Prágai Magyar Hirlap, 1930. november (9. évfolyam, 250-274 / 2471-2495. szám)
1930-11-02 / 250. (2471.) szám
6 1980 memfew 2, mAnufmagyarokat, akik a volt Magyarország nemzeti kisebbségeinek kulturális és nemzeti törekvéseit el akarták nyomni az erőszakos magyarosítás érdekében. Sőt maga a csehszlovák republi'kának nagynevű elnöke szintén kikelt egykor az iskolai centralizmus ellen és állást foglalt a differenciálás mellett, amikor ugyanis a bécsi parlamentben odanyilatkozott, hogy egy centralisztikus iskolai közigazgatás úgy tűnik fel ©lőtte, mintha a közkórházban valamennyi betegnek csak egy gyógyszert imának elő. Héra segélyezik a magyar diákokat Kötelességemnek tartom még a miniszter ur figyelmét az árvák sorsát élő magyar ifjúságra felhívni, mert amíg a költségvetés az egyik oldalon meglehetős bőkezűséggel gondoskodik az egyes diákjóléti intézményekről, addig a magyar diákságról teljesen megfeledkezik, örömmel látom, hogy a német egyetemi ifjúság számára pompás internátust építettek fel Prágában, sőt Brünnben a német technikai főiskola mellett is diákmenzát állítottak fel, de kérdem a miniszter urat, hogy mit tett eddig a magyar egyetemi ifjúság hasonló segélyezése érdekében, akik magyar főiskola hiányában kénytelenek a csehszlovákiai cseh vagy német egyetemeken és főiskolákon tanulni s ha valamely diákjóléti intézmény kedvezményét kérik, úgy nemzetiségüket is kénytelenek letagadni?! Egyházellenes irányzat Árui pedig az egyházi politikát illeti a - Szentszékkel való modus vivendi rendelkezésével kapcsolatban egyelőre kritikai meg- jegyzésemmel ezt a kérdést érinteni nem akarom, mivel újabb agresszív lépéseket az egyház érdekei eLlen még nem láttam, kivéve a külügyminiszter urnák azt a kijelentését, amelyben az egyháznak szent és sérthetetlen birtoklási jogát meggondolatlanul érintette. Nem tűrhető az, hogy, bár a katolicizmus ebben a repubíikában abszolút többségű, mégis a prágai egyetemen nem az előirt és a kódexben lefektetett egyházjogot tanítják az egyetemi professzor urak, hanem mindannak a tagadását, leszólását, ami különben minden katolikus életnek az egyedüli normája. Olyan egyházelones szellemben nevelt főiskolások kerülnek az életbe, akik feladatuknak fogják tekinteni az egyháznak az államtól való elválasztását és a legdurvább szekularizációnak a keresztülvitelét, s igy előkészítik a boLsevizmufl számára a talajt. Követeljük a szentszékkel való teljes megértést minden kérdésben, sőt a legbarátságosabb viszonyt; egyebekben minden egyház elleni merényletet a magunk elleni támadásnak tekintünk s annak ellenében, ha kell, vérünk utolsó cseppjéig is felvesszük a harcot bárkivel szemben is. A lelkészek kálváriája Mivel a mai életcsőd oly nagy hogy a néip nem megterheltetést, hanem támogatást vár, én a papságnak külön sérelmeivel és panaszaival ezen alkalommal nem hozakodom elő, csak éppen érintem, hogy mindazok a sérelmek, amelyek bennünket lelkészeket értek, önmagukban szólnak. Nem is említem azt, hogy az évi jövedelem megállapításában egyáltalán nem vették tekintetbe a lelkészi kar kvalifikációját és társadalmi állását, a legújabb összeírások alapján megállapított állami kongruakiegészités annyira sérelmes, hogy már sérelmesebb nem lehet- amidőn sok kollegámnak most vissza kell térítenie az államnak az eddig élvezett és a régi helyes igazságos kongruaösszeirás alapján kiutalt előlegekből 10—20—40 ezer koronát, sőt nem egy esetben ennél többet is. Hát demokratikus igazság ez? Vagy talán ez a demokratikus igazság?! f biológiával, hogy mellette vagy ellene harcoljanak — fiaink ellenben nem foglalkoznak, Einstein hatása alatt, matematikával. „Az 5 korukban azért beszéltek Darwinról, mert sokan beszéltek darwinizmusról — a mi korunkban azért beszélnek Einsteinről, mert sokan beszélnek Einsteinről. Darwin divatba hozta a biológiát, de Einstein nem hozta divatba a csillagászatot". „Manapság egyre ritkábban találok embert, aki be akar bizonyítani nekem valamit s egyre gyakrabban olyant, aki biztosit róla, hogy ez a dolog be van bizonyítva." S végre „lehet, hogy apáink szőrszálhasogatók voltak: de értelmük mindenesetre alkalmas műszer volt a szőrszálhasogatásra. S ha radikálisabb és egyszerűbb dolog beveretni a fejed doronggal, mint hogy egy hajszáladat ketté- hasitsák: ez a művelet semmiképpen nem a fejed jobb minőségének elismerése". * Lehet, hogy csakugyan gyengeelméjűségről van szó — hogy azért lesz baj, mert a kor oly ostoba, hogy nem tud különbséget tenni háború és béke között. Tegnap este Shakespearet lapozgattam (Kosztolányi szép uj fordításában a Téli Regé-1) s talán először történt, hogy a sihake- spearei „modor“-t, a dhakeepearei stílust, a költészet élvezeti érdekein túl a ahakeepea- rei dialektikát nem a költő zsenialitásában való gyönyörködés, hanem az egykorú közönséggel való kapcsolat szempontjából próbáltam megérteni, rekonstruálva e dialektikából a közönséget, amelynek szélt Micsoda raffinált, bonyolult gondolatazer- kezetek, mondat szerkezetek, kép- és szó- szerkezetek, a tökéletesen találó, tökéletesen elmés és eredeti hasonlatok érdekében — minő akrobatamutatványai a logikai és esztétikai, értelmi és érzelmi, gondolati és érzéki, tartalmi és formai irányban egyképpen fejlett, egyképpen végsőkig kulturált atlétaléleknek! Nem is a mutatvány fontos, valóban, hanem a kivitel — de micsoda szakértelem és hozzáértés kell, hogy ezt a kivitelt a mutatvány villámgyors lezajlása közben élvezni tudjuk! Normális embernek még olvasva is meg kell áRani, megállítani a pergő filmszalagot, lassítani a képet, mint a lovasbravurnál, hogy a részlet szépségét felfogja — ám Shakespeare színpadot irt, színházi közönségnek: micsoda közönség volt tehát, melynél számítani lehetett rá, hogy mindezt az eredeti vetítésben, a színpadi dikció életutánzó tempójában elemezni és értékelni fogja? Ugylátszik, ennek a közönségnek csakugyan valamivel gyorsabban váltott az esze, mint a mainak. * Csoda? De mit tehetünk, ha csak azok hisznek benne, akiken már csak a csoda segít. HA EGY ASSZONY MOSOLYOG Történik a kávéházban. A sarokban a tükör előtti asztalnál Jeketézik párbeszédünk bőse, a hóditó ifjú, aki e pillanatokban tűkön ül. Várja, hogy bemutassák annak a szépassionyaak, aki a szemközti törzsasztalnál éppen most kanalazta le a habot a kávéjáról, anélkül, hogy nyugtalan imádóját egy tekintetre is méltatná. Végre megtörténik & várva- várt pillanat. Az ifjú: Boldog vagyok, hogy megismerkedhettem ormiéi. Soha se felejtem el azt a napol, amikor először mosolygott rám. Az asszony (csodálkozva): Én magáira? Az ifjú: Igen, iáit, ebben a kávéhéaban, hát nem emlékszik? Az asszony (hidegen): Nem szoktam idegen tér- fiaikra mosolyogni. Az ifjú (elbizakodottan): Amiből csak az következik, hogy ón már az első látásra sem voltam önnek idegen, ügy nézett rém, mint valami régi ismerősre. És abban a pillanatban én is úgy éreztem, hogy önhöz tartozom. (Rajongva): Asszonyom, az ön kábító mosolya felgyújtotta a szivemet Az asszony: Én magára sohasem mosolyogtam. Az ifjú (szemtelenül): Tagadja, tehát igaz. Menynyire vigasztaló, hogy nem merd bevallani. Mintha máris valami titok volna köztünk. Az asszony: Kikérem magomnak. Ai ifjú: Oh, ha tudná, mit olvastam U a mosolyából ... Az asszony (kíváncsian): Ugyan mit? Az ifjú: Mikor először találkozott a pillantásunk, mosolya ezt mondta: ugye szép vagyok? Ugye, hogy tetszem? A második mosolyában már volt egy kis biztatás is: szívesem venném, ha udvarolna 1 ... Az asszony: Ezt mondta a második moeodyioitt? Az ifjú: Szőr ól-szóra. Az asszony: Mondja, hol ült maga nkfcar? Az Ifjú: Ótt a sarokban, a tükör előtt... Az asszony (Ifelksoag): SzerenostMilen ember, bit azt hiszi, hogy magára mosolyogtam? Az ifin: Az asztalnál csak magom voltaim, egyedül. Az asszony: Igen, de n háta mögött ott roll a tükör. Abban néztem magam egész délelőtt DfU 1080 október 31. A békegondoiat noébár kajáról, melynek fedélzetén tizenkét apostol harcol még az egyre népszerűtlenebb felfogás mellett, hogy pacifistának lenni nem a háborúval kicsikart, hanem a háborút megakadályozó béke akarását jelenti — a süllyedő hajóról egyre bágyadtabb rakéták röppennek a tornyosuló felhők telé. Nem „esóeeek" többé, nem kérnek segítséget, csak helyzetjelentést adnak. Es e jelentésekben nincs többé bizalom az Eszme mindent lebiró hatalmában. Szegény, rajongó Tolsztoj volt az utolsó, aki hitt benne, hogy az igazság hangja tulkiáltja az ágyúmorajt — „Álljatok meg!" süvöltött felemelt karokkal, a zivatar kellős közepén, a hegyeket elmozdító jósaándék rendíthetetlen optimizmusával Az utódok és tanítványok még a készülő szellők elhárítására se éreznek erőt — békegalambból vészmadárrá zordonulva, apostoli töviskoszoru helyett megelégednek a vátesz kényelmesebb szerepével. * H. G. Wells rezignált váll v o n ogatássa 1 jelenti ki, hogy a maga részéről meglehetősen elfuseráltnak tartja az életét. Tiz éve harcol minden betűjével a -béke mellett, naponta tiz órát dolgozott, abbahagyta a szépirodalmat, amellyel (igy 1) „biztosította volna a maga számára a jó másodrangu szórakoztató i.ró tartós becsületét". így a propagandista ominózus bélyegét -sütötték rá, gyanakodva hallgatják minden szavát s most már „ha dalt írnék a pacsirtáról, azt is propagandának tekintenék". Pedig talán többet ért volna a pacsirtáról dudorászni, ezzel biztosan elmulattatta volna néhány percre hallgatóit, mig tízévi megfeszített munkájával nem sikerült elérnie, hogy egyetlen tölténnyel kevesebbet gyártsanak s kétséges, vájjon egy másodperccel sikerült-e kitolnia a katasztrófa kitörését. (Egyébként azt is .észreveszi Wells, amire többször mutattam rá, hogy a demonetrativ pacifista művészet, háboruelle- nes, elriasztó tendenciájú háborús regények, színdarabok és filmek igen alkalmasak rá, hogy visszafelé süljenek el.) * Romáin Roiland a maga, -részben kenetesebb, részben tudákosabb modorában a „lelki okok"-ra hivatkozik, amikor éppen a sötét jövő látomásában, lemond róla, hogy okok helyett a kívánt cél feltételeit hirdesse. „Az emberiség őrjöngő halálvágyáról" beszél, aminek ki kell ,félnie" magát. (Ha- lálkiélés — csinos kis szó, nem?) Tehát törődjünk bele, hogy borzalmas háború lesz, meg fogja tizedelni az egész emberiséget, századokkal veti vissza a kultúra és civilizáció fejlődését, de aztán majd jóra fordul minden. (Ez a megfordított gukker, amit a kezünkbe ád, kicsit kizökkenti az Időt, de meg lehet szokni —- útmutatása szerint ezentúl emlékezni fogunk majd a jólismert, szomorú jövőre és utópiákat Írunk a távoli, ragyogó múltról.) * Ha már nem célról, hanem okokról van szó: mint annyiszor, most is Ghesterton világos, ruganyos és kemény kifejezésben paradox és meghökkentő, értelmében egyszerű és nyilvánvaló értelmezése találja fején a szeget, legutóbbi cikkében. Elolvasása után az az érzésünk a többi nyilatkozatról, hogy a metafizika nagyon szép dolog, de ami annak az okait illeti, hogy ez a generáció mért rohan valóban a háború felé, ezeket az okokat kár az emberiség ősi halál vágyában, hulláink orszakokra beosztott fejlődéstani törvényekben, erővonalak és kölcsönhatások végzetes eredőiben keresni. Ax ok egyszerűen az, hogy ez a generáció nem egy elképzelt jövendő, hanem az ismert megelőző generációkkal való összehasonlításban is meglepően és borzasztóan ostoba, műveletlen és gyengeelméjű. A ráció, az igazság felismerése, túlbecsültén „sejtelmes és hatalmas indulatok" ellenére, Igenis alkalmas volna -rá, hogy visszatartsa Európát esztelen cselekedetektől, de ez a generáció nem alkalmas még arra se, hogy a számára felismert igazság bizonyítékait, a régen megfejtett egyenlet levezetését felfogja, nemhogy önmaga fejtse meg. Rossz tanuló ez a generáció, kár vesződni vele, menjen a pokolba, egye meg, amit főzött. „Be tudnám bizonyítani", mondja Ghesterton, „napnál világosabban, hogy fiaink ostobábbak, mint apáink voltak: de hiszen állításomat éppen az igazolja, hogy a modern olvasó végig se 1 hallgatná érvelésemet". Nem azért nem j hallgatná végig, mert magától is rájön, hanem azért, mert unja — és nem azért unja, mert unalmas, hanem azért, mert nem érti. Az értelem szava spanyolul beszél e generáció számára — a viccet szereti ez a generáció, de a szellemet utálja. „Elismerem, hogy Lloyd George mulatságosabban beszél, mint Cobden, de az a gyanúm, nem azért, mert mulatságosabb ember, hanem csak azért, mert a közönsége mulatni akar". Arra azonban senki nem gondol, hogy magától mulatni csak szellemes ember tud — akit mulattatni kell, az szegény, üresfejü szamár: ime a divatos mulattatók sikerének titka, — sok a szamár, nagy a siker. A kor tévedése nem volna baj, mert hisz a tévedöt meg lehet győzni — de sajnos, csak azt a tévédét, aki legaláibb követni tudja érvelésem. A kor gyermeke azonban még arra a priimitiv értelmi munkára se képes, amit a lélektan odafigyelésnek nevez. „így hát megelégszik a mulatóssal — mulatni úgyis lehet, ha az érvelés közepén elalszom és arra ébredek, hogy egy jó viccet mond éppen az előadó." így vagyunk a jelszavakkal is. „Asquith egész politikai programjából ez a mondat maradt meg: kivárni, majd meglátjuk — és ennyi elég volt halhatatlanságához". Apáink csodálták Darwint és fiaink csodálják Einsteint — a különbség az, hogy Darwin hatása alatt apáink foglalkoztak KIALVÓ ŐRTÜZEK Csodavárók alkonya Irta: KARINTHY FRIGYES GYÖRY DEZSŐ: Őszi lázban, mint a gyermek de minden árbarázda, sir, jajgat és hogy éljek szállók új vi* *i völgynek új torié meredélynek nem én vagyok, nem és nem, ne bántsatok miatta jaj, hol a régi lecke jaj, hol aki feladta hol tévedtem a partra hol estem a folyóba te tenger-isten, véled, én jóba voltam, jéba szeretnék vezekelni, ne még, ne még, az égre s már pozdorja a csónak és mindennek a vége Ocsigolya és ereszték elpattog, mint a semmi és kiver a verejték: én jó szeretnék lenni Nem jól tudom a leckét amit egyszer feladtak amit egyszer feladtam önmagam is magamnak különösen est emlőn dércsipte őszutóján úszik el borzadt lelkem ' a félelem folyóján a láz vitorlát bontott már fuj az éjfél szája zátonybitó a parton s én repülök alája szavak már nem beszélne’ sorsok nem érdekelnek vad mélyjárása támadt az egész életemnek nagy véres szív a tenger s a hozsannát hörögné ha emberszenvedés nem barázdálná rögbikké I a ” !■ Minden ma- // ta gyár diák (Abarátja! \Jl)Tífe Mindenki | y JmMve!iye me° p / JÍÁÉfjtriME Ara 10 Ke IlAPT/iR'^j ...-■ I M egrendelhető a Prágai Magyar Hirlap kiadóhivatalánál is.
