Prágai Magyar Hirlap, 1931. február (10. évfolyam, 26-49 / 2543-2566. szám)

1931-02-08 / 32. (2549.) szám

4 1991 tetegág 8, TMágnarpL THALLÓCZY Irta: Schöpflin Aladár Történelmi kiadványainak túlnyomó része a magyar és a délszláv kapcsolatok köréből va­ló. Ezt tudta körülbelül mindenki, akit érde­kelt. De részleteket tőle megtudni nem lehe­tett. Béosben az ő lakása vök. a magyarok köz­pontja. Aki tudós, iró, művész Béosben lakott, az mind megfordult nála. Maga köré gyűjtötte a Béceben élő magyarok javát. Szerette és tár mogatta a tehetséges fiatal embereket, nem egy, azóta kiválóvá nőtt tudósunk köszönheti neki karrierjét. Budapesti tudós barátai gyak­ran fölrándultak hozzá. Vacsorái híresek vol­tak. Szeretett és tudott jól élni. A szakácsnő- ját tanulmányútakra küldte, Szentesre halfő­zést, Belgrád'ba szerb ételeket tanulni. Az ő bécsi társasága, melyhez sok budapesti tudós, iró, művész is tartozott, s amelyet furcsa hu­mora 'Szerint „deli büzérek“-nek nevezett el, nevezetes volt az országban. Kevés társaság •számlált tagjai közé annyi kitűnő embert b ke­vés társaságból szállt országgá annyi parasz­tikul vicc. Egész tónusában volt valami diá­ké®; Thallóczy ezt szerette, kissé talán tünte­tett is vele. Alapítva 1833. Mm M. ts> * - * A «w*t porcaHÉa Hf MpfamkWéM. • } W KOSICE, FÖwtca 19. I Magy válauták Jmtámjnam Étak L ___— ----—— __ _ J A halála szörnyű voít Mtot a háború aflafct megszállott? Szerbia kormánybiztosa utazott Béesbe ezalonkoosijában és Hercegbalomnál vasúti összeütközés áldozata lett. mmsmw ■ •* BOGARAK EGY FURCSA DÉLUTÁN Irta: KARINTHY FRIGYES Nem lehet el se képzelni annak, aki csak eémi halvány fogalmat is alkotott magának a tudományos munka természetéről és módjai­ról, hogy igaz lehessen az a vád, mellyel Tha.1- -lóczy Lajos emlékét, még a bíróság^ előtt is ü- iiették. Hogy „A száműzött Rákóczi14 című, nagy vihart keltett könyvet-, amely Szekfü Gyula neve alatt jelent meg s annyi bajt ho­zott Írója nyakára, Thallóczy irta — Szekfü csak a nevét adta hozzá —, ez olyan képtelen­ség, amellyel vitatkozni sem lehet. Akárki jó- zanitélet-ü ember, ha elolvas egy la,pót Thalló­czy bármely írásából, aztán a fa.mózus Rákóczi- könyvből és Szekfü bármely más írásából, már az első soroknál meg keik hogy érezze, milyen óriási különbség, mondhatni inkompatibilitás van a két iró stílusa, szókészlete, világfölfogá­sa között. Két pregnáns egyéniség inkompati­bilitásáról van itt szó; mindegyiküknek a-z arca 'látható az Írásmódjában, a kettőt teljes lehe­tetlenség összetéveszteni. De erkölcsi leheteti len,ség is van a dologban. Thallóczy egyik leg­jobb "barátja volt Thaly Kálmánnak, Rákóczi késői hü iródiák,iának, főszerepet- vállalt a feje­delem hamvainak hazaszállításában — ő akar­ta volna a rodostói száműzött emlékét megcsu- foini? Szekfü könyvének éppen azok a sokat támadott részei, amelyek miatt Rákóezi-gyalá- zónak állították be, írójának legszemélyesebb tulajdonai, lényének természetéből, történetírói gondolkodásmódjából forrtak ki, benne vannak minden írásában — ezeket nem vehette mástól De nem akarók a vádlókkal foglalkozni, még kevésbé polemizálni velük. A különös af- faire emlékezetembe idézte Thallóczy Lajos alakját, amely mindig nagyon érdekelt s most olyan erővel nyomul tudatom előterébe, hogy beszélnem kell róla. Egész bizonyosan a legkülönösebb emberek egyike volt a háború előtti magyar világban. •Már alakja is figyelmeztette az embert, hogy •nem közönséges valakivel áll szemben. Nagy, 'kissé pohosodó teste volt, ritkás szakálla, a ru­házata, kegyelmes ur létére, hanyag, a hangja érdes, a beszéde a cinizmusig fesztelen. Nyers tréfák, sikamlós viccek kedvelője, de trágár szavakkal néha olyan megdöbbentően okos dol­gokat mondott, amelyekre az embernek elállt a lélegzete. Tiz percig hallani őt, elég volt arra. hogy meggyőzze az embert, hogy akivel beszél, itendldrvüli elméjű és élettapasztalatu ember. A pozíciója igen nagy volt. Az Isteniben megbol­dogult közös pénzügyminisztérium osztályfőnö­ke, valóságos belső titkos tanácsos, a monar­chia balkáni politikájának egyik főexponense, a boszniai ügyek intézője, bécsi udvari ember, miniszterek és nagykövetek bizalmasa, emel­lett pedig a magyar tudományos élet egyik vezéralakja, történelmi dolgokban íőfő tekin­tély. Alakja körül egész legendakor keletke­zett. A magyar közönség bécsi udvari dolgok­ban való naiv tájékozatlanságával valami rej­telmes embernek tartotta, aki tudója minden udvari titoknak, szereplője minden intrikának. Az a Mr járta róla, hogy egyike annak a két- három embernek, aki tudja Rudolf trónörökös halálának sötét titkát. Rémregényeket hittek álruháé balkáni kirándulásairól, a szitává lőtt szerb nadrágról, amelyben valami ilyen kirán­duláskor montenegrói, vagy albán katonák elöl menekült. Ezek a legendák nem mindig voltak ránézve szimpatikusak, — a bécsi udvar köze­lébe nélő embert mindig gyanúval nézték a ma­gyarok. ő tudta ezt, nem bánta, mulatott rajta, hódította is. A legfesztelenebb’ beszédű ember volt és a legtöbb gombra begombolkozott ember. A cini­kusam közvetlen beszéd, a nyers tréfálkozás álarc volt neki, azért használta, hogy az embe­rek ne férkőzhessenek közel hozzá, hogy ne is lehessen tőle olyan dolgokat kérdezni, amikről nem akart beszélni. A maga dolgairól, azt hi­szem, a hozzá legközelebb állók közül is csak nagyon kevesek előtt beszélt, politikai és hi­vatali dolgairól valószínűleg azoknak sem. Annyit tudni kellett róla, hogy Káliay Béni ‘embere, az ő politikai koncepciójának hive, amely a monarchiát a Balkánra utalta, elsősor­ban magyar szempontból. Ezt a koncepciót ná­lunk kevesen értették. Ma már a történelem fhalottaskamrájában van. De nagy koncepció volt, a kiegyezés és a hárma szövetség megkö­tése óta körülbelül az egyetlen nagy koncep­ciója a ferencjózsefi politikának 6 erős volt benne a magyar szempont. Thallóczy nemcsak hivatalosan szolgálta-, hanem tudományosan is. „Magyar Fiskális Bál" Prágában 1931. február hő 12 én este a Rádió-palotában A prágai MAR II. reprezentációs bállá Minden prágai magvar ott legyen! Dieetuer bácsival, Diener Hugó nyugalma­zott igazgató unral itt a kávéházban ismer­kedtem össze, vagy öt évvel ezelőtt. Akkori­ban tette át sakkjátszmáinak színterét a szomszéd kávéháziból s tekintetem a fekete mellől átpisiantva e szorgalmas bálbrakosga- tőkra, szívesem pihent meg magas, germán alakján, fehérszakállas, szelíd Mozófusféjén, ezen az egész, szabályos példányán a '„szép öregek1* egyre ritkuló típusának (ma inkább csúf fiatalnak maszkírozzák magukat, ame­rikai divat után, a versengő hatvanévesek). Aztán, látván, hogy egyre nagyobb tömegek­ben fogyasztja partnereit, a pincér utján felajánlottam magamat áldozatinak, s ő ked­vesem mosolyogva, azonnal le is ült velem, miután, bocsánatot kéirt, amiért egy kicsit töri a magyar szót. ügy a he te dikm yoLoadik játszma után szerencsésem, rájöttem, miért vesztettem el az addigiakat — természete­sem azért, ugyebár, merni. Diener bácsinak semmi érzéke nem lévén az én fiatalos, tem­peramentumos, zseniális és egyéni játék- modoromhoz, a legnajpoleonibb stratégiáival felépített hadállásaimat pocsékká teitte vala­mi óvatos, nevetségesen kisigényű, jelenték­telen válaszlépéssel, aminek lehetőségére az enyémhez hasomló magasröptű és messze­menő baditerv lángelmiéjü alkotója rende­sem elfelejt odafigyelni — rövidem szólva: Diener bácsival nem lehet- játszani, mert el­rontja az ellenfél partiját, mihelyt 5 is lép. (Mondják, Lasíkemek és Allechirn nek is megvan ez a hibája.) De azért azóta is csaknem naponta leülök vele sakkozná, hogy bebizonyítsam, milyen nevetséges védettemen múltaik eddigi vesz­tett játszmáim, miután nyilván sokkal job­ban játszom nála, amint az holnapi játsz­mánknál ki is fog derülni. Most azonban nemi erről akarok beszélni, hanem arról, hogy jónéhány évi sakkisme­retségünk után, egyszer, a következő húzá­son tűnődve éppen, valami hülye hasonlatot mondtam szórakozottan, ahogy a sakkozók szektáik összevissza fecsegni, hogy aszongya „futó, futó, most lép a futó, a futni nca, vagy­is barlangi futrinka, másszával rnünüke", miire Diener bácsi, aki, mint mondtam, nem is tud tökéletesem magyarul, elmosolyodott és udvariasan megjegyezte, hogy die futrin­ka und die nünüke, das sind versehiedene Sadhern — először is a futrinka az bogárféle, a nünüke .meg nem — másodszor barlangi futrinka nincsen, mert a futrinkák mezei bogaraik. Elcsodálkozván, hogy éppen ezeket a népies szavakat ilyen jól ismeri, a parti utám (megint elvesztettem, az átkozott futó miatti) megkérdeztem, nem foglalkozott-e valamikor folk'l or izmussal A^zal éppen nem, különlegesem, mondta, de az ember sokat tanul, ha falut jár. Hát hogy sokat járt-e falut? No, ety kicsit bogarászni szog- taim- Bogarászni ? igazgató urat érdekli az entomológia? Nó, ety kicsit, szogtam gyűjte­ni. ügy? bogárgyűjteménye vau és mióta gyűjti? Nó, úgy harmincöt-negyven eszten­dőt. Ejha — és ugyan mennyit gyűjtött ed­dig? Nó, úgy százötven-kétszázezer fajtát, amennyit éppen lehetett —- ha tetszik érde­kelni, tessék felgyöni egyszer, majd megmu­tatok. * Ma aztán felmentem, mert közben kezem­be került Brchm és ott legfeljebb ha negy­venezer fajtát találtam megemlítve — váj­jon nem tévesztette el a számot az igazgató ur? A kedves, ódivatú, némefes budai la­kásban szőke hölgy nyit ajtót, az igazgató ur leánya, zongoratanárnő, akivel kettesben éldegélnek itt. Rögtön kijön ő maga is az előszobába, ahol tetőig étrő szekrények áll­nak sorba, a falak mentén. Barátságosan tessékel befelé. Gyorsam elmondom aggo­dalmaimat, réméivé, hogy ezúttal aakktmatt lesz — de ő, a maga óvatos modorában (er­re szokták mondani a sakkozók: mattra a király ide lép), szelídem megjegyzi, hogy ami Brekimet illeti, az éppen csak futrinka­módra végez a bogarakkal, batszóizoldalas kötetében, vagyis futólag. Ha némiképp ala­posabb müveket óhajtok látni, itt ez a szek­rény, vagy száz kötet szerény töredék a Fauna eotomologica szakmából: ez is jó­részt hagyaték fivérétől, Diener Károly egyetemi tanártól, aki először foglalkozott a csalfádban bogarakkal. S miközben méteres fekete dobozokat kezd kirakni az asztalra, az üveges szekré­nyekből, megtudom még a kővetkezőket. Amit itt látni fogok, az nem általában a rovarok világa, csak egy csoporté: itt kizá­róan bogarak vannak, vagyis kemény, fede- lesszárnyu Ízeltlábúak a pókok, lepkék, legyek, rákok, poloskák, méhek, hangyák nem tartoznak ide — ezek, külőn-külön, me­gint csak ugyanekkora gyűjtemények alap­ját képezhetnék. S még csak nem is a világ bogarai — ez európai munka eredménye, saját gyűjtés, a svájci havasoktól Erdély bérceiig. Különösen pedig Budapest kör­nyéke, mintegy harminc kilométernyi kör­zetben — Lágymányos, dunai szigetek, pili­si hegyekből körülbelül négyezer fajta, ó igen, feleli kérdésemre, a mi múzeumunk is igen tiszteletreméltó — magon szép gyűj­temény, persze kissé hiányos, főként a ma­gyar országi és erdélyi fajtákban, amikben az ő szerény gyűjteménye valamivel alapo­sabb. De ez szerencse dolga, ő még akkor gyűjtött, mikor a környék erdeit, bozótjait nem irtották ki — az utóbbi évtizedben rengeteg fajba kihalt a kultúra következ­tében. Kődben nyílnak a fekete dobozok. Fehér alapon sorba, mikromnyá pontos Sággal beszurkált gombostűk: a gombos­tűkön alul vízszintes cédula, felirattal, hely- lyet és évvel (ez a legszebb a dologban, ma­gyarázza, emlékezni Mindegyikre, hogy hol és mikor találtam), felül, másik papirkán maga a bogár, szépen szétragasztott lábak­kal, kisimított csápokkal. Szédületes tömeg! A formák, színeit, méretek hihetetlen bő­sége, a büszke szar vasbogár Sói lefelé, a cé­dula közepén halvány ló, alig észrevehető porszeimecslkéig, amiről csak erős lupán ke resztül vizsgálva tudod meg, hogy éppen olyan bonyolult, szabályos bogárka, mint a lobbi: kemény, csillogó barna chilin fedéllel, csápokkal, szemekkel, lábakkal, a fedél alatt sugaras legyezőszárnnya], szivárvány- színekben. Ezek ősi borok. Csupa remek példány. A nősliény parányival kisebb, a hátán recés csatornák — hogy miért? Hát nem csak az­ért, hogy a bogarász felismerhesse a nemet, mint ahogy gondolnám: mellékesen arra is Valók, hogy a bimecske lába megkapaszfcod- hassék a síkos fedélén, párzás közben. Mert a nász re pülés éneknél az ősi, az embernél arisztok natikusabb élőknél, a bogaraiknál, az élet csúcspontja, célja és értékűé: évekig vakosk ódnak, lárva- és bábíormában, a KSH. alatt, fák odvábán, barlangok mélyén, hogy aztán néhány hétre, néhány napra, esetleg néhány ónára a szárnyak pampájában fel- stzőkelhes9enjek a Nap félé — tökéletes lé­nyek, arkangyalok, akiknek nem ke*l többé rész tvenni a létért való küzdelemben, nem éhesék és nem szomjasaik többé, nem kell enni és harcolni, csak szeretni és 'meghalni, — isteni sors! Obermemsdh! Rajongó himnuszomra, gyönyörűen fel­épített metafizikai világrendszeremre Die­ner bécsi óvatosan lép egyet, vagyis szeré­nyen közbeveti, hogy ami a harcot illeti, azért harc itt is van, legalábbis védekező formában. Ezek itt például mindenféle ned­veket lövőinek az ©Henség felé, ezek a száz­féle katicabogarak meg aaért olyan, szánő­sek, hogy messziről tudni lehessen a manó mérgeket, testük mirigyeiben — ezek meg egyenesen gtázibombát tartanak, mérges és elrejtő füstfelhőt bocsátanak ki magukíbóL Ezek csak barlangok mélyén élnek, hogy senki ne tudjon róluk, vakok és süketek. Ezek a gaíacsinhajtók itt, a szent scaraibeus rokonai, nem igen röpdösnek, kemény jüan­ban töltik isteni bogárlétüket, ganéjgolyóbost gyúrnak, akkordba, á la Ford — Ez meg a százféle alattomos temetőbogár (morimus fu- nerius) a természet entreprise de pompás fu- nebre-je, csak a döghusban érzi jól magét S miközben azon tüdőnöm, hogy már megint elrontotta a hadállásom, egyre széditőbb iram­ban váltakoznak az újabb dobozok — megnyíl­nak az előszoba szekrényei, zuha tagban ömlik a bogárfajok végeláthatatlan sora, dagad és szétterül, elönti a világot. Szédülve állok a színes záporban s tompán ötödik fülemhez, nyüzsgő bogár-lepedőn át a bogarász izgatott, lámpalázas, eifogódott hangja, amint reszkető kézzel emel ld a lávatengerből, gombostűn, valamj görbe, alig látható kukacot: ezt pedig áhítattal nézem meg, mert összesen két pél­dány van belőle az egész világon — az egyiket ő fedezte fel, itt a Lágymányoson, a másikat szakasztott párját ennék, a Rhone völgyében lelték meg, körülbelül ugyanabban az időben. Ájulásomból Elza kisasszony hangjára ocsú­dok, aki nábelungd szőkeségében, megjelenik az a|tónydilásban, mint valami Wagueropera Elzája] nem „hazámat és származásomat** kér­di, csak hogy hány cukorral parancsolom a teát * Délután azt álmodtam, hogy 'benne vagyok az irodalomtörténetiben. Az irodalom tör ténet egy nagy fekete doboz százezer gombostűvel. Mozdulatlanul fekszem, hasamon, egy fehér lapon, acélnyárssal odaszögezve. Valaki fö- lémhajol, óriási fehér szakállt látok, szolid, toronyóranagyságu, kék szemeket És dübörgő hangot, amint valakinek magyaráz: ezt tessék uézni, ezt a picikét, elég ritka csoport, mind­össze n égyzáz fajtáját is merjük. Azt az erős lu­pát tessék venni, akkor észreveszi. Megbénulva fekszem, ordítani szeretnék, de nem jön hang és Diener bácsi óvatoson lép egyet, no, mondja, akkor ezzel a fehér futrin­kával sakkot adok — és én menni akarok királyommá] és a királyom nem tud sehova lépni. furamd©! Bar Frásza I., Na Műstku 3. Magyarok találkozóhelye. Magyar kiszolgálás. Eredeti magyar és külföldi borok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom