Prágai Magyar Hirlap, 1931. március (10. évfolyam, 50-75 / 2567-2592. szám)
1931-03-01 / 50. (2567.) szám
Krúdy uj regényéről: Solymosy Eszterről, amely uj megvilágításban tárgyalja a tiszaeszlári port A regényben benne lesz az egész akkori Magyarország Eötvös Károlytól Tisza Kálmánig lflM mArrfmB 1, vasárnap. — JOÓgis egy ékít tapasztalata után állítom, nem az a feltétlenül igaz emlbor, aM még1 noha neon legyintett meg gyermeket, ötött meg asszonyt, ve>rt Pejbe reménytelenül ostoba férfit. Példabeszédek Irta: Bethlen Margit r LÁNGOK 'Az Rossznak Szelleme hatalmas száxnycsa- pással szelte át a levegő-eget. Azután lebegve megálla az városnak fölötte ée miként gyermek fejéről az kalapot, úgy emelte föl sorra láthatatlan óriás kezével az házak fedelét és beléje pillantva belsejükbe, apró finom, lehellet-könnyü- ségii port hinte el. Ég ezt megismételő ahány városnak fölötte elvonnia. Minekutána pedig elmúlt vala egy kevéske idő, mindazon helyeken, ahol az Rossznak Szelleme járt vala, apró lángok csapának föl, zöld, sárga ,vörös, kék és más színekben égve, hol kisebbek, hol pediglen magasabbak és melegítenének, perzselének, sőt egyezer-másézor lángba boritanának magok körül sok mindent, aminek bizony, bizony jobb lett volna nem égnie. Met az lángocskák az szenvedélyek lángocskái voltak vala, amelyek mindahányan ott szunnyadozának az emberi lelkek melyiken és melyeket az Rossznak Szelleme porának hintésével életre ébreszt. Ég örüle az Gonosz, látván az termést, amely ezerszinekben játszva végig- vüirita az földön, amely fölött ő elhaladt vala. Mert az vörös lángok valának az harag és indulatos gerjedeleon lángjai, az sárgák pedig az irigység és kapzsiság színei. Zöld lángban az oktalan féltés ée ebből eredő bosszú éget, mig az kék szín az hideg számítás és nagyravágyás szivet dermesztő színe vala. Itt-ott azonban parányi kis fehér láng is villana elő, amiről az Gönce* töprenkede, hogy micsoda gerjedelemnok volna az visszfénye, mert tudtával semminemű szenvedélynek ilyen fénye nem volna, sem haragnak, sem bosszúnak, sem az mérges irigységnek, sem semminemű más, ő általa oly igen kedvelt rosszindulatnak. És mialatt az Rossznak Szelleme ilyen módon forga&L ezeket a* ő eszében, az Ur, kinek szemében ezer esztendő röpke pillanatként számit, akaratának erejével maga elébe szélitá őt. És sugár szemével az földre pillantva, szála emigyen: — Mit ceelekedél? Ée a* Gonosz berzenkedve az őt is lenyűgöző isteni hatalom ellen, fejét mélyen leszegve, fogát vicsorítva, álnok megbunyászkodással szóla: — Azt cselekedém, amire hatalmat adál. Nagyra növesztém azt, amit Te plántálál el az emberek szivében. Ha nem ez vala főlséges akaratod, miért nem oltál belójök egyebet? Nem az én hibám, ha ez nőve ki belőlük és nem más. Ég az ür, kinek szemében ezer esztendő olyannyit számit, miként az röpke pillanat, egy másodpercnek ezred részének tartalmának alatta bebunyá sugár szemét. Mikorcm pedig újra kinyi- tá azt, inte az még mindig előtte álló Gonosznak, hogy nézne le újból az földre, mely miként az szioes térkép, úgy terüle el lábunknak alatta. Ée az Rossznak Szelleme ámulva eszméié reá, hogy az sok tarka lángocska, melyet ő az emberek gonosz szenvedélyeiből gyujta föl, miként homályosédának el és olvadónak össze egy nagy, fehér világitó lángoszlopban, amely magába szíva őket és megemészté, hogy semmi salak, vagy színárnyalat nem maradna belőlük. És mintegy sűrű fátyolon át és mégis rogyo- gó rianással hallá az Urnák szózatát: — Az szeretetet fehér lángjában minden elég és minden megtisztul, még az is, ami rossznak szüle te és gonosznak induló. Ghrístus Urunk születésének utána az harmincadik esztendőt írták volna akkortájt. A HESPBRIDÁK ÁLMAI Tudva vagyon, hogy Herkulesnek tizenkét munkája közé tartozék az Eesperidák almáinak elrablása is. Nem is akaródzom ezen hosszú és fáradságos utazásnak leírásával untatni az olvasó közönséget, csak azon rövidke beszélgetésről akarván megemlékezni, melyet az iszonytató erejű hős az almának őrzőjével, lett légyen vala az sárkány, hótfejü kutya, vagy más bestefajzat, lefolytatott vala. Mert hogy miden vala az ő kinézése, .feje, orra, lába, farka és minden egyéb hozzátartozandósága, az vita tárgyává volna tehető, csak azon egy bizonyosságot tudni róla, hogy szörnyűségesen vén vala, úgyhogy az öregségtől fogai toronyhosszuságura növekedtek volna meg. Amin az nagyerejü hős igen eláimél- kodék, amikoron ezt inegláíá, mivel hagy tudá, hogy az őrzésére bízott almáknak kiváló tulajdonságok vala az fiatalságot adományozni az őket elfogyasztóknak. És megállván az vénség- nek előtte, megkérdező, hogy miért nem kóstol belőlük, ha nem többet, úgy hát egy csipetnyi harapást, amely visszaadá nékie az letűnt és keservesen siratott erőt és ifjontiságot. — Hogy több maradjon belőle — morgá viszsza toronyhosszuságu foga mögül az iromba alak. . , — És. ha nem terhellek véle, kinek számára őrződ ilíen nagy önfeláldozásssal ez édeshusu, gyönyörű gyümölcsöt? — kérdé az hős, tisztes illem tudással. És az véneég, nehezen fordulva oldalt, otromba, köszvényes lábain, imigyen felele, miközben ifjú szerelmeshez illendő pillantást vete vizenyős vöröekarikás szeméből az aranyszínűén pompázó, ragyogó almákra: —> Magamnak. Budapest, február 28. Nagyon régen volt, hosszai évekkel ezelőtt, hogy egyszer feljöttünk vidékről Pestre és az édesanyám távoli rokonainál szálltunk meg. A ház bénház volt a Nagydiófa-uccában, komor ház, engem megrémített rideg, szürke falaival, nedves lehelletü lépcsőházával. A lakásban sötétek voltak a szobák és dohosak, mintha sohasem hatolt volna be ablakukon napfény és világosság, szegénység és tisztáta- lanság lengte körül az egész házat, az udvart és a folyosókat. Ebben a naptalan, vigasztalanságot árasztó miHieuben hallottam először Solymosy Eszterről beszélni, a tiszaeszlári perről, Sarf Móricról. Sarf Móric édesapja és mostohája ugyanis Tiszaeszlár után ideköltöztek s egy gangon laktak anyám rokonaival. Mindazok a szó- és gondolati oszlány ok, melyeket felkaptam s mélyeket akkori értelmem még nem tudott kiegészíteni, úgy maradtak meg sokáig emlékezetemben, mint sötét drapériák. Csak sokkal később, évek múltán, értette meg felcsigázott képzeletem1 a tiszaeszlári rejtelmeket, amelyek mögött véres és fenyegető árnyak ingtak. Ezek a rejtelmek, a pesti gettó nagydiófa-uccui bér- házában gyakori beszéd tárgyat képeztek- * S most, miután már régen kávilágosodott előttem a ,ynagy perf‘ anyaga, egy óbudai csöndes házban Krúdy Gyulával beszélgetek Solymosy Eszterről. Ma-holnap egy fólszázada lesz, hogy e mögött a gyönyötrü, dallamos, magyar leánynév mögött, mint egy csaholó, fekete eb feltűnt a vérvád, a babona, amely nehezen töri a világosságot és árnyéka olyan szuggesztiv, hogy még a világgok, lelkek és elmék is nehezen tudnak megmenekedni előle. Krúdy Gyula regényt irt Solymosy Eszterről, a gyerekleány kis cselédről, aki ötven esztendeje eltűnt egy tászamedletti faluból és a falucska zsidóit vádolták meggyilkolásával A szenvedély, az edvafoultság rituális gyilkosság vád jót emelte a tiszaeszlári zsidó hitközség tagjai ellen és ezt a vádat vérváddá nagyítva és erősítve kiterjesztette egész Magyarország zsidó lakosságára. Nehéz elképzelni, hogy Krúdy Gyulát holmi szenzáció keresés, a felevenített és Tisza- eszlárra! halvány rokonságot tartó Dreyfus- ügy könyv- és film-tömegsikere csábítaná Szolymosy Eszter történetének megírására. Krúdy Gyulát, — akinek köd szerű, ezüstös fátyollal borított történetei mögött elevenen élnek a magyar udvarházak, a volt felvidéki és nyíri városok, egy eltűnt és letűnt kor összes embereivel és levegőjével, aki olyan mint egy régi kürtös hírnök, akinek szájában mesékké formálódnak a történetek. Solymosy Eszter alakja is csak azért érdekelheti, hogy Tiszaeszláron át bemutassa az egész kort, az akkori kedélyében felkavart Magyar- országot. Azt hiszem, nem érdektelen, hogy a magyar írás egyik legkitűnőbb művelője, milyen szemszögből és máiért Írja meg Tiszaeszlár történetét, az elfogultságot és azokat, akiknek szemére nem vont hályogot az elvakultság. Ez már azért sem érdektelen, mert Tisza- eszlár ötven év múltán is érdekli a külföldet, egy német lap már el is fogadta közlésre a regényt. — Miért foglalkoztatja önt Solymosy Eszter, Tiszaeszlár? — vetem fel a kérdést. — Nyíregyházai vagyok és gyerek- és ifjúkoromban találkoztam a tiszaeszlári per csaknem valamennyi aktív és passzív szereolőjé- vel. Közelről ismertem őket, felfogásukat, véleményüket, elfogultságukat és tisztánlátásukat. Ismertem az egész pert és mozgató- erőit, fiatalkori emlékeimé t írom meg ezzel a különös, sötét és rejtélyes háttérrel- Felvonul a regényben az egész akkori Magyar- ország, ahol sajnos csaknem kivétel nélkül mindenki szaturálva volt a vér vád tévhitével. Eötvös Károlytól Tisza Kálmánig keresztények és zsidók, urak és parasztok, mind szereplői a regénynek. A. tiszaeszlári ártatlan zsidók és az egyrészt lelkiismeretlenül felzaklatott, másrészt babonáitól szabadulni nem tudó néplélek és képzelet. Az is érdekes és azt is mondhatnám szimbolikus, hogy a tiszaeszlári per folyamán dőltek le a pandúr világ erős bástyái, akkor szervezik meg a megyei közbiztonsági rendszert és élők és holtak feletti szenvedélyes uralkodás kiesik a helyi hatóságok kezéből. Engem teljesen1 szabad, liberális szellői!?* ben neveltek, az én környezeteim, rokonaim távol voltak attól, hogy a rituális gyilkosságban pillanatig is bigyjenek. Nagyapám, idősebb Krúdy; Gyula, Szabolcs-vármegye tiszteletbeli főügyésze, a függetlenségi párt elnöke volt, a tiszaeszlári per alatt állandóan védelmet nyújtott a megye zsidóinak, ő tartotta bennük a lelket Kossuth szavaival, aki mikor tudomást szerzett a vérvádról, ezt írta Turániból: „Szégyen és gyalázat, hogy Magyarországon a zsidókat rituális gyilkossággal vádolják." A függetlenségi párt akkor szakadt szét és azokat, akik a zsidókat védték, elnevezték „sachterpáirtáiaki£-nak. Nagyapáim különben az utolsó szabolosmegyei, majd országos honvédparancsnok volt s itt halt meg Pesten egy honvéd menházban. — Regényemnek egyik legrokonszenvesebb főalakja, Schvmrtz Salamon, aki magára akarta vállalni Solymosy Eszter meggyilkolását. Még a vádiratban is ugv szerepelt, mint Tiszaeszlár legtisztességesebb, legbeosülelekiválő szer nátha és spanyol ellen. I sebb zsidója. Mikor a csendőrormester bekísérte, ez mondta róla: „Ez olyan becsületes, ha megtette, bevallja." Mikor azután pár hónapi fogság után magára vállalta a bűnt, abban a hitben, hogy ezzel segít fogságban sínylődő társain és megtörheti a vérvád hiedelmét, a biiró mosolyogva utasította el vallomását, nem akadt senki, aki elhitte volna, Schwartz Salamonnak, hogy embert alit- Scliwairtz Salamon Hiába, erőlködött. Ez a Schwartz Salamon egyik© azoknak a zsidóknak, akik a történelem tanúsága szerint életükéit is hajlandók voltak feláldozni, ha a zsidóság érdeked kívánták. — Valami történt azonban Tiszaeszláron, ami nem derült ki a tárgyalás folyamán, amiről nem Írtak az akkori magyar lapok, de amit sejteni lehet a külföldi lapok, a Tenips és a Times akkori ifcudósifásailból, amit fel is használtam a regényben. — Az ítélet úgy szól, hogy az egyetemi tanárnők megállapítása szerint a Tiszából kifogott hulla egy 14 éves bullája volt, ez a hulla éppen úgy lehetett a Solymosy Eszteré, mint másvalakié. Én azt hiszem, hogy nem volt Solymosy Eszteré. Voltak tanuk, akik azt mondták, hogy Gnody Géza, aki a vérvádnak azt mondhatnám értelmi szerzője volt, hetekig elbújtatva tartotta a leányt, állítólagos halála után. Bebizonyosodott az is, hogy a leány gazdája, Huni Andrásáé leánykereskedelemmel foglalkozott és az ő kezén tűnt el élve a kis szolgálóleány. Ezek a dolgok persze nem került ele tárgyalásra. A hullauszta- tás és biillaszáltrtás meséje tehát valószínűleg igaz. És ha igaz, altkor az még rosszabb szánben tünteti fel azokat, akik a vérvádat kovácsolták. Mert ha ez a hulla nem volt a Solymosy Eszteré s feltehetően valami temetőből, vagy bometani intézetből szerezték és felöltöztették az élő Solymosy Eszter ruháiba, hogy azután rituális gyilkossággal vádolják a tiszaeszlári zsidókat, arra nem lehet mentséget találni. Azok, akik butaságból és' babonából estek bele a vérvád tévhitébe, 'tulajdónk éppen nem voltak rosszhi szeműek, de voltak olyanok is, akiknek ez a „hecc" politikai karrier lehetőségét jelentette és ennek a karriernek reményében ütötték a dobot, amely dobszó 'akkor könnyen hirdethette volna az országos zsidóüldözést. Szerencsére a tisztánlátás győzött és a vérvádat el kellett ejteni. A védelem, majd a bíróság nem tehetett mást, minithogy feltette, hogy a boldogtalan szolgálóleány elemésztette imaigát. — Hogy máiért került élő Solymosy Eszter állítólagos hullája, annak az ás a magyarázata, hogy 5000 forint jutalmat ígértek annak, aki Solymosy Esztert élve vagy halva előkerül Ez a Mirdetée juniius 13-án, hat héttel Solymosy Eszter eltűnése után jelent meg a hivatalos lapban, de már május végén falragaszokon hirdették a városokban és falvakban. A buMausztatást és hulla,szállítást, ez az 5000 forint, ami akkor töméntelen pénz volt, jól magyarázza. — Az is baj volt, hogy a tiszaeszlári per idején nemcsak a keresztények zavarodtak meg, de a zsidók nem kevésbé. Mintha hirtelen hatalmas kő esett volna a fejükre. Tanácstalanul álltak az első napokban, sőt hetekben. Hetek múltak el, mig Eötvös Károlyt meghízták a védelemmel. De ez nem is csoda, a vád olyan valószínűtlen, annyira megdöbbentő és elképesztő volt, begy előbb fel kellett ocsúdná s osaik azután lehetett védekezni. — Ebben a nyomott levegőjű históriáiban, ■ahol tulajdonképpen mindenki elfogultan vagy elfogul alkuiul szenvedélyesen keresi az igazságot, ebben a korrajzban benne tesz a szabolcsmegyei hölgyek szerelme és Solymosy Eszter gyermeki szerelme is. A tiszaesalári IK£f23ffi8!355BHERÍSBl!*HgWK5!!SE5flBKSBSR®S3E Pannónia Szálló Budapest Vili., Rákóczi-ut 5. Elsőrangú szálló. Az előkelő családok régi. jóI hintevü találkozóhelye a főváros központjában, A legmodernebb felszerelés és minden kényelem. Fürdők. Hideg és meleg folyóvíz minden szobában. Mérsékelt árak. per csaknem összes lelki portrén élő minták és Dankó István híres, egykorú tollrajzai nyomán készültek. Solymosy Eszterről, ülj regényéről, amelyet rövidesen egy budapesti napilap kezd cl 'közölni folytatásokban, ezeket mondja Krúdy Gyula, néhány árnyalattal színesebben, elevenebben, tebilincselőbben, mint ahogy nekem sikerült visszaadni. A magyar irodalomnak etz a nagyszerű utasa, aki a képzelt postakocsin bejárta az ősrégi kúriákat és a régi Magyarország összes poros utóit, hogy az elfeledett és rég megholt dámákat és urakat életre hívja, most elérkezett a korfestésnek egy olyan fejezetéhez, melyben a zenélő órák édes hangját tul- kiábálja valami eszeveszett, zavaros lárma. A regény Krúdy Gyula szavai szerint uj világításban hozza a tiszaeszlári pert, amelyet Eötvös Károly tárgyilagos és izgalmas „A naigy pert-e után bizonyára érdeklődéssel olvasnak ma jd el mindenf elé. — Mik a további tervei? — Egy kis pihenés. A Tátrába akarok utazni, bejárni újból az egész vidéket, Késmárkot, Igáét, Podolint. Nem voltam ott a® uj államalakulat óta. Azt mondják, azóta sok minden megváltozott, de az emberek, a házaik, az uocák biztosan olyanok még, mint régen, mikor utoljára láttam őket. Ugye, azok csak á régiek? — kérdi tőlem elgondolkozva. — A vászon is a régi, elnyüJhetetlen, ma is Podo- linbéi hozatom a vásznat S ebben a pillanatban, azt hiszem, mindketten Szindlbádra gondolunk, a podoJdni kolostorra, Lnbomnirsky gróf ur arcképére a kof* több SKcJto&aolauv, g 1| *« b^sóHr pefffiayym-/ lostorban — arra a középkorias csendes városra, ahol van egy ucca, amelynek elején és végén bolthajtásba hajlanak a házak. A 'bolthajtás felett ablakok vannak és egy ablak mögött lakott valamikor ő. Lehet, hogy Po- dolin azóta sem változott és Krúdy Gyula úgy és olyannak talál majd mindent, mint ahogy könyvében Podolint és a Kárpátok aljai városkákat megírta. Ugylátszáik, most ás ezeket a csöndes váró© kákát szereti, itt a zajos Pesten kikereste lakóhelyül Óbudát, annak is legzajtalanaíbb, legosöndesebb részét, a Templom uccát, A lakásban régi fotöjök vannak és egy széles, rézből való francia ágy. A hotellakások emléke, a Royal-szállóból hozatta ide Knidy, ahol évekig lakott A nyugtalan, a vándoraiét emléke ebben a családias, megnyugtató és megállapodott környezetben. Ez a szállodai bútordarab, amely félemássá teszi az egész intenieiurt, valahogy, bármily furcsa, kicsit szimbolikáé összefüggésbe hozható — legalább az én érzésem szerint — a Krudy-regényekikel, ahol a legreálisabb dolgok valószerűtlen fényt kapnak s ez a valószerűtlenség különös, megejtő varázst ad nékik. Később, mikor visszagondoltam erre a Ihosz- szu, meghitt beszélgetésre, a templomucoai házra, úgy váltam meg ettől az élménytől, mint ahogy egyszer Szimdbádtól búcsúztam el, kicsit nehéz czivvel, a könyv utolsó lapjain. Szenes Erzsi. Felhívás a magyar mérnökökhöz Brünn, február végén. A brünni magyar műegyetemi hallgatók egyesülete íedhivja a magyar és jelenleg állástalan mérnököket, úgyszintén a tanul mányaiikat a közeljövőben befejező egyetemi hallgatókat, hogy a kataszter számára közöljék legrövidebb időn belül személyi adataikat, szakkörüket, elhelyezkedési igényeiket a Corvinja kataszteri bizottságával nyilvántartás céljából, Hogy a kínálkozó munkaalkalmaknál rögtön értésüké- tők legyenek. (Cím: Oorviuia Brünc^ Deutsche TechuisdLe Hochsöbu&e.) Forró tejjel kevert Podibrady savanyuviz ____ffiRA&jAl ________________________7
