Prágai Magyar Hirlap, 1931. június (10. évfolyam, 124-146 / 2641-2663. szám)

1931-06-25 / 143. (2660.) szám

1931 juniios 25, esűstíMgk. énekkara gyászdialokait adott ölő, amely után a koporsót leeresztették a sírba. Budapest, juniius 24. (Budaipesti szerkesz­tőségünk telelőn jelentése.) A tragikusain elhunyt öivedi Lászlónak a Magyar Nem­zeti Szövetség síremléket emel. A síremlék felállítására nagyarányú mozgalmat indítot­tak. Egyébként valószínű, hogy alapítványt is fognak elnevezni ölvediről, azonkívül az egyetemi és főiskolai hallgatók egyesüle­tének egyik várkerülete, valamint a hun­falvi internátus egyik szobája ie az ő nevét fogja viselni. A budapesti sajté IKvedi LászSörél Budapest, junius 24. A budapesti lapok va­lamennyien hosszabb cikkekben emlékeznek meg öivedi Lászlóról, A Nemzeti Újság töb­bek között a következőket Írja: Egy sokat hányatott fiatal magyar élet ért véget Öivedi László halálával. A szüovenszkói magyar irodalom egyik legértékesebb és leg- scka vgórőbb munkása volt. Mindenütt, ahol a magyar irodalom nagy küzdelmét vívja a kisebbségi sorssal,Erdélyben, Szlovén szkőn és Jugoszláviában, mindenütt ismerték ölve- di Lászlót. 18 éves korában „Győztél Galillei4 cimü drámájával tűnt fel. Budapesten, Berlin­ben, Párisban tanult, s ahol megfordult, min­denünnen merész szárnyalásai költemények­ben üzent haza Érsekújvárra, „Valakit vá­runk" cimü könyve az első, mely nyomtatás­ban összegyűjti költeményeit. Érsekújváron, jelent meg s nem sokkal utána a berlini Voggenreiter kiadó adta ki „A bányász éne­ke" cimü verseskönyvét. Alig van Szloven- szkón és Erdélyben magyar család, melynek asztaláról az a könyv hiányzana. A harmadik könyve „Múzsák" címmel Érsekújváron jelent meg. Verseiben benne él és erőteljes ritmus­ban lüktet a mai magyar élet minden szen­vedésével, kérdésével és sok hiábavaló aka­rásával. Zengő magyar nyelve, tömör kifeje­zésmódja egy uj költ őtehet séget Ígértek a magyar irodalom számára. A magyar fiatal­ság küzdelem teli életének visszhangja volt minden sora. Egyike volt azoknak, akik a legbarciasabb és legerőteljesebb módon kö­vetelték az ifjúság értékes részének érvénye­sülését a mai magyarság politikai és társa­dalmi életének. A harmincéves ifjak moz­galmának egyik vezéralakja volt és 28 éve® korában, amikor tele volt tervvel és költői pályája magasba indult, idő előtt elköltözött az élők sorából, egyforma veszteségére a ma­gyar irodalomnak és a magyar közéletnek. A Budapesti Hírlap a következőket írja: Huszonnyolc éves korában, a Szent János- kórháziban kialudt egy nagy reményekre jo­gosító és tavaszában is gazdag eredménye­ket felmutató ifjú élet, Öivedi László dr., ak i nek költő nevét egész Szlove nszkó ismer­te, aki már egyetemi évei alatt számos nem­zetközi kongresszuson lelkesen képviselte a magyarság és a magyar kisebbség ügyét, meghalt. Néhány héttel ezelőtt, a bolgár ki­rály születésnapja alkalmaiból az Akadémiáin rendezett ünnepen jelent meg a nyilvános­ság előtt utolsóizben az ifjú költő, ki lázas arccal és a halálos kór csiráival testében, túlfeszített akaraterővel rendezte, a Magyar Nemzeti Szövetség megbízásából, a bolgár­magyar ünnepséget és szavalta el „Zúg a Marina" cimü költeményét. Néhány nap múl­va már a Szent Jánoskor ház fogadta be és próbálta az életnek megmenteni, de haszta­lan. öivedi László dr. filozófiai doktorátusa megszerzése után évekig tartózkodott Paris­ban és hatályosan képviselte a kisebbségek kérdését az ott, valamint Londonban, Brüsz- szeliben, Varsóban és Berlinben tartott ki­sebbségi kongresszusok ifjúsági csoportjá­ban. Párisban szotos barátság fűzte a bolgár főiskolai ifjúság ott tanuló csoportjához és ez összeköttetéseit gyiimöLcsöztette igen si­keresen később Bulgáriában, ahová mul't esztendőben a Magyar Nemzeti Szövetség megbízásából előadó-körutra indult és kör- útját megkoronázta a Magyar Nemzeti Szö­vetség bolgár csoportjának megalakulása. Egy őriül agyon akarta lőni a bukaresti német ügyvivőt Bukarest, június 24. Niculescu János, aki a háború alatt német hadifogoly volt és ott tüdő- vészt kapott, több ízben kért a német követség utján pénzbeli kárpótlást a fogságban szerzett betegségéért. Utolsó levéléiben azzal fenyegette meg Kirchholtes német ügyvivőt, hogy megöli, ha nem kap pénzt. A rendőrség erre figyelni kezdte a német követség épületét. A múlt éjjel Niculescu tényleg megjelent a követség épülete előtt és oda az egyik oldalíkapun be akart ha­tolni, azonban a rendőrség letartóztatta. Meg- motozásakor több fenyegető levelet és egy hat­lövetű revolvert találtak nála. Kihallgatásakor kiielemtette, hogy agyon akarta lőni a német állam képviselőjét. Niitculescut, akin. az őrültség jeleit állapították meg, emelőire az elmegyógy­intézetbe ezá^itottáu - " .... . A parlamenti vizsgálóbizottság nem ind dönteni a Stribrny-iigyben Egyre halogatlak a végleges határozást Prága, junius 24. A Stribrny képviselő ügyé­nek 'kivizsgálására kiküldött parlamenti bizott­ságot ma délután két órára hívták össze aibban a reményben, hogy a koalíciós pártok a ho­zandó határozatokra vonatkozólag megegyez­nek. Az egész délelőtt szorgos tanácskozások kö­zött folyt le, amelyek azonban eredményre nem vezettek. Ennek következtében Stefanek bizottsági el­nök a két órakor megnyitott ülésen csupán an­nak megállapítására szorítkozott, hogy Hátik dr. főtanácsost Najmam miniszter helyezte át 1927-iben egy más ügyosztályiba. Ezzel az ülés véget is ért s az újabb ülést délután hat órára hívták össze. A délután folyamán a koalíciós pártok vezé­rei újból összeültek, hogy megtalálják azt a formulát, amelynek alapján az előadó a hatá­rozati javaslatait előterjeszthetné. A szociáldemokraták ragaszkodnak Koudel- ka előadó eredeti javaslataihoz, különösen ahhoz, amely megállapítja, hegy Stribrny mi­niszteri ténykedése alatt becstelenül járt el. Az agrárpárt azt a közbevető indítványt tette, hogy a bizottság mondja 'ki, hogy a vizsgálat eredményéből indokoltan arra lehet következ­tetni, hogy a Stribrnyhez közelálló emberek meggazdagodtak; ami pedig a miniszteri tény­kedését illeti, arra vonatkozólag a Vizsgálat eredményét tartalmazó iratokat nyújtsák át a kormánynak, hogy ez mondjon véleményt. f Az agrároknak ezt a javaslatát a baloldali pártok nem akarják elfogadni. Legújabb hírek szerint Stefanek elnöknek újabb javaslatai vannak, amelyeket a nemzeti szocia­listák is hajlandók elfogadni, ellenben a szo­ciáldemokraták tánito rithatatlanul kitartanak eredeti álláspontjukon. A nemzeti szocialistapárti képviselőik klubja egyébként bejelentette, hogy a bizottság utolsó ülésére Stránsky képviselő helyett Richter kép­viselőt küldik ki, hogy Stránsky ne szavazhas­son, miután vádló volt. Beavatottak szerint nincs remény arra, hogy a bizottság ma vég­leg döntsön s igy valószínű, hogy holnap és holnapután is kénytelen ülést tartani. A helyzet komolyságát igazolja. az is, hogy a késő délután folyamán tartott tárgyalásokon több miniszter is részt vett. Csendestárs a magánügyeteknél Prága, junius 24. Mialatt a koalíciós pártok vezérei arról tárgyalnak, hogy miképpen likvidál­ják a parlamenti bizottságban a Strijbrny-ügyet, az alatt a két irányra oszlott sajtó élénk közel­harcot vív. Ennek folyamán Stribrny esti lapja, az Expres megelégedéssel veszi tudomásul, hogy ■már a nemzeti szocialisták sem állítják azt. hogy Stribrny Ferenc a szénüzletefcen húszmilliót kere­sett, mint azt Stránsky állította, hanem megelé­gednek annak megállapításával, hogy Stribrny Fe­rencnek lehetővé tették, hogy a szénszállitóktól jutalékot igényeljen. Érdekes azonban — írja a lap — hogy Stejskal a koronatanú vallomása sze­rint Stribrny Ferenc a húszmillió jutaléknak csak a felét kapta, a másik felét Steiskal vette át. Iga­zolva van, hogy a Stribrny Ferenc által fölvett tíz millió korona a cseh nemzeti szocialista párt pénztárába folyt be, amely a szénüzletoknél csendes társként szerepelt A nemzeti szocialista párt ezeket az üzleteket ajánlotta, létrehozásuk érdekében eljárt s azok­ról részletesen tudott. Egvébként az Express a jutalékok összegeire vonatkozólag azt állapítja meg, hogy azok tisztára légből kapott házszámok. Tény marad az — Írja tovább az Expres, — hogy a Diszkont bank a miniszterelnök tudomásával s igy a köztársasági elnök informálásával a legolcsóbb ajánlatot tette. Pergler ül feladványa a választási bírósághoz Prága, jiunius 24. Az Expres jelenti, hogy az Amerikában tartózkodó Pergler ima jogi megbízottja utján nj írásbeli beadványt ter­jesztett a központi választási bíróság elé, melyben igazolja, hogy Amerikába való ki­vándorlásával nem vesztette el osztrák ál­lampolgárságát és a csehországi Rroumi köz­ségben való illetőségét s igy 1918 október 28-ika óta az 1920-as évi 230. számú alkot­mánytörvény első paragrafusa értelmében automatikusan elnyerte a csehszlovák állam­polgárságot. Büntetőbíróság elé kerül ?ord Kyísmnt, Angim egyik legnagyobb hajózási vállalatának, a vagyonbukoíí Royal Maiinak vezérigazgatója A lord súlyosan megtépázott becsiiieítél kerüli ki a rendőr- bírósági tárgyalásról — Magánvagyona erejéig is felelőssé teszik az okozott károkért London, junius 24. A közebnulitiban jelentet­tük, hogy a londoni rendörbiróság előtt meg­kezdődött a. Royal Mail hajózási társaság bot­rányos bukásából keletkezett por tárgyalása. Ez a tárgyalás tulajdoniképpen csak bevezetője a későbbi bírósági aktusnak, amelyre most már minden bizonnyal sor kerül, ment a rendörbiróság ugy találta, hogy Anglia leg­nagyobb hajózási vállalatának vagyonát bű­nös könnyelműséggel herdálta el lord Kyl- saní, a társaság alapítója és vezérigazgatója. Mint annakidején a Royal Mail pénzügyi hely­zetének összeomlása, ugy most a rondőrbirói tárgyalás is világszerte nagy figyelőim mellett folyt le, ami indokolt is,, ment a Royal Mail egyike volt a világ leghatalmasabb hajózási konszernjeinek, amelynek bukása az egész pia­cot bizonytalanná tette. A hajózási társaság anyagi összeomlásáért majdnem teljes egészében lord Kylsantot terheli a felelősség, aki éveiken át valóságos rablógazdálkodást folytatott. Sorsa most megpecsételődött és miután a rend­őrt Íróság vezetője az eléje került ügyeket kri­minális cselekményeknek minősítette, a lordnak nem lesz többé helye az angol köz­életben é9 az üzleti életben s örülnie kell, ha az affért börtönbüntetés nélkül ússza meg. A beavatottak már a kezdet kezdetén tud­ták, hogy mihelyt a vállalat pénzügyeibe bete­kintést nyernek a hatóságok, elkerülhetetlenül ki fog törni a botrány.. Lord Kylsant ugyanis visszaélt az általános bizalommal, amelyet tár­sasága és ő maga is élvezett s a Royal Mail hatalmas alaptőkéjét ngyszól- ván az utolsó shillingig eltékozofta. Minthogy a City amugyis erősen nyög az állta­lános bizalmi krízis alatt és a tőzsdén is inog­nak bizonyos pozíciók, a Royal Maii! bukásának pőrét a rendörbiróság a legnagyobb elő vigyá­zattal és tartózkodással kezelte. Eleinte szó sem volt arról, hogy lord Kylsan­tot megbélyegezzék, s még az is kérdéses volt, elísmertethető-e a károedt irészyéegseoek magánjogi igénye, amo­lyet a nagy magánvagyonnal rendelkező lord­dal szemben támasztottak. Anglia legjobb ügy­védei védték lord Kylsant, köztük John Simon, az indiai kérdés neves szakértője is. Hogy Kyl­sant esete mindennek elemére mégis az állaim- ügyészség hatáskörébe került, annak egyetlen magyarázata, hogy üzleti tevékenysége olyan mértékben viseli magán a csalás ismérveit, hogy nem lehetett kitérni a bűnügyi eljárás elől. A társaság alapszabályai ugy rendelkeztek, hogy a lord jövedelme abban az arányban nö­vekszik, amilyen összegű osztalékot fizetnek a részvényeseknek. Amikor a lord nem tudott hasznot kimutatni, hozzányúlt a rejtett tartalékokhoz, amelyeket mint hasznot tüntetett föl az évi mérlegben és osztalékot fizetett utánuk. Valószínűleg lord Kyleamtnn kívül senki sem tudott erről a manipulációról, amely betű sze­rint kimeríti a csalás tényálladékát. A bünpörrel azonban még nem intéződik el végleg lord Kylisant esete. A jelek arra mutat­nak, hogy a részvényesek és a hitelezők kártalanítása érdekében magánjogi utón hozzányúlnak a lord magánvagyonához, amelyet fedezetül fognak fölhasználni. * Ebhez hasonló lépésre évtizedek óta nem volt példa az angol jogszolgáltatásban. Mielőtt kezfyfi mm SUEitntlBiarisnya melltartó sziisÉglefi! beszerezné, tekintse meg gazdag választéka raktá­runkat és ggizidlisi meg olcsó óraiméról! BLUMBERG ICoIice, Hlavná fFH) u. SS Teief. 3©9 Fiók: Spisská Nova Vés. „Pro Rata“ tagoknak 6 havi hitel! Kenzervatiif siker egy amimpőigáiasztóson London, juniug 24. A wavertreei (Liverpool) pótválasztásokon a konzervatívok megtarthatták eddigi mandátumukat. A konzervatív szavazatok száma a legutolsó választás óta 2.000-rel 18.009- re emelkedett, mig a munkáspárt szavazatainak száma 3.000-rel 10.000-re csökkent. — V. György király húszéves uralkodói ju­bileuma. Londonból jelentik: V. György király hétfőn ülte királlyá koronázásának huszadik év- forduláját. Az összes középületek, kaszárnyák és hajók zászlódiszt öltöttek. Délben a Hyde^park- ban, valamint az összes katonai és haditengeré­szeti állomásokon huszonegy üdvlövést adtak le. Egyébként a Buckingham-palotában aznap sze­relték fel Anglia kétmilliomodik telefonkészülé­két A király személyes használatára szolgáló vertarany készüléket a legmodernebb technikai elvek alapján készítették el. Rajta az angol ki­rályi címer és pompásan kidolgozott felírások dfazlonjefe (/• “ ......ni Se a radi katolikus gimnázium visszakapta a tnrilváiiassági lógat Arad, juniius 24. A román uralom első évé­ben az aradi társadalom katolikus gimnáziu­mot létesített, amely mindmostanáig nem kapta meg a nyilvánossági jogot és a diákok­nak a ro-mán bizottság előtt kellett vizsgáz- niok Károly király tegnap lenn járt Aradon és a király kíséretében levő Jorga minisz­terelnökhöz az aradi katolikusoknak repre­zentánsa azzal a kérdéssel fordult, hegy mi­lyen elintézést fog nyerni kérvényük a ka­tolikus . gimnázium nyilvánossági jogának megadására vonatkozólag. Jorga kijelentette, hogy máris elintézte a kérvényt, megadta az iskolának a nyilvánossági jogot és az erről szóló határozatot rövidesen kikéibe sitiik. Ez az első kisebbségi iskola, amelynek nyilvá­nossági jogát megadták Romániában. Legújabb közgazdasági hírek A rimaszombati községi hónapos vásárt jú­lius 1-ón, ezerdán tartják meg. A vásárra min­den állat szabadon fölhajtható. A brünni fegyvergyár nyoleszáz munkást elbo­csát. A Deutscher Nachrichtendienet brünni je­lentése szerint a Fegyvergyár a legközelebbi na­pokban ismét 800 munkást fog elbocsátani. Az üze­mi tanács küldöttségé lég fog interveniálni a nem­zetvédelmi minisztériumban a munkáséit' acsátá­sok visszavonása érdekében. Aa állami dohányjövedéki igazgatóság joilrus 1-én hozza forgalomba tizes és százas csomago­lásban a Memphis cigarettát, melynek darabja 25 fillér lesz. Az Egyiptomi cigaretta 10-es csomago­lását megsziinte’tifc, mert az költségesnek bizo­nyult s a jövőben ez a fajta osak huszas és szá­zas csomagolásban kapható. A földművelésügyi tanácsok ma értekezletet tartottak a gyümölcskivitel szabályozása kérdésé­ről. A Csehofrukt társaság monopóliumszerű ked­vezményei ellen csali a prágai német földműve­lésügyi tanács foglalt állást. Mintán egységes né­zet nem alakult ki, ezért a kereskedelemügyi minisztérium az egész ügyet a földművelésügyi minisztériumhoz teszi át. A bőrkereskedők a bőraukciók rendjét szabá­lyozó kormányrendelet módosítását követelik. A rendelet 1923 óta érvényes, a kereskedők véle­ménye szerint azonban már elavult. A Steuerschutz — Adóvédelem — német­nyelvű adóügyi szaklap most megjelenít 12. szá­mának gazdag tartalmából kiemeljük a követ­kező cikkeket: a bíróság előtt kötött egyezsé­gek bélyegiHetóko s a bírósági illetékek a ki­kötött bírósági illetékességnél. — Az adóáthá- ritási tilalom. — A forgalmi adótörvény 13. pa­ragrafusa. — A közigazgatási bíróság adó- és illeték ügyi döntvényei. — A tőke vagyon, be­vétel és jövedelem közgazdasági fogalmak mint a megadóztatás alapjai (folytatás). — A közkereseti és gazdasági társaságok üzletré­szei. r—. Csehiszilovákiaá gazdasági levél. — Ve­gyes. i—i Mutatványszámot dijtalanuli küld a la® kiadéJluvaftalia: Strepd-Vieriag, Rpkdreobeqg. K 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom