Prágai Magyar Hirlap, 1931. január (10. évfolyam, 1-25 / 2518-2542. szám)
1931-01-22 / 17. (2534.) szám
Egy bukaresti egyetemi tanár előadásában a kisebbségek érdekében emelt szót bori sajtóban megjelentek, akkor a tanács kénytelen lesz ezekkel a kérdésekkel is foglal ózni. Azonban annyi már most tény, hogy az utalás a más kisebbségekkel való bánásmódra seommiesetre sem mentheti a felső sziléziai eseményeket. Jóvátétel — A lengyel kormány válaszában és észrevételeiben utalt arra, hogy a felsősziléziai szomorú események, amelyek nagyságát alig vonja kétségbe, íöbbé-kevésbé a németek lengyelellenes politikájára és a németországi lengyel kisebbséggel való bánásmódra vezethetők vissza. A lengyelek egy állítólagos német mozgalomra céloznak, amely mozgalom a lengyel állam integritása ellen irányul. Tudni kell azonban, hogy Németország céljait soha sem akarja másként megvalósítani, mini a szerződésekben megengedett és előirt eszközökkel. A német nép a módszer tekintetében ép olyan egységes, mind a célok kérdésében és egyetlen lépéssel sem tér le a feltétlenül békés módszerek alkalmazásától. Ha a lengyel kormány párhuzamot akar vonni a németországi lengyel kisebbség és a lengyelországi német kisebbség sorsa között, akkor a német kormány csak örömmel üdvözölheti ezt az iniciativát. Úgy vélem, hogy a teljesen önkéntes és szerződésekhez egyáltalában nem kötött nagyvonalú porosz kisebbségi politika mintaképül szolgálhatna a lengyeleknek. A beszédet Curtius dr. a következő szavakkal fejezte be: — A lengje! kormánj1' váNasriegyzókében közölte azokat a rendszabályokat, amelyeket a felsősziléziai terrorcsel eked etek jóvátétele érdekében foganatosított. A tanács fdhdata, hogy megvizsgálja, vájjon a lengyel jóvátétel elégséges-e és alkalmas-e a jogtalanságok eltüntetésére. A tanácsnak mindenesetre garanciákat kell adni arra vonatkozóan, hogy az ígért jóvátételeket a lengyelek praktikusan is megvalósítsák. Ha a múltat rendezik, a népszövetség ezzel a jóvátétellel] nem elégedhetik meg. Kötelességünk az is, hogy meggátoljuk a jövőben hasonló események visszatérését. Előbb vázoltam, hogy a felsősziléziai német kisebbség legnagyobb veszedeOmét a lengyel felkelők katonailag szervezett szövetségének aktivitásában látom, mert tudom, hogy ez a szövetség az illetékes állami hatóságokkal karöltve dolgozik és igy állandóan fenyegeti a német kisebbséget. A népszövetségi tanács kénytelen lesz hivatalosan foglalkozni ezekkel a szervezetekkel és a hivatalos körökkel vallí viszonyaival. — A kisebbségek megnyugtatása, ami valamennyi államnak és az általános békének érdeke, csak úgy érhető el, ha a ————a—a—■agaia———— Bukarest, január 21. San Giorghiu, a bukaresti egyetem neves tanára tegnap előadást tartott a bukaresti Athéné palotában a kisebbségi kérdésről. A tanár előadásában megállapította, hogy Románia lakosságának 30 százaléka kisebbségi sorsban él és helyzetével elégedetlen. Szükséges ezért egy oíljyan törvény megalkotása, amely a békeszerződések alapján pontosan megállapítja a kisebbségek jogait és kulturális téren teljes autonómiát ad a kisebbségeknek, MidenekeTött revideálni kell a hírhedt An- geÖescu-íéle törvényt. A professzor felhívta a román diákságot, hogy kezdje meg a közeledést a kisebbségekhez és igyekezzék ▼ettük jó viszonyt teremteni. Kisebbségi körökben kellemes benyomást keltett a professzor előadása, minthogy az imperiumváltozás óta úgyszólván az az első komoly hang a kisebbségek érdekében. Jregionális intézetnek a szlovák kooperáció szétesése esetén is meg keil maradnia” A szlovák sajtó a regionális intézet teljes önállósításáért száll síkra Prága, január 21. A szlovák lapok érdeklődéssel foglalkoznak a megalakulóban levő szlovenszkói regionális intézet eszméjével. A Slovák vezércikkében arra mutat rá, hogy ilyen intézményre akkor is szükség lenne, ha a szlovenszkói pártok kooperációja nem jönne létre. A lap szerint Hodzsa kissé sietett a tervvel, előbb a kész intézet kellett neki s csak azoitán az előkészítő munka. A metódus helytelen volta az alakuló ülésen is kiütközött, mert magában Ho»dza előadásában is igen sok homályos pont volt úgy eszmei, mint szervezeti tekintetben. Igen sok közgazdász úgy képzelte el magának a tervezett intézményt, hogy összekötő központi szerv lesz az eddigi közgazdasági institúciók között s szervezeti felkészültségével majd garantálni tudja azt, hogy objektív alapon földolgozza Szlovenszkó minden gazdasági aktualitását s ugyanakkor előkészíti Szlovenszkó gazdasági programját. Vagyis az intézet nem vesztené el a napi aktualitásokkal való kapcsolatát, de egyidejűleg a hosszabbtartamu föladaton, Szlovenszkó gazdasági kutatásán is dolgozna. Ennek az intézménynek az exisztenciánépszövetségi tanács a szerződések megsértését adott esetben világosan megállii- pitja, ha minden esetben megfelelő jóvátétel történik és ha a jövő erre vonatkozó intézkedéseit a népszövetségi hatalmak az az őszinte akarata hatja át, hogy a kisebbségi jogok szentségét nem engedi lerontani. Curtius dr. beszédét, amely negyven percig tartott, németül mondotta el. A tanácstagok legnagyobb része ennélfogva nem érthette meg és mindenekelőtt a beszéd francia és angol nyelvű fordításáról kellett gondoskodni. A délelőtti ülés hátralevő részét ezek a fordítások foglalták le. Zaleszhi a lengyelek németellenességének okairól Miután Curtius dr. beszédét angolra is lefordították, Zaleszki lengyel külügyminiszter elmondotta válaszbeszédét. A felsősziléziai németek és lengyelek viszonyának elhidegü- lését Treviranus német miniszter ismételt nyilatkozataira vezette vissza, amelyekben — mint ismeretes — Treviranus a keleti határok revízióját sürgeti. Zaleski szerint a német lel- sősriléziai lengyel kisebbség sokkal kedvezőtlenebb sorsban él, mint a lengyelországi német kisebbség. A választások alatt ugyan több incidens történt, de a német választások alatt ugyancsak számtalan hasonló dolog fordult elő. Terrorról szó sem lehet s ha a népszövetségi tanács minden egyes incidenst fölülvizsgálna, mint ahogy a német kormány kéri, akkor a világbéke fönntartására alakult magas fórum jelentéktelen falusi békebiró- sággá változna. Zaleszki bestédében sorra foglalkozik a német jegyzék megállapításaival és igyekezett jelentőségüket csökkenteni. A német szavazatok számának csökkenése és a terror között szerinte egyáltalában nincs ösz- szefüggés. Beszédének utolsó részében Zaleszki lengyel miniszterelnök a fölkelők katonai szervezetével foglalkozott. Elismerte, VISSZA A HÁBORÚBÓL Erich Mária Rsmarque regénye (Copyright by U. Feature Syndicate and by Prágai Magyar Hírlep. — Utánnyomás kivonatosan is tilos.) . (28) Aztán ismét közelebb suhan a sötétség és vele a tüzérség morajlása. Csak messziről, mintha erdőkön és tengeren át hangoznának ide, hallok néhány szitáló szót, amely lassan- kint értelmet nyer és eljut az öntudatomig. — A kolbászt Kari bácsi küldte— mondja anyám az ágyuk halk dörgésébe. A szavak még éppen elérnek a tölcsér szélén, amelybe alácsuszom. Velük együtt egy ön telt és hízott arc suhan el előttem. — Ahá, az a... — mondom bosszankodva és szavam úgy hangzik, mintha vatta volna a számban, annyira hullámzik köröttem még mindig a fáradtság — az a... kifent — ......... — Aztán z uhanok, zuhanok, — és az árnyak beugranak hozzám és elözönlőnek hosszú hullámaikkal, egyre sötétebben és gyorsabban. De nem alszom el. Hiányzik valami, ami ezelőtt megvolt, — az egyenletes, halk érczörgés. Az érzés lassan gondolkozássá tömörül vissza, és felnyitom a szememet. Sápadt, szörnyülködő arccal előttem áll és rám mered az anyám. — Az Istenért, mi bajod? — kiáltom ijedten és talpraugrom. — Beteg vagy? Int: dehogy beteg. — Nem, nem — mondja — de hát hogy tudsz ilyet mondani...! Próbálok visszagondolni. Mit is mondtam? Vagy úgy, hogy szóval Kari bácsi... — No, no, anyám, ne légy olyan érzékeny — nevetek fel megkönnyebiilve. — Kari bácsi csakugyan piszok siber, te is jól tudod. — Nem arról beszélek, — hangzik a csöndes válasz — hanem, hogy milyen kifejezéseket használsz. Fordította: Szakó Lőrinc Most hirtelen eszembe jut, hogy mit mondtam félálomban. Szégyellem, hogy ép az anyám jelenlétében kellett megtörténnie. — Csak úgy kicsúszott a számon, — mondom mentegetőzve — igazán meg kell még szoknom, hogy nem vagyok már odakint. A fronton nagyon goromba tónus járta, anyám. Goromba, de őszinte. Lesímitom a hajamat és begombolom a zubbonyomat. Aztán cigarettát keresek. Közben látom, hogy anyám még mindig engem néz és reszket a keze. Meglepődve fordulok hozzá. — De anyám — mondom csodálkozva és átölelem a vállát. — Nem olyan szörnyű nagy vétek. A katonák már ilyenek. — Tudom, tudom, — mondja ő — de hogy te... te is... Nevetek. Hát persze, hogy én is, akarom mondani, de hirtelen elhallgatok és elengedem a vállát, úgy belémcsap valami. Leülök a díványra, hogy magamhoz térjek. Előttem áll ez az öregasszony, szomorú, gondterhes arcával, összekulcsolta a kezeit, puha ráncokkal barázdált, agyon dolgozott kezeit, amelyeken kéken dagadnak ki az erek; ez a két kéz én értem lett ilyen. Eddig ezt sohasem vettem észre, egyáltalán sok mindent nem láttam meg, mert még nagyon fiatal voltam. Most azonban megértem, miért vagyok e vézna, bánattól megviselt nő számára más, mint a világ minden többi katonája: a fia vagyok. Mindig annak tekintett, még mint katonát is. ö a háborúban csak veszedelmes fenevadak dulakodását látta, akik az ő fenyegetett fiának az életére törnek. De az sohasem jutott eszébe, hogy ez a fenyegetett fiú ugyanolyan veszedelmes fenevad volt más anyák fiai számára, A kezéről a magam kezére siklik a szemem. 1917 májusában ezzel a kézzel szúrtam le egy franciát A vér undorítóan forró volt, amikor ujjaimra ömlött, mialatt én eszeveszett szorongásban és dühben újra meg újra döftem. Mikor a francia mély hörgéssel a sebeihez kapott, még akkor sem bírtam megállítani a gépies mozgást és keresztülszutam a kezét is, amig az egész ember össze nem csuklott, mint egy üres zsák. Utána hánynom kellett és egész éjszaka sírtam. Csak reggelre tudott megvigasztalni Adolf Betű ke; akkor éppen tizennyolc éves voltam és ez volt az első támadás, amelyben résztvettem. Lassan kifelé fordítom a kezemet. Ezzel a kézzel julius elején a nagy áttörési kísérletnél három embert agyonlőttem. Egész nap ott csüngtek a drótakadályon. Petyhüdt karjukat minden gránátbecsapásnál ingatta-len- gette a légnyomás és gyakran úgy éreztem, mintha fenyegettek volna, néha meg azt, hogy segítségért könyörögnek. Az egyiknek teljesen ősz volt a haja és a nyelve hosszan kilógott. Később egyszer húsz méterre dobtam egy kézigránátot, amely egy angol őrnagynak a lábait söpörte el. A tiszt irtózatosan üvöltött, a fejét magasra emelte és a szája kinyílt és bőgött; a karjaira támaszkodva úgy ágaskodott a felsőtestével, mint egy fóka; de aztán hamar elvérzett És most itt ülök az anyára előtt és ő csaknem sirva fakad, mert nem tudja megérteni: hogyan durvulhattam el olyan rettenetesen, hogy egy illetlen kifejezést használok. — Erest, — mondja csöndesen, — mindig meg akartam már neked mondani, hogy na'- gyon megváltoztál! Olyan nyugtalan lettél! Úgy van, gondolom keserűen, megváltoztam. Mit tudsz te énrólam, anyám? Ami benned él, az már csak egy emlék, semmi több, mint puszta visszaemlékezés egy rajongó és csöndes, régi fiúra. Soha, soha nem szabad megtudnod, mi történt, az utolsó években, sohasem szabad sejtened, mi volt a valóság és hogy mi lett belőlem. Az igazság századrészétől is megszakadna a szived, hiszen már 1931 január 22, csütörtök. ja nem függne a szlovák politikai pártok kooperációjának létezésétől vagy nemlététől, bár az impulzust létesítéséhez épp ennek az együttműködésnek a reménye adta meg. A Slovák szerint a regionális intézetnek akkor is meglesz a létjogosultsága, ha a politikai kooperáció netán szétesnék. A lap nem helyesli Hodza devizáját, hogy „a szlovák együttműködés a regionális intézet nélkül, a regionális intézet pedig a politikai együttműködés nélkül elképzelhetetlen, sőt szerinte az a helyes jelszó, hoigy „a regionális intézetnek minden körülmények közt működnie kell!" A szlovák nemzeti párt orgánuma, a Národ- ni« Noviny a következőket írja: — Még ködös, hogy Szlovenszkó számára mit fog jelenteni a regionális intézet. Az elnökség összetételéből Ítélve nem olyan dolog lesz, amely arra a platformra állítaná a szlovák képviselőket, ahogy azt a szlovák együttműködés' gondolatának fölvetésénél képzelték. Ugylátszik, egyes politikusok szükségét látják annak, hogy tesvenck valamit Szlovenszkóért, de nincs meg a bátorságuk, elhatározottságuk, vagy önállóságuk ahhoz, hogy úgy cselekedjenek, ahogy azt a szlovák együttműködésről szóló vita körvonalazta és ahogy azt Szivák József vázolta pontjaiban. Egyelőre meg kell várni az iigvek fejlődését. A nemzeti demokrata Národny Dennik üdvözli az uj intézményt, de egyúttal attól tart, hogy aigyon politizálják s óva int attól, hogy politikai kulcsot alkalmazzanak az összeállításánál. Az intézménynek teljesen gazdasági jellegűnek kell maradnia ? ezért a lap azt kívánja, hogy a vezetőségében csak szlovák közgazdászok legyenek. hogy e régi harcosok hazafiassága esetleg néha tulheves, de gondoljon Curtius dr. arra, hogy mit tapasztalt a német acélsisak-szcvet- ségnél. Tény, hogy Felsőszilézia vajdája a fölkelő szervezetek tiszteletbeli elnöke, de ugyanakkor az is valóság, hogy a német acél- sisak-szövetség tiszteletbeli elnöke maga a német birodalom elnöke. A békelobb Zárószavaiban Zaleszki rendkívül békülé- keny hangot ütött meg. A lengyel kormány a javaslatokat vizsgálat tárgyává tette és elvben elfogadta a népszövetség emlékiratának konklúzióit A lengyel kormány nem fogja tűrni, hogy magánszervezetek a hatóságok jogait gyakorolják. A lengyel kormány kifejezi sajnálkozását az események fölött és becsületesen arra fog törekedni, hosry Lengyel- ország valamennyi fakójának békés . együttélését előmozdítsa, bármily nemzetiséghez, fajhoz, vagy valláshoz tartozzon is. A népszövetség Jólinformált köreiben úgy hírlik, hogy Lengyelország sajnálkozásának kifejezését az angol kormány követelte és a meginduló tárgyalások előfeltételévé tette. most reszketsz és szégyenkezel egyetlen szó miatt, amely megrendíti a rólam alkotott elképzelésedet. — Majd rendbejövök valahogy, — mondom meglehetősen gyámoltalanul és magamat ezzel is igyekszem megnyugtatni. ő mellém ül és megsimogat, de én elhúzom a kezemet a keze alól. Megbántódva néz rám. . r — Néha egészen idegen vagy, Erest Olyan tud lenni az arcod, hogy nem ismerek rá. — Meg kell még szoknom az itthoni életet, — mondom, —■ most még folyton úgy érzem, mintha csak látogatóba jöttem volna haza. . . , , A szürkület behull a szobába. A' folyosóról jön a kutyám és elémfekszik a padlóra. A szeme csillog, amikor föltekint rám. Ez az állat is nyugtalan még és nem szokott bele uj helyzetébe. Az anyám hátradől. — De, hála Istennek, mégis hazajöttél, Erest. — Igen, ez a fő, — mondom és felállókAnyám ott marad a sarokban, kis alakja belevész a homályba és én olyan különös puhaságot érzek, mintha hirtelen szerepet cseréltünk volna. Most ő a gyermek. Szeretem szegényt, ah, mikor szerethetném jobban, mint most, amikor tudom: sohasem mehetek hozzá és sohasem lehetek nála és sohasem mondhatok el neki mindent és talán sohasem fogok megnyugodni. Hát nem veszítettem el őt? Hirtelen átérzem, tulajdonképpen milyen idegen és magános vagyok. Anyám lehunyta a szemét. <— Felöltözöm és elmegyek ecry kicsit, — mondom halkam, hogy ne zavarjam. Bólint. —• Menj, fiam, — mondja. És kis szünet inulva: — Én jó fiam. A szava úgy ér, mint egy kéaszuráa. Nesztelenül behúzom az ajtót. 2
