Prágai Magyar Hirlap, 1931. március (10. évfolyam, 50-75 / 2567-2592. szám)
1931-03-28 / 73. (2590.) szám
4 ^RXGAI-MAG^ARHlRItaP 1931 március 28, szombat ffiine gyógyfürdőn az igazgatósági vendéglő és kávéház azonnal bérbeadó. Elismeri elsőrendű üzlet. Felvilágosítást ad Ungár Kálmán dr. fürdőtulajdonos, Bra- tislava, Stefaniková ul. 23. sz. ló két törvényjavaslatot elfogadjuk-e vagy nem. Miképpen volna kétséges, hogy saját akaratunkkal hozzájáruljunk ismét ahhoz, hogy népünkből újabb pénzeket szívjon ki a pénzügyi kormányzat és hogy ezt a pénzt a drégalátos Cseh- és Morvaországba vigye és hogy csak a cseheknek és morváknak csináljon'földi paradicsomot vízvezetékkel, vizduz- zasztós folyóutakkal, a 1 agesövezésekke 1. Ellenben egy kérdésem van a szlovenszkói és ru- snnszküi csehszlovák szeuátortársaimhoz, akiknek megbízottai a kormányban ülnek: meddig fogják nemcsak tűrni, hanem sja-f vazaüaikkal jóváhagyni az ilyen erkölcsi alapot nélkülöző gazdálkodást, amely Szlovén szk ér ól és Ruszinszkóról csak elvisz, meddig akarják választóikat hitegetni, biztatni az ígéretekkel? önök nem válaszolnak, mert nem is tudnak mit válaszolni, ám kérem önöket, hagyják abba a nép félrevezetését, inig nem késő. Vagy ha a becsületes férfiasságnak csak egy kis mákszeme van még önökben, mondják meg a kormánynak, hogy fi prágai rendőrség síéinek eresztette Gajda testőrségét Feloszlatták a cseh fasiszták Obrana nevű rohamszervezetét Prága, március 27. Gajda Rudolf volt tábornoknak tegnap este kézbesítették a prágai rendőrigazgatóság azon végzését, mely a csehországi fasiszták „Obrana“ egyesületét feloszlatja. A végzés indokolásában felhozza,, hogy az Obrana a közelmúltban a prágai Nemzeti Színház egyik operaelőadását kísérelte meg meghiúsítani és hogy' az egyesület vezetői tevékeny részt vettek a nemrégiben lezajlott nagyarányú filmdemonstrációkban. A feloszlatott fasiszta egyesületben katonai fegyelem uralkodott. A tagok bunkókkal, késekkel és boxerekkel voltak fölszerelve, sőt egészen regénybeillő, fantasztikus hüségesküt is kellett tenniök. Az egyesületet eleinte a csehszlovák hadsereg egy nyugalmazott tábornoka vezette, de a magasrangu tiszt később elveszítette a különös játékhoz való kedvet s így maga Gajda vette át fiatal párthiveinek irányítását. Ez az egyesület okozott botrányt néhány évvel ezelőtt a Wozzek Cimü opera előadásán a prágai Nemzeti Színházban és egész sor egyéb büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekedetet kövevett .el. A nemzeti szocialista párti Ceské Slovo a rendőrigazgatóság intézkedését azzal kommentálja, hogy fölöslegesnek tartja a feloszlató intézkedést, mert — a lap szerint —, az Obrana már régóta nem létezik a valóságban. Az utóbbi időben már legfeljebb uccai, vagy színházi botrányok révén adott életjelt magáról anélkül, hogy ezekkel a legcsekélyebb politikai eredményt is el tudta volna érni. 99 FENYERZEKENY az ily javaslatokat nem fogadhatják el és hogy a javaslatok elvetésével tiltakoznak Szlovenszkó és Ruszinszkó örökös megröviditésése énen. mini ahogyan mi is mindig tiltakozni fogunk! Talaj javítás, vizszabályozás S®1 oválisakénak úgy kell, mint az embernek a falat kenyér. A kormány eddigi működése e téren azonban semmi garanciát nem nyújt arra, hogy a mi területeink megkapják ezekhez a munkálatokhoz szükséges pénzösszegeket, ezért legnagyobb fokn bizalmatlanságom kifejezéséül a javaslatok ellen szavazom! Stadsla és Danko extsaimréia Füssy beszédét mindvégig nagy érdeklődéssel hallgatták nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypárti szenátorok is. A szenátus gyorsirási naplója szerint már a beszéd elején, amikor Füssv arról emlékezett meg, hogy mennyi termést hordtak el tizenhárom óv alatt az árvizek, Stodola szenátor hevesen közbeszólt: — Hát mit csinált a magyar kormány? Hiszen most kezdtük a Morva szabályozását! Füssy nyomban válaszolt: Én nem arról beszélek, hogy mit tett a magyar kormány, hanem arról, hogy mit nem tett a csehszlovák kormány tizenhárom év alatt. Majd mikor a szónok azt bizonyította, hogy a kormány e téren elkövetett mulasztásai nem nemzetiségi sérelmek, hanem egész Szlovenszkó sérelmei, akkor közbeszólt Danko (cseh agrár): — És miért nem meliorizált Magyarország ezer év alatt? Füssy: Aki ma született,, az nem alkothatott száz vagy ezer esztendő előtt. Különben is Csehszlovákiáról beszélek. Csehszlovákiának fizetek adót. Csehszlovákia tizenhárom év előtt született s a csehszlovák kormányok mulasztásairól beszélek. Vagy talán kolléga! ur Magyarországnak fizet adót? Amidőn a szónok arról beszél, hogy a Szornyemocsarat csap-olás helyett mozgófóny- képezték, ismét közbeszólt Danko (cseh agrár): — Ez is szükséges volt. Füssy: Az igaz, de az sokkal szükségesebb, bőgj- termőföld legyen és magtárak legyenek j a mocsarak helyén. Amint a szónok azt fejtegette, hogy m-i mindent lehetett és kellett volna csinálni. Danko még egy kísérletet tett a szónok megzavarására ezzel a megjegyzéssel: — Ugy-e, most Magyarországról beszél?! Füssy: Dehogyis, Csehszlovákiáról beszélek, a Szernyemocsárról; nem budapesti mozisok jártak ott, hanem prágaiak és csináltak mozit el vétel eket, pedig nem ez, hanem melioráció, talajjavítás kell. A közbeszólók „munkásságukat* *4 ezzel le- , zárták s különösen mélyen hallgattak Füssy beszéde végén, amikor éppen öhozzáj-uk intézte szavait. A jó kormánypárti szenátor urak azonban akkor — mint arany tollú költőnk irta: „magasszakállába kiki elméi védett ... “ — Népvándorláskorabeli sírt ta'áÜak égyallán. Ógya-Mró! jelenti tudóéit ónk: A kis Gh-tczy majorban. egy fu! óhom-okdombot szőlő aló r-igolitozlak s belvon centiméter mélyen emberi csontokra akad- !: !a-k, különböző helyzetben elihamfolva. Hét férfi- koponyát * egy női csontvázat tubáitok, « esouitvá • z'/.k meVett ezüst és bronz fűibe va’ókat. Valószínű- j nők tartják, hogy nép vándorlás ko-rabeit leletek, i Ettől a lelőhelytől ké'ezázőfven méterre néhány őse- i répurttáf ástak ki. A leleteik a komáromi Jókaii mu- i ze úrnőt gazdagítják. < Irta: Márai Sándor Párls, március 26.- Most már a közönség is megszokta, hogy a * fotográfusok minden esztendőben kiállitáeokát * rendeznek, mint a festők és szobrászok. Ezek- [ nek a fényképkiállit-ásokna-k éppen úgy van ® sajtójuk, szakértő kritikusaik, minta képzŐmü- ? vészeli tárlatoknak. Egy-egy művészi fénykép ugyanannyiba kerül, ha a műgyűjtő meg akar- 5 ja vásárolni, mint egy ismeretlen festőteketség c remekműve. Egyes fölkapott fotografus-tehet- " ségeket nemcsak a nagy lapok honorálnak már hosszú ideje sokkal gavallérosahban, mint leg- : drágább irómunkatársaikat, hanem a mügyüj- t tők i-s. Nem telik bele sok idő, s a párisi Luxern- . bourg-muzeum, m-ely a végleges halhatatlan- súgnak, a Louvre-nak előszobája, kénytelen r lesz berendezni egy termet a legújabb müvé- i szét, a fényképezés számára is. , Mindezt nem mondom lekicsinylő hangon, sem . pedig elégedetlenül, hanem elbeszélő hangon. Végignéztem Parisban a legmodernebb fotográfusok legújabb kiállítását. Lehetnek vagy két- tucatnyian, s ennek is csaknem fele magyar. S úgy vettem észre, hogy e nemzetközi versen • gésben a magyar anyag volt a különb. Landau • Erzsinek, Bándynak. Kertésznek néhány na- . gyón szép képét láttam. Ennek a művészetnek, l ha - ugyan az — ezt sem lekicsinylő hangon mondom, csak bizonytalanul, — titka abban van, hogy első látásra meggyőz a „valóság*4 eszközeivel. Oda megy le, szinte az epidermisz alá, ahová már csak nagyon finom műszerrel lehet eljutni, kézzel, íronnal és ecsettel soha. Megbízhatóan levájkál az anyagban a konstrukcióig, (tehát nem ábrándozva, mint az expresszionisták) & megmutatja a szerkezetet, mint a röntgensugár. Első pillantásra rögtön, mindent, elhiszek neki. Ha visszagondolok reá. bizonytalan leszek... Mikor eljöttem a kiállításról, s ezándéktala- nul engedtem áthatni magamon, amit láttam, azzal a válogatással, ahogy vizuális emléket enged, m-ondjuk egy vonatablak után, ieszii- rődni magában az ember, megkíséreltem állást foglalni ezzel az uj .művészettel szemben. Merthogy művészet szeretne lenni ez az újfajta fo- tografálás, s célja nem a valóság ábrázolása többé, hanem a konstrukció, az életmögötti anyag fölbontása, az tagadhatatlan. Valamilyen ellenkezést kellett magamban legyőznöm, mintha olyan társaságból jönnék, ahol nagy I szóböséggei már majdnem rábeszéltek valamire, — s mikor egyedül maradtam, magamhoz kellett térnem. A művészi érveknek micsoda gazdagsága, ez a különös bőség, ez a friss látás, a gép és az ember szemének ez a csodálatos összetanultsága! A csalódásig — nem, nem lehet hü! — hanem művészet,hü. De csak addig. ■, * Láttam tehát egy nagyszerű fehér lovat, amint valamilyen nehéz szekerei húz. Cinné í „A munka" lehetne, — szerencsére nincsen sem-' miféle címe, mert ott még nem tartunk. Lát- j tani két emberi lábat, meztelenül, bokán fölül, a bütykökkel és tyúkszemekkel. Megrendítő. Valamivel életnagyságon fölül. A gép már nemcsak kiváncsi, hanem bizonyos tudományos szakszerűséggel disznólkodik is, — a becsületei*, kedves, régi pornográf-fotókat fölváltja lassan egy komolykodó akt-művészet, mely a legnagyobb anatómiai intimitásokat tárja rend- . kívül meggyőző és tiszteletet-gerjesztő szakszerűséggel elénk, klasszikus áhítattal a test iránt, ahogy ez ősidők óta a szóprnüvészetek előjoga. De ami a görög művésznek és minden fajta művésznek a forrna és a vonal öröme volt. a harmónia boldogító tökélye, az a fotográfus- művésznek szakszerű demonstráció. Égy-egy testrészt, például két meztelen lábát, amint egymás mellett hevernek, fáradtan az élet üzleteitől, oly tárgyilagosan mutat be az uj fényképész, mintha ő fedezte volna föl, mintha soha előtte senki, az emberi lábat ilyen könyörtelen fenségében nem mutatta volna. be. Ebben a tárgyi!agotc-ágban va.n valami naiv. Nem ütközöm meg rajta, de nem is kábulok el tőle. Oly fölfedező mozdulattal mutatják be az emberi testet, mint valami nudista szigeten: a < nézőnek kedve lenne közbeszólni, hogy pár- i dón, oz nagyon szép, de ezt már láttuk ponto- 1 san így. Érdekes, de végre is... Láttam az Eifíel-tornyot, fölülről, egy autóbuszkereket, oldalról, egy kis hinta-lovat, hátulról, & egy leveli békát, alulról foíografálva. Ez a változatossága a szempontoknak föiüdit, de meg i& mosolyogtak Láttam négy öntöttvas kertiszéket, hátulról. Láttam egy női csípőt, profilban, hogy úgy mondjam. Láttam két férfikezet, fölnagyi tva, amint az emberiség legnagyobb tragédiája fölött tördelik ujjaikat, egy tragédia fölött, melynek elmondásához minden szó kevés. Láttam egy magyar ismerősöm balprofilját-. különös tekintettel fülszőreire, mintha az lenne a jellemzője mindennek, amit erről az emberről mondani lehet, hogy őszül a füle. Láttam a földalatti vasút két sínét, melyek e beállításban egy precíziós inga benyomását keltették, láttam őszi tájat beállítva kiborított cukortartónak s villát és kést, oly kegyetlen precizitással, hogy a néző szájában összefutott a nyál, s halkan fogadkozni kezdett: „Soha többé nem eszem mással, mint Henckel-víllá- vai.*4 Ebben a tárgyilagosságban különben is van mindig valami ordító, piakátezerü. Rögtön meg akar győzni valamiről, fölnagyitva és ordítva, — s ha figyelmesebben ódanézel, el kell ismerned, hogy csakugyan meggyőzött, légióként, mert már amugyi-s régen tudtad, amit itt ordit. A gép egyelőre'boldog és örül, hogy lát, s vissza tudja adni, amit lát, összevissza ugrál, mint egy félvad, alulról fölfelé és oldalról lefelé néz és örökít meg. az embernek kedve lenne odaszólni, hogy jól van, no, nyugodj meg már. A le mosolygott régi fotográfus persze unalmasan látta a világot, — szemtől szembe, j enyhe hajlammal a stilizálásra, körülbelül úgy, ! mint egy fölnőtt. Ez a megfiatalodott fotogra- ! fálás úgy látja, mint valaki, akinek szeméről lehullott a hályog, s nem bír -betelni a látás- képesség gyönyörűségével. Ezért olyan friss, amit ad, ezért olyan megkapó. Ezért olyan erőszakolt, őszintét!en és nyaka- tek-ert. Ezek nem fotográfusok többé, hanem költők. ’ Fényérzékeny költők, akik szavak helyett k-ülönösen -1 átott valóság-elemeket kennek a papírra. * A fotográfus körülbelül olyan viszonyban van a képzőművészettel, mint a fordító az íróval. Nem hiszem, -hogy tévedek. A boldogtalan emberek válfajához tartozom, akiknek sok dolguk volt. és sajnos, még ma is akad, fordítókkal. Talán megírom egyszer élményeimet e különös emberfajtával: félek, hogy azt majd nem fordítják le. Hogy rövid legyek, minden fordító, kivétel alig' akad, alkotó művésznek érzi magát, aki annak a zavaros és hanyag, zagyva és alacsonyrendü produktumnak, mely az iró műhelyét elhagyja, végre megadja az igazi, tökéletes, utólérhetetíen művészi foglalatot, visszavonhatatlanul kifejezi azt, amit az író csak homályosan sejtett és dadogva körvonalazott. Egy ismerősöm irt tavaly tavasszal egy regényt. Három fordító kért opciót reá, különböző nyelvekre. Ismerősöm megadta az engedélyeket, a forditók munkába kezdtek, eltelt egy év, az egyik fordító végzett a munkával, a regény meg is jelent idegen nyelven, a másik visszaadta a megbízást, hogy alaposabb tanulmányozás után nem lelkű-siti a dolog (mintegy színész a szerepet), a harmadik mélyen hallgatott. Ismerősöm irt közben egy újabb könyvet, s az esztendő eltelte után érdeklődött a harmadik fordítónál, hogy mennyire haladt munkájával? Fölháborodott választ, kapott- A fordító' közölte vele, hogy „elébb át kel! élnie a szöveget44 — (szóF'zerint) *— s az nem megy olyan gyorsan, mit is gondol?... Ismerősöm szerényen közölte a fordítóval, hogy időközben megírt már egy újabb könyvet, a régit el is te- ’ lejtette, s egy esztendő alatt talán csak „át lehet élni44 fordítás céljaira rongyos háromszáz ' oldalt? A fordító rögtön megsértődött, & azóta egyáltalán nem felel. Nem szeretem laikus írásokban a psyeboana- 1 iiiikus műszavakat, de fordítókkal és fotogra-j I fu,sokkal kapcsolatban elIenáU-hatatlanu! kínál-j 1 ja magát meghatározásnak az, amit az aj lélek- 1 elemezés ..verdrangitng“-nak nevez. Az ember <> nem lesz ok nélkül fordító, vagy fotográfus. S I ha már az lesz, nincsen ok nélkül, ha az Írónál < iróbbnak s mindenfajta képzőművésznél fes- többnek érzi magát... Vannak emberek, akik írnak, vagy festenek, ahogy tudnak, vagy. egy régi világban, becsületesen lefotografálták a meztelen kisgyermekeket és a mirtuszkoszorus meztelen kisgyermekeket és a mirtuszkoszorus arákat. Költő akkor kezdett lenni a fotográfus, mikor egy zagyva korban elhallgattak a költők. Vannak emberek, akik verseket fotográfiáinak. Nagyon élvezem, mit csinálnak, csak sajnálkozva sejtem is, hogy miért csinálják? Jobb szeretnék ők irni azt a verset, mint foto- grafálni! S fordítóm jobb szeretné, ha én fordítanám őt, mint, hogy ő fordít engem. Ezt megértem. S néha irigylem is őket, mert a kényelmesebb részt föltétlenül ők választották. 50 millió pengővel csökkentik Magyarország jövő évi költségvetését Budapest, március 27. (Budapesti szerit eszi ősé- günik tele f anj e-enbése.) Wökerle pénzügy mán i szte r a k ép visel ő-házba n ma benyújtotta a jövő évi költségvetést, amely a2 igazgatási és üzemi kiadásokat 1364 millió pengőben, a bevételeket pedig 1365 millió pengőben állapítja meg. A békeszerződésekből származó terhek tétele 1.2 millió pengővel emelkedett. Valamennyi tárca költségvetését csökkentették. A pénzügyminisztérium bevétele a költség- vetés szerint 5.7 millió, kiadása pedig 35 miliő pengővel csökken. A kiadások összcsökkené&e 33.2 millió pengő, a bevételek összosök'kenése 35.2 millió pengő, az öeszmegtakaritás 50.1 millió pengő. A beruházási kiadások 43.4 millió pengőt tesznek, ki, amelyek fokozhat ők lesznek a külföldi kölcsön felvétele után. Tegnap pincérnő, ma várttrnő London, március 26. Mrs. Rowley kiszolgáló1.eány egy harmadrendű téázópincöben. A íeázó a strandon van és igy természetes, hogy egyre szól a telefon és egyre Mrs. Rowleyt hívják a telefonhoz. — Mrs. Rowley, siessen, mert a vendég türelmetlen. — Jő, jó! — mondja Mrs. Rowley, egy harminc év körüli, jelentéktelen külsejű, agyondolgozott nő, aki harminc éve ellenére már erősen őszbe vegyült és oly fáradtan néz, mintha száz esztendőt élt és dolgozott volna. Csöndesen felsőhajt, megtöri! zsíros kezeit a kötényéibe és esetlen, nehézkes léptekkel a telefonhoz kaceázáfc. — Hallő, Mns. Rowley? — kérdi egy udvarias férfiiihang a telefondrót ellenkező végén. Igen, igen, ő maga és senki más; ő, a teázó pinoémője. — Very well, Mrs. Rowley, itt Peririns és társa ügyvédi irodája. Jő hírünk van az ön számára: férjének nagybátyja, Lord Langíord, tegnap Korzikában, ahol gyógykezelhette magát, hirtelen meghalt összes óiméit és vagyonát az ön férje örökli. Üdvözöljük, mint Írország peerjének nejét, Meath grófság Summerhii! várkastélyának úrnőjét és milliós v-agyon örökösét, és engedje meg, hogy szolgálatainkat a továbbiakban is felajánljuk ... Mrs. Rowleynek kihull a hallgató a kezéből Megtántorodlk és már-már úgy látszik elájul. Ám hátrahanyatlóban egyenest beleszédül a Dolly Express riporterének a karjaiba, aki máris kéznél van. Egyszerre megszólal: — Mid érez?... Nagyon meg van lepődve?... Mit fog most mindenekelőtt tenni?... És az öntudatát ismét visszanyert Mns. Rowley felkel a székről, Lady Lun-giforddá nő és... interjút ad: — Eddig szegény voltam, — mondja, miközben a riporter minden szavát Írja, — sőt nagyon szegény. Leánynevem O’Domovao-S'hei!. Ez az O’Dono- van-Shell-csalód sokkal régibb, mint a Rowley, a férjem családja. Mi O’Douovanok, egyenest a Hugenottáktól származunk! Kérem, S rja ezt meg. Egyébként... férjem ebben a pillanatban Ausztráliában egyszerű munkás egy farmon. SummerhiÜ várkastély, a mi uj tanyánk, valóságos csoda-vár. Gyerekkoromban voltam ott egyszer. És most egyszerre az én tulajdonom? Olyan ez, mintha álom volna. Először meg kell, hogy beszéljem a dolgot az ügyvéddel. Ma még itt. dolgozom, mint pincénnő. Ez az egész... Nos. és vájjon mivel szolgálhatod-e, uraim, teával, kávéval, csokolódéval? ... — Nem, hálásan köszönöm. Ilyesmire a riporter urnák ebben a pillanatban nincs ideje. — Futólépésben rohan ugyanahhoz a telefonihoz, amelyen keresztül a médium még csak néhány perccel előbb ir főrend nejévé változott, hogy lélekzetet sem véve villámgyorsan gépbe diktálja legfrissebb hírét. Félórával utóbb egész London a következő szenzációt olvashatja: „Tegnap pincémé, ma várkastély úrnője! Az uj Lady Langford egy teázó pincérnője a strandon Az örömhír valósággal földhöz teremtette és elájult. Csakhamar azonban magáhoztért, és a Daily Express-nek, kizárólag a Daily Express-nek interjút adott. Az aj lady Lan gined. —- mint ahogy tudósítónk jelenti- — észbontóan szép teremtés, alig húszegynéhány éves. graciózus mowiu latokkal, csodálatos kok bemenő fekete haj jal, amely haj korona alól uralkodó pillantást töveinek a nagy’ barmuízemek, amelyek elárulják előkelő, hugonetto — származását... Lady LangPord első pillanatban hitetlenkedve olvassa ezeket a sorokat. Azután odamegy ti tükörhöz és elgondolkozva vizsgálhatja benne a maga vonásait. És íme, maga a tükör is, — nyilván ugyancsak angol gyártmány, — meggy ürödés- sol ezt mondja: lady Laugford le csakugyan Anglia legszebb asszonya vagy. És lady Langtford elégedetten mosolyog.,, v
