Prágai Magyar Hirlap, 1930. december (9. évfolyam, 275-296 / 2496-2517. szám)

1930-12-25 / 293. (2514.) szám

^pa^i-Mao^ar-hirlap 1930 december 25, esfhfrrtfffc. mmaamiwsm 8 Pozsony, 1930 november Irta: Schöpflin Aladár Derese-dő fejjel, áimaiag szemmel Mossóczy Pál, hajdani pozsonyi fiatalember újra Pozsony­ban járt, ahol valaha fiatal éveit töltötte. Alig­hogy a szállodában elintézte elintéznivalóit, el­indult a városba körülnézni, megkeresni régi emlékéit. Első útja az Apáca-pályára vezette. Ott lakott tízéves korától húszéves koráig. Az ucca alig változott negyven év óta. Két-károm tij ház, egy uj kis uoea, ami azelőtt nem volt. A többi maradt változatlanul. A házak ugyan­azok, régiek, egyszerűek, kispolgárok házai. Az az egyemeletes kis ház, melyet valaha egy ge­nerális építtetett — Mossóczy Pál a szobája ablakából figyelte az építkezést — most is va­lóságos palotának tűnik föl köztük, csak azért, mert oszlopos följárója van és más ízléssel van építve, mint a- többi házak. A házak tehát ugyanazok maradtak, csak a lakók változtak. Csigahéjak, a csigák kihaltak belőlük, de uj csigák költöztek beléjük. Lehet, a régi csigák ivadékai, akiknek már szintén ivadékai vau­nak. Istenem, negyven-negyvenöt év! A 6. szám-u ház megvan még ma is, változat­lan állapotában. De a szoba helyén', ahol Mos­sóczy Pál valaha a földszinten, kapu alatt jobb­ra lakott és ahol élete legizgalmasabb kalandjai történtek vele, most valami kis üzlet van. A régi szoba megsemmisült. Mossóczy Pálnak ez nem volt kedvére. Haragudott, egész fölöslege­sen. a változás miatt. Kissé lohadt -kedvvel ment tovább. Az Apáca- pálya a Kisfaludy-uoeába torkollik, de ennek most Kecske-ucca a neve. Visszakapta a régi nevét, ahogy a konzervatív, megrögzött német polgárok hívták. Ott, az Edl-ucca sarkán volt a Kohn Zsigmond szatócs üzlete. Mikor Mos- fcóczy Pál 1917-ben legutóbb itt járt, még meg­volt. Most patika van a helyén. Pedig Mossóczy Pál szerette volna viszontlátni. Különösen arra a pléhtáblára volt kíváncsi, amely a Kohn Zsig­mond boltjának üvegajtaján, a kilincs alatt volt- valaha. Tükör, amelyben a maga gyermekkori képét láthatta volna. De már nincs meg. Ezen Mossóczy Pál elszomorodott. * Mossóczy Pál tizéves gyerek volt. Ott laktak, ahogy mondtam, az Apáca-pálya 6. szám alatt. Egy nap estefelé az az ijesztő dolog történt vele, hogy az anyja elküldte a Kohn Zsigmond­ihoz, hozzon egy liter petróleumot. Ijesztő dolog volt, mert Mossóczy Pál félt a Kohn Zsigmond­iéi. Általában félt az öreg zsidóktól. Akkoriban volt a tiszaeszlári pör és a gyerekek sok min­denféle dolgot hallottak a cselédektől a zsi­dókról. Kohn Zsigmond még ezenfelül nagy (járgaszakállu, sovány ember volt, öreg volt, dörmögő hangja volt és az uccában lakó sze­gény asszonyokkal szigorúan tudott beszélni, ha hitelbe jöttek valamit vásárolni. Szigorúan beszélt velük és hitelezett nekik. Mikor betöl­tötte nekik a petróleumot, azt morogta: — Azt hiszi, én ingyen kapom? Mossóczy Pálnak tehát minden oka megvolt rá, hogy féljen Kohn Zsigmondiéi, bár nem hi­telbe vett, hanem pénzért. Azért az anyai pa­rancsot teljesíteni kellett. Mossóczy Pál szigorú anyai fegyelem alatt élt. Elindult tehát, folyton trémázva, a hosszú, hosszú, mintegy kétszáz lépés hosszú útra. Nagyon nehéz ut volt, mire a bolthoz ért, végleg elvesztette a fejét. Né­hány percig állt a bolt előtt, várt valamit, va­lami eseményt, melynek az lehetett volna az eredménye, hogy nem kell bemenni a boltba. Végre minden lelkiereje megfeszítésével rá­tett e kezét a kilincsre és nyomott rajta egyet. Az ajtó nemnyilt, nem volt valami jó a kilincs. Akkor Mossóczy Pál végső elszántsággal meg­nyomta a kilincset és nekidőlt az ajtónak. Ek­kor történt az elképesztő, szörnyű dolog. A kilincs alatti ablaktábla nagy recsegve-csöröm- polve betört. Az ajtó kinyílt és megszólalt a ravaszul fölébe akasztott csengő. Mossóczy Pál el nem tudott szaladni, állt az ajtóban, kezé­ben a petroleumos üveg. A eárgaszakállu bol­tos odalépett hozzá és a sápadtan reszkető gye­rektől elvette a petroleumos üveget. Rá is ri- vallt: — Nem tud vigyázni! így betörni az ajtót! Két-három vénasszony sápitozott a boltban. — Node ilyen kár! Micsoda ügyetlen gyerek! Kohn Zsigmond kimérte a petróleumot és odaadta a fiúnak. — Menjen haza és hozzon harminc krajcárt a betört ablakért. Mossóczy Pál ijedten menekült, a petroleu­mos üveggel a kezében. A lelkiismerete egy rongy volt. Tudta, hogy a harminc krajcárt nem fogja meghozni. Soha az életben nem lesz arra bátorsága, hogy az anyjának bevallja a betörött ablak történetét. Ez egyszerűen lekö­tetlen volt. Az anyja nagyon szigorú volt Mős­sé ez y Pállal és ő nagyon félt az anyjától. Na­pokig rettegett, minden ajtónyilásra összerez­zent, hogy hátha jön az öreg zsidó a harminc krajcárjáért. Messziről kémlelte a boltot. Látta, hogy a be­tört üveg helyett nem tettek uj üveget, hanem egy nagy pléh táblát szereltek oda. Nyilván többször is eltört már az üveg. rájöttek, hogy rossz helyen van ott. A közelébe menni nem rnert. Azt képzelte, kiszalad a zöreg zsidó e fülön fogja: hol a harminc krajcár? A veszedelem az volt, hogy gyakran kellett volna arra menni. A luteránus temető felé lakott ;i, nagyanyja, ahhoz gyakran küldték izén ettek Ha egyedül ment, még csak megoldotta a kér­dést: óriási kerülővel ment és kikerülte Kohn 7,.-igmoiidot. De ha a családdal ment, akkor a rendes utón kellett menni. Ilyenkor Mossóczy Pál egy fantasztikusan ravasz trükköt eszelt ki. Úgy somfordáit, hogy hátramaradjon a többiek­től. Hátul cammogott és sántikálni kezdett, az arcát valami furcsa grimasszal el változtatva. Addig sánták ált, amíg jól el nem. hagyták a Kohn Zsigmond boltját. Meg volt győződve, hogy ezért nem ismerte meg és nem fogta füiön a Kohn Zsigmond. Aztán a dolog elaludt. Mossóczy Pál nagy fiú lett. Kohn ar eltűnt a boltból, talán meg is halt, Pozsony, december 23. (Pozsonyi szerkesz­tőségünktől.) A pozsonyi anyakönyvi hivatal most ott van, ahol azelőtt a rendőrigazgato- ság székelt. A régi városháza első emeletén. Laczó József íőanyakönyvvezető, aki oly sok párt adott már össze az uj éra alatt, jelen­leg beteg. Helyetteséhez fordultunk tehát egy kis 1930-as statisztikáért. Gazdasági krízis­ben szenved a világ, milyen hatással van ez a házasságokra és a születésekre? — A házasságokra a gazdasági válság nem volt még eddig nagy hatással Pozsonyban, — így szól az információ — ha csak az 1931- ben, a farsangban nem lesz. A házasságok száma 1929-ben 1400 volt, 1930-ban körül­belül ugyanennyi. Ha nem lenne gazdasági válság, ugv a népesség szaporulatának meg­felelően a házasságok számának is növeked­ni kellett volna. — A születések száma 1930-ban alábbha­gyott, ami szomorú jelenség és ez már a gazdasági krízissel van összefüggésben 1929- ben 2534 fiú- és leánygyermek született, 19oQ-ba.ii ez a szám 20 százalékkal lett ke­vesebb. A csecsemőhalandóság azonban örvendetes módon alábbhagyott, ami a város szociális és népjóléti intézményeinek, a csecsemő­gondozónak, az anyák felvilágosító — tanács­adó irodájának tulajdonítható. 1930-ban több fiúgyermek született mint 1929-ben, de vi­szont a fiúgyermekek közül mindig több hal meg mint a leányok közül. Csökkent a törvénytelen gyermekek száma is, ami viszont a háborútól való eltolódás biztos jele, mert a háború és az azt követő években volt a törvénytelen gyermekek szá­ma a legnagyobb, ami érthető is, hisz a há­ború szétzüllesztette a családokat. — Ikrek születtek Pozsonyban, de csak kettős ikrek, hármas iker nem született. —- Érdekes házasságkötés történt-e? — Igen, egy néger-magyar esküvő történt ez év márciusiban, de erről bővebben nem nyilatkozhatom, mert az adatok hivatalos tit­kot képeznek. Amiről az anyakönyvvezetőhelyettes nem Asszonyom, Ön nem ismer engem s lehet: ma! este hallja először a nevemet. S én mégis egy nagy kéréssel jövők Önhöz ebben a leveliben, melyet fd-a! a szeretet ünnepén ad át Édesanyjának. Nem magamért kérek, — de azok, aduik általam szóla­nák most Asszonyomhoz, nem mernek hozzá nyúlni egy olyan érzéshez, melyet m egváLtozhatat- lannak hisznek. Én tudom, hogy ez az érzés nem megvái toziiüitatlan. Mert csak az ön szeret elét kell nevén szőátanom, s máris megkapom az ajándéko­kat, amelyeket nem a magam, hanem azok kará­csonyfája alá szeretnék elhelyezői, akik Asszo­nyomhoz legközelebb állanak. Kisebbik fia felkeresett engem. Elmondta szo­morú történetüket. Megtudtam, hogy négy évvel ezelőtt elvesztette rajongásig szeretett bátyját. Nemcsak ő, hanem az egész család: húga, bátyjá, édesapjuk is egész szivével szerette az elköltözöt- tet, — de rraindenekfeleit szerette őt ön, Asszo­nyom, az édesanya. Mind azok után, amit fia ked- , vés, zseniális, egész embernek induló bátyjáról el­mondott, nem is csodálkozom ezen. Hiszen az anyai szív dédelgeti még a kevésbé sikerült gyer­mekiét is. Érthető tehát mélységes fájdalma és érthető hogy az első évben gyászába teljesen el­merülve, nem látta a tovaeüharió életet. Sőt haj­landó vágyóik azt is megérteni, hogy akkor nem látta meg tulajdon gyermekei vérző szivét sem. De azóta már négy esztendő telt el. És Öö: Asszonyom, négy év óla egész életét a folyton fia emlékének áldozó kegyeletnek szenteli. Négy év óta nem láttak mosolygást az arcán. Négy év óba fagyasztja megdöbbenéssé gyermekei visszatérő moso'ygáisáit is az Ön bánatos airca, feketeruhája. Tudom azt is: kegyeletsértőnék érezte, mikor két évvel ezelőtt nagynénje ösztönzésére fehér: majd lassanként színes ruhákra tért át a leánya. Istenem!... Most lesz tizenkilenc esztendős... lis lecsukva borong « zongora, kisebbik fiának nomcenik szórakoztató, hanem esetleg kenyeret jelenítő barátja. Pia kénytelen idegeneknél gyako­rolni, hogy el ne maradjon, tanulmányaiban. De az ablak-ügy örökre elintéződött. A történet csak véget ért, nem lett vége. * Mossóczy Pál megöregedett és nem találta meg sem az ablaktáolát, sem a boltot. Patikát talált a helyén. Most már nem félt a Kohn Zsig­mondiéi, aki rége&rég elporladt már valahol a vödríci zsidó temetőben. Amint/ ott állt Mos­sóczy Pál, valami furcsát, érzett, ügy érezte most sántikálva kellene járnia és az arcát el­ferdíteni. Az egykori mozdulat újra fölébroit testében. Elszégyelte magát és tovább ment, kicsit elszomorodva, kicsit lehangoltan. Ez történt Mossóczy Pállal 1930 novemberé­ben, Pozsonyban. Az Edl-ucca sarkán talált egy tükörcserepet és meglátta benne saját gyerek­kori arcát. Talán nem is volt érdemes elmon­dani. nyilatkozhatott, azt alkamam van most már megírni. Az esküvőkor ugyanis az újságíró­kat is diszkrécióra kérték fel a szereplő sze­mélyek. Félévig. Miért félévig? Ki tudná megmondani. A félév letelt, a, kötelező disz­kréció alól feloldottnak érzem magam, tehát elmoudom. Elvégre néger esküvő meglehe­tős ritkán vau Pozsonyban, talán még egyál­talán nem is jegyeznek fel hasonló aktust a pozsonyi anyakönyvi hivatal annalesei. Ez év márciusában ,pontosan március 12- ikén délben történt, hogy Laczó József fő- anyakönyvvezető ur összeeskette Biskop István néger artistát, aki 1892. szeptember 4-ikén született Kellachban az afrikai Gold- küstön, Mausz Leontin pőstyéni magyar leánnyal. Az eskelésnél mint házassági ta­nuk szerepeltek a menyasszony részéről Ré­vész István pozsonyi tánc- és illemtanár, a vőlegény részéről egy ismert nevű lapszer­kesztő. Romantikus szerelmi idill végére tett már­cius 12-ikén pontot a pozsonyi főanyakönyv- vezető. A férfi — elegáns, fess nemzetközi artista'— egy pőstyéni bárban lépett fel, ott ismerkedett meg a polgári családból szár­mazó csinos Mausz Leontinnal. Meglátni és és megszeretni, mint a költő mondja, pilla­nat müve volt. Rövid pár heti udvarlás után a férfi megkérte a leány szüleitől a szép Le­ontin kezét, de — kosarat kapott. Ám a sze­relem nem azért szerelem, hogy le ne tudja győzni az akadályokat. A leány erős akarata legyűrt mindent. Csak rövid idő választotta el attól, hogy a csehszlovák törvények értel­mében nagykorú legyen és ne kelljen a szü­lői beleegyezést kierőszakolnia. 1930. már­cius 12-ikén nagykorú lett Mausz Leontin és még aznap fölvette Hymen rózsaláncait disz- penzációval persze, titokban, hogy a mama meg ne tudja. Szeptemberben a fiatal pár hajóra ült és kivi'(odázott Afrikáiba, ahol a sötébbőrü fiatal férj apjának kávóültetvényei vannak. Az érdekes házasságikötésről akkoriban kávéházban suttogtak az emberek, de pozi­tívumot senki sem tudott. R. J. teheteégé így semmiiesetre sem tudja elérni azt a kifejlődést, melyet otthona zavartalan magányá­ban, megértő anyai szív me lenget és e mellett elérhetne. Tudom azt is, hogy férje eleinte az apa meg­döbbent fájdalmával állott Ön mellett. De idő mú­lásával bánata rendes mederbe terelődött. Nem felejtett, — dehogy- felejtett! Csak az élet köve­telte újra annyira megának, hogy nem volt sza­bad olt megállnia, hol Asszonyom lába gyökeret vert: halott gyermekének ö nem áldozta fel az élők jogát. Legidősebb fia volt ön szerint' a leg- önzőbb mondhatnánk így is: a legegészségesebb.... Csak egy esztendeig bírta a si (bolti hangulatot. Aztán külön költözött. S azóta önnek fájdalmas a nevét is hallania. Asszonyom, a többiek okultak ebből az esetből. Ma már senki sincs, akii önt megpróbálja vissza­terelni fájdalmától, mely lassanként búskomorság­gá fajult. Ha háziorvosukkal nem beszélteim volna, magara sem mernék most szóleni önhöz. Azt hin­ném: beteg. S ebben az esetben a gyógyítás meg- kieérié&e nem az ón feladatom. Do most tudom, hogy itt orvosi beavatkozás nem segíthet, őszinte szó kell, — s azt az őszinte szót környezetében senki eean meri kimond ami Ezért jövők hát én, az idegén. Talán kegyetlennek, sőt tapintatlannak talál, mert sebeket nyitok az ön lelkén, — de céaik így remélhetem meggyógyítani az örökösnek ígérkező tályogot. Ha nem sikerül ez a kísérletem, csak fáj, de bűntudatot nem érzek majd miatta. Négy ember, égj7 szép család nyugalmának vissza­szerzéséért azt is meg kell kockáztatnom, hogy az ötödik, ön, kedves Asszonyom, neheztelve, vagy’ éppén gyűlölettel gondol majd reám. Nem vádolom, de egészen megérteni nem bí­rom. Az anyai szív dobogása kihagyott valahol, — talán ott, miikor megdermedt együk gyermeke el­vesztésétől. Csak így tudora Tnegniagyarázni magamnak a közönyt, mellyel valósággal megtagadta többi gyermekét. Mert megtagadta ...,. Különben nem Pozsonyban ez évben csökkeni a születések száma Több a lm! — A házasságok száma változatlan — JVéger- magyar esküvő Szlovenszhó fővárosában Levél egy gyászoló anyához beszélne még mai is igy az elköltözöttiről: „Az én egyetlenem ...“ ,yAz én életeim minden remény-* sége.“ Ha gyermekei haszontalan, léha senkiik lan* nének, hat testvéri fájdalmuk nem lett volna annyi­ra mélységes, ha férje kalandok után futna, vagy bor és kártya gondüző segítségéhez folyamodnék, érthető volna ez a beszéd. De legidősebb fia kivé­telével a többiek még ma, négy óv múltán ás meg- adással tűrik, hogy állandóan a gyász fekete- drapériái árnyékolják be az egész családot Leánya, kimaradt a táncórák vidám együtteséből, nem vehet részt kisebb házimulaiságokon sem és nem ás régen ön, az édesanyja, valósággal testvér- gyilkosnak ta tattá, mikor bátyja unszolására el akart menni vele a eizniházba. Fia tehetsége nem talál utat szabad fejlődéséhez. Férje lassanként el- fásuilt és már magától is hallgat, — annyiszor né­zett reá szemrehányóan, ha évek múltán egy kás mosoly tévedt sápadt arcára Ott élnek ön körül, őrzik fájdalmát, kiszolgálják és szolgálják kegye­letét, mintha mindannyian árnyak lennének és egyetlen élő a halott maradt voina. Az idő pedig fűit. Ma kétszeres gyorsasággal Lassaukint min­denki elkerüli a túlzásba vitt gyász által fájdalom­hoz láncolt családjukat. Asszonyom, nincs olyan ember, kii mélységes megdöbbenéssel ne állít volna élete nagy veszte­ségénél. Sokan közülünk bizonyára be tetévedtek a gyász komor fenségü mezőibe s nehezen találják meg a kiutat. De előbb-utóbb valamennyiünket kivezet belőle az élők iránti szeretet karácsonyi csillaga. Ezt a csillagot szeretném én most az ön. zordon égboltjára vetíteni, hogy szétszórva a fe­kete felhőket, bevilágítson az Ön leikébe is. Hogy kivezesse a gyászmezők sötét ciprusai közül és elveeérelje a karácsonyi jászolhoz, melyben önre is mosolyog az életet nyert Szeretet! Mert, aki oda elérkezik megbékél a lelke, uj hitet nyer, uj akarásokra acélosodik a karja! De, hogy ez megtörténhessék, önnek előbb ka­rácsonyi ajándékokat kell raknia az örök Szeretet karácsonyfája alá. Először is oda kell helyeznie a sokat hangoztatott, családja szivén mindig friss sebeket ejtő szavakat: „Az én egyetlenem!... A* én életem reménysége!...“ Mert a Szeretet nem bírja el a hazugságot, — ez pedig, ugye, hazugság? Hogyan is keményíthette meg anyai szivét egyik gyermeke elvesztése annyira, hogy nem látja a többiek eltorzuló ajkát, mikor ilyeneket mond? Nem gondolt soha arra: mit szenvedhettek élő gyermekei, mikor testvérük elvesztésével mintha az irántuk érzett szeretet semmisült volna meg az Ön szivében? Hiszen mindnyájan jók és kedve­sek, — mindnyájan igyekeznek bánatát enyhíteni, örömöt szerezni. De Ön csak akkor engedi őket közel megához, ha a gyászmezők hangulatával! közelednek. Adja hát ide először ezeket a szavakat Asszonyom, hogy arannyá, tömjénné és mirhává változva ékesítsék a Szeretet oltárát. Helyettük keresse meg szivében az elfelejtett szavakat, me­lyekkel többi gyermekét becézgette valamikor. Ha ezeket megtalálja, kár volt gondoskodnia más­forma karácsonyi ajándékokról, — ezeknél érté­kesebbet gyermekei nem is kívánnak maguknak. De én igen! Én, az idegen, telhetetlen •vagyok! Még mást is kérek' öntől. Kérem a zongora kul­csát, hogy újra megszólalva, a zene szárnyain re­pítse gondolatatikat felfelé és elősegítse fisa bol­dogulását. Kérek egy könnyű, szines, bájos kis- ruihát leánya számára, — hiszen nem zárhatja el tovább apró szórakozásaitól az anya, aki élettel ajándékozta meg. Kérek egy jó szót, ami újra mo­solyt varázsol a hűséges élettára arcára és ezt megértő visszfényt az ön ajka köré. Egy hivó szót is szeretnék az eltávozott fiú számára, kit a há­zukba beköltöző diadalmas élet újra visszaszoktál és akit a házon kívül reá leskelőd ő kísértésektől megóv az anyai szív gondoskodó szeretető. S ha mindezt megkaptam, kérem, adja nekem ráadásul a feketeruháit... Önnek ez értékben nem sokat jelent A mi szegény társadalmiunkban pedig olyan sok friss árva és uj özvegy busul azon, hogy még csak meg sem gyászolhatja szive szerint a csak most elbán tolt szerelteit. Ossza szét ismerős sze­gény asszonyok között őket, nehogy, még ebben a tekintetben is kitaszítottaknak érezzék magukat. Nem kérem én. hogy élénk színekbe öltözzék. De valamiképpen éreztesse külsőleg is családjával a diadalmaskodó Szeretet nagy ünnepét Ne lrigyje, hogy meghalt fiától távolodók el, ha reám hallgat. Azok után, amiket nekem legkisebb fia bátyjáról elmondott, igy jut igazán közelébe. Felszabadultan és immár a gyász hil inoeekbeverő kényszere nélkül szeretheti őt is. Nem lesz minden­napos robot a temetőbejáirás. melynek e'maradása leIblfemecetfuráadásokat okoz, hanem pihenő na­pok enyhülést adó látogatása. S ha egyszer végleg eltávolítja szeméről a gyász fátyolét, másképpen látja majd őt is. Nem szomorú koporsóba zártan, hanem ajkán az ifjúság követelő mosolyával, sze­mében az éilmiakarás szent füzével néz majd az Ön szivéig és életörömöt, az ifjúság örök jogát könyörgi vissza testvérei számára. Csodálkozva látja majd Asszonyom, hogy fin halottaiból feltá­madott. Részesévé lesz testvére' életének és ben­nük uj életre leél ő maga is, édes anyja Szeretetó- nek legnagyobb csodája gyanánt. S a Szeretet szent ünnepén mosolygós arca megjelenik a kará­csonyfa fe’ett és a Megváltó születésnapján meg­váltja Önt és családját a szenvedésektől. Szeutmihá’yíné Scabó Mária. AZ ERDŐ ELMENT Fa vagyok én, kit elhagyott az erdő És vele minden, minden oda van Lombjaimról majálisok peregnek. Egy árva dombon állok egymagám. Az erdő elment s messze vitt magával Illatot, napfényt, zengő madarat... De ez az erdő nem ad másnak hiiset, Mert minden áruja szivemben maradt. Falu Tamás.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom