Prágai Magyar Hirlap, 1931. január (10. évfolyam, 1-25 / 2518-2542. szám)

1931-01-18 / 14. (2531.) szám

%^<sg-A\Ac^aRHiRLa>

1961 január 18, ras&mxp.

Orvoshoz menni?

Irta: Karinthy Frigyes

Ez egy tudományos értekezés, laikus nyelven szóim szakcikk, elvárom az illetékes szakköröknek, úgymint az orvostársadalomnak és a betegek társadalmának, másszóval a többi népeknek komoly figyelmét a mérlegelendő (mér ne volna legelendő?) kérdés eíiológiai, szimptomatologiai, diagnosztikai, szociál- patológíai és nem utolsó sorban endopatolo- psziohosomatiko-numizmatikai jelentőségének m egfon tológiá jára.

Szakcikk. Nem szikcakk és nem cikkcak. Amivel azt akarom mondani, bogy tehát nem célom a képzelet szeszélyes, ugráló ée rapezódikus, de megbízhatatlan jármüvére bízni magam, a szigorúan módszeres tárgya- lásíormát választottam, mely minden kitéréstől függetlenül halad utján, megállás nélkül.) Vesd össze: megállómánia.)

Tárgyam: miért nem megy az ember orvoshoz?

Két részre osztom a megvizsgálandó feladatot. Általános és specializált formában vetem fel a kérdést, olymódon, hogy előbb az általános, aztán a részleges szempontokat vizsgálom, egyiket a másik után, vagy ha úgy tetszik, egyiket a másik előtt, ami szigorán tudományos szempontból nem nagy különbség.

Tapasztalataim és klinikai megfigyeléseim azonkívül aubjektiv természetű megfontolások s az idevágó irodalom gondos mellőzése után arra a meggyőződésre jutottam, hogy orvoshoz

dUMébcm

azért nem megy az ember, mert már régen mennd kellett volna, de mindig halasztottam és most mit fog szólni, hogy igy elhanyagoltam a dolgot, külön erkölcs- prédikációt kapk, holott én a hasamat fájlalom és nem az erkölcseimet —- mert félek, hogy az orvos komolyabban veszi a dolgot, mint magam, ijesztgetni kezd és mindenféléről le akar szoktatni, lévén neki a betegségem a fontos, nekem meg az

mert ilyenformán és nagyon jói megférek a betegségemmel, ő ellenben jobban haragszik a betegségre, mint amennyire az egészségemet szereti s utóbbit hajlandó feláldozni, csakhogy az előbbit tÖnferetegye, mert alapjábanvéve megszerettem a betegségemet, szükségem is van iá, kifogásnak önmagam és mások előtt, a lustálkodásra (felnőtt ember csak a betegsége révén jut egy ki3 gyöngédséghez és szeretethez) s félő, hogy a* orvosi kezelés aláássa a betegségemet,

mert nekem már úgyis minden mindegy, mert hiszek az én külön, privát természetemben,

mert a régi orvosaimban már nem bízom, miután nagyon összebarátkoztunk s ő bizalmasan tudtomra adta, hogy neki is ez a baja, van, de fütyül rá — viszont éppen mert nagyon összebarátkoztunk, félek, hogy megsértem, ha uj orvoshoz megyek —.

mert ilyenformán kényesebb vagyok az orvoskari becsületre, mint ők maguk, pedig ez .az ő dolguk —i

mert mindenki mondja, hogy menjek, mert orvos mondta, hogy ne menjek, szerinte ugyanis nekem, mint intelligens embernek megsúghatja, hogy ebben a dologban az orvosok nem tudnak semmi okosat, minden, amit csinálnak, humbug, mert laikus mondta, hogy ebben a dologi bán nagyszerű eredmények vannak, mert van egy Skurek nevű ismerősöm, egy bútorkereskedő, aki ugyan nem orvos, de meg vagyok győződve róla, hogy mindent jobban tud a professzoroknál és ha vele kibeszélgetem magam, meg vagyok nyugodva, mert mint férfi, nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint a gyerekkel, mert mint nő nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint a felnőttel, mert mint férfi, nem szeretem, ha engem áltatnak és hazaidnak nekem,

mert mint nő, nem szeretem, ha nekem megmondják az igazat, mert a honorárium dolgában bizonytalan vagyok, az orvos nem mondta meg, folyton erre gondolok, miközben vizsgál, ettől magas a pulzusom, nagyobb a betegség látszata, még többet kell majd fizetni, még nagyobb a j/ulzLtfsom é« igy tovább,

mert közmondások vannak a világon, ilyenek, hogy „halál ellen nincs orvosság", meg „minden szentnek maga feló hajlik a keze“, meg „legjobb szakács az éhség", meg ilyenek, nem beszélve az orvos-anekdotákról, mert folyton azt hallom, hogy minden müveit ember orvov>hoz megy s oblxíl ax a gyanúm alakult ki, hogy viszont a többiek orvosnak: mentek — és végre

mert semmi bajom sincs, mi a fenének menjek orvoshoz?

Speciálisan

pedig

gépészhez azért nem megyek, mert mindenféle hosszú tárgyakat dugdos az orromba és ahelyett, hogy elismerné, hogy ez kellemetlen, folyton csúfol közben, mint aki érthetetlennek találja ezt az affektálást, hiszen nyilvánvaló, hogy ennél nincs nagyobb kéjmámor —

sebészhez azért nem megyek, mert folyton azt mondja, hogy ne féljek, holott nekem egyetlen vigasztalásom, hogy félek — továbbá azt mondja, hogy nem fog fájni és fáj, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy fájni fog és mégse fájna —

fogászhoz azért nem megyek, mert megyek ugyan, de az előszobában elmúlik a fájás és gondolom, majd holnap megyek, de nem is ide, hanem ahoz a másikhoz, aki nem piszmog el egy évig, amikor a dijak következtében már lesz ugyan mivel harapni, de nem lesz mit —

rimtgentológu&hoz azért nem megyek, mert a csontvázamat és a májamat és vesémet látja, de a kabátomat nem s igy nem adja meg a kellő tiszteletet —urológushoz azért nem megyek, mert többnyire roppant vicces emberek és oda nem tartozó dolgokat mondanak magánügyeimre vonatkozóan, továbbá véleményeiket a fizikumomról, mint a szabó, aki mértékvétel ürügye alatt lekritizálja az alakomat —

gyotnorspedaUstához azért nem megyek, mert többnyire igen komor emberek, nem

—1' .........-------------------------------------------------------------------------------- ■

(W

inurfiiPB UH, f«kÍM st»

s

J

KOSICE, Fff-ntca m j

*»ST feafe.

........ .........................* ""1 TMmiiiBMiiein ..........- m

ha

gynák magukkal vitatkozni, mindent Jobban akarnak tudni nálam és nem hajlandók például megérteni, hogy az ember ebéd és vacsora tartamára igazán felfüggeszthetné a diétát, ha különben betartja — idegorvoshoz azért nem megyek, mert aznap, mikor mennem 'kellene, éppen nagyon ideges vagyok és ilyen idegállapotban nem bírom az orvost, és végre pszic ho analitikushoz azéírt nem megyek, mert három hétig egyebet se csinál, mint hogy kielemzi belőlem, hogy miért nem akarok psziohoanali tikuehox menni, mint az egyszeri tanitó, aki azt mondja Mórickának: Móricka, warum bist du nicht gekommen, amire Móricka, teljes joggal felelheti méltatlankodó hangon: Herr Lebrer, ich tata dodh dó!

MÉCS LÁSZLÓ:

METEOR

I Basetfov és golyvánál

kérje az. otthoni csizi jódkor*' használati utasítását.

I Csixffirdő.

emberiségnek mindaz, amit civilizációban összeharácsolt. Erre kevés a remény. De ha valahol s valaha megtörténhet, csak itt.

Fogunk még hallani Chezzirői k.

Egy Ismeretlen ősi fényű nagy égitestről elszakadta!) ki tudja hol keringtem eddig a hogy hány száz fény-évet szaladtam,

amíg efértem itt a légkört s a létem láthatóan izzik.

A földnek fény-nyelven beszélek, pár perc, aztán Ízlik, nem izük:

kiégve földre hullok én la, s küldőnél pályámat betöltvén, megtorpanok mint tulvilágl ércekből öntött szobor-öntvény.

Tudósok jönnek vegyszerekkel, vizsgálják ércét a szobornak, de csődöt mond nagy kémiájuk, fejük csóválják és morognak,

ez nem vas, nem réz, bronz, arany sem, titokból van ez mint az élet, ilyet nem olvaszt vasgyár, vulkán: ily ércet rejt az ősi Lélek.

Egy ismeretlen, ős! fényű örök Titokról elszakadtan küldöncnek jöttem s eltűnők majd ba izenetem általad tam.

EGY RIPORTER , , ,

fcfa: MÁRA!SÁNDOR NAPLÓJÁBÓL

Párifi, január 17.

Délben plakátot ragasztottak ki az uocán. „Liberéz Chezzi.* Semmi egyéb.. Nyugtalanul mentem odébb.

Ki lehet Chezzi? A neve után olasz, talán anarchista, vagy szocialista, akit a fasiszták 'börtönbe dugtak. De lehet fasiszta ifi, akit becsuktak az oroszok. A világ, gondoltain egy- ügyün, úgy van beosztva, hogy az erény értelme (szélességi fokok szerint változik. A piakát úgy lógott a falon, mint egy nyájas, reklámizü fölszólitás: „Igyunk Camparit*, vagy „Fizess nevetve*. Ghezzire kellett gondolnom, akit nem ifimerek. Helyes élté® a trükköt, mely csak igy, nagybetűs kiáltással, beledob egy föladatot a tömegbe, az ember az uocán olvassa, felelőtlenül odébb megy, de este, elalváe előtt, mikor mérleget csinál, hogy mit nem intézett el aznap, mi elől tért ki, mihez volt gyáva, vagy lusta, ma, tegnap ée tiz éve, eszébe jut a föl- jegyzett, elintézésre váró föladatok között az is, hogy Ghezzit meg kell szabadítani. Chezzi, gondolja ásitva s fölül az ágyban. Mi is van vele? Igen, egy börtönben ül, e ezért meg kell szabadítani. Fejét rázza, s elalszik.

De már tud ChezzirőL Egy gonddal több. Aztán moetinget hirdetnek Ohezzi megszabaditása érdekében. Néhány ismerősömet megkérdem, kicsoda Chezzi, de fejüket rázzák, nem tudnak felelni. A címtár, melyet cipelünk az életen át, elviselhetetlenül rendetlen. Dreyftm, Ohezzi, s még néhány millió ártatlan, kiket meg kell szabadítani, lehetőleg sürgősen, mert börtönben ülnek s minden perc drága. Hogy őszinték legyünk, nem is érünk rá. Éppen ezért nagyszerű ez a plakát, melyet ceak Párifiban lehet igy kiragasztani, az ucca és a tömeg érzékenységére spekulálva, indokolás és magyarázat nélkül, így készülnek azok a nagy tisztitó-pördk, melyek egy-egy j üst iz mordból ki tenyésztik a raeg- alvadt igazságérzet serkentőszérumát. Ohezzi- vel baj történt, 8 nem elég, ha c»nk a nevét tanuljuk meg, holnapra megtanuljuk az esetét is, a vér vádat, a íöibáboritó igazságtalanságot, mely ezt a derék és ártatlan embert érte. Fogva van, sőt veszélyben van, « miár a pártján vagyok.

_ El fogok menni a mentingre. Meg fogom tudni, ^mi történt Chezzivol, ki bántotta, hol és miért? Minden nagy dolog igy kezdődik, egy hlrf télén fölhansant váddal, vagy egy plakáttal. Sacco és Vanzetti „csak* két „wops* voltak, két nyomorult olasz anarchista, akiket ártatlanul gyilkossággal vádoltak meg. Dreyfus „ceak* egy zsidó katonatiszt volt, akit ártatlanul árulással vádoltak meg. Almazoff, a bolgár szabó, csak „météque* volt, rühös kis idegen Párifiban, akit ártatlanul gyilkossággal vádoltak meg, s a detektívek félholtra verték, hogy kicsikarják belőle a beismerő vallomást. Valószín Meg Chezzi te más, „csak* egy ember... de amig a plakátot néztem, úgy éreztem, hogy ez az ősi szövegezése mindjén lázi tásnak, ez az ős-program, két szóban, sőt egyetlenegy szóban: „Liberéz!.. .* — s utána egy ember neve. Liberéz, szabadítsátok meg, —* a ©zó üvöltöz, a pálinka-reklámok között, észveszejtő aggreez- szivítáfisal. Mindig „csak* egy emberről van szó, — s csak néha esik meg, hogy ,Tcsak“ egy ember sorsával, vagy sorsa miatt, egész népek, , korok azonosítják magúikat.

így kell kezdeni a propagandát, ilyen szűkszavúan.

Páris fogékony ilyesmi iránt. Ajz egyetlen vá- * ros, ahol az ilyen szó még mennydörgésszerűén 1 visszhangzik a fülekben. Talán ez a tulajdon- 1 eága az, melyért — sokan, mindenki — öntu- 1 datlanul, vagy tudatosan még mindig tiszteljük, * szeretjük, elsőnek ismerjük eL Más egyebet nehéz szeretni rajta. Idegen vagyok, talán ala- 1 CRonyrendübb, minit ők, lehet- Máé az ízlésem, ] vágyaim, fétiseim. De ez a város tudja azt, j amiért érdemes itt élni — itt? amiért gyálta- 1 Ián érdemes élni: — időről-időre angazsálni ! magát az igazságszolgáltatás mechanikus appa- . rátusa ellen, s az igazság mellett, justízmordo- J kát kiásni, félholtakat előhúzni a börtönből, s 1 nem engedni, nem belenyugodni, protestálni és

ordítani: „liberéz!...* 1

i r

Talán itt fogják először kiiragasztami azt a 1 plakátot, mely nem lesz több, mint két szó: d „Liberéz Phoinme* — „Szabadítsátok meg az embert!* — ha már nagyon nyakára nőtt az s

Abban az órában, mikor Joífre-t temették, a szertartás belepte a várost, az üzleteket becsukták, • minden útvonalon, a távoieaő 8 ke- 1 vé«bé forgalmas boulevardokon is, .katonaság menetelt, nagy parádéban, a Notre Dame felé. . Az uocán álltam > néztem a francia, majd a belga, a lengyel, a skót diezazáz&dok elvonulását. A francia századok valószínűleg éppen olyan katonásan nevelkedtek, mint a skótok —< de, ahogy igy egymás mellett s egymás után defildroztak, nem lehetett észre nem venni még a katonai difizlépésen át is valami laza $lam- posságot, valami egyéni eétáláe-szerűt. Ezek a válogatott századok, ezek az acélsisakos francia poilmk a nagy diszlépést is hanyagon járták '■>— fejüket forgatták a sorban, vigyorogtak, orrukat piszkálták, — a ami fontosabb, járásukban, ahogy egymás mellett kopogtak a sorban, volt valami reménytelenül személyes, melyet semmiféle katonai drill egészen kiirtani nem tudott, 8 melynek láttára egy német, de valószínűleg egy angol őrmester is haját tépné... A medveborkucsmát skót gránátosok, mint valami megmerevedett vízió, húztak el nyomukban, centiméterre egyformán magas, egyformán széles, egyformán merev pillantágu s gépies járása, óraanüszenkezettel ellátott óriási játék- katonák — a előttük ée mögöttük vígan porosz káltak a francia diszszázadok, a legnagyobb rendben, e mégis csak úgy, ahogy éppen eszükbe jutott.

Ezt néztem és örvendeztem. Mondom, a város tele volt ezzel a temetéssel, lépni sem lehetett, hogy ne találkozzon a járókelő diszezázad- daÜ, testülettel, patrió ta-fölvo nulássai, mely a nemzet halottjának, a nap hivatalos nagy halottjának temetésére igyekszik. Ebben a katonai gyász-pompában egyszerre ott, ahol é,vr>en megálltam elbámuM, váratlanul fölvonult egy temetési menet, mely a mont.parnassei temető felé igyekezett. Civilt temettek — szegényes köszönik borították a koporsót, kocsik neon követték a hálottafikoosit, csak néhány fekete kalapos ember. Nem tudom, kit temettek, azt se, férfit kísértek-e ki, vagy nőt — de a menetelő diszszázadok megakadtak, amíg az uccakeresz- tezésmél átengedték ezt a civil temetést, — ezt ■a szerény és jelentéktelen temetést, mely a nagy hivatalos gyász-pom pában szinte tú lzásnak és odatolakodásnak hatott. Az emberek levették a kalapjukat a menet előtt, de csak futólag, nem azzal a figyelemmel s udvariassággal, mely különben kidukál Párifiban a halálnak, — éppen csak biccentettek, mint ahogy az egy szubaltern halottnak egy nagy följébbvaló jelenlétében kijár.

Arra kellett gondolnom, Inkább megrendülve, mint tréfásan, hogy vannak emberek, akiknek az életben semmi nem sikerül, — se az életben, se a halálban. Egy kis élet számára az utolsó, amit remélhet, egy becsületes temetés, a végtifiztesség, a fölvonulás az uocákod át, mikor emberek ezred némán megsü vég élik, ahogy •életében soha, mint egy elvonuló oelebritáist, s egy pillanatnyi figyelmet kap a világtól Mármost egy ilyen ember számára, aki névtelenül élt, aznap temetkezni Párifiban, mikor Joffre-t temetik, a legnagyobb mellőzöttséget jelent, — a kutya nem törődött vele, « ebben volt valami reménytelen. Lehet-, hogy ez a névtelen haló ti akit pontosan Joffre temetésével egyidejűleg kisértek ki, éppen úgy ott volt a Marne-uál, mint Joffre, ha jelentéktelenebb, de ennek megfelelően veszélyesebb pozícióban la, a ha nem is „mentette meg a hazát*, de a maga módján legalább segített megmenteni — a túlélte a Marne-t, ahogy Joffre is túlélte, bár az előbbinek sokkal kevesebb 'kilátása volt reá, s egy napon halt meg a maimHal, s még a halálban is be kellett állania a marsall mögé hátra, a tájik sorba.

Nemcsak a születéshez kell szerencse. Néha

Étterem MáneS kávéház Igazgatósági 426-S3 PácaI és Paathonier ' Kivíiró ÍÜÍóÍ

Francia konylin — Cukrászda — Bridge Roo n — Daor.ing — Szombaton ős vasárnap ötórai tea. ________E. PACAL, a nemietközi háló- és ótkexőkoeai társaság sok óven át volt föpineóre.

4