Prágai Magyar Hirlap, 1931. február (10. évfolyam, 26-49 / 2543-2566. szám)
1931-02-08 / 32. (2549.) szám
W&í február 3, raisárua'p. 9 HETI REVÜ írta: SZENES ERZSI Budapest, február 7. A cróniqueur ezen a héten nem kivin,)* kom- m-entálaii a hét aktuális eseményeit, néhány •művészeti, művészettel é» irodaiommai rokon esemény, kérdés foglalkoztatta, azokat jegyezte föl naplójába. * A Jászai Mari ,,Emié leiratok” után most jelent meg Lehel István „Jászai Mari utolsó szerepe” című könyv. A hív Eckermann föl jegyezte ebben a könyvben azokat a gondolatokat, ezavakat, amelyekkel a nagy tragika elbúcsúzott az élettől. Ezek a gondolatok mélyebbek, ■emberibbek ós megrázóbbak azoknál a gondolatoknál, a.raelyeket Jászai Mari Magyarország első színpadán, több, mint ogv félévszázadén át, megszólaltatott. Ebben az utóké szerepben, ahogyan meghalni készült, megrázóbb, trági- ■kusabb és emberibb volt, mint bármelyik so- ■phoklesi, vagy shakeepearei hősnő. Mintha, egy tüzoszlonszerü lángolás lett volna az ogébZ ember, makacs, erős tüzoszlop, amelyet egy láthatatlan erő folyton táplál, olyannak tűnik, mintha sohasem tudna elfogyni s azután egyszerre, szinte észrevétlen, egyre rohamosabban apadni kezd az ereje, hatalmas tüzoezlop, melynek végül is nem marad több lángja, mint egy olaj mécsesnek és egy kérlelhetetlen pillanat ezt az apró lángocskát is kioltja. Qb, talán semmilyen halál, életben, könyvben, vagy színpadán nem hatott igy rám. nem kavart föl ennyire, mint Jászai Mari halála, utolsó percei, ahogy a •halálig érkezett. Mennyi szín van itt és mennyi gondolat, egy tragédia olyan szcenirozásbau, ahogy Jászai Mari képzelte, rendezte volna a görög és éhabespearei tragédiákat, trükkök ; ■nélkül, csak a test ée a hang erejét ée színét: kihasználón ,minden mesterkedés nélkül és a •háttérben ne legyen más, mint sötét, fekete.! •nehéz bársony függönyök. Montaigmetói tanult! ■meghalni, úgy, ahogy Montaigae óhajtotta, j munka közben, úgy akart meghalni ő is, az utolsó pillanatig az élet dolgait végzőn. Néró akart ágyban feküdni, bár jártányi ereje alig volt már, fejedelmien, fehér ruhában, homlokán fehér fátyollal várta a halált és a szája, •hetvenhétóves korában, a halál előtt élőbb, szebb és frissebb volt, mint bármikor. „.Ez az ■arc nem volt öreg- és nem volt fiatal. Természeti csoda volt. Kor-talan és nem-telen volt ez az arc. Az emberi lélek szépséges tükre volt”, — írja Lehel István a könyv előszaváéban a haldokló Jászai Mariról. A fehér fátyol! A halál előtt is hü maradt hozzá, az életben is olyan szívesein járt így febérfátyolosan. Színpadon csak egyetlen egyszer láttam, hetvenkétesztendősen, 1921-ben Becsben a Színházi Élet által rendezett magyar estén, Petőfi- és Ady-verseket szavalt a legzeneibb és legkifejezőbb drámai hangon, úgy, ahogy sem előtte, sem utána nem beszélt senki magyarul. De az életben, néhányszor láttam öt Mint aprócska leány Rajecfürdőn és Rajecen, ahol koesikázni szokott. A rajeci Ringen és a poros falusi uccákon száguldott végig a kocsija. Fehér fátylának lobogá-sa, királynői tartása és elfelejthetetíeu büszke tekintete ott élnek gyermekkori emlékeim között, ahogy gyermeki' szivemmel megsejtettem, hogy ez az idegen gyönyörű asszony, akinek nevét körülöttem áhítattal mondták ki a falusi emberek, egy királynő. Jászai Mari akkor már túl volt a hatvanon. Egy fiatalember kísérte állandóan, a fiatal fürdőorvos (ma ez a fiatalember, úgy tudom, Berlinben orvostanár) —- talán oz volt az igazi ezerelem, amelyhez Jászai Mari hatvanévesein jutott ©i, a saját vallomása, szerint. Ötvennégyéves volt, mikor először tűnt fő! a színpadon szépsége, addig észre sem vehették, hogy ezép is, ragyogó, mert mindig öreg, vagy toprongyos szerepeket játszott — Herczeg Ferencnek köszönhette ezt, a Bizámc-nak, melyben Irénét szem é 1 y. eshet te. „Ez a szépség nem volt erotikus* szépségekre bujtó. Ez a szépcég fölül lebegett minden elérhető és idegizgalmak- ra váltható szépségen. Isteni szépség volt, elérhetetlen és megfoghatatlan. Emberi szépség volt, hódolatra kényszerítő ós félelmet keltő. Á művészi alkotás szépsége volt.” Csodálatos asszony, csodálatos élet. csodálatos egyéniség. Túlméretezett erényeiben és hibáiban, olyan volt, amilyennek a színházat akarta, nem életmásolónak, hanem az élet szintézisének. A sűrített élet, a szintetizált élet, lobogott, tombolt benne ezünetlen ée nyugalom- talan. Eltűnt életének és eltűnt művészetének ez az élete visszahívott, lerögzített rajza, fájdalmat ébreszt bennem. Fáj, nagyon fáj, hogy nem láthattam Jászai Marit, mint Elektrát, mint Lady Macbethet, nem láthattam, mint Geftru- dist. mint Medeát, hogy csak egyetlen egyezer hallhattam orgonahangját, amelyben benne volt a napfény és a vihar, a természet és a lélek összes csodái, villanásai, rezdülései. Áz életben olyan kevés megállító dolog van, kevés külső dolog, amely gazdagít. Azért nehéz megbékélni a gondolattal, hogy Jászai Mari még élt az én" életemben, élete határa közös volt az én kezdő és fejlődő életemmel és művészetének ragyogásából alig juthatott reá,m több, mint egy nyalábnyi fény. Mintha régeú előttem élt volna. Pótolhatatlan veszteség e%. Generáeiómboli emberek, akik úgy, íűiht én, nem élhettek, nem éltok Pesten és nem hallhatták Jászai Marit, úgy érzem, ugyanezt a fájdalmat fogják érezni Lehel István könyvének olvasásakor. Mi, akik nem hallhattuk Jászai Marit, szegényebbek vagyunk, miót azók, akik hallották. Mint ahogy szegényebbek azok ifi, akik elkerülték azt a föd emelő, megrendítő élI A I SALVATOR 1 FORRÁS 1 ruéuyt, amit Duse ét* Anna Pavlov a adott * A Nyugat irodalmi szalonjában (amelynek ismertetésére legközelebb vissza óhajtok térni) Kosztolányi Dewő a versről és a vers kulisszatitkairól tartott fölolvaeáct. Ennek során fölvetődött az a kérdés, érthető-e a verő, vagy érthetetlen. Kosztolányi Deaaö ezerint, egy magasabb értelemben, a vers ©e nem logikus se nem érthető. A vita egy másik alkalommal folytatódott, mikor is Uferv Tibor megvédte a verset az érthetetlent ég vádjával szemben. Amiről Kosztolányi beszélt, az neon a vers értbe tétlenségé, hanem megfoghatatlansága. Az a különös, ha szabad így mondanom, tér- mészetfölötti erő, amely a vers egyes szavait összeköti, amely ezeknek a szavaknak különös varázst ad, teljesen elkülöníti őket a prózai szavaktól, még akkor is. ha azok külön-külön a leghétköznapibb szavak, minden ünnepélyesség hijján valók. Ami a verset verssé teszi, függetleníti minden prózaiasságtól, az az a rejtély, amire a költő is csak kivételes pillanatokban talál rá önmagában, de hogy hogyan talál |[ rá, az a költő előtt is örökre titok marad. Hogy a vers érthetotlensóge, a szónak reális, valódi értelmében szóba jöhet, az azoknak a nem túlságosan lelkiismeretes, nem egyezer azonban nagyon tehetséges, „mai” költőknek köszönhető. akik az uj, a más utáni hajszában abba a tévhitbe estek, hogy azt képzelték, hogy néhány illogikus kép fölvonuitatása egyértelmű a verssel. A kritika sokáig értelmetlenül állt ezelőtt a gyakran megtévesztő „költészet” előtt r> mert nem merte azt mondani, hogy nem költészet, azt mondta, hogy érthetetlen. Vagy tovább megyek. nem merte azt -sem mondani, hogy érthetetlen, mert attól félt, hogy ráolvassák, hogy megakadályozza a gyakori rosszuliétet, fejleszti a magzat csontképződését, nélkülözhetetlen terhes és szoptató nőknél* elmaradt a kortól Abban a pillanatban, amikor a költő tudatosam arra törekszik, hogy illogikus képeket írjon egymáe mellé, legyenek ezek a képek bármily étépek és plasztikusak, akkor ez már nem más, mint blöff. Mert igaza van Kosztolányinak, a versnek nincs külsőleg ellenőrizhető, értelemmel hozzáférhető logikája, de a versnek egy belső törvénye van, szigorú vas-törvénye. A képek úgy rajzanak föí a költő képzeletében, mint egy fölhessegeteti madárra], melynek egyik tagja sem akar a másiktól elmaradni és mind egyazon cél felé tör. A vers, a jó vers megmozdíthatatlan, sem hozzáadni, sem elvenni nem lehet belőle egy jottányit sem. Hogy hogyan reagál a versre az olvasó, as megint más kérdés. Minden fogalom csomó képet ver föl a fantáziánkban. A költő, amikor verset ir, egész seregét látja a képeknek, ezekből a képekből válogatja ki pontos megfelelőjét annak az érzelmi állapotnak, amelyet feá akar fejezni. Ha az olvasóban a vers olvasásakor nem nyílnak meg ugyanazok a horizontok s a verssorok nem verik föl benne ugyanazt a víziót, amely a költő képzeletéj, foglalkoztatta a vers születése pillanatában, akkor a x’en= olvasó előtt örökre zárva maradnak & vers szépségei. Egyszer tanulmányt akartam írni arról, hogyan kell lírai verset olvasni. Mert sokan sohasem jönnek rá a nyitjára ós úgy dörömbölnek rajta, mint égy zárt kapun. De az értők előtt is gyakran maradnak rejtve egy-egy vens szép- ségei, gyakran homályban marad egy költő. Egy-egy ilyen homályban maradt vers, vagy egy költő egész oeuvTeje egyezerre ki világosodik előttünk — mint rejtett írás a tűz fényénél —, fényt ós ragyogást kap és nem tudjuk megérteni, hogyan volt lehetséges, hogy ugyanezek a sorok azelőtt nem szántottak végig rajtunk. Kivételes órák, kivételes percek ezek, Az az érzésem, hogy a versek magányos embereknek valók és hogy aránylag mégis sokakhoz jutnak el, az azoknak a lelkes propagáto- roknek köszönhető, akik a megértett verset tovább adják és mások számára is megvilágítják. De a versolvasás gyönyörűsége, a vers, & költő fölfedezése jóval több ennél, különös érzékenység, külön érzék kell hozzá. Mennyasszonya jelenlétében a vizsgálóbíró előtt beismerte bűnét Charles Útban artista, Schmolter berlini moziigazgaíó gyilkosa Azért követte el a rabló gyilkosságot, hogy pénzt szerezzen esküvőiére — Egész éjszakán át tartó ielkitasa után határozta el magái a beismerő vallomásra Berlin, február 7. A Mercedee-mozi-palota igazgatói szobájában történt rablógyilk osság nyomozása, amely egész héten át szakadatlanul foglalkoztatta a berlini bűnügyi rendőrséget, a napokban uj irányba terelődött ós egy Charles Urbán nevű artista letartóztatására vezetett. Urbán, művésznevén Nelson, a nagyobb európai varieté-színpadok ismert és kedvelt attrakciója, aki negyedmagával végezte produkcióját és a jólkereső artisták közé számitotí. A gyilkosság gyanúját a mozipalota egyik alkalmazottjának vallomása terelte Urbán felé, aki pár nappal a bűntett előtt érkezett meg Berlinbe, drága szállóban bérelt szobát és nagyúri életmódot folytatott Urbán évekkel ezelőtt szinpadmestere volt a Mercedes-mozipalotá- nak, ott tehát megszerezhette azokat a helyi ismereteket, amelyek a nyomozás megállapításai szerint feltétlenül birtokában voltak a gyilkosnak. Az indlciumok köre a nyomozás folyamán mindjobban összeszűkült az artista körűi, végül letartóztatásához nyúltak, anélkül azonban, hogy sikerűit volna a közvetett bizonyítékokon kívül közvetlen bizonyítékokat, esetleg beismerő vallomást széreznlők. Urbán állhatatosan tagadott, több kísérletet tett alibijének igazolására, de ezek eredménytelenül végződtek. Bár nem tudta alibijét igazolni a másik részről viszont a gyamiokók sem voltak elég súlyosak az őrizetbe vett artista fogvalartására. Tegnap a vizsgálóbíró elé került Urbán, délutáni kihallgatásán még mindig elutasító magatartást tanúsított, éjszaka azonban kihallgatásra jelentkezett és kérte, hogy menyasszonyát is vezessék a vizsgálóbírói szobába, mert azt akarja, hogy ő is jelen legyen a vallomástételnél. Közölte még, hogy esküvőjének napját szombaton reggelre tűzték ki s ezzel a most már <?I- roaradtuak tekinthető házasságkötéssel van ösz- fczefüggésben mondanivalója. A vizsgálóbíró eleget tett a vizsgálati fogoly kérésének, elhivatta Urbán menyasszonyát, majd a leány jelenlétében elővezettette a fogházból a gyilkossággal gyanúsított artistát Urbán álmatlanul töltötte az éjszakát, álmo£ arccal jelent meg a vizsgálóbíró és ménj^asszonya előtt, kezet csókolt a leánynak, azután a bíró elé lépett és a nagy benső izgalomtól elcenkló. d<j azért emelt hangon jóién tétté ki: „Én vagyok Schmoller igazgató gyilkosa”. Alighogy a? utolsó szót kimondta, erejét vesztve vágódott el a földön és csak hosszabb élesztési kísérletek után tért ismét magához. A teljésen megtört embert egy székre ültették; majd a vizsgálóbíró arra kérte, hogy nyugodtan és összefüggően igyekezzen elmondani, mi bírta rá a rablógyilkosságra és hogyan hajtotta végre téttét. Az artista minden erejét összeszedte, hogy ! felelni tudjon a bíró kérdéseire. Szemét földre sütötte és alig hallható hangon motyogta el a vallomást, amelynek megtétele közben időnként menyasszonyára emelte szemeit, mintha tőle várna megbocsátást és védelmet Kimondta, hogy szerelmi házasságot akart kötni, de nem volt elég pénze. Nemcsak menyasszonya előtt ezégyelte magát, hanem kollégái előtt is, akikkel elhitette, hogy Amerikában ottani vendégszereplése alkalmával nagy sikerei voltak és nagyobb dollárvagyonna] tért haza. Az esküvő napja sürgetően közeledett, pénzt ) viszont sehonnan sem tudott felhajtani, már pedig úgy érezte, hogy a megszégyenüléct nem fogja tudni elviselni. Ekkor fordult meg a fejében az a gondolat, hogy rablás utján fog pénzt szerezni. De kit raboljak ki? Eszébe jutott, hogy évekkel ezelőtt szinpadmestere volt a Merce- des-mozipaloíának, ismerte a helyi viszonyokat és tudta, hogy az esti pénztári elszámolás mikor és milyen körülmények között szokott végbemenni. Schmoller igazgatót személyesen nem Ismerte, meri ő abban az időben még nem állott a mozikonszern szolgálatában. Pár óra kellett csak ahhoz, hogy tultegye magát a lelki ellenálláson és megérlelődjön benne az elhatározás a rablógyilkosságra. Ami az elhatározástól a szándék kiviteléig és azon túl történt, — fejezte be vallomását az artista, — arról a rendőrség már pontosan tájékozva van. Urbán artista-beismerő vallomása megoldotta azt a bűnügyi rejtélyt, amelynek titka napok óta izgatta a német főváros közvéleményét. Kisiklott a bukarest-berlini expresz A szerencsétlenség Lengyelország területén történt Hét hatott, harminc sebesült Krakó, február 7. A ma reggeli áfáikban Krákó egyik külvárosi pályandvairán súlyos szerencsétlenség történt. A bukarest-beriliiM nemzetközi expresszvonat, miután kifutott a lerakói főpályaudvarról, összeütközött a V arsóból jövő gyorsvonattal. A két gyorsvonat mozdóája és több kóesi pozdorjává tört Mi ndkét mozdony vezetője és fűtője, valamint a posta, két hivatalnoka meghalt. Az utasok közül egy meghalt, harminc többé-kevésbé súlyosan megsebesült, közöttük egy Varsóba! visszatérő lengyel képviselő. A szerencsétlenséget az okozta, hogy a varsói gyorsvontat mozdonyvezetője nem vette észre a meg állási jelzést. A szerencsétlenséggel kapeso latban a krakói külvárosi pályaudvar forgat mi tisztjét letartóztatták, Katolikus gimnázium ét tanítóképző léteiül a nyitrai tizenegyévszázados templomjubileum alkalmából A sz’ovenszkói püspökök pásztor'evele a Pribana-épltette őstemplom maradványainak jubileuma kapcsán Prága, február 7. A szlovenszkói püspökök a nyitrat várban i 1Ö0 évvel ezelőtt épült | első keresztény templom It százados jubiJeU- j ma alkalmából pásztor levelet adtak ki. A pásztorlevél — mint a Uidové Listybeu ol-! v ássuk — kiemeli a nyitrai templom nemzeti jelentőségét. A templomot 1100 évvel ezelőtt állította föl Pribina morva—szláv fejedelem.! A nyugatról jött keresztény misszionárusok Pribinában lelkes támogatót leltek. Munká- i juk annyira eredményes volt, hogy S3Ö kerül Pribina nyitrai fejedelmi várában már fölállíthatta a templomot, amelyet maga Adalram salzburgi érsek szentelt fők Ez » templom emlék hirdeti mondja a pásztorié vél —, hogy a szlovákok keresztény nemzeti kultúrájuk alapját már 1100 évvel ezelőtt rakták le. Harminc évvel később vonult be Cyril! és Mefhód, hogy folytassák azt. amit Pribina megkezdett s itt helyezték el örök nyugalomra a szláv Szent András és Szent Benedek hamvait. A jubiláris alkalomból egy Pribina alapot létesítenek, amelynek jövedelméből egy katolikus gimnáziumot és egy katolikus tanítóképzőt állítanak föl.
