Prágai Magyar Hirlap, 1930. november (9. évfolyam, 250-274 / 2471-2495. szám)

1930-11-16 / 262. (2483.) szám

TOX<M-MAGÍWRFriRMI> 1980 surrenriber tt, vafiruf. A Nobeldijas bohém Irta: Schöpflin Aladár Amerika ambicionálta az irodaiam Nobel-di- jat. Akármilyen nagy és hatalmas az Unió, akármilyen erősen a markában tartja a -világ gazdaságát, azért az európai fémjelzés jelent valamit Amerikában is. Különösen a szellem dolgaiban, amelyekben bevall ottan ^bevallatla­nul mégis csak tanítványnak érzi magát. Hát ha ambicionálta az irodalmi Nobel-dijat, most beteljesedett a kívánsága. De nem bizonyos, hogy örül neki, hogy nem tekinti olyan esőnek, amelyben nincs köszönet. Sinclair Lewis ugyanis, az uj amerikai Nobel- dijas, rossz fiú Amerikában, és pedig éppen a hangadó rétegek körében. Nem azért, mert életmódja szerint igazi bohém: nem törődik a társadalmi formaságokkal, nagyon is szereti a szódás whiskyt, éjjeleit gyakrabban tölti a fiaskó mellett, mint az ágyban, ha kedve ke­rekedik, csináltat magának egy, a falusi cirku­szok szekereihez hasonló autót és egy modem tramp — amerikai csavargó — módjára be­járja Angliát, vagy a Wild West rengeteg prai- rieit. Ezek olyan ügyek, amik talán még nép­szerűvé is tehetnék, mert az ilyen bohémkedés legföljebb a Legridegebb puritán köröket háibo- ritja föl és Amerikában sem ismeretlen az a világbabona, hogy Írónak, művésznek több sza­bad, mint a polgárembernek. A polgárok ugyan­is szeretik —■ nemcsak Amerikában — felelőt­len nagy gyereknek tekinteni a művészet em­berét. A fölényüket akarják ezzel biztositaxii. De Lewis ennél sokkal messzebbre is megy. ő az írásaiban is bohém, vagyis szembeszáll a polgári közfölfogással, kihirdeti, hogy nem tartja érvényesnek az általános amerikai mér­tékegységeket sem erkölcsi, sem társadalmi dolgokban. Mindenekfőlött pedig nem tartja az amerikai életet a képzelhető életek legjobbi­kának. A Nobelnbizottság a* irodalmi dij kiosztásá­nál a művészi kvalitásokon kivül szemmellát- hatólag három főszempontot szokott figyelem­be venni': vagy olyan iró legyen, aki egy szélea- ivü, részletes világképet tudott összefoglalni (Reymand), vagy olyan, aki magasrendü huma­nitás szószólója (Romáin Rolland), vagy aki fölfedezett egy uj területet az irodalom számá­ra (Kipling a gyarmati életet). Sinclair Lewis a harmadik kategóriába tartozik. Fölfedező iró. Megismételte Columbus nagy vállalkozását: újra fölfedezte Amerikát. Az amerikai élet fur­csaságait, anyagiasságát, korlátoltságát, sza- badságelleneeségét, főképp pedig az amerikai embertípus nyárspolgáriasságát. Megmutatta, amiről Európának sejtelme sem volt: hogy az uralkodó tipus Amerikában a nyárspolgár. Euró­pából nézve ez fölfedezésnek látszik, Ameriká­ban leleplezésnek hívják. Lewisre úgy néznek, mint a haszontalan fecsegő gyerekre, aki lelep­lezi a család titkait. Ezt pedig nem szeretik sem a családok, sem a nemzetek. Amíg Lewis csak a Babbittet irta, addig leg­följebb egy kis kényelmetlenséggel olvasták. Az amerikai középnagyságú városok kispolgár­ságának grandiózusán szimbóLikus képe ez a Babbitt, a tipus szívósságával, anyagiasságá­val, kicsinyességével és korlátoltságával. Egy amerikai M. Homais Lewis ugyanis ebben a re­gényében Flaubert tanítványának mutatta ma­gát, Flaubertének, aki, ha roueni magányából följött Párisba, Zola körével együtt ebédelt és órák hosszat tudott mennydörögni, gúnyolódni, káromkodni a nyárspolgár fantómja ellen. A Babbittet azért szívesen olvasták az amerikaiak is, mert érdekes és mulatságos könyv volt, rá lehetett mondani, hogy ez csak egy tipus, amely különböző nemzeti változatokban mindenütt előfordul a világon. Aki találva érezte magát, nem dicsekedett vele, — különben is, a nyárs- polgár-tipus egyik ismer tető jele, hogy nem érzi magát nyárspolgárnak. De aztán jöttek a többi Lewis-regények. Az Arrowsmithből az de­rült ki, hogy az egész amerikai társadalom nem más, mint egy roppant szervezet a szellem emberének elfojtására. Aki minden anyagi cél nélkül, tisztán az eszme kedvéért akar élni, az folytonos harcba kerül környezetével és végül is kénytelen a varionba visszavonulni, ha a maga módja szerint akar élni. Közben ilyes dolgok derülnek ki az Arrowsmith doktor élet- története kapcsán: az amerikai egyetemek or­vostanárai és medikusai egyaránt csakis a pénz, a praxis szempontjából mérik a tudo­mányt s a beteg nekik csak pénzszerzési alany. A falusi népség hallatlanul korlátolt és egye­düli istene, melyre szívvel gondol, az arany­borjú, mértéke az ember megítélésében csak az, hogy mennyit keres. A humánus intézmények kultusza csakis reklám és humbug, nagyszájú ostobák kapaszkodó létrája. A híres milliomo­sok társasága sznobok és ignoránsok gyüleke­zete, amely a tudomány, vagy művészet embe­rét csak szórakozási alanynak, vagy asztaldísz­nek tekinti Az idealista, aki tiszta és szent esz­mék légkörében él, ebben a társaságban nem jut ki a dühből és undorból. Lewis azonban nem keserű iró, csak roppant kaján, fenomená­lisan tud mulatni azokon az alakokon, akikről a lehető legrosszabb véleménye- van. Az em- berszólás mestere. Mogocetesedett idealista. Nem birja gúny nélkül látni azt a roppant in­tervallumot, ami az emberek nyilvánosan hir­detett idealizmusa és privátim gyakorolt ma- mon-imádata között van. Nem bírja elnézni, ha a törpék sokasága lekötözi Gullivert, ha az os­tobaság megbénítja az okosságot. Ilyenkor ki­buzog belőlo a humor,.gúny, szarkazmus, irónia forrása. Kevés mulatságosabb könyvet írtak, élesebb kritikájut talán sohasem, a kisvárosi maradiságról, pletykálkodásról, mindenféle ér­telmetlen társadalmi kényszerekről, melyekben szárazra került halként fuldoklik a jobbr ah iva­tott lélek, — mint a Main Street. Az embernek minduntalan az az érzései, hogy ez az iró egye­nesen boezantani akarja honfitársait. Ez a boszántás túlságosan sikerült, mikor Lewis a Sam Dodsworthban kikezdte az ameri­kai nőt, akit az amerikai a női ideál csúcspont­jára emelt. Ez a csúcspont persze dollárok he­gyének a csúcspontja. A milliomosnőről van szó. Dodsworthot, a milliomost, feleségével együtt Európába hozza s megállapítja, hogy mind a ketten közönséges ignoráns sznoboknak tűnnek föl az európai környezetben e őnagysá- ga azonkívül hígvelejű tyúk-érzékiségének ki­elégítésére is használja Európát Ezzel Lewis végképp magára bőszitette Amerikát. Úgyneve­zett legszentebb érzelmeivel sértette meg az amerikai közvéleményt, a gazdagokét és azo- két, akik leborulnak a gazdagok előtt. Ismere­tes, hogy az,amerikai ember Európában szinte komikusán ható lovagias alárendeltséggel hó­dol a nőnek, aki talán az egyetlen idealiszti­kus kép, melyet ma is komolyan vesz. Sinclair Lewis e regény óta az amerikai előkelő körök bojkottja alatt áll Úgy beszélnek róla, mint a család egy eltévelyedott tagjáról, akiről jobb volna hallgatni, — sőt, aki jobb volna, ha egy­általán nem is lenne. Az emberek sehol se szeretik, ha szemükbe mondják az igazat. De ha másokról mondják meg az igazat, azon jól tudnak mulatni Sinclair Lewis is sokkal népszerűbb Európában, mint odahaza. Persze, ha akármelyik európai iró ugyanolyan szabadszájuan ima hazájáról, mint ő, csak úgy járna a maga közönségével Erre volt már példa elég. De Amerikának mégis csak imponál — szellemi dolgokban legalább — Európa és én kiváncsi vagyok, megbocsáta­nak-e otthon Lewisnek, aki mégis csak megsze­rezte hazájának a Nobel-dij dicsőségét. MÉCS LÁSZLÓ: SZÜRET Felértem már dombtetőre. Mi jő még? Tán egy ki* szünet. A dombderékmi énekelnek. Hány ezeréves e szüret? A vincellér ostort pattogtat, piros-pozsgás, akár az Élet. Egy dombon ül, pipáz a széllé-felügye lő: szikár, túlérett, mint a Halál, Titkon tüzet rejt a venyi gébé, őszi gazda. Az égi csillag-palotában hold-lámpát gyújt ép most a Gazda. Lent színes széliét szüretelnek; csűr og a must, csurog a ősök. Kln-présből barna bor patakzik: isszák a bűnösök s a jók. Van mustja itt a hatalomnak, bőségnek, bűnnek, gyönyöröknek, koporsó-hordák telnek, telnek, titok-szekerek dübörögnek, szétlőj elügyelő ur int, nyit ezer temetőn ezer pincét, titok-szekerek dübörögnek, odahordják a vágyak kincsét Én onnan jöttem. Öeipegettem ilyen bogyót, olyan bogyót: tudom mit isznak, mii kacagnak, mit rejtnek a mámor-folyók, nem vonagtottam, dülöngéltem mámortól, csömörtől beteUen. Én sohse voltam rabszolgája a piros-pozsgás Vincellérnek, elkergetett, urfinak csúfolt, csavargónak vagy himpellémek. A dombtetőn mezitlen állok, felemelem a serlegem: a szivem telve szeretettel. Ezt szüreteltem a hegyen. Az ut mentén vadul megbújtak a Gazda kedvenc venyigéi, miket saját kezével oltott. (Annak nem kell, kin végigélni a nagy-szüretet énekelve.) Én ezt szedtemI Szív, férfi-álmom, most felgyujtlak a csillag-házba s az Istent musttal megkínálom. 1930 november 15. Még mindig érkeznek levelek egy minapi cikkemmel kapcsolatban: a világ elbutulásá­ról volt szó és arról, hogy ez a generáció, a szónak exakt értelmében ostobább, tehát alkalmatlanabb egy jobb kor előkészítésére, mint a bennünket inspiráló generáció volt — sűrűn idéztem Chestortonnak egy elmés cikkét s magam ie hozzászóltam a kérdés­hez. A leveleket fiatalemberek írják, lányok és fiuk s valóban meglepő az az elmebeli hajlékonyság, amivel megfogalmazzák ellen­vetésük lényegét. A világháborút okolják, elismerve, hogy látszatra a mai fiatalság va­lóban „kevésbé müveit" a réginél, de azt vi­tatják, hogy ez nem készségen és képessé­gen, hanem külső feltételek hiányán múlik — „ostobaságáról nem lehet beszélni, csak faTaga Hanságról. Ne elemezzük a szavakat — ez az én kis vasárnapi oldalam valóban nem ismerettam problémák megvitatására való terület, ami korántsem jelenti azt, mintha az ismerettan problémáinak megoldását ne tartanám épp oly égető feladatnak, mint a gázellháritó gá zok és gázháritőgázokat elhárító gázok szin­tézisét. A szóbanforgó cikknek különben sem volt célja bármily problémát elintézni, vagy akárcsak hozzászólni — kérdést vetet­tem fel, inkább magamhoz, bizonyos nyug­talanító közérzés hatása alatt, aminek inger forrását személyes körülményeim közt nem találván, kénytelen voltam az úgynevezett „korszellemet" lenni felelőssé érette. Szavakon nem múlik. Ha egész Európában akad tíz vagy húsz fiatalember, aki joggal érzi sértőnek a ki­fejezést, szívesen vonom vissza a többivel szemben is, akikre értettem. A jövővel szemben való közöny, a fenye­gető bajokhoz való hozzáértés hiányának fel­tűnő világjelensége azonban ezzel el nem in­téződik -■ keressünk hát egy másik kife­jezést. Ne legyen szó eredendő képtelenségről - mondjuk, a hozzáértés hiányzik. Szakértelem. A szakértelem hanyatlása jellemzi a kort, melynek tudománya pedig oly büszke diffe­renciálódására, fejlettségében minden mű­velőjét speciális munkakörre 9zoritó őssz- müködésére, tayloriamusára és fordizmusá- ra, a falanszterben széklábat faragó munkás­ra és a világhírű orvosprofesszorra, aki tes­tünk egyik rejtett mirigyének ismeretéiben különleges tekintély. Csakhogy széklábat fa­ragni és jól isimerni száz mirigy közül egyet sem a székihez, sem az emberhez való értés és tehetség birtokát nem jelenti — már pe­dig egyetlen széknél és egyetlen embernél kisebb egység nincsen, ami van, az már nem egész dolog, része csak valaminek, más egy­ségbe behelyettesítve és elképzelhető (lásd majommirigy és asztalláb) szervetlen vala­mi, értelem nem kell hozzá, csak ismeret Ezer széklábat és ezer mirigyet produkál hat .és csereberélhet valaki, anélkül, hogy sejtené, hogyan kedl egyetlen széket kompo­nálni, egyetlen embert boldoggá termi. * Nagyobb baj ennél, hogy a szakértelem tekintélye is hanyatlik, meghazudtolva ke­reslet és kínálat fordított viszonyának törvé­nyét. Hogy történt? * Egy tucat évvel ezelőtt földrengés voít, szökőár és hegyosuszamlás — nagyon érthe­tő, hogy egy kicsit szét verődött a társaság, senki se számított rá, hogy a megnyugvó ta­lajon csak úgy egykettőre mindenki viasaar térhet házának legalább romjaihoz. De valami olyasmit képzeltek az optimis­ták, hogy ez csak idő kérdése. Nem tanulták meg, hogy a serkenő uj élet szívesebben kezdi szűz talajon, semhogy a romok el takarításával bajlódjék — hogy a hódi-tó barbár ritkán építi fel a tulajdonába került Colosseumot, viskókat épit inkább, mert az hamarabb megvan s meghagyja „nagy idők emlékének" a roncsokat. Élni kellett, rögtön, mert gyomor és tüdő és szívverés nem tiszteleghet megállással még egy lezáruló korszak gyászának se — nem volt idő megvárni, mig felépül a ház, kineveztük hát háznak a szükségbarakpt Az történt, amit a közismert „hol az ol­ló?" játékban csinálnak a résztvevők: adott jelre mindenki elhagyja a „fát", darabig szaladgálnak, aztán mindenki elfoglal egy helyet, ami éppen üresen áll — akire nem marad, kezdi elölről a kiabálást, bajkeve­rést, uj háborút. * És mindenki odaáll! ahhoz a fához, ami legközelebb volt, rémületében, hogy fa nél­kül marad. Mindenki elkapta a szalmaszá­lat, amit az ár feléje sodort, görcsösen belé- kapaszkodott, nem várhatta meg, mig elso­dort, zátonyra futott hajójának vagy csónak­jának deszkáját megtalálja. A mi generációnknál száz ember közül kilencvennél, ha firtatod életét, kiderül* hogy nem azt a mesterséget űzi, amire ké­szült Szerencselovagok ezrei lepik el, gőzhajón és repülőgépen és kétszázkilométeres sebes­séggel száguldó autókon megbolygatott vilá­gunkat s hirdetik az uj vallást: mindenütt, mindenáron, tatáid fel magad — s ne törődj vele, vájjon benned megtalálja-e azt, akire szüksége van, az, akire szükséged van. Eleinte nevettünk a politikus csizmadián, szemkovácson, zenélő kávémasinán — hu­moros figurának néztük, mint Mark Twain öreg szélhámosait, akik, jobb híján, színé­szeknek adják ki magukat b úgy játsszák el Rómeót és Júliát hogy Júlia eltakarja ősz szakállát az erkély homályában. Nevettünk, vagy kivételes esetre, a rossz helyre került zsenialitás kitörésére gondoltunk — elvégre Pasteur sem volt orvos ée Napóleon nem készült császárnak. Néhány év alatt azonban kiderült, hogy a diploma nélküli orvos és a muníció nélküli világhódító az általános tipus — a szakértő pedig ott kullog a nyomában e legfeljebb ta­nácsadó lehet persze csak részletkérdések­ben, miután az „egész“-hez (értsd: a szak­ma üzleti kihasználása) természetesen a sarlalán és kuruzsló ért jobban. Korunk szobra: Zeileis a piedesztáJon » a talapzat körül a „szanatórium" diplomás doktorát S mindezt, hogy gyermekeink ohutfanalr belőle, elneveztük követésre méltó „ameri­kai szellemnek", „életrevalóságnak", abból indulva ki, hogy ugy-e. Edison i« szatócs- inas volt — és senki nem merte szerényen megjegyezni, hogy ezúttal nem edisoni. vi- lágjavifó, életet teremtő életrevalóságról van szó — hogy egyetlen ilyen „nj ember" életrevalósága sokszáz másik ember őkrtre- való lehetetlenségét vonja maga után e régr \i hmn.wai"■ ''■ '■ I \JS> ’ 5 > < I ! * vA KOSICB, F8-ttlca 19* | I Kagy válaaattíb Jntiajw Araik __________ ■ - ' u............................... ..... 4 SZ AKÉRTELEM Helyreigazító széljegyzetek Irta: KARINTHY FRIGYES

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom