Prágai Magyar Hirlap, 1931. február (10. évfolyam, 26-49 / 2543-2566. szám)
1931-02-18 / 40. (2557.) szám
2 'PMC<mM^ARH!RLAP 1931 február 18. szerdát, Óriási saitóvíhar Prágában a Benes-Bethlen vita nyomán A Jobb- és baloldali cseh sajté egyaránt érzékenyen reagál Bethlen meg* állapításaira — A Polední Üst „leleplezése** a nyakkendő-problémáról Prága, február 16. Az utóbbi napok Ikűtt- ipolitikai eseményei köziül kétségkívül a Sethlen-Benes-vita érintette légi közelebbről Csehszlovákia és Magyaré rezág politikai közvéleményét. A vita azonban még nem tekinthető lezártnak, mert egyrészt, a napokban várható Benes újabb parlamenti megnyilatkozása ebben a leérd ősben, másrészt a cseh sajtó is felszínen tartja a kérdést és szokatlanul éleshangu cikkekben foglalkozik a dologgal, A Venkov vezércikke Az agrárpárt hivatalos orgánuma, a Venkov „Csődöt vallott Bethlen gallérfogása" icimen vezércikkben reflektál Bethlen nyilatkozatára. „Az olvasó bizonyára elcsodálkozik — írja a lap — hogy cikkünk címének megválasztásánál a birkózás szótárához folyamodunk, holott a magyar miniszterelnöknek adresszált oik'krőil van szó. De az a tónus, amelyet Bethlen, az ezeréves tradícióra hivatkozó mágnás, a Szén t-Istvám-korona grófja, államunk miniszterével szemben használt, fölment minket attól a kötelességtől, hogy föllépésének jellemzésénél tulkiémyes megvá loga'tást tanúsítsunk. A ■gallérfogás* a birköMsi szótárban ugyan megengedett fogást, jelent, melyet azonban az igazi sportemberek nem nagyon értékelnek. Olyan birkózók veszik csak igénybe, akik ellenfelüket nem tudják lebirni elegáns stílusban, amely a küzdelmet felébe emeli a közönséges verekedésnek. Ilyen stilusrontó fogással élt Bethlen miniszterelnök. Ahelyett, hogy a magyar klsebbségpo- litiikai rezsim ellen felhozott kifogásokkal szemben egész Európa elé adalékát és bizony! téli okát terjesztett volna, melyek e kifogások tárgy tál anságát és indokolatlanságát ;gazö!nálk, Bethlen gróf megelégedett azzal, hogy olyan emberekről szólt, akik „a nemzetközi szalonban gallér és nyakkendő nélkül jelennek meg". Talán ezzel kielégítette a saját törvényhozóit, akik szerelmesek a Pester Lloyd primitív zsargónjába, de extra Hungáriáim aligha győzött meg valakit a ■Vmagyar igazságáról. Ez végeredményében Bethlen gondja kel! hogy legyen, akinek iBHWril IIWW 1,11)1 különbé*! is gyakran van módjában meggyőződni arról, miként értékeli a külföld az ilyen és ehhez hasonló magyar Igazságokat, amikor külföldön rezsim]© számára pénzt koldul. Bethlen gróf a gallé rtalan és nyakkendőt- lein miniszterek gunyolásáral bennünket társadalmi és politikai tekintetben de- klasszifikáfoi akart. Magyar részről ez nem lep meg. De arisztokrata vonós sincs ebben. A parvenük (?) karakterisztikájához tartozik valakit ilyen módszerekkel kisebbíteni. Csalhatatlan jele ez a gőgnek. Páris és London, mely igen tisztában van az igazi arisztokratizmus jegyeivel, Bethlen nyilatkozata után eggyel több bizonyítékot kapott arra- nézve, hogy a magyar előkelőség és arisztokratizmus csak külsősége? valami (?), hogy a csinos és középkoriasan mutatós magyar egyenruhának csak az a célja, hogy elvonja a figyelmet a nem nobilis és igazán nem kulturált bensőtől. Különben a világnak mindig kedvesebb lesz a gallértalan és nyakkendőben nemzet, amely azonban senkinek nem kellemetlenkedik állandó koldulásával, hanem megél a saját keze munkájából, semmint a mágnások társasága, amelynek állandóan idegen pénzre van szüksége a pompához. A legfőbb különbség köztünk és Bethlen Ma gyár országa között az a tény. hogy mi a szükségleteinket a gazdasági szorultság lég válságosabb idején is a magunk eszközeivel tudjuk fedezni, mig Bethlen légii a tol iilcusabb rezsim]© a londoni Rofchschil- doknál kénytelen segítséget kéregetná. Budapesten a numerus clausus csak a zsidó diákokra terjed ki, a zsidó font sterlingekre — Isten ments! De Bethlen nyilatkozata, mely erről az oldalról jellemző a magyar nagy zásra, még más tekintetben is érdekes. Bethlenvgrőf ugyanis úgy beszélt, mintha a csehszlovák küíügyminiszfer tudomásul vette volna Masirevioh követnek „a magyar bérügyekbe való beavatkozás elleni" tiltakozását és hogy a hírlapi nyilatkozatálból egyetmást kinn agya rázott Bebizonyosodott azonban, hogy a csehszlovák külügyminiszter „a magyar ügyekbe való beavatkozás eliBBimEBiaamKmeeMPWmi^'SKmMiBWweKiMBawsiwaaBHBacsaB leni" tiltakozást visszautasította s megtagadta annak a résznek a hírlapi „interpretációját" is, amelyben a ma,gyár fél beavatkozást látott. Bethlen gróf tehát nyilatkozatában nem mondott százszázalékos igazat.. Ha azonban meg van győződve a maga „magyar igazáról", azt kívánhatnák tőle, hogy adat szerű lég bizonyítson. Bethlen „gallér fogása" tehát csődöt mondott. Kimutatják ezt a külföldi lapok is, így például a bécsi Ar- beiterzeitung (!) a nyilatkozathoz csatolt kommentárja fölé ezt a címet teszi: „A gallért és nyakkendőt viselő Bethlen".' Annál feltűnőbb Mayr-Harting dr. volt miniszter, német keresztényszocialista pártvezér prágai orgánumának viselkedése, mely lap Bethlen „magyar igazságát" kövér betűkkel kürtölte és aránylag széles terjedelemben idézte „Benes beavatkozási mániája"' címmel s ugyanakkor a saját állama külügyminiszterének válaszát csak néhány petitsorban regisztrálta. Talán azt akarta kifejezésre juttatni, hogy hová húz a sz’ve szerelme? Vagy pedig a magyar igazság" kiszolgálá- 1 sárnak okát kevésbé ideális motiválásu téren ! kell keresni?" kérdi a Venkov. A Právo L du kommeietária A cseh szocialisták lapja, a Právo Lidu hasonló tónusban ir. „Ahelyett, hogy adatokra adatokkal válaszolt volna — írja többek közt — Bethlen azzal könnyítette meg föladatét, hogy egyrészt személyében támadta meg a csehszlovák külügyminisztert, másrészt hogy maga játssza a sértett szerepét, mert szerinte Benes beavatkozott a magyar belpolitikába. Bethlen gróf a két államférfi diszkussziójába a gőgös mágnás tónusát vitte bele, aki azt hiszi., hogy neki mindent szabad. A nemzetközi szalonokban gallér és nyakkendő nélkül járó diplomatáról esett szavakat úgy ifi lehet értelmezni, mint sértő szándék nélküli nagyhangú és meglehetősen esetlen szónoki frázisokat, de ez mind nem változtat a tényen, hogy a magyar miniszterelnök maga * nemzetközi fórumon nem tud (?) beszélni. Bethlen gróf nem használt magának a Benes elleni személyi támadásával, mint azt a francia sajtó ssn VISSZA A HÁBORÚBÓL Erkíi Mária Remarque regénye (Copyright by U. Feature Syndicate and by Prágát Magyar Hírlap. — Utánnyomás kivonatosan is tilos.) (50) Willy, sajnos, kétóra késéssel jelenik meg az Írásbelin, mert előző este Karllal együtt leszopta magát. Hollermann rémülten kérdezi, hogy el tud-e még készülni. Willy roppant magabizással bólint, leül a helyére, kabátja zsebéből előhúzza a kész dolgozatot, amelyet Ludwig fabrikált, kiteríti maga elé aztán nehéz koponyáját leereszti a padra, hogy szundit són egy kicsit. Még annyira ködös az esze, hogy a hittan-dolgozat helyett majdnem a természeírajzit adta be. Mert valamennyit elhozta magával egy borítékban. Az utolsó pillanatban Albert akadályozta meg a tévedést. A szóbeli vizsga pauzáit arra használjuk fel, hogy végre megint rendezzünk egy ég- zengető szkát-csatát. Ez beletartozik abba a kevés tudományba, amit a katonaságnál igazán nagyszerűen megtanultunk. Akit beszólhatlak közülünk a bizottság elé, egyidőre félreteszi a kártyáját és azután folytatja a játékot, vagy megbíz valakit, akiről tudja, hogy kipré&eii, ami kipréselhető. Willynek olyan titokzatos szerencséje van, hogy játék közben minden egyébről megfeledkezik. Porit amikor egy fenomenális lapot kap és bemondja, hogy: grand kézből, keltő nélkül, kassza, — német vizsgára hívják. Kétségbeesve nézi a kártyáját. — Inkább elhasalok, de ezt a partit nem hagyom — jelenti ki. Végül azonban mégis zsebrevágja a kártyát és kezet adat rá a többiekkel, hogy megvárják, mig visszajön és nem mógliznak. A következmény azutáh az, hogy Irodalomból elfelejtett© a feleletet, w Fordiíoffa: Szabó Lőrinc — Az irodalom főtárgy, — mondja Hollermann szomorúan, — ha hármasnál rosszabb jegyet kap, megbukik. Willynek egész jó kedve támad erre a közlésre. — Fogadjunk, hogy nem bukom meg — mondja és koponyájában együtt ragyog a hatalmas grand és az a meggyőződés, hogy frontharcos diák nem bukhat meg. Az osztályfőnök a fejét rázza. Már megszokta, hogy WiilytőJ minden kitelik. Türelmesen vár. És tényleg, Willynek egyszerre csak eszébe jut a felelet. Aztán kirohan, hogy széles, gyönyör ittas kézzel megnyuzza Reinersmannt és YVesterholtot. — Hatvanegy! — ordítja diadalmasan és besöpri a kasszát. Természetesen valamennyien levizsgázunk. Az igazgató, aki egy kicsit már megint éledezik, hiszen megszabadul a legnagyobb ri- pőköktöl, nem tudja megállni, hogy néhány aranytanácsot ne adjon utravalónak. Hiába, ő már a hangulatos búcsúk embere. Arról beszél, hogy moat, súlyos élmények után, megedződve, tele jóakarattal és a legszebb reményekkel, belépünk az életbe. Willy félbeszakítja és azt kiáltja közbe, hogy már elég sokszor csaknem kiléptünk belőle. Az igazgató erre rövidre fogja a mondókáját. Látja, hogy falrahányt borsó minden szava. Még a búcsú percében sem hajlandó engesztelőd ni ez az engedetlen, hálátlan anyag. Elvonulunk. A legközelebbi tanfolyam három hónap múlva vizsgázik. Ludwignak addig várnia kell, noha négyünk számára ő irt meg minden dolgozatot. Persze, hiszen minden olyan világnak, amelyben az öregek uralkodnak a fiatalokon, legfőbb törvénye: leülni az időt! Nem a képesség. Mert különben hol maradnának a hatalomfél lő öregedi? 8. Körülnézünk. Mi történt? Ezekben a háború utáni hónapokban egy világ tűnt el a szemünk láttára; — parádék, bankettek, zengő szavak és nagy gesztusok világa. Nem hullott szét, nem dőlt össze, egész egyszerűen ellenállás nélkül elolvadt és minden zsarnokságával együtt siralmasan kicsinnyé zsugorodott. A dölyfnek, pompázásnak és a harcos homlokzatoknak a világa még meghalni sem tudott stílszerűen. Csak lehullt róla a pátosz és a színház és a hősi kosztümökből kis ravasz ügynökök másztak ki, akik mohón alkudoztak a végkielégítésükért. Meghalni csak a kisemberek tudtak Németországban. Ez a világ néhány matrózököl előtt omlott össze. Sehol 9em láttunk bátorságot a vezetőinél. Sehol következetességet. Ehelyett megkezdődött a gyalázkodás és a felelősségtől való félelem. A bűnöket kölcsönösen egymásra tollák. A forradalom mindenkinek nagyon kapóra jptt; egyszerre ez lett a bűnbak, mintha ok és nem okozol lett volna. Világ még nem pusztult piszkosabban, mint a háboruelőtti, -— emlékiratokban, nyugdíj- alkudozásban végződött ée becstelen viselkedésében annak az osztálynak, amely egyik kezével a járadékokat zsebelte be a Köztársaságiól, a másikkal pedig orozva rálövöldözött. Ezeknek a nyugdíjazottaknak egykor érinthetetlen nemzeti becsülete elasztikusabb volt a guminál és enyvesebb a légypapirnál. Mindent túlélt. Ezért a kísérlet-világért kétmillió ember esett el. De a vezetői tovább éltek. Esziikágában sem volt bármit is kockáztatni. Egy ország nemzeti becsületének abban kellene állnia, hogy a legegyszerűbb embernek is meglegyen a maga kenyere. Körülnézünk. Mi történt? Egy forradalom vonult el előttünk, amelyből minden lehe> * kedvezőtlen kommentárjai mutatják. S amikor a csehszlovák miniszternek, aki „gallér nélkül jár", leckét ad, mindenkinek emlékezetébe idézi Windtschgraetz herceget, aki ugyan kifogástalan frakkban, gallérban és nyakkendővel jelent meg a diplomáciai szalonokban, de annál kifogásolhatóbb frankokkal. Mit tied a Petedül! l*st lenes ayakkendiiéril! A Poledni List a következőket. írja: „Bethlen magyar miniszterelnök szombaton válaszolt Benes dr.-nak a magyarországi szlovák kisebbség helyzetéről egy francia lapban mondott nyilatkozatára. Benest olyan politikusként aposztrofálta, aki a nemzetközi élet szalonjában gallér és nyakkendő nélkül jelenik meg. A magyar miniszterelnök eme kombinált ötletét az első időben nem lehetett megérteni. A napokban Benes külügyminiszter megjelent a szenátusban. Szvetterben volt s nem volt rajta sem gallér, sem nyakkendő. A külügyminiszter meglepő öltözékének egy sereg szenátor volt a szemtanúja. A szenátusban azonban külföldi la.ptudósítók is voltak, közöttük magyarok is. Ezek szintén észrevették Benes dr. öltözékének hiány osságait. Még aznap este közölték ezt Budapesttel s igv történt, hogy Bethlen. külügyminiszterünkkel szemben a gúnyos kifejezést használta. Ez a tény a szenátusban kellemetlen benyomást keltett. S ezzel magyarázatot 1 élt az, hogy a magyar miinisztere!nők miért oktatta kii Benest a hiányosságok miatt, mért lobban- totta a szemére, hogy gallér és nyakkendő nélküli politikus. Azt kifogásolta, amit maga a mi szenátusunk is kifogásolhatott — fejezi be a lap. — A Poledni List' eme tudóstását fön- tartással közöljük. Mert nekünk nincs tudomásunk az állítólagos esetről. „A magyar arisztokrácia apacstempója'' A pozsonyi Národná Dennik rendkívül élea hangon reflektál Bethlen és Benes vitájára. lett volna. De a forradalom i« pártok marakodásává sülyedt, a forradalmat is agyonbe* szél lék. Az első lövés, amelyet a forradalmárok egymásra adtak le, sziventalálta a forradalmat. Kispolgárok, akikből képviselők és miniszterek lettek, féltékenységből elgáncsolni igyekeztek egymást; másokból kibújt a parvenü és kordiáiisan paktálni kezdtek; az eltűnt korszak konjunkturális strébereinek széles ülepe csakhamar megjelent a forradalom padjain és egy-kettőre megfojtotta azt a kis életet, amely kezdte átlengetni a hívatalokát... S a vég mi lett? Harc egy uj zászló körül és versenyfutás címekért és fizetési osztályokért. Törvényszéki szolgákból igazságügyi őrmesterek lettek, tanárokból iskolatanácsosok, titkárokból főtitkárok, iskolafelügyelőkből iskolakőrzetáanácsosok, uccaseprökből köztisztasági tanácsosok és kutyagumikból főkutyagumik. Kultúra, haladás, építés... ml nem tagadjuk egyiket 9©m, de már ezek sem jelentenek számunkra semmit. Az egyetlen igazi haladás és tökéletesedés, amit megismertünk és kénytelenek vagyunk elismerni, a háborúk tökéletesedése. Rekordok a gyilkolás változatosságában és kegyetlenségében. Rekordok a halottak számában. Más téren a görögök óta semmit sem haladt a világ. r , . , . Körülnézünk. Mi történjék? Nekünk néhány esztendőre korlátlan teljhatalmat adtak a gyilkolásra és rombolásra. Ezt nem olyan könnyű elfelejteni, és most havifizetések, szabad vasárnapok és a szemlélődő munka ketreceivel cserélődik ki. Mi még bizalmatlanok vagyunk, mert nem akarjuk, hogy befogjanak a megszokások és fél-életek pányvái. Kerestük az életet, de kocsmákban, nyilvános házakban, tánclokálokban és szorongó nyugtalanságban kötöttünk ki. Azonban megvan bennünk a tompa érzés, hogy jobb durvának lenni, mint megelégedettnek, v (Folytatjuk.) T&vmmn,: jtomsa yn&zpMp&'l j
