Prágai Magyar Hirlap, 1931. április (10. évfolyam, 76-99 / 2593-2616. szám)
1931-04-02 / 77. (2594.) szám
T>RWMMAfifeaRHIRLAP 1931 Április 2, cstitörteg. MMMBWMBKBaMWTIBI'nwm s Curtius beszéde kedvezően hatott Parisban Anglia is megelégedett — Németország visszavonul? Páris, április 1. Curtius külügyminiszter beszédének hatása szemmelláthatóan a bécsi szerződés nyomán támadt nemzetközi feszültség megenyhülését jelenti. A francia sajtó fönntartás nélkül elismeri Curtius ügyességét, tartózkodását és udvariasságát. A lapok örömmel állapítják meg, hogy Curtius nem fél a kérdés népszövetségi vitájától. Ugyanakkor azonban az általános vélemény szerint a német külügyminiszter takarodót fuj. A Petit Párisién szerint az a körülmény, hogy Curtius elfogadja a népszövetségi vizsgálatot, a sztratégiai visszavonulás első lépését jelenti. Ugyanilyen értelemben nyilatkozik a Journal is, amely a teljes helyzetváltozást jelenti be. Németország önmaga is belátta, hogy téves az az ut, amelyre lépett. Egyébként azonban a párisi sajtó kitart azon vélemény mellett, hogy a szerződés megzavarja az európai atmoszférát, szerződésszegést jelent és jogilag tarthata.ian. Az Echo de Paris máris megjósolja, hogy a népszövetség gyönge tiltakozása nem gátolhatja meg az akciót és amikor hosszú hónapos viták után végre egyoldalú javaslatra kerül a sor, a német— osztrák vámszerződés már régen életbelépett. León Blum a Populaireban azt hangoztatja, hogy a tiltakozás nem elég és erélyesebb akciókat kell életbeléptetni a szerződés ellen. London állásponttá London, április 1. A Daily Telegraph azt irja Curtius beszédéről, hogy a német külügyminiszter ugyanolyan tapintatosan és óvatosan nyilatkozott. mint Henderson. Londoni hivatalos körökben beszédének békülékeny hangja nagyon kedvező benyomást keltett és ezek után világos, hogy a birodalom nem áll útjába a bécsi szerződés genfi megvitatásának. i Schober Magyarország szerepéről Budapest, április 1. Schober dr. alkancel- I lár a Pesti Naplóban ma kijelenti, hogy boldog volna, ha Magyarország részt venne a paktumban. Véleménye szerint azonban Magyarország fejlődése más utakat kíván. A bárom keleteurópai agrárállamnak: Magyarországnak, Jugoszláviának és Romániának vámuniót kell kötnie s ez a csoport kitünően kiegészítené az időközben megvalósuló német—osztrák uniót. A nagy ipari blokkal szemben nagy agrárblokk állana s idővel a két csoportosulás egységbe forrhatna. Ez azonban a távoli jövő kérdése. Schober egyúttal megemlítette, hogy egy déli állam — Schober Jugoszláviára céloz — rendkívül rokonszenvesen fogadta az agrárblokk gondolatát. EST Prága előkelő Tabarlnja a Hotel Esolanadebán. Elsőrendű attrakciók — Táncestély naponta 20 órától — Török kávésza ón 17 órától Telefon 288-41. Telelőn 288-41 Minden vasárnap és ünnepnap táocíea. Friedrichshafen — Budapest Egy Zeppelin-utas érzelmes naplója Irtai KARINTHY FRIGYES A Zeppelin utasa volt budapesti utján Karinthy Frigyes is, akii nagyszerű élményeiről aiz alábbi Írásban számolt be Az Est hasábjain: Friedrichshaíen—Budapest, mire. 28—29. ESTELI TÍZ ÓRA. Kurgarten-hotel hallja, Friedrichshafen. Ideiglenes jegyünket, amit Pesten kaptunk, éppen most cserélték be a véglegesre. A tizenkét Zeppelin utas már becsomagolt, kalapban és kabátban ácsorgunk. Pesti újságíró urakkal üljük körül a középső asztalt. Pompás, lüktető hangulat, az enyhe lámpaláz spicce, enyelgő kötődés, viharos röhögések. Odakint szép, holdvilágos este, semmi szél. NEGYED TIZENEGY. Egy ur jön sietve. Itt az autó, tessék beszállni. Mindegyik készítse elő jegyét, leveleket, amiket le akar bélyegeztetni. Fölpakko- lunk a nagy autóbuszra. Fellángolnak az utolsó cigaretták: holnap reggelig nincs dohányzás. A hangár felé robogó autót néhá- nyan megéljen zik. Zökkenés — cseknem ösz- .szeülközlünk egy keresztbefutó kocsival. Jelentős bólogatások, viccelődés. Valamelyikünk megjegyzi, hogy olyan szellemesek vagyunk, mint a Gréve-piacra robogó szekéren voltak a kivégzendő arisztokraták. Fagyos, csillagos éjszaka. FÉL TIZENEGY. \ sötétből először az uj, a most készülő Zeppelin hangárjának óriási körvonalai bukkannak elő. Mögötte lapul a mi hangárunk. Az autóbusz megáll, e^vmásután kászálódunk le. Lent az oldalajtón egyenként vonulunk a hangár belsejébe. S ahogy belépünk — mindenki elnémul. Csodálatos. Kékeslila, földöntúli fény sejtelmes ködében mintha végtelenbe veszne a hatalmas magtár boltozata. S odafönt. . És idelent... mindenütt... egy valószínűtlen, kéken és lilán és ezüst fényben csillogó valami betölti az egészetLátod idomtalan körvonalait és nem hiszed el... Oly szörnyű, szédítő nagy s amellett oly lenge, szinte áttetsző... Egyszerre végtelenül kicsinek s amellett mégis nehéznek és földhöztapadtnak érzed magad... Mintha mesebeli lilában derengő akvárium fenekén pihegnél, nyúlós, keservesen vonszolódó tengeri csiga s egyszerre elsuhanna felelted a legenda Leviatha.nja... Verne Nar- valja, vagv nem tudom mi, suhanva, lengén és könnyedén ... Marsbeli álom, úgy ahogy Wells elképzelte. Reinhardti rendezés ez a kék fény, hiába. Da legst di‘ nieder Alázatosan somfordálunk előre, mint szerény statiszták gigászi díszletek közt, az Ezüst Bálna oldala mentén, farkától a fejéig. Mindössze negyedkilométer! kell gyalogolnunk s máris ott vagyunk a Bálna orra alatt, ahol ennek az embertelen őslénynek és utópista ködfelhőnek egyetlen reális, ismerős, emberi részlete húzódik meg szerényen: egy kivilágított, barátságos hajóféle valami. Olyan megnyugtatóan hat. mintha lázálom felhői közt zuhanya, egyszerre csak vidám cigányzene ütné meg a füledet s egy kocsma ajtaja előtt találnád magad. El-szedik a jegyünket, igazolás, bélyegzés. Aztán egyenkint engednek fel a lépcsőn. Nyílik a kocsmaajtó. Folyosó. Jobbra miniatűr konyha, olyan söntésféle, a konyhában kuktasapkás szakács, sercegő húsok. Balra a szálén. Mint egy kedves, szerény, vidéki német kávéház, biedermeier függönyök, virág az ablakpárkányon. Az ablakon máriaüveg. Ide- teeeákeloeik bennünket, * mktobi hátad folyosó torkollik, kétoldalt fülkék, ezekbe kell lerakni csomagjainkat, a fülkéket kiosztják. HÁROMNEGYED TIZENEGY. Leülök az egyik virágos fotelbe, az ablak mellett. Verne barokkizü, naiv fantáziája ébred bennem: utazás a Holdba. Egy derék steward már faggat, hogy mit parancsolok, viskit, vagy sonkát tojással? Étlaptanulmá- nyozás közben szórakozottan kinézek és csodálkozva állapítom meg, hogy sehol sincs a túlvilága kék fény — az ablak alatt szabad mező, távol fák az éjszakában. Kihajolok s a sötétben katonákat látok, amint húznak valamit. Az egész színváltozás hang nélkül történt: hang nélkül nyilt ki az óriás hangárajtó, hang nélkül húzták ki a Zeppelint. Hát akkor, izé, mondom, hozzon egy hemendek- szek TIZENEGY. Idegesen fülelek. Semmi zaj, még mindig,* de mintha ott hátul, valahol messze, motorok kezdenének zúgni... A steward áll előttem és bólint. Tehát egy hemendeksz, mondom, legyen hemendeksz, mondom, és ahogy azt mondom, hogy hemendeksz, és megint kiné- zak, szórakozottan, látok magam alatt, lent valahol háromszáz méter mélységben, ugyanott, ahol az a kurta kocsma, az a becsalt csárda állt egy pillanattal előbb, néhány elsuhanó lámpát és robogó házat, eltűnni a sötétben ... Miközben a hemendekszet rendeltem, elindult a Zeppelin. NEGYED TIZENKETTŐ. A sötétben, nagymessze, még látni a bó- deni tó csillogását. Fénypontok szaladnak alattunk. Közös társalgónk kezd felmelegedni. Hátsó fele enyhén lesüllyed: ez azt jelenti, hogy emelkedünk. Almássy afrikautazó és püóíabarátom ül le mellém, — véleménye szerint öí-hatszáz méter magasan vagyunk legfeljebb. Elmeséli, hogy a Zeppelin járt már százötven méterrel a tenger szine alatt, na, mit gondolok, hol? Eltalálom, hogy a Holt-tenger fölött, megdicsér Az utasok járkálnak, csevegnek, az egyik újságot olvas. Viskit rendelünk, kocintunk. A csillagos ég üvegbura. Emelkedünk. Odébb két kollégám azon vitatkozik, hogy melyik a biztosabb érzés a levegőben: a dinamikus, vagy a statikus? FÉL TIZENKETTŐ. Lehmann kapitány jön be, zseb redugott kézzel, szerény, finom mosollyal, türelmesen hallgatja az ostromló kérdéseket. A sebesség száznegyven, mondja végre óvatosan, majd később kettenként hivni fog bennünket a parancsnoki és kormányosfülkébe Egyébként jó jelentéseket kap a rádió, csak Wien felöl jeleznek szelet. Halk, kevésszavu ember. Kérdi, akar-e valaki sürgönyt feladni? Kimegyek a rádiófülkébe, szemben a konyhával. A rádiótiszt, fülén kagylóval, türelmesen hallgat meg. Sürgönyt adok fel a Pesti Naplónak. Mikor visszajövök, a társaság nevetve áll az egyik ablak előtt: Ditmár professzor ur villanylámpát gyújtogat, miután állítólag most suhanunk el a háza fölött, jelzéseket ad le. Bejön Schönherr barátunk, a hátsó kor- mény derék felügyelője titokban közli, hogy hajnalfelé talán talál rá módot hogy egy- kettőnknek megmutassa a hajó belsejét... NEGYED EGY. München! — Megfordított világ — csillagos ég alattunk! Főnytenger és káprázat! A társalgó eleje lehajlik: süllyedünk. Most összeszalad- ack A foogttoatak *= más tarák, templom, i ház, kávéház, minden jól látható. Köröket Írunk le. Apró villanyosok szaladgálnak: aztán ember-pontok tűnnek fel. Látni, ahogy összeverődve megálltak a sarkon, bámulnak bennünket, fényszóróink már felkeltették a . figyelmet. Minden tiszta, világos, mint valami üveglencse alatt. Az egész látomás körbefordul, aztán lassan elmarad... A társalgó fele süllyed ... Megint éjszaka és sötétség, a holdfény se csillog már ... Rohanunk az éjben ... Hová? ... Ki tudja .., Talán megváltozott az irány... Alattam semmi... Lehet, hogy csakugyan elszánták magukat... és most meg se állunk a Holdig?... Mi az nekik? Flem- miing kapitány meséli éppen az egyik asztal- nálThogy mikor Friedrichshafenból egy turbán mentek "Tokióig, reggel még nem volt program ... Megint megéheztem. Kikukucskálok a konyhába. Jóféle gulyás fő az, egyik fazék- ' bán, de az holnapra készül... Á viski dolgozni kezd bennem, széles jó kedvem támad, énekelni szeretnék ... Du lieber Schwan ... o dieser letzte, traurige fahrt... de hiszen ez maga Charon hajója... vagy Laputa, az úszó város... és most ama kristályég felé tartunk, kit Trismagistos álmodott... nem a Szférák zenéjét hallom?!... Eh!... játszunk valami társasjátékot, gyerekek. KÉT ÓRA. Mintha soha máshol rém töltöttem volna estéim, mint ebben a szalonban. Olyan otthonos már ez a szoba... nem is kocsma, se kávéház, micsoda beszéd ez, rosszul mondtam, az előbb... Klubhelyiség, igaz? ahol évek óta szoktunk találkozni, színház, vacsora után. Túl, a másik ablak párkányához támaszkodva, világfias pózban, sonkászsemlyét harapdál egy szakállas ur, feltűnően hasonlít Eckenerhez. Előtte a professzor ur, élénken magyaráz. ,.Nein, Sie irren sieh. die volks- wirtschaftliche Ansehauung ist die einzige possibile...“ A másik asztaltól hangfoszlányok. „No de kérlek, ez nem eljárás!... No de én megmondtam a rendezőnek... a második felvonás vége rossz..A falon két térkép lóg. az egyik előtt ott áll a tiszt, aki az előbb azt mondotta... Mit Is mondott? Eh, álmos vagyok ... Milyen émelygősek ezek a biedermeier függönyök — ki kell cserélni, majd szólok az izének... holnap... mi dolgom is vau holnap? Aha, abban az ügyben... De most lefekszem... Néhányan már vissza is vonultak, páran lézengenék még a klubszobában... Hol az izé... a? Aha, tudom már. Most bemegyek a kis fülkémbe és lefekszem és holnapra megírom azt a dolgot, a homo ludansról, a játékos emberről, aki mindig játszik ... Aó ... de álmos vagyok ... izé.,, fizetek! és kérek egy kocsit... vagy pardon! elfelejtettem... Szinte nevetnem kell, olyan furcsának találom, ahogy ráeszmélek, hogy ezer méter magasan lebegek valahol az éjben e pillanatban. Hol? Merre? Minek? Mi értelme? Na, majd reggel... Most feküdjünk le. FÉL NÉGY. Valami van itt... Mi ez? Két perccel ezelőtt zavaros, furcsa álomból, ahol tengerfenéken fuldokoltam ... zuhanásra ébredek ... Kiestem az ágyból... A folyosó üres... felkapom kabátom, betámolygok ide a társalgóba. Kelten ülnek csak, egy szót se szólnak... De az egész hajótest reszket és borzong és csikorog és valami nyújtott bőgős... S a motorok ziháló erőlködése, mind az ötöt hallom moetsi.* és csapkod és zug és vonít odakünt minden... és mintha meg volna feszülve az egész... „Was is los, bitte?“ A német professzor vállat von. ■ „Es sebeint, eim starker Gegenwind.“ Leülök az egyik karosszékbe... mi az, nem fülének itt?! ... egész testem borzong kábultan kapkodok (még nem tértem magamhoz), hogy összeszedjem gondolataim... Hm... ez ugyan kutya kemény vihar lehet •.. és micsoda pokoli sötétség?!... Hol lehetünk?... Merre?... A világ melyik pontján, azóta?... Milyen magasan, vagy milyen mélven?... Próbálok tájékozódni... De koromfekete minden, túl az ablakokon és elhülve látom, hogy vastag hópacsmagok verőinek... A vászon alkotmány süvít, csikorog a váz... az egész szoba táncol, hol erőlködve emelkedik... hol ereje tvesztve visszasüllyed... De hiszen., de hiszen... ezt izé., nem bírhatja ki ez a románt, felfújt, üres hólyag... ezt az eszeveszett vihart... legfeljebb percekig bírja még... de hová lett a legénység?!... És az utasok alusznak és senki nem sejt semmit.. „ mi történik itt?!... Ajtó nyílik, a kormáiiyfülke felől sietve jön Flemmincj kapitány, a folyosó felé tart Feltartom, elfogulatlan csevegő hangon kérdem, mi újság, de bosszankodva érzem, hogy a torkom száraz. Vállat von. Na, wir sind eben in Sauwetter geraten, Schneewirbél'. Hm... Hol vagyunk? kockáztatom meg, bátortalanul. Sankt Pöíten fölött, mondja, Wien közelében. Hogy tudják, ebben a feneketlen sötétben? Mosolyog laikus kérdésemen. Hát azt sokféleképpen lehet tudni, nem kell nekik látni semmit. Aztán bocsánatot kér, de őt leváltották, megy és lefekszik egy órácskára. Nyugalma kissé megnyugtat, de aztán eszembejut korábbi impresszióm, hogy ezeknek nincsenek idegeik... nyilván akkor is nyugodtan lefeküdne, ha egy óra múlva, biztos tudomása szerint, a pokolba kerülünk, mindany- nyian: őt most leváltották, semmi köze az egészhez. Visszaülök a karszékbe, újból megállapítom, önérzetesen, hogy csak a hidegtől bor- zongok. Zsebemben kotorászok, mindenféle tárgyat szedek elő. Egy skatulyában ovomal- tindragéel találok, azt kezdem szopogatni, hogy lel melegedjek. A vihar egyre erősebben tombol. NÉGY ÓRA. Wien. Keveset Iá mi. belőle, úgy látszik magasan vadunk, hóieiliök fölött. Pislákoló tények küzdenek a sötéttel. B. Jancsi elökeo mereg a fülkéjéből, leül mellém és titokzatosan közli felfedezését: ne szóljak senkinek, rájött, hogy tizenhármán vagyunk a fedélzeten. Jól összeszidom, mit rontja a hangulatot. Gúnyos célzást lesz, csak nem félek? És ha félnék? Hát aztán? Én még a régi, büszke, fantáziával megáldott, világból vagyok, nekünk még volt bátorságunk a nemes félelemhez szükséges szárnyaló fantáziánk... Ti más, degenerált fiatalok, már félni se mertek... ÖT ÓRA. Lassan, nyálkásan dereng... Vizenyős lapály ködük fel alattunk: a Feríő-tó vidéke* Ködíályolkép... Az utasok lassan szállingóznak elő a fülkékből, ásitozva kérdezősködnek ... A rádiós-tiszt jön, kézé: dörzsölve jelenti, hogy Pestről szelet közölnek... Vita az utasok közt... Mi lesz, ha nem lehet beszállni Pesten?... Egyesek azt állítják, hogy akkor visszafordulunk Friedriohskafenbe. Kényszeredett viccelődés indul. Aki már ébren van, teát rendel, a steward sürög-forog. FÉL HAT, Hajnali kávéházi hangulat. F. egy ablaknál ásitozik, dudol „frag nicht, warum ich weine“ Haza kellene már menni, gyerekek. Mióta ülünk itt? Kalzenjammer mintha évek óta nem láttunk volna szárazföldet... Mi az ott?!... Badacsony... HAT ÓRA. Nap! Ragyogva, giccses szépségben bukkan elő a kékesfekete felhőfüggöny mögül, primadonna, aki tapsol au,»rsu
