Prágai Magyar Hirlap, 1931. február (10. évfolyam, 26-49 / 2543-2566. szám)
1931-02-01 / 26. (2543.) szám
2 t>ea:gaiA'\agÍ!arh i rlap 1991 február 1, raia&raiaip. most az elhatározálg jutottam • keresem a kivitel gyakorlati módját, ebben része lehet az önök közleményének is, mely „A magyar tudományos, irodalmi és képzőművészeti társulat felé" címen lapjuk múlt év szeptember 18-i számában látott napvilágot. Volt-e visszhangja a felhívásnak s mennyire jutottak a feladatok, a célkitűzések konkrét megformulázásában, ezt nem tudom. Feltevésem az, hogy se a visszhang, se az eredmény nem lehetett számottevő. S ezt nemcsak azért merem — fájó sajnálkozással — feltételezni, mert bizonyára pozitív értesülést szerezhettem volna az ellenkezőjéről, hanem azért is, mert — legalább ami a tudományt s főként a nemzeti lét- fenntartás szempontjából elsősorban számbajövő történeti tudományokat (történelem, néprajz, nyelvészet, irodalomtörténet, régészet) Illeti — ehhez (pro foro iníerno valljuk be őszintén) nekünk kisebbségi sorsba szakadt szlovenszkói magyaroknak hiányzik a legfontosabb előfeltételünk, hiányzanak az istenadta érzék mellett a kellő, a modern tudományosság színvonalán álló Iskolázottsággal is rendelkező szakembereink. Ugyanezen oknál fogva én azt hiszem, hogy amíg mi eljuthatunk az említett cikkben körvonalozott határozottabb alapvetésig, s ezeket a szélesebb, szilárd alapokon nyugvó kereteket komoly, a tudomány nemzetközi színvonalát megütő munkával ki is tudjuk tölteni, hosszú esztendők türelmes áldozatos munkájára van szükségünk. A probléma megoldása kettős irányú: megfelelő szakembereket nevelni és számukra megteremteni azokat az anyagi életfeltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy életüket s egész önmagukat a tudományos hivatásnak szentelhessék. Az idézett cikkben is igen helyesen hangsúlyozott, a „mindennapi elsődleges, a legprimitívebb s legmate- riálisabb létszükségletek" megszerzésére s biztosítására irányuló küzdelem közepette vájjon álmodhatunk-e egy szebb jövőről, melyben a saját erőnkből fentartott könyvtárral, múzeummal s hasonló intézményekkel biztosíthatjuk egy megfelelő számú tudományos vezérkarnak a zavartalan, a más Irányú kenyérkereseti elfoglaltság terhétől mentesített munka anyagi előfeltételeit. Kisebbségünk gazdasági megnyomoritottságában ezt én remélni is alig tudom. S ha remélni talán tudják s merjük is még, — Szerkesztő Ur! — messze, nagyon messze van odáig. A legutóbbi népszámlálás tanulságai után éppen oly kevéssé merem hinni, hogy az egyenjogúság alapján az államháztartás keretein belül lehessen valaha biztosítani kisebbségünk tudományos életének ez anyagi feltételeit. Ez irányú követeléseink kellő súlyát is azonban csak az adhatja meg, ha azokat a kisebbségi magyarság de facto meglévő, aktiv, teremtő tudományos életével tudjuk alátámasztani. Az első teendő tehát: a kisebbségi magyarság cselekvő részvétele múltjának, mai hazájának, sajátos népi egyéniségének feltárásában. Kiutasításokkal, önkéntes elköltözéssel felette megtizedelt értelmiségünkben az e feladatok vállalására hivatott, a tudománnyal hlvatásszerflleg foglalkozó szakemberek alig állnak rendelkezésünkre. A feladat végrehajtása (legalább Is most a kezdetein, de azután is még jó sokára) java részében a kenyérkeresés gondja által más pályákra űzött dilettáns erőkre vár. A hajlani, az érzék megvan bennük, de nem jutott osztályrészükül a szakiskolázottság, mely azt tudatossá és a cselekvő tudo- raánymivelés fokáig hevítette volna. Ezeket a ma hol egy falusi parochia csendjében meghúzódó, hol egy orvosi rendelőben, ügyvédi Irodában szorgoskodó, hol az iskola vagy szerkesztőség napi robotjában elcsigázódó dilettáns erőket ébreszteni, ösztökélni kell, segíteni a feladatok felismerésében, a problémák megoldásában és ráeszmélteim, hogy egy elhivatottságáról a tudomány százados szolgálatával tanúságot tett fajta istenadta képességeinek s számos nemzedék tudományszoni- jával kitermelt értékeinek átmentése jobb időkre, áldozatos önkéntesen vállalt munkában reájuk vár. Nem kevésbé fontos, hogy értelmiségünk szélesebb rétegeiben is ébresztgessük s fenntartsuk a népi önmegismerést s nemzeti tudatunk megőrzését szolgáló történeti tudományok iránti érdeklődést s ez irányú érdeklődésének kielégítésében támogassuk a tudományos élet és irodalom rendszeres ismertetésével. Erre a csendes, lassú termő munkára jelentkezem íávolbanézö célkitűzésekkel, de a pillanatnyi helyzet súlyos realitása megszabta szerény eszközökkel. Miért éppen Szerkesztő Urat éri ez, első pillanatra talán kétes értékűnek vett megtlsztelés? Úgy hiszem, bogy addig is, nűg majd egyszer egy a nemzeti tudományaink szolgálatába állított szakfolyóiratnak örvendhetünk, kezdetnek hasznos munkát lehetne végezni e téren a rendelkezésünkre álló egyetlen országosan olvasott magyar napilap hasábjain Is. Pótlásául egy szilárd tudományos munkaszervezetnek, egy Iránytaüó, erőket csoportosító s feladatokat meghatározó folyóiratnak, vagyis a tudományos élet legszerényebb kezdeteinek — kevés, de megrövidítheti a hajnalvárást. Eddig a levél. Amennyire elszomorító így előteregetve látnunk a mi nagy szegénységünket, a tudományos munka mühelyeiuek, de minden építő kulturmunka eszközeinek fogyatékosságát, annyira megnyugtató és föleinek), hogy az uj magyar nemzedék, amely májr a kisebbségi sorsiba nőtt bele, komolyan, érzi felelősségét és higgadt ítélettel állapítja meg saját föladatait a nemzeti művelődés vonalán. Mecénások bőkezűségével gazdagon fölszerelt labonatórinmokban, az anyagi felkészültség tökélye mellett könnyebb a tudományos munka ée elérhetőbbek az eredmények^ s de mér kezdetleges lombikokban te' megszülettek gigantikus eredmények az emberi haladás szolgálatában, ha a fizáJkai eszközöket pótolta a szellem fölkészült sége és szívós kitartása. Nekünk is foganatba kell vennünk minden eszközt, még a legszegényesebbet és a legcsekélyebbnek bit szót, is kulturális értékeink megtartásában és emeléséibe u. A Prágai Magyar Hirkap a maga átfogó hivatásánál fogva és a napisajtó szociális föltételei mellett szintén szívesen kínálkozik föl egyik eszközéül ennek a munkának. És szívesen nyitja meg kapuit a fiatal magyar tehetségek előtt, akik a leközölt levél írójához hasonlóan érzik az uj nemzeti kötelességeket és a tehetség belépőjegyével jelentkeznek. A magyar szellemiség felelőssége egyformán nehezedik minden kisebbségi magyarra is. De ezJt a felelősséget fokozott mértékben kelt megosztani annak a magyar ifjúságnak, amely a magyar Jöivőt jelenti. Az ezer ba(jjal rétegeződé kisebbségi életiben nem eléggé érezzük a fiatalság közelségét s nem látjuk a természetes kontinuitást 9em a jelen és a jövő között. Ezen mindkét részről segíteni kell és a magyar ifjúság különösen itt találhatja meg a maga hasznos bekapcsolódásának módját a nemzeti lrultur- munkába, ahol ez a súlyos küzdelmekben és vajúdásokban értékessé formálódott s a gyakorlati élet vértjét korán megszerzett uj nemzedék uj horizontokat, mai oéltüzéseket hozhat a jövő palántaágyába. Ha a kisebbségi fiatalság valóban ujarcu magyarokat jelent, ez az uj arc azzal különbözzék a régitől, hogy fejezzen ki több lelkiismereti felelősséget, küldetésvállalást, nagyobb elmélyülést s a fiatalság örömeiről való korai lemondás mellett aszketikus munkát, a nemzet jövőjének építését. Legyen józanabb, legyen reálisabb, legyen európaibb, de ne tévessze szem elől sohasem, hogy legnagyobb érteikét és legsajátosabb hivatását a nemzeti tudat adja meg. Ha valóban ez az ifjúság lelki arculatja, akkor nyugodtan hívhatjuk a munka sáncaiba. Ma olyan időket élünk, hogy minden becsületes téglahordónak és tehetséges részletmunkásnak annyi az értéke, mint nyugodt, normális időkben a vezérnek. A probiémakomplexumból ezúttal csak enuytilt kívántunk érinteni. Hisszük, hogy becsületes jóakarat tál és munkakészséggel minden tavasz több ugar föltöréséhez és bevetéséhez vezet. Hisszük azt is, hogy a kassai Kazinczy Könyvkiadó Szövetkezet helyi kereteiből országossá nőtt vállalkozás a magyar könyvIgenigen Itt a legfőbb ideje, hogy Gottdiener^pezsgöt igyunkj nek uj tisztességet és vele szellemi termelésünk számára értékemelkedést fog hozni,' amely a dilettantizmus kényszerű próbálkozásai után méltóképpen reprezentálja majd: a miagyar szellemiséget, megtartja a régi értékekeit, amennyiben értékeknek bizonyultak, és föilsziinire hozza az újakat is. Jó reménységgel nézünk az 1931. esztendő magyar kultunn unkája és az újabb’ Szentiiváni Kúria elé, de termésünk értékében csak akkor bizhaJtunk, ha a kötelesség- tudás mellett azt az erős kritikai mértéket is alt ábrázzuk, amelyre a magyar kultúra mai rangja kötelez. fi minisztertanács ütése Prága, január 31. A tegnapi minisztertanács többek között elhatározta, hogy meghos®- szabittatja azt a törvényt, amely a belföldön elő nem állított gépek és gépalkatrészek vámmentes behozatalára vonatkozik és amelynek érvényessége március végén lejár. A meghosszabbítás három évre fog szólni. A minisztertanács jóváhagyta a kormány politikai bizottságának javaslatát az úgynevezett beruházási bizottság kinevezése ügyében. Ebben a bizottságban a gazdasági minisztériumokon kívül azok a minisztériumok is képviselve lesz- nek, amelyek állami üzemeket kezelnek. A minisztertanács nem foglalkozott azzal a kormánynyilatkozattal, mélyet Udrzal miniszterelnök kedden délután 3 órakor a kép- visüőházban és négy órakor a szenátusban fog felolvasni. A kormánynyilatkozat végleges megszövegezésével a jövő hét elején fog foglalkozni a politikai bizottság. Bradáő földművelésügyi min. autószerencsétlenségéből teljesen felépült és a jövő hét elején átveszi hivatalának vezetését. A minisztertanácson nem vett részt Englis pénzügyminiszter, aki csak jövő hét elején jön Prágába, de egyes lapok jelentései szerint Prágában csak néhány napig fog tartózkodni és hosszabb üdülési szabadságra megy. VISSZA A HÁBORÚBÓL Erich Mária Remarque reqénye Fordította: Szabó Lőrinc (Copyright by U Feature Syndicate and by Prágai Magyar Hírlap. — Utánnyomás kivonatosan is tilos.) (37) — Szentséges Isten, — siránkozik — megverték a csendőröket, mi lesz ebből, mi lesz ebből! Úgy látszik, halálos gaztettnek tartja cselekedetünket. Egy kicsit a többiek is drukkolnak. Az egyenruha meg a rendőrség tisztelete túlságosan beléjük ragadt. Willy nevet: — Ne bőgj, öreganyám, ha az egész kormány itt volna, akkor se tűrném, hogy elvegyenek valamit! öreg katonák, és fresszáliát leadni, — micsoda gondolat! Szerencse, hogy sok falunak az állomása olyan messze van a lakóházaktól. Senki emberfia észre nem vett semmit. Az állomásfőnök éppen most jön a szobájából, ásít és a fejét vakarja. A korláthoz masírozunk. Willy a hóna alatt szorongatja a disznófejet. — Hogy én tőled megváljak — dörmögi és szeretettel simogatja a zsákmányt. A vonat elindul. Integetünk az ablakból. Az állomás főnök csodálkozik, azt hiszi, hogy neki szól. az üdvözlés és szalutál. Pedig mi a íaházikóra gondoltunk. Willy jól kihajlik és a főnök piros sapkáját figyeli. —- Visszamegy a szobájába, — hirdeti ki diadalmasan. — Akkor hát még sokáig dolgozhatnak a csendőrök. A batyuzók arcáról leolvad a feszültség. Már beszélni Is mernek. A szalonná* néni úgy kacag, olyan hálásan, hogy a könnyel potyognak. Csak a lány, aki a vajat ette, ordít rettenetesen. Nagyon sietett. Azonkívül máris rosszul van. Erre megmozdul Kosole ■szive. Nekiadja a kol bászr-szerzeniénye félét. A lány a harisnyájába dugja. Itlö.'igyázato'ssá'gból egy állomással a város előtt kiszállunk és átszaladunk a szántóföldeken, l'ögy kiérjünk az országúira. Az ut végét gyalog akarjuk megtenni. De egy kannákkal megrakott teherautó utolér. A soffőr katona köpenyt visel. Fölvesz, vele mehetünk. Tova zugunk az éjsza kábád. A csillagok szikráznak. Egymás mellett kuporgunk. Csomagjainkból kellemes diszuóság-szag árad. Szinte úgy érezzük, mintha sánc-munkára mennénk a frontra. II. 1. A Grosso-^strassét lucskos, ezüstös ködbe borítja az este. Nagy sárga fényudvar a lámpák körül. Az emberek vattán járnak. Titokzatos tüzek jobbra és balra a kirakatok. Wolf "mellém úszik és megint elmerül. A fák feketén és nedvesen ragyognak a lámpák mellett. Valentin LaJier kísér. Nem panaszkodik ugyan, de uem bírja felejteni artista-mutatványát, amellyel Párisban és Budapesten fellépett. — Annak már befellegzett, Ernsit, — mondja, — minden csontom ropog és reumám is van. Próbáltam és próbáltam, ájulásig. Semmi célja tovább erőlködni. — Hát akkor mibe fogsz, Valentin? — kérdezem. — Az állam tulajdonképpen éppen olyan nyugdijat volna köteles neked adni, naint az elbocsátott tiszteknek. — Á, az állam, — felel Valentin és legyint., — az állam csak azoknak ad valamit, akik jól tudnak szájalni. Most egy táncosnővel próbálok betanulni néhány dolgot, valami szemnek-valót, tudod. A publikumot elkápráztatja, de nem sokat ér és rendes artistának tulajdonképpen pirulnia kéne, hogy ilyesmire adja magát. De mit tegyek, élni csak kell. Valentin próbára megy és én elhatározom, hogy vele tartok. A Hakenstrasse sarkán egy fekete dinnye tolakszik át előttünk a ködben. Alatta kanárisárga gumiköpeny meg egy aktatáska. — Arthur! — kiáltok. Ledderhose megáll. — Az üstökit neki, — szól Valentin, — le jól kapaszkodsz az uborkafára. Szakértő kézzel tapogatja meg Arthur remek müselyem-nyakkendöjét. — Igyekszünk, igyekszünk, — felel Ledderhose sietősen, bár szemmelláthatóan hize- leg neki az elismerés. — Meg ez a szép sábeszdekli, — ámuldoz Valentin és a dinnyét szemléli. Ledderhose menni akar. Aprókat ütöget az aktatáskájára: — Sietek, sietek ... — Hát már nincs meg a cigarettaboltod? — kérdezem. A betegségek legnagyobb része ellen ma már a természet által nyújtott gyógytényezökkel küzdünk a legeredményesebben! Lemqő Fürdő Napfény Diéta I í hTTF® í1 Az igmándi keserüviz kapható minden gyógyszertárban, drogueriában és jobb íüszerüzletben. —. Dehogy nincs, — válaszol, — csak hát az ember terjeszkedik lassan-lassan. Nem udtok irodahelyiséget? Minden bért megadok. — Irodahelyiséget nem tudunk, — mondja Valentin, — annyira még nem vittük. De mit csinál a feleséged? — Kicsoda? — kérdezi vissza Ledderhose rezerváltan. *• —- Ejnye, hisz odakint annyit jajgattál miatta. Azt mondtad, hogy túlságosan lefogyott, már pedig neked csak stram nők tetszenek. Arthur a fejét rázza. — Nem emlékszem. Eltűnik. — Hogy meg tudnak változni az emberek, Ernst, ugy-e? Ez a fickó a lövészárokban olyan volt, mint a fába szorult féreg. Most meg? Flott üzletember! Mennyit disznólko- dott odakint! Már semmire sem akar emlékezni. Még elnöke lesz egy erkölcsnemesitő s zöve t ségnek, meg 1 á sd! — De, úgy látszik, jól megy neki — mondom én. — ő legalább tudja, mit akar. * Tovább bumlizunk. A köd úszik. Wolf benne játszik. Arcok közelednek és tűnnek ed. A vakító fehér csendben hirtelen egy csillogó piros lakk-kalapot látok; alatta arc: fekete párát leheli rá a levegő és annál jobban fényiének benne a szemek. Megállók. A szivem hevesen dobog. Adélé volt. Villámgyorsan száll fel az emlékezés régi estékre, amikor — tizenhatéves fiuk — elbújtunk a tornacsarnok ajtai előtt a félhomályban és vártuk, mig kijönnek feliér szvettőrben a lányok és aztán mögöttük nyargaltunk az uccákou át, hogy utólérjük őket és lihegve megálltunk előttük egy-egy lámpa alatt, némán és bámuló szemmel, — azlán ők kezdtek szaladni és a kergeíősdi folyt tovább; — délutánokra, amikor félénken és makacson követtük, ha megláttuk őket valahol, mindig pár lépést mögöttük maradva, olyan rettentő zavarban, hogy szólni se mertünk hozzájuk és csak mikor már 'bementek egy házba, kiáltottunk oda nekik — minden bátorságunkat gyorsan összeszedve — hogy: viszontlátásra! és elszaladtunk..* Valentin nézelődik. , (Folytatjuk.)
