Prágai Magyar Hirlap, 1931. június (10. évfolyam, 124-146 / 2641-2663. szám)
1931-06-10 / 130. (2647.) szám
!#31 fom-jaa 10, s»Wd*. <i^cmMa<Aarhiriíaö 7 Egy gráciorvos-professzor meg fejtette a második lélegzés titkát Hogy kaphat aj erőre a fizihaitag teljesen kimerült szervezet ? A „holtpont" és a „second wind" — ölredi László súlyos beteg. Érsekujvári tudósítónk jelenti: -Ölvedi László dr., az isin ertnevü szlovenszkói író, aki évek óta Budapesten él, súlyosan megbetegedett. Tüdő- gyulladási és mellhártyagyul ladást kapott s a budapesti Szent János-kórbázbau fekszik. Állapota orvosai szerint komoly aggodalomra ad okot. A fiatal költő, aki mindössze 38 éves, egészen ifjú korában nagyszerű lendülettel indult neki költői pályájának s országos sikereket ért el. Később inkább tanulmányainak élt, filozófiai doktorátust szerzett s egy ideig a müncheni egyetem magyar lektora volt. Hosszabb ideig tartózkodott Páriában s több nemzetközi kongresszuson szállott síkra a magyarság ügyéért. Körülbelül egy éve Budapestéin tartózkodik, ahol azonban a rossz gazdasági viszonyok közölt nem talált megfelelő elhelyezkedést. Hosszabb idő óta betegeskedik, de állapota csak az utóbbi hetekben vált súlyossá. Itt említjük meg, hogy volt iskolatársai, kikkel együtt 1921- ben érettségized az érsekujvári főgimnáziumban, vasárnap tartatták tízéves érettségi találkozójukat. A volt osztálytársak szép karriernek ígérkező, nagybeteg kollégájukat meleghangú táviratban üdvözölték s gyógyulást kívántak neki. — A Szlovák Tanítók Én okköre nyerte el a nagyszombati dalosünnep első dijjáí. Nagyszombati tudósitónk jelenti: A nagyszombati városi színház százesztendős fennállásának jubileumát dalos versen nyel egybekötött háromnapos ünnepséggel ülték meg, amelyről tegnap már beszámoltunk. Az ünnepségek hétfőn este a városi színházban megtartott előadással befejeződtek. Ez alkalomkor sor került az egyes énekegyesületek által nyert dijak kiosztásáira. Az első dijjat, egy gyönyörű ezüst serleget a Szlovák Tanitók Énekköré, a másodikat, egy ezüst líra jelvényt a Tapol- esányi Énekkör, a harmadikat, egy ezüst karmesteri pálcát a Nagyszombati Énekkör, a negyediket, egy ezüst babérkoszorút, a Rózsahegyi Énekkör nyerte el. — Ijesztésiil rálött az erdészre — tizhavl börtönt kapott. Murányból jelentik: Skolnik Pál 26 éves murányzdichavai munkanélkülit sorozatos lopás, súlyos testi sértés és gyilkosság kíséretének büntette címén vonta felelősségre a napokban a kerületi bíróság. A bíróság bűnösnek mondotta ki Skolnik Pált a terhére rótt bűncselekmények elkövetésében és ezért tíz-hónapi börtönre ítélte. Az elitéit megnyugodott az ítéletben, az államügyész súlyosbításért fellebbezett. — A Nemes-hagyaték aukciója. Berlinből • jelentik: A német lapok nagy cikkekben hirdetik, hogy a jövő héten elárverezik Nemes Mareel hagyatékát a müncheni Tonballeban. Június 16-tól 19-ig fog tartani e nagyszabású aukció, amelynek katalógusa már megjelent. Óriási értékű kincsek vannak a hagyatékban, többek között csodálatosan szép miseruhák. A képek között van egy híres Bellini-fest- mény, amely Lőréd an-o dogét ábrázolja négy velencei nemes kíséretében. Ezt a képet két évvel ezelőtt 300.000 márkáért vette Nemes Mareel egy berlini árverésem. Vannak ezenkívül a gyűjteményben Rembrandt, Greco, Tizian, Tintoretto, TiepoLo és Guardi festményei, valamint reneszánszkori szobrok, gótikus szőnyegek, antik bútorok. — Féleredménnyel végződött a beregszászi ipar- társulat váíasztógyüJése. Beregszászi itudóöitónk jelenti: Vasárnap ejtették meg az iparié nsutatt választás1 * *, amelyen a különböző csoportok hat listával vettek részt. Minthogy abszolút többséget egyik jelölt som tudott kapni, sem az iparié nsuta.it főnökét. sem a lielyettesfőnököt nem választották meg. A kiét legtöbb szavazatot elírt jelölt között pót- választás -lesz. A főnöki tisztségért Reinitz Henrik és Vince Hugó, a helyettesfönöikd tisztségért Bemer Lajos és Fekete Imre. száll újból a sorompóba. — Vihar, v úlámcsapás és jégverés pusztításai Torna és Szepsi környékén. Szépéiből Írja tudósi- tónk: Két nap óta Szépéi és Torna vidékén óriási vihar dühöng, amely már eddig is n-agy károkat okozott. A felhőszakadás .Janók községben árvizet szabadított o házakon. Burt-ok János háza összedőlt s a sebes so-dru v'rs több hidat elsöpört Tornán a vitám bele csap ott Spieák gazdálkodó házába, amely az 'istállóval együtt leégett. A kár meghaladja a negyvenezer koronát. Tomaujíaihiban és környékén óriási jégeső volt, amely a határ egész fetnmését elverte. A lakosság amúgy is kenyérgondokka.l küzdött, helyzete most kétségbeejtő. — Két Prágában körözött betörőt fogtak el Kassán. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: Stipák András kassai munkás följelentette barátját, Tulej József munkást, hogy ellopta óráját és láncát. A rendőrség elővezett-e Tutajt és a kihallgatás alkalmával kitűnt, hogy a prágai rendőrség mindkettőt mint veszélyes betörőket körözi, ügy Stipáfeot, mint Tutajt letartóztatták és át fogják adni a prágai rendőrségnek. Grác, június 9. Graninger Károly dr. grá cl orvosprofesszor nagyon érdekes tanulmányokat folytatott a fizikai kimerültség állapotát követő szervezeti jelenségekkel s azzal a különösen sportteljesítményeknél jelentkező rendkívüli tüneménnyel. hogy a szinte teljes kimerültség állapotába került versenyző egyszerre csak uj erőre kap, mintegy második lélegzethez jut és könnyűszerrel győzi le hátralévő föladatát. Alig van ember, aki ne tudná, hogy mi a.z a holt pont. A fizikai teljesítmények folyamán a kimerülésnek azt a fokát jelöljük igy, amelynek bekövetkezése az összes tudatos és akart cselekvések megszűnéséhez, illetve az önkiviileti állapothoz vezet. Ez a holt pont minden nagy, illetve 'Szokatlan fizikai munkateljesítmény folyamán bekövet- ! kezhetik, vannak azonban körülmények, amelyek között le is győzhetek. Alapjában véve tehát nem egyéb, mint a kimerültség legmagasabb foka. De nem minden szervezetre és minden esetre vonatkozólag jelentkezik egyforma hatással, mert egyes emberek legyőzhetik, más emberek viszont nem tudnak erőt venni rajta és a holt pont győzedelmeskedik fölöttük. Az a tény, hogy olyan sok és sok ember fárad ki bizonyos fizikai munka elvégzése után és nem tud tovább dolgozni, tulajdonképpen semmi különlegeset nem rejt magában. Ezt egész természetes dolognak tartjuk, ha nem is tudjuk mindig pontosan meghatározni, mikor és -miért következik be ez az állapot. Elfáradásnak mondjuk ezt az egyik esetre vonatkozólag, kimerültségnek más esetekben. Itt azonban fölmerül az a kérdés, hogy tulajdonképpen miért nem. fáradnak ki a többiek is? Hogyan tudnak erőt venni a holt ponton és hogyan juthatnak a második lélegzethez, ahogy az angol mondja: a ©econd windhez, a holt pont legyőzése után hogyan szerezhetnek uj feszítő erőt, nyugodt lélegzést, miképp lehetséges az, hogy arcukon már nem látszik a nagy fizikai megerőltetés és látszólag minden különösebb fáradtság nélkül érik el céljukat? Ezek a kérdések különösen a sportélet körében merülnek föl és a sportolóik társadalmát érdeklik. Az ezerméteres sikfutás versenyében a versenyzőkre' áll- az- a megfigyelés,' hogy a holt pont rendesén a 600—700 méter közötti szakaszon merül föl. Természetesen individuálisan különböző a holt pontnak a beállta és nagymértékben függ a szervezet konstituciójától és diszpozíciójától. Ha azonban a sportember legyőzte a holt pontot, a távolság hátralévő szakaszát rekordtempóban tudja megtenni. A valóságban ez a második lélegzet fiziológiai és psziholó- giai rejtély volt, amely egész paradoxként jelentkezett az orvostudományban és amelynek megoldásával idáig hiába fáradoztak. Az eddigi magyarázat a holt pont legyőzésére vonatkozólag a következőképpen szól: Egész biztosra vehető föl, hogy a holt pont a kifáradás következtében lép föl, mert bizonyos ösztönzések, stimulációk által, amelyek a kifáradásra kihatnak, a holt pont beállásának pillanatát ki lehet tolni. A kifáradás viszont olyan jelenség, amely az izomzat apparátusaiban, föllépő bomlási folyamatokra vezethető vissza. Tejsavaknak fölhalmozódásából, a 'savanyú-bázisok egyensúlyának megzavarásából és speciális kifáradási anyagoknak (kenatoxinok) fölhalmozódásából áll elő. Bizonyos ingerlő anyagoknak, stimulanciák- nak fölhasználásával a kimerültség bekövetkezésének időpontját ki lehet tolni. Ezek a stimulanciák lehetnek fizikai természetűek. mint kávé, tea, koka, cola, vagy pedig pszichikai természetűek, minő a lelkesítő muzsika, például győzelmi induló, vagy pedig a közönség őrjítő buzdítása, vagy egyénileg a győzelem koncentrált akarása. Ezek a stimulanciák mind fokozzák a vérkeringést és kitolják a fáradtság érzésének föllépését, de végleg ki nem eliminálhatják. Az úgynevezett second windnek az ilyen stimulanciákhoz nincs köze, vagy pedig csak indirekt van velük kapcsolatban. Ügy hiszik, hogy a második lélegzet előtt kitörő izzadtság okozza a second windet. Tény, hogy az izzadtság kitörése nélkül a second wind jelensége nem léphet föl. Az izzadtság kitörésével a testben fölgyülemlett kime- rültségi anyagok, elsősorban tej- és szénsavak, a vénből eltávolodnak, tehát a vér utjából eltakarodnak a zavaró anyagok, különösen az anyagcserének a savanyú-bázisok egyensúlyát zavaró savai. Most már egyes fiziológiások szerint az Izzadtság kitörésével egyidejűleg föllépő elmérgetlenités lenne a második lélegzet oka, s ez idézné elő ezt a különös jelenséget, amely a legnagyobb kimerültség állapota után pár pillanat múlva fölléphet es hirtelen teljesen megváltoztatja az egészen kimerült embert, olyanná teszi, mintha egészen más ember volna. A sportoló, akit pár pillanattal ezelőtt az össze- roskadás veszedelme fenyegetett, egészen friss lesz, lélegzése nyugodt és szabadabb és a fokozott teljesítmény ellenére sokkal jobban és könnyebben érzi magát, mint előbb. Graninger professzor vizsgálatai szerint a second -windnek eddigi magyarázata nem egészen kielégítő, bárha a kimerülte?gi anyagok eltávolítása a szervezetből jelentős szerepet is játszik. A second wind -bizonyos jelenségeit azonban pusztán az izzadtság kitörésével nem lehet megmagyarázni, mert a fokozott tevékenység ellenére a second wind-állapotban a lélegzés nyugodtaibb lesz, tehát- látszólag az energiafogyasztás csökkentése lép föl a korábbi állapottal szemben. Ez azonban mégsem lehetséges, mert hisz a teljesítmény fokozódott, vagy legalább is ugyanakkora, mint előbb volt. Az izzadtság kitörése után bekövetkező jóérzést talán meg lehet magyarázni, de nem az energia jelensége nélkül. Mert az energiaforgalom (oxigénfölvétel és szénsavkiadás) csökkenéséről a szervezet energia-háztartásáról szerzett eddigi ismereteink szerint nem lehet szó, mert akkor nem is lehetne beszélni a okozott teljesítményről. Már pedig a second wind-állapotban a testi teljesítmény fokozódik, a lélegzet nyugodtabb lesz' és ezzel kapcsolatban a gázcsere csekélyebb, tehát kétségtelenül nem csökkent lélegzetről, hanem a szó igazi értelmében megváltozott, második lélegzetről van szó s Graninger tézise szerint ez a második lélegzet nem tüdőlélegzés, hanem bőrlélegzés. A bőrlélegzés előbb nem léphetett föl, mert elegendő véráthatolás és átnedvesedés nélkül az ilyen fokozott lélegzési munkára a bőr nem képes és csupán a fokozott tevékenység szokatlan viszonyai között léphet föl. -Természetesen ez a bőrlélegzés nem jelentkezik minden sportolónál és nem mindegyiknél mutatkozik ugyanabban a mértékben, csupán azoknál, kiknek bőre a civilizációs befolyásokra annyira nem degenerálódott, hogy többé már nem reaktiválható. Tehát a reaktivált bőrlélegzés teszi lehetővé a szervezetnek, hogy a tüdőlélegzés nagyrészét bizonyos ideig nélkülözze éppen úgy, mint ahogy a beteg vesék működését a bőr fokozott tevékenysége tehermentesítheti. Ebben az állapotban egyéb salak mellett a szénsavak fokozott mértékben válnak ki a bőrön keresztül és a bőr fokozottabb mértékben vezeti át magán az oxigént és igy a tüdőlélegzés csökkenése dacára a fokozott tevékenységet lehetővé teszi. A second wind tehát tényleg második lélegzet, ahogy az angolok öntudatlanul is helyesen nevezték el. Analóg ez a jelenség a mezítelen természeti népek elvörösödésének jelenségével. Ezeknél a természeti népeknél gyakran az egész test elvörösödik, mig a civilizált embernél az elpirulás csupán az arcra és a nyakra szorítkozik, tehát azokra a részekre, amelyeket a ruha nem föd s amelyek igy sokkal kevésbé degeneráltak, mint a felnőtt kulturember ruha által borított testrészeit fedő bőrfelületek. — Fogházba vágyódnak az alaszkai eszkimók. Az alaszkai Point Hope-ban az eszkimók között valóságos bünkül lám lépe tt f ői. A bünhullánmak érdekes oka van. Egy eszkimót nemrég rövid fogházbüntetésre ítéltek. Mikor elhagyta a börtönt, csodákat mesélt társainak e kellemes intézet gyönyöreiről. Elmondta, hogy szép, kényelmes szobája volt, jó ételeket kapott, egész idő alatt egyszer sem volt éhes. Elég könnyű bejutni a csodálatos helyre — mondta — elég, ha az ember egy kicsit lop, vagy berúg és botrányt okoz. Az eszkimók, akik rettenetes nyomorban élnek, most nagyon ambicionálják, hogy bejussanak a fogházba. Lopnak, rabolnak, garázdálkodnak és aki súlyosabb ítéletet kap, az a legbüszkébb és a legboldogabb. — Zsebkendőként hajlítható tükröket készítenek Kaliforniában. Londonból jeleneik: A kaliforniai technológiai intézetben hajlítható tükröket állítottak elő, melyek épp ugv felgöngyölhetők, mint a papír. A feltalálók egy kétezer fokra hevített villamos kohóban ezüst foncsorral vonnak be valamilyen könnyű, hajlítható anyagot, melynek felületét vékony fémréteggel teszik tükörsimává. Az uj tükrök nem törékenyek, soha nem homályosodnak el 6 úgy összehajthatok, mint egy zsebkendő. Több százezerkoronás panama egy égert „közhasznú" szövetkezetben Éger, jiunius 9. Az égori rendőrség megindította a nyomozást a Roland korlátolt felelősségű társaságnak, amely közhasznú építkezésekkel foglalkozik, több vezető funkcionáriusa elLen. A rendőrség a funkcionáriusokat a szövetkezet tagjai kárára elkövetett csalással vádolja. Még szombaton letartóztatták Steinmetz Vilmos vezetőségi tagot és egy Müllhauser nevű pénztárosnőt, akit azonban utóbb szab ad láb ráhelyeztek. Stom- ■mel Vilmos, a társaság igazgatója elmenekült, múltán a prágai csekkhivatalban 300.000 koronát vett fel a cég terhére. Ugyancsak megindult az eljárás a szövetkezet kéthetenként megjelenő lapjának szerkesztője, Langer Ottó Ó9 felesége ellen, akik magas pozíciókat töltöttek be a szövetkezetben. — A leikitemeret 38 év múlva vissza vitte a börtönbe. Londonból jelentik: Charles E. Johnson hatvanhatéves liln.colni (Nebraska, Egyesült Államok) lakos önként jelentkezett a nebraskai börtönben,, amelyből harmincnyolc évvel ezelőtt megszökött, hogy kitöltse a hamisítás amiatt rászabott kétévi börtönbüntetés hátralévő részét, hét hónapot. Kijelentette, hogy három hónappal ezelőtt hajótörést szenvedett a japán partokon s egy hajóroncsba kapaszkodva vetődött partra. Ezért lelki ismerete szavára hallgatva,, büntetése kitöltésével akarja meghálálni a Gondviselésnek a csodálatos megmenekülést. — Életrajza nyolcadik kötetét írja már Poincaré. Parisból jelentik: A Paris Miidt kiküldött munkatársa beszélgetést folytatott Poincaréval, aki jelenleg vid'éki vidéki birtokán, Saupigmyben tartózkodik. Poincaré elmondotta, hogy az orvosok elitiiMot- ták ugyan a politikai szerepléstől, de megengedték, hogy tovább dolgozzék könyvén. Jelenleg a nyolcadik kötetet írja e ez a verdumi csatával foglalkozik. Minthogy a háború mindegyik évéről külön kötetben számol be, Ctamemioeau és Foch 1918-ban felmerült ellentétének megvilágítására csak a tizedik kötetben kerül sor. — Leendő anyáik maik kellő figyelmet kell fordítani ok arra, hogy béimüködésük rendbein legyen, ez pedig a természetes „Ferenc József4 keserüviz használata által érhető el. — Párisban megbüntettek egy fiatalító orvost. Párásból jelentik: Nemrégiben hasábos tudósításokat közöltek a párisi lapok Javorezky Helan dr. orvos fiaitoMíásá operációiról, amelyek állítólag teljesen fájdalommentesen .menteik végbe és a hírek szerint „nagyszerű eredményre" vezettek. Arról volt szó. hogy Javorszky 12 injekciót ad a megfiatalodni vágyó páciensnek, egyenként 5 köbcentiméter sterilizált vérplazmát fecskendez be, amelyből a vörös vértestecskék ki vannak vonva. Az injekció intravénás és az idegen vér — ngy hirdette gyógymódját Javorszíky — „ngy 'hat, mint a szérum, a központi idegrendszert nagyobb tevékenységre ösztönzi és az öregedő ember testében, akinek vérében zsiradékok és fehérjeanyagok vannak felhalmozódva, friss vér képződik. A kezelés rendkívül egyszerű, feltétlenül fájdalommen'ties és nem veszélyes, még csak nem is zavarja a páoienst napi munkájában és életmódijában, a megifjodás pedig 15— 20 évet jelent" — így hirdette Javorszky. Most pedig a párisi törvényszék előtt állott vádlottként. Egy szerencsétlen öregedő ember, aki hitit a fantasztikus „sikerekben", kezeltette magát vele és négyezer frankot fizetett a 12 limjekoióért. Két hónappal a „felüdiíő és sikeres gyógymód" alkalmazása után a megífjodást remélő páciens rémültem ment egy másik orvoshoz, mert egész testién olyan kiütések támadtak, amelyeket újabban salvaraamnaf kezelnek. A felperes ügyvédje hivatkozott arra, hogy az ő ügyfele nem az egyetlen áldozat, akit Javorszky ugyanazzal a vérrel kezelt, hanem öten vannak a 6zerenc®é'ttanek. Valamennyien ugyanattól a „vér- adományozótól" kapták a friss megifjiitó vért és Javorszky elmulasztotta, hogy a „jótevő" vérét annak rendije és módja szerint előzetesen megvizsgálja. A bíróság kéthavi elzárásra átváltoztatható 20.000 frank pénzbüntetésre ítélte Javorszkyt. — Felvétel a beregszászi magyar internátusba. A beregszászi magyar internátus szeptember 1.-én megnyílik. Egyelőre csak 10 tanulóval. Felvételre pályázhat a beregszászi állami reálgimnázium magyar osztályába beiratkozott, vagy beiratkozni szándékozó I—IV. osztályú jó előmeneteld és jó magavi- seletü tanuló. A felvett tanulók anyagi helyzetük és tanulmányi előmenetelüknek meg- felően lehetnek 25—50—75 százalékos kedvezményiek, vagy telzes fizetők. Rélyegtelen kérvény junius 10-ig Orosz György reálgim- náziumi tanár, internátus egyesületi titkár kezéhez juttatandó. A felvételről a tanári kar javaslata alapján az Internálás-Egyesület választmánya dönt. Jtazzon Parisba a Prágai Magyar Hírlappal Társasutazásaink: juSius 4. öt napos utazás, julius 18. öt napos utazás, augusztus 1. öt napos utazás, augusztus IS. öt napos utazás, augusztus 31. öt napos utazás. 1100 KI. Londonnal 12 nap 1S25 KL 1300 KI* Londonnal 12 nap 2125 Miit. 1300 Ki. Londonnal 12 nap 2125 KI. 1100 BCÍ. Londonnal 12 nap 1^25 Ki. 1300 Ki. Londonnal 12 nap 2125 Ki. mm