Prágai Magyar Hirlap, 1931. június (10. évfolyam, 124-146 / 2641-2663. szám)

1931-06-03 / 125. (2642.) szám

^JrfAAJAi'2 * lA&kTgAfc*Hllt<hAff ÍOoí laikus o, •i.txuLa. Irta: Ethey Gyula kuruc lova Újabb értékes kincsekre bukkantak a Kreml föld­alatti birodalmában Falusi életben tavasz a nagytakarítás ideje. Kert­jeink ősszel hullott lombjait ilyenkor összegereb­lyézik s valaha a nemzetes urak és asszonyok ott szorgoskodtak munkásaik között a kisebb-nagyobb udvarhelyeken. Hát bizony gereblyézés még lenne, nemzetes urakról azonban csak múlt időben beszél­hetek. Boldogult gyermekkoromban szememláttára fogyatkoztak hirtelen s mindig szivembe nyilait, ha vakációra indulva idegen uj ábrázatokat pillan­tottam meg a busongó hársfák alatt. Lassan végé­re értünk a dolognak, ott vagyunk a nullánál és az utszéli bokrokón kivül nem látok ifjabb sarja- dékot a régi gárdából. Üres lett a fészek, kirepült belőle a megtépá­zott szárnyú vén turulmadár! Ahonnan pedig nem akart volna kirepülni, ottan azután szárnyat bon­tott neki az exekutor. Ilyenféle eset történt egy hámló vakolatu sárga kúriában, melynek gazdája elpatkolt vala, azaz „megtért őseihez“. Fiának more pátrio nem lévén kedve kérgeskezü béresekkel és kamatnyelő adósságokkal harcolni, hazajött poros aktákkal teli hivatalából, hogy végképp oldalba- rugja a véráztatta rögöt. Megindult a munka. Évszá­zados sifonérokat meg ládákat cipeltek ki az ud­varra és megkezdődött a licitáció. Szakértő nélkül nem gördül az ilyen dolog, te­hát a hosszuszakállu régész — kit a falusiak handlé- nak neveznek — vezette az árverést. Bernát mester a Kohnok ismert nemzetségéből fájó szívvel haji- gálta szét a viharvert holmit. Igaza volt, mert ha az urak tönkremennek, becsukhatja az ő boltját is. Szuette ládák fenekéről sok minden került elő s végül olyan valami, hogy Bernát ur megtörülte kopott szemüvegét a ritkaság vizsgálatához. Hajdan eleven lónak kiszáradt patája volt, rajta ezüst pat­kó szép felírással: „Ingyen szolgáltam hazámat 1711“. Bernát mester ide-oda forgatta a leletei, azután nagy sóhajtással kitört belőle az életfilozófia. — Katonaló vala a szegény pára — jegyzi meg részvéttel — küzdött és megdöglött, mint tavaly az én szegény Fakóm. Különbség csak az, hogy ez a régi paripa másokért szenvedett, Fakó pedig nekem segített kenyeret keresni... Bizony meghalunk és megdöglünk, a szó ugyan kétféle, de az eredmény egy! — Nagyságos ur, vegyük le a patkót, ötven fillér grammja először, másodszor és ha senki többet, ak­kor harmadszor is! A bölcs előterjesztést fejbólin- tással fogadta el a nagyságos úrrá előlépett pusztuló földesur, aki protekció híján csak Írnokként gör­nyed valamelyik törvényszéki elnök nagysulyu sze­szélyei alatt. — Korona grammjáért patástul együtt! — kiáltja egy nagybajuszu agglegény, kinek természetesen nyakán száradt rögtön az öreg relikvia. Mivel ezt a szegény flótást nyilván bolondnak vélte az árve­rési publikum, mentségére előadom a patkóhoz tar­tozó Ingyen históriát. Saját nagyapjától mindenki hallotta, hogy sok baja volt őseinknek a Bécsben székelő német plundrás császárral, aki magyar király létére ren­desen csak amúgy svarcgelb módon akarta boldogí­tani nemzetünket. Országszerte szólott a dal: „Ne higyj magyar a némeínek“! Eldugott kúriákban még külömb mondások is repkedtek, ha csendes estéken jó borocska mellett szabad szárnyra keltek a szív érzelmei. A mi falunkban együtt busult ősi birtokán Tölgyváry András bátyánk az armalista Hradszky Jankóval, kinek már csak címeres diplo­mát pingáltatott nemessége jeléül a német olyan ku- tyabőrre, mely nemrégen még eleven állapotban fut­kosott holmi csontok után a főuccán keresztül. No de ez nem baj, mert végeredményben mégis csak egyforma rangú volt mindaketíő. A dologban mindössze az vala érdekes, hogy Tölgyváry bá­tyánknak hiányzott a jobb karja, mert belepuskázott valami haramia, Jankó urfi pedig bailábára bice­gett, mióta lepottyant a cseresznyefáról és eltörött a lába. A két hibástestü embernek egy kedvence vala, még pedig az a pompás állat, mely Pandúr néven nyerített Tölgyváryék hires istállójában. Nemes állatok arabus fajtájának királyi sarjadéka. Feje kicsiny, szeme nagy, rózsaszínű bőrén dagadva fu­tottak szét a lüktető erek. Járása csoda, minek bá­mulásra összefutott a falu népe, ha András bátyánk kilovagolt a mezőn legelő gulya vizsgálatára. Gaz­da szeme hizlalja a jószágot és bizonyos, hogy már kétszáz év előtt is ez volt a legolcsóbb takarmány. Tulajdonosán kivül Hradszky Jankó vala az egyetlen élőlény, ki engedélyt nyert a Pandúron való száguldásra. A derék szomszéd ilyenkor nem cserélt volna a török császárral se. A másik falu grófja sok aranyat kinált a Pandúrért, de abbama­radt az üzlet. — Az én lovamhoz nem jut semmiféle gróf! — hangzott az elutasító válasz. — Olyan mágnás- ember elszalad vele Bécsbe és megesik a szégyen, hogy magyar lovat német császár fog véresre sár- kantyuzni... Odaadja neki olcsón, vagy éppen aján­dékba, mert könnyelmű náció a magunk fajtája. Egyszer azután 1703-ban hosszú papirost hozott a A titkos labirintusban az évszázadok alatt a cárok óriási kincseket halmoztak fel — Nagy Péter óta nem sikerüli semmit a napvilágra hozni Berlin, június 2. A moszkvai lapok nagyon érdekes kirí koznak. Arról szólanak ezek a hí­rek, kogv a Kremlben végzett átalakítási mun­kálatok közben néhány ládára bukkantak és ezekben a ládákban, meg szekrényekben igen régi és igen értékes könyveket és kéz­iratokat találtak, amelyeknek a történelmi kutatás szempontjából rendkívül nagy jelen­tőségük van. Ügy hiszik, hogy ezeknek a történelmi forrá­soknak alapján újabb nagy és rendkívül becses kincsekre bukkannak rá. amelyeket a századok folyamán a Kreml sok-sok uralkodója a kasté­lyok, templomok és tornyok titkos pincéiben és földalatti folyosóiban helyezett biztonságba. Ezek a hírek újból ráterelik a figyelmet a Kremlre, erre a monumentális, csodaszép épít­ményre. amelynek legfontosabb részeit a 15. század folyamán Jurí Dolgoruki 6zuzdaliai her­ceg építtette. Utódai olasz építészeket hívtak meg a templomoknak, várkastélyoknak és fa­laknak további kiépítésére. Különösen Fiora- venti és Solari olasz építészek voltak azok, kik a Kremlben is az akkori kor szellemének meg­felelően földalatti-folyosókat és rejtett zugokat építettek, hogy a cárok' és a gazdag bojárok biztonságban tarthassák kincseiket és a külvi­lágtól mindörökre elszigetelhessék foglyaikat. Oroszországnak és ezzel együtt a Kremlnek története is az évek folyásával mind borzalma­sabbá és sötétebbé válik. A cárok uralma mind­inkább elvonult a napfényről és visszahúzódott a. földalatti labirintusba és nem csoda, hogy a Krejnl földalatti birodalma, a kinzókamrák és a kincses pincék, évszázadról-évszázadra nö­vekvő befolyást nyertek. Egymásután váltakoztak a Kreml uralkodói. Először a kis Jaroszlav-hercegek, a ravasz Ka­ntával az élükön, utána következtek Tatáror­szág hívatlan vendégei, majd a moszkvai cárok nemzedéke, leghatalmasabb reprezentánsukkal, Rettenetes Ivánnal, azután a számos hamis trónkövetelő és lengyel kalandor, majd az első Romanovok, Zsófia cárnő, Nagy Péter, végül a hatalmuk zenitpontján álló orosz imperátorok — és most az ötágú vörös csillagnak az urai. A Romanovok eredete, akiknek utolsó sarja­déka, II. Miklós cár, olyan tragikus halállal pusztult el, kevéssé ismeretes. A IS. század utolsó negyedében egy bizonyos Glauda Kam- bilo Divonovics az akkori Poroszországiból Oroszországba jutott. Ahogy a moszkvai króni­kák Írják, politikai üldözések elől keresett vé­delmet és igy választotta Oroszországot uj ha­zájává, ahol átkeresztelkedett és az Iván nevet vette föl. Csakhamar meg is házasodott és fia született, akit Andrejnek nevezett el. De külö­nösképpen ezt az Andrejt Kabylának, vagyis kancának hívták. Ennek az Andrej-Ivanovics- Kancának ismét öt fia volt és mindegyikük megint jellegzetes családi nevet kapott: Szem- jon Serebecnek, vagyis Csikónak nevezték az egyiket, Alexander Jelkának, Jegenyefenyőnek a másikat, Vaszilij Ivantoi, Tavriil Gavsa vol­tak a következők, mig a legkisebbik Fjodor Rostka, a macska. És ettől az utolsótól, a macs­kától származott az orosz főnemesség sok-sok családja, mint a Kobilinok, Kostkinok, Szarhat rinok, Jakowhvek és végül a Romanovok csa ládja, akik közül az egyiket, Fjodorovics Mi­hályt 1613-iban a moszkvai cárok trónjára vá­lasztották. ő volt Nagy Péter nagyatyja. Mindezek az uralkodók, akik töhbé-kevésbé véresen kormányozták Oroszországot, népükben számtalan legendát és mondát hagy­tak hátra és ezek leginkább az orosz cárok mérhetetlen kincsei körül forogtak. Mind­ezeknek a legendáknak központi alakja azon­ban Iván, a rettenetes. Öt tartja a néphit el­sősorban kincsgyüjtőnek és kincsek megőrző­jének. Az okos politikus és szenvedélyes könyvbarát üldözési mániában szenvedett. Mindenütt, ahol hosszabb ideig tartózkodott, földalatti folyosókat ásatott. A Kreml legnagyobb földalatti építményei igy az ö idejében keletkeztek. A sötétség birodal­mában rejtette el vastag, diszitett aranyleme­zekkel bekötött, 800 kötetet számláló könyv­tárát. Mindegyik kötet eredeti kézirat volt, a legtöbből az egész világon csak az ő könyvtá­rában lévő egyetlen példány volt meg. A tudós világ elölt teljesen ismeretlen mü­vek, amelyek a tudományra végtelen értéket jelentenének, ha valóban előkerülnének. Ebben a gyűjteményben voltak többek között azok a.z értékes kéziratok, amelyeket Paleolo- gue Zsófia görög hercegnő férjének. ÍV. Iván cárnak nászajándékként hozott. Iván cár kü­lönben sem kiméit semmiféle fáradságot és pénzt a ritka müvek megszerzésére. Héber, la­tin és görög kéziratokat hajtatott föl. Ügynö­kei az egész müveit világon dolgoztak és megszerezték számára a legnagyobb bibliofil ritkaságokat. Bölcs Jaroszlav kievi nagyhercegnek földalatti könyvtárát szintén Moszkvába hozta át és a Kreml titkos könytárhelyisógé'ben helyezte el. Rettenetes Ivánnak ezenkívül még egyéb gyüjtőezenvedélye is volt. Szenvedélyesen gyűjtött ezüstöt, aranyat és drágaköveket Nemcsak a gazdag bojárokat és kereskedőket rabolta meg, de attól sem borzadt viasza, hogy a* arannyid ée drágaköveikkel díszített templo­mokból raboljon el ékköveket és rakja föld­alatti kamráiba. Novgorodban egyszer borzal­mas vérfürdőt rendezett és zsákmányként 300 szekér aranyat és drágakövet hozott magával, hogy azokkal saját palotáit di&zitse föl. így történt aztán, hogy Rettenetes Iván ide­jében a gazdag bojárok is titkos rejtekhelyeket és folyosókat építtettek házaikban, hogy kin­cseiket a cár és martalócai elől elrejtsék. Moszkvában az ilyen titkos folyosókkal és rej­tekhelyekkel biró épületek számát legalább har­mincra becsülik. Ezek közül a katakombák kö­zül a legtitokzatosabbak a Maijuta Skuratov házában lévők, aki Rettenetes Iván hóhérja volt. Persze, ezek a rejtekhelyek szintén nem­csak kincsek megőrzésére szolgáltak, hanem kinzókamrák is voltak. Csak nemrégiben talál­tak egy ilyen kinzókamrát Moszkva földalatti posta. Megjött a hir, hogy II. Rákóczi Ferenc ki­bontotta zászlaját, mert felrepedeztek a nemes ma­gyar nemzet fájdalmas sebei. Tölgyváry András nagy örömében csak akkor vette észre, hogy hiány­zik a jobb karja, mikor ki akarta vele rántani az oldalán fityegő görbe fringiát. Hradszky Jankó ma­gasra emelte vörös borral telt poharát és anyanyel­vén teli torokkal énekelte: Hej Rákóczi-Rákóczl, pocimé zas na nemei a ti Rákoctóka sedaj na ko­ntókat A nótán pedig nincsen csodálkozni való, mert bár kevéssé emlegetett, de Ismeretes dolog, hogy a szlovák-ruszin föld bőven termetté a hü kurucokat. Innen került ki a Gens fidelissima! Andris bácsi mélázva nézett a messzeségbe, hol farkaskacagányos ezredek rohannak előre, mert hát „fényesebb a láncnál a kard“. Mit ér mindez, ha nyomorék létére itthon kell maradnia? Megslmltja gondokba merült homlokát, majd rácsap Jankó ba­rátja vállára. — Jankó fiam, Rákócziné helyett te magad ülj lóra. Neked adom a Pandúrt, menjetek küzdeni s talán meghalni az annyira óhajtott szabadságért... így történt, hogy Hradszky János nyolc eszten­deig száguldott Pandúrral a harcmezőn s bizony kimerülve jöttek haza 1711-ben azzal a hírrel, hogy vége a munkának, mert Károlyi Sándor letette a fegyvert. Andris bácsit ez se busitotta nyagyon. — Ha letette — mondta egykedvűen — az még nem baj, majd felvesszük újból! A jó Pandúr nemsokára megtért a túlvilág! dús legelőkre, levágott karcsú-lába családi ereklyeként vitrinbe került feliratos ezüst patkójával, melyet alaposan megérdemelt. Molyoknak nem tetszett a dolog, lerágták a csonkon levő szőröket, ezért va­lamelyik szívtelen unoka kopott ládába hajította a relikviát. Ott rozsdásodott az ősi kard, melyet nem­régiben húsz krajcárért vett meg az öregvasat gyűjtő kereskedő. A lóláb csak Kohn Bernát reszkető kezében látott újból napvilágot, aki nevetve nyomta markába az uj tulajdonosnak: — Bizony nagyságos uram letűnt a régi rend. Ma nem Is lónak, hanem még hosszabb fülű állatnak tartják azt, aki Ingyen ^akar szolgálni jövedelmet nem hajtó eszméket saját fajának dicsőségére! világában, amelyben falhoz erősített vaetag lánc okiban egy csontváz volt. IV. Iván titkoe könyvtárába ceak hét sze­mélynek volt szabad belépnie, akik a fordítási munkálatok elvégzésével voltak megbízva. Há­rom orosz és négy német volt közöttük. A for­dítási munkálatok azonban elég lassan haladtak ©lőre és a földühödött cár — röviddel halála előtt — a hét titoktudót könyvtárával együtt befa- laztatta. A legenda szerint azóta senkinek sem sikerült az elrejtett kincseket megtalálni. A történelem azonban másra tanít. A rettene­tes cár halála után utódai gyakran kísérelték meg, hogy hozzájussanak az elásott kincsekhez. A legeredményesebbek a lengyelek kísérletei voltak. Amikor ezek az ál-Demetriusnak kísére­tében a Kremlben letelepedtek, IV.. Iván cár kincseinek nagy része a birtokukba került. Minden jel arra mutat, hogy az értékes ritkasá­gokkal nem bántak megfelelően s az iszákos és tudatlan kulturrombolók szét­feszítették az aranyfedőlapokat, a könyvek papírjait pedig szétszórták. Megemlékeznek a történelmi források arról, hogy László király kormányzása idején a lengyel követ a pápának egy értékes görög kéziratot adott át, Konstantin császár Szil­veszter pápának tett adományáról szólt ez az okmány s a lengyelek a kézirathoz IV. Iván birtokállományából jutottak, amikor a Kreml egyik befalazott földalatti helyiségét feltörték és itt egy csomó különös, gazdagon diszitett kéziratot találtak. Zsófia cárnő is megtalált néthány dolgot. Gyóntató atyját, Makarjevet, megbízta, hogy kutassa fel IV. Iván cár rejtékka imáit. A pap több éven át kutatott és egy kis clfalazott boltozat alatt néhány ládát talált. Nemsokára Nagy Péter lépett a trónra. Ma- karjev meghalt, de titkát rábízta egyik paj­tására, Oszipovra. A poltavai csata után, 1424- ben, amikor a XII. Károly ellen folytatott háború Nagy Péternek csaknem összes pén- zét fölemésztette, a cár magához hivatta Oszi- povot, aki már beavatta őt a Kreml földalatti rejtekhelyeinek titkába és megparancsolta neki, hogy kutasson a kincsek után. Oszipov fáradozásai nem voltak hiábava- lóak, de a magasabb politika érdekeiből, vagy más altokból, Nagy Péter is, éppen úgy. mint a lengyelek és a cárok tették, senkinek sem mondott pontos adatot a ta­lált kincsek nagyságáról és minemiiségéröl. így Nagy Péter után is fennmaradt a legenda a Kreml kiaknázatlan, rejtett kincseiről, mig a beavatottak jól tudták, hogy Rettenetes Iván utódai buzgón és eredményesen dézs­málták ezeket a kincseket és a földalatti Kremlt ugyancsak alaposan kitisztították. Nagy Péter halála utón több mint egy év­századig pihentek a kutatások, de nem aludt a Degenda, sőt mindinkább elter­jedt a nép körében, úgy hogy a kormánynak a múlt század dere­kán meg kellett engednie, hogy a Kremlben folytassák az ásatási munkálatokat. 1860-ban a szinodális kormányzóság palotája alatt föld­alatti folyosókra és termekre bukkantak és 34 évvel később, 1894-ben, egv mintegy tíz méter hosszú földalatti fo­lyosót fedeztek fel. Ezekben is volt- néhány jelentékeny dolog és a háború kitörése előtt is találtak valami cse­kélységet a Kremlben, de értékes kincsek Nagy Péter óta nem kerültek ki a titkos kam­rákból. Ezek azok a tények, amelyeket a tör­ténelem idáig a cárok földalatti kincseiről tud. A moszkvai hír most arról számol be, hogy csaknem két évszázados pihenés után uijabb értékes anyag került elő a Kreml föld­alatti labirintusából. Az emberi jogok ligájának megbízottait nem engedték Nemeskossutra Prága, junius 2. Prágai lapok jelentései szerint az emberi jogok ligájának bizottsága, Reichl Zdenko dr. prágai cseh ügyvéd, a po­zsonyi Okalik dr. s a brünni német Schiitz dr. a galántai járásba utazott, hogy az ottani vi­szonyokról pontosan informálódjon és hü ké­pet alkothasson magának a nemeskossuti vé­res eseményekről. A bizottság két tagja eb­ben az ügyben ügyvédi meghatalmazással is birt. Amikor a bizottság tagjai Nemeskossut közelébe értek, a csendőrök föl tartóztatták és megtiltották nekik a községbe való belépést. Schurmann járásfőnök a vizsgálóbíró utasítá­sával indokolta a tilalmat. A bizottság Nagy­szombatba utazott és az ott api kórházban föl­kereste a kossuti sortüz sebesültjeit. Sk Prágai Magyar Hírlap julius 4-1 párisi gyarmati kiállítási kirán­dulására eddig lehet jelentkezni A társasutazás Béc9töl-Bécsig, 5 nap vasutiköltséggel, ellátás­sal, belépőjegyekkel, bő programmal 1100"— Ki A jelentkezéssel egyidejűleg az utazás ára is beküldőn dö a P.M.H. UTAZÁSI IRODÁJÁHOZ Pozsony Gentral-Passagc % A iá 1931 JUNIUS 10 SZERDA I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom