Prágai Magyar Hirlap, 1930. december (9. évfolyam, 275-296 / 2496-2517. szám)
1930-12-10 / 281. (2502.) szám
^RAICAI-MaG^AR-HIRT; SP ^193^de«embei^ Súlyos válságba jutott a pozsonyi katolikus egyházközség Horribilis kiadások - Kevés bevétel - Még a vagyonos teatómmí tagok sem fizetik az egyházi adót - Okánik tervei - Állítsák vissza az autonómiát! Pozsony, november 9. (Pozsonyi szerkesztőségünktől.) A nagyszombati apostoli admi- nisztratura négy évvel ezelőtt — 1926-ban — semmisítette meg az 1925-ben megtartott pozsonyi római katolikus egyházközségi választást és nevezett ki kuratóriumot az egyházközség élére. A kuratórium működése elé nagy aggodalommal tekintett mindenki, aki ismerte a helyzetet, annál is inkább, mert az egyházközség szervezeti szabályzatainak jóváhagyása egyre késett, még máig sem érkezett meg és igy nyilvánvaló volt, hogy a kuratórium a föhneriilö anyagi nehézségekkel nem fog tudni megküzdeni. Sajnos, az aggodalmaskodóknak igazuk lett, az elmúlt négy esztendő után odajutott a pozsonyi római katolikus egyházközség, hogy súlyos anyagi helyzetbe került, amelyből nehéz lesz a kiút. Mint ismeretes, az egyházközség számos iskolát tart fenn magyar, német és szlovák tanítási nyelvvel. Az egyházközség fizeti a belvárosi p'©bánost, tar!ja fenn a székesegyházat (dómot), annak ének- és zenekarát, tanítókat, azonkívül a nyugdíjas tanítók illetményeire évente egymillió koronát fordít, mert ezeknek' nyugdija az állami tanítók nyugd'jához képest a törvény értelmében több Ízben emelkedett. Az órisi kiadásaival szemben Pozsony városától évente mindössze tízezer koronát kap. További bevétele az egyházközségi adókból áll, amelyek azonban nagyon gyengén folynak be. mert a szervezeti szabályokat, amelyek uj adórendszert állapítanak meg, még mindig nem hagyták jóvá. így azután például akik az utóbbi években jöttek Pozsonyba, egyálta'ában meg nem adóztathatok és nem vethető ki egyházi adó azokra sem. akik csak jövedelmi adót fizetnek. Nagyon érdekes és elszomorító jelenség, 1 - Iául a kuratórium vezető egyéniségei között többen vannak, akik az adózást nyíltam szabotálják. jó^' ^et jövedelmük busásan van. ; - porvhéP-özségben uralkodó áldatlan viszony - vry jellemző, hogy Gazsik Márk dr., volt miniszter, képvise’ö, a kuratórium elnöke mintegy fé évvel ezelőtt lemondott és most Bús Győző dr. első alelnök vezeti az ügyeket, al - < ’ működése sem találkozik általá- n r yt eléssel. Ilyen körülmények között került a pozsony- belvárosi plébánia élére Okánik Lajos dr. kanonok, volt polgármester, aki kijelentette, hogy telve van jószáudéfckal, a szanálásra vonatkozólag vannak is tervei, de kérdés, hogy meg tudja-e azokat valósítani? így többek között szeretné, ba Pozsony püspöki székhely lenne, ezenkívül államsegélyt is ki akar eszközölni a szűkös anyagi v szonyok közt levő egyházközség részére. Okánik Lajos dr.-t e törekvéseiben bizonyán tan ogatni fogja a város katolikus közönsége, bár az ő plébános! kinevezőnek is több szépséghibája van. így a kánon- jog értelmében szükséges praesaentacio elmaradt, mert a kuratórium nem tekinthető a város, mint kegyur képviselőjének és az nem is tett ajánlást, mindössze Okánik dr. szeméhe ellen nem emelt kifogást. Nem felel meg a valóságnak, hogy Okánik dr. pápai jóváhagyással lett plébános. Ilyen jóváhagyás Rómából máig sem érkezett.. Dehát 'okinlsünk el ettől! Fontos volna, hogy az egyházközség súlyos anyagi kríziséből kikerüljön. Erre a súlyos he.yzetre jellemző, hogy most, decemberben olyan kevés a készpénz az egyházközségben, hogy kérdéses, vájjon januárban ki tudja-e fizetni az alkalmazottait, tanítóit. Azok a körök, amelyek tisztán a politika szemüvegén keresztül nézik az egyházközség anyagi roinláfát, bizonyos kárörömmel látják f- ezzel is az őslakos magyarokon s németeken akarnak egyet ütni. Ezek a körök bizonyára azt w szívesen látnák, ha az anyagi kérdések rendezetlensége következtében Pozsony öezkatolikus iskoláit egy szép napon államosítanák ! Égetően sürgős tellát a segítség. Ezt jól tudják azok, akik közelről ismerik az egyházközség viszonyait, amelyeket a kuratóriumi kezelés óta bizonyos politikai tendenciával állandóan lepleznek, úgy hogy a katolikus község csak elkésne értesül mindenről és mindenben fait aeompH elé állítják. A legfontosabb volna, hogy az egyházközség szervezeti szabályai mielőbb elnyerjék a jóváhagyást, de olyan értelemben, hogy a teljes autonómia visszaálljon és a kinevezett választmányi tagokkal való abuzus megszűnjék. Ily mj-don aiz anyagi ügyek rendezését gyorsan lehetne lebonyolítani. Ma még a helyzet az, hogy a politikai szempontok tuitengéee a legsivárabbnak mutatja a jövőt és van valami logika abban a tréfásnak szánt mondásban, mi egy benfentes részéről elhangzott: „Majd eladjuk a dómot, hogy rendezni tudjuk anyagi ügyeinket.“ Keserű malicia, de nagyon jellemző a mai áldatlan helyzetre! ♦ Értesülésünk szerint a pozsonyi katolikus hitközség válsága oly nagy méretet öltött, hogy komolyan lehet attól tartami, hogy - a kormány rövidesen feloszlatja a kuratóriumot és helyébe kormánybiztost nevez ki, amely az ügyeket egy öttagú igazgatótanáccsal intézné. A kormánybiztos hír szerint Bellái József kormánytanácsos lenne, aki január e'sején állásából nyugalomba megy. Az igazgatóság tagjai értesülésünk szerint a következők lennének: Dusek Viktor dr. közjegyző, Vichanek dr. ügyvéd, Viszik dr., Vámossy István dr. orvos és Mayer Alajos dr. városi tisztviselő. Román diákok tüntetése a prágai cseh egyetemen a romániai kisebbségek elnyomása és a zsídőílldözés ellen Prága, december 9. Tegnap este parázs tüntetés játszódolí le a prágai cseh egyetem geológiai intézetében, ahol a Mihály vajdáról elnevezett „Michaiu I.“ nevű román diák- egyesület rendezett „A román kuítura“ ci- men előadóestet. Ezt az egyesületet, mint a lég jobboldalibb román diákszövetséget, a prágai román követség sokféle támogatásban részesíti és hivatalos csehszlovákiai román diákegyesületnek számit. A tegnapi előadáson a román követség több taggal képviseltette magát. Ez alkalommal föltűnő nagyszámú hallgatóság gyűlt egybe, mert mig rendszerint alig 20—25 hallgatója van az ilyen előadásoknak addig tegnap mintegy százötven diák jelent meg. A többlet természetszerűen baloldali román, továbbá romániai zsidó és erdélyi magyar nemzetiségű diákokból rekrutálódott. Prágában ugyanis több százra megy a Romániából való egyetemi hallgatók száma. Alig lépett a pódiumra az előadó, mikor a túlnyomóan baloldali érzületü diákságból álló hallgatóság adott jelre demonstrációval akadályozta meg előadását. A közbekiáltások szemére hányták a romániai rezsimnek a reakciós túlkapásokat, a kisebbségek.elnyomását és a zsidóüldözést. — Követeljük a kisebbségi jogok megadását! süvöltötte egy hang. — Egész az elszakadásig! felelt rá egy másik. Az előadó a demonstráció Lói megdöbbenve elhallgatott s várt, amíg a zaj lecsendesedik. Egy tüntető székre állva harsány hangon bejelentette, hogy a diákság nem akar „fasiszta előadást" hallgatni, vannak súlyosabb, égetőbb ^gazdasági problémák, amelyek érdeklik, mert Romániában napirenden vannak az adóellenes tüntetések és munkanélküli-felvonulások. A prágai román diákság diákotthont követel s tiltakozik a vízummal történő zaklatások ellen. A demonstráció közben mind fenyegetőbb méreteket öltött, olyannyira, hogy a rendezőség rendőrségért küldött. A rendőrség közeledtének hírére a diákság kivonult a teremből. A folyosón kisebb tumultus támadt, majd az uceán folytatták a demonstrációt a román követség ellen. Az izgatott hangulatra való tekintettel az előadást hallgatóság hiányában nem is tartották meg. RAMSIN ES TARSAI Irta: Neubauer Pát MCona“ a két gömbbel ellátott üveg kávéfőző. őt féle nagyságban. A legszebb ajánlják- Mindenütt kapható. Gyári lerakat: U, Duwchinaky, Bratisbva, Köztársaság-tér 11 Kérjen árajánlatot Síné ira et stúdió ma már nem gilt: cum ira et stúdió az egyetlen lehetséges ut. Keleten Ram- sin feláll és azzal kezdi a vallomást, hogy bűnös. Nyugatén Oustric ée a skandalumok zápora. Az élet ma izgalma*;, a menet preezto, preeztiüz- szimo. Annyira meggyorsult, hogy alig követhető. Ramsin társai nem azok az orosz mérnökök és intellektuelJek, akiket vele együtt letartóztattak és el fognak ítélni, hanem társai Hanau asszony és Oustric. Ez az, amit csak cum ira lehet tanulmányozni, nem síné ira. Itt már csak vagy haragnak, vagy végső cinizmusnak van helye és mert a harag mindenképpen szubjektív megállapításokhoz vezet, marad a cinizmus. Szóval üdvös és helyénvaló, emberi és érthető, hogy Hanau asszony és Oustric azt mondják: nem vagyunk bűnösek. Jogosan hangoztatják ezt a panamába belekevert politikusok is. Kérem: adva van az egy és mindenkori világszemlélet, amelyet összefoglaló szóval egoizmusnak neveznek. Rajta keresztül adva van az is, hogy mindenki söre a javításával van elfoglalva. Mindenki csak a másik legyöngitésével tehet érdemlegeset önmagáért és szükség vám az embertársakra. Ezt érdeknek nevezik. Ha sikerül és amíg sikerül a bolt, addig az Oustric ok vezető elmék. Sikertelenség nincs megengedve. Ha az Oustricok ezt a fényűzést mégis megengedik maguknak, buknak és elitéltetnek. De mondhatja: Nem vagyok bűnös. Ilyen a világ és pechem volt! Ramsin tanár mindjárt azzal kezdte, hogy bűnösnek tudja magát. Évekig a szovjetköztársaság gyengítésén dolgozott. Nagyon intelligens, céltudatos és fölényes ember. Tudta, mit tesz. Nem azért tette, mert nem tudta, hogy ez ,,bün“; az, amivel most szinte kihívóan henceg. Nem megtörtén, nem alázatosan jelentette ki, hogy bűnös, hanem pontosan olyan egocentrikus öntudattal, mint ahogyan akkor dolgozott, amikor nem érezte magát bűnösnek. Füiöncsipték. Ezért érzi ée tudja most magát bűnösnek. Ami nem volt bűn, amíg nem fogták le, az most bűn, mert lefogták. A per minden kis részletében rendkívül érdekelte. Gyanús ez a fene nagy megtérés és nyugalom. Olyan, hogy pszichológiai fókusban össze- és egybeesik Hanau asszony és Oustric fene nagy és öntudatos szemtelenségével, amely igy beszél: Nem vágyóik bűnös. A párisiakat még nem csípték fülön. Letartóztatták őket, de Hanau asszony pere mutatja, hogy alig lesz belőle valami- Nem lehet nagy neveket kompromittálni. Legfeljebb megbukik egy kormány. Bukott már több és Taráién bukása talpra fogja állítani Hanau asszonyt és Oui-iricot. ök ezt tudják és ezért nyugodtak. De a pszichológiának megfelel, ha szilárdan kitartanak mellette, hogy nem bűnösek. Lehet, hogy az ellentétek annyira vonzzák egymást, hogy Ramsin az ellenkező végleten nyugodt. Azt mondották neki: No most, hogy kiderült, szépen vallani! Nem lehet nagy neveket kompromittálni. Nem szabad túlságosan nyilvánosságra hozni, hogy az ötéves gazdasági terv vezetői (és Párisban Tardieu) nem tudtak, egyrészt az aknamunkáról, másrészt holmi kis gründoIásokTÓl. Pompás színjáték lesz, a párisi skandalum p-ándánja. A kommunizmusnak azonban más kulisszákra van szükség, más erkölcsi szcenáriára. Tehát: görögtüzes vallomás, amely ugyan felrúgja a béidegzett, évezredesen kipróbált egoizmus pszichológiáját, viszont azonban olyan hatásosan meggyőző, mint a hős Mutíus Scaevola bátorsága, aki tüzbe tette kezét a latin repufeJikáért és a maga becsületéért. A Ramsin-féle tűz színpadias és nem éget. Talán Lemondták neki, hogy megfelelő vallomás után leborotválhatja a szakállát és mehet Isten hírével Amerikába. Keressen ott jobb állást. Talán. Talán nem, de reméli, hogy igy lesz. Az államügyész halált kért a fejére. Ramsin azzal válaszolt, hogy nem kell a védelem. Ellenkezőleg: az államttgyéez által követelt büntetést jogosnak tartja. Nyugaton ezt csalásnak minősitiik. Mindenki az ellenkezőjét teszi: fellebbez. Még abban a pillanatban is, amikor már a halál dobogóján áll. Nem hajlandó meghalni; élni hajlandó. Ramsin nem hajlandó élni: minden áron meg akar halni. Ennyire meg van róla győződve, hogy bünö*, mert más szociális világnézet híve volt ée ártott a szovjetnek. Annyira híve volt, hogy életét kockáztatta érte évek hosszú során át. Most egyszerre annyira hive az ellentétes világnézetnek, hogy mindenáron meg akar érte halni. Kinek a társa ez a hős? Hanau asszonv és Oustric társa- Olyan, mintha lelki édestestvérük lenne. Olyan gyönyörűen képmutat. Különbség csak a két véglet, de ezen a ponton nem számit a diametrális ellentét: egy fokúéban találkoznak. Nehéz ma az élet történéseit követni. Néha azonban megtörténik, hogy kiélezett pontokon hirtelen világossággal lát az ember és meglátja, hogy minden megmaradt a régiben: Ramsin és Mutíus Scaevola, Oustric és az ókor nagy csalói. És végiggondolva mindezt, mégis csak harag nélkül, sine ira tanulmányozzuk az életet és az emberiség történetét Párisban ée Moszkvában. Ukrán támadás a beregszászi magyar gimnázium ellen Beregszász, december 9. (Saját tudósítónk- ióL) Az iskolaügyi minisztérium rendeleté értelmében a beregszászi gimnázium igazgatója, Lopour József dr. felhívására úgy az ofrosmyeivü, mint magyarnyelvű tagozatban megalakult a szülők szövetsége. Az orosz gimnázium kebelében alakult szülői szövetség legutóbb viharos gyűlést tartott. A vihart az ukránoknak a magyar növendékek elleni vakmerő támadása okozta. Strahovszky dr. orvos, aki különben a köztársaságban vendégjogot élvez, azzal az indítvánnyal állt ugyan elő, hogy az orosz növendékek az eddigi délutáni tanítása délelőtt történjen és a magyar növendékek délelőtti oktatási idejét tegyék át délutánra. Sztrachovszky indítványát egy Manzsula nevű tisztéi selő és egy Huzsnay Igor nevű egyén Világhírű ELBEO* továbbá francia, angol selyemharisnyák, valamint mindennemű kötött áru „BTA“ üzletben, kaphatók, BR ATISLAVA, Halászkapu 1 Érelmeszesedés. Kérj* a csizi jód bróm gyógyvíz otthoni használati utasítását. Csisfiirdő. támogatta és erélyesen követelték az indítvány végrehajtását. Lopour József dr., mint tárgyilagosan gondolkodó ember előadta, hogy az indítványnak nem tehet eleget, mert az az igazsággal és a józan pedagógiával ellenkezik. A ruszin gimnáziumban összesen 162 növendék van, mig a magyarnyelvű gimnáziumban csupán a vidékről bejáró diákok száma 142. A ruszin gimnázium intrenátus- eal bir. tehát tanulóit a délutáni tanítással semmiféle hátrány nem éri. Az igazgató válaszával azonban a felszólalók nem elégedtek meg, hanem olyan vitát rögtönöztek, hogy Lopoair igazgató kénytelen volt a vendégként megjelent Huzsnay Igort rendreutasitani. Ez a magyar növendékek ellenül botrányos támadás nemcsak a szülők körében, de általánosan óriási megütközést keltett. Kirabolták az o'mützf zálogházat Ohnütx, december 0. A mára virradó éjszakán betörők hatoltak a városi zálogház helyiségébe és horribilis zsákmányt ejtettek. Az ismeretlen betörők álkulcs segítségével jutottak be az üzlethelyiségbe, feltörték a pénzszekrényt és abból 500.000 korona értékű ékszert, és 22.0(10 korona készpénzt elvittek. Ezután még átmentek a raktárba, kiemellek egy bőröndöt, abba becsomagolták zsákmányukat és az ablakon át elmenekültek A rendőrség véleménye szerint nemzetiköri betörők dolgoztak n zálogházban a legmodernebb betör ősz© rezámokkai. A betörésről jelentést küldtek az összes bel- és kü lföld i rendőrit a I óságok n a k. 4