Prágai Magyar Hirlap, 1930. december (9. évfolyam, 275-296 / 2496-2517. szám)

1930-12-21 / 291. (2512.) szám

10 T'MGAI/'AaG^ARHÍRIiAP 1980 dfrc«reb»r 21, ▼—Anmpi pi megélhetés gondtalanságában már nem pa­raszt a bátyúi vasutas, ha kívánja is még a föl­det. De kispolgár sem. mert sokkal közönsége­sebbek, alacsonyabbak még az igényei. Mun- kásöntudata pedig nincs. Irány, biztos alap, eél nélkül leng ez a réteg osztályok és pártok, sor­sok és tendenciák között és nem íb érkezhet máshová, csakis a korcsma poharai és kártya­paklijai közé. Ugyanoda, ahol az egykori jólét utolsó bölényei, a tehetősebb kisgazdák is sá­romolják a pusztulásukat. A fuvar, a napszám és a vasúti munka, tehát az alkalom és a függés bizonytalansága nyújt már csak kenyeret az őslakónak ott, ahol az európaiasodás önálló parasztegzisztenciákat te­remthetett volna. Évszázados jobbágytörekvé­sek és zsellérvágyak tárgya: a község határá­ban húzódó hatalmas nagybirtok, amelyért Bá­tyú a forradalmak idején kommunista lett s el­szenvedte a román katonák fehér terrorját, az európaiasodás helyett Európa előnyomulá­sa vonalán a kolonisták birtoka lett. A bá­tyúi magyar nem kapott földet a bátyúi határ­ban. hanem egy szép napon szembetalálta ma­gát a láthatáron leselkedő betonistállók fehér falaival. Csak temetőre kapott a község két. holdat súlyos pénzért, nagynehezen. A hatóság már el­tiltotta a régi temető használatát. A csontokba ástak ott. nem földbe. Ezen az alapon lehetett kicsikarni legalább azt a két holdat. Hires a 'bátyúi temető. Akit Szegény ország érdekel, ezt szokás megmutatni neki. Az elsodort polarána sodás, a gyarmati prolotarizálódás megdöbben tő dokumentuma. Akik közösen tartják a fafut Sáfáry Laciék Bátyú legtekintélyesebb gaz­dáját- keresték föl. 45 holdja van. — „Sose tu­dom, hogy állok az adókkal/* — mondja a fiuk­nak. A termésnek csak húsz százaléka marad aneg neki, mert az aratók tizenegy, a cséplők tiz százalékot kapnak, a malomé tizennégy szá­zalék, a többi meg adóba megy. A cseh és ru­szin nyelvű hivatalos iratok miatt is panaszko­dik. Egészen összezavarják, nem érti. — „Szö­vetkezeti alapon villám-malmot akarunk csi­nálni, hogy legalább a malmot kissé megtaka­rítsuk/* — mondja Bátyú legtekintélyesebb kis­gazdája, aki azonban műtrágyát nem használ, mert egyszer vett. akkor is becsapták. Dohány földje felét műtrágyával trágyázta egyszer, de rajtavesztett, mert dohányának ez a része ki­égett. Nem volt, aki tanácsot adjon neki, s * S — sehol sem látszott rés, hogy meg lehetett volna mögötte sejteni az igazi indulatokat. Béla mégis ellenkezni próbált, mint akitől váratlanul veszik el a legdrágább kincsét: — Nincs igazad! Márta még csak nem is köhögi Az orvos legyintett. — Nem köhög, fiam, mert nem a tüdejében van a baj! — Lázt sem mér soha... — Én nem engedem. Minek ijesztenénk ha­lálra szegényt? Az ő esetében az izgalom még a láznál is veszélyesebb. — De olyan erősnek, egészségesnek lát­szik! Éppen ma lepett meg, hogy mennyire más, mint itt a többiek ... Zoltánt végsőkig izgatta a sok ellentmon­dás. Gépiesen nyúlt a Márta fekvőszéke mel­lett álló asztalra. Egy tányéron almák vára­koztak ott. A betegeknek szokott Márta há- mozgatni, — ott volt a gyümölcshámozó kés is a tányéron. Az egyik alma különösen gyö­nyörű volt. Aranysárga héjjának felét vérvö­rösre csókolta a nap Mindössze egy parányi levélke árnyéka maradt aranysárga azon az oldalon, öntudatlan mozdulattal fogta meg a doktor. Kettévágta. És hátrahőkölt: a gyü­mölcs ragyogó külseje rothadt bensőt rejtege­tett. Megoldást találva odatartotta a kettészelt almát a beteg elébe. Magának is idegen volt a hangja, mikor megszólalt: —. Látod, ez is egészségesnek látszott! És néad meg: milyen valójában! A beteg hátradőlt. Lehunyta a szeméi Fel­zaklatott szenvedélye még lázongott, de a leg- betégebb szervezetben is dolgozó életösztön rendre megfojtogatta a vágyait. Az orvos befigyelt a maga leikébe. Ott mintha azt súgta volna valami, hogy aljas ön­zésből eredően cselekedett. De elliallgattatta a halk hangot. Ez volt a kötelessége! Mint or­vosnak, mint embernek, — igen, mint tulaj­donát féltő férfinak is csak ez! Csak az a kér­dés: hogyan viseli majd el a reámért csapást a szegény beteg?! S a kegyetlenségének ellentmondó szána­lommal nézte a küzdő arcot. A terrasz túlsó oldalán Márta sietett lefelé a szabad lépcsőn. Nem szívesen zaklatta soron kívül Zoltánt, hiszen a könnyebb betegek úgy­is túlságosan igénybe vették a jóságát. De a kis Lucy olyan különös most! A láza magasra ugrott. S meg sem ismerte. Először nem is­merte meg életében! Béla felnyitotta a szemét. Meglátta a spa­nyolfal felett a lefelé siető leány felsőtestét. Megragadta az orvos kezét. S az iszonyattól elrekedve súgta a fillélje: — Ne engedd, hogy visszafeküdjék mellém! Vidd el innen a húgával együtt a túlsó oldal­ra! Ide meg hadd jöjjön inkább az öreg Aga­iba. Azt mondják, az már nem fertőz, — el van meszesedve a tüdeje... Ne engedd vi sz­aza azt a leányt, Zoltán! Beesett arccsontjának üregébe kiült az élet- ösztön riadozása. Az örök, a szent önzés. most igy okul kárán: úri huncutság a műtrá­gya. Szegényország 1930. Éppen az uccán siet a borotválatlam, mogor­va, elkeseredett arcú bíró. ácsmester a romló kisiparos ezer gondjával, szegényember, a kommunisták tették meg községi birónak. Amikor megszólítom, a községházára siet ép­pen. végrehajtási ügyben menteni a szegé­nyek ügyét. Szófukar, sötéten lobban egy-egy szó, mondat az ajkáról, nem néz rám, siet s maga elé beszél. Panasz és düh szól belőle. Legalább annyit szeretnék megtudni tőle, mi­lyen a községi politika. „A kisgazdapártiak és mi tartjuk már csak a falut** — veti oda és újból hallgat. Valami forr eb­ben aiz emberben. Nem zavarom, hamar el­válunk. Bátyú 1920-ban szociáldemokrata volt. Azt hallottam, hogy csehek hozták ide a szociál­demokráciát. De megjárták, mert a falu rá­jött, hogy kormánypárt és átpártolt a kom­munistákhoz. Amikor majd az orvosok éken kainak Ott belotwályu, Európa, kultúra, itt kiégett dohányföld. Fáj ez az összehasonlítás. Hát nincs itt magyar értelmiség? Nincsenek szak­szerű tanácsok, nincsen irányítás? A beözön­lő nyugati fölénnyel szemben proletártragé­diába rpskad a Tiszaiját ősegyszerű népe. So­kai jár az eszünkben vándorlás közben a pró- tétlkns Ady-sikollás: Nyugat ellen Nyugatot hozz! Talán már késő. Meglátogattuk az orvost. Nehéz a megélhe­tése, éppen azért gazdálkodik is. Éppen az ólaknál találom. Bevezet bennünket a rende­lőbe és hamarosan folyik a bő beszélgetés. Elmondja a jellegzetes falusi eseteket, de minket leginkább a lakossághoz való viszonya érdekel. Megtudjuk, hogy a parasztok, a mun­kások nem tisztelik eléggé a tanult embert. Egyenesen tanítani kell őket illemre, mintha az utóbbi évtized alatt beléjük ütött volna valami. Kár, hogy ilyen nagy az ellentét. Pe­dig az orvos telve van modern szociálrefor- mok gondolatával. Megszervezte a helyi vö­röskeresztegyesületet és rá akarta venni, hogy vegyen két holdat. Gyermekjátszótér és sporttelep épülne rajta. A terv fent is, leüt is meghiúsult. A nép nem mutal nagy ér­deklődést és a felsőbb köröknek sem tetszik, hogy miért kezdje az iiyeu intézményeket éppen a magyar Bátyú. Az orvos másik terve: vegyen az egyház tiz hold földet, ingyenes közmunkával műveljék meg, a jövedelmet tegyék félre és neveljenek belőle egyetemi hallgatót a falunak. De nem lehet a néppel beszélni. Hiszen még a papnak is előre kell köszönnie, ha meg akarja tartani a híveit. Cselédei keres az orvos, jól megfizetné havi 130 koronával és nincs. Nem jelentkezik. Megmutatjuk, átadjuk a Sarló népegészség­ügyi kérdői vét. Újból praktikus tervet hal­lunk: menjenek ki nyaranta az orvostanhall­gatók a falusi orvosokhoz praktizálni. El­mondjuk a kisebbségi magyar értelmiségi munka koncepcióját és kifejtjük nagyjában az uj orvosgeneráció programját: profilaktikus népegészségügyi munka kell, hogy kevesebb legyen a betegség lehetősége és egészsége­sebb a dolgozó ember. Szkeptikusan feleli a házigazda: — „Hiszen akkor mi orvosok éhen halnánk!“ Talán már nem is kell a tanács, a szaksze­rű utasítás. Inkább égjen ki a dohányföld és maradjon el a műtrágya. Mély árok húzódik itt a tanult ember és a paraszt között. Az el­maradottság összeütközött a hóditó haladással s a csatavesztés, a proletarizálódás esztelen káoszában elvész a sok későn jött, jámbor re­formterv. Nagyon mély gyökerekből kellene itt min­dent újból kezdeni. Vége, vége, vége mindennek Jó darabig elkísér az a csöndes beregszászi diák, akit egy parasztház konyhájából huz­tunk elő. Aztán megint magunkra maradunk. A magyar alföldi táj jellegzetes képe: fehér- szőrű, nagyszarvu magyar ökrök szekeret vontatnak lassan Bótrágy felől a hídon ke­resztül. Nem megyünk át a Szernye-c.sator- nán, de fel megyünk a hidra és egy percre lerakjuk a hátizsákot. Szótlanul lejegyezzük a messzire szóló nagybetűs felírást: PRO TÉ2KÉ NÁKLADY UZAVftENO D0V0LEN0 4000 KGR. A gáton ka nyurgánk, tarlón, kerteken vá­gunk át, mire Rafajna Újfaluba érünk. Vihar a hátunk mögött. Amikor először itt jártam, egy öreg gazda ősi népjátékokat magyarázott el nekünk. Különös tekejátékokat és azt is, hogy hogyan kell farkasnyakot huzni. Vala­mikor régen a legények mind, de még csalá­dos férfiak is résztvettek ezekben a játékok­ban. Regösdiák társaim örömmel fedezték fel akkor, hogy Bartók Béla járt erre népdalokat gyűjteni s az egyik falusi öreg énekelt neki. Most megtaláljuk azl a sajátságos paticsházat, amelyről már útközben meséltem. A magas szalmatető fölött nyitott tűzhely széles kémé­nye. Faragott csillagok. Az uf szélén kislányok játszanak. Nógatjuk őkel komáromi gyermeklapocskával és elő is adják, ineg is éneklik a szetredáli kisleány balladáját; , Felsütött a holdvilág, Elmehetsz már, gyöngyvirág. Elmehetsz már utad-utadra, A diófa kapuba. A kapuból jöjj vissza, Jegygyűrűmet add vissza. Én a gyűrűt vissza nem adom, Maradjon az iijjadon. Vége, vége, vége mindennek, Vége a szerelemnek. Egyszerre megered az eső és besötétedik. Szaladnak szét a gyerekek, mi meg behúzó­dunk egy gazda félszerébe. A gazda lent al­szik a kutyájával, mi meg felhágunk a széna- padra, esőköpenyegeinkbe burkolódzunk és a kopogó eső zenéje mellett hamarosan mély álomba esünk. Mintha álom lett volna az is: kora reggel talpon vagyunk, hallgat a gazda, csöndes az I udvar, csöndes a falu, pára szán Delöle. Máo félórás nagyszerű menetben tócsákon, ereken* csatornákon, táncoló pallón, csúszós aártenge- ren keresztül elérjük Rafajna Újfaluból a so­mi állomást és pontosan a reggeli vonatot Egy bibliaügynökkel utazunk, Szegényország­ban ez a foglalkozás kifizeti magát. Furcsa a vonatablakból nézni a tájat, fájón ismerős itt most már minden. Arrafelé van jó messze Izsnyéte, milyen rég voltunk ott, a bólogató krumplievőknél. A barkaszói napszámos most is ott áll a papiakkal szemben és lesi a mun­kát, a kenyeret. Szörnyei kis pajtások, mun­ka mártírjai a nagydobronyi zsúfolt udvaro­kon, mogorva bátyúi bíró! Vége, vége. vége a mesevilágnak. Csak ne volna olyan megdöb­bentően szomorú ez az ősszerogvá?, koldussá válás az uj, racionális világ, az egészséges ée jól kimért betonházak küszöbén. Nyüzsöghet körülöttünk Beregszász. Le ver­ten megyünk, szöges bakancsainktól idegenül : visszhangzik a kövezet. Milliókat kapnak a „Sweeptakes“ szerencsés nyertesei Az előre való lóversenyfogadás szenvedélye kilógott a lutri- titaimon — Mit csinál az angol, ha megüti a főnyereményt? London, december. Angliában és Írország­ban tiioe a lutri. E helyett azonban megen­gedett dolog az úgynevezett „Sweepstakes". Ez a Sweepstakes végeredményben mégis csak afféle tömeglutri és semmi egyébb, mint előre való lóversenyfogadás, amelynél a nyeremények a fogadók tétjeiből kerülnek ki. Teszem valami közintézmény vagy a tőzsde, vagy valamelyik kórház kibocsát néhány száz­ezer, sőt esetleg egynéhány millió sorsjegyet, melyek darabja egy fontba kerül. Ekkor azután bizonyos lóversenyek előtt egy héttel ejtik meg e sorsjátékok húzását, me.y alkalommal csak annyi sorsjegy ütheti meg a nagyobb nyereményeket, ahány lovat nevez­tek az elkövetkező lóversenyre. Tehát liozzá- vetően ötven-nyocvan sorsjegy. Játék milliókba Hogy ebből az ötven-nyolcvan sorsjegyből hányat húznak ki első, második, avagy harma­dik nyereménnyel, az csak a lóverseny napján dől el és pedig aszerint, hogy a benevezett lo­vak közűi, melyik fut be első, második avagy harmadik helyre. Ámde ez csak a nagyobb nyereményekre vonatkozik, mert a többi sors­jegynek nagy része is elég jelentékeny summá­kat hoz a gazdájának. Szóval a m<i pénzünk szerint milliókba megy itt a játék. így például nemrégiben folyt le az ír Kórház Egyesület Sweepstakeje, mint afféle előrelő gadás a nagy őszi Manchester-handicapre. A handicapre benevezett lovak és igy a főnyere­mények száma mindössze hetvennyolc volt, ellenben a sorsjegyek szá­ma hatszázezer. Az első nyeremény, amely az elsőnek befutó lótól függött, kerek 32 millió ceshszlovák ko­ronát tett ki. A második nyeremény 12 millió kos volt s harmadik 3 millió Kos. Meg kell jegyezni, hogy minden sorsjegy valamely, a lóverseny­re benevezett lónak a nevét viseli és ezért minden sorsjegy tulajdonosa abban a kelle­mes helyzetben van, hogy sorsjegyét még ak­kor is, ha nem valamely favorit-lónak a ne vét viseli, könnyen el tudja adni 10.000, 20.000 vagy még ennél is több fontsterlintért. Kisemberek a nyerők Az elmúlt kedden azután megvolt a húzás és kitűnt, hogy a favorit-lovakról elnevezett sors jegyek tulajdonosa, tehát a sorsjáték főnyereményeinek a nyerői, egy- töl-egyik Londonban és más angol városok­ban élő kisember. Természetesen a nagy lapok nyomban ripor­terseregeket küldtek szét a szélrózsa minden irányában, hogy a szerencsés nyerőket meg^ interjúvolják és a megnyilatkozásokban aztán jellemző módon tükröződött vissza az általá­nos angol karaklerisztikum, a minden angolba belenevelt valami, hogy „a világért sem sza­bad az embernek érze.meit elárulni.14 Más szóval, hogy adott esetekben úgy kell viselkedni, „mint­ha semmi sem történt volna". Ezt a nemzet, erényt az angol felsőtizezer ül­tette et, azonban meg kell állapítani, hogy a k.rímberek mindent elkövetnek, hogy en­nek az erénynek a gyakorlásában mivel sem maradjanak el a nagyuraktói. Mit mondanak a nyerők? — Mit Kezd majd ön a sok pénzzel. — kér­dezte a Daily Ex présé Mr. Alabester sörfözőt, ak.t az a c-zerencse ért, hogy 8 millió koronát nyert soisjegyen. Mr. Aiabaster természete­den közömbös arcot vágott és igy felelt: — Ah, azt hiszem, hogy most abban a hely-3!j zetben .eszek, hogy nőmnek és gyermekeim­nek kar. cconyra tatami egészen különleges w ajándékot vehessek . . . Hasonló kérdéssel környékezték meg Mr. WalLace ügyvédjelöltet. Ez az ur pedig igy fe­lelt- ? — Nyereségein egészen hidegen hagy . . . Mise Stmcbombe üzleti alkalmazott igy nyi­latkozott: — Most azután remélem, hogy elmehetek egy kurta szabadságra. Végül Mr. Mahbod kisgazda ezt mondta; — Nem csiná'ok biz én semmi különöset. Tovább dolgozom — ennyi az egész. Ilyenformán tiyilalkozlak szerencsés nyerői a milliós vagyonoknak. „Kellemes meglepe­tés, amelyet azonban meglehetős önuralom­mal kell fogadni11, — ez volt a jelszó. Aki nem volt btazirt A nyerők között csak egyetlen egyszerű em­ber akadt, akinek eszébe sem jött, hogy a brit nemzeti erényt gyakorolja és a blazirtság min­den nyoma nélkül, őszinte közvetlenséggel nyilatkozott. John Forkiu nevű szénbányász volt ez a derék ember, aki, amikor a riporter a váratlan szerencse hírével beállított hozzá és obi igát körkérdéssel elébe állt, éppen szenet lapátolt. Forkin örömében hangosan felorditott és messzire hajította a kezében tarlott lapátot. Aztán két vállán fogta az újságírót és alapo­san megrázta. — Ember — úgymond — minő kérdés! Hogy mit fogok most csinálni? Ebben, a minutumban abbahagyom ezt a szennyes munkát és még ma feleségül veszem a legszebb lányt aki elibém kerül. Vasmegyében 1600 magyar holdas birtok 250.000 pengőért kedvező fizetési feltételek mellett eladó A birtokból cca 700 hold iizemtervszerüen kezelt erdő, a többi mezőgazdasági művelés alatt áll két majorral. Nagyon szép és jó vadászterület. Kitűnő alkalmi vétel. Tizkilométernyire a megye székhelyétől Érdeklődök for­duljanak Horváth Jenő dr., ügyvédhez Szombathelyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom