Prágai Magyar Hirlap, 1931. június (10. évfolyam, 124-146 / 2641-2663. szám)

1931-06-14 / 134. (2651.) szám

12 1931 JmtdrTO 14, Ta»áirnia/p. Hogyan rántotta az örvénybe Borchard Erik zenészt a morfium A saarbrückeni tragikus intermezzo az esküdtszék előtt Egy íérfi, akinek a nő, az éjjeli élet s a kábítószer volt a végzete — Fölhívás a briinni főiskolákra készülő diákokhoz. A briinni Corvinia. közli: A briinni keresztény magyar műegyetemi hallgatók egye­sülete, a Corvinia készséggel ad fölvilágositájst a briinni főiskolákról, azok tantervéről, a briinni lakás- és életviszonyokról. Érdeklődők forduljanak válasz-bélyeges levélben iifj. Ver­mes Samuhoz, Bratislava.—Pozsony, Tolstoj- ucc-a 11. cimre. Tájékoztatásképpen közöljük, hogy Briinnben a következő főiskolák vannak: német és cseh műegyetem (technika), tudo­mányegyetem az összes fakultással, állatorvosi főiskola és erdészeti főiskola. (Ez utóbbi három főiskolán az előadás nyelve cseh.) Ezeken kívül van Briinnben németnyelvű egyéves kereske­delmi tanfolyam (Abiturientenkurs), amelyre július 5-ig kell jelentkezni. — Súlyos baleset a kelecsényi templom- építésnél. Léváról jelenti tudósítónk: Garam- keleesény községben most építik a templo­mot. A torony-állványon dolgozó Ruposa Do- minik munkás tegnap délután munkaközben elcsúszott és lezuhant. Életveszélyes sérülé­sével a lévai kórházba szállítoititák. — Napi B5 koronával vitamindus ellátá­sért, szobával szabadságomat a Tátrában, 600 méternyire a tenger színe felett, sűrű feny­vesekkel körülvett Tburzófiireden, szép tó mellett töltöm el. Vizgyógyintézet. Strand. Fekvő és bizókurák. Külön gyermekotthon. Kérjen prospektust! — Pozsonyiak figyelmébe. Azok, akik diákok, vagy egyetemi hallgatók részére Pozsonyban lakást és ellátást adnának, jelentsék be szándékukat az országos keresztényezociaüsta párt központjának (Vemtur-u. 9.), amely szívesen közvetít a diákok és a lakásadók között. Szükséges a pontos cím­nek, valamint az ellátási föltételeknek közlése. — „Vidámabbá kellene tenni a háborút." A frank­furti városi tanácshoz minap mulatságos beadvány érkezett. A beadvány elpanaszolja, hogy a háború együk legkellemetlenebb oldala, hogy túlságosan tragikus. Kissé mulatságosabbá kellene tenni, vi­dámabbá és színesebbé, hogy az emberek ne fél­jenek tőle, hanem szívesen menjenek el a harc­térre. A beadvány írója tapasztalatból tudja, hogy n háború unalmas. 'Vidámabbá tétele céljából fel­ajánlja, hogy hatalmas hangerőeiíőfckel szereljék fel a harctereket és kabouabanda szóljon egész nap, különösen a rohamok aifca'imáöói. Ez — szerinte — igen jó -hatást gyakorolna a legénység -hangula­tára és nem tenné ki különböző kieHeirnet-lenségek- nek, denunciálásnak. stb.-nek. Mindenki szi vés eb­ben maradna a -harctéren, mint otthon. (?) — Szobráncfürdői orvosi bir. Ruesay Gábor dr. volt egyetemi tanársegéd fürdőorvosi műkö­dését június hó 1-én megkezdte. — Angol királyok kincsei egy londoni kiállításon. Londonból jelentik: A londoni South Kensin-gton múzeumiban kiállítást rendeztek a legutóbbi évszá­zad angol uralkodóinak felajánlott személyes aján­dékokból. A gyűjtemény legértékesebb darabja egy dúsan aranyozott vert ezüstből készült és drá­gakövekkel kirakott remekmtfvü ágy, melyet India az 1851-i kiállítás megnyitása alkalmával ajándé­kozott Viktória királynőnek. Egyéb értékes tárgyak között feltűnést keltett több arannyal, ezüsttel és elefántcsonttal kirakott trón. tibeti templomi fest­mények egy gyüjeménye, amelyet a dalai láma ado­mányozott V. György királynak és számos drága­kövekkel és igazgyöngyökkel kirakott aranydoboz, amelyekben a különböző hódoló feliratokat nyúj­tották, át. xx Még néhány példány kapható a Prágai Magyar Hírlap 1600 oldalas lexikonából. Ki- adóhivatalunk az egész vászonba -kőtölt, gaz­dagon aranyozott könyvet 72 korona és 5 ko­rona portódij beküldése után vagy utánvét­tel megküldi a t. megrendelőknek. — Apák és fiuk testi méretei a Harward-egyete­men. Londonból jelentik: Az amerikai Harward­egyetem három emberöltőn át gyűjtötte hallgatóinak testi méreteit, s megállapította, hogy a diákok jóval magasabbak, de valamivel karcsúbbak atyáiknál, mell- és vállbőség, valamint a láb-hoeszuság jelen­tékenyen növekedett, mig a csip ökör ül et szíikebb lett. A mai harvardi diák átlagos magassága 5 láb és 10.- hüvelyk, ami minden harminckét év alatt egy hüvelykkel növekedett, az átlag testsúly nyolc fonttal haladja meg az előző nemzedéket. A hajszín söfcétebb, a szemek ezine világosabb lesz az idők folyamán. A megfigyeltek -között van kétezer pár atya és fiú ée a jelentés megállapítja, hogy azok a diákok, akiknek atyái és nagyatyái ie a harvardi egyetemen tanultak, a világ legmagasabb termetű embercsoportjához tartoznak. xx Felső Nvitra kiállítása Privigyé®. A kiállítás bizottsága jelenti: Az államvasutak igazgatósága május 30-án kelt 37/107—VI—31. számú határoza­tával! fehéráru tarifa engedményt engedélyezett a tarifa szabályzat 31. g-érit-eilim-ében (1. füzet B—II. j. és B—XIII. 06zt.) a felső Nyílra kli-álilditás-á- ra száliiitandó áltatok és tárgyaik részére.- Az en­gedmény iránti kérvényeket a kiállítók nyújtsák be kö-zvetileniit e cám-re: Rtaditelstvo §tát. diráh Prah-a — Juh. A kiállítás augusztus 14—23-ig van, -legjobb az engedélyt július havában kérelmezni. — Halálos szerencsétlenség egy budapesti ház felvonójában. Budapesti pzeitíesztőségimk telefo­nálja : A Tátra-ucca 20. számú házban ma a lift­akna rácsozatát festették. A negyedik és az ötö­dik emelet között a lift a felvonón véletlenül el­indult ée agyonnyomta Vida János 55 éves mázol-ófc. Borzalmasan összerouceolt hóltíestét csak a tűz­oltók tudták kiszedni e lift alól. Saarbrücken, junius 13. Mint tegnapi szá- ■ munkban megírtuk, a saarbrückeni esküdthÍró­ság pénteken délután fétizenfcét órakor kezdte meg a bonyolult Borohard-féle bűnügy tárgya­lását. A vádlottak padján a 45 éves Borchard Erik karmester és zenekarának 19 éves primhege- düse, Hoffmann Heinz ülnek, akiket azzal vádol az ügyészség, hogy egy fiatal leányt, Margót Candeliert bűnös gondatlansággal megöltek. Borchard életfutásán világosan tükröződik vissza egy nagytehetségü művészember tragi­kus sülyedése, aki a kábítószerek folytonos élvezése közben tul- ideges, szeszélyektől és hangulatoktól befo­lyásolt emberré változott. Borchard évek óta a morfium rabságában van és minden kísérlet, amely ki akarta ragadni az átkos szenvedélyből, meghiúsult. A morfium a tulajdonképpeni oka a saarbrückeni tragédiá­nak is. A -bűnügy tanúi nagyrétben fiatal leányok, különböző szórakozóhelyeken alkalmazott bar- nők, amely lokálokban Borchard barátnőivel gyakran megfordult. A művész berlini barát­nője, Gerda F. is a tanuk között van. Bordhard csöndes, alig éTthetö 'hangon kezdi meg vallomását. Csupán a kihallgatás folya­mán nyeri vissza lassanként biztonságát. Elnök: Mikor ismerte meg Margót Cande­liert? Borchard: Április 6-án. Saarbrückeni tartóz­kodásom hatodik napján. Két nappal azelőtt Lőtte Dienerrel ismerkedtem meg. A vádlott ezután elmondja, hogy az nj ba­rátságot mindjárt este megpecsételték az Apol- ló-barban. Az éjszaka nagy részét muzsikával és tánccal töltötték. Azután Borchard Diener- rei és Candelierrel az Excelsior-Hotelbe ment, ahol külön szobákba vonultak. A következő napon Borchard özvegy Trautweinnénál bérelt lakást. Elnök; Hoffmann ugyanekkor költözködött be? Borchard: Igen. Candeliert Í6 magammal vit­tem, mert azt mondta, hogy nem akar -többé Dienerrel lakni. Napközben a Parisia-mo-sódá- ban volt, ahol alkalmazásban állott. Reggelen­ként rendesen én költöttem föl. Esténkint min­dig a Kiefer-kávéházban találkoztunk. Mindig meg kellett engem várnia, mert csak egy lakás­kulcsunk volt. Elnök: Mi történt április 11-én? Borchard: Reggel félnyolc órakor föl akar­tam kelteni Margó t-t. Ekkor láttam, hogy csaknem mezítelenül fekszik a sezlonon. Nem tudtam magához téríteni, bár teljes erővel ráztam. Elnök: Régebben azt állitota, hogy az előző este Phanodon-tabletták-at vette be, hogy alud­ni tudjon. Vádlott: Ezeket a tablettákat azért vásá­roltam, hogy eloszlassam azt a gyanút, hogy morfinista vagyok. Mindenütt rossz hírben álltam mint morfínis- ta és ezért nehezen tudtam a zenekart össze­szervezni. Egyetlenegy komoly muzsikus sem akart együttműködni egy morfinistával. Borchard annyiban változtatja meg az elő­zetes vizsgálat folyamán tett vallomását, hogy most bevallja, hogy az eszméletlenül fekvő leány mellett az asztalon egy nyitott morfium- ampullát látott. Elnök: A morfiumügyet ön különben mindig tagadta. Azt mondatta, hogy egész morfium- készletét Hoffmannak adta megőrzésre. Borchard: Igen, mert nem akartam újból és újból kisértésbe jönni, hogy morfiumot vegyek magamhoz. 4 Elnök: ‘Sajnos, ezt az elhatározását nem tud­ta megtartani. Borchard: Az előző napon egy csomagocska morfiumot kaptam és rögtön be is vettem. A maradékot a szobában hagytam. Candelier va­lószínűleg kiitta és ettől lett eszméletlen. Elnök; Mit csinált, amikor látta, -hogy a leány nem tud fölállani? Borchard: Fölébresztettem Hofifmannt é-s ket- ten kíséreltük meg, hogy eszméletre téritsük. Azonban eszméletlen maradt. Ezért megkértem háziasszonyom unokahugát, hogy adjon nekem egy csövet, amellyel az eszméletlenül fekvőnek a gyomrát kiszivattyúzhatom. Elnök: Az eszméletlen leánynak szájába va­lami kefenyelet tett? Borchard: Igen, hogy a száj nyitva maradjon. Azután tejet öntöttem be. Még hánvtatót akar­tam szerezni és Hoffmannt a gyógyszertárba küldöttem, de nem kapott semmit, mert nem volt receptje. Erre konyakot adtam a leánynak. Egész üveg konyakot öntöttem belé. Elnök: Beszéljen valamit Candelierhez váló viszonyáról. Vániilott: Diener Lőtte barátnőm volt. Candeliert csak tehernek éreztem. Csupán részvétből vettem magamhoz. Elnök; Nem ajánlotta-e neki, hogy utazásaira magával viszi? Vádlott: Ez csupán játék volt, hogy Dienert féltékennyé tegyem. Elnök: Miért nem hívott orvost az eszmélet­lenül fekvőhöz? Vádlott: Nem tartottam szükségesnek. Hisz a dolog normális volt. A pulzus 85-tő1 a nor­málisra ment vissza és lélegzete is nyugodtabb lett. Egy ébresztőórát is behozattam, hogy a pulzust ellenőrizzem. Miután háziasszonyomat instruáltam, Hoffmannal Deutsch-Mühlwege ki­rándulóhelyre utaztam, ahol elváltunk és-én ottmaradtam ebédre. Amikor hazatértem', Mar­gót Candelier már halott volt. Elnök: Hogyan vált morfinistává? Borchard: 1928-ban estem a morfium rabsá­gába. Súlyos vesebántalmam volt, csillapító injek­ciókat kaptam és igy szoktam meg a mérget. Hoffmann vádlott vallomásából kiderült, hogy Borchard abban a huszonnégy órában, amely a szerencsétlenség fölfedezéséig telt el, körülbelül 25 morfium-ampullát vett be. Hoff­mannak az a nézete volt, -hogy Borchard tény­leg ért a morfiummal megmérgezettek kezelé­séhez. Első tanúnak Lőtte Dienert, ezt. a 19 éves, csinos gépirónőt hallgatták ki. Borcharddal a Schloss Café forgóajtójában ismerkedett meg. Borchard megszólította é6 fölajánlotta neki er­nyőjét. Borchard olyan ember volt, aki soha­sem tudott egyedül lenni. Teljesen a morfium befolyása alatt állott és ő kötelességének tar­totta, hogy segítségére legyen, bár tudta, hogy házas-ember és hosszabb ideje barátnője is van. Lőtte Diener a szerencsétlenség következtében elvesztette állását, A tanú továbbá azt is elmondja, hogy ő ma­ga ajánlotta Borchardnak, hogy utazásaira vi­gye magával Candelier Margot-t, nehogy egye­dül legyen, bár ennek az ajánlatnak a megté­tele rendkívül nehezére esett. Margót ezt mond­ta: A te kedvedért, Lőtte, vele megyek. Elnök: Hogy viselkedett Margót a férfiakkal szemben? Lőtte: Egyszer a következőket mondta ne­kem: Francia vagyok. Csak a szerelmet ismerem és mást nem. Néhány tanú abban a kérdésben tett val­lomást, vájjon Candelier Margóinak lehetett-e öngyilkossági szándéka. Némelyek azt vallot­ták, hogy Margót, a szerencsétlenség előtti na­pon nagyon lehangolt kedélyállapotban volt, mások viszont nem vettek ra-jta észre semmi­lyen változást, Diener Lőtte szerint az öngyil­kosság esete lehetséges, mert arról is tud. hogy Candelier Margót már két alkalommal fölvág'ta ereit. — Láibtörés egy kassai ifjúsági futball­mérkőzésen. Kassai szerkesztő s égünk telefo­nálja: A KAC—KMSE ifjúsági csapatainak tegnap délutáni mérkőzésén Bednárik János KMSE-játékos oly erővel rúgta lábszáron Drotár Béla KAC-játékast, hogy a lába eltö­rött. A szerencsétlenül járt futballistát a kór­házba szállitoták. Bednárik ellen, aki a tanúik vallomása szerint szántszándékkal rúgta meg ellenfelét, megindult az eljárás. — Felvétel a kassai kis és nagy szemináriumba. Hivatalosan közük: A felvétel a kassai kis és nagy szemináriumba junius 30-án délelőtt fél 9 órakor lesz a szemináriumi épületben (Fő-u. 93). A kis sze­mináriumba felvehetők: azok az ifjak, akik hivatást éreznek a papi pályára és legalább a gimnázium VI. osztályát jó sikerrel elvégezték, a nagy szemi­náriumba csak azok, akik az érettségit letették. Úgy a kis, mint a nagy szemináriumba való felvétel Írásbeliieg, valamint személyesen is kell kérvé­nyezni. A zirásbelí kérvényt folyó óv junius 20-ig kell beküldeni az Egyházmegyei Hatóság címére. Ezen kérvényhez csatolni kel: a) keresztlevelet, b) az állampolgársági levelet, c) az utolsó félévi bizo­nyítványt, d) saját életrajzát röviden, e) az illetékes hittanár és plébános ajánlólevelét. Az ajánlólevelet azonban úgy a hittanár, mint a plébános posta út­ját egyenesen az Egyházmegyei Hatóság címére a jelzett napig küldje be. Személyes jelentkezésnél a pályázók hozzák magukkal az évvégi bizonyítványt, illetőleg az érettségi bizonyítványt. Azok, akik nem a kassai reálgimnáziumból pályáznak és még nem rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal, kötelesek rávezettetni bizonyítványukra a klauzulát, hogy más intézetbe való átlépésüknek s ént mi akadálya nincsen. Felvételkor orvosi vizsgálat van. A pályá­zók azonfelül tetszésszerinti költeményt szavalnak el. Akinek erre az időre szüksége van ellátásra, ezt írásban előre jelentse be a szeminárium vice­rektoránál. Legújabb közgazdasági hírek Javuló irányzatú a prágai értéktőzsde Prága, junius 13. A hét végén a tőzsdén némileg barátságosabb irányzat mutatkozott, bár a nagyobb tartózkodás nem szűnt meg. A német márka meg­szilárdulása mellett a berlini tőzsde javulása is kedvezően ■ befolyásolta a tőzsdei üzletet. A forga.- lom azonban minimális volt és ennek megfelelőleg alakultak az árfolyamok is, amelyekben nagyobb változás nem volt. A legtöbb esetben az árfolyamok némiltg emelkedtek. A bank- és értékpapír piacon az irányzat csendes volt Az ipari értékek piacán a Cseh Morva 30, Nordbahn és Prágai Vas 20, Berg és Hütten 16, Ringhoffei 11, Cseh Kereskedelmi, a Königehofi 10—10, a Nyugatcseh Szén 8, a Nord­bahn, Aussigi Vegyi, Sellier és Északcseh Szén 5—5, Cseh Cukor és a Szerb Cukor 2—2 koronával ja­vult, A Sch öllek és Orion 25—35, a Pozsonyi Kábel és Réz 10—10, Dux-Bodenbachi 7, a Gyapjú Kar- borundum és Solr 2—2 koronával esett. A bank­piacon csak a nemzeti Bank papírjai mutatnak 25 koronás csökkenést. A betéti papírok piacán a Népszövetségi kölcsön, a 4 százalékos pótpapir, az 5.5 százalékos IV-ik, államkölcsön b a hadikölcsön pótpapirok 5—5 fillérrel javultak. Prága, junius 13. Valuták: Holland 1354, jugo­szláv 60.05, német 798.25, belga 470, magyar 686.50, román 19.90, svájci 654, dón 900.50, angol 163.50, spanyol 341, olasz 177.40, ószakiamerikaí 33.85, nor­vég 900, francia 132.20, bolgár 23.90. svéd 001, len­gyel 376.02 ta, osztrák 472.3714.-F A bécsi értéktőzsde a hetet a Berlinben várt di'szkontemelés hangulatában fejezte be. Kezdetben az egyes papírokban némi javulás mutatkozott, ké­sőbb azonban az irányzat ellanyhult A kulissza-ér­tékek közül a Skoda, Wagner és az A. E. G. és Union erősen visszaesett. Azonban a többi papír is a legutóbbi napok jegyzésére esett vissza. + A berlini értéktőzsdén nyugtalan alaphangulat mellett az irányzat nagyon változó volt. A német bank délutánra összehívott ülése a devizakivitel további megakadályozásának kérdésével foglalkozik s ebből a célból további kamatlábemelést határoz­tak eb A kamatlábemelés mértékéről még minősének hírek. Miután a belpolitikai események is elcsende­sedtek s több kedvező gazdasági hir érkezett, a tőzsde hangulata kezdetben némileg megjavult, A tőzsde kezdetén ennek következtében egyes árfo­lyamok erősen emelkedtek, később azonban ismét csökkentek. + Az olmiitzi terménytőzsdén az irányzatot már a csöndes idény jellemezte. Az üzletek nagyon szűk keretek között mozogtak s az árak csaknem válto­zatlanok. Az árpát egyáltalán nem jegyezték. Morva rozs 152—154, morva zab 154—166, román kukorica 72—75, fehér bab 190—195, hosszú szárú szalma 47— 50, préselt félédes széna 76—78, buzakorpa 85—87, rozskorpa 89—91, burman rizs prompt 185—188. amerikai zsír 1010—1020. A többi áruban változó* nem volt.-F A mai budapesti gabonatőzsdén, amint buda­pesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat; jól tartott volt A következő árfolyamokat, jegyezték: tiezavidéki búza 14.55—14.70, felsőtiszai és jászsági 14.20—14.35, egyéb 14—14.15, rozs 13.30—13.50, ten­geri 14.15—14.30 pengő.-f A mai budapesti terménytőzsde határidőpiacán, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat jól tartott, a forgalom csekély. Nyitási ár­folyamok: tengeri júliusra 13.85 pengő. Felmondtak 900 mm. magyar búzát junius 18-iki átvételre.-F A berlini terménytőzsde a hét utolsó napján általános megszilárdulást mutatott. A régi és az uj belföldi búzát- csekély mértékben kínálták és mert l a búzalisztben csak készfizetéses üzleteket bonyolí­tottak le, az árak 1.5—2 márkával emelkedtek. Az árjegyzések egyébként a következőképpen alakul­tak: búza 272—274, rozs 298—200, takarmányárpa 200—216. zab 180—183. búzaliszt 32.5—37.5, rozsliszt 26.5—28.5, buzakorpa 14.10—14.40, rozskorpa 13— 13.40. Viktoria-'borsó 26—31, takarmányborsó 19— 21, bab 19—20. bükköny 24—26. lenpogácsa 9.70— 10.10, szárazszelet. 13.6CF—13.80, melasz 12.13 márka. — Eltörölték az első osztályt a romániai vona­tokon. Bukarestből jelentők: Az államvasutak ve­zérigazgatósága elhatározta, hogy a nemzetközi vo­nótok kivételével minden vasútvonalon az összes vászon ytatokban eltöröd m első osztályt. — Magyar zarándoklat Máriacellbe. A pozsonyi magyar rózsafüzértársulat ezidén VI.~ik fogadalmi zarándoklatát rendezi Máriacellbe, amelyen vidé­kiek ie résztvehetnek. Indulás július 6-án, hétfőn reggel 6.40 órakor a pozsonyi főpályaudvarról. Visszaérkezés julius 9-én, csütörtökön délután 4 órakor a pozsonyi főpályaudvarra. — Útiköltség 170.— Kő, amelyet a jelentkezéskor előre be kell fizetni. Közös útlevélről a rendezőség gondosko­dik. A szállás és élelmezés költségeit mindenki maga viseli. Jelentkezni lehet ezen a címen: Kapucinus rendhóz főnöksége, Bratőatava — Po­zsony. Jelentkezéskor meg kell adni a teljes nevet, pontos lakáscímet, a születési évet és hónapot. — A jelentkezés legvégső határideje: junius 30-ika. Junius 25-ig jelentkezőknek az utazási Igazolványt és részletes programmot a rendezőség póstán küldi meg, miig a többiek Pozsonyban veszik át Brusné gyógyfürdő. A Q7|nifA|f IfarlcharlM Az Alacsony Tátrában, védett gyönyörű fekvéssel, mérföldekre terjedő fenyvesek között. A Zvolen-Sliáí jyW&iUVdlV IXdüJlUflU Podbrezovai vasútvonalon. Négy szerfelett erősen rádióaktiv, glauber-sós szénsavdus-forrással, úgy ivókúránál, valamint fürdésnél bámulatos gyógyeredményekkel. Az egész szervezetre csodás regeneráló hatással. A 72. 74.M. c. rádióaktiv moor* fürdői a kontinensen egyedülállóak. Felül múlhatatlan női fürdő. Számtalan elismerő-levél. Mérsékelt árak. — Kérjen prospektust. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom