Prágai Magyar Hirlap, 1930. november (9. évfolyam, 250-274 / 2471-2495. szám)
1930-11-07 / 254. (2475.) szám
'pmgai-Magvarhi RLAP 1930 november 7, péntek. s ha az dacára ennek nem jelenne meg, tegyen lépéseiket ez irányban. Féltizenkettőkor az ülés tulajdonképpeni programjára térnek át, az október 30-án elhalasztott általános vitára a költségvetéssel ■kapcsolatban. A kOllségvetés A költségvetéshez Alapy Gyula dr. (országos keresztény szocialista párti) szélalt fel elsőnek, aki a költségvetést általánosságban elfogadja. Közérdekű beszédét lapunk holnapi (számában ismertetjük. Alapy dr. kitért beszédében az egyes járások és járási főnökök késedelmességére, mely azt okozta, hogy a városok és járások költségvetései hónapokig, sőt gyakran évekig hevertek a hivatali fiókokban. Elnök: Adatokat kérek erre vonatkozóan, hogy eljárhassak az illetők ellen. Alapy dr. Igen, vannak adataim, rendelkezésre fogom bocsátani őket. Déli egy órakor az elnök berekeszti az ülést s annak folytatását délután három órára halasztja. Heves szécsafa Csömör körül Délután fél négy órakor nyitotta meg Országh alelnök az országos választmány ülését. Az általános vita első szénoka Csömör István csehszlovák agrárius volt, aki, mielőtt a költségvetéshez- szólt volna hozzá, megköszönte az elnöknek, amiért a legutóbbi ülésen ki tanította Jaross Andort, hogy nincs joga (?) a magyarság nevében beszélni. Járass: ön csak a csehszlovákok nevében beszélhet. Csömör: ötvenezer magyar republikánus nevében vagyok itt. Ezután egy deklarációt olvas fel, amelyben részint Petőfi Sándorra, részint a losonci elnöki nyilatkozatra hivatkozik, felolvassa a Pesti Hírlap egyik közleményét, amely szerint Masaryk elnök pozsonyi látogatásakor a városban ostromállapot volt. Ezek az önök eszközei — mondja Csömör. A magyar nemzeti párti és keresztényszo- cialista párti tagok közbeszólásaikat zuditják a szónokló Csomorra, mire az elnök csendre inti őket s kéri, ne zavarják a szónokot, mert hiszen ő is nyugodtan hallgatta végig a magyar képviselők fejtegetéseit. .arass: Ezzé] a deklarációval nem megy Ki a magyar faluba. Csömör; Az fáj maguknak, hogy ebben a teremben, ahol azelőtt csak oligarchák ültek, most parasztok is jelen vannak. Alapy: Mindig voltak itt parasztok. Cswnor: Tiborc sem volt az urak barátja. Alapy: Tiborénak nem volt maradékbirtoka. (Általános, nagy derültség.) Csömör: A szlovák parasztokkal együtt szenvedtünk ezen a földön ezer évig, most velük együtt leszünk boldogok ebben a köztársaságban. Én a magyar faluból jövök . . . Jaross: Nem mehet vissza oda. Csömör: Az én küldőimnek . . . Alapy: Hányán vannak azok? Csömör István ezután a falvak népének elszomorító helyzetéről beszél és kéri az országos választmányt és a képviselőtestületet, hogy legyenek segítségére a magy-ar földműveseknek. A magyar föklmüveeség elszegényedése a republi- ka gyengeségét is jelenti. Alapy Gyula (közbekiált): Mi is ezt mondjuk! Csömör a továbbiak során arról beszél, hogy a kormány tönkre akarja tenni a szőlőtermelést azáltal, hogy a bora-dó még mindig 1 korona 20 fillér literenként, holott ezt az összeget még akkor álapitották meg, amikor a must literje 8— 10 koronába került. Most a falvakon a must literje két koronába kerül és a boradó még mindig 1.20 korona. Jaross: Ezt is az „oligarchák4* csinálták! Csömör erre a közbekiáltásra egyideig keserűen hallgat, majd a ki9üstön való szeszfőzésről beszél. Beszéde közben több idegen szót használt, de azok elferdítésével közderültséget okozott. Többek közt anomáliák helyett azt mondotta, hogy abonomáliá-k, fináncdirekció helyett pedig fi- náncdirektivák és több hasonlót. Nehezményezi azt, hogy a kormány a kistietön való szeszfőzést el akarja tiltani, követeli azt, hogy a dohány- termelést tegye lehetővé a kormányzat nagyobb mértékben, hogy a lakosságnak legyen mellék- jövedelme. Majd a betegsegélyzőpénztárakat támadja- ahol lehetetlen állapotok vannak » követeli a külön mezőgazdasági imunkásbetegse- gélyzők fölállítását. Jaross: Mi már tiz, esztendeje követeljük ezt. Csömör (Jaross felé): Édes Jaross ur, követelni lehet, de Budapest felé kacsintgatni nem lehet. (Derültség.) Alapy (fölkiált): Éljen az „ellenzéki44 Csömör! Csömör: Engem csak az „dominál44, hogy magyar vagyok, mindegy az, hogy ellenzéken-e, vagy a kormánypárton. Mint a magyar nép megbízottja mondom, hogy semmi som örük- /.Jetii ezen a földön. De azt tanácsolom, hogy a régiek után no szaladjunk. Mog kell békéim a helyzettel, ami megértéé* ée boldogságot fog Őszé sárban a Kisalföldön Egy régi, díszes Satu: Martos — Akiket még Feszty festett — A Zsitva és a Nyitra közé jutott ősi település Irta: SZOMBATHY VIKTOR Komárom, november. ögyallán leszállunk a vonatról. Vékony napsugár tör elő a fellegek mögül, vasárnap délután van. A gyallai két torony üszkén tör a magasba, hűvös szellő fuj, kisalföldi szellő. Az állomás mögött sáros, lőosös paraszt-szekér, ködmenes kis mokány magyar rajta, nagy- bajuszos. Pipája a félfogán, csizmás lábait szét veti, mellette aprócska leány, orra piros a hideg novemberi széltől, fekete kopot-t kendő c-sombókra kötve a vállán, a kendő alól kivillan a martosi nép tarka viselete. Ez a szekér a mi szekerünk, fölkerülünk rája oldalt s beburko lózunk a bundák tömegébe. Két pompás, inas ló húzza s igy kezdetnek nagyszerű. Ógyaila pompás házai között, rendezett uccáin még csak elringat a szekér, de ahogy kiérünk a nagy ut ra, régi iskolaköny-reminiszcenciák támadnak föl bennünk, a nemzet napszámosai járhattak igy száz éveknek előtte a magyar szó s a magyar betű jegyében s ha nagyon össze akarjuk keverni a mitológiákat, Thespis kordéjának emlékét is fölidézhetjük, ilyen rázós szekereken jártak hajdanvaló színészeteink a végtelen utakon. Hűvös szellő csap meg. Simogatja az arcunk. Döccen a szekér. Most elhagyjuk a „jó utat44, a/ ákácok sora mellett csak tehuppan váratlanul a kocsi valami puhára, ami valaha ut volt, most csupán csillog-fénylik és fröcsög s elibém- tárul egy uj csoda, amit még soha nem láttam: kisalföldi ut. esős novemberben. A süveges magyar leugrik. — Várjunk csak, nézzék — mondja a pipa mellől —, fel kell kötni a ló farkát, hogy be ne piszkolódjék! Apró, vastag csomóban lóg a lovak farka, mert leérne a sárig, visszakapaszkodik a mi magyarunk, meglegyinti a lovakat s e pillanatban a rudas szügyig merül el a sárban s vele együtt mi is majd eltűnünk a szekér féloldalával. Kocsisunk meg sem indul ezen, évtizedek óta ehhez van szokva. Se nem káromkodik, sem zokszót, nem hallatt, csak eldől féloldalt a bakon s a kisleányt fogja át félkézzel, hogy te ne csússzék az apja mellől. De ’iszen azt sem kell félteni! Mi azonban dülöngélünk. Bele-belemerül valamelyik ló a sárba, a kocsi nem téglalap alapú soha, hanem mindig vagy romboid, vagy trapéz alakot vesz föl: egyik kereke vízben, vagy sárban van, másik kereke kiugrik a partra örömmel, hogy újból visszahuppanjon. Olykor de- gesztenek a lovak s cupog a kemény sár, mint a keletien kenyér. A lépésnél is lassabban haladunk. Azt kérdi most Alapy Gyula dr. ur, aki jelenleg mint a Szloven-szkói Magyar Kul-tur Egylet főtitkára „utazik41, már amennyiben ezt a dagasztást utazásnak lehet mondani: — Jó ember, meddig tart ez? — Csak, amig rosszabb nem jön. Mert most még csak talál a ló alui kemény követ, de aztán azt sem tudja odébb, hova, mibe lép? Szép biztatás. Alapy dr. úrban a tartomány- gyűlési képviselő legyőzi a főtitkárt. Erősen tervezi, hogy föl fog szólalni a legközelebbi tartományi gyűlésen és szóváteszi ezeket az utakat. Téli időben, sárban a Kisalföld fele a Csallóközzel együtt mindig elvész a világ számára. — Csak tessék kihozni egy mérnököt — mondja szörnyű nyugalommal a mi kocsisunk —, majd elkalauzolom a jobb helyekre! Leírni nem tehet ezt az utat. Sven Hédin szó- rakozhatot ilyenekkel Közép-Ázsiában s e sorok Lrója nyugodtan állíthatja, hogy soha még ilyen úttal nem találkozott, ide-oda jártában. A Zsitva és a Nyitra árterületei között járunk, gát és töltés szegi a határt, az Árment-esitő Társulat töltései húzódnak végig a horizonton, a Zsitva itt-ott már tulbuggyánt s a kocsis ostorával mutat ama hely felé, ahol pár évvel ezelőtt a martosiak átvágták a töltést, hogy a falu víz alá ne jusson. Föl is mentette őket a törvényszék, mert végszükségből cselekedtek. A feneketlen sár utjai szegélyén sorra kidőlt ce- mentvédoszlopok jelzik, merre lehet az ut. A Zsitva hamisan csillog és kopott füzek fejei ágaskodnak ki belőle. Egy betonhidon is átmegyünk. Nem is járt erre se török, se tatár, a szó valódi értelmében sem ... Ennyi sok viz, árterület, mocsár közé befészkelni magát ellenség nem tudta s a martosiak maradtak mindig igazi et- nogáfiai szüztalajnak mindmáig. Mokány kis emberek, fúrt eszüek, se legény nem hoz ide idegen leányt, sem pedig leány nem megy szomszéd faluba innen. Mégis elkél mind. Az egyke azonban itt is ur már... Feszty Árpád hires Kingyes tanyája is a közelben van s a boldogult emlékű nagy művész iünen toborozta az embereket történelmi képeihez. ősi magyar alakok. Kerek tatár koponyájuk, szép fejük, ősi viseletűk. Mert a nagy elzártságban -ez a falucska, Martos, megtartotta ősei viseletét s ahogy a templomban ülnek most, leányok, asszonyok, özvegyek, legények, emberek, mind külön: pompás, varázsos kép, amilyeneket Csók István, a nagy festő festege- tett a nagybányai impresszionizmus idejében. Szinesek és tarkák. Ornamentikájuk egyéni és jellemzően martosi. Csipkék, varrottasok és egy tipikus martosi munka: a metéléses kézimunka. Szövetdarabot vagdosnak ki virág- formára s azt térítőnek, kendőnek, párnának applikálják. Erről majd egyszer külön tanulmányt kell írni, a színeknek s a formáknak, az ősi díszítőelemeknek ezt a gazdagságát pársoros újságcikk nem bírja. Fehér a templom, tarka a nép. Állanak a leányok, asszonyok és kivétel nélkül mindegyiknek szája előtt pontosan, a háromszögbehajtott keszkenő. Egy aranypántlikával átkötött muff szerű „tuszlí“-ban tartják, amelyet a komáromi „Lilabolt44 árul nekik. Templom után gyülekeznek az iskolában. Leülnek a padokra, egyik felin a női nem, másikon a férfinép. Csöndes figyelemmel hallgatják Alapy Gyula ur lelkes ismertetését az SzMKE céljairól; A magyar kultúráról van itt szó, politika nélkül. Előadások, kultúrkörök, színdarab, jó könyv, a martosiak népiparának fölkarolása: minden szébakerül itt. Alapszabályt ismertetünk, ivet iratunk alá. Fölvetődik a kérdés: — Akarják a megalakítást? Mint ilyenkor falun szokás, egy pillanatig hallgatnak. Aztán valahol oldalt, az ablak mellett megszólal egy szépbajuszu ember: — Honne akarnánk! Amire viszont a többi is helyesel. Megvan tehát. Most formaságok következnek, ivek, alapszabályok, aláírás. Szereti a művelődést ez a nép, óhajt olvasni, tanulni, rendez szép szini- elöadásokat is, a könyvtár „hatáskörében minden Jókai-könyv ott van, amit éjfélig is olvasunk/4 — mint egyik uj barátunk mondta, így hát helyesen van. Mig a népség oszlik, átmegyünk az iskolával szomszéd házba. A tisztaság, a rend, a belső beosztás s az, hogy helyi kézimunka divik, Mezőkövesdre emlékeztet. Menyezetig a pirossal varrott párnák, a fali szögletben egy szekrény, a „téka44 magasabban, mint az ember, üveges és diszes. Ebben tartják a kedves és becsült holmikat. Nagy búbos kemence a konyhában. Tányérok. Berendezés, díszek az oromfalon, bútor, varrás, mind az ősi még, de a nép lelke most kezd átalakulni a háború brutális támadása óta, aminek hatását s az általános gazdasági nyomort már egy ezüz falu se tudta kikerülni. Elibénk tárják a kézimunka-kincseket. A szoknyát, a keszkenőt, az ingvállat. Egyszerű színek, kék és piros nagyobbrészt, meg fehér csipke, de a megmunkálás finomsága, az igazi műgond, a forma, az ornamentika ezt is páratlanná teszi és egyénivé. Ennek a népművészetnek nem szabad elveszni, se városivá romlani, mint a mezőkövesdi, meg a kalotaszegi, amely munkák közül csak azok már igaziak, amelyeket a himző-asszonyok otthon, a maguk használatára készítettek. A komáromi Jókai-muzeum is kap martosi szobája számára egy szép, régi, csipkés kendőszélt. Alkonyodik. A református templom tornyára rátévedt egy kései napsugár. Indulunk visszafelé. Kékbeli, ezüstpitykés emberek intenek búcsút. Tarka kisleányok futkároznak és sároz- zák be azt az Istentől ihletett szép hímzésüket, hogy szeretnénk mindet lefestetni és a világ okulására tenni. Ha egy képzeleti egyenest huzna az etnográfus, ilyen tarka viseletét csak a Magyar Mátrában tehetne ujfemt találni, Salgótarján és Kisterenye között, Mátraszelén, ahol öreg Mári néni barátném lakik. Adja Isten, hogy soha ne jusson eszükbe szégyelleni ezt a viseletét, amiről nem is tudják, milyen gyönyörű s ami csupáu ilyen embertől, vasúttól távoleső helyeken maradhatott meg, városi néptől nem háborgatott ősi tisztaságában, mint Szele, vagy Martos. Egyik palóc, másik kisalföldi. Újból botorkálunk a réteken, vizben, a szó igazi értelmében irt feneketlen sárral küzlcödve. Csak ilyen „széllánggal vemhes anyától44 született martosi inas ló bírja ezt a küzdelmet kocsival, lópárral, emberrel, természettel. Kocsisunk más kucsmát vett, két lábát szétterpeszti, pipára gyújt és ezeknek utána hátrafordul. Utunk most úgy következik, hogy ő beszél, beszél, szépen, értelmesen, néha odapillant a sárba, ha a lovak nyögnek egyet, vagy mi azt hisszük, hogy elmerülünk. Közömbös marad s látva ezt a nagy nyugalmat, mi se he- deritünk oda a kinlódó szekérnek. Jókai irt le ilyen utakat, azt hittem, nincsenek. íme azonban! Emberünk beszélni kezd. Mondókája folyik a magyart nép ősi értelmével, nyilteszüen. furfangosan, beszél erről, szói amarról, kinyílik a szive. Az alföldi alkony furcsa színekkel, sárgásbarna árnyékokkal, hűvösen, szinte lehetetlen remegéssel borul ránk. Lassan elvész ut, ember, utszéli ákác, tanya, messzi ház, egy „kisebbségi 44 szlovák iskola a tanyán, vetések zöldje, Zsitva csillogása s a csillagok, amiket a közeli ógyallán Kenesseyék bizonyosan javában vizsgálgatnak már. Emberünk beszél, de ez a beszéd egy kész novella már; bu, szomorúság, öröm, visszaemlékezés, bizalmatlanság és kedély szavait mondja, sztenografáhii keltene, a miértjéért, a hogyanjáért is. így ballagunk, ballagunk időtlen- időkig a köderisztette novemberi sárban. Kisalföld, magyarok... Nem kezelik külön nemzetiségként a székelyt Romániában Bukarest, november 6. Manilla dr. népszámlálási kormánybiztos kijelentette, hogy nem felelnek meg a valóságnak azok a hirek, mintha a kormány az általa kiadandó népszámlálási iveken külön nemzetiségnek akarná venni a székelyt és a magyart. A kormánybiztos szerint ez ugyanúgy nem lehetséges, amint nem lehetséges a svábokat a szászoktól elválasztani. hozni, mórt én azt kívánom, hogy itt boldog legyen az ember. Ezután n betegségéiyzőről beszél. Alapy: Trónok összedőltek, de a betegse- gélyző áll! Csömör: Én kint a rónán élek ... Alapy: Maradékbirtokon! (Derültség.) Csömör (Alapy felé): Eddig mindig az volt a baj, hogy a magyar nem kap földet, most pedig, ha valaki kapott, ez fáj maguknak. (Az agráriusok bólintanak fejükkel: Tak jest, tak jest!) Csömör: A búza ára hallatlanul esett az utóbbi időben, a kormánytól megfelelő intézkedéseket vér. Kozár szlovák néppárti: Magának Prágában volna a helye! Csömör beszéde végén annyira belemelegszik ellenzéki beszédébe, hogy már formálisan támadja a kormányt és valóságos antonomista hitvallást tesz. Prágának nyíltan meg kell mondanunk, — fejezi be beszédét, — hogy eddig és netovább! A szlovák néppárt hangosan kiabál: Nech zije autonómiai Utána egy ruszin képviselő, majd Jaross | Andor szólalt fel, aki nagyhatású beszédben bírálta a költségvetést A költségvetési bizottság ülése Prága, november 6. A képvi-selőház költségvetési bizottsága ma egész nap a kereskedelemügyi és közmunkaügyi tárca költség- j vetését tárgyalta. A vita első szónoka Hokky : Károly, a ruszinszkéi magyarság országos ke- { resztényszocialista párti képviselője volt, aki- | nék beszédét legközelebb ismertetni fogjuk. I Felszólaltak még Dietl német szoc. dem., Kunz német kér. szoc., Srba cseh szoc. dem., Macek cseh szoc. dem., aki a kereskedelmi és iparkamarai választások kiírását sürgette, továbbá Stetka kommunista és Slaviosek - cseh nemzeti szocialista képviselők. A vitát ma éjszaka befejezik. A bizottság holnap a posta- és vasutügyi tárcák vitáját kezdi meg. Nerényletterv az egyiptomi miniszterelnök ellen London, november 6. Az egyiptomi miniszterelnök vonata ellen tegnap merényletet akartak elkövetni, de a rendőrség idejekorán leleplezte az, összeesküvést. A miniszter- elnök Alexandriából utazott a fővárosba és Fuadtól jött. A pályatesten az egyik sin csa- varait meglazították, úgyhogy a vonat föltétlenül kisiklik, ha itejekorán észre nem veszik a merénylettervet. A földreform kérdése Dalmáciában. Belgrádból jelentik: Jugoszlávia királya aláírta a dalmáciai agrárkérdés likvidációjáról szóló törvényt. A törvény értelmében 66.000 ha. termőföld azon földművesek tulajdonába megy át. akik azt a törvény óletbelépé6e előtt legalább is 30 év óta művelték. Azok a földművesek, akik már 1878 előtt a kérdéses földeket művelték, ingyen jutnak a föld birtokába. mert eddigi tulajdonosaiknak a kártérítést maga az állam fizeti meg, 6 százalékos állami kölcsön formájában. Azokért a földművesekért pedig, akik nem művelték a kérdéses földeket már 1878 előtt, az állam az előirt kártérítésnek csak a felét fizeti meg. a másik felét az uj tulajdonosok maguk lesznek kötelesek megfizetni. 30 esztendőn belül. Ez a törvény egyszerre 45.000 szegény földművesnek biztosított becsületes megélhetést. Áprilisi időjárás a nagy nyugati tőzsdéken. A küldőül és nevyorki kötvénypiac helyzete sokban emlékestet az áprilisi időjárásra. Ha ma süt a nap a külföldi kötvényekre, úgy holnap biztos jön rájuk valami „csapadék4*. Egy hónap leforgása alatt láttunk egy nagy krádiót a német bankokban; alig javultak meg a német kötvények árfolyamai, jött a brazilt ni forradalom, ami a dél amerikai kötvényekre valóságos knook -ont-árfolyamot hozott; most már kezd rendbejönni Brazília és javulnak a délaunerikai kötvények kurzusai, de azért nincsen öröm ür"m nélkül, mert itt a legutolsó krach az ausztráliai állampapírok. Általában 3—3 'ponttal estek vissza két nap alatt ezek o kötvények. Jó, hogy a világ ilyen kerek, minden részében akad hetemként valami szenzáció, ami biztosítja "az Állandó izgalmak fenrnan.öássM a tőzsdéken. 6
