Prágai Magyar Hirlap, 1930. november (9. évfolyam, 250-274 / 2471-2495. szám)

1930-11-16 / 262. (2483.) szám

10 t?mgai-7V\\o^arhtrlai> 1980 nmember 16, rasinaf. T URAI JEGYZ Barátnőm mondja: „Már azért is érdemes élni, hogy az ember egy jó könyvet elolvas- són." Ha az ember saját életét nem tudja rend­behozni akkor semmi sem ér semmit. „De van-e valaki, aki kezében torija a sa­ját életét, van-e valakiaki rendbehozza? Kér­dezz meg bárkit és ha őszintén fele\ rá fogsz jönni, hogy senki sincs olyan." * Mintha minden, az egész világ, végtelen massza volna körülöttem, amelyet formálni kell. Szakadatlan munka, nem lehet elkészül­ni vele ha azt hiszem befejeztem, arra kényszerit, hogy újból kezdjem-. Egy szobrász, aki egy és ugyanazon anyagot gyúrja, for­málja, szüntelen eredménytelen. * Úgy áHok önmagámmal szemben, mint a vadász a vaddal szemben, a lesen. Szivszo- rongva figyelem gondolataim és érzelmeim játékát, figyelem mi uj és friss bennük és ujjongva kiáltok fel, ha a gondolat és érzés­szöveten dtcsiUamlik egy világiló, fénye­sebb fonál. Van-e még mestei-ség, ami en­nél gyöirelmesebb, fárasztóbb és megálázóbb? * Gyűlölöm az írást. Egy máglya, amelyre naponta rá kell lépni és elégni. Aztán újból élni. A szenvedések tűzfészkein átalmenni új­ból és újból, hogy az “élmény" a mások él­ménye lehessen. A legmegaldzóbb és legvi- gasztalanabb az, hogy az élménynek ez a köz­vetítése még örömmel is löli el, még meg is vigasztal és eljátszatja velem azt a komédiát, hogy utólag nem sokalom érte a szenvedést. Átoknak érzem, hogy erre választattam s amikor megtagadom, akkor már azon gondol­kodom legbeliil, hogy ezt az uj, negatív-élet­szemléletet, hogyan tudnám pontosam kifejez­ni. Olyan ostor ez, amely halálig ver. szemben is, hogy azt a nagy részvétet, ame­lyet önmagunkkal szembén érzünk a megsem­misüléssel kapcsolatban, átvigyük másokra is. * Egyedül vagyok és két halántékómat mintha szét akarnák feszíteni a gondolatok. Döröm­bölnek és kínoznak. Kínzó gondolatok. Mintha külön lények volnának, hajlékonyak, kor­csnak, mini a gyíkok, a véremet eszik, a velő­met. Néha meg hogy boldogítanak! Mint egy zenésszekrény, olyan vagyok. Zengenek és énekelnek angyalian, hogy szeretem őket, ezeket az élő, friss gondolatokat, úgy futkos­nak bennem, mint a friss gér az ereimben, gyönyörködöm bennük, mint az ékszerész, aki a gyémántot a tenyerére teszi, felemeli a ke­zét és gyönyörködve nézi- a drágakövek fényéi és csillogását. * Dúdolok, mint egy anya, aki gyermekének áltató dalokat danázgat este, amíg tetsze­tős, szép formába öntöm érzelmeimet. Olyan ez, mintha ás'ága italt töltögetnék, cseppen- ként, arany pohárba. Miért dudorászok ilyen­kor? Altatom magam, mint az anya a gyerme­két, el kell hódítanom magam, félálomba ringatódzom, hogy ne vegyem észre, hogy ez csak játék, szégyellném magam érte éberen, hiszen nem vagyok gyermek. Meghalunk és földbe tesznek. Nem tudja meg soha senki, mit szenvedtünk. Nem tudunk mi egymásról semmit. Azok tudnak legkeve­sebbet rólunJe, akik mellettünk élnek. Néha fellángolnak fények, amelyeknél meglátjuk egymás arcát, de ez csak véletlen. Milyen szép verseskönyv ám ez: „Ki látott engem?" Nincs ember, akinek életére és halálában fej­fájára rá ne illenék ez az Ady-sor. ♦ Évekkel ezelőtt tetszelegve, semmiesetre sem őszintén felírtam ezt egy nagy könyvbe: „Szeretném, ha volna l&ten, hogy egyszer majd megkérdezném, hogy „miért?". Akkor azt hit­tem, hogy nincsen Isten. Most tudom, hogy van, nagyoniis van. De ez nem változtat azon, amit feljegyeztem. Csák annál állandóbb az érzés, zaklatóbb9a kívánság: saemtől-szembe állani Vele, a közelébe jutni (nagy fényessé­get képzelek, rikító fényességet), szemlől- szembe állani, egyetlen egyszer és megkér­dezni mo>st, most, még a halál előtt: „miért?". * Régi jegyzeteim között találtam ezt is: Min­den termelés utján jön létre, a dolgokat a természet szövi és teremti, a lélek napszámos munkát végez. A világegyetemben benne volt minden a teremtés pillanatában. A látható dolgok éppen úgy, mint a láthatatlanok. A látha­tatlan dolgokat az embernek hagyta felfedezésre a Teremtő. A Monschein­Az életet nem lehet különválasztani a mű­vészi munkától, egyik a másikat követeli. * Már-már úgy néz ki, hogy életem fel van építve, biztos mini egy szí* lavór — és rrd ' o: a te g biztosabb annak érzem, összedül. Minden­nap úgy kezdem az életet, mintha Robinkon lennék egy lakatlan szigeten, mindennap fel kell építeni mindent a kétségbeeséstől, a re­ményig. Az ember egyedül van és nem segít­het rajta senki. Csak látszólag nem vagyunk egyedül, egyedül élünk, mint ahogy meghal­nunk is egyedül kell és nincs senki, aki az életből a halálba, ezen a félelmetes mesgyén, átvezetne. * Ha nem kellene meglenni ezt az utat a két­ségbeeséstől a reményig, talán könnyebb vol­na. Egy végtelen hosszú lélrán járok, amely fölött ott kéklik az ég, mihelyt az égig érek, ismét a fekete, csupasz földön találom magam és megsokszorozódik a döbbenet, a fájdalom és a kétségbeesés és a koromsötétségben új­ból felpislákol a remény, mint valami örök­mécs és kezdődik az egész elölről. * Nem írok verset Hozzád, nem állítok emlé­ket Neked. Nem és nem. Legyen nyomta an szerelmem, mint a madarak útja a légben. A virágok szirmait szétiépi és elviszi a szél, ki talál rájuk? Miért ne lehetne szerelmem is ilyen virág? * André Gide, Ulmmoralisle cimü könyvét ol­vasom. Forró könyv, akár a sirokkó. A fények is, amelyek a sorok között játszanak, olyan fé­lelmetesek, furcsák, mint a fények, amelyek átszaladnak a levegőn a sirokkó előtt. Valaki, aki halálosan beteg, felgyógyul és akkor rá­veti magát az életre. Olyon erővel ahogyan csak egy szerelmes fonódhat szerelmesére — olyan lázzal, hévvel, annyi tűzzel. Szinte fel­éget maga körül mindent, úgy habzsolja a ter­mészetet, a tájak szépségét, az utazást, az uj városok adta szenzációt, a könyveket és önön­maga gondolataiban és érzrseiben is álmél- kodoa. boldogan gyönyörködik, mint va'ami felbukkanó délibábban és ezalatt nem veszi észre, vagy nem alcarja észrevenni, hogy eb­ben az örületes hajszában megöli a nőt, akit szeret, aki a felesége. Amig nem érezzük egy­szer a hálál lehelletét, csak félig élünk. Ha volnának ilyen halálig érkezések és csodála­tos felgyógyulások mindnyájunk életében, jobban, intezivebben élnénk. De csak önön­magunknak. Úgy örvendenénk magunknak, mini valami hatalmas fényt vetítő lángnak, mini egy lángnak, amely lobog és bevilágítja az eget, gyorsan, merészen kell hát ellobban­nia. Semmire sem volnának tekintettel és sen­kire. Eszeveszetten és bódulton vélnénk ma­gunkat az éleibe, gyorsan, amíg a lángolás Uart. Erre André Gide tanitolt. De az is lehet, hogy közel kell menni a halálhoz, hogy bé­kések legyünk önmagunkkal és mások Icai ógyalla, november 15. Kicsit szemergél az eső, ahogy a vonat elfüs­töl Érsekújvár felé, aztán elszállanak a felhők s áttör rajtuk vékony napsugár. Fasor kiséri a faluba veeztö utat s az ucca mentén csendes, szerény öntudattal állanak Ógyalla rendes, csi­nos házai. Ritkán látni ilyen tiszta, gondozott falut. Villanypóznák jelzik, hogy a közvilágítás itt már fiem probléma, őszi lombokkal tarká- zott parkok mélyén régi urasági kastélyok mu­tatnak Ógyalla hajdani életére. Sok ilyen kas­tély mosolyog az őszben. Egyik temploma a fa­lunak erdélyi mintára épült s piros tornya mesz- szi vidékre integeti. A házak jómódra mutat­nak, persze, diskurálgatni kellene a házak tulaj- nonosaival, kikérdezni őket a jómód felől, bizto­san volnának panaszaik. így azonban, végigsé­tálván a gondozott, kertes házak előtt, vágy száll meg, hogy nyugodt, hosszú napokat tölt­sünk el a gusztusos házak falai között... A csillagvizsgálónál Már itt is vagyunk azonban a hajdani Kon- koly-Thege kastély nagy parkja előtt. Az or­szágút két oldalán stilusos épületek állanak őrt. Gótikus utánzat az egyik kuriaforma, a másik pedig a háború előtti szelíd idők barokkba-hajló építménye, emeletes tornya tetején széllapáto­kat forgat a délutáni szél. A Meteorológiai In­tézet ez az emeletes kis palota, a másik oldalán a széles útnak a Csillagvizsgáló Intézet épüle­tei, apró kupolái húzódnak meg. Gyönyörű park veszi körül ezeket az épületeket, tizenhatholdas. Hatalmas fák borulnak a gondozott utak fölé, hullanak az őszi lombok és e fák között, ka­nyargós utak mentén itt is, ott is, feltűnik egy- egy csillagvizsgáló kupola, egy laboratórium, egy müszerház. Ideális lakhelye, munkaotthona tudósnak. A Meteorológiai Intézet messze földön kitűnő nevű, fiatal tudósa, Kenessey Kálmán dr. fő­biztos fogad lekötelező szivességgel és lesz ka­lauzom, a laikusnak. El kell szenvednie a csil­lagászati és meteorológiai dolgokban nem éppen verzátus embernek sokszor csodálatos kérdé­seit, de hozzászoktak már az idők folyamán a tudós urak s csendesen mosolyogva adnak fele­letet a naivan csodálkozó érdeklődőknek. S ahogy beszélgetünk, ahogy járjuk a park lomb­hullató útjait s ahogy az apró e a nagyobb, a park minden részében elszórt csillagvizsgáló házikók, kupolák, laboratóriumok ajtajai meg­nyílnak, megjelenik előttünk egy régi, nemes, különös magyar ur alakja, aki sokezerholdas birtokát sok kortársával ellentétes formában használta fel nemcsak macának, hanem a közjó számára is: csillagvizsgáló intézetet alapított, először a maga kedvéért, mert volt pénze hozzá, aztán a nagy közösség érdekében, mert lelke volt hozzá. Konkoty-Thege Miklós Igazi, régivágásu nemes magyar ur volt, gaz­dag anyagiakban, gazdag lélekben és tudo­mányban. Meg volt benne a feudális magyar ur büszkesége és világi társaságokban való jártas­sága, meg volt a tudós szorgalma és áhítata, a mesterembernek mindenben való hozzáértése. Zenész és zeneértő, Wágner-imádó és Mozart- interpretáló, művészetek hódolója, Böcklin-ra- jongó, nyelvtudós, művészi fotográfus, kon­struktőr ég mechanikus, okleveles mozdonyve­zető és hajóskapitány saját hajóval, népdalköl­tő, vadász és nagyurak barátja. A nyugaíeuró- pai kulturember és a magyar táblabiró típusá­nak csodálatos gazdagságú keveréke. Tizenhaté vés volt, amikor kétszeres érettségi után az egyetem fizikai tanszékére iratkozott be, mert ez érdekelte s nem a vármegyei ügyek, amelyek felé pedig a család szándéka kívánta. Petzval és Jedlik Ányos tanítványa volt, ké­sőbb Berlinben Bunsen, Rose, Magnus hallgató­ja. Mikor hazakerült ógyallára, az Astronomi- 6che Geselischaft tagja volt már és saját tizen­hatholdas parkjában a maga passziójára építette föl a csillagda kezdeti alapjait, 1871-ben. Egy négyhüvelykes reflektor, néhány óra, egy sex­tané, egy délkör volt az első műszer, ezekből fejlődött ki aztán a bires ógyalla! csillagda. Egyre több épületet emelt, maga tervezte a mű­szereket, fizikai, kémiai laboratóriumot állított föl, napfoltokat és hullócsillagokat észlelt, ké­sőbb spektroszkópiai megfigyeléseket tett. A maga gyönyörűségére kezdte, mert különös von­zódással szerette figyelni az Univerzum messzi csodáit, az idők múltával azonban egyre in- kábbb kiszélesitette érdeklődési körét s köz­kinccsé tette nemcsak észleleteit s szerzett vele hírnevet, hanem a csillagvizsgálót is a köz ja­vára értékesítette: 1899-ben az államnak aján­dékozta a hatalmas, gyönyörű parkkal együtt. A világon az első spektroszkópikus csillagka­talógust ő készitettte Vogellell és Duner-rel, g amig a csillagok útját kutatja, nem feledkezik el arról sem, hogy az esztergapadhoz álljon és saját maga ne készítse nagy passzióval és hoz­záértéssel pontos műszereit. Igazi polihisztor, magyar úrban. A háború alatt halt meg. A csillagda most hatvan óv^p. A Hold vakiló fénye ... A pompás park lombjai között egy-egy* apró kupola húzódik meg. Mindegyikben hatalmas távcső mered az égnek, ha a kupola fedőjét szétnyitjuk. Bonyolult, finom műszer, tengelye a Föld tengelyével párhuzamosan van beállítva, egy óraszerkezet mindegyiket önmüködőleg mindig úgy forgatja, hogy a vizsgált csillagkép állandóan benne van teleszkóp lencséjében. Sorra megnyílnak a kémiai, fizikai laborató­rium ajtajai, a fényképező szoba, látunk ponto­san járó csillagászati órákat* amelyek egyhangú lengéssel mutatják csillagok szerint az idő mú­lását. S mint színpadon a tablóhoz, úgy érke­zünk el egy magas, nagy kupolához, melyet thujafák vesznek védőén körül. Egy nagy keréken mozgó szerkezet segítsé­gével félrehúzzuk a kupola^tetejének egy sze­letét s elíbénk tárul a modern kor egyik nagy csodája, a hatalmas, mázsás, óriási Zeiss-féle tükörteleszkóp. Ez már uj szerzemény, pár év­vel ezelőtt állitatta föl az állam. Két hónapig tartott a felszerelése. Megdöbbenve állok meg e különös alkotmány előtt. Az ember mindig, mindenre hasonlatot keres, a tárgyakat önmagukban felfogni olykor ARGENTÍNA BRAZÍLIA, URUGUAY, PARAGUAY, BOLÍVIA, CHILE, PERU és CUBA. A két hatalmas motorhajó: Aicantara és Austurias (32.000 tonna tartalom, 22.000 regisztrált tonna). Elismerten kitűnő konyha. Kényelmes eh szállásolás. Mindennemű felvilágosítást ad* ROYAL MAIL L1NE PRAHA II., HYBERNSKÁ 24/Xa sonála édesen és szenvedélyesen ott muzsi­kált az űrben már a kezdetek kezdetén * Beethovennek kellett eljönnie, hogy a többi sonátákkal, Szidóniákkal, rondókkal, kvar­tettekkel és kvintettekkel, az összes beethove- ni opusokkal felszabadítsa, hallhatóvá tegye, mint a mesében a varázsló, aki varázsszavával életre szabadítja az elátkozott királykisasz- szonyt. Szenes Erzsi. nem vagyunk képesek és támaszték kellenek. Mihez hasonlítsam ezt a rettentő alkotmányt, amely csendesen bírja el a Világmindenség rop­pant titkait? Hajókéményhez, messzehordó ágyúhoz, gyári géphez, csövek, csavarok, hen­gerek és bonyolult szerszámok tömegéhez? Az egyoldalú világításban fönséges öntudat­tal áll ez a gépezet alapjain. Beton és tégla alat­ta, törzsvastagságu hajlított tengelyén csövek, mázsás ellensúly, fekete kendővel takart len­csék és tükrök. S az egész oly könnyen mozog csuklóiban, hogy szinte gyermek tudja forgat­ni. Minden oldalra és magasságra beállítható, körülötte emeletes magasságú mozgó- és forgó- lépcsők. Motor hajtja ezt az egetkereső érc- és üvegcsodát. Körüljárjuk, körülforgatjuk a masi­nát, ide-oda utazgatunk a lépcsőkön és emelvé­nyeken. Mint egy süllyesztőlépcső: emelkedik a látcső körül az egész ház belseje, a menyezetig, vagy a tengely aljáig, ha bekapcsoljuk a mo­tort. S igy száll le az este. A délutáni eső eltisz­tul és aprófényü csillagok rezegnek. Egy pici lencsébe belekukucskálunk. A Nagy Mindenség verődik vissza a tökrön, amely tökörnek az átmérője hatvan centiméter s e tükör három évig hült, csiszolás előtt. Az Androméda ködét nézegetjük először, aztán egy nagy fordítással hirtelen belesüt, belevakit szemünkbe a Hold ezüst tányérja. Látom a hegyeket, a krátere­ket, a mélyedéseket és a dombokat. Vakító fénnyel sugároz. Nem lehet ezt a látványt elfe­lejteni! OLgyan közel van, hogy csak kezemet kell szinte kinyújtani. Plasztikus és formás. Az egyik csillagász ur gyönyörű Hold-fényképe­ket készít erről az örök Sztárjáról a Mindent-ég Kulisszáinak, egy fényképezőgéppel, amely a teleszkópba bele van építve. Ott áll és mered az égnek a roppant teleszkóp, ki tudja, mit lát még külön magának, amit a mi gyarló szemünk észre soha nem vehet...? ... Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér,.» Egy szeizmogramm Elhagyjuk a parkot s ott a csillagász urat, aki nagy türelemmel nézi az Ég titkait a rop­pant tükrön és hatalmas csövön keresztül. Át­megyünk a meteorológiai állomásra, ahol lég- sulymérők, hőmérők, szélmüszerek vannak 6 egy földrengésjelző készülék az udvarban, kü­lön. Hengeren forgó, kormozott papiron jegye­zi finom tűvel ez a készülék a föld belső rengé­seit, állandóan. Két bosszú szalag mutatja a múltkori anconai földrengés méreteit. Először az „előrengés1*, amely a föld belsején keresztül húr mentében 15 kilométer másodpercenkénti seebsséggel ha­lad, a második rengő- lassabb, hosszabb, majd erre következik a „főrengésu, három igen erős lökés. A papiron ez két és fél centiméter ki­lendül ést mutat. Ezek után az „utórengés *1 kö­vetkezik, ezek reflektált, hullámok már. Az elő­futár lengési idejéből lehet a lföldrengés távolsá­gát kiszámítani s mivel két inga működik, az egyik észak-déli, a másik kelet-nyugati irány­ban, ebből az irány v kiszámítható. Egy város tragédiája kis szelet kormozott papíron... * Hűvös novemberi szél fuj a házak között. Forognak sebesen a. széljelző lapátkák az intézet tetején. Milyen csodálatos is: néhány tűvel, cső­vel, üveggel, tükörrel a Nagy Mindenség titkai­nak előszobájában lenni és lópcsőről-lépcsőre haladva harcolni a nagy Ismeretlennel, kutat­ni arcát. De ez az arc rejtve van 6 csak kivá­lasztottaknak, ritkán, irigyen engedi meg. hogy egy-egy futó pillantást vessenek e különös arc sllrü fátyol a mögé... S az ember csak küzd és bizva-bizik ... Szombathy Viktor, Egy este az ógyalíai csillagdában Konkoly-Thege Miklós csillagvizsgálója — A Zeiss-féle hatalmas tükörrel ektor — A Holdat lefényképezik, ezt az örök Sztárt — A meteorológiai intézet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom