Prágai Magyar Hirlap, 1930. november (9. évfolyam, 250-274 / 2471-2495. szám)
1930-11-30 / 274. (2495.) szám
1930 nov ember 30, rMánu$>, HELYRAJZ Irta: Márai Sándor Az ajtón réztábla, a réztáblán a nevem. Ez a körülmény s a lakáskulcs, melyet zsebem ben hordok,_ feljogosít arra, hogy csöngetés és bejelentés nélkül belépjek a lakájba. Ezt a jogot naponta többször gyakorlom, tekintet nélkül arra, hogy a személyeknek és élőlényeknek, melyek a lakásban tartózkodnak, kellemes-e. Általában azt vettem észre, hogy nem kellemes. Kutyám gyakran morogva fogad, cselédem néha nem fogadja köszönésemet, nőm, alkalma válogatja, néha nyájasan siet üdvözlésemre és szelíd szavakkal igyekszik elűzni homlokomról a munka, a gond és általában az élet felhőit, néha becsukja magát szobájába és nem óhajt látni. Egészen igy vagyok én is velük. Ezt a változékonyságát egymáshoz való viszonyoknak, mely az életnek olyan szféráin, ahol több ember és állat élnek összezsúfolva együtt, nem annyira speciális, mint inkább tipikus, megszoktuk már s nem is gondolkozunk felette. Ez az én házam, ez az én váram. Ez az én házam, mely az én váram, három szobából áll. A bejárattól balra keskeny és homályos folyosó vezet a belső szobákba. A folyosón hosszú rahaszekrényben ruháim lógnak, nyáron naftaünban alusszák téli álmukat, ‘télen naftalinban alusszák nyári álmukat, tisztes és egyhangú szegénységben. A gázóra felett egy ipetszet lóg, melyet gyenge és erőtlen pillanatban akasztottam fel oda és azóta nem volt erőm leszedni: Goethe háza Weimarban, a költő aláírásával, A bejárattól balra nyílik a spájz, több tucat üres borosüveggel s befőttük kel a polcokon, amelyeket én, mint egyszer megdöbbenéssel hallottam, különösen kedvelek, nem is tudok jól ellenni nélkülök. A spájz és a fürdőszoba között nyiük a ki özet t. Nem csempe, csak olaj. A klozett ablakát, nagyon csinosam kék-fehér kockás normandiai függöny borítja, melyet, költséget és fáradságot nem kiméivé, külön e célra hozattam Párisból, a Galeries Lafayette vászonosztályáról. A főajtó az ebédlőbe vezet. Ha megállunk az ebédlő ajtajában s egy pillantást vetünk jobbra, a hálószobát látjuk, magas, vörösfüggönyök ablakaival s két ablak között az empire szekrényt, melyet, beleértve összes titkos fiókjait, a világon semmire sem lehet használni, egy falikart elektromos égővel s a sarokban maradékait egy ülőpárnának, melyet fiatalabb korában megevett a kutya. A kutya közben felnőtt, megismerkedett, az élet s a táplálékok izeivel s a felszólításnak, hogy egye meg a maradékot is, nem enge delmeskedik többé. Külöuben sem engedelmeskedik, morog, hisztérikus, naphosszal a kályha mögött ül, tébolyodott ugatással veti magát az idegenek után s végigiharapta a családtagokat is, nemkülönben engem, a családfőt. Nem szabad megmérgezni, mert mit tehet arról a szegény állat, s nagyon kedvesen tartja füleit. Hisztérikusan félek tőle. Hisztérikusan fél tőlem. így múlik e! az élet. Cave canem, olvasó! Az ebédlőben több bútordarab hívja fel figyelmét annak, aki például le akar ülui és ebédelni akar. Látunk itt asztalt, székeket, egy kályhát. A kályhát minden nyáron k! kell tapasztani, különben nem füstöl. A falon barokkja rágása relief lóg, ebédlők részére szinte nélkülözhetetlen. Mária a Gyermekkel. Kép nincsen a szobában. Poloska csak nyáron van, nagy melegben, s akkor is elvétve, egy-kettő, inkább csak smokkságiból, hála a háziasszony éberségének; gazda szeme hizlalja a poloskát. A mennyezetről fiöbbszázszemélyes udvari bálok dísztermét fis kielégítően megvilágító, nagyobb méretű aranvo.zoit. facsiillár lóg le, Mária Terézia Idejéből, korabeli, tizenhat _ lánggal. Ha virstli van vacsorára, mindig meggyujtom mind a tizenhat lángot. A szoba mérete 4X5 m, magassága 3.20 m. A falak színe, hála a mázoló makacsságának, aki kötötte magát ehhez a meghatározáshoz, elefánt- csont. A valóságban piszkosbarna. Vagy zsemlyeszinü? Szóval elefántcsont. Az ebédlő közepét az asztal foglalja el, mely huszonnégy személynek kényelmesen nyújt lehetőséget az étkezéshez, de a két személyt, kik általában ülnek mellette, akadályozza szabad mozgásukban a lakáson keresztül. Az asztalt filet-takaró boritja, közepén egy vázával. A filet-takarót, melybe mesteri kéz ókori csat a jeleneteket horgolt, még neim mertem soha közelebbről megnézni. Ha egy pillantást vetünk balra, megpillantjuk n nyitott, szárnyas ajtón át az úri .szobát. Ezt a szobád azért nevezik igy, mert a nap túlnyomó részében én tartózkodom ■itt, alki ur vagyok. A belépőnek impozáns íróasztal tűnik I Alapítva 1S33. *■*■*■■ » \) S » * a* Ovag, porcwZE&a F * nagykor art piiáv f 4 4 KOSI C E, F & - n t c a tO. Nagy választék. Jatáayac ferak.------------------- ■■■—■ ■ ..... GY ÖfiY DEZSŐ: A NAGY VÁLTOZÁS Gazdas őrből pénzverésből cselédsorba koldulásba paplan alól hetykeségből hült bokorba szánalomba úriságból cifraságból szolgaságba rongyhal (noha bintóhátró] estünk, hulltunk mezitlábra juttunk, úsztunk hatalomból de lecsúsztunk, semmiségbe de lecsúsztunk jó módunkból s bár nem lettünk szegénységbe inkább szebbek, dnhajságból de tán jobbak: nyomorgókba. emberebbek. szemébe, az asztal bal sarkában egy üveg* medence, halakkal. A halak falánkok és szülnek, ellentétben a ház többi lakóival, akik a fejlődés egy magasabb fokán élnek, falánkságukat leplezik és nem szülnek. Az üvegmedenőére, ha vendég van, finoman ezt szoktam néha mondani: „Mikrokozmosz". A mikrokozmosz mellett áll a telefon s egy régi köpőcsésze, fából, talapzatom, nőm szorgos kezei által átalakítva állóláim- pának. Nagyon szép berakások vannak rajta, intarziák. A lámpaernyő miatt, mely föléje borul, nehéz köpni bele. • Székek, fauteuiDök és egy kerevet csábítják pihenésre a belépőt. Erre a célra tőbbé- kevésbó alkalmasak is, annak az egyetlen, velencei bőr széknek kivételével, mely az íróasztal mögött áll s melyben naponta hatnyolc órát szoktam ülni, egészen addig a pillanatig, mig erőm elhagy és nem bírom tovább. A szék kitünően hat az asztal mellett, ezért nem merem kidobni, dacára a nagy fájdalmaknak, melyekkel a bemneülés egybe van kötve s az aranyereknek, melyeket elébb-utóbb okozni fog. A fal mellett hosszú polcokon sorakoznak a könyveik, ezek a legjobb barátok, * szemközt a falon lóg egy zenélőóra, ismeretlen okból. A vízmedencében hőmérő úszik, mert a halak csak 18 fok C mellett tudnak élni, különben megdöglenek. Es én, engem miért nem kérdez senki, hogy milyen hőmérsékletben tudok csak élni? Engem miért nem kérdeznék, hogy milyen hőfok alatt vagy felett dögüölm meg, miért? KUTYA írta: MÓRICZ ZSIGMQND A tavaszi nap nyári hőségbe borult. Azt mondták: júniusba elég vóna ilyen meleg. A vadgesztenyefák kövér virága pompázatosán dagadt a zöld levelek közt s a nap ragyogott a szerelmeskedők körül. A méhek is 'kijöttek s dúsan dongták körül a virágokat; a ház előtt, ahol láb nem járt, a gyom úgy burjánzott, kitárt kis karokkal a nap felé, mint a gyerek, aki nem birt az egészségével s tapsikolva döcögött másféléves kövér lábacskáin mezítláb a forró porban s minduntalan felbukott, ahogy a Bodri szőrébe kapkodott. Fü, fa, virág, gyerek, állat mind boldogan ujjongott a korai boldogságban. — Hagysz békét annak a -kutyának te! — kiáltott rá az anyja szenvedélyesen s min- gyárt rávert a gyerek kövér kis tagjaira. Mióla rajtakapta a csöppnyi lurkót, hogy megszopta a kutyát, azóta utálta ezt a dögöt. — Pusztítsa már kend el ezt a kutyát innen, — kiáltott az urára — nem szenvedhetem ezt dögöt. Hogy mégegyszer meg ne történjen, be is kente a kutyát vastagon balepével, az egész hasajját. A kutya kányát feküdt úgy tűrte s aztán vihogva ugrált a gyerek körül. — De nagy ellensége vagy annak a kutyának, — mosolygott az ember, aki szintén hálás volt a dögnek s a bajusza alatt mosolygott. —■ Ha kend el nem emészti, majd én megetetem, — mondta az asszony, de már nem gondolta komolyan, mert ő is nevetett csintalanul az ura szemébe, aki azóta egyre hamiskásan hunyorgatott körötte s ifjú napjaik örömei tértek vissza. Elfeledkeztek a gondokról, a tervekről és éltek, mint a kora tavaszban az állatok, élték, üzekedtek és önfeledten bol- dogak voltak. Az ember jókat csapott a felesége meztelen vállára, amely gőzölögve, párologva állott ki az ingvállból s a hosszú tél után fehér volt, kívánatos, harapni való. / össze villanlak, aztán az ember elment a kertbe, az asszony pedig kihozta a'konyhából a mosóteknőt s hozzá készült a nagymosáshoz. Dézsaszéket tett a teknő mellé, aztán kihozta az ugorkásüveget s abba mosószódát tett. Aztán vizet öntött rá. Akkor bement a forró vízért s a ruháért, a szennyesért. Pityu a kutyával birkózott. A kutya hagyta, hogy a gyerek a hasán fenteregjen. Hányát feküdt, négy lábát el terpesztette s kínálta magát. De a gyerek a száját törölgette a keserűségtől s megrugta, aztán tépte, gyömöszölte az ebet. Az csak röhögött s nem értette, hogy miért nem akarja a fia, akit adott neki az Isten elvett kölykei után. Minduntalan vissza- liajlott s megnyalta a gyereket, akinek jóizü combjai kiömlöttek a kis ruhából s igy birkóztak s hancuroztak. Boldogak voltak a viháncolók. Most a gyerek feltápászkodott s odadöcögött a szélihez A kutya utána. Nézte mit csinál. Okosan pislogott s lihegve követte a csecsemő minden mozdulatát. Ugylátszik, neki már ez ember volt: a duzzadt kis embert komolyan vette, mint gazdáját s okosan akart neki segíteni. A gyerek az ugorkásüveg után kapkodott. Felmászott a szék keresztfájára s kis kezeit az üveg szélébe akasztotta. De az üveg sima volt, ujjacskái lesiklottak róla. Újra s újra kezdte. Közben güuyögő szókat mondott, mert még nem tudott beszélni, csak olyanokat, hogy — Gyű gyű . . . Kul-ti, kut-ti. Bodri értette a nevét, de nem tudott segi- leni a kis embernek, nem értette, mit akar s neki nem voltak kezei, hogy meg ludja fogni s levegye onnan az üveget. Csak nézte engedelmesen és hűségesen s körül-körul szaladta a széket, aztán leült a farkára s újra csak belemerült a kicsi emberin un kajába. A gyerekecske ujjai megint csak lesiklottak az üvegről. Az üvegben pezsgett a tiszta viz. Sistergett, fortyogott, a szóda olvadt a vizben s az furcsa volt és csiklandozó. Most a gyerek még magasbbra kapaszkodott s most sikerült. Ujjai belenyúltak az üveg tágas nyílásába, most megfogja, erősen megmarkolja a zöld üveget s most egyszerre kész: az üveg felfordult s rá ömlött a gyerekre, aki abban a pillanatban hanyateselt a szék alá s az.üvegnek egész tartalma ráfotyott. Egy pillanatig csönd, akkor a gyerek elkezdett visítani A kutya tanácstalanul s tehetetlenül, kihegyezett fülekkel állott leiette s abban a pillanatban ráugrott s nyalni kezdte. Hirtelen elkapta a nyelvét: valami égette. De megint rárohant b újra nyalta, nyalta, ie- nyaíta arcáról, nyakáról, testéről az égő vizet. Akkor elfutott s prüszkölve, kétségbeesve ka- rikázott körül, aztán eszveszetten megint neki a gyermeknek s feltúrta annak a ruhácskáját áléiról e nyalta, nyalta nagy vörös nyelvével róla a tüzet Most az asszony kirohant a gyereksírásra. Látta, mi történt, felkapta a vonaglé testecs- két s bel emártotta a dézsába, amely vízzel tele már ott állott. S hozzá ő is visított torkaszakadtából: — Apja, apja! Apjaaaa! Míg mosta, mosogatta a gyereket, az apa, a vonításra, az eszeveszett kétségbeesett asz- szonyi sikoltásra fejvesztetten rohant föl a kertből. — Mi történt, mi történt?! — Gyüjjön kend, magára rántotta a szódát. A gyerek már épebben lihegett, kis szemei könnyesen néztek, szájacskája nyáladozott. — Mosd le, mosd le jól. Az asszony letépte a gyerekről a ruhát s annak teste pirosán és égőén virított a napon s újra s újra belemártották a hideg vízbe. Az apa felkapta a kutnál a tele vödröt s még azzal is leöntötte a gyereket. Mikor a roppant ijedtségtől, egy kicsit ocsúdtak. — Tán nem lesz baja, fusson kend orvosért, — kiáltotta az asszony. Csörgött róla a verejték, a rémület tajtékja s most kötényébe burkolta a gyereket. y •— Kend be tiszta olajjal — kiáltott vissza az apa s rohant ki a kapun az orvos után. Mikor visszatért, az anya ült a küszöbön a ott volt az ölében a gyerek, aki kimerültén, görbe szájacskával mór sirai sem bírt. Az apa ujjait tördelve, felhevülten, kétségbeesve áldott felelte. — Nincs otthon, de jön a bába. Aztán jötl egy öregasszony, aki csak folytatta, amit ők csináltak. Vastagon csorgatta a hiis olajat a megégett testecskére. örüljenek, hogy az arca tiszta maradt — mondta. — Tiszta maradt az arca, az a jó. Kissé megpihentek a rémület lázában. Akkor nyöszörgést, sírást hallottak. — A Bodri!... A Bodri nyítt, verte magát a kerítés tövén, aztán elnyúlt s csak hörgő hangokat adott Az ember odament, megemelte a kutyát Annak a nyelve égett, mint a tűz s pislogva még egy utolsó pillantást vetett a gazdára. Akkor megvonaglott s elnyúlt. — Mi van evvel a kutyával? — Lenyalta — elköltött fel az anya. — Lenyalta a gyereket... —- Benne van a szóda — értette meg s kiáltott az ember s egy pillanatra ugyanolyan szánalom volt benne, mintha egy másik gyerekéről volna szó. A kutya még egyet-kettőt vonaglott, felvetette magát s a másik oldalára fordult, még egyszer nagy kínjában ávetette magát a fején s végképp elfeküdt. Megdöglött. Soká, némán s tűnődve nézték. Az asz- szony: — Mikor kijöttem, a kutya nyalta a gyereket, a hasáról lenyalta a tüzet. A vén asszony értően mondta: — A vót a szerencse — mondta. — Ha le nem nyalja róla a nagy darab szódákat, ami ráömlött, akkor az kiégeti a gyenge busái. A vót jó, hogy lenyalta a gyerekről a halált. Megillető d ve néztek a dögre. Soká néztek a hűséges állatra s az asszonynak megindult a szeméből a hálás könnyáradat. — ó, a szegény... Jaj, a szegény ABat. . Lássa ke... Ássa el kend jó helyre... A gyerek az ölében elaludt. —• Má nem lesz baja — mondta a bába. S a nap tovább ragyogott, csillogott rajtuk s a dagadó kövér virágokon. A Nap ke gyetlen, észre se vette milyen tragédia zajlott le. A Nap kegyetlen, a virágok kegyetlenek, a méhek kegyetlenek, az élet kegyetlen. Minden tovább élt, zsibongott s boldog volt a tavasz napfényében. A gyerek piíhe- gett, fel-felsírt, de már élt s csak a Bodri feküdt elnyúlva, a hős; az anyai szeretet adta magát áldozatul « elment a boldogság ismeretlen hősi otthonéba. 4
