Prágai Magyar Hirlap, 1931. július (10. évfolyam, 147-172 / 2664-2689. szám)
1931-07-18 / 161. (2678.) szám
7 1931 jNxliius 18, szombat. <PRX<ai-MA6^^;HIW® A cseh sajtóban élénk vita indult égy szilárdabb parlamenti többség lehetőségeiről Az agrárius Venkov megleckézieti a két német kormánypártot — Kombinációk a vegieEenségtg Prága, julius 17. A parlament nyári szünetének kezdetével a sajtó — más anyag hiányában — polémiába kezdett alföldi, nem volna-e célszerű egy nj kormánytöbbség összehozását megkísérelni. Á vitát Udrzsal miniszterelnök sajtóorgánuma, a Venkov kezdte. A lap a miniszterelnöknek az újságírók előtt tett nyilatkozatával kapcsolatban fölveti, hogy vájjon nem lehetne-e egy zárt, erős kormánytöbbséget alkotni. Egy ad hoc többségről tanácskoztak azok a politikusok, akiknek meggyőződése szerint az idei termés elhelyezését csakis a behozatali monopóliummal lehetett volna hiztositami. A mo- nopoltáxsaság föl állítására nézve már hat párt meg is egyezett, éspedig: a cseh és német agráriusok, a cseh néppárt, a cseh és-német szociáldemokraták és a cseh nemzeti szocialista párt. A terv ellen azonban olyan szenvedélyesen lépett föl a cseh iparospárt és a cseh nemzeti demokrata párt, hogy a végén kabinetkér- dés lett a dologból. A cseh iparospárt és a nemzeti demokraták nélküli zárt többséggel a gabonamonopóliumot le lehetett volna tárgyalni, mihelyt azonban eme többség terve fölmerült, a szocialista pártok, amelyek félnek a községi választásoktól, az uj ellenzéki pártok (iparospárt és nemzeti demokrata párt) agitá- ciójától való félelmükben, visszaléptek elhatározásuktól. Csakis a községi választásoktól való félelem tartotta vissza a szocialistákat attól, hogy egy uj többségről tárgyaljanak. Ez példa arra — Írja a Venkov —, miképpen lehetne bizonyos ügyek elintézésére kompakt alkalmi koalíciót alakítani. A jövőben életre lehetne kelteni egy ilyen koalíciót a költségvetésben való nagyobb törlések, az államháztartásban való jobb gazdálkodás és az állami üzemek bérbeadása érdekében. A jelenlegi viszonyok mellett politikai alapon csak két szilárd többség lehetséges: egy polgári és egy nemzeti (a németek kizárásával). Szocialista többség nem jöhet tekintetbe, mert ezen pártoknak csak kilencvenhat képviselőjük van. Egy polgári koalíció magába foglalhatná a cseh polgári pártokat, a német agráriusokat, német keresztényszocialietákat és a német iparospártot és ennek a koalíciónak 151 képviselője volna. Kívül maradna még az öt tagból álló országos keresztényszocialista párt. A polgári pártok tehát alakíthatnának többséget és bizonyos, hogy uj parlamenti választásokon ez a többség csak nyerhetne. Végül lehetséges még — folytatja a Venkov — a német pártok nélkül a cseh nemzeti koalíció. Ez a többség akkor válna aktuálissá, ha a német politika folytatná kétsziniisködését. A két legnagyobb német párt vezetői ugyan a kormányban ülnek — folytatja a lap —, azonban az össznémet lakosság az utolsó időben nemcsak a cseh nemzet, hanem az állaim ellen is demonstrál. Minden német ünnepség az állam elleni tiltakozás jegyében folyik le. A németek még mindig hisznek az Anschluss- ban. Az ilyen utak a németeket kivezethetik a kormányból. Ha ezt a veszedelmes játékot be nem szüntetik, úgy valóban nem volna céltalan, mint Udrzsal mondta, gondolkodni egy szilárd többségről, — fejezi be a Venkov. A Venkov cikke élénk fényt vet arra, milyen szomorú szerepet játszanak a német kormánypártok a koalícióban. A nemzeti gondolatot a német kormánypártoknak nem szabad kiemelniük, hanem szótlanul kell türniök a cseh kormánypártok sovinizmusát. A Venkov cikke élénk visszhangra talált a szocialista sajtóban és a cseh néppárti lapoknál. A szociáldemokrata Právo Lidu vezércikkében rámutat arra, hogy az agráriusok nem tudják elfelejteni azt az időt, amikor a polgári koalícióban diktáltak s azt hiszik, hogy az „úri koalíció" számbeli többsége elegendő ahhoz, hogy az agrárok ismét korlátlan hatalommal bírjanak. Azt hitték, hogy meg tudják fojtani az aggkoruak és rokkantak biztosítását és egyéb szociális reformokat, hogy eltörölhetik az általános egyenlő választójogot. A Venkov kiszámítja — írja a Frávo Lidu —, hogy egy ilyen koalíció 151 szavazattal rendelkeznék és azzal számol, hogy ebben a koalícióban 46 agrárius lenne, a valóságban azonban csak 45, miután Svehla Antal eddig a képviselői fogadalmat még nem tette le, továbbá 25 cseh néppárti, 20 szlovák néppárti (ebből azonban csak 19 van, a huszadik Gajda). aztán 14' nemzeti demokrata, 12 iparospárti,. 16 német agrárius ín valóságban ezekből csak 12 van. mert négy külön csoportot képez), továbbá számítanák 11 német keresztél)yszocialistára, 7 német iparospártira — ezek közül azonban csak három német iparospárti, az egyik a szepesi németség képviselője és fcárom magyar nemzeti párti, azaz Szent Tvány, Törköly, Hol óta. így fest tehát a 151 szavazattal bíró polgári többség a képviselőház mai megoszlása szerint. Az agrár sajtó kevésnek érzi s ezért szerényen hangsúlyozza, hogy a többségen kívül állana még az „országos keresztényszocialista párt“ öt polgári képviselője, amely ártatlan titulus mögött Szüllő Géza vezetésével az irredentista magyar csoport rejtőzik(?). Ez.t ugyan a Venkov elhallgatja, hogy azt mondhassa: a polgári pártok létesíthetnének többséget. Budapest, julius 17. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Tegnap délután 3 óra tájban borzalmas szerencsétlenség történt a Szent László utón. A Szent László ut 72 számú ötemeletes épülő ház állványzata megingott és pár pillanat múlva borzalmas roibbaijal összeomlott az állványzat és a háznak az uecára néző iala. Jajveszékelés, lárma, sikitás, robaj és hatalmas portenger borította el egy pillanat alatt az egész környéket. A közelben lévő őrszemes rendőr azonnal értesítette a szerencsétlenségről a mentőket és a tűzoltókat. A szerencsétlenség pillanatában számos munkás dolgozott a házon. Több kerület tűzoltósága vonult ki a katasztrófa színhelyére, a mentők is megérkeztek és elkezdték a mentési munkálatokat. A beomlott házfalak alól csakhamar három halottat, 9 súlyos sebesültet és öt könnyebben megsebesült munkást húztak elő. Olmütz, julius 17. Az emberi gonoszság feneketlen mélységeit példázza az a minden képzeletet felülmúló hitványossággal végrehajtott hitvesgyilkosság, melyre egy három év múltán jeclntkezett tanú hívta fel a hatóságok figyelmét. Négy évvel ezelőtt gazdag leányt hozott a portájára Peluha Albert mészáros. Százezer korona volt a fiatal asszony készpénzhozománya, de ezenkívül a gyámja még nagyobb örökrészt is kezelt, amely előbb vagy utóbb szintén az asszony kezeihez került volna. Peluhának volt egy legénykori szerelme, barátjának, Hanák Istvánnak a húga, akivel házassága után sem szakított. Az esküvő után Hanák lett a mészáros rossz szelleme. Állandóan azt hajtogatta, hogy. a fiatal asszonyt el kell tenni láb alól, meg kell szerezni vagyonát és azután legalizálni kell Peluha régi szerelmi viszonyát Hanák húgával. Addig-addig duruzsolta ezt a jóbarát a mészáros fülébe, míg az gondolkodóba esett és hajlani kezdett a csábításra. Tovább főzte a tervet, alaposan megbeszélt barátjával minden részletet és egy évvel a házasságkötés után a cselekvés terére lépett ... 1928 júniusában a Betschva patak vize Rokitniz mellett egy fiatal nő holttestét vetette ki. A halottban Peluha mészáros feleségét agnosz- kálták s röviddel ezután előkerültek az asszony búcsúlevelei is, melyekben éleíuntsággal indokolja meg öngyilkosságát és egyetlen örökösévé férjét teszi meg. Az egyik búcsúlevél a férjnek, a másik rokonságának volt címezve. Bár sem a rokonságnak, sem az ismerősöknek nem ment a fejébe, mi A Právo Lidu e kombinációval szemben fölállít egy másik tervet éspedig a két agrárpárt nélkül. Ez a többség, a maiból alakulva, 147 szavazattal rendelkezne s ehhez hozzá lehetne venni még a német keresztényszocialistákat 11 és a Hlinka-pártot 20 szavazattal (tehát mégis Gajdéval együtt?), esetleg más pártokat is és egy sokkal kompaktabb munkatöbbség alakulhatna, mint amilyen a polgári többség lenne fiktív szavaz att öbbséggel. A Ccskó Slovó vezércikkében Kiima főszerkesztő egyebek között ezeket írja: Annak is igaza lenne, aki kiszámítaná, hogy milyen ad hoc többség alakulhatna az agráriusok nélkül. Kombinációkban nincsen hiány s ha minden aktuális politikai, vagy gazdasági kérdést ad hoc többséggel kellene rendezni, úgy a parlamentnek minden tizennégy napban más kormánya és más többsége lenne, amely bizonyos ügyeket elintézne és azonnal átengedné a helyét egy újabb kormánynak. Egy ilyen recept alkalmas azonban olyan államban, A tűzoltók és az utászkatonák a késő éjszakai órákig dolgoztak a romok eltakarításán, a sebesültek és a halottak kiemelésén. A sebesülteket a Rókus kórházba szállították, akik közül egy munkás a kórházban kiszenvedett. Négy munkás, aki a ház építkezésén dolgozott, eltűnt és ezek a lakásukon sem jelentkeztek, úgyhogy attól lehet tartani, hogy ezek is a katasztrófának estek áldozatul. A beomlás az ötödik érni eleien történt. Egy nagy betontöiinb meglazult, rázuhant a negyedik emeletre, amely nem bírta el a terhet és a ház továbbomlott egészen a pincékig. Szörnyű jelenetek játszódtak le a katasztrófa megtörténte után. Néhány munkást elevenen szorított a földhöz a romhalmaz. Az egyikről egy nagy betontöniböt kellett lefaragni kis darabonként, amig kiemelhették. Egy nő, akinek medencecsontját darabokra törték a betontörmelekek, állandóan éhségről panaszkodott. Ezt a mentők egy gumicsövön keresztül tejjel szeghette életkedvét a mindig vidám, fiatal teremtésnek, gyanút még sem táplálhattak, hiszen a levelekben ráismertek az asszony keze vonásaira. Az „öngyilkost" tehát eltemették, meggyáezol- ták, s az özvegyen maradt Peluha egy év múlva uj asszonyt vzeiett oltár elé, aki nem volt más, mint régi kedvese, a Rumk-leány. Három év múlt el azóta, a tragédia felett rég napirendre tértek az ismerősök, a csendőrség régen befejezte és ad akta tette a nyomozás iratait. A napokban azután rendkívül meglepő fordulat állt be. Jelentkezett a csendőröknél egy tanú, aki nemccs-ak azt állította, hogy a mészáros első felesége gyilkosság áldozata lett, hanem egész sereg adattal, bizonyította azt is, hogy a gyilkosságot férje követte el. Közlése alapján csendőrök utaztak Olmütz- be és az olt hadgyakorlaton levő Peluhát letartóztatták. Ugyancsak őrizetbevették- Haná- kot is gyilkosságra való felhajtás és bünse- gédség gyanuja alatt. A két letartóztatott némi huzo-vona után beismerő vallomást tett. és a hitvesgyilkos férj részletesen elmondta, hogyan vette rá feleségét a bucslevelek megírására és hogyan gyilkolta meg. Elhitette az asszonnyal, hogy másképp nem tudnak örökségéhez hozzájutni, csak ha az asszony öngyilkossági komédiát játszik el, olyképpen, hogy megírja a búcsúleveleket és azután pár napra elutazik valamilyen elhagyott vidékre. A búcsúleveleket a férj diktálta s az asszony vonakodás nélkül leírta, aminthogy mindenahol kormányozni annyit jelent, hogy mechanikusan váltsák egymást a többségek, tekintet nélkül a konszolidációra, a fejlődésre, a viszonyok állandósulására. Minden ilyen ad hoc kormány csak előre nézne és sohasam igazítaná helyre azt, amit a. múltban nélküle, vagy ellene tettek. A jelenlegi többség sokkal kompaktabb' és célszerűbb lenne, ha annak egyes pártiad céltudatosabbak volnának. Ha azt hiszi a Venkov, hogy a behozatali monopólium azért bukott meg, mert a szocialisták nem akarták a választások előtt ellenzékbe engedni a nemzeti demokratákat és iparospártot, az az ő dolguk. De valójában azért bukott meg a gabonamonopólium, mert az agráriusok nem tudták, hogy mit akarnak, mit nem, minden egyes agrárius mást akart. A cseh néppárti Lidové Listy a németekkel foglalkozik s szerinte a cseh közvélemény figyeli a németek magatartását és látja, hogy két kulacsra dolgoznak. A többi kombináoiók*- ról beszélni ma fölösleges, legalább is októbeí 25-ig, a községi választásokig. táplálták. A ma délelőtti jelentés szerint a négy eltűnt munkást még mindig nem sikerült kiásni, úgyhogy az ő életben maradásukhoz sincs már semmi remény. A halottak száma igy hétre emelkedik. A rendőrség egyébként még tegnap őrizetbe vette Mohr István építészt és Borsos János főpallért. Ha a vizsgálat beigazolja 'bűnösségüket, úgy letartóztatják őket. A vizsgálat megállapította, hogy a betömködés munkáját, amit három hét alatt kellett volna elvégezni, négy nap alatt csapták össze. A ház váza is gyenge volt. Május közepén kezdték építeni a házat és augusztus 1-ére már kiadták a lakásokat. A katasztrófa okát a lelkiismeretlenül elsietett munkában állapítják meg. A vizsgálat eredményét közölték az ügyészséggel, amely megindítja a bűnvádi eljárást Mohr István ellen. be belement a családi béke érdekében. Mikor ezzel meg voltak, autóba ültek és együtt Rokitnitzbe utaztak. Este értek oda és a férj aztproponálta, hogy menjenek ki a patakhoz, mossák le az ut porát, fürödjenek meg. Az asszony nem kérette magát. Már éjszaka tiz óra felé járt az idő, amikor a házaspár belépdelt a patak hüs vizébe. Az asszony ment elöl, férje közvetlenül a háta mögött lépkedett a vízben. Midőn mélyebb lett a víz, a férfi hátulról átkarolta a semmi rosszat sem sejtő asszonyt, egyik kezével befogta a száját, a másikkal teljes erejéből a viz alá nyomta fejét és addig el sem engedte, míg el nem távozott testéből az élet. A holttestét a vízben hagyta, ő maga felöltözködött és még az éjszaka hazatért. A hitvesg yilkosságról csak egy ember tudott, a felbujtó Hanák, aki tőkét kovácsolt a sötét titokból és attól kezdve rendszeresen zsarolta a mészárost. Kapott is kisebb-naigyoibb pénzösszegeket, de étvágya kielégíthetetlen volt. A hallgatási díjon kívül azt is kikénysze- ritette, hogy Peluha elvegye a bugát feleségül. A három éve őrzött titok most kipattant és a két gonosztevőt az olmützi törvényszék fogházába szállították. — Mlesőeh vasutügyi miniszter súlyosan megbetegedett. A csehszlovák sajtóiroda jelenti: Mlcsodh vasutügyi miniszter a keddi minisztertanács alatt rosszul lett s prágai lakásába kellett szállítani. Rohamai itt is megismétlőd tek. Orvosi kezelés után a minisztert saját kívánságára Olmützbe szállították családjához. Tegnap megismétlődött az ideg- roham. Az orvos a betegnek teljes nyugalmat rendelt el s mindennemű látogatást eltiltott. Az orvosi konzílium megállapította, hogy az ismétlődő idegrohamok túlerői te tel: munkának a következményei s ehhez részben még gyomormérgezés is hozzájárult. A beteg állapota ugyan már javult, teljes felépülése azonban még bizonyos időt vesz igénybe. Beomlott egy épülőiéiben lévő ötemeletes ház Budapesten A borzalmas katasztrófának hét halottja és számos súlyos sebesülje van — Megállapították, hogy a katasztrófát az építkezésnek lelkiismereilenul elsietett tempója okozta — Letartóztatták az építészt és a lopottért, akik az építkezést vezették Brdögi agyafúrtsággal búcsúleveleket Íratott feleségével, azután a patak vizébe fojtotta a gyanútlanul iürdözö asszonyt Három év múltán kerültek napfényre a Botschva vizében elkövetett bestiális hiívesgyiIkosság titkai — Letartóztatták a gyilkos férjet és fölbujtóját