Prágai Magyar Hirlap, 1931. január (10. évfolyam, 1-25 / 2518-2542. szám)
1931-01-16 / 12. (2529.) szám
2 2 ........... _.... r w mBraiwwMgMagKCT^ 1931 január 16, péntek. A szlc&ák-ruszín blokk- s magyar kisebbségekkel is hajtandó együttmiikósiniT üsdssa nnriiatkoiaia a szlovák-ruszin esvittmükBÉásrei s a Siovák kemneniárja ANTANT-TERV Budapestis iécs megszállására Pslicaré eralélórataii&afi A Balkán-hadsereg elfoglalja a magyar, az olasz hadsereg az osztrák fővárost Prága, január 15. Hodza Milán volt miniszter tátrai oinnici tartózkodása alkalmával interjút adott az ungvári Uj Közlöny főszerkesztőjének s interjújában többek között kijelentette, hogy a szlovénszkói blokk nem jelent uj pártalakulatot, hanem egész egyszerűen egy formát, amelyben az országos pártok szlovák képviselőd és szenátorai, valamint a szlovák ta>rtornánygyülés tagjai bizonyos helyi érdekű szlovák kérdésekben együttműködhetnek. Nincsen sző szenázációs politikai kezdeményezésről, hanem arról, hogy Szlovenszkót kisegítsék a mai katasztrofális gazdasági helyzetéből. Beszélgetése folyamán hajlandóságát juttatta kifejezésre az irányban is, hogy ebbe a blokkba belekapcsolja Ruszinszkó politikai képviselőit is. A munkaközösség lehetősége szerinte adva van, mert Szlovenszkó és Ruszinszkó némely gazdasági problémái hasonló történelmi fejlődésből és hasonló jelenlegi közlekedési helyzetből fakadnak. Bodza a szlovák politikusok együttműködésével kapcsolatban egy szlovénszkói regionális intézet létesítésének a tervét vetette fel, mert a köztársaság az államok ama kategória iába tartozik, amelyeknek részed nem egységes tempóban és nem egységes politikai atmoszférában fejlődtek ki. Hodza elgondolása szerint a regionális intézet szervezése ^ ma már nagyon egyszerű. Ez a regionális in- - iézet a termelés össze? ágazatait egyformán Eddig üigFsi sOTísij? laaa^spregramga van a parlamentiek Prága, január 15. A szenátus alkotmányjogi bizottsága tegnap ismét foglalkozott a mun- kabiróságról szóló törvényjavaslattal, azonban letárgyalni most sem tudta azt, mert egyes koalíciós pártok szenátorai kijelentették, hogy a klubok még nem tárgyalták le a javaslatot, ennek következtében levették a napirendről. Ezek alapján elesik az a terv is, hogy^ a szenátus jövő héten több ülést tart- hajsson, miután napirendjén osak egyetlenegy pont: a csődeljárási rendiről szóló törvényjavaslat szerepel. Mihelyt a szenátus ezt első és második olvasásban elfogadja, a javaslat a képviselőház elé kerül, amelynek munkaprogramja még sokkal szegényebb a szenátusénál. fogja figyelni és respektálni fogja a termelő és szociálpolitika közötti összefüggést és egyensúlyt, gondoskodni fog arról, hogy a politikai tényezők megtalálják az utat és módot, hogy realizálják azt, amire Szlovenszkó* nak szüksége van. Hodza nyilatkozatára a Siovák a következőket jegyzi meg: — A Ruszinszkóval való együttműködés megvalósítható dolog, azonban csak akkor, ha mindazon kérdéseket, amelyek ezen együttműködés alapját fogják képezni, előre a legaprólékosabban megái lapítják. A blokk a magyar kisebbséggel is hajlandó együttműködni, természetesen csak azon elemekkel, akik feltétel nélkül a köztársaság alapjára helyezkednek. Ez a blokk tehát egy regionális intézményt jelentene, amely valamennyi gazdasági tényező belevonásával dolgozna Szlovenszkó és Ruszinszkó követeléseiért. Paris, január 15. A kamara kedden délután tartotta első ülését az uj évben. Ezzel az üléssel megkezdődött az 1931. évi rendes ülésszak, amely öt hónapig tart. Az első ülés az elnök és a tisztikar megválasztásával kezdődött. Négy7 év óta most történt meg először, hogyr Buisson szocialista elnöknek ellenjelöltje támadt Builloux-Lafont baloldali radikális képviselő személyében. Buisson — szocialista pártállása ellenére — négy év óta a kamara nagy többségének megelégedésére látta el elnöki tisztjét. Még a jobboldali pártok is nagyrabecsülték pártatlanságát és határozottságát. Az elnökválasztás első menete nem hozta meg a döntést, mert egyik jelölt sem kapott abszolút többséget. A második választási menetben Byjsson Fernaud szocialista képviselőt 261 szavazattal a kamara elnökévé választotta. Bouilloux-Lafont baloldali republikánus képviselő 220 szavazatot kapott. A revízió a szenátusban A parlament ma délután ült össze uj ülésszakára. A képviselőiház ülését Sibille korelnök nyiPáris, január 15. Most jelent meg Poincaré emlékiratainak 7-ik kötete. Az uj Poincaré-kÖ- tet címe ,.Állóharc11. Felöleli a második háborús évnek, 1915-nek öt utolsó hónapját. Természetesen csak élményekről ir Poincaré, aki k kor a francia köztársaság elnöke volt. De ezek az élmények magukban foglalják azoknak a hónapoknak összes fontosabb esc iné nyeit. Hiszen az Elysée-palotába futottak be a szálak a háború minden pontjáról. Néhány rendkívül érdekes részlet van a n a plóf ölj egy zé sek ben. így például november 22-én Poincaré többek között ezt írja: — Haditanács. A szerbiai helyzet átvizsgálása. Gallleni és Joffre igen hevesen bírálják Sarrail ottani tétlenségét. Joffre ezt mondja: ,,Ha én ott volnék, már régen támadtam volna Velez irányában. Hiszen úgyszólván senklsem ál! vele szemben. A háborúban a tétlenség megbecstelenítő dolog.“ A haditanács után minisztertanács. Briand fölolvas egy meglehetősen tóttá meg, aki mindenekelőtt az elhunyt Joffre marsall érdemeit méltatta. Az ülést ezután a gyász jeléül felfüggesztették. Szünet után a korelnök az időszerű politikai kérdésekről nyilatkozott. Többi között hangoztatta, hogy a leszerelésre csupán a biztonság megóvása mellett lehet gondolni. Franciaország egyébként — mondotta — elsőnek adott példát a leszerelés terén, mert egy évre csökkentette a katonai szolgálat időtartamát és nagy mértékben apasztotta a hadsereg létszámát. Franciaország nem fenyeget senkit és nem áhítozik senki földjére. Újabban mind hangosabban sürgetik — mondotta a továbbiakban a korelnök — a békeszerződések revízióját és a határok megváltoztatását Félő, hogy a területek újabb eb osztása megbékülés helyett újabb nehézségeket idézne elő. Ha Franciaország túlságosain messze menne ezen a téren az engedékenységben, ezt a gyöugeeég jelének vennék. szigorú hangú sürgönyt, amelyet Rómába, Londonba ée Petrográdba küldött. Helyteleníti, ‘hogy Olaszország nem tett egyebet, mint hogy egy hadosztályt Valonába és egy brigádot Du- razzóba küldött. Semmit nem tesz Szerbia védelme érdekében, nem törődik a londoni megállapodás szellemével. Tűri, hogy Szerbiát összetörjék és hogy a francia—angol csapatokat Szalonikibam és Macedóniában komoly veszély fenyegesse. Briand azt ajánlja, hogy a szövetségesek együttes dóin arsot küldjenek Rómába ebben az ügyben. A minisztertanács az ajánlatot elfogadja. November 23. Az orosz vezérkari főnök, Alexejev tábornok különös jegyzéket küldött Laguiche tábornokhoz és a szövetségesek többi képviselőjéhez as orosz nagyvezérkamál. Azt ajánlja, hogy a német haderőt a legérzékenyebb pontján kel)! megtámadni s ezért a Balkánon egy francia—angol hadsereget kell koncentrálni, amely legalább tíz hadtestből áll. Ez a hadsereg vesse vissza az osztrák—német hadsereget a Duna másik partjára, tegye meg Szerbiát akcióbázisává és innen Indítson offenzivát Budapest felé. Ezalatt az idő alatt egy hatalmas orosz hadsereg, amely szintén legalább tíz hadtestből áll, határozott támadást indítana Máramarossziget, Kolozsvár és végül ugyancsak Budapest felé, hogy Így a szövetségesek segítségére, siessen. A kombinált akoió sikere megnyitja majd az utat az olaszok előtt Béca felé. A ezerbek pedig a azövétségé* badeoreg hátvédjéül szolgálnak Bulgáriával özeidbe©... írok Gabieninok, hogy tanulmányozza alaposan ezt a tervet, Újra Buisson! választották inas a francia kamara elnökévé VISSZA A HÁBORÚBÓL Erich Mária Remarque regénye (Copyright by U. Feature Syndicate and by Prágai .Magyar Hírlap. — Utánnyomás kivonatosan is tilos.) (23) — Hiszen látod, — próbálja elhúzni az ajkait, — két ásócsapás. Ez is vele ment, — felemeli a kezét, amelyről három ujj hiányzik. Megmaradt félszeme szomorúan hunyorog. A másik mereven és részvétlenül mered egyenesen előre. — Legalább tudnám, lehetek-e még tanító. Nehezen tudok beszélni. Érted a kiejtésemet? — Egész jól, — mondom. — És még javulni fog. Biztosan lehet továbboperéini. Vállat von és hallgat. Úgy látszik, nem nagyon bizik benne. Ha lehetne, már biztosan megcsinálták volna. Willy jön és híreket hoz. Halljuk, hogy Borckmann mégis belehalt a tüdőlövésbe. Elvitte a galoppierende. Herize agyonlőtte magát, mikor megtudta, hogy a hátgerinc&érü- lése őröl:re tolószékhez láncolná. Meg lehet érteni: legjobb futballistánk .volt. Meyer szeptemberben esett el, Leichtenfeld júniusban. Leiehtenfeld csak két napig volt odakint. Egyszerre meghökkenünk. Egy kis nyavalyás alak áll előttünk. — Te vagy az, Westerholt? — kérdezi Willy hiletlenkedvé. — Én, én, a régi, te légygomba, — válaszól amaz. Willy el bámul. Azt hittem, meghaltál. — Még nem, — rep Fikáz kedélyesen Wes- tcrfoolt. — Pedig az újságban olvastam. — Téves hír, — hunyorog a kis alak.--- Nahát, nem lehel már semmiben se bízni, — mondja Willy és a fejét csóválja. —*, Fordifoífa: Szabó Lőrinc Azt. hittem, rég megettek a pondrók. — Utánad Willy, — válaszolt tetszelegve Westerholt, — te hamarább kerülsz sorra. Vörös ember sose él soká. Bemegyünk. Az udvar, ahol tízóraira a vaja skenyerünkét ettük, a tantermek, a táblák és padok, a folyosók, a hosszú fogassal, minden-minden olyan, mint volt, de mi úgy nézünk rájuk, mintha egy más világba tartoznának. Csak a félsötét helyiségek szaga ismerős, nem olyan nyers, de hasonlít a kaszárnyák szagához. Az aulában méltóságteljesen fénylik száz sípjával az orgona. Jobbra tőle a tanulók állanak. Az igazgató asztalán két virágcserép, bennük bőrlevelü” növények. Előttük babérkoszorú, szalaggal. Fenyőgalygirlandok a falon. Az igazgató gérokkot húzott, a tanárok sötét ruhában vannak. Tehát ünnepélyes fogadtatásban részesülünk. Egy csapatba verődünk. Senkinek sincs kedve elől állni. Csak Willy helyezkedik el teljes nyugalommal az első sorban. A feje a terem féhomályban úgy világit, mint egy nyilvánosház vörös lámpája. Nézem a tanárok csoportját. Régebben többet jelentettek, mint más emberek; nemcsak azért, mert feljebbvalóink voltak, hanem mert hittünk bennük. Ma? — egy csomó idősebb ember, akiket barátságosan lenézünk. Ha most meglepetésszerü rohamtá- madás törne az aulára, mint riadt nyuszikák ugrálnának ide-oda, miközülünk azonban senki sem veszítené el a fejét. Nyugodtan és határozottan tennénk azt, ami a legcélszerűbb, tudniillik bezárnánk őket, hogy ne zavarjanak és megkezdenénk a védelmet. Ott állanak tehát és megint tanítani akarIIWII nwmiuau nak bennünket. Látni rajtuk, hogy hajlandók feláldozni valamit méltóságukból. De ugyan mire taníthatnának; — a tudás elme- szesitette, ahelyett hogy fokozta volna életüket. Mi jobban ismerjük az életet, mint ők, mi egy más, kemény, véres kegyetlen és kérlelhetetlen tudást szereztünk. Mi taníthatnánk őket, — de ki akarja ezt? Ezek az elhasznált emberek már semmit sem adhatnak nekünk. Megmaradtak azoknak, akik voltak. És mindig azok fognak maradni. Az igazgató beszélni kezd. A szavak aimán perdülnek ki a szájából; meg kell adni, kitűnő szónok. Csapataink hősi küzdelméről beszél, harcról, győzelemről, szenvedésről és vitézségről. De a szép szavak ellenére valami tüskét is érzek; talán éppen a szép szavak miatt. Olyan simán mégsem peregtek a dolgok. Ludwigra nézek, ő rámnéz; Albertnak, Walldorínak, Westerholtnak, senkinek sem tetszik az ügy; valamennyien olyan kényelmetlenül érzik magukat, mintha hideg zuhanyt kaptak volna a nyakukba. A direktor lendületbe jön. Nemcsak az odakinti heroizmust ünnepli, hanem az itthoni, csendesebb hősiességet is. — Mi is megtettük idehaza a kötelességünket, lefokoztuk az igényeinket és éheztünk a katonáinkért, aggódtunk és remegtünk. Nehéz volt ez és a kitartás sokszor talán nehezebbnek mutatkozott, mint odakint a tábori szürke... — Hoppja! — mondja Albert. — Mindamellett természetesen nem lehet a dolgokat így szembeállítani egymással, önök félelem nélkül szemébe néztek a halálnak és teljesítették nagy kötelességüket és ha a végső győzelem nem a mi fegyvereinknek adatott is meg, most annál forróbb szeretettel álljunk a mélységes megpróbáltatás idején együttesen a német haza mellé, építsük azt újjá minden ellenséges erők dacára és vezessen bennünket nagymesterünknek, Goethének a szelleme, akinek szava évszá-j zadnyi messzeségből oly viiharedzetten hang- ^ zik át zűrzavaros korunkba: Jöjjön akármi, — dacolni, megállni! — Na, ezt eddig egész jól kisikeritette —■ dörmögi Westerholt. Az öreg hangja egy tercoel alább száll. Most fátyolt ölt és kenetben fürdik. A tanárok fekete csapata megrándul. Az arcuk komolyságot és áhítatot mutat. — Különösképpen tartsuk azonban emlékezetünkben intézetünk elesett fiait, akik lelkes örömmel siettek a haza védelmére, é« ott maradtak a becsület mezején. Huszonegy bajtársunk nincs többé közöttünk; —? huszonegy harcosnak a dicsteljes fegyverhalál lett osztályrésze; — huszonegy hős Franciaország földjében piheni a csaták robajoa fáradalmait és alussza örök álmát a zöld pázsit alatt... E pillanatban rövid, bömbölő nevetés hangzik fel. Az igazgató kínos megütközéssel félbeszakítja szónoklatát. A nevetés Willytől ered, aki oly szélesen és vastagon áll a helyén, mint egy rubaszekrény. Az arca pulykavörös, úgy elöntötte a méreg. — Zöld pázsit... zöld pázsit, — dadogja — őrök álom? Gránát tölcsérek piszkában fe- küsznek, szitává lőve, szét marcangolva, mocsárban rekedve, patkányok rágták ki őket... Zöld pázsit, — ej, nem vagyunk énekórán! Mint egy szélmalom, hadonászik a két karjával: — Hősi halál 1 Ahogy azt maguk elképzelik! A kis Hoyer egész nap a drótakadályban ült és ordított, és a bele mint makaróni lógot ki a hasából. Aztán egy szilánk leszakította az ujjait, és két órával később egy cafatot a lábából, és ő még mindig ordított és próbálta a másik kezével visszadugni a beleit, mig végül estére el nem készült. Mire éjszaka odamehettünk hozzá, olyan lyukas volt, mint egy rosta. Most hős lett belőle, ezelőtt meg négyest kapott németből és elhasalt. Menjen csak és mondja el, *ha meri, az édesanyjának, hogy hogyan halt meg a fia! , (Folytatjuk.) Igen, igen, a minőség! Itt a legfőbb ideje, hogy Gottdiener pezsgőt igyunk! aHHWw
