Prágai Magyar Hirlap, 1931. április (10. évfolyam, 76-99 / 2593-2616. szám)
1931-04-11 / 83. (2600.) szám
ifál április 11, szombat. 'j^<xMtA\\o^ARmtaiaEr 7 — Tisztujitás a keresztényszocialista párt galántai szervezetében. Galántáról jelentik: Az országos keresztényszocialista párt galántai szervezete a napokban tartotta évi rendes tisztújító közgyűlését, amely foglalkozott a párt múlt évi működésével, a politikai és gazdasági helyzettel és a jövő föladataival. A közgyűlés elhatározta, hogy — tekintettel az idei községi választások nagy jelentőségére — minden tagját fokozott munkára hívja föl, hogy az őslakosság továbbra is méltó helyet foglalhasson el a községi vezetésben. A tisztujitás során a következőket választották meg: Kováts Jenő elnök, Chernez Dezső társelnök, Bugán Bertalan titkár, Machovics Károly könyvtáros, Major István pénztáros, Szláesek Béla jegyző, Gsambal Alajos és Prokopec Ferenc ellenőrök. — Görögkatolikus istentisztelet Pozsonyban. Pozsonyból jelenítjük: A görögfcatoldikus húsvéti ünnepek alkalmából a pozsonyi Szentháromság templomban a következő istentiszteletek lesznek: Április 11-én, nagyszombat napján reggel 9 órakor énekes mise. Április 12-én, husvét vasárnap 11 órakor ünnepélyes istentisztelet kisorosz szentbeszéddel. 13-án, húsvéthétfőn 9 órakor énekes mise. 14-én, husvét keddijén 9 órakor csöndes mise. Vasárnap este 8 órakor barátságos összejövetel Lerchner Ágost vendéglőjének különtermében, Szárazvám-u. 30. szám alatt. — Pártközi bizottság fogja kiosztani Nyitna város harmadik bérházának lakásait. Nyitrai tudóéi tónk jedemti: A most épülő harmadik városi bérház lakásaira olyan nagy számban jelentkeztek az igénylők, hogy a városi tanács pártközi bizottságot hívott össize, arra bízva a lakások elosztását. A bizottság a napokban tartja ülését. xx Dr. Kurhajec, szülész, nőgyógyász és női operatőr, a szülészeti és nőgyógyászati egyetemi klinika v. sekundáriusa fogad 10—12 és 2—4-ig, Bratislava, Mickievicova 10/a I. (az állami kórházzal szemben). Magántisztviselő alapok szakorvosa. Telefon 38—38. — A megbokrosodott lovak kifordították az árokba s a szerencsétlenül járt gazda súlyos agyvérzést kapott. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonon jelenti: Tegnap délután a Stollwerök -gyá r melilett egy falusi szekérbe fogott két ló megbokrosodott. A lovak a szekeret magukkal ragadták 6 az árokba fordították. A szekér a gazdát maga alá temette. A járóké'ők áltat előhívott mentők eszm életlen állapotban szállították a gazdát az állami kórházba. Különös, hogy a szekéren ülő fiatalember a. baleset után szekerestől, lovastól elhajtott. A szerencsétlenül járt gazdának egész éjszaka víziói voltak. Az orvosok megállapították, hogy súlyos agyvérzése van. Reggelre a gazda magához tért, kihallgatná azonban nem lehet. Állapota ugyan nagyon súlyos, de miikor enyhébb pillanatai vannak, akkor is csak összefüggéstelen szavakat mond és nem tudja megmondaná, hogy hogyan hívják és hogy hovávaló. Az illető magyarul beszél Úgy létszák, hogy a ezeren- osótlenüO'járt gazdálkodó a bal-esetnél a nevét elfelejtette. A kórházi ápolók egyébként kénytelenek voltak sráj jakkal lekötni az ágyhoz, mert olyan gorombán viselkedett az ápoló apácákkal szemben, hogy szinte életveszélyes volt a közelében lenni, miután a kezeügyébe eső felszerelési tárgyakat az ápolókhoz vágja. A kórházban most azt várják, hogy rokonai esetleg jelentkezni fognak. Az állami kórház 136-ik szobájában van elhelyezve. Ruhái átkutatásakor 190 korona készpénzt találtak nála. xx Kinnlevőségeit folyósítja Uránia Bank- Ház, Nővé Zámky. Kérjen ajánlatot. — Autó és kerékpár karambolja. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonon jelenti: Tegnap este 10 órakor a Köztársaság-téren könnyen végzetessé válható karambol történt. Rieger József soffőr autójával a Mihálykapu-ucca felé haladt. Szembe jött vele kerékpárján Taubor József 27 éves pozsonyi villanyszerelő, a'városi villanyórák kezelője. Tauber a kerékpáron rendkívül nagy sebességgel hajtott és így az autónak nem tudott kitérni. Az összeütközés pillanatában Tauber valósággal átrepült az autó fölött s eszméletlenül esett az úttestre. Rieger autóján nyom- * bán beszállította a kórházba. Állapota nagyon súlyos volt s csak éjfélkor tért magához. Ma ; azonban a nála jelentkező újságírókkal már egészen vidáman elbeszélgetett és kijelentette, hogy a kórházat még ma elhagyja. 1 Poíanszky Jattnak, a titokzatos politikai kalandornak dinamitos privátháboruja a bolsevistákkal A varsói meghiúsult dinamitos merénylet bünpöre a bíróság előtt — Hogyan lett a szovjet bécsi katonai attaséjából a bolsevisták esküdt ellensége? Ha a dohányzásról nem tud leszokni, bár érzi a nikotinmérgezés jeleit, úgy fogyasszon nikotinmentes dohányt és minél több „Cigelka" jódos vizet g közérzete ismét jó lesz! Megrendelhető: „Cigelka" forrásvállalat, Bardejov. (8.) — Tojásözön Rákospalotán. Budapesti szerkesztőségünk telefonon jeleníti: Tegnap este 11 óraikor a ráíkosi pályaudvarnál az egyik gyorstehervonat a vasúti átjárón összeütközött egy teherautóval, amely 10 ezer darab tojást szál látott. A vonat mozdonya csaik kevéssé rongálódott meg, elleniben a gőzös a teherautót tojásszállliiitmányával együtt pozdorjává, helyesebben rántottává zúzta. A teherautón lévő három személy közül a soffőr kisebb zuzódá&okat szenvedett, a másik két utas épségben úszott ki a tojástengerből. amely a vasúti átjárót valósággal elárasztotta. — Egy iglói kereskedő váratlan halála Pozsonyban. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonon jelenti: Zinner Adolf 58 éves iiglói kereskedő az egyik előkelő pozsonyi szállóban ma váratlanul szivszélíhüdés következtében meghalt. Zinner üzleti ügyekben jött Pozsonyiba. 5800 korona készpénzt találtak nála. Iglón lakó hozzátartozóit a szálloda igazgatósága a balesetről nyomban érteeátotba Varsó, április 10. A varsói bÍróság előtt tegnap egy nagy érdeklődésre számot tartó politikai merénylet bünpörének tárgyalása kezdődött meg. A pör tárgya az a pokolgépes merénylet, amelyet múlt évben kíséreltek meg a vansói szovjetkövet&ég ellen. A vádlott egy érdekes politikai kalandorfigura, Polánszky Ján nem vitatja, hogy a múlt év áprilisában hat kilogram dinamittal töltött pokolgépet helyezett el a varsói szovjetkövetség épületében, de azt már tagadja, hogy emberéletet akart volna elpusztítani. Nem volt más célja, mint hogy a követséget megrémítse. A pör legfőbb érdekessége annak a kérdésnek a tisztázása, kiknek a megbízásából hajtotta végre Polánszky a pokolgépes merényletet, ő maga a vizsgálat egész ideje alatt kitartott amellett, hogy a merénylet terve a saját iniciativájábói született meg. A merényletről, annak előkészítéséről és körülményeiről a vádirat a következő tényállást konstruálta meg: A szovjetkövétség épületével szomszédos ház lakói április 26-án a fal mentén egy villamos vezetéket találtak, amelynek fegyik vége az áramhálózatba volt bekapcsolva. Követték a vezetéket át a szovjetkö- veteég épületébe' és eljutottak a követség egyik szobájának kandallójáig. Ott egy nehéz csomagot találtak. A kandallóhoz erősített súlyos csomagot fölbontották. Hat kiló dinamit volt benne. A merényletet igy a szerencsés véletlen s a szomszéd ház lakóinak ébersége elhárította, nyitva maradt azonban a kérdés, ki volt a merénylő és mi volt a célja a dinamitos pokolgép elhelyezésével. Heteken át folyó kutatás után Jugoszláviában elfogtak egy Polánszky Ján nevű grodnói lakost, mint a pokolgépes merénylet értelmi szerzőjét és egyben végrehajtóját. Polánszky kalandos élettörténetet tálalt a vizsgálati hatóságok elé. Elmondta, hogy 1924-ig meggyőződéses bolsevista volt és különböző hivatalos állásokat töltött be, legutóbb a bécsi szovjetkövetségen katonai attasé volt. 1924-ben „föltisztult a szellemi horizontja — beszélte — és rájött, hogy a kommunizmus nem egyéb a zsidóság istentelen müvénél, amelynek nincs egyéb célja, mint hogy a keresztény világot tönkretegye". Minthogy ő hivő kereszténynek tudta magát és etikailag jóval magasabb fokon állónak érezte magát a kommunistáknál, szakított velük és megkezdte a harcot ellenük. A legki,látástól jese’bb eszközöknek a vezető kommunisták és épületek elleni merényleteket tartotta. 175 ziotyért dinamitot, ébresztő órát és más, a merénylet kiviteléhez szükséges eszközöket és tárgyakat vásárolt 6 első merényletének céltáblájául a varsói szovjetkövetséget szemelte ki. Ami esetében a legkülönösebb, Polánszky ma is változatlanul azt állítja, hogy a merénylet markirozásával csak ijeszteni akart, magát a rombolást és gyilkolást ösz- szeegyeztethetetlennek érezte erkölcsi világnézetével és alapelveivel. Elismeri, hogy a szovjetkövetség kályhájába beleszerette a pokolgépet, de hivatkozik arra, hogy előzőleg basznáIhatatlanná tette a villamosvezetéket s ezáltal ő maga akadályozta meg az exploziót. Ezt a védekezését a pönben szereplő felek különbözőképpen magyarázzák. Az államügyész vádiratában úgy látja, hogy Polánszky tényleg egyedül eszelte ki a merényletet s hogy személyes bosszú vezette. A szovjetkövetség és vele a szovjetorosz sajtó viszont hivatásos kémet és agentprovocateurt lát Polánszkyban, aki sokkal kevésbé érdekes egyéniség, mint azok, akik mögötte állanak, akik megbízták a merénylettel és elősegítették ezirányu tevékenységét. Szovjet-orosz körök szerint Polánszky tiz évvel ezelőtt belopta magát az osztrák kommunista pártba, de onnan már régen kihajították. Bár többször kísérletet tett, hogy az orosz pártba bekerüljön, sohasem vették föl és pedig éppen ama jelentések alapján zárták el előle a párt ajtóit, amelyeket az osztrák kommunista párt küldött róla. A tegnap megkezdődött főtárgyaláson Polánszky túlságos részletességgel beszélte el eddigi élettörténetét, nézeteit, véleményét. A bécsi mezőgazdasági iskola növendéke volt. a háborúban mint osztrák tiszt teljesített szolgálatot, egész ütegével átvonult az oroszokhoz és ezért in contumatiam halálra ítélték. 1923-ban a bécsi szovjetkövetség katonai attaséja lett. Amikor idáig ért vallomásában, zsebéből jegyzeteket szedett elő, amelyekből hosz- szabb nyilatkozatot kezdett fölolvasni. Előrebocsátotta, hogy ez a csütörtök az ortodox- keresztényeknek egyik legfontosabb emlékünnepe. Az ortodox-keresztények időszámítása szerint pontosan 1900 évvel ezelőtt feszítették meg Jézus Krisztust. Á pogányok ütötték keresztre és most, 1900 évvel később ugyanezek a pogányok a földkerekség legjobbszivü és legnemesebb népét, az orosz népet akarják keresztrefesziteni. A bíróság elnöke meginti a vádlottat, 'hogy tartsa magát a pör tárgyához és ne kalandozR változékony tavaszi idő az elővigyázatlannak állandó veszélyt jelent. Masszázs RLPR mentetoB-sósborszasszal véd a meghűlés ellen, felfrissít és erősít. Ügyeljen az eredeti plombáit csomagolásra 1 zon el ilyen messzire. Mikor Polánszky mégis folytatni akarja fejtegetéseit, az elnök megvonja tőle a szót. A vádirat ismertetése következik ezután, majd újból kihallgatják a vádlottat, elsősorban a vádiratnak ama állitásaira vonatkozóan, amelyek Polánszkynak múltbeli tevékenységét illetik. Az áílamügyész szerint Polánszky, mint az osztrák hadsereg tisztje is már a cári kormány titkos szolgálatában állott. Utal az államügyész arra is, hogy a vádlott ugyanakkor, amikor Bécsben és Drezdában a kommunista pártot szolgálta, fontos adatokkal látta el a kommunistaellenes hírügynökségeket. A pörben a következő napokban mintegy hatvan tanút, kilenc szakértőt, köztük pirotechnikusokat. grafológusokat és mérnököket fognak kihallgatni. Leleplezések és ellenleleplezések a Stribrny és a nemzeti szocialisták költi hároméves szénszállítást afférban A Poiedni üst azzal fenyegetőzik, kegy leleplezi a cseh nemzeti szocialisták pártkasszájának pénzforrásait Prága, április 10. A prágai kémleli bíróság sajtótanácsa tegnap ismét foglalkozott az úgynevezett mutejovici szén-afférral. Striibrmy György képviselő ugyanis sajtópert indított Nejedly cseh nemzeti szo- öialisita vasutas-szervezeti aleinök ellen, mert egy hírlapi cikkben Nejedly azzal vádolta meg Stribrny képviselőt, hogy az ő vasúti minisztersége alatt az állam a mutejovici szón szállítása során károsodást szenvedett. Abban az időben ugyanis bányászsztrájk volt a köztársaságban s a sztrájkotok kijátszása céljából, akik csak külföldre irányított szén kitermelését engedték meg, a csehországi mutejovici szenet az osztrák államvasutak tudomásával Ausztriába szállították s onnét mint angol szenet hozták vissza Csehszlovákiába az állaim vasút szükségleteinek pótlására. A sajtóper már három éve tart, de még a tegnapi tárgyalásion sem tudták befejezni. A tegnapi tárgyaláson kihallgatták Janácsek gyárost, aki vallomásában azt mondotta, hogy Stribrny György öccse, Stribrny Ferenc állítólag kétszázezer korona províziót kapott, de ugyanakkor azt is állította, hogy a szénszálliíási szerződést abban az időben perfektuálták, amikor Stribrny már nem volt miniszter s igy a szerződést Franké miniszter irta alá. A tárgyaláson a két fél ügyvédije több tanúnak a kihallgatását kérte s ezek alapján a tárgyalást ismét bizonytalan időre elhalasztották, miután a vádlott Nejedly bejelentette, hogy e napokban három hónapi üdülési szabadságra utazik. Stribrny lapja ma a tárgyalássad kapcsolatban azt a feltűnést keltő leleplezést, közli, hogy az emlékezetes cseh nemzeti szocialista brünnii kongresszus után, amikor Stribrny Györgyöt a pártból kizárták, Stribrny Ferencet fölkérte egy bizottság, hogy a cseh nemzeti szocialista pártot a jövőben is finanszírozza. Ennek a küldöttségnek három tagja még ma is él és Stribrny Ferenc már ekkor bejelentette, hogy ő minden pénzügyi tranzakciójáról részletes elszámolásit tud előmutaíui s igy a 200.000 korona províziót is a Poiedni List szerint a nemzeti szocialista párthoz juttatta el. Stribrny Ferenc mind á maii napig ezekről a pénzügyi tranzakciókról sem a bíróság előtt, sem pedig a sajtóban nyilatkozni nem akart s a Poiedni List most bejelenti, hogy kilép rezervál'tságából. miután provokálták s igy senki sem veheti rossz néven Strihmyáktől, ha most védekezni fognak. „Stribmy Ferencet a tegnapi tárgyaláson nem hallgatták ká, mert a bíróság véleménye szerint kihallgatása a sajtóperre neon lehet befolyással, igy most — Írja a Poiedni List — mindenkinek ©1 kell ismernie, hogy teljes joggal kijöhetünk a valósággal a nyilvánosság ©lé.“ E bejelentés alapján tehát újabb leleplezések várhatók, mert hiszen ezen nyilatkozatokból kitűnik, hogy Stnibrayék még abban az időben, amikor a cseh nemzeti szocialista pártnak voltak a tagjai, a különböző tranzakcióikból jelentős összeget juttattak a cseh nemzeti szocialista párt pénztárába, mert a Poiedni List állítása szerint a cseh nemzeti szocialista parinak évi kiadása átlag 2 miliiilió korona, a tag dijakból azonban csak há-romnegyed- mihiő folyik be s igy a kiadások fedezetét ily módon kellett megszerezni. Elrendelték Schreiber elmeállapotának megvizsgálását Budapest, április 10. Abünügyi krónikában a kalapácsos gyilkosság ügye az utóbbi napokban háttérbe szorította a Schreiber-féle bűnügyet, amelyben azonban mára érdekes fordulat történt. Bubics Jenő dr. büntetöíörvényszéki vizsgálóbíró az ügyészség indítványára elrendelte a vizsgálatot és Schreiber Tamás Józsefet előzetes letartóztatás helyett vizsgálati fogságba helyezte és elrendelte elmeállapotának a megvizsgálását is. Érdekes, hogy a vizsgálóbírói döntéssel egyidejűleg Halász Lajos dr. és Szentpétery Gyula dr. védők azt a kérelmet terjesztették elő, hogy Schreiber többi bűnügyeit ne egyesítsék gyilkossági bűnügyével. Ennek az előterjesztésnek az az oka, hogy Schreiber a Lengyel Endre és kilenc társa ellen folyó bűnügyben is vádlottként szerepel, több közokirathamisitással vádolja az ügyészség, ezenfelül közokirathamisitás büntette cimén azért ig vádat emeltek ellene, mert egy postatakarékpénztári betétkönyvre elhelyezett egy pengőt a betétkönyvben hétszáz pengőre, egy másik könyvben elhelyezett egy pengőt 10.000 pengőre javított ki csalási célzattal. A védők attól tartanak, hogy ezeknek az ügyeknek a gyilkossági üggyel való egyesítése csak nagysokára eredményezhetné főtárgyalását és minthogy a főbenjáró ügyet szeretnék mielőbb lefolytatni, kérik az egyesítés mellőzését. Meg kell állapítani, hogy Schreiber elmeállapotának megvizsgálása semmi következtetést sem enged arra, mintha Schreiber büntetőjogi beszámithatatíanságát kellene feltételezni, ez a vizsgálat csupán a törvény azon intézkedéséhez való ragaszkodás, hogy főbenjáró bűncselekménnyel. jelen esetben gyilkosság bűntettével vádolt egyén elmeállapotát meg kell vizsgálni. Gyárkémények Schulz-féle épitésir»-to Bratislava, Laurinská ü