Prágai Magyar Hirlap, 1931. április (10. évfolyam, 76-99 / 2593-2616. szám)
1931-04-05 / 79. (2596.) szám
13&1 iprfla* S, TAgáraap. 19 TAJTÉKPIPA Ax aessany a konyháiban volt és főzött. Volt ugyan egy cselédje is, de arra semmit se lehetett bízni, lompos tudatlan falusi lény volt, csak azért szívelte, mert otthonról vató. Egy régi béresüknek a lánya. Azelőtt ingyen .rendelte volna be a konyhára, most nagy pénzt fizetett néki. — Tudod-e ki van itt? — ugrott be hozzá kövéren- e ijedt vidámsággal, az ura. Ő csak ránézett fanyarul és rosszkedvűen, mim-t mindig. Sértette, hogy ennek egy huncut garasa sincs, mégis mindig jókedvű, jógyomru és milyen sémimi ember, hogy még diühöngeni se tud a bajokon. —: Na babám, na babám — nevetett az emberke s megveregette a felesége száraz csontját a vállán. — Nem dobog a szived?... Egv régi' kérőd — Hehe — Már tudta, hogy ki. Kedvetlenül végignézett magán. Lompos slafrokkjában még csak az kellene, hogy igy lássa meg. — Hogy kerül az ide? — Találkoztunk az uocáu, bejött a bankba s behoztam, mert nagyon szeretett volna látni. — Mimgyárt bemegyek, csak valamit kapok magamra. Eredj be. Várj. Benyitott a spájzba s kihozott egy félüveg kín yakot. Odaadta az urának. Ez nagyot, kacagott a ment a palackkal. Ö a szűk és sötét fürdőszobában egy kicsit átöltözött. Mikor benmnt, a két férfi vidám és nagy, hangos beszédben volt. Két öreg ember. Egyik őszebb a másiknál —- Isten hozta — köszöntötte a vendéget s kezét nyújtott nekiAz felállott, öászeülötte a' bokáját s meg- hajlott, de nem csókolt kezet, — Hogy kerül erre, kedves? — Hát Istenem, vágytam már maguk után. Mióta éli jöttek mi tőlünk, nem le láttam. Leültek szembe egymással. Az asszony az- asztalra tét,te a két kezét, áz ujjait összekulcsolva s nézte< a hajdani gavallért. Ez most is jobb karbap. van. Hiába osaik az m igazi élet, a -.földön. Érezte, hogy a férfi..nem igen mer ránézni, folyton elkapja a szemét, mintha sértené, amit. Iáit. Hát bizony öregasszonyon nincs mit nézni Sovány öregaszr szörnyön. Pedig 5 nem érezte magáit öregnek. Ugyanannak érezte magát, mint akkor, mikor csókot lopogatott nála ez a gazember ,.. Hogy aztán ott hagyja s mást veIrta: MÓRICZ ZSIGMOND gyen ed, kicsit, szőkét s nagy birtokot. — A bankba jártam — szóit a vendég — mert most olyan időket élünk, hogy az ember könyörög az uzsorásoknak, hogy adjanak annyi pénzt, hogy ki lehessen, fizetni belőle a. régi adósság kamatait. Ha még marad is valami az uj kölcsönből, az tiszta haszon. Nevetett hozzá. A szájában arany fogak •voltak. Az arca szélkifútta, vérerek .kékültek a bőre alatt. Bajusza rövidre volt nyírva. Az egész emberen ma is meglátszott, hogy földbirtokos és tart magára. Mellette az ö kövér kis uira olyan kis hivatalnok volt, aki már nem sokat, törődik magával, csak 8 hasával. Milyen kopott, a nyakkendője .., —Tudja-e mikor voltam utoljára magúknál? Szegény Miska bátyám, még ma is emlegeti mindenki a nagy virtust, hogy nem adta el tizeinkéteccerért a két fehér t. ő egy kicsit mosolygott. Bár eladta volna. Bár kifizette volna az adósságokat. Talán ma is ott tehetnének a kúriában. — Ilyen volt szegény. Szegény apám. Az volt az utolsó öröme, mikor az esküvőmön táncolt. Aztán, szélütést kapott és hosszú szenvedés után meghalt. A szeméihez nyúlt, maga sem tudta mért lett könnyes a szeme, — Mama is meghalt. Mi aztán ide kerültünk a városba. Élünk. Hány gyereke van? —Kettő. Két fiú. Az egyik Amerikáiban van, mérnök, a másik otthon van, most már lassan ő gazdálkodik. Éppen, házasodik ... Nini • a tajtókipipa... A ktredenoen ott volt felállítva az apa nagy tajték pipája. Hosszú szára még most ie megvolt s ,a bojtja fekete tett az időtől. A múltkor el akarta adni egy kandiénak, mert azt hitté valami érték. De hát ki pipáz ma már tajtékpipából? Húsz fillért Ígért ért© az ócskás, hogy törött. Nem is lehel használni, így itt maradt. Ez az utolsó vagyon, amit ars apától bírnak. — Igen, szegénynek m volt, mindene. Akkor is ezzel bíbelődött. Meg tömte, kiverte, megtörnie, kiverte... — Ejnye ezt nekem adhatnák, Nagyon kedves emlék volna nekem az öreg ur után. Eszembe jutna róla a sok szép régi emlék... Mert nem olyan ma máT az élet, még falun sem, mint hajdanában volt. Nagyon tevitéz- lettünk.., A Halott Nétibatíer Pál asssonj Úgy rendezték az esküvőt, hogy estére járt, mikorra- vége lett. A. fiatal pár autóban Long telaadba mént, ahol a milliárdos villája állt. Azon ^evesek; atíik ezt a villát látták, mesélték, .begy a kultúra és fényűzés ésodamüve, hozzá hasonlót sohasem láttak. Minden áloriiba- iiíő volt, A valóság zörejeit egy nagyszerű építész a lehetőség határáig kiküszöbölte és az egész rendkívül; komplikált apparátus oly pontosan működött, mint a legfinomabb óraszerkezet. A. dinét egy órával a fiatal pár .megérkezése után tálalták. Azután a fiatal férj egy csodálatos gazdagon kiépített terembe vitte az asszonyt. Ennek a teremnek minden valószínűség szerint csak az volt a rendeltetése, hogy égy kandalló tüzet, keretezze. Az égő hasábok előtt ültek. Jo/hbra és balra tőlük, a tenger terült el, amelynek hullámai fölött kobold-táncot járt a fény.-— Lilian — szólalt meg csöndesen és akadozva a fiatalember, aki a legnagyobb amerikai vagyonok egyikének birtokosa volt —, kértelek, hogy nászutunk előtt egy éjszakát töltó velem ebben a villában. ’ Azért tettem ezt, mert itt akarok neked elmondani egy történetet, amely olyan különös, hogy talán csak te tudod megfejteni, bár most fogod hallani először. Elzárkóztam veled a külvilág elől, hogy eemmi ee zavarjon, mert történetem kísérteties, csöndes és ámyékszerü, mint a halottak élete. A tenger az ablaküvegek felé vetette magát és tehetetlenül visszahallott. Lilian belenézett a kandalló lángolódéiba. A tűz megvilágította tökéletes nyalánkságát. A szemében titok sötét- lett, kísérteties, csöndes és árnyékszerü titok, mint az a történet, amelyet férje készült neki elmondani, ■— El kell, hogy mondjam neked ezt a történeket, hogy a gyökerében értsd meg életemet, egy ember életét, akiről mások, akik nem ismerik a, történetet, azt mondják, hogy csöndes őrült. Eddig seriéi sem értéit, meg és nem is érthetett. Tudóm, hógy te meg fogsz érteni, és most hallgasd meg ezt a történetet, amely egy halott asszony különös esete. Hátradőlt karosszékében, szemét a tengerre irányította, egy darabig követte a suhanó fényt és árnyakat, majd a történet elmondásába kezdett. — Pontosan egy évvel ezelőtt, történt, abban az időben, amikor ennék a háznak az építésével elkészültem. Azt már elmondtam neked, hogy akkoriban buskomor voltam. Orvosok azt ajánlották, hogy feszítsem meg minden erőmet és növeljem gyáraim kapacitását, mert csak ez tud megmenteni á búskomorságtól. Meg is kíséreltem ezt, de nem segített rajtam semmi, mert a rezignáció mérge sokkal mélyében hatolt belém, mint ahogy az orvosok sejtették. Anyagi tömegek eg.ymásrahalmozása nem ölhette ki belőlem ezt a mérget. Nem is kísérelte ezt meg. hanem ezt a házat építtettem magamnak, mert vissza akartam vonulni és várni arra, milyen fölszabadítást hoz nekem a tenger és a csönd, ez, a két óriás, akivel addig akartam beszélni, adig vitázni, amíg vagy én győztem volna, vagy ők győztek volna le engem. Egy éve annak, hogy először léptem át e ház küszöbét. Az esti órákban érkeztem ide. A park bejáratánál a portáson kívül az öreg szolga fogadott, aki félszázad óta családunk szolgálatában áll. Észrevettem, hogy mindketten valami ismeretlen okból vissza akarnak tartani. Arra a kérdésemre, hogy mi történt, nem kaptam rendes választ. Kiszabadítom magam és gyors léptekkel belépek a házba. Az öreg szolga utánam" iramodik. A szobákban nem találok semmit, ami különösebben föltűnhetett volna. Kérdem a cselédséget, de senki sem felel. Sápadt arcukon nagy" megütközés és mindnyájuk hallgatása nyomasztólag kezd rám hatni. Búskomorságom ebben az időben már olyan erős volt, hogy még & cselédség különös magatartása sem volt rám rendkívüli hatással. Bejárom az össze© termet és még mindig nem találok semmit. Ekkor jut eszembe ez a terem, ahol most ülünk. A ház az én terveim, szerint készült, minden zugát ismerem. Sarkoníordulok és be akarok lépni ebbe a terembe. Az ajtót zárva találom. Megparancsolom, hogy nyissák ki. Az öreg szolga ho,sz- szabb ellenkezés után teszi meg. Annyit mégis észreveszek, hogy az öreg olyan, mint a halál, de nem törődöm vele s belépek. Az első pillanatban nem látok semmit, mert a leáldozó vr> széles sávjai mindent elborítanak és elvakitjáfc a szemerríet. Ezek a vérvörös sávok a, tenger mélységéből törnek elő és.az első pillanatban olyanok, mint egy óriási polip karjai, amelyek | Az asszony felnevetett. Hamisan össze-t I húzta a szeméi. — Én odadom, szívesen ódádéin. Jó helyen lesz magánál. És élénken hajlott a rendég felé— Igazán nagyon kedves volna tudni,! hogy éppen magánál van, kedves. —- Igazán ? Nahát maga nagyon, nagyon j lekötelez vele. Szabad megsímogatni? Az asszony egy pillanatig azt érezte, mint- j ha őt akarná megsimogatni, de aztán felál-; lőtt és előhozta a tajtékptpát s odaadta. i A vendég kézibe vette s marokra fogta. ; Nagyon jól odailtett a Marikáiba, ügy fogta, ■ mint valami kincset és olyan becézve Mimitől tik az ujjai, mint ifjonti korban az ő kis későét togdosta volna. — Húsz pengőért odadom — mondta az asszony egyszerűen. Maga sem tudta, hogy mondta ki, de olyan jól sikerült, mintha egy kedvés szót mondott volttá. Ellenben az ura gyorsan elfordult és erősen nézte a marokban a. sötétet. — Húsz pengő — kiáltott fel kacagva a vendég. —• Húsz pengő — s még egyet kacagott rajta. — Tudja, ettől nem tudtam megválni soha— szólt az asszony kacéran. — Mert mikor kislány voltam, nekem kellett evvel foglalkozni. Én tisztogattam az édesapámnak, ludtollaL Egész délutánokat ©linaszatoltam vetet, úgyhogy nekem is olyan emlék ez, mintha én magam használtam volna. Még a pipamocsok szaga is jóízű, ha az ember a gyerekkorára emlékszik róla. Néha bizony csak úgy felveszem, és megszagolom, ej Istenem, de furcsa is, hogy így ©Mikiik az ember ©lói a múlt. — Húsz pengő — nevetgéli a vendég... — No de busz pengő. — ígérteik ezért mán4 százhúszat is, mert ez valami ritka pipa. Nézze, miég most is milyen gyönyörű színe van. De abban az időben, mikor az édesapám szívta, na akkor olyan volt, mint. egy rózsa. Annak valami módja van, hogy hogy kellett azt szívni, | Tömni, Azt sose engedte apáim, hogy ide* gén kéz hozzányúljon, mert azt mondja, bajuszt kap. Istenem, Istenem, ez a mai világ. Hogy az ember ina még tegkedvesehb emlékeitől iis képes megválni. — Húsz pengőiért — mosolygott a vendég és kacsintott egyet. — Hiszem maga tele vari pénzzed, most jön. a bankból. — No de hogy m ember pipát vegyen rajta? Úgy gondolja? — Ugyan, hagyja, mit vehet rajta? Mi az a húsz pengő? Az már úgyse menti meg- Abból neon fizeti fel az adósságát. — Lássa ez igaz, még húszezerből se tudnám kifizetni. — így pedig lesz egy kedves emléke,. Lesz egy jó pipája. Lesz miiből elfüstölni * bánatát. — D© jól tudja kínálni kedves... Azt hiszem, ha magának módja lett volna benne neon gyűjtött volna fel huszezernyl adósságot Bezzeg az én kis feleségem nem tudná az én pipámat elkomendálui.' — Nekem niuszály ehhez is érteni. Hogy éltünk volna meg, hogy neveltük, volna fel a sok gyereket. Az én uram nem dobálózhatott. a pénzzel, mégis, lássa, megvagyunk Kicsit maguk, elé néztek. A vendég «1* gondolta a hosszú időt, hogy a. felesége mi- ilyen pénzhez nem értő bogár volt egész életéiben. Az bizony ma sem tudja, mi az éteri Él, mint kalitkában a madár, csak arany- kalidka legyen ... Azért hogy szőke volt azért, hogy volt valamije... Egy nem volt heiine soha: takarékosság,., — Tizet adnék érte... Az asszony azonnal a pipáért nyúlt — Cteak nem veszi ki a kezemből Az asszony keze megállóit — Hát csak kóstolgassa. Nevetett. De a szeme megint könnye© lett. Nem hitte volna, hogy ez az ember merészelj© sokiállni, amit ő mondott. Hogy busz pengőt sotealíl egy elront ott. életéri Audi tőle ©Ivett Azért. Szótlanul ültek e elromlott a, hangulat Erre m ura kezdett el mesélni, csevegni Adomát mondott. Pletykákat, mondott a. polgármesterről. meg az alispánról. Vadászatról beszélt, pedig puska sincs a háznál. Azt is mind eladta az asszony... Végre indulni keltett. Eltelt as idő. Jő lett volna egy kis bort hozni, de neon volt itthon már húsz év© « hozatni? Miiből? Az asszony csak azt nézte folyton, hogy a vendég nem teszi le a pipát. A tenyere úgy betesimuli, hogy nem bírta volna kiadni belőle. Már volt olyan önkéntelen mozdulata is, hogy a zsebébe csúsztatja, de megint 1 Budapesti Nemzetközi Vásár Í93Í május 9.-t8. 1 | Magyarország iparának átfogó bemutatója — Nyugat és Kelet-Europa f | kereskedelmének találkozója — 25°'Vos utazási kedvezmény a cseh- | szlovák vasutakon és 50°/o*os a magyar közlekedési vállalatoknál. Vízummentes határátlépés. ■ Felvilágositás és vársárigazolvány kapható: Budapesten a vásárirodánál, V. » H Alkotmány u. 8., Prágában a Csehszlovák Magyar Kereskedelmi Kamaránál, í, | fi Masarykovo Nábfezi 4, Pozsonyban a Csehszlovák Magyar Kamara fiókjánál, fi fi Komenského Nám. 1.; a. Menetiegyirodák fiókjainál, valamint a Vásár minden $ jS nagyobb városban működő tb. képviseleténél. |J valami áldozatot akarnak lehúzni a tengerbe... Szemem néhány másodperc után megszokja ezt a különös világítást, élesen nézek körül a teremben és ekkor látom . .. ekkor látom, hogy a (kandalló előtti szőnyegen egy mozdulatlan ember fekszik, félig letakarva egy tarka kendővel. Mozdulatlan... szótlan ... halott... Arca fölfelé van fordítva és szinte ugyanabban a pillanatban, amikor odalépek, hogy jobban szem- ügyre vegyem, a fénysáv más szögbe ugrik és a szoba sötétségbe merüli. Csak annyit láttam, hogy a halott egy rendkívüli szépségű fiatal nő. Többet nem akartam látni, nem akartaim a villanyfényt felgyújtani, azt akartam, hogy ez az egyetlen benyomás maradjon meg bennem . . . nem akartam valóságot. Az emlékezés lemezén tényleg nem maradt más, mint ennek a fia- tal asszonynak az arca, de inkább csak, mint érzet, nem mint képzet. Nem tudtam, hogy milyen a külseje, milyen a haja színe és mégis valahogy éreztem ezt a szépséget, a véremmel éreztem, vagy talán... finoman elmosolyodott — a búskomorságommal. Néhány percig egyedül voltam a halottal. A sötétség egyre magasabbra nőtt felém és én belevesztem a sötétségbe. Azután megparancsoltam, hogy értesítsék a rendőrséget, amely hamarosan merje-: lent és helyszíni szende után elvitte & halottat. Mind ennél nem zavartak, egy távoli sarokba, ültem és néztem, hogyan viszik el az asszonyt. ■— A cselédség kérdéseimre nem tudott válaszolni. Senki sem tudta, hogy az asszony miként került a házba, senki sem látta, senki sem hallotta. Érkezésem előtt néhány perccel az öreg szolga mégegyszer bejárta az egész villát, hogy mindent rendben, találjak és ebben a teremben bukkant a halottra. Lilian nem mozdult, mikor férje az eddig .elmondottak után szünetet tartott. Szemeiben, amelyeket a kandalló lángjaira irányított, jóság és megértés tükröződött vissza. Arcvonásaiban nem élt. borzadály és meglepetés, mintha nem lepődött volna meg a hallottakon. Eérje folytatta: — Ez a titok, rányomta bélyegét a házra. Gondolkoztam rajta és éreztem, hogy életem fordulóhoz érkezett. Az este egyedül vacsoráztam és barátaimnak lemondtam a házszentelést, Vacsora után megint ebbe a terembe jöttem és odaálltam a kandalló elé. Néztem a helyet, ahol a halott nő feküdt és amikor szemem a. kandalló márványán fölfelé siklott, a kandalló peremén a kis szobor talapzatánál egy levelét vettem észre. A levél hozzám volt címezve, aszBudapesti Nemzetközi Vásár 1931 május 9.-t8. Magyarország iparának átfogó bemutatója — Nyugat és Kelet-Europa kereskedelmének találkozója — 25°/o-os utazási kedvezmény a csehszlovák vasutakon és 50%-os a magyar közlekedési vállalatoknál. Vízummentes határátlépés. Felvilágositás és vársárigazolvány kapható: Budapesten a vásárirodánál, V. Alkotmány u. 8., Prágában a Csehszlovák Magyar Kereskedelmi Kamaránál, í, Masarykovo Nábfezi 4, Pozsonyban a Csehszlovák Magyar Kamara fiókjánál, Komenského Nám. I.; a. Menetiegyirodák fiókjainál, valamint a Vásár minden nagyobb városban működő tb. képviseleténél.
