, igazított egyet a ruháján és ment az egyenruhás ember után. Sir Arthur, aki az előkelő, világfias tudósok típusához tartozott, kollegiális üdvözléssel fo­gadta kollégáját. ő is történeti:irtató volt, csakhogy ő Skót ország középkori történetét buvárolta. — Jónapot, Professzor, remélem, jól van, — mondta kézfogás köziben. Még cigarettával is kínálta a kollégát, aki azonban nem volt dohá­nyos. —• Hát megy a munka? Van anyag bő­séggel a levéltárban? — kérdezte aztán érdek­lődve. —- Rövid az élet. ennyi anyagot földolgozni, — felelt a professzor. —- A történelmi anyag olyan, mintha folyton duzzadna, mennél többet átkutat az ember, annál több van előtte. De hisz1 ezt Sir Arthur jobban tudja, mint én... — Ez a mi tragédiánk. Belefulladunk az anyagba. A munkánk ezért marad tökéletlen. Ha az anyag egy részét elhanyagoljuk, akkor a íölületesség bűnébe esünk. Ha meg mindent át akarunk tanulmányozni, akkor sose juthat­nánk egy könyv megírásához. Pár percig hallgattak. A professzort már idegesítette, hogy még mindig nem tudja, miért hívták ide. Sir Arthur meg mintha elgondolko­dott volna valamin. Mégis ő kezdte újra a be­szélgetést. —■ Most milyen problémával foglalkozik, pro­fesszor? — Nem látta újabb publikációimat? Marlbo- rough életébe ástam bele magamat. — Bizonyos vagyok benne, hogy olyan mun­kával fogja megajándékozni a tudományt, amely méltó lesz a nagy férfiú emlékéhez. Ez kicsit mereven hangzott, mintha Sir Ar­thur kollegiális hangja néhány Celeius-fokkal meghidegedett volna. A professzor ezt meg­érezte és lehangoltabban felelt:. — Ami én tőlem telik ... — Tudom, ön százszázalékos tudós. Éppen ezéTt fordultam Önhöz. No, végre. Sir Arthur azonban tovább kér­dezett: — Már átkutatta a levéltárunkban lévő egész anyagot Marlboroughra vonatkozólag? —• Majdnem az egészet. Sir Arthur hangja egyszerre éles lett. mint a kés. — Akkor talán nem alaptalan a reményem, hogy bizonyos kérdéseimre fölvilágoeitást kap­hatok öntől. A professzor most nagy izgalomba jött. Kez­dett benne derengeni, miről van szó tulajdon­képpen. Csak ennyit tudott habozva mondani: — Kérdezzen, Sir Arthur és én felelek. Sir Arthur elörehajolt székében és olyan hangon szólt, hogy a professzor egyszerre úgy elv a k ülte ág áb au lehetetlenséget kíván a nőktől is, a férfiaktól is. A Régiség Lovagjai ők. Még a pap macskára is szívesebben emlékeznek múlt­jukból, — a papmacskának nevezett haszontalan fűre — mintsem kibékülnének a mai világred- del­Már a követekző uccasarkon hallatszik Anton (Antal) megszólítása: — Szervusz Psezina. érezte magát, mintha mérhetetlen magasságban volna fölötte, ő meg mélyen alul volna. — Az ügy rendkívül bizalmas. A mi levéltá­runkban példa nélkül álló sajnálatos esetről van szó. Azt tudja, hogy mi itt olyan hűséggel őrizzük a ránk bízott iratokat, mint a nemzet kincseit. Mióta én itt vagyok, ebben a tekin­tetben nem fordult elő semmiféle incidens. De most... éppen Marlborough iratai között hiá­nyokat fedeztünk föl. Egész iratkötegek hiány­zanak, amelyek még néhány hónap előtt meg­voltak. Miután naplóink tanúbizonysága sze­rint ezekkel az iratokkal harminchat év óta nem foglalkozott senki, a legutóbbi hónapok­ban egyedül ön kutatta őket, professzor, bi­zonyára indokoltnak fogja találni, ha megkér­dezem, nem tudna-e valami fölvilágositást adni a hiányzó iratokról? —• Mely iratok azok? — dadogta szédülten a professzor. — Sajnos, nagyon fontosak. Marlborough magánlevelezésének egy nagy része. Itt a jegy­zékük, ahogy a diszkréten lefolytatott vizsgá­lat megállapította, — felelt Sir Arthur, oda- nyujtva egy papírlapot. A professzor hirtelen átfutotta az írást és fölállt. Most már nyugodtnak látszott, csak a keze remegett egy kicsit. •— Sir Arthur — mondta elszántan —, eze­ket az iratokat én loptam el a levéltárból. Tes­sék ellenem olyan eljárást indítani, amilyet jó­nak 'lát. Erre Sir Arthur is fölállt. — Szerencsétlen ember, hogy tehetett ilyet? Hogy tehet ilyet egy tudós, a London Univer- sity professzora, a 'legtekintélyesebb tudomá­nyos társulatok tagja! öreg korára, egy köz- tiszteletben eltöltött élet alkonyán! — Nem védekezem, — mondta makacsul a. professzor. — Ha nem védekezik is, talán mégis csak szabad cselekedetének motívumai iránt érdek­lődni? Mi vitte rá? Anyagi okok? — Jól tud ja, hogy nem. —- Kutatóknál már többször előfordult, hogy egy könyvet, egy műtárgyat annyira megsze­rettek, hogy képesek voltak jogellenesen is birtokukba venni. Nem ez az ön esete? —• Nem, — felelt összeszoritott. szájjal a professzor. — Dohát, az istenért, mondja meg már, miért? Sir Arthur már ingerült volt. A professzor azonban nem felelt. Állt néma szájjal, mint a hóhér előtt. Sir Arthur visszanyerte nyugalmát és ismét leült. — Ha nem akar vallani... én nem vagyok nyomozó hatóság. De szeretném az ügyet nyil­vános botrány nélkül elintézni. Egy megbízható tisztviselőt adok ön mellé, aki elkíséri a laká­sára. Ott ön átadja neki az eltűnt iratokat. Ezzel az ügy cl lesz simítva. Az én diszkrécióm­ban bizhatik. Odaadja az iratokat? — Nem adhatom. Már nincsenek meg. Sir Arthur — példátlan dolog egy ilyen angol gentleman életében — elkáromkodta imgát. — Hogy az ördög vigye el magát, mit csi­nált velük? Eladta, elajándékozta, clsülyesz- tette? — Elégettem. Sir Arthur úgy nézett a professzorra, mint egy clbutult ember. L- Elégette? Azért, lopta el, hogy elégesse? Professzor, ön neon a ylzsgálóbiró elé való, ha­nem aa orvosszakértő elé. — Nem vagyok őrült, — horkant föl a pro­fesszor. — Azokat az iratokat meg kellett sem­misíteni. Az.angol nemzet becsülete érdekében. — Nem értem. Hogy kerül a nemzeti becsü­let elbbe az ügybe? —• Sir Arthur, ha becsületszavát adja, hogy a titkot megőrzi, akkor megmondom. Ha a bíró elé visz, ott nem vallom meg. Inkább csukjanak be akáirmennyire időre. De önnek, mint kollé­gának, becsületszóra megmondom. Sir Arthurban győzőit a kíváncsiság. Becsü­letszavát adta. — Megmondom hát, — gyónt a professzor. — Azokat az iratokat én előttem nyilvánvalóan még nem vizsgálta át senki. Ez nagy szerencse. Ha egy léha, föltűnni vágyó ember kezébe ke­rülnek és az publikálja... Azoknak az iratok­nak meg kellett semmisülni, mert bizonyítékok voltak bennük arról, hogy az angol nemzet egyik legnagyobb hőse, a legkitűnőbb angol el­mék egyike, aki majdnem királyi hatalommal uralkodott a nemzet fölött, akit például muto­gatunk az if júságnak, — az az ember tulajdon­képpen gonosz, ártalmas ember volt, akit meg­vesztegettek, aki magánéletében erkölcstelen volt b aki ártatlan embereket döntött romlásba. Ha én elmondanám önnek azokat a dolgokat, amik ez iratokból kiderülnek... Soha ezeket nem szabad megtudni senkinek! Hova lenne a nemzet önbecsülése, ha kitudódna, hogy egyik legnagyobb embere micsoda nyomorult fickó volt... Sir Arthur elgondolkodott, aztán ezt mondta: — Mint levéltári igazgató kárhoztatom az el­járását. Mint tudós, nem tartom tudományos­nak. Mint angol ember megértem. —• Állítson a biró elé. — Nem állítom. Ez nem tenne jót sem a le­véltárnak, sem önnek, sem Marlboxoughnak. Ki kell találnunk valami formát, ami az iratok el­tűnését igazolja. Azt hiszem, minden jó angol igy tenne. Nem szabad megzavarni a nagy em­berek iránti tiszteletet. Aztán rövid szünet után: — És ön, professzor, mit fog csinálni ön? —« Tiz éve dolgozom Marlborough életrajzán. Most már nem hagyhatom abba. Mit csináljak?’ Megírom ... A magyar óceánreoülőfi a Jusifca fór Kungaryvaf tisztelgő látogatást tesznek Rottiermere terfei Ercdrssz drnsgyi, Magyar századosi rangot kap (Tudósítás eleje a 3, oldalon) Budapest, július 18. (Budapesti szerkesztősé­günk telefonjelentése). Mint más helyen je­lentjük, az óceánrepiilőket a millenáris emlék­mű előtt a társadalmi egyesületek, a kormány és a diplomáciai kar részvételével a főváros közönsége hétfőn délután fogja ünnepelni. Endreszék hosszú auiósor élén felvirágzott autón vonulnak végig a Gellért-szállótcl a milleneumi emlékműig, ahol megkoszorúzzák a névtelen hősök emlékművét. Hétfőn dél­előtt a kormányzó fogadja az óceánrepülőket. A magyar iparvállalatok ingyen fogják ki­javítani a Justice fór Hungary gépet, amelyen a két pilóta a jövő vasárnap nagy körrepülést végez Magyarország felett. Endresz és Magyar tervbe vették, hogy a repülőgéppel tisztelgő látogatást tesznek a Baden-Badenben üdülő Rothermere lordnál. A szombat délutáni lapok értesülése szerint a kormányzó a hétfői fogadásnál Endreszt szolgálatonkivíill őrnaggyá, Magyar Sándort pedig szolgálatonkivüli századossá nevezi ki. A külföldi sajtó még ma Is élénken foglal­kozik a diadalmas óceánrepüléssel és minde­nütt a legnagyobb elismerés hangján emlékez­nek meg a nagyszerű teljesítményről. A kü­lönböző táviratok között, amit a pilóták eddig kaptak, van egy clnclnatti színház távirata is, amely ajánlatot tesz a pilótáknak, hogy heti ezer dollár fellépti díj ellenében szerződteti őket, a pilóták azonban kijelentették, hogy ai ajánlatot nem fogadják el, mert színházi fel­lépésre nem hajlandók. legnagyobb speciális ® |j §| gj /g^8 í$| »fp Malom ucca 2. sióm börörssí- és bc-rdisx- MM Ij || §|Kf lm || |||| pO® (a Szlovák Általános tnüáruh&x, KOlliE Iffl Ük Ú3 M ^JI H Mm Hitelbank épületben) 6016 Pécs. Paris fis Öjjen'>ach a./Si. divatretik 'Hjei. necessairek, tőrön ö . ktákis kák, levél- és pénztárcák. irómappák, manikűrök. /ésiikészletek legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelig. Szenzációs olcsó árak. All. tisztviselőknek 5% engedmény TÖRTÉNELEM Irta: Schöpflin Aladár Alapítva 1833. Telefon 33. V dlszmü a üveg, porcellán nagykerekeriése. • K O SI C E, Fő - utca 19. Nagy választék. Jutányos árak. 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom