Prágai Magyar Hirlap, 1931. július (10. évfolyam, 147-172 / 2664-2689. szám)

1931-07-12 / 156. (2673.) szám

/ 8 'PR&:GAI-/V\AC^A3R H1RLAI> _________________mi t-.au. 18, TMAnap. bel ül folyik a mérkőzés, ami újból két-két játsz­mát jelent. Ezzel a verseny véget is ért. A rendszer hiráinta Az érdekes és komplikált rendszer, mint em­lítettük, sok előnyt jelent, de bizonyos hát­rányokkal is jár. Hátrányos először is az aut- szájde-rekre, amelyek 19 fordulóban könnyeb­ben javíthatnák meg helyezésüket, mint 13 for­dulóban. Huszonnégy játszmától (6 forduló) es­nek el s 24 teljes poin-t vesztenek el. De hátrányos a favoritok közül is elsősorban Lengyelországra és Magyarországra. Ha visszaemlékezünk a hamburgi olimpiász le­folyására, azt a rendkívüli "finisht, amely izga­lomba hozta a sakkvilágot, amikor a lengyel és magyar csapat megszökött a mezőnytől s fej fej mellett haladva húzott a cél felé, éppen az okozta., hogy a két csapat sorsolása olyan ked­vező volt, hogy az autszájdereket kapták a versenyre. Ezeket 4:0-ás arányban gázolták le s így hagyták maguk mögött a többieket. A magyar csapat autszájderektől mindössze 314 pont veszteséget szenvedett, ennek köszönhette előkelő második helyét. Most két autszájderrel nem fog szembekerülni, ami abszolúte 8 pont­veszteséget jelent, relatíve pedig legalább 3 pont hátrányt, mert a lengyel csapatot kivéve, az autszájderekkel szemben senki som számít­hatott 8:0-ás eredményre. Ki lesz a győztes? A küzdelem hát megkezdődött az államok sakkvilágbajnokságárt s az értékes Hamilton- Russel-aranyvándorserlegért, amelyet London­ban és Hágában a magyar csapat szerzett meg s amelyet Hamburgban Lengyelország csupán 1 y2 pont előnnyel hódított el tőle. Az erőviszonyok a múlt év óta jelentékenyen megváltoztak. Elsősorban igen erős csapattal (Vi elmar, Kosztics, Asztalos, Pirc) jelent meg Jugoszlávia, amely Hamburgban nem szerepelt. Ausztria és Németország is annyira erősítettek, hogy favoritnak számítanak. Az olimpiász soha nyíltabb nem volt, mint az idén. Éppen ezért nyilvánul meg az eddigieknél is intenzivebb ér­deklődés a prágai sakkesemények iránt. A verseny lefolyásáról és érdekesebb moz­zanatairól naponként számolok be a P. M. H. hasábjain. A gyakorlati sakkozók kedvéért pedig napon­ként, közlök játszmákat is a nemzetek sakk- tornájáról. Vécsey Zoltán dr. A magyar sakkozók Prágában Prága, julius 11. Szerda óla megélénkül a prágai sakkélet. A Vodicskova uccán széles vászonszallag fogja át az uceát, amely azt hir­deti, hogy húsz nemzet képviselőinek nemes vételkedése a Novák-kávéházban fog lezajla­ni. A Novák-palotát színes zászlók, girlandok ékesitik. Szerda óta sorjában érkeznek a c sakkcsapatok, amelyeket főleg a poricsi Cent­rum-szállodába kvártélyodnak be. Itt fognak lakni a magyarok is. Elsőnek az amerikai Marshall és Dake, az amerikaiak uj csillaga érkezett. Péntekem telefonon érdeklődtünk a Centrumban, hogy mikor érkezik a magyar csapat. Meglepetésünkre az volt a válasz, hogy már itt is vannak. Nosza gyors összeköt­tetés és kiderül, hogy a szállodában a jugo­szlávokat könyvelték el magyaroknak, ami­nek van is alapja, mert Határtalan izgalom járta át. Végiglüktetett a hivatali szobákon, becsőditette a szolgasze­mélyzetet, hogy jöjjenek, nézzék, valami nagy csoda történt. Ide költöztek a fecskék, no lám, épp a pénztárfülke fölé, ugylátszik, on­nan is akarnak csipegetni a kedves kis állat- ■ kák. Még senki se hallotta ennyit beszélni. Felvillanyozottan intézkedett, hogy hozzanak hamar létrát, kalapácsot, deszkát, szögeket, a feoskefészek alá okvetlenül el kell helyezni valamit, nehogy lepottyanjanak a kis fiókák a magasból, ha első próbarepülésüket végzik. Ö maga mászott fel a létrán és egy deszka* lápot helyezett a fészek alá. Akkor ereszke­dett le a létrán, amikor a tisztviselők szállin­gózni kezdtek a hivatalba. — No, mit szólnak? — mondta nekik szo­katlan közlékenységgel és a fecskefészekre mutatott büszkén. — Csoda, valóságos csoda. A hivatalnokok a vállukat vonogatták. Őket nem hatotta meg a fecskefészek. Várták az első kedvező alkalmat, amikor a feeskefészek révén kitekerhetik a nyakát a fecskéknek és Gullivernek is. Ne is kellett sokáig várniuk, csak a legközelebbi hivatalvizsgálatig. Gulli­ver gyanútlanul beszélgetett épp a központi kiküldöttel, amikor magából kikelve beron­tott a pénztáros. Hogy ő ezt az állapotot nem bírja tovább, a feje zug egész nap a csipo-| gástól, az íróasztala tele van mindenféle fecs- j készeméitől s mész az ablaka, se csukhatja ! be, amióta bevették magukat azok az átkozott j fecskék. Gulliver egészen belesápadt, hogy nem igy van, hogy egészen másképp van. de j hogy mennyiben másként, azt nem sikerült j zavaros védekezéséből is megáll api tani. A I főtanácsos végül is úgy döntött, hogy ál vonul­nak helyszíni szemlére. Hát a feeskefészek csakugyan ott volt, pon­tosan a pénztárfülke előtt. A kis fecskék ott Ilitek a fészek szélén, tipródtak meg a szár­nyaik1 .:! íapkodíuk s néhány szániyesapásnyi Ügyetlen kis v. pülés után ijedten meneküllek vissza a fészek biztos révébe. Próba repül é sü­ket végezték éppen, azt a szent műveletet, Asztalos dr., König és Kosztics magyar szár­mazásúak. A román csapatban is három magyar játszik, Balogh dr., Erdélyi és Ty- roler. Az amerikaiak között is van miaffyar, Sloner. Egy szóval a magyar nemzetiségű sakkozók más országok sakkcsapatainak is az erősségei. Mert tekintetbe kell vennünk, hogy úgy Ju­goszlávia, mint Amerika is favorit. A magyar sakkozók csapata szombaton reg­gel fél kilenckor érkezett meg a Masaryk- pályaudvaron és nyomban nyugvóra tért. A játékosokon kivüil baji PHay Gyula földbirto­kos, maga is jeles sakkmester és Tóth László dr., a Magyar Sakkvilág szerkesztője kisérte a magyar sakkozókat.’ Á csapat kapitánya Vajda Árpád dr. VJf, Egy főispánról 2. Id. Mailáth István főispán! működését egye­bek között jellemzi az, hogy a községek háztar­tása iránt állandóan érdeklődött és minden al­kalommal erre is irányította a közfigyelmet, buzdította a törvényhatóság tisztviselőit, hogy a községi közigazgatásra kellő gondot fordítsa­nak, a községi bírák számadásait szigorúan el­lenőrizzék s a községi vagyon elherdálásának gátat vessenek. Sok községet mentett meg ilyképpen a va­gyoni bukástól. Sok községen segített állami kölcsönnel, melyet személyes közbenjárásával eszközölt ki a kormánynál. Körmöcbányának egy, a kincstárral szemben 200 év óta folyó pőrét az ő bölcsessége és eré- •lye döntötte el a város javára, mely pörnek az elvesztése az egykor tekintélyes bányavárost talán koldussá tette volna. Léván, melynek ér­dekeit még főispá.nsága előtt is mindig a szivén hordozta, a különféle emberberáti, közművelő­dési, gazdasági intézmények életében, mint tag, vagy mint elnök, élénken részt vett, miiben fenkölt szellemű neje követte az ő példáját. Jótékonycélu estéken, táncmulatságokon leá­nyaival jelent meg. A léva—párkányi vasút, a lévai köz kórház, a főgimnázium, az árvaház teremtő munkájából az oroszlánrészt magának vette ki, nemcsak a kormánynál és magánosok­nál való befolyásával, hanem jelentékeny anya­gi áldozatokkal is. Ajtaja mindenki előtt nyitva, hivatalos foga­dóórája nem volt. Akár gróf volt az illető, akár szegény falusi tanító, bármikor kereste őt szék­helyén, vagy kiskereskényi otthonában, mindig rendelkezésére állott. Tanúja, voltam, midőn egy pünkösdi ebéd alatt, melynél sok vendég ült az asztalánál, je­lentik, hogy egy falusi bíró keresi a méltóságos urat, -s ez fölkel, otthagyja a megkezdett fala­tot s elintézte a biróval ennek dolgát. Csak az­után folytatta az ebédjét. A szegény embert — ha nem is segíthetett az ügye-baján — kedves modorával úgy meg tud­ta nyugtatni, hogy az a baját mindjárt türhe- tőbbnek érezte, amint a hatalmas főispán kü­szöbét újra elhagyta. így aztán a népszerűsége, mely a kicsit elviszi az anyaölből s szegény madáranya még tanítja, buzdítja, mig egyszer majd örökre elrepül tőle. Gulliver könnyes szemmel nézett fel rájuk: — Hát nem meghatók, — De én vallom a kárát — méltatlankodott tovább a pénztáros. — Azt csak nem lehel mondani, hogy a hivatalba való az ilyesmi? — Hát mondtam én a fecskének, hogy köl­tözzön ide a hivatalba, avagy talán én raktam neki fészket? Vagy mért nem ment a SpLn- delhnber ur szobájába? Nem, ő a saját akara­tából vert itt fészket. , — Kérem, egyszer már a központ is meg­tiltotta ... Gulliver kitárt a karját, mintha máris a fecskéket védené. A hangja remegett az iz­galomtól: — A központ... ön azt mondja, hogy köz­pont?... Ám legyen központ, még akkor is... En megfellebbezem a központot, meg ón egész a kormányig... És ha kell, magához a jó Istenhez fellebbezek érte, mert ezeket a fecskéket ő maga küldte ide. Eltűrtem, hogy kiverjék innen, a kutyámat, pedig az mindig igazat ugatott, hogy kitiltsák a kanárimat, pedig az mindenkit megénekelt, ezt mind el­tűrtem némán, de hogy még a fecskéket is ... A főtanácsos megszánta szegény Gullivert. — Nézze, pénztáros ur — mondta békítőén — már csak pár nap az egész. A kis fecskék maholnap már röpülni tudnak s akkor el­hagyják ezt a fészket. Nemsokára itt az ősz. Gulliver pedig azzal vigasztalta magát, hogy az ősz után majd elmúlik a tél is és jön­ni fog ismét a tavasz. Akkor már kora reg­gelente várni fogja a fecskecsaládot. Uj fió­kákkal, uj csipogással, zizzenő röppenéssel, a szürke hivatali szobákban, ahol nincs tavasz és nincsen szeretet, csak könyörtelen szivü emberek: ostoba barmok, hálátlan kutyák, sunyi macskák, piperkőc kanárik, lomha laj- liárok. számitő. agyafúrt rókák, ragadozók és állatok. A magyar csapat végleges összeállitását csak az esti órákban dönti el a kapitány. Ez ugyanis azért fontos, mert a bejelentett sor­rend alapján ülnek le a játékosok táblájuk­hoz. Mivel lapunk megjelenésének időpont­jában a bejelentés már megtörtént, nem áru­lunk el indiszkréciót, ha már közöljük a va­lószínű sorrendet: 1. Steiner Endre, 2. Steiner Lcjos, 3. Vajda Árpád dr., 4, Sterk Károly, 5. Ha/vasi Kor­nél. A magyar játékosok bizakodó hangulatban vannak, bár átérzik a felelősségük súlyát s azt is tudják, hogy a mostani omlipiász minden eddigi között a legnehezebb. Bíznak a jő he­lyezésben. melyet sohasem keresett, magától jött és nőtt... És mikor, mindenkitől szeretve és tisztelve, azt a három célt, melyet főispáni széke elfogla­lásakor magának kitűzött, elérte — őt is utói­ért© a legtöbb nagy ember végzete, a tragikus bukás. Bukása közvetlen okát ismerjük. Barsvárme- gvének az országgyűlés 1889. évi véderővitájá­val szemben való viselkedése volt az. Közvetett oka lehetett Mailáth István minden pózolás iránti filozófus ellenszenve is. ö néha 'hónapokon át nem mutatkozott Budapesten s nem szaladgált föl minduntalan a szabadelvű klubba. Erre nem ért rá, neki itthon volt dolga, fontosabb az állásának biztosításánál. így pél­dául, mikor Barsvármegye is iküldöttségileg üdvözölte a királyt Nyitrán az 1887. évi had­gyakorlatok alkalmával, gyengélkedés ürügye alatt otthon maradt és Máriássy István alispán­ra hízta a küldöttség vezetését. Egy más eset is megingathatta a kormány­nak Mailáth Istvánba helyezett bizalmát, az, hogy az 1887. évi képviselőválasztásokon a kormánypárti Keglevlch István gróf Aranyos- maróton megbukott a függetlenségi Detrich Péterrel szemben. A főok azonban — amint mondtam — Bars- vármegye óvásemelése volt az 1889. évi ország­gyűlési véderő javaslattal szemben. Ez a javaslat az ország közhangulatát na­gyon fölizgatta s igy Barsvármegyéét is. Ez az izgatottság a vármegye 1889. évi január hó 30. napjára kitűzött rendkivtili közgyűlésén is érezhető volt. A főispán betegen feküdt, az őt helyettesitő, gyönge alispán az izgatott közhan­gulattal szemben nem bírta megakadályozni, hogy Odescalchy Arthur herceg egy előre be nem jelentett inditványa tárgyalás alá vétes­sék, mely szerint Barsvármegye terjessze föl az országgyűléshez a véderőtörvényjavaslatra vonatkozó tiltakozását. Az alispán, aki sem meggyőző logikával, sem magával ragadó szónoki tehetséggel nem ren­delkezett, az indítvány elfogadását sem akadá­lyozhatta meg. Miután pedig a kimondott hatá­rozatot a saját felelősségére nem merte Buda­pestre juttatni, egv hármas küldöttség elvitte azt a beteg főispánnak. Mailáth István a különben törvényes utón és törvényes alakban hozott határozattal szemben az igazság ellenére nem akart tiltakozó jogá­val élni, s annak az országgyűléshez való felter­jesztését magára vállalta, tudva, hogy ez állásá­ba kerülhet. Barsvármegye tiltakozása nem volt az egye­düli s ez Tisza Kálmán kormányelnököt nagyon felháborította. Példás megtorlással akart élni, csakhogy a vármegyéket nem büntethette meg. Elhatározta tehát, hogy az illető főispánokat, mint megbízhatatlanokat olyanokkal cseréli fel, akik neki hasonló esetben vak eszközei lesznek­Az elbocsátandó főispánok között azonban olyanok i« voltak, akik Tisza kedveltjei közé tartoztak és akiknek régi, jó szolgálataira még élénken emlékezhetett. Tisza akkor belügymi­niszter is volt, a büntetés végrehajtása tehát feszélyezte volna, azért ideiglenesen az erősza­kos Baross Gábor miniszterre bízta a belügyi tárcát. Baross sorra beidézte a „bűnös" főispá­nokat, igy Mailáthot is. Ami most történt, azt csak kevesen tudták. Baross felszólította Mai­láthot, adja be írásban lemondását, hogy az ügyet „simábban" lehessen lebonyolítani. Mailáth ezt a kívánságot felháborodással megtagadta, ő — úgy mondta, — sem törvénybe, sem tisz­tességbe ütköző dolgot nem követett el, teljes munkaerővel rendelkezik, testileg és szellemileg épnek érzi magát, igy tehát lemondása az ő részéről indokolatlan. Ha a miniszter ur más' nézeten van, ám tegyen úgy, ahogyan kénye- kedve tartja. Ezzel távozott. Ez március hő vége felé történt és rövid időre rá megkapta Mailáth a felmentési ok­mányt, mely ridegen, csak a puszta tényre szo­rítkozik, indokolás nélkül és anélkül, hogy a felmentett főispán érdemeit egyetlen elismerő szóval említené, a távozót szokásos módon a királyi kegyről biztosítaná. Ilyen gyöngének bizonyult ekkor a „vas mi­niszter" és ezzel ért véget" egy kiváló férfi köz­életi pályafutása. * Fájt-e a lelkének?... nem tudom- De Mai- !áth István büszikéhbb volt, mint sem hogy erről a sérelemről mással beszélt volna. Ezentúl még közel tizenöt esztendeig élt, viez­szavonultan, kedves kiskereskényi otthonában, kedves családja körében. A társadalmi élet terén csak annak legszű­kebb köreire, a rokonok és régi barátokkal való érintkezésre szorítkozott. Azelőtt leányait elvitte a lévai, ipolysági, maróti, de még a körmöcbá^ nyai táncmulatságokra is. Ezek a kirándulások most megszűntek. Leányai lassan férjhez men­tek s a társadalom lassan más szint Öltött. A' régi, ismerős emberek újaknak adtak helyet s ezek körében már nem érezte magát jól. Azért nem is vágyódott a társadalom nyújtotta szóra­kozások után. A külvilágért otthonában keresett és talált kárpótlást. Otthonában, melyet müvészérzéke és természetszeretete kis paradicsommá alakí­tott át. Különleges ízléssel értett fák és cserjék csoportosításához, melyek között, mintegy szín­falak között, szabadon hatolhatott a szem a fes­tői háttérig, a Szikince völgyének túloldali dombsoráig. A ház mögött, a nyugat és észak fe­lé védősáncként emelkedő, lankás hegyoldal alján gyümölcsösit, a fölött szőlőt létesített, me­lyet aztán a meredekebb dombtetőig cserfaer- dőcske szegélyezett. A házkörnyék sziklás hegy- szakadékait fásítással hasznothozókiká tette. Gyümölcsöse kiváló fajgyümölcsöt hozott. Bent, a kényelmes urilakban pedig olyan tisz­ta jó szellem sugárzott ki minden szobasarokból, minden régi bútordarabból, mely mindenkit megigézett, aki annak bűvkörébe lépett. Érez­te ezt a merő idegen, épp úgy, mint a ház meg­hitt barátja, a megértő felnőtt épp úgy, mint a gyermek. Ennek & jó szellemnek egyúttal ál­dott és fenkölt szellemű hitvesének egyénisége ig volt a megteremtője. Ez a szellem Mailáth István lelkének emaná- ciója volt, melynek arisztokrata vonását átha- sitotta a demokratizmusa. Arisztokratasága ab­ban nyilvánult meg, hogy az emberben nem a kutyabőrre festett armálisban, hanem a szív mélyében letett nemességet nézte. Ég éppen ez tette őt a szó legnemesebb értelmében demokra­tává is. Ez a sajátossága tette őt fogékonnyá a szegény kis ember ügye-baja megértésére és sarkalta őt arra, hogv fényes állása egész sú­lyával mindenkor segítsen az összesség és az egyes haján egyaránt, amikor segiteni kellett és lehetett, m Nemes lelke szinte meghatóan nyilvánul azok­ban az egyszerű szavakban, melyek egy hozzám intézett leveléből valók: „----Nem is keresem ma sem az élet értékét má sban, mint: amennyit a szív felfoghat magá­ba". Mailáth István bölcselkedő ember volt. A böl­cselkedés —ugyanabban a levélben mondja, — kora ifjúsága óta kedvenc lelki foglalkozása volt, ezért mintegy aggódva az emberiség sor­sán, figyelte meg a korszellem „racionalizmu­sának hódításait". Valóságos előrelátással, jós­latképpen mondta jubiláris beszédében, hogy „ezen irány megtöri a lélek megelégedését, a kedély boldogságát, mely az életcélnak egyedül megérthető alapját képezi. A vallás-erkölcs ki­küszöbölésével napirendre tér a kedély megha- sonlása, az életunalom". Amitől félt, bekövetkezett: hol van ma már a „lélek megelégedése, a kedély boldogsága!?" Jó szive és ez a sejtelemezerii aggódása ösz- tékelte Mailáth Istvánt arra, hogy felkarolja a kis ember, a nép ügyét.­Főispán korában erre tág tere nyílt, de hü maradt ehhez a nemes törekvéshez most is, ami­kor már visszavonult a magánéletbe. Ezért vá­lasztatta meg magát ez a nemes férfiú, mikor megszűnt- a 2675 négyszögkilométernyi Barsvár­megye főispánja lenni, az alig 1500 holdnyi ter­jedelmű Kiskereskény falucska törvénybirájá- nak. Rászánta magát, hogy rendbe hozza annak a községnek a pénzügyeit, mely a szülőföldje, melynek az ő ősei földmives urai voltak. Fis­kálisa, -gyámja, tanácsadója lett azoknak az ügyefogyott kié embereknek, akiket gyermekko­ra óta ismert, kiknek az elődjei az övéinek va­lamikor jobbágyai voltak. Ebben a- faluban aztán, mig id. Mailáth István fölötte őrködött, nem is akadt tolvaj, nem verhetett gyökeret a romboló korszellem. Mert ő népének nem csak igaz ba­rátja, de oktatója, nevelője is akart lenni. És ez a nép boldog volt, mert megelégedett volt, bol­dogabb, de-jobb is, mint amilyen ma. Vázlatom hézagos volna, ha Mailáth István jellemének ezt. a- vonását nem emelném ki, mely nagy emberszeret-etének legszebb tanúbizonysá­ga. Ez a szerénységgel párosult emberszeretet dicsőbb méltósággal vette körül nemes egyénisé­gét, mint aminő az volt, melytől a törvény a főispánokat megfosztotta- Ez az ő különleges méltósága adott neki tekintélyt kicsinyek és na­gyok előtt egyaránt, melyet mások hasonló ál­lásban a gőg ridegségével igyekeztek maguknak biztosítani. Szerénységét is említettem, mert az is diszére szolgált. A király egy Ízben őt is kitüntette ke­gyének egyik csillogó jelvényével. De mig má­sok érdemeik jutalmának csillogó tanúbizonysá­gát a mellükön kívül fitogtatták, Mailáth Ist­ván a keble mélyébe rejtette érdemei jutalmát: az ünraegelégedés jóleső érzését. Rendjelét soha, senki sem látta rajta. Mikor hagyatékát rendezték, Íróasztala egyik fiókjá­ban, hátul, régi iratok közé temetve találták azt. Senki sem tudott róla. Talán már az sem, aki valamikor adta... * 1903- november hó 14-én halt meg szerettei körében. Ráillenek a költő szavai: „Multis ille bon* flobdlis oocMit!" \ Vázlatok társadalmunk múltjából Irta: Karafiáth fi. dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom