Prágai Magyar Hirlap, 1931. március (10. évfolyam, 50-75 / 2567-2592. szám)
1931-03-18 / 64. (2581.) szám
1981 mircama 18, szerda. s nyilatkozat A Prágai Magyar Hirlap 50. számában, 1930 március 1-én, és 55. számában, 1930 március 7-én megjelent cikkeikkel kapcsolatban kijelentjük mi alulírottak, Tarján Ödön, minit a cikkek írója, és Fergá-eh Gésa, mint a lap felelős szerkesztője, hogy as idézett cikkeik tartalmával neon akartuk Stunda István képviselő urat becsületében megsérteni, akinek személye ellen semmi ellenvetésünk nincsen, úgyszintén személyesen sem ismerjük, és hogy az inkriminált állításokat én, Tarján Ödön, azért tettem, mert Stunda képviselő ur parlamenti fellépésével becsületemben sértve éreztem miagam. Ezt a nyilatkozatot azért teszem, mert Stunda képviselő ur is egyidejűleg kijelenti, hogy az a sértő kijelentése, mintha én, Tarján Ödön, tevékenységemért külföldi pénzeket kapnék, helytelen információkon alapult és pedig annál inkább, mert személyesen nem is ismerjük egymást. Mindkét fél kölcsönösen visszavonta a sértő kijelentéseket. Prága, 1931 március 13. Stunda István. Tarján Ödön. Forgáob Géza. . mi«i— niii—i———mi ■maii imin un la kosa Pál 50 ém Pozsony, március 17. Szlovenszké és Bnszfin- szkó tekintélyes vezető pénzintézete, a Duna- i bánik holnap házi ünnepet ül: Kadosái Pál a!elnök-vezérigazgató március 18-kán tölti be 50. életévét. Az ünnepségnek, amely bizonyára a legmelegebb formák között fog végbemenníi, az ad a ‘bank falain túl emelkedő jelentőséget, kegy Kadosa Pál élete 50 esztendejéből csaknem két évtizedet, alkotó ereje és építő tálén túrna teljét a Dunabaníknak s így Szlovén.- szkó közgazdasági életének adta. . Mindössze 31 esztendős volt Kadosa Pál, amikor fiatalos bátorsággal, de beigazolt ihiiva- toírsággal megvetette alapjait Pozsonyban a .Ny ugat magyarországi Bankegyletnek. 1912-ben történt az alakulás 400.000 korona alaptőkével s az u.j kisbank, mindössze két tisztviselővel megkezdte működését. A fiatal bankot s vele fiatal igazgatóját rövidesen, már 1913-ban komoly éietpróba elé állította az egyre súlyosodé kritikus idő, de a próbát mindketten derekasan állották ki s nemcsak ezt a kritikus periódust, hanem az elkövetkezett háború ezernyi nehézségét is végigbirták. A bank nemcsak megélt, hanem meg tudta találni a fokozatos fejlődés tehetőségeit is s a háború végével már egymilliós alaptőkével dolgozott a Ny ugatni agyarországi Bankegylet. Az áilamfordulat után Kadosa Pál bankja 1919-ben Dunabankra változtatta cégét és egyidejűleg jelentős alaptőkeemelést vezetett keresztül: 1 millióról 12 millióra. A Dunabank és vezérigazgatója az uj erő- osoporlos itassál világos bizonyságát: adták, hogy teljesen í elásni érték az idők változásában jelentkező uj feladatokat s a szlovenszkói közgazdasági élet nehéz átmeneti éveinek lezártával, 1924-ben és 1925-ben nagy árnyékában bontakozott ki az a fejlődés, amelyet egy céltudatos épifőakarat hívott életre. Kadosa vezérigazgató helyes érzékkel fogott bankja fiókhálózatának kiépítéséhez, ami teljes mértékben sikerült is neki: ma már a Duna banknak 17 fiókja és 7 afiliációja működik Szlovanszkón és Ruszinsakóban, köztük a. tekintélyes Yágvö'gyi Agrár és Iparbank 100 millió és a, Liptói Hitelbank 40 millió betét- ál Yunánnyal. A mesteri kézzel irányított fejlődés ós növekedés azóta is állandóan tart, amit a legbeszédesebben illusztrál, hogy a Dunabanknál és a fi.'iáidéinál elhelyezett betétek összege ma már túlhaladja a fékmlliárd koronát, Mér plasztikusakban állítja elénk a fejlő- d-t az a másik adat, hogy négy év alatt kétszer duplázódott meg a Dunabank betétjeinek összege. Ezek a valóban hatalmas eredmények a legbeszédesebben dicsérik Kadosa Pál elismert nagy koncepcióját, széles horizonton mozgó óles elméjét, jellegzetes gyors, tiszta látású ítélő vé11 és fáradhatatlan munkaikedvét, amelynek minden villanását kemény céltudatosság jellemzi. Européer és az a bankvezér, aki az esze mellett a szivére is hallgatni tud. Érdeklődését és bőséges energiáit nem' korlátozza csupán a banktevékenységre, Kadosa Pá| neve a kulturális életben is jóesengésü név. Megértője és támogatója a nemes irodalmi és művészeti törekvéseknek. Hirlap .írással kezdte s a mindig újat mondani tudó tehetséges újságíró kvalitásai a múlt betekben is megmutatkoztak éppen a P. M. H. hasábjain megjelent közgazdasági cikkében. Fiatal éveiben könyvet is irt Kultúra és keA Viking bálnavadászhajó Kirobbant Nyolcvan meztelen ember hét napja aszó jégtáblákon várja a segélyhajókat A íilmlelvétel kulisszái helyett borzalmas tragédiát produkált a néma ellenség Száznegyven ember pusztulása Newloundland partjain St. John® (Newfoundlaud), március 17. Borsi Islandról, a Newfoundland északkeleti partján fekvő kis szigetkéről az a jelentés érkezik, hogy a Viking nevű bálnavadász hajó, amelynek fedélzetén volt Varrick Frissell filmregiször is, robbanás következtében elpusztult. A robbanás a gőzöst a .szó szoro-s értelmében darabokra tépte, úgyhogy a legénység egy része már a robbanási katasztrófa következtében pusztult el. A szerencsétlenség színhelye körül rengeteg leszakított kar, láb és olyan emberi törzs úszik a vizeu, amelynek fejét leszakította a robbanás. Sokan abban reménykednek, hogy a legénység egy része megmenekült ós úszó jégtáblákon várja sorsának alakulását. Newyork, március 17. A Viking gőzös a legújabb jelentések szerint egészen a viz színéig leégett. A legénységnek azon tagjait, akiket 'Sikerült megmenteni, rendkívül súlyos sérülésekkel szállították a szigetlakók házaiba. Az emberéletben bekövetkezett veszteségről megbízható adat még nincsen. Sokan megmenekültek ugyan, de nem tudtak szárazföldre jutni és úszó jégtáblákon kerestek menedéket. Ezeket az a veszedelem fenyegeti, hogy a tenger árja kisodorja az aszó jégtáblákat a nyílt vízre. A mentőcsónakok nem merészkednek ki a jégtől zajló vízre. A kormánygőzösök, amelyeket azonnal a szerencsétlenség színhelyére rendeltek, csupán kedden éjszaka érkezhetnek meg. A szerencsétlenüljárt gőzösön volt egy filmexpedició vezetője is, Varrick Frissel regiszőr, akit a filmkedvelő közönség két nagy filmjéből, a Néma ellenségből és az Észak vikingjeiből ismer. Az időeíőtti robbanás Newyork, március 17. Csak most érkeztek az első fontosabb jelentések az északi tenger borzalmas katasztrófájáról, amelynek a Wiking bálnavadászhajó esett áldozatul. A jelentés szerint a katasztrófa a hétfőre hajló éjjelen, tizenegy éra tájban következett be, amikor a legénység nagyrésze imár kajüttjei- ben pihent. A gőzös erősen be volt fagyva s ezért a hajó parancsnoksága úgy határozott, hogy kedden a jégtáblákat szétrobbantatja, hogy ilymódon a jégbe fagyott hajónak csatornát torjenek a nyílt viz felé. Ezt a ritka robbanást akarta Varrick Frissel filmre felvenni. Ugyiátszik, hogy amikor a robbanóanyag-készletet szétosztották, valahogy szikra juthatott az egyik dobozba. A katasztrófa pillanatok alatt játszódott le. Óriási robbanás ereje rázta meg a hajót s a robbanás a ha jónak egész hátsó részé t leszakította. Az explozió húsz embert, akik a közelben levő kajütökben pihentek, azonnal megölt. A hajón óriási lángoszlopok csaptak föl. Akiket a robbanási katasztrófa még életben hagyott, kétségbeesett igyekezettel kísérelte meg a menekülést. Hiányos öltözékben levő emberek szaladgáltak ide-oda és az égő hajóról leugráltak a jégtáblákra. A jégtáblákat azonban a robbanás kimozdította helyükről s lassan megindultak a nyílt viz felé. A szárazföldről is észrevették a hatalmasan felcsapó lángoszlopokat. A robbanás megsemmisítette a hajó szikratávíró-állomását ' is, úgy hogy az S. O. S.-jelzést nem lehetett leadni. Mikor a hosszai sarki éjszaka oszladozni kezdett. a parton összesereglettek tisztán láttak több alakot^ akik a parttól több mérföld- nyire egyik jégtábláról a másikra igyekezték. A szerencsétlenek közül idáig azonban csak nagyon kevésnek sikerült elérnie a nyolc mérföld nyirc fekvő partot. Ezek a teljes kimerültség állapotában vannak és semmi közelebbi felvilágosítást nem tudnak adni a katasztrófa okáról és körülményeiről Többen el is pusztultak a hajóról a szárazföldre vivő utón, mert vág}7 égési sérüléseik voltak túlságosan súlyosak, vagy pedig végső kimerültségben pusztultak el. Mintegy nyolcvan ember fel is adta a kétségbeejtő kísérletet, hogy partra jusson és most ingben és alsónadrágban, a legkegyetlenebb északi hidegnek kitéve várják a jégtáblán a meníőhajó megérkezését. reskedelem címmel, sok eredeti mondanivalóval. Kadosa Pál érzi a. hatalom mellett a kötelességeiket is, jószívű támogatója az emberbarát mozgalmaknak és a szociális munkára irányuló törekvéseknek. Ereje teljében lévő, csaknem fiatalnak mond ható ember, aki meg sokat végezhet, soka t; építhet és sokat segíthet! ÜST JÍ8Í ilÉr ül Prága előkelő Tabarinja a Hotel Esplanadebán. Elsőrendű attrakciók — Táncestély naponta 20 órától — Török kávészalón 17 órától Telefon 288-41. Telefon 288-41 Minden vasárnap é* ünnepnap tánctea. csak .27 éves Frissell már jeles nevet szerzett A végzetes Hhnexpednció Newfoundland kormánya- éppen ugv, mint a lakosság nagyrésze, amikor az első jelentések megérkeztek, a hirt egyszerűen filmreklámnak j gondolta, hiszen tudták, hogy a hajó főleg egy fiknexpedició céljából cirkált az északi vizeken. Csak hétfőn délután szaladt Id a Foundation Franklin nevű gőzös, fedélzetén orvosokkal, gyógyszerekkel és betegápoló nővérekkel. Amikor a későbbi jelentések a katasztrófa mértéket még nagyobbnak tüntették fel, akkor küldték ki a Sagona nevű gőzöst is, amely élelmiszereket és ruházatot is vitt magával. A két gőzös azonban legfeljebb 4S órán belül érkezhetik a szerencsétlenség színhelyére, úgyhogy az' a szerencsétlen 80 ember mind halálra fagy, amíg a gőzösök megérkeznek. Hogy a katasztrófa mértéke még teljesebb: legyen, az utolsó órákban vihar állott be, j amely a jégtömböket a nyílt tenger felé hajtja. Minden méter, amit a boldogtalanok életük kockásává val jégtábláról-jégtáhlára való ugrálással j a szárazföld felé nyertek, most. ilyen módon elveszett, sőt távolabb vannak a parttól, mint a robbanás pillanatában- A partvidék lakosságának pedig tehetetlenül kell néznie, hogy miként pusztulnak el a rettentő sorsra szántak. Horse Isi and. ahol a borzalmas katasztrófa lejátszódott. Néwfotmdland észak-keleti csücskében a White-Baiban . fekszik, egészen közel Greenly Islandhoz, amelyen Kölil, Hünefeld és Ficmauritze az Atlanti Óceán legyőzése után kikötöttek. A szigetecskén három család lakik és nincs orvos. A Viking bálna,vadászhajó egyszerű fagőzös, amelyet 1881-ben építettek. Március 9-én hagyta el Newyorkot 138 emberrel a fedélzetén. Köztük volt Varick Frissell filmregisszőr. Harry Sar- gent, híres sarkkutató és Penrod filmoperatőr. A magának északi vidékek felfedezésével és északi tárgyú filmek kidolgozásával. A múlt évben kezdte meg a Fehér mennydörgés című nagy filmjének kidolgozását, amelyben észak jégcsodáit akarta vászonra hozni. A bálnára megindult tavaszi vadászatok alkalmát akarta fölhasználni, hogy filmjét befejezze. Sem őróla, sem kísérőiről nincs semmiféle értesülés. ' Repülőgépek a mentőszolgálatban Newyork, március 17. A. newfoundlandi kormány a Foundation Franklin és a Sagona után hétfőn este még az Imogene jégíörőhajót is kiküldötte, amely a jégen való áttörésre jól föl van szerelve. Valószínű, hogy ez a hajó éri el elsőnek a katasztrófa színhelyét A mentés eredménye teljesen attól függ, vájjon valamelyik hajó kedden az este beállta előtt elérkezik-e a szerencsétlenség színhelyére. A harmadik éjszakát ugyanis valószínűleg senki sem tudná már kitartani a csupasz jégen. A kormány éppen ezért azt is tervbe vette, hogy a reggeli derengésben repülőgépeket küld ki és ezek kísérletet tesznek arra, hogy a jégtömbökön kikössenek s ha pedig ez nem sikerük orvosszereket, élelmiszereket és főleg meleg ruhát fognak aládobálui. Fór so Isi and ezikratáviróállamása, amelyen egy asszony teljesít szolgálatot. 24 óra óta egyfolytában dolgozik. Parancsot kapott, hogy a. megmenekültek neveit azonnal jelentse és tegyen arról is jelentést, hogy milyen segítőeszközökre van a legsürgősebb szükség. Legutolsó jcleu- tése szerint idáig hatvan ember érte el a partot, közöttük többen borzalmasan megcsonkítótt. állapotban vannak. Ablakából még sokakat figyel meg és látja, hogy7 mint iparkodnak a part felé, sebesült társaikat magukkal vonszolva.. munkáspárti képviselő a kormány ellen szavazott, harmincöt pedig indokolatlanul távolmaradt az ülésről. Az ellenzék természetesem hatalmas ovációval fogadta az eredményt, ele MaeDonald Raldwiii kérésére nyomban kijelentette, hogy a vereség csak véletlen müve és a kormány nem von le belőle semmiféle konzekvenciát. Sokáig fog tartani, amíg a választási törvényjavaslat njria az alsóház napirendjére kerül Bukarest, március 17. Pop o viéi Mihály i román pénzügyminiszter tegnap Palásból I visszaérkezett Bukarestbe és a királynál: való audiencia után azonnal beadta lomon-1 dúsát. Mint ismeretes, Popovici a román kölcsön ügyében tárgyalt Parisban és síké- ; riilt a kölcsön második részének azonnali j folyósítását elérnie. Egyelőre uein lehet tudni, hogy mi volt a lemondás közvetlen oka. Bukarestből érkezett jelentések szerint a néhány nap előtt Londonból visszaérkezett Tituleseu átveszi a külügyi tárcát és Mironescu, aki eddig miniszterelnök és külügyminiszter volt, ezután miniszterei-1 nők és pénzügyminiszter lesz. Az utóbbi hónapokban a román külpolitika fejlődése megmutatta, hogy újból erélyes kiilpoÜti j kába kell kezdeni, mert a hangulat a kííl- i földön Románia iránt lényegesen megromlott és a gazdasági depresszióval küzdő állam a külföldön nem tud támogatásra találni. Egyes, jelentések szerint Mironcscu nem sokáig marad miniszteriéi nők. A múlt héten már bejárta az európai sajtót a hir, hogy lemondott, de az utolsó pillanatban az információ tévesnek bizonyult. Károly király nem híve Maniunak, aki ugyan előkészítette visszatérését, de azután nem beír esel te a király au tok ráki politikáját. A helyzet azonban ugv alakul, hogy Maii in nélkül a párásrtpárt szétbomlik és a kormány nincs biztos kézben, ugv hogy Károly királynak elveivel ellentétben mégis vissza fog kelleni hívnia a mellőzött politikust. A Labour Party veresége az alsóházban Politikai meglepetés Londonban - fin incidens nem tár kdvethezményekkel London, március 17, A kormány t az al- j sóház tegnapi ülésén váratlanul óriási ve- j reség érte. A választási reform törvényének vitáján 246-an a kormány elten és I 242-en a kormány mellett szavaztak. Á szó- haniiorgó kérdés a választási reform tör-1 vém javaslatának negyedik cikkelye volt, j amely az egyetemek választójogának meg- j szüntetését helyezi kilátásba. A komzérva-; tir párt ellenzi ezt a javaslatot, A veresé- j get maga a kormánypárt okozta, mert két | átcsoportosítások a román politikában Popovici lemondott — Titetescu külügyminiszter lesz?