Prágai Magyar Hirlap, 1931. május (10. évfolyam, 100-123 / 2617-2640. szám)

1931-05-31 / 123. (2640.) szám

10

10

A KÍNAI falon INNEN ÉS TÚL

Pöstyén, piinteösd hete.

De igy is lehetne írni; akik sem költséget, sem fáradságot nem kiméinek, mert hiszen erről épp úgy szó lesz a következőkben, mint az „innen és tul”-ról. Tulajdonképpen azonban igy kellene kezdeni: Vidám, verőfényes napsugár táncol a Thermia Palac6 színes kerti napernyőin, akáoiUat szál! a levegőben, méhek zümmögnek, lepkék kergetőznek a tarka virágágyak felett és a hotel elegáns, ínter- naclonáüs fürdőközönsége kényelmesen sziesztánk a fonott karosszékekben, Halk beszélgetés, vidám kacagás esilíngelése hallatszik innen is, onnan is, köszönések röppennek asztaltól asztalig és barátságos mosolyok üdvözölnek egy napbarnitott arcú urat, aki mögött Iivreés kis groom cipeli előzékenyen a golfütőket Ez volna tulajdonképpen a cou- leur locale, az „innen” hü ismertetése, ha Pöstyén világhírű nevéhez egyáltalán szükséges volna bővebb kommentárt fűzni. De hát nem szükséges. És épp ezért nyugodtan és magától értetődően szemlélem pünkösd délutánján ezt a meghitt, kedves képet, majd a hotel elé gördülő roskadásfg telt autóbuszokat, melyekből angol, spanyol, svéd, francia, német szavak özönével zúdul ki az újonnan jöttek serege. Serény kezek adogatják, cipelik a hatalmas hajókoffereket, plaideket, táskákat, kalapdobozokat és a szemem egyszerre csak érdeklődve és kíváncsian villan fel. Hatalmas koffer oldaláról vidám tarka ákem-bákommal telerajzolt vignetták, cédulák, majdnem azt mondtam plakátok, virítanak felém. Ejnye! Ezt érdemes lesz közelebbről is megnézni, hátha akad olvasható felírás is a sok kriksz- kraksz között. És tényleg felfedezek egy szerény- kedve meghúzódó latinbetüs kis névjegytartót. A. E. Eix. Tiencsin. Tiencsin?? Gondolatban vis-sza- száguldok az iskolai föMrajzkönyvhöz. Sanghai, Hongkong, Jangcsekiang, Tiencsin... hopp! Miile pardon, mennyei birodalom, hogy a kinai írást csak egy percig is ákom-bákomnak mertem nevezni. De hát erre igazán nem voltam elkészülve! Ugyan ki lehet ez az A. E.Eix—? Kimonós kínai asszonyka? Oopíos mandarin? Gyorsan, előre, ennek végére kel! járni, biztatom magam, mikor megszólal mellettem egy elegáns szőke hölgy: „Das iát auch

unser Koffer, Portier!” és máris viszik, cipelik el a hatalmas bőröndöt. Ugylátszik nagyon csodálkozva nézhettem, mert a hölgy elneveti magát és barátságosan mondja: „Biztosan valami sárgaarcu,

férdeszemii emberkének képzelte a tiencsiui koffer tulajdonosát, nem pedig szőke, németül beszélő asszonynak.” Motyogok valamit, hogy óh, igen, azaz nem és máris megyek vele. Fent a kényelmes ap- partement egy kofferbarrikádhoz hasonlít. Bőrönd bőrönd hátán tornyosul, a kis táska, nagy táska, kalapdoboz, piáid, bunda, kábái és egyéb utazási rekvizituan minden fajtája ott maga-síik egy óriási halomban. Vidám integetéssel egy fiatal leány tornássza át magát rajtuk. Vendéget hozol mama? Ez aztán kedves! mondja nevetve és miikor előzékenyen hellyel kínálnak meg a hölgyek, kissé zavartan szabadkozom, hogy talán inkább később jövök vissza, ha majd kipakkoftak és elhelyezték a dolgokat. „Aki Keletről jön. az nem siet semmivel, mindenre ráér, ha nem nm, majd holnap” mondják mosolyogva és derűsen és én boldogan teszem fel az első kérdést; Szóval a kínai falon túlról jönnek a hölgyek? Igen, Tiencsinhöl, mondja, az idősebb os szerényen elhallgatja, amit később mástól tudok meg, hogy hires orvosprofesszor, ismert nevű tudós a férje. Évtizedek óta lakunk már Kínában és egyre jobban megszeretjük azt az egzotikus országot. Tiencsin, mint város, első pillanatra nem tudja úgy lekötni az idegent, mert hiányzik belőle az a sürgés-forgás, ami például Sanghai varázsa. De elég pár hetet ott tölteni, hogy az ember megszokja, megszeresse ezt a látszólag csendes nagy alföldi várost, európai negyedével, apró szűk kis sikátoraival, bizarr utcáival és jóindulata békés kinai lakóival. Téves az a felfogás, hogy a kinai hamis, ravasz, megbízhatatlan. Ellenkezőleg! A kinai cselédségnél fegyelmezettebb, hűségesebb, önfeláldozóbb személyzetet el sem lehet képzelni, Pénztárcát, nyitott szekrényt, ékszerdobozt, mindent rájuk lehet bízni, előttük lehet hagyni. Nyugodtan elnéznek fölötte. Csak.. „ És itt közbeszól a leánya: csak az élelmiszert kell hétzáru lakattal elzárni előlük, mert borzasztó torkosak és falánkak. Egész Tient- csin eltűnne egy nap alatt a föld színéről, ha a házakat, kerítéseket, villamosokat is meg lehetne enni. Apropos: enni, vetem közbe, Mi igaz a kinai gza- kácsmüvészet hátborzongató remekeiről? Hát sok minden, válaszolják, de a cserebogár, hízott kukac és hasonló csemegék jóindulatú túlzások. A mi kínai szakácsunk európai recept szerint főz és egyáltalán az egész ottani életünk csak néhány apró külsőségben tér el az európai élettől. Ez főleg a ruházkodást illeti, de viszont ez meg a kiimának tudható be. Különben épp úgy dolgoznak, sportolnak, táncolnak az emberek, mint bármely más országában a világnak Csak valamivel] megelégedettebben és boldogabban. A fiatalság nagyon összetart, egymást érik az estélyek, műkedvelői előadások, bálok. Főleg bálok, mert Tiencsinben rengeteg nőtlen európai fiatalember van. Viszont leány alig akad, Hja„ Tiencsinben nincsenek problémái a mamáknak, teszi hozzá nevetve ez az elragadó bájos asz- szony és én úgy lesem, hallgatom ezt a vidám szó- áradatot, hogy hamarjában szí se tudom, mit jegyezzek, mit kérdezzek, hogy semmi ki ne maradjon, A piTantásom rá,esik véletlenül az egyik kofferra, ejnye, ezen cirilílbetiis a felirat, hát tulajdonképpen hogy is jut el az ember Tiencsinhöl a pöstyéni mankőtörőig? Vonaton, vonaton, Kínán, Szibérián, Moszkván, Lengyelországon keresztül, magyaráz most a leány; össze-vissza 14 napig tart csak ez az utazás és el sem képzeli, milyen változatos! Szibéria gyönyörű, fehér, csendes, Moszkva ellenben lefújté hatást tesz. Féí napig %o!tunk csak ott, de

^RaaGSIüVfiA&^SSRHlRLaK

Futtában Szlovenszkón

Kingyes, avagy: egy boldog kor emléke

Se nem autó, se nem gyorsvonat, ami ide kivisz bennünket, kanom társzeMr, Rugós társzekér, amilyenen őszkór a hires Feszival mákat szállítják Kingyes pusztáról az ő- gyallai állomásra. Szalmával, pokrócokkal, párnákkal tették kényelmessé ezt a hatalmas jármüvet és vig társaság foglal rájta helyét a májusi napban.

KingyesT© megyünk.

Hol van ez a szép nevű puszta? A Vág és a Zsitva kiöntései, mocsarai, nádasai körött, túl ógyallán, túl Martoson, túl a világ végén is, lent a Kisalföldön, hatalmas fák és széles búzatáblák, kis tavak és apró házak körött szerénykedik ez a tanya s ha ide kijösz, egy régi, boldog, letűnt kor emlékének áldozol.

Feszty Árpád Tüseulanuma volt ez.

Híres puszta a kilencvenes, kilencszázas esztendőkben. Egy szeleté a magyar művelődés történelmének,

*

Éget a májusi nap, tavaszi virágok illatoznak a mezon. Kocsink felkapaszkodik a Zsit- va magas töltésére, ott imbolyog a magáéban, a gyengébb idegzetüek halk sikolyaitól kisérve. Kegyetlen rossz utak vannak errefelé, ősszel beleragadtunk, nyáron kirázza a lelkünket. Falvak, puszták itt úgy el vannak vágva a világtól, minden rendes közlekedési úttól, forgalomtól, hogy talán álmodni se jár errefelé az európai lélek. Elhanyagolt, szomorú utak, primitív közlekedés, mintha nem is K özépeurópáb a n volnánk,

így nem csoda, ha a martoni népviselet egészében megmaradt.

Martost még néhány évtizeddel ezelőtt mocsarak, lápok, nádasok tették megközelithe- tetlenné. A tatárok se juthattak ide, a nép arcának karaktere, viseletének tarka pompája máig is fennmaradt. Most rohamosan hódit, néhány év óta a felszínes civilizáció, de a férfi viselete, a nő ruhája eredeti színében, tarkaságában megmaradt s messze földön híresek a martosi metélóses kézimunkák.

Tarka, de elkopott szöglet© ez Szloven- szkőnak. Feszty Árpád mokány népe ez. Történelmi képeihez innen szedte a modelleket. Könyveket irt róluk. Megmaradt ősinek.

A templomból jönnek ki éppen. Tarka viseletűket. lefényképezzük. Tudják, hogy szépek, tetszetősök, s nem váltják át viseletűket ujmódira. Ki tudja azonban, a következő generáció nem dobja-e eJ az egész szép tarkaságot? ,i

Ősszel a SzMKE kiállításokat fog rendezni néhány városban a martosi munkákból. Hatalmas érdeklődésre számit.

Beszélgetünk az asszonyokkal, ki milyen kézimunkái szállít majd. Az egyik éppen most varr egy martosi babát, gyönyörű lééi.

A

A rugós társzekér tovább visz. A nádasok, az öreg fák s az elszórt házak között nemsokára feltűnik Kingyes.

Szeretem a hegyeket, rajongója vagyok a hatalmas erdőknek és előttem csak a hegyvidék számit gyönyörűnek.

Ez az alföldi puszta végtelen tájával mégis meghódít. Hatalmas fái alatt meghúzódó fehér épületek, gazdasági udvar, méhes, kis toronytetős nyaraló, apró tavacska, rengeteg nemes almafa, tisztaság, rend, gémeskut, szalmakazal, végtélen gabonatáblák, zsombékok s messze egy zöld erdőcske és a Vág.

Nem lenyűgöző, nem impozáns, nem lélegzeteiül ütő. De csupa báj, kedvesség, nyugodt harmónia, itt, az Isten hátamögött.

Regényt írni lehet itt, visszavonulva a világtól, Iliért a világ zaja ide el nem ér.

t

Ezért szeretett Feszty Árpád ide visszahúzódni, ha megunta Pestet s dolgozott itt magárnak csöndben Pesti barátai azonban rajtaütöttek olykor s lön országra szóló mulatós.

Millenáris esztendők szele, hangulata kap meg. Abban az időbén azonban Kingyes elhagyott, zsombékos kis puszta volt, még messzebb minden világtól, mint most. Fáj- almáit sem pirosította a nap, kis kastélya helyeit nádtetős házikó fogadta a vendégeket és Gárdonyi, Lőrinczy, Bársony István kedves, szép tárcákat írtak erről a nevezetes

kis helyről, amely néhány év alatt országos hírű lett.

A szlovenszköi iró elfogulva és tisztelettel áll meg a gerendamennyezetes szobában. Egy elmúlt boldog kor levegője lengi át ezt a szobát, egy romantikus idő levegője, az ezredéves jubileum boldog, avult illata, valami, amiből mi már ném kóstoltunk, amit nem ismertünk.

Feszty Árpád itt dolgozott, ide vonult vi százát s olykor felkerekedtek a pesti barátok, elhozták a cimbalmos Lányi Gézát, — Blaha Lujza cimbalmosát, — meg Bankó Pistát a hegedűjével s mulatoztak napokon át.

Akkor még komáromi fíakkeren jártak ide, később Eeszty Árpád elcserélte a tatai Esz- íerházy grófnak egy kis gőzhajóját néhány képért s a kis gőzhajó, mely eredetileg egy svájci ur itulajdóna volt, valamelyik svájci tavon s úgy került a tatai tóra, hogy Esterházy megvette, most már Komáromban álldogált s szállította a Vágón fölfelé Kingyesre Fés-zty Árpád vendégeit.

Jöttek a vendégek. És ilyeneket olvashatsz a mester gerendán;

..1895 május tizenhárom, amíg élek, ide vissza vagyoni! Bársony István".

„1894 szeptember. Itt. mulatott 3 ember, azaz 4!” „Három ember, meg egy pap!"

„Lányi Géza cimbalmozött, Gárdonyi meg ugrándozott. Vidám volt a nádas, határ, Pósa dalolt, mint a madár."

„Ilyet se látott a Kárpát, Isten veled Feszty Árpád!"

,.Szives terén a kínálat, oly nagyokat ok ívának. Hogy elfogyott a boruk, igy lön szomorú soruk. Söröd nincs, bár sok az árpád, Isten veled, Feszty Árpád!"

„94 szeptember hő tizennyolc, nem irhatok, tele van már minden polc. Jókai Mór, Ordődy és Jaukovics, Feszty Béla s Balog Imre a hamis."

„95 május tizenhárom, a kirándulásból nem lett károm, a második meghívást is várom. Sipulusz."

..Nem röpültünk a légbe, feljutottunk a légbe! Dankó Pista."

Mennyi név, mennyi felírás, niindmegannyi gondtalan emlék© egy letűnt időnek. Tisztelettel s némi elfogultsággá! állok itt meg ebben a hűvös, emlékekkel dús tanyai szobában, amely látta jókedvben Jókait, látta táncolni Gárdonyit, hallotta Dankó Pista nótáit, Sipulusz kinrimeit, ahol sírva vigadott Pósa és ahol nádi vadászatairól beszélt Bársony István.

A késő utód szeretet tel néz a tele írt mes- tergérendára. Mikor azokat Írták, nem volt még Páneurőpa- és dömping-kérdés, nem volt rádió és gázháboru. repülőgép és hangosfilm. Boldog, egyéni korszak volt, gondtalan és napsugaras.

Csendben áldozok néhány percei e letűnt híresek emlékének.

De odakünn felzeng a gramofon szava és húg a motorbicikli. A híres Feszty-gyümöl- csösben, amely nemrégen még mocsár és nádas volt, rotyog már a halászlé, vig kacagás hangzik, Bonzó, a buldogg ugat és valaki hangosan betűz égy novellát, amely az aszaló- ház ajtajára van ragasztva.

Gárdonyi egy régi, elsárgult, tépett novellája ván az ajtóra ragasztva, amelyben kin- gyesi útjaikat inja le. Elsárgult az ujságlap, megtépte az idő, csak a kegyelet tartja néhány foszlányát épségbén. Azt betüzgeti va- láki. Dankó Pistáról, Lányi Gézáról, Sipu- luszrol, Pósáról, Jókairól, Gárdonyiról és mennyi másról van benne szó. Mennyi pohár tört itt .s mennyi vadréce hullott!

Szép májusi nap ragyog Kingyes fölött. A gyümölcsösben méhek donognak, öreg nyárfák susognak régi titkokat s uj híreket. Ló nyerit föl s valaki jelenti, hogy kész a halászlé!

Az údvaros mégcáénditi az udvari csengőt. Asszonyt, fürge kezek emelik a bográcsot, Enyhe május ván, vasárnap, ragyogó!

Sí. V.

borzalmas volt! Úgy néz; ki a város, mint egy hajdani Mlkirályná rongyokban. Csupa rozsda, magzat, omló vakolat mindenfelé. Alig vártuk, hegy tovább menjen a vonat. Lengyelország már sokkal vidámabban hatott ránk, itt pedig egészen el vagyok ragadtatva. Éz a gyönyörű illatos ta/vasz kint, bent pedig ez a nagyszerű kényelem! Mi ezt igazán méltányolni tudjuk. Nem csekélység 14 napig folyton vonaton ülni. Ezt meghiszem, gondolom magamban. De hát mit meg nem tesz az ember a % egészségéért, folytatja az idősebb hölgy és nevetve teszi hozzá: nem kiméi sem költségét, sem fáradságot... Kint a hotel előtt fiatal legények vonulnak a fürdőhöz, húzzák az „infanteristákat”. A két hölgy egyszerre ugrik az ablakhoz és csodálkozva néz ki 0, riksa, riksa, mondják nevetve egyniáspak és gyorsan folytatják ezt az ismerős szóval kezdődő mondatot, de inog sem kísérlem még csak fonetikusan sem leírni, nierl. tényleg kínaiul van mondva

LÁSZLÓ JUTKA.

— A mái nő szebb, mint a régi. A nőik nje szebbek, mint a regeibi korákban — áfepiiitja meg egy mágy saéps'égisíziafc'éritő, Mi> Bert.ram Park. a hires angol fotográfus, aíki óriási szaktekintélynek számit a női szépség terén. Egykori festmények alapján hasonlítja őket össze a mai nővel. A mai nő

arcában több m egyéniség — fejitegéíu a kitűnő szópségszakői'tö. — Az aire egyéniségét elsősorban a száj és az ált adja meg. Régebben, még ISO-—200 ■év vel ezelőtt is a nők áltálból és száljából hiányzott az egyéniség, Szájuk egésvén kicsiny és kafakter- nélkiüli volt, álltuk ugyancsak hegyes, apró, kiifeje- zéetefcu. A inat nő szája és álla nagyobb, de szebb, ■érdekesebb és egyénibb. Est a változásit a modern életviszonyok, a megváltozott táplálkozási rendszerék hozták létre. Ezenkívül a nő ma magasabb is, mint a régi korokban. Vállbán és eeipőben szeilé- eebb és izmósabb. de tésté arányosabb. A XX. század nőié átlag égy lejjel .magasabb, migt a középkori nő és öatófiil meaközdiáti a görög hiiaigaewág- idéált.

1031 május 31, vaisiájmiflp.

31

[Május i Vasárnapi

tii ifi m iiii

vrzru: us^i, i MMNsmncsxxz Ádszuu ars j- i ju&azia*t. enristacect

Ví-UMOT Magyarországba, Romániába. Olaszom szagba, Lengyelországba még ugyanaznap megszerez a „Prágai Magyar Hírlap” pozso^ nyi kiadóhivatala, Pozsony, LŐrinckapu-u 17. II. (Central-passage). Nem szükséges » pénzt előre beküldeni, az összeget utánvété- lezzük. A többi államokba szolgáló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: Prága II„ Panská ni 12, Ili, em eszkozöL *

POZSONYI szerkesztőség és kiadóhivatal:

Telefon 27 87. Lőrlnckapu-ucca 17=

(Central-passage)

KASSAI szerkesztőség és kiadóhivatal:

Telefon 495. Fő-ucca 69„ I. em. jobbra. NAITRAÍ szerkesztőség és kiadóhivatal:

Metbod-tér 3,

UNGVÁRI szerkesztőség és kiadóhivatal:

Pavlovics ucca

Példabeszéd

az állatoknak az ö lőrétekről

Irta: Bethlen Margit

Amikorcn az Úristen mind az élő állatokat megteremtette volna, hogy azok vizen és szárazon, úgyszintén az levegősgben úsznának, csúsznának, másznának, szaladnának, ugranának és repülnének, az első napoknak utána, miket az élet fölötti örömökben berzenkedve töltenek, összegyűltek vala és elhatározták, hogy királí választanak magoknak közötte, aki uralkodnék föíötíök és őket igazgatná.

Ennek a gondolatnak felette örülének mind az élő állatok, gondolván legtöbbje magában, f ogy hátha ő lenne az, akit megválasztaná az többi társa. Még az legkisebb és leggyarlóbb állat sem tartaná magát titokban tulgyatrának ez tisztségre, bár nála jócskán nagyobbat és erősebbet hangosan nevetve kifigurázna, ha az jelentkeznék. De hát evvel az emberek, kiknek- az Isten leiket is adott vaía festőknek hegyébe,. sem volnának máskülönben, kiki szivének rejtett mélyében saját gyengeségét nagyobbra tartván felebarátja erejénél, habár ezt képmutató szerénységgel e! is titkoíandná, miért kívánnánk tehát különbet az oktalan állattól,

így hát összegyűlvén mind az nagy tágas tisztáson, melynek közepén széles, hosszú tó vala, hogy a vizi állatok is hozzájuthassanak az szóláshoz, el kezdék az királválasztást. Ez pedig folyt vaía ilyenképpen: ez egyik állat előlépő és monda egy nevet. Mire az, aki csatlakozók hozzája, vele együtt ordiíá, bogé, íütyülé és visitá az nevet, az többi pedig, aki azon állatot nem akará elismerni királának, hangosan monda ellent, felsorakoztatván az okokat és érveket, amiért ö az javasoltat ellenezné. És vala üyenteképen igen nagy zsivaj és dohhár- tya-szakasztó zsíbongás.

Mert az négylábú, szárazföldön élő állatok, magukfajfájabeü királt avarának és azért az elefántot ajánlották volna, mint legnagyobbak De az vízben élők azt felelók, hogy az bálna jócskán nagyobb, tehát lenne ő az királ. Mire az röpülő madarak váltig nevetve azt esipogák, hogy jönne előbb ki az vízből az nagytestű lomha bálna és röpülne fel az levegőégbe, ott majd megválasztják. Különben is azt vitaiak hangos szóval, hogy az uralkodónak legfőbb attribútuma az sebességnek kellene lennie, hogy azt, ki parancsának ellene szegülne, utolérné és megbüntetné. Ezért az sast ajánlák magok közül királnak, mint hogy annak szárnyán kívül erős karma és éles csőre is volna, mind igen alkalmas kellék rakoncátlankodó alattvalóknak megfékezésére.

De az sast az vizek lakói kifogásolók, mondván, jönne előbb hozzájok le az nedves ele mentámba, hadd látnák, hogy ott erősebb-e ö nálok. Mert hogy utóvégre senki sem kívánhatná tőlük, hogy magoknál gyöngébbet ismerjenek el uroknak. Még sok mást is ajánlgata- nak, ki ezt, ki azt, de mindegyiknél találónak kivetni valót. Az óriás kígyónál, hogy mért nem volna neki lába: az százlábúnál pedig azt. hogy miért volna olyan sok; az verébnél az vala vétek, hogy igen szapora volna az ivadéka; az bölénynél, hogy igen kevés. Az ragadozótól félének, az növényevőt megveték, mikoron pedig az majom arra hivatkoza, hogy ő leghason- latosább az emberhez és ennélfogva alkalmatos az uralkodásra, ollan hangos hahotára fakadónak mind ahányan, hogy szegény pára szégyenkezve és szégyenszemre elktdloga.

És mind ez nagy zsíbongás és zsivajnak közepette egyszerre lassan, nesztelenül kilépe az. tisztást környező erdőből az oroszlán és fejét magasra tartva, nagy, fénylő, borostyánkő szemével az messzeséget kémlelve, megálla.

Az állatok pedig, ahányan valónak, bár okát adni nem tudná egyik sem, elnémulának és miként a.; fák az viharfelhő közeledtekor mélyen meghajlanak, úgy hajtának előtte ellenvetés nélkül térdet és fejet.