Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)

1930-10-09 / 231. (2452.) szám

^KÍLGAiyV\Afi^ARHIRIiAI> ^980 ofctó^ Európa érdeklődésének fénycsőválába került Gualino ügyvéd, akit Mussolini a közgazdaság modern (agliostrojának nevezett A túriul Krűzus Stinnes babérjaira pályázott, de bukás lett az osztályrésze — Az olasz kormány vette kezébe Gualino konszernjének szanálását — A modern Cagliostro a kor­mánnyal kötött megállapodás értelmében műkincseinek nagyrészét is az államnak adta át •farín, október 8. Mussolini miniszterelnök legutóbbi beszédében említést tett a „modern Cagliostrókról, akik lelkiismeret­lenül és hazardírozó szenvedéllyel vetik ma­gukat az ország közgazdaságára és spekulá­cióikkal komoly veszedelembe sodorják az épitőmunkát". Nyílt titok, hogy Mussolini miniszterelnök beszédében az is­mert olasz pénzemberre, Gualinóra célzott aki a legjobb utón volt ahhoz, hogy olasz Stin- nesszé nőjje ki magát. Korlátlan hatalmú ura volt egy nagy konszernnek, diktátora egyné­mely iparágnak és döntő tényezője a tőzsde áralakulásának. Az utóbbi időben Gualino hatalmi pozíciója erősen megingott és amikor már más kive­zető ut nem akadt, az olasz pénzember a konszernje fölötti ellenó'rzést az olasz hiva­talos bankra ruházta, majd a kormánnyal kötött megállapodása értelmében óriási ér­tékű műkincseinek nagyrészét is az állam rendelkezésére bocsátotta. Gualino Riccardo ügyvéd. Olaszország leg­nagyobb müselyemgyárának, a Snia Viscozá- nak alapitója és vezérigazgatója, nem Mussolini legutóbbi beszédével kapcsolatban került, elő­ször az érdeklődés előterébe. Az utolsó eszten­dőben bank- és börzekörökben állandóan pertrak- tálíák Gualino financiális helyzetét. Először csak múló nehézségekről rebesgetett a fáma. később mindinkább elterjedt a köztudat­ban a. nagy konszern anyagi válságának hire. Nem ment meglepetésszámba, amikor Mussolini kipellengérezte az "olasz közgazdaságnak ezt a brávóját és „a pénzügyi és ipari élet inkább merész, mint vállalkozó szellemű akrobatájáról* be­szélt, aki vállalkozásaiban fantasztikusan sokoldalú s a cementtől a csokoládéig, az ólom­tól a müselyeinig a kereskedelem és ipar minden terére kiterjesztette a tevékenységi körét. Mussolini szavai fölszabadították a titkos sug- dosást és egyszerre fölfakadt a kelevény, mely­ből a legvadabb rémhírek buggyantak ki. Egye­sek úgy tudták, hogy az olasz rendőrség már le is tartóztatta a nemrég még korlátlan hatal­mú pénzembert, mások arról beszéltek, hogy Gualino külföldre szökött és voltak, akik szám­űzetést emlegettek. Minthogy az olasz lapok mélyen hallgattak, bizonyosat nem tudott meg a közvélemény és csak mára érett meg a hely­zet annyira, hogy valamennyire tájékozódni lehet a modern Cagliostro ügyeinek állása felől. Gualino tevékenységének, szinte fantaszti­kus alapítási mániájának színhelye Turin váro­sa volt. Az ő nevéhez fűződik az olasz müselyemipar naggyátétele, ámbár meg kell itt jegyezni, hogy ez az iparfej­lesztés az utóbbi időben a részvényesek rovásá­ra történt, akiknek zsebein jókora rést vágott az elmúlt években többször is véghezvitt szaná­lási akció. A részvényesek egy része külföldről rekrutálódik, különösen azóta, mióta az Egye­sült Selyemipar és a Courtaul vette át a Snia Viscoza részvénycsomagjának nagyobbik fe­lét. Ez az uj éra megnyirbálta Gualino merészröptü szárnyait. Az ellentétek odáig éleződtek, hogy Gualinónak nemcsak a müselyemgyár vezér- igazgatói állásáról kellett leköszönnie, ha­nem röviddel ezután ki kellett válnia a tár­saság kötelékeiből. De a modern Cagliostro működési köre nem csupán a müselyem gyártására szorítkozik, ö alapította meg 50 millió lira alaptőkével az Unione Italiana Cementi trösztöt, 1924-ben pedig az Unica csokoládé- és vermouth-trösz­pár csapást könnyen kihever. Versenyistállót tartott, mecénásként ragyo­gott az olasz művészet egén, megvásárolta a Teatro di Torinói, Turin egyik legrégibb színházát, amelynek játékprogramja elismertem, a legnívó­sabb volt, lapokat vásárolt, köztük a nagy el­terjedtségnek örvendő Ambrozino cimü milánói estilapot is. Ekkor tehát még tartotta a nagy va­gyon és a kitűnő üzletmenet külszinét. elkövet­kezett azonban az idő, amikor a szorongató pénzügyi viszonyok rákénysze- ritették luxusvállalatainak és vagyontárgyai­nak értékesítésére. Egymásután adogatta el kevésbé fontos, in­kább csak fényes reprezentációt célzó vállala­tait, idegen kezekbe került legerősebb napilap­ja is és sok szó esett arról, hogy híres verseny- istállója is eladó. A beavatott körök mindin­kább tisztába jöttek azzal, hogy Gualino immobillá vált. Ebből az következett, hogy a bankok lassankint megvonták a hitelt a turini pénzfejedelemtől. Vagyoni viszonyainak jellemzésére most érdekes adatokat publikálnak. Gualino uralko­dásának fénykorában megszerezte a Banca Agrikola Italiana részvénytöbbségét és ezzel ‘döntő befolyást nyert a pénzintézet ügyeire. Bukása alkalmával kiderült, hogy Gualino kerek háromszázmillió lírával tartozik bank­jának. Ez a pénzintézet 1920-ban, az infláció idején született, mint a mezőgazdasági érdekek kiszol­gálója. Nem tekintették nagyabb jelentőségű banknak, de fiókjai behálózták egész Olaszor­szágot 'és a betevők egymilliárd líra körüli összeget bíztak az intézetre. Az általános válság veszteségeket okozott a banknak is, és hogy a nagyközönség növekvő bizalmatlanságát ellensúlyozzák, szorítani kezdték Gualinót a 300 millió lira megfizetésére, ő azonban nem tudott kötele­zettségének eleget tenni és a kormányhoz fordult segítségért. Mussolini erélyesen köz­belépett és kényszeritette Gualinót tartozásá­nak kiegyenlítésére, mert a kormánynak a betétek nagy számára és összegére való te­kintettel tartania kellett a bankot. FELJEGYZÉS Irta: MÁRAl SÁNDOR 200.000 Ez a tekintélyes szám nem azt jelenti, hogy kölcsönt keresek első helyre s csak azért nem jelenti azt, mert nincsen első helyem, — el­leniben egyáltalában nem tartom lehetetlen­nek, hogy esetleg benne vagyok abban a te­kintélyes férfikontingensben, melyet ez a szám magában foglal. Kétszázezer, ird és ol­vasd, kétszázezer név került a budapesti sza­bók feketelistájára, kétszázezer olyan kun­csaft neve, akik vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen, vagy nem éppen nehe zen, csak éppen véglegesen nem szeretik s tudják rendezni szabószámláikat. A békebeli jogász és gavallér-virtus, hogy az ember nem fizeti a szabóját, napjainkban ilyen komor és komoly problémává dagadt, kétszázezer em­ber, az már valami, egy kisebb állam hadse­rege kitelne azokból az urakból, akiket Bu­dapesten feketelistára helyeztek a szabók Egyszerűen azt jelenti ez a szám, hogy Buda­pest férfilakosságának fele nem fizeti szabó­számláit, vagy rosszul fizeti, vagy elbújik, ha jönnek a számlával, letagadja magát s a leg­rosszabb eset az, mikor már le sem tagadtat­ja magát. Az ördög tudja, miért, de beideg- zett gavallér mentalitás, hogy szabószámlát nem fizetni elegáns és úri dolog, melyben nincsen semmi dehoneszíáló arra nézve, aki nem fizet és semmi kényelmetlen vagy ka­tasztrofális arra nézve, akinek munkáját nem fizetik meg. Senki nem büszke arra, hogy nem fizeti a lakatosszámláját, a mészárosát, vagy a fűszeresét, de szabót nem fizetni, az virtus, azzal dicsekedni lehet, mindenkinek van egy szabója, akiről csak akkor tud, mi­kor leszállítja az uj ruhát, különben soha, mert eszeágában nincsen számlát küldeni. S ha küld, megfenyegeti a kuncsaft, hogy elma­rad... ami, úgy látszik, mégsem olyan vesze­delmes fenyegetés, mert a szabók a jelek sze­rint egyebet sem akarnak már, minthogy el­maradjon az a kétszázezer kuncsaft, kiknek nevét most feketelistára tették. De élni valamiből kell s valószínű, hogy a szabók továbbra is dolgoznak a feketelistán szereplő uraknak, — csodálatos lények le töt, majd valamivel ezután a Salpa nemzet­közi bó'rföldolgozó vállalatot. Ez utóbbi volt a legfiatalabb alapítása, de most már nem tudta a nagyközönséget úgy magával ragadni, mint a Snia Viscoza alapításának az idején, amikor a müselyemgyár papírjai rövid idő alatt a kibocsátási ár többszörösére emel­kedtek a napiforgalomban. Ez az árfolyamemel­kedés — mint utóbb kitűnt — szintén szerves része volt Gualino nagybani spekulációjának, mert nem fejezte ki a papírok tényleges érté­két, hanem csak mesterséges manőver eredménye volt, mely­nek segítségével Guallnó sokmilllólirás hasz­not vágott zsebre. Uj alapításai gyönge visszhangra találtak. A részvények nagy része Gualino kezén maradt s ennek következménye volt azután, hogy mig a modern Cagliostro a Snia Viscoza alap­tőkéjét állandó injekciózással egymilliárd ii- rára emelte, addig az Unica Vermouth érde­keltségét elejtette és a 250 millió lira alaptőkének a felét vissza­fizette. Az olasz pénzpiac vezető tényezőit megbokrositotfa ez a. merész és lelkiismeretlen ,spekuláció és már akkor fölvetették a kérdést, nem veszélyezteti-e az olasz Stinnes manő­verezése a fasiszta állam közgazdasági struk­túráját? Kezdetben úgy látszott, hogy Gualino egy beinek a szabók, igénytelenek s a la longue spekulálnak, az élet végére spekulálnak, ta­lán a Nobel-dijra spekulálnak s dolgoznak to­vább, fizetség nélkül, egy távoli elégtétel re­ményében. Időközben persze, védekeznek is. Most olvastam, hogy a szabók titkos jelekkel látják el a rosszulfizető kuncsaftok ruháit. A jel persze azért titkos, hogy ne tudjuk, mi kuncsaftok s mikor ezt olvastam, rögtön levetettem kabátomat és vizsgálni kezdtem. A ruihát nyáron csináltattam, természetesen hitelbe s bár időközben, sajnálatos módon, már kifizettem, egyáltalán nem tartottam lehe­tetlennek, hogy a szabóm, már csak óvatos­ságból is titkos jellel látta el, — ennek a tit­kos jelnek, mint a feketelistának, az a célja, hogy az idegen szabó, akihez esetleg beté­vedek, rögtön lássa, kivel van dolga s ne ad­jon könnyelmű módon hitelt nekem. A kabát baloldalán, a bélésben, fehér cérnával három férceit keresztjelet találtam, — ez majdnem minden ruhámban benne van, lehet, hogy ez a jel. J)e lehet az is, hogy ez csak valamilyen szabókabala. Az egyik gomb másszinü volt, mini a másik keltő, ezt már régen gyanúsnak tartottam. S mentői tovább vizsgáltam a ka­bátot. annál utálatosabbnak tűnt fel nekem a szabók találmánya a titkos jellel, utálatosnak, megalázónak s a legnagyobb mértékben in­korrektnek. Úgy éreztem, hogy valami idegen van raj­tam, a lakásomban, az életemben, — van, vagy lehet, egy jel, egy láthatatlan szignum, melyet egy szabóinas ötletéből esetleg visel­nem kell, — mintha összeesküvők megkrétáz- ták volna lakásom ajtaját s egy napon majd nagy szégyen ér, talán leküldöm vasaltatni ruhámat egy idegen szabóhoz s az rögtön lát­ja a jelet. Nemcsak az a nemkorrekt, ha va­laki nem fizeti a szabószámláját, de az is, ha ezt hiresztelik róla, akár titkos jellel is. Minden mesterségnek vannak rizikói. A szabó kereskedő is, nézze meg a vevőjét, al­Ezeik után a Banca Agrikola Italianot állami ellenőrzés alá helyezték, a hivatalos bank föl­ügyelőit beültették az igazgatóságba, akik a bank mérlegének alapos megvizsgálása után nyélbeütötték a szanálást. Gualino kötelezett­ségei tárgyában megegyezés jött létre a kor­mánnyal, ennek részletei azonban nem kerültek a nyilvánosság elé. A lakonikusan fogalmazott hivatalos nyilatkozat igy hangzik: „Gualino ügyvéd a szeptember 19-én Rómá­ban létrejött megállapodással szabályozta vi­szonyát a Banca Agrikola Italianához.* Hivatalos helyről csupán ennyit közöltek a sza­nálási akcióról, jólinformált körök ennél sokkal többet tudnak. Azt állítják, hogy a megegyezés Gualino magánvagyonát Is nagyrészben fölemésztette. Az ügyvéd párat­lan értékű képgyűjteményének jelentős ré­szét, mintegy száz óriási értékű festményt és műtárgyat az államnak adott át ás ezeket már be is kebelezték a turini Pinaco- téeába. Gualino a nagy érvágás után nyugodtan nézett a jövő elébe és rendkívül kínosan lepte meg, amikor Mussolini minisz­terelnök a diszkréten kötött megállapodás után félreérthetetlen formában pellengérre állította őt. Egyelőre szó sincs arról, hogy a szanálás során Gualinóra személyileg is súlyosabb konzekven­ciák háruljanak. A tárgyalások Rómában to­vább folynak, természetesen az egész közvéle­mény intenzív érdeklődésétől kisétrve. A tárgya­lások végső eredménye elé kíváncsian tekint az olasz pénzvilág, éppen úgy, mint a külföld is, ahol Gualinónak szintén nagy érdekeltségei vannak. Főképpen Franciaországban vállalt ér­dekeltséget éspedig számos ipari vállalatnál és egy banknál. kudjon meg vele, biztosítsa magát s ha nem tetszik neki a vevő, ne adja ki neki az árut. De kikérem magamnak, hogy titkos jellel bé­lyegezzen meg, mert nem vagyok az ő sze­mében príma kliens’, igy nem fair a játék, majdnem kevésbé fair, mint az, ha rendelek és nem fizetek. Mert végre is, Budapesten kétszázezer em­ber él, aki nem csinál abból- titkot, hogy nem fizeti a szabóját. A szabók csinálnak titkot abból, hogy ki az, aki nem fizeti őket. Fölháboritó a gondolata is. S más védeke­zése nem is marad a kuncsaftnak, mint kifi­zetni a szabószámlát. De ez az, amire senki sem gondol a kétszázezer közül s maguk a szabók legkevésbé. LENGYELORSZÁGI írja: R. VOZÁRY ALADÁR LEVELEK Krakó, Lengyelország egyik legszebb váro­sa, egykori fővárosa, királyainak temetkező helye. Panorámája remek szép. A város köze­pén a Wawel hegyen épült ősi királyi kas­tély melynek neve közismerten: Wawel, szem­ben vele a Vistola. Túlsó partján a Kosciusz- kó-domb,, melyet a nagy szabadsághoz emlé­kére a lakosság maga hordott össze. Ezrek és ezrek vitték a földet a dombhoz, mely hegynek is beillik. Erősen kopott a Wawel, most renoválják, most kerülnek elő falainak régi történelmi igen értékes freskói, amelyet az osztrák ura­lom be mázó Itatott. 1846-tól ugyanis a felsza­badulásig osztrák kaszárnya volt a Wawel s a legnagyobb vandalizmussal tette tönkre a ka­szárnyái élet a lengyel múlt gyönyörű alkotá­sait. Sok-sok miliő zlotyval renoválják most a várat’ melyet az oroszoktól a rigai szerző­désben visszaszerzett lengyel emlékek díszí­tenek azolckal a megbecsülhetétlen értékű ké­pekkel, melyeket egy lengyel főnemes ajándék kozott nemzetének. A Wawelen lévő székesegyház kriptájában nyugszik a három legnagyobb nemzeti hős: Szobieszky János, Poniatowszky József, Kos­ciuszko Tádé. A magyaroknak nem kell bő­vebben magyaráznia a kalauznak, hogy kik voltak ők. Minden iskolába járó magyar gyer­mek tudja, hogy mit jelentenek ezek a ne­vek, alig volt magyar gimnazista- ki ne ta­nulta volna meg g szavalta volna el legalább egyszer Csengey Gusztávnak, az eperjesi tu­dósnak 1863-ban először a Vasárnapi Ujiság- ban megjelent „A fogoly lengyel*‘-ét. (Erről a versről,, melynek egy kézirata, egyébként szerzője magyarázatával birtokomban van- még bővebben írok.) Ugyanott van eltemetve Jadwiga. a nagy királynő, Nagy Lajos király leánya és az utolsó legnagyobb lengyel király: Báthory István. Muzeális érték a város egész közepe régi templomaival, a Snkiennice-val, mely a lő­csei városházára hasonlít s melynek árkádjai alatt valóságos zsibvásár zsibong. A régi erődít mén vek egyedüli maradvá­nya a Flórián kapu s a XIL századból való Flórián templom. A régi belvárost a várfa­lak helyén teljes egészében egy hatalmas remekszép pa.rk fogja körül,, azon tol van az uj város gyönyörű kőrútjával’ /hatalmas mo­dern épületeivel. Krakót a bécsi kongresszuson, mikor azt hitték, hogy örökre szabályozták a Napó­leon-! idők utáni Európa uj rendjét, földraj­zát, az önálló kis köztársaságnak székhe­lyévé tették, a független lengyelek utolsó me­nedékévé vált> mivel azonban e kis darab szabad legyei föld lett aztán az újabb és újabb lengyel szabadságmozgalmak védő­helye, 1846 végén Krakót és a krakói köztár­saságot is beosztották Ausztriába. A história’ a magyar-lengyel barátság leve­gője lebeg Krakóban, még inkább, mint Len­gyelország többi városaiban, A lengyel ha­zafias érzésnek egyik külső jele az is> hogy számtalan képben, képen vannak megörökít­ve a lengyel nemzet történelmének egyes részletei, a szabadsághősök és királyok. És ezek a képek, mint levelzőlapok ott vannak a fehér lengyel sas különböző változatú ké­pével együtt, minden könyves bolt, paipirke- reskedés kirakatában. Annak, aki akárcsak egy-két hétig jár Lengyelországban és csak egy csepp érzéke volt a históriához, muszáj megismernie, megtanulnia a lengyel történel­met legalább nagyjából. Uyen história-kép kultuszt még egyetlen államiban, országban sem láttam. — És általánosságban szólva erről azt is meg kell említeni, hogy annyi értékes kép, annyi antik emlék’ oly magas könyv- és kép- kultura, mint Lengyelországban van, kevés országban található. Különösen nagy s érté­kes a lengyel képzőművészet, melynek re­mekei az egész régi nagy Oroszországban min­denütt ott voltak. Nagy és igen értékes * lengyel irodalom is. * Órákon át járjuk Krakót, nem győzünk be­lelni régisége látnivalóinak megnézésével. Másnap Przemysl felé indulunk tovább- Nem tudunk elválni a vasúti fülke ablakától: keressük az 1914-es, 15-ös harcok nyomait. A háborúban, lövészárokban nem volt nem Iát, nem talál semmit: azokból, de az én sze­mem itt is, ott is észrevesz egy két beomlott begyepesedett árkot, gránát-tölcsért, már las­san eltűnő’ a föld szintjén elsimuló sirhanfot. Egy-egy telek, parasztporta dróttal van körül­kerítve. Roszdás, tüskés drót, néni egy ma­gyar fin hiába ömlött vére maródhatótt bele. *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom