Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)
1930-10-23 / 243. (2464.) szám
1930 október 23, csütörtök. wmotKiimmam&EwsemHJi&im&mK-imifmvtxmia T^GAI-MAGtAR-HlRIiM? Nitsch: Csakis az Stszes kisebbségek egységes frontja hozhatja meg az igaz szabadságot, amelyre emberi jogunk van A szepesi német párt vezérének újabb hitvallása az ellenzéki politika mellett három szepességi nagygyűlésen \ Késmárk, október 22. (Késmárki tudósítónk jelentése.) Vasárnap, október 19-én a szepességi német pánt nagysikerű népgyülé- sefcet tartott Maldur, Hololomnic és Kisiomnic községekben, amelyeken a párt szónokai főképpen a gazdasági válsággal foglalkoztak. A gyűlések főelőadója Nitsch Andor nemzet- gyűlési képviselő volt, akit választói a legnagyobb (lelkesedéssel, díszkapuival, tűzoltósági sorfalakkal és üdvözlőbeszédekkel fogadtak. Nitsch Andor képviselő mindhárom helyen részletes képét adta az általános politikai és gazdasági helyzetnek. Rámutatott arra, hogy a kormány eddigi intézkedései a gazdasági válság leküzdésére nem mutatkoztak hatásosnak. A baj az, hogy a gazdasági kérdésekből is politikumot csinálnak és főleg pártérdekek, nem pedig általános szempontok azok, amelyek a koalícióihoz tartózó pártokat irányítják. A szónok már a múlt évben úgy a parlament plénumában, mint a mezőgazdasági bizottságban konkrét javaslatokat tett a válság megoldására, de azokat akkor — kizárólag pártpolitikai szempontokból — a kormánypártok nem tették, vagy csak kis részben tettek magukévá. Amíg egyik oldalon mintha meglenne az igyekezet, hogy na- gyobbvonalu intézkedéseket tegyenek, addig a másik oldalon az államháztartás egyensúlyba hozása címén éppen most, amikor a helyzet a legsúlyosabb és a gazdasági viszonyok a legrosszabbak, arra készülődik a kormány- többség, hogy a lakosság vállaira újabb terheket rakjon. Adóemelésre, újabb adók bevezetésére készülnek, holott a helyzet az, hogy a mező- gazdaságon csakis a termelés olcsóbbá tételével lehetne segíteni, ez pedig csakis úgy volna lehetséges, ha a közterheket és a szociális terheket csökkentenék. Ehelyett újabb adóterhekkel sújtják a lakosságot, anélkül, hogy megvizsgálnák, vájjon megvan-e a kellő teherbírása. Ettől a kormánytöbbségtől igazi és hathatós segítséget várni nem lehet. Sem az előbbi, sem pedig a mostani kormánykoalíció alatt nem javult a kisebbségek helyzete, holott kisebbségi pártok is résztvesznek a kormánykoalícióban. Nemzeti, kulturális és nyelvi követeléseink jogosságát még ma is kétségbe vonják és s. jogaink még abban az arányban sincsenek meg, amint ezt a nemzietközi kisebbségvédelmi szerződések biztosítják. Hiába állítja Benes külügyminiszter, hogy a kisebbségék nálunk többet kaptak, mint amennyi nekik jár, a tényleges helyzet az, hogy bennünket bizonyos körök még mindig másodrendű állampolgároknak tekintenek. Ilyen körülmények között érthető, ha megmaradunk ellenzéki álláspontunk mellett, mert mi a kisebbségek kulturális autonómiájának és önrendelkezési jogának alapján állunk és e követelésünk mellett végig kitartunk, mert jogunk van arra, hogy sóját nyelvünkben, saját kultúránkban, tradícióink megbecsülésében élhessünk és hogy önmagunk felett szabad emberként és teljesen egyrenrangu s egyenjogú polgárokként rendelkezhessünk. A kormányzás íelőlősséget jelent, mi pedig nem vállalhatjuk a felelősséget azért, hogy egyiitt- konnányzással erősítsük a mai kisebbségellenes rendszert. Nincs már messze az idő, amikor az összes kisebbségi pártok rá fognak eszmélni arra, hogy csakis az összes kisebbségek együttes munkálkodása és egységes frontja hozhatja meg nekünk azt az igaz szabadságot, amelyre emberi jogunk van és amelyet sokáig tőlünk megtagadni nem lehet. Nekünk kisebbségeknek nem feladatunk, hogy ezt a rendszert erősítsük, hanem az, hogy vállvetett küzdelemben vívjuk ki a kisebbségi élet legteljesebb kulturális, gazdasági és politikai szabadságát. Niteoh Andor fejtegetéseit mindhárom község népe a legnagyobb figyelemmel, lelkesedéssel és helyesléssel fogadta. A többi szónok, Sten- czel Pál nyug. igazgató, Giorgetta Aladár, Alesy Béla hoJolomnici ev. lelkész, Roth Gyula holoiomnici tanító, Faiy János kislomnici községi bíró, Kárpáti Vilmos kislomnici tanító, Gally János makluri községi biró, Galgon-Jaschke Mihály járási bizottsági tag a választók és az egész lakosság legteljesebb bizalmáról biztoei- tották a képviselőt, mire a népgyülés egyhangú lelkesedéssel fogadta el a határozati javaslatot, mely széles körültekintéssel összegezi a szepesi németség követeléseit a súlyos gazdasági helyzet orvoslása céljából. A szepesi német párt a napokban Leibic városában és Kakaslomnic községben fog nép- gyüléseket tartani, november 16-án pedig Késmárkon, az egész Szépeisség németségének nagygyűlésén Nitsch Andor képviselőn kívül a testvérpártok és több német párt képviselői és szenátorai fognak a politikai és gazdasági helyzettel foglalkozni és a gazdasági válság leküzdésére teendő intézkedések érdekében demonstrálni. II. Mihály poseni cigán'!y udvarával Csehszlovákiába akar jönni alattvalói összeírása céljából Az uj cigánykirály meg akarja ismerni itteni alattvalóit, akik nem űzetik a köteles cigányadót — Egy ősi dinasztia életéből Brünn, október 22. A brünni orszáigos hivatal a napokban a következő, Írógépeit kérvényt kapta kézhez: 5 koronás okmány- bélyeg Az országos hivatalnak Brimnben. Tisztelettel alulírott Kwiek Mihály, született 1878 március 5-én Brzeskó-ban (Lengyel- ország), poseni illetőségű, katolikus vallásai, a cigányok királya Lengyelországban, lakik ez- időszerint Lengyel-Tepchen-Bobrekhen, tartózkodási engedélyt kér a csehszlovák köztársaságba a lengyel illetőségű cigányok regisztrálása céljából. A kérvényező jogerősen választatott meg cigány nemzete által a cigányok királyává. Hatáskörébe tartozik nemzetének, különösen pedig a Lengyelországba illetékes cigányoknak a regisztrálása, azonkívül az a feladat is, hogy nemzete állapotáról evidenciát és áttekintést nyerjen. A kérvényező udvari hivatala huszonöt személyből áll, akik a regisztránsok, rendőrök, bírák, vajdák, pénztárosok, titkárok stb. tisztségét töltik be. A kérvényező már befejezte lengyelországi híveinek összeírását, amire a kattowitzi WojeA rimaszombati IsiresitéEifszocialista párttitkár feleségét és öccsét is letartóztatták A Mskokzy-ankrászdAbM tartott házkutatás alkalmával állítólag az u! rimaszombati tetefonközpoet rajzát találták meg — Újabb házkutatás Mibalik Dezső dr. ügyvédnél Rimaszombat, október 2?. (Sajót tudósítónk távirati jelentése.) Részletesen beszámoltunk arról a meglepő házkutatásról, amelyet a rimaszombati állam rendőrség és a. pozsonyi rendőrség kiküldöttei Rimaszombatban a Miiskolczy-cukrászdában és az országos keresztényszocialista párt irodájában az elmúlt hét végén tartottak. A házkutatás alapján szombaton Bölim Ferencet, az országos keresztényszocialista párt rimaszombati körzetének titkárát őrizetbe helyezték. Vasárnap és hétfőn a rendőrség, majd a vizsgálóbíró foganatosított kihallgatásokat, amelyek alapján Böhm párttitkár öccsét, Böhm Imre 23 éves kassai telefonszerelőt is letartóztatásba helyezték. Közben Budapestről hazaérkezett Böhm titkár felesége is, akit szintén letartóztattak. A kiszivárgott hirek szerint a Miskotlczy-cuk- rászdában tartott házkutatás alkalmával állítólag egy rajzott találtak, amely a rimaszombti uj telefonközpont hálózati terve lett volna. Ezt Böhm Imre, aki a szerelésnél alkalmazva volt, felejthette a cukrászdában. Az eljárás annak gyanúja miatt indult meg, hogy Miskolczy Lajos cukrász, Böhm Ferenc párttitkár és Böhm Imre a tervet esetleg bűnös szándékkal szerezték meg és rejtegették. Az eddigi házkutatások miatt amugyis fel- igatott rimaszombati közvéleményt kedden délután újabb váratlan házkutatás kavarta lel. A rimaszombati vizsgálóbíró végzése alapján a rendőrség Mibalik Dezső dr. ügyvéd irodájában és lakásán a Miskol- czy-üggyel kapcsolatban házkutatást tartott, amely órák hosszáig folyt és éjjel féltizenegy órakor ért végett. Miha'lik Dezső lakásán, valamint irodájában egy pesti táncrenden és családi levelezésein kívül semmi más iratot nem találtak. A napirendre került meglepő házkutatások természetesen a legképtelenebb kombinációkra szolgáltatnak okot. wodstvo Slazskie által 1930 junius 20-án kapott engedélyt B. P- 2483. szám alatt. Mivel híveinek nagyrésze a Csehszlovák Köztársaság területén tartózkodik, szükségessé vált, hogy udvarával átlépje az országhatárt a regisztrálás megejtése céljából. E célból kéri a kérvényező, hogy a lengyel nemzetiségű cigányok regisztrálása céljából a kérvényezett tartózkodási engedélyt megkapja. Kerek bélyegző Kwiek Mihály rajta egy mérleg, saját táborában amely horgonyon függ Lengyel-Teschensi a K. W. betűk. Bobrekben. Aláírás: Michál Kwiek, Kral cigánów. Kwiek Mihály cigánykirály tehát tartózkodási engedélyt kér a csehszlovák köztársaságba, hogy összeírhassa híveit. Érdemes közelebbről is megismerkedni a „jogerős cigánykLrály“ személyével és dinasztiájával. Mihály király személyében már a második ül e néven a cigánytrónon. Posenben székel ez az ősi cigánydinasztia. II. Mihály előtt György király tartotta kezében a Kwiek-királyok arany jogarát egészen ez év januárjáig, amikor hetvenhárom- éves korában lemondott Mihály fia javára. Ez év január 25-én a Varsó melletti Pias- towban összeseregleífek az összes lengyelországi cigánytörzsek kiküldöttei és közfelkiáltással György király fiát, az ötvenkéíéves, daliás Mihályt választották meg uralkodójuknak. A királyválasztásról pecsétes jegyzőkönyvet, vettek föl, amelyet valamennyi kiküldött aláirt — jobbkeze hüvelykujjának lenyomatával. Azután a legidősebb választó-kiküldött valamennyi nevében kifejezte hódolatát az uj király előtt és megkoronázta uj uraik ed óját. A koronázási szertartás, amelyen megjelent a város és a rendőrség képviselője is, a következőképpen ment végbe: A király letette az esküt a delegátusok kezébe, hogy őrködni fog ősei hagyományai fölött, előmozdítja népe jólétét és oltalmazni fogja országát és nemzete vallását. Az eskü elhangzása után súlyos aranykoronát illesztettek fejére, amely kilenc kilót nyom, kezébe adták az aranyjogart, ráadták az arany dókátokkal díszített nehéz királyi palástot, majd pedig feleségét, Sedra Ljubica királynét is beöltöztették a királynői palástba s az 5 fejére is tettek egy könnyebb aranykoronát. A koronázási' ékszerek óriási értéket képviselnek. A koronázás után újabb kódolás következett, ezt pedig többnapos lakoma követte. Majd II. Mihály átköltözött a koronázóvárosból ősei székhelyére, Posenbe, ahol az uralkodóháznak három háza van s ezekben lakik egész udvarával és héttagú legfőbb cigánybiróságával. Ez a bíróság csak a cigányok belső vitáit intézi el e pénzbírságokat vagy elzárásokat szokott kiszabni. ítéletei megfellebbezhetetlenek. A király ötven- kétéve ellenére daliás, szépszál ember e három gyermeke van. A trónörökös, Wíadylta, tizenhétéves s két húgával, Olgával és Helénával a poseni gimnáziumba jár. H. Mihály király birodalma a territóriumot tekintve — minden illuzóriussága ellenére — kár terjeszkedik egész Lengyelország területére > összesen vagy tizennégyezer alattvalója van. Mindnyájan katolikusok.,Részben állandó lat- hellyel bírnak, részben pedig kóborolnak az országban. A kóbor alattvalók lókupeckednek, a letelepedettek pedig üstfoltozók. Magának a királynak hatalmas üstgyára van, amelyben ötszázötven alattvalóját foglalkoztatja. Azonkívül három jól jövedelmező kőbányája is van. IL Mihály azt állítja kérvényében, hogy alattvalóinak nagyobbrésze Csehszlovákiában éL Azonban a statisztika kimutatása szerint ezek mindössze vágj' nyolcszázan vannak és Tesoben vidékén élnek. Sokan közülük módfelett gazdagok, de nem fizetik a cigányadót, amelyet a vajda köteles behajtani és nyilván ez a nyitja annak, hogy az uj király miért akarja összeírni csehszlovákiai alattvalóit, összesen hat hónapig szeretne a köztársaságban tartózkodni. Egyelőre még kérdés, hogy a hrtinni országos hivatal miképpen dönt a kérvény sorsáról. II. Mihály a kérvény elintézését a len,- gyel-Tesohen melletti Bobrekben várja Walarus földbirtokos hatalmas rétjén, ahol udvarával két hatalmas tábort ütött. I szenátus ülése Prága, október 22. A szenátus ma bét rövid ülést tartott, Az első ülésen ratifikálták az Olaszországgal kötött kereskedelmi szerződés pótjegyzőkönyvét. A második formális ülésen felszólalt Udrzsal miniszterelnök és rövid két mondatos nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a sajnálatos pozsonyi robbanás ügyében megindították a legszigorúbb vizsgálatot. A szenátus legközelebbi ülését írásban fogják egybehívni Tovább dúl az „egyetértés" a koalíció berkeiben Prága, október 22. A koalíció pártjaiban a szanálási törvényjavaslatok miatt nagy ax egyenetlenség, mert a nemzeti demokraták és a cseh iparospártiak nem akarják megengedni a jövedelmi adótörvény módosítását, az agráriusok pedig a söradó miatt elégedetlenek. Englis pénzügyminiszter viszont hajthatatlan és ma már a parlament folyósóján olyan hírek is elterjedtek, hogyha megegyezés nem jön létre, akkor nemcsak Englis, hanem az egész kormány lemond. Ez a hir természetesen puszta kombináció. Bed tá hc is kóla mmmMmmmmtt&mrv * &fieW"Y©r3«, HoncOoMf Paris ftáBncuSdoraságait tanítsa a Hegele- gánsabb* világvárosi stílusban és a legkönnyebb metódussal 7