Prágai Magyar Hirlap, 1931. május (10. évfolyam, 100-123 / 2617-2640. szám)

1931-05-19 / 113. (2630.) szám

Tizenkét kolostor és templom üszkös romjai fölött napokig tombolt Madridban az elvakult terror A P. N. H. madridi tudósítójának beszámolója a spanyol főváros véres napjairól Madrid, május közepe. (Kiküldött munkatársunktól.) Egyike volt azoknak a 'békés, csöndes vasárnap délutánok­nak, amikor jólesik elüldögélni valamelyik ká- véház kert-terraszán és elgyönyönködni a sétá­lók színes bullám zásában. A nap forrón tűzött le a korzóra, egyetlen ülőhely sem maradt sza­badon az asztalok körül, melyek a kávéházi kert csobogó kis szökőkút]a előtt sorakoztak; itt az árnyékban, hatalmas pálmafák alatt mégis valamivel hiisebb a levegő. Én is itt helyezkedtem ed pár km erősömmel, csöndes beszélgetés köziben figyeltük az előttünk elterülő korzót. Az úttesten zárt sorokban gör­dültek az autók és taxik, mondom, egyike volt a békés, csöndes vasárnap délutánoknak. A szenzáció ott kezdődött, hogy megláttunk egy fehér parafasisakos rendőrt, aki a szemközti uccasarok felé futott. Egy rendőr, aki fut, egy madridi ember, aki siet: azonnal tudtuk, hogy valami komoly esemény készülődik. Csakugyan rövidesen rá tompa mormogás, egyre erősbödő lárma közeledett. A kis kert-kávéká® egyszerre födélénfcüitt, asztalra, székre kapaszkodtak a nagyon hátul állók, hogy semmit se mulassza­nak el a látványosságból. Egyszeriben hatalmas tömeg zudult rá a szé­les sétányra a mellékuecálból. Legtöbbjük csir- kefogóképü, nyakkendő helyett piszkos .pa- nuelo“-val, kurta sállal nyakuk körül. Azután az ilyenkor mindig elmaradhatatlan diákok, azután pár vörös szalaggal ellátott hivatásos izgató és egész sereg vörös ruhába öltözött nő. Egyszeriben ellepték az utat, botokat é6 füty­kösöket emelgettek, énekelték, éltették a köz­társaságot é6 szidták a monar eb istákat. Eddig még eléggé békés és megszokott volt a kép, elvégre is egy tüntető fölvonulás Mad­ridban -inkább barátságos jellegű, ha kiabálnak is hozzá az emberek. Azonban lópatkók csatto­gása vegyült a zajba és vágtatva nyargalt el egy szakasz lovasrendőr előttünk, a Kolum- busz-tér felé. Akikor már tudtuk, hogy baj lesz; a csendőrséget csak a legritkább esetben moz­gósítják a városokban és mindig csak komoly esetekben. Hamar kifizettem a kávét és vettem a kalapomat. Megfogok egy suhancot a járda szélén: — Mondd, mi készül itt? Hová mentek? Jókedvűen néz rám és szeme mintegy ártat­lan vidámságban csillog felém: — Az ABC szerkesztőségéhez, uram! — Mit akartok ott? — firtatom tovább. Mire az ifjú ember természetes vidámsággal nevet; — Felgyújtjuk, uram, föl ám, az egész bün- barlangot. Majd megmutatjuk a monarchisták- nak! Kiengedték Berenguert a börtönből, mert állítólag nem bűnös?! — Megfogta a kabátom gombját, a másik kezével a hátamra veregetett és úgy harsogta felém: — Nézzen rám, cabal- lero. hát én mondom, én la, hogy bűnös! Akasz­tófát érdemel, én tudom! Na! — tette még hozzá megerősítésül és azzal máris eliraimlott. hogy cimboráit utolérje. Magam is meggyorsítottam lépteimet és az ABC palotája felé siettem. Már messziről lát­tam. hogy fekete a tér a tömegtől. Az autókat leállítják, mindegyik tetejére fölkapaszkodik egy szónok és onnan lelkesíti a tömeget. A kommunista asszonyok körüljárnak és buzdít­ják az ifjúságot, mely harsány hangon bömböli a marseiilest. Rt. ABC előtt Közvetlenül az ABC bejárata előtt már zú­golódik a tömeg. Elkéstek, a csendőrség még előttük megszállta az épületet. Hallom, hogy az egy-i klefoglalt autó tetejéről üvölti a szónok: —• A csendőrök mindig a nép ellenségei vol­tak. Disznók! Ki kell őket verni onnan! Azért is fölgyujtjuk ezt a büníanyát! — Fölgyujtjuk! Kiverjük őket! — esküsznek a körülállók fölemelt kézzel. Látom, itt csakugyan támadásra készülnek, de viszont ismerem a csendőrség magatartás sát. nekifeszitem tehát két könyökömet a mö­göttem szór origóknak és a lehető leggyorsab­ban az egyik mellékucea sarka mögé helyezke­dem el. Csakugyan, alig pár percre rá megin­dul a tömeg az ajtók ellen, és egyszerre hatal­mas dörrenés hallatszik. Sortiiz ... A tömeg állati félelemben, falj ajánl, mindenki a mellette állót löki, tiporja, csoportok futnak cl mellettem ijedtségtől kidülledt szemmel. Igazi, komoly sortüz volt, állítólag számos ha­lottal. Közben újabb esendőrkülönitmény érke­zik. és kordont von a palota köré. Itt már lélek se be, se ki. A hátramaradottak a rendőrlovak­tól tisztes távolságban tanyáznak és onnan át­kozzák, szidják a mindenkori, kormánynak leg- niegbi/hatúibb elemét, amely egyetlen garan­ciája i.tt a rendnek. Azok egykedvűen tekinte­nek el a nép fölött, azt sem 'bánják, ha egyesek újabb autókat rekvirálri-ak el és azok tetejéről uszítják a népet. Beszélni -szabad, de a legelső támadásra újabb sortüz felel. Ezt mindenki tudja. Lesétálok a Kolumbusz-téTre. Hallom, hogy körülöttem jelszavak röpködnek: Az El Defeate kioszkjánál — Indulás az El Debate kioszkja elé! Majd megmutatjuk! Áz El Debate a legnagyobb katolikus lap; itt is bajok lesznek. Hamar intek egy arrafelé cserkésző taxinak é-s megadom ara El Debate elméit. A soffőr indít, sebesen gördül a kocsi vagy szára métret. Egyszerre újabb csoportosu­lást látunk közeledni. Egy kis, tízenkét-tizen- háromlesztendős suhanc parancsoló mozdulattal emeli föl a kezét; a soffőr fékez. — Kiszállni! — int napóleoni gőggel a kö­lyök. Teljes tisztelettel megérdeklődöm, hogy miért? —< Megöltek a monarchisták egy sofőrt — persze nem igaz — és kihirdetjük az általános soffőrsztrájkot. — Te is soffőr vagy? — kérdem. — Nem. — Hát akkor nem hirdethetsz ki semmit az ő nevükben. Nem szállók ki, sürgős dol­gom van. Akkor már nagyobb csoport állt körülöt­tünk, melyből előlépett egv intelligensebb ki­nézésű diák: — Kérem, uram — szalutált — szivesked- jék kiszállni, mert megtiltottuk a kocsiknak a közlekedést. És ha önnek véletlenül saját kocsija volna, ne jöjjön ki vele se ma, se holnap az uccára, mert esetleg felgyújtják, vagy összetörik. „Ha ez a köztársaság...“ Mindezt olyan tökéletes naiv nyugalommal mondta, hogy kénytelen voltam elnevetná magam: — Mondja, barátom — kérdeztem — én külföldi újságíró vagyok és teszem azt, ko­csim is van. Hát ha mi holnap találkozunk, akkor maga engem megtámad és beveri a kocsim ablakait? Megbotránkozva néz rám: — De hova tetszik gondolni? Eszembe se jutna! Értse meg, kérem, ez csak egy barát­ságos demonstráció, egyszerű honfiul tett! Szolidaritás a zsarnoki kormány ellen. Mondom neki: — De hiszen most már -köztársaság van? Vállát vonja: — De uram, ha ez a köztársaság?! Ebből nem kérek! Nincs mit tenni, kiszállok, annál is inkább, mert látom, hogy körül rendre állanak a taxik és morogva, békétlenkedve, de csak le- kászolódnak belőlük az utasak. Gyalog folyta­tom utam a Debate irányában. Újra az imént elhagyott stamm- kávéhá- zam kertje előtt haladok el. Spanyol bará­taim még itt ülnek és vidám nevetéssel inte­getnek felém. A korzón gondtalan, mosolygó emberek sétálnak, mások a székeken állanak és gyönyörködnek a tömegben, mely már vagy három vörös zászlót lenget ordítozva. Nagynelhezen eljutottam az El Debate ki­oszkjáig, de már későn érkeztem. Csak ro­mokat találtam, füstölgő törmeléket Pár em­ber ambiciózus buzgalommal kalapált egy még egész gerendán, hogy azt is kettétörhes­sék. Gondosan ügyelt mindenki, hogy ne maradjon ép darab sehol és amiig a szorgal­mas munkáskezek dolgoztak, addig a nép kö­rül áll, nevetgélve, vidáman és tapsol, ha ujaibb redőnyt feszítenek szét. A romboló kü­lönítmény is nevet és viccelődik a munka közben, a rendőrség keresztbe font karral áll és kritizálja a sajátságos foglalatosságot és serénykedést, senkinek sem jut eszébe, hogy közbelépjen; lobognak a lángok s tör­delik a kioszk berendezését. A jezsuiták lángbanálló kolostora elölt A vasárnap esti tüntetések és gyújtogatá­sok folyományaként csak késő éjjel kerültem ágyba. Hétfőn délelőtt miég 'éppen a reggeli lapokat olvastam a párnák között, amikor hirtelen éles telefoniberreg-és riasztott fel: Egyik itteni német ujságirókollegá-m ideges hangja jelentkezett: — Kérlek, készülj el azonnal, megyek érted az autóval, baj van, kihirdették az ostrom- állapotot, közben máris felgyújtották a jezsuiták legnagyobb temp­lomát a Grand-Via alsó szakaszán és a nép nem engedi közeledni a tűzoltókat. Sietve kapkodtam magamra a ruhát. A Gran-Viián fekvő kupolás templom Madrid egyik legrégibb és legértékesebb épülete, megrakva hallatlan értékű műkincsekkel, m&stémkm. A hozzá «*rtáafe>o®ó fafafor pedig a spanyolországi jezsuita atyák köz­ponti háza. Még el sem készültem, máris ablakom alatt dudált az autó, pár perc múlva már a tűz irányába száguldottunk. Ez a száguldás azon­ban nagyon is viszonylagos volt; lépten-nyo- mon fékeznünk kellett, ara utakat eltorlaszol- >ta a tömeg, ordítozó csapatok követték egy­mást vasdo magokkal, fütykösökkel fölsze­relve. Ettől a pillanattól jelenthetem: a spanyol forradalom átlépte a hagyomá­nyos kedélyesség és polgári nemtörődöm­ség határait; a helyzet egyre aggasztóbb, valóiban komoly és máris nagyon félnek az emberek. Ellenséges tekintetek követik autónkat, mely előzékenyen kerül ki minden kopott uccagyereket. A kávéházak támaszairól el­szállították a székeket, a tegnap még vidám, ünneplő közönségnek ma már nincs kedve korzózni, vagy fagylaltozni. A miniszterel­nökség előtt háborgó tömeg. Pillanatra meg­állunk, hallom, amint a kipirult arcú, jólöl­tözött szónok kidülledt szemmel üvölti a mun­kások felé: — Tegnap halomra ölték a ti testvéreite­ket, elvtársaitokat, nem szabad' meghátrálno­tok, küzdjetek utolsó lehelletetekig ez ellen a gyalázatos kormány ellen. Ez nem köztár­saság, ahol csendőrök lövöldöznek a munkás- osztályra, miközben a b.urzsuj bélrésen éli naplopó éeltét. Le a csendőrséggel, le a bur­zsoáziával, éljen a mi köztársaságunk, a pro- letaritátus diadala! — Éljen! Éljen! — kiáltozza a tömeg és rázza a vörös zászlóirat. Tovább indulunk. Újabb csoportosulás, egy luxusautó fekszik a földön, kerekeivel az égnek. Karosszériája ronggyá zúzva, égetve; még füstölög. Apró kölykök járják körötte a diadalmas ha­ditáncot. Valamivel odébb éppen előttünk 'szállítanak le magánkocsiból két urat. A szó­nok fölkapaszkod'ik a tetőre és széles gesz­tusokkal tüzeli a körüJállókat: — Halál a papokra, halál Berenguerrs! — Halál rájuk! — visszhangozza a csőcse­lék. — Éljen a proletárdiktatúra! — Éljen! Páran felénk futnak, bekapcsoljuk a leg­nagyobb sebességet és tovaágyekszűnk. A for­dulónál már látjuk az égnek törő füstöt. Már csak lépésben mehetünk, minduntalan újabb csoportok vonalinak el vörös ruhába öltözve. Valahol azután körülzárnak bennünket. A tárt ablakon befelé röpködnek a fenyegeté­sek: — Vége a szép időknek! Az autókázásnak! Most már minden a népé! Nagynehezeu megértetjük, hogy külföldiek vagyunk. Erre elcsendesednek és udvariasan moisolyognak; még a legvadabbak is- De egyikőjük jóindulattal ajánlja: — Már úgyis közel van a tűz, szánjanak le, ha békében akarnak haza menni! Szót fogadunk, egyik mellékuceában le­zárjuk a kocsit és indulunk a tömegbe. Bök­kenő hőség, a levegőben tüzes hamu, pernye szállong. Az ég fekete a füsttől, mely sötéten gomolyogva terjed. Udvariaskodva és bocsá­natot kérve könyökölünk előre, mig a csend­őrök lovai mellé jutunk. Szemben lángol a templom. Szép, kupolás épület. Mind a négy sarka iz­zik, benn a székek, oltárok körül magasra csapkod a tűz. Az ablakokból piros csóvák szökkennek kifelé, -szikrázik, ragyog az egész ucca- A nép lusta közönnyel ücsörög és bá­mészkodik. A falakon szénnel irt mondások hirdetik: — Halál Bereuguerre! Éljen a köztársaság! Ez a nép ítélete a gonosztevők bűn barlangja felett! Halál a papákra! A tűzoltók munkája mindössze arra szorít­kozik, hogy a szomszédos házakat védjék. A kolostor és a templom elhagyatva áll a lángok martalékául már órák óta. Még csak meg sem kíséreljék az oltását. Mosolygó rendőrök beszélgetnek a tömeggel, a lovasrendőrök lustán és látható unalommal simogatják a paripák nyakát, vagy cigarettái sodornak. A környező melléképületeket, melyek még a rend tulajdonát képezték, a csőcselék rom­bolja. Csákányokkal, kövekkel törnek, zúz­nak bennük mindent. Oldalt bámészkodik a rendőrség és csendőrség, nyugodtan és szak­értelemmel kritizálják a serénykedést. Senki sem avatkozik bele. A hőség egyre elviselhetetlenebb, lassan visszafelé"]™zöldünk. Útközben halljuk, hogy kihirdettek az ostromállapotot. Azt is beszélik, hogy valami öt kolostorból kivonultak a szerzetesek, mert általános a hangulat, hógjr 1931 május 19, kedd. Autónkba szálkmk és a törzskávéház felé hajtunk. Ott már nagy tömeg várja az ujaibb híreket. A tegnap még oly könnyelmű spa­nyolok ma már aggódva és szomorúan csó­válják fejüket. Tizenkét kolostor végzetes sorsa A Gran-Via sarkán elterülő jezsuita temp­lomot és kolostort hétfőn a kora délelőtti órákiban gyújtották fel. Déli fél kettőre már lokalizálták a kirendelt tűzoltók a veszedel­met, ' a szomszédos épületek biztonsága két­ségen. felül állott. Akkor még — saját sze­memmel láttam — a templom csak részben égett, a kolostor viszont csupán tetején és egyik sarkán lángolt; erélyes közbelépés még sok mindent megmenthetett volna. Délután fél háromkor hagytam ott a rombolás tűzhe­lyét, hogy a főpostára siessék, telefonáljak és jelentéseimet megírjam. Egyéb elfoglaltsá­gaim közbejötté folytán csupán este egyne­gyed tízkor érkeztem vissza a Gran Viára; addig végigjártam taxin az összes égő épüle­teket. Egynegyed tízkor tehát kiszállok a ko­csiból és átsietek a csendőrség kordonján. Előttem a reggeli képnél is vigasztalanabb környezet; rommá égett falak, üszkös geren­dák, melyek ropogó zajjal hullanak a magas­ból alá, szerte hulló szikráik, perzselő hőség. A templom ajtaján be sem lehet tekinteni, megfájdul a szem a vörhenves izzástól; a to­rony ablakain lángok csapkodnak kifelé. Kö- röskörül a bámészkodó tömeg szorong, me­lyet a csendőrség csak üv^el-bajjal tud fé- kentartani. Vöröskarszalagos ifjúmunkások, hivatalos rendezők sürögnek-forognak méltó­ságteljes hivatásuk boldog tudatában. Elka­pom az egyiknek kabát ja szegéi vét: — Mondja, barátom, mióta ég a tűz? Büszkén vágja ki: — Már kora reggel óta. — Magánkéra ak nem gyulladtak ki? Méltatlankodva nézett rám: —• Hova gondol! Hát a tűzoltóság mire való? Vigyáztak azok mindenre! Megkérdem a mellettem álldogáló fiatalurat: —• Mondja, kik maguk a piros karezalaggal? —' Szocialista védszövetség! Nem hivatalos, tudja, csak arra vigyázunk békés eszközökkel, hogy a diadalmas, boldog nép örömében ne ra­gadtassa el magát túlzásokra! Hétfőn este tizenkét kolostor állt Madridban lángokban. Végigjártam mind a tizenkettőt. Három közülük akkor fogott tüzet. A külvárosi apáca-zárda körül üvöltött a csőcselék. Egyszerű, jó, szentéletü apácák laktak itt, akik jótékonykodásból tartották fönn iskolá­jukat, melyben százszámra oktatták Ingyen a külváros ifjúságát. Most egyenként mene­külnek a füstölgő emeletékről. Ahogy kitá- molyogmak a kapun, a tömeg ordításban tör ki. Pár idősebb apáca nem volt elég gyors, utolérte őket a tűz. Hordágyon, súlyos égési sebekkel hozzák ki őket az égő pokolból. A körülállók durván röhögnek és viccelődnek fölöttük. Hasonló jelenet az egyik jezsuita kolostor­ban. A menekülő atyáikat botokkal, husánggal fölszerelt csoportok támadják meg. Némelyiket úgy összeverik, hogy véresen te­rül el a földön. Hangsúlyozom, hogy mindezt saját szememmel láttam, mert ma olvasom a reggeli lápokban, hogy a hivatalos 'közlés szerint a menekülőket semmi bántódás sem érte és a nagylelkű, bé­Csizl jód-brőm gyógyfürdő, A legerősebb jód-brőmos gyógyforrások. Kérjen prospektust a fürdoigazgatóságtól Csizffirdőn, kés, alapjában véve jóindulatú tömeg szabad elvonulást engedélyezett nekik. Engedélyezett, amikor íköröskörül lovascsendőrök és rendőrök hadserege táborozott! És a lovaskatonaság egykedvűen szemlélte a legfödháboritóbb erő­szakoskodást. A kormány tehetetlen A kormány nem mer, vagy nem akar ellene szegülni, engedi a népet rombolni, pusztítani, dúlni. Kihirdetik az ostromállapotot, katonasá­got vezényelnek az uccáikra é6 két óra múltán újabb három kolostor füstje száll a magasba- A katonaság felsőbb utasításra még ekkor is kíméletes. A kormány tehetetlenségében odáig megy, hogy fölszólította a szerzeteseket: hagyják el kolostoraikat, mert nem tudja biztonságu­kat garantálni. Jellemző a helyzetre a polgármester, Don Pedro Rilco falragasza, mely a gyújtogatások alkalmából szól a néphez. Telve a liegalánta- saibb Mraélkedéissefl), a nép tömjén ez ésével. Spa­nyolország törvénytisztelő népe... a rend osz­lopa ... a polgáriasság mintaképe... a belátó hazaifi... Körül égnek a templomok és Don Pedro Rico hízeleg a gyujtogatóknak. De többet is tesz. Kijelenti: A nép gondoljon jogos felháborodá­sában arra, hogy a gyújtogatások a szomszé­dos házakat is veszélyeztetik és az ártatlan (sicc!!) embereket, betegeket, aggokat is sújt­hatják, Szóról-szóra igy hangzik. Egy szó sincs elté­velyedésről, terrorról. Mintha az nem is volna baj, hogy Madrid tizenkét helyen lángol: de jaj,, vigyázzunk az ártatlanokra- a betegekre, és az aggokra. És hivatalos jelentések szerint teljes a remi és a nyugalom. Közben ma- délelőtt letartó /.(at­tak száznál több kommunista agitátort. NelJer Mátyás, §

Next

/
Oldalképek
Tartalom