Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)
1930-10-18 / 239. (2460.) szám
t-pRAiGAIt/VYAfiiVARHIRIiAP 1930 aktéber 18, szombat. hát helyi viszonyok szériát bírálni a kérdéseket, mert a helyi lapok sokszor okoznak gondot a felelős tényezőknek itt is, másutt is. A modus vivendi végrehajtása lassú Az 1927-ben létrehozott modus vivendirő! azt állíthatom, hogy a mi különböző táborainkban előidézett nehézségek ellenére is az nagyon jól bevált abban az értelemben, hogy a vitákat lecsöndesitette és hogy egyházi szempontból a dolgokat mindkét oldal megelégedésére úgy intéztük el, hogy nincs kultúrharc, mert arra igazán nincs szükségünk. Kovalik szenátor ur azt hangoztatja, hogy a modus vivendit gyorsabban kellene végrehajtani. Nem szabad csodálkoznia, hogy ez hosz- szu ideig tart. A Vatikánnak magának a csehszlovák kormánnyal és a csehszlovákiai klérussal kell egyezkednie s ez bizony nem megy gyorsan. Igen nehéz igazgatási, politikai, vagyoni és tisztára jogi kérdéseket elintézni. Helyes ugyan ennek a sürgetése, azonban azt kérném, hogy a kormányt ne érjék szemrehányások a késedelem miatt, mert a kormány tényleg a legjobb akarattal van és a végrehajtást nem tartja föl. Egyébként közöttünk és a Vatikán között a legcsekélyebb nézeteltérés sincs az ügy érdemére vonatkozó eljárást illetőleg. A ruszfnszkói autonómia Végül valamit a ruszitiszkói autonómiáról. Uraim. 1922 óta. amikor miniszterelnök voltam, állandóan törekedtem eme kérdés elintézésére. Azonban bizonyos fölkészülésre volt szükség, ami nélkül semmi sem történhetett. Azonban mindig ama nézeten voltam és vagyok. . hogy ezt a kérdést a legsürgősebben kell megoldani. Ma i-> ezt vallom, s közölhetem, hogy ma a helyzet már olyan, hogy úgy mondjam, annyira érett, hogy ez a kormány ezeket a dolgokat megvalósítja. Újból ismétlem, hogy ennek mindig híve voltam é* hogy ezt mindig védelmeztem és védem. *■ A magyarországi szlovákok A magyarországi szlovák kisebbségeknek- a nemzeteik szövetsége előtt való védetnie kérdésében hangsúlyozom, hogy (jíenfben föl kellett kimerni azt, hogy mi j kor érkezett el az a,rra alkalmas momeii- j tűm. Nem vélem helyesnek azt, aiimit a magyar i propaganda csinál, hogy miniden alkalommal "'mindig ugyanazt ismétli Ez végül elveszti • “ .'jelentőségét. Ha azonban. elérkezik a kellő pillán. 1, amikor államunk és a mi kisebbsé- ■ goink érdekében megfelelően kell fellépni, akkor a helyemen leszek. Páneurópa — Az egyes államoknak Briand Páneurópa tervére adott válasza ügyében ezeket mondanám: Egyetlen egy oly válasz .sem érkezett, amely teljesen elutasító volna. Valamennyi válasz a gondolat .mellett nyilatkozott. Számos lényegileg azonos, egyes államoknak sajátliagos álláspontjuk van. A válaszok másik kategóriája a senielegesek csoportja. A semleges államok válaszai is pozitivek, azonban erősebb fenntartásaik vannak. Végül néhány állam — Angol, Olaszország I — válaszában a fenntartások vannak túlsúlyban s ez onnan ered, bogy a terv megvalósítása esetén ezek az államok különös helyzetbe kerülnének a domíniumokkal. Javíthatatlan optimista Benes beszéde végén Haken kommunista szenátora,! polemizálva még egyszer s nagyon részletesen indokolta optimizmusát s azt akarta bebizonyítom, hogy a világ valameny- nyi állama 'között Csehszlovákiában aránylag még a legjobb a gazdasági helyzet. a segítés már meg is történt. A miniszter személyesen is interveniált és segített is eljárásával. Ebben a kérdésben is azonban bizonyos rendszert kell tartani s megvan a remény arra. hogy' legalább a legégetőbb ebetekbe kellő orvoslás történik. Minden egyes esetben az eljárás olyan lesz, hogy a csehszlovák állampolgárokat a legkisebb sérelem se érje. A párisi egyezménnyel elért eredmények nagyon jelentősek, noha egyes csehszlovák állampolgárok valóban kevesebbet kapnak, mint amennyit kapni ok kellene. Benes a képviselőház költségvetési bizottságában Prága, október 17. A iképviselöház költség- vetési bizottsága tegnap délután a külügyminisztérium költségvetését tárgyalta. A vita befejezése után Benes .külügyminiszter válaszolt a képviselők által felhozott panaszokra és kérdésekre. A külügyminisztérium hivatalnoki karának viszonyairól a miniszter azt mondotta, hogy a rendszeresítés — szásztematizáció — sok bajt okozott az ő resszortjában r*,. Az egyetlen helyes megoldás az volna, hogy a külügyminisztérium hivatalnoki kara részére külön státust kellene létesíteni. Ez nem ellenkeznék a demokráciával, mert ezt a külügyi szolgálat sajátosságai követelik. A miniszter ama reményének adott kifejezést, hogy ezt a tervét meg valósíthat ja. „Olcsó” propaganda Benes vissza utánit ott a azt a vádat, hogy Csehszlovákia külföldi propagandája drága volna. A miniszter inkább azt várná, bogy a törvényhozók amiatt emelnének panaszt, hogy líaí a « jg .2 * ~ ö P* — <u cg « g ÍJ ® rr~ JS| G9 <6 é* >. C3 fctfl 8 q v£> _ ^ be ■a öc 3 B ^ VJ a •** öf*á 1 S-s ** -© 2 «* í^ ■'W C* . 5? 53 I $ez ** a propagandám felvett összeg kevés. A propaganda jó is, mert megfelelően tájékoztatja a belpolitikai tényezőket a külföldi ‘eseményekről. És ez a propagandaosztály jó 'működésének a legjobb ismérve. A propaganda nem is drága, mert például Németország a külügyi kiadások 43,2, Magyarország a külügyi kiadások 52,8 százalékát fordítja propagandára, ezzel szemben Csehszlovákia a külügyi tárca kiadásainak csak 17 százalékát áldozza ere a célra. Arra az ellenvetésre, hogy a külképviseleti hatóságok nem törődnek a csehszlovák kivándorlók sorsával, a miniszter azt mondotta, hogy a kivándorlóink legnagyobb részének pénzügyi helyzete valóban katasztrofális, azonban a külképviseleti hatóságok a legjobb tudásuk szerint segíteni igyekszenek s igen sok kivándorlót repatriáltak már állami költségen. Benes humorizál Kopeclky kommunista képviselőnek ama megjegyzésére, hogy7 a kivándorlást az államnak pénzzel is támogatnia kell, mint az Oroszországban történik, Benes azzal válaszolt, hogy biztosan ugyan nein tudja, de úgy véli, hogy az állam a saját költségén bizonyára szívesen kikiildené S'zovjetoroszországba mindazokat, akifa oda kívánkoznak, lm megjelelő garancia volna arra, hogy az illetők ott is masadnak. A csehszlovák—.szovjetorosz kereskedelmi szerződés megkötésére a csehszlovák kormány serényen készül s mihelyt a szakminisztériumok kellően felkészülnek, a kereskedelmi tárgyalások nyomban megkezdődnék. A párisi egyezmény károsultjai Kafka képviselőnek ama kívánságára, hogy az állam segélyezze azokat az egyéneket, akiket a Magyarországgal legutóbb fámban kötött egyezmény anyagilag is érintett, Benes azt mondotta, hogy egyes konkrét esetekben Az állam és nemzet elmélete Kallina képvislő ama szemrehányására, hogy Csehszlovákia politikája németellenes, Benes azt mondotta, hogy a legutóbb Curtiússzál Genf ben folytatott tárgyalásai a legjobb baráti viszony jegyében folytak. Néni szabad felejteni, hogy a csehszlovák—német liatár a leghosszabb s igy természetes-, hogy helyi incidensek mindig akadnak. Majd Kallina amaz ellenvetésére, hogy ő nem Németországot, hanem a német nemzetet gondolta, Benes azzal válaszolt, hogy részére ez kissé nehéz filozófia. Az állam és nemzet fogalma ugyanis elválaszthatatlan, különösen arról nem Tehet beszélni, mintha valaki az állammal szemben barátságosan, a. nemzettel szemben ellenségesen viselkedhetnék, a két fogalom elválaszthatatlan éppen a demokratikus államokban, mint amilyen Csehszlovákia és Németország is. A nemzetnek az állammal való egysége szilárd mindkét államban s a modern bölcselet szerint a kapcsolatnak a legsKorosabbnak kell lennie. A régi magyar postatakarékpénztár A volt budapesti postatakarékpénztár kérdésében a miniszter azt jelentette ki, hogy az erre vonatkozó panaszok teljesen jogosak. A külügyminisztérium éppen ezért a közelmúltban újabb tárgyalásokat kezdett nemcsak az illetékes egyezményt nem ratifikáló Lengyel- országgal, hanem a többi érdekelt állammal is, hogy ez a kérdés végül elintéztesrök. Még egyszer a modus vivendi A miniszter végül kijelentette, hogy a modus vivendi végrehajtásán a kormány most dolgozik. A csehszlovákiai hivatalok részéről semmiféle akadályok nem állanak a modus vivendi legteljesebb végrehajtásának útjában, Természetes azonban, hogy ez az ügy nem intézhető el a Vatikánnal való legteljesebb egyetértés nélkül. A miniszter hangsúlyozta azt, hogy "" . - ■ • a modus rivendá végrehajtását eddig akadályozó okok nem politikád természetűek, hanem azoknak tisztára technikád és igazgatási jellegük van. Alaptalan tehát az az aggodalom, hogy a végrehajtást akár politikai, akár háróuiyen másfajta nehézségek megakadályoznák. IDEGEN EMBEREK R A GÉN? IRTA: MARÁI SÁNDOR Cop$t igfit b$ Pan/fieon (40) S a gallérom alig másod napos, mert tegnap este vettem, mikor hazamentem az üzletből. A Bois felé nyüzsögnek a jármüveik, a levegő ködös a benzintől és olajtól, de ezt a szagol megszoktam éis szeretem. Emilé zsebre- dugta az újságol és most köhög. Ez a pillanat, mikor már kiörvendeztük magunkat, ő nyújthatná m-ost a kezét, s búcsút vehetnénk, s aztán én levághatnék a Mac Mahonon, s ő is mehetne dolgára s akár többé ne is lássuk egymást. így állunk. De Emillé nem nyújtja kezét. Hallgatunk, nincs mór semmi értelme az együttlétnek. Miért nem megyünk széjjel? Nem értein. — És Modeméi selle? — kérdem, hogy mondjak valamit. Ili vár. lenn a sarkon, Dupöntnál, Mocca Dupont, ha ismeri — mondja élénken. — Emlékezik rá? Ez nagyon kedves. — Udvariatlanság lenne, Bondin ur — mondom. — Természetesen. Milyen hülye ez. S megint vár rá, valahol egy kávéházban, — s egy pillanatra szédülök ettől a törvényszerű, banális ismétlődéstől, mely végzetesnek tűnik fel nekem. De már .elindultunk együtt. Nem búcsúzott el. A Wa.gr am sarkán nagy a vásár. Az Ismeretien Katona sírja előtt autóbusz áll meg. Idegenek szállnak ki, kalaplevéve közelednek a sírhoz, a rendőr félreáll, a zöldes örök láng fellobog, az idegenek áhitolos képet vágnak s köriilácsorogják a sírt. Inkább ne ölték volna meg... — mormogja Emilé. Ebben egyetértünk, A rikkancsok az esti kiadásokkal rászabadullak az uccára. Ez a város lég- hangosabb fiz perce. Ismerem a zenéjéi, ilyenkor mászik mindenki az odúkból elő, én is, ismerem ezt a „leent.rant“ és „troisl- óiriel“ és az egész tébolyodon hangzavart. Otthon vagyok. A Mac Mahonon megyünk le, itt kevesebb az ember. Emilé Dalidéiról beszél. Egy sarokház előtt két fiatal nő áll, bucsuzkodnak, átölelik és megcsókolják egymást, mint két testvér, az egyik becsönget, az ajtó rögtön nyilik, a küszöbről még visz- szalnt a másiknak, aki már elindult a tér- rasz felé. Emilé megáll, megérinti karomat: — Látta ezt? — mondja és eldobja « cigarettát. — Ez egy rosszhirü ház. Hires, régü párisi ház, s ez a kicsi most munkába ment ide... Láttu, hogyan búcsúztak? Barátnőjétől búcsúzott, vagy társnőjétől, aki innen jött, mert letelt az ideje, s a másik most lépett szolgálatba, s váltásnál igy üdvözölték egymást, az érkező és a távozó. Mint a bányászok, mikor a nappali osztagot felváltja az éjszakai. Jó szerencsét!... S ha meggondolja az ember, miféle sötét fámákba száll alá, ahol olyan kevés az arany és oly sok a veszély,., Az este meleg. Vastag ruhámban kényelmet1 lenül járok. A lerrasz sarkán már látom a kerékpár-képviseletet, ahol le kell szállítanom a fordítást. Emilé velem jön. Ez igazán a jó pillanat arra, hogy kezét nyújtsa és elbúcsúzzon. Megáll, két ujjúval bajusza helyét simítja, később megtudom, hogy ez gyakori mozdulata. Megvár, amíg végzek odabenn. Most már megbeszélés nélkül is tudjuk, hogy ina este együtt maradunk. Az üzr Jetben pápaszemes ur jön elém, szürke munkákat) át bán, először nagyon udvarias, s mikor meghallja, hogy munkát hoztam és pónzr ért jöttem, hűvösebb lesz, nem kínál hellyel, átveszi a kéziratot, visszavonul egy iivegket- recbe, mely porceltontáblán a „Cheff‘ és „Caisse“ feliratokat viseli s elmélyed H német dolgozat tanulmányozásába. Sokáig ol- vais,sa. A falon hurkiaszerü bicikli-tömlők lógnak, százával ilyen kifacsart vörös belek, piáikéi ok s egy diadalmas francia kerékpár- verseny//) arcképe, ki megnyerte a legutolsó „Tour de Frapce“-ot. Hűvös gummiszag mám denfeló. A fényképet bámulom, a hős a célnál tisztelői karjába ájul, fehér sapkás feje fekete portól ég piszoktól. Az üvegajtón át látom Emilét. Kalapját feltolta homlokáról, az újságot olvassa, figyelmesen és hunyor ágivá. Megint feltűnik, milyen gyermekesen öre- |ges ez a rokonszenves, semmitmondó arc, valami koravén és komolykodó van benne. Barátsággal nézem. Nyugodt vagyok. A társas érintkezés régi emlékei révednek fel. Együtt maradunk, talán együtt vacsorázunk valahol. Szerencsére van pénz nálam. Mostanában különösen gazdag vagyok. A pápaszemes ember végzett müvem olvasásával, fontoskodó képpel jön felém s erőlködve mondja: „Hundswetter!“ S mint aki valami különösen tréfásat mondott, egész testével nevetni kezd. Csinos pocakja van. Megtudom, hogy sokkal többet nem is beszél németül, ennyit is csak erőlködve,, de megbízik bennem s elfogadja a fordítást. Nyolcvan frankot kapok. Gazdag vagyok. Nem tudom, mii lesz, de mindenre készen megyek vissza Emiléhez, A „Dupont“ ebben az órában nagy forgalmat csinál. A bár előtt soffőrök és alkalmazottaik állanak, sört isznak és s&ndwidiet esznek hozzá. A térrészen sok az orosz. Nép- fajták megítélésében most már nekem is van gyakorlatom, nemcsak az oroszokat ismerem nagy általában, hanem a kisoroszo- ka't, a tatárokat, a georgiaikat is. Az autógyárban, a lakkozó műhely ben két hónapig oroszok között dolgoztam. Ezek itt emigráns fehéroroszok, jólöl tözöttek, ezt a világoskékre beretvált, sovány tatárt, aki a szép és szomorú nővel ül, ismerem a Montparnaaseról. Évát nem látom sehol. Ebbem a pillanatban ón vagyok az, aki szeretne gyorsan elbúcsúzni és odébbmennii. Mindketten hangosan ás gyorsan beszélünk, Emiié is, én is, „s mintha csak egészen mellékesen kutatnánk az a szia! ok között az ismerős arc után. „Ismerős arcot" írok, de abban a pillanatban magam isem tudom, megismerném-e, — lehel, hogy az elmúlt esztendőben már sokszor elmentem mellette az uccán s nem ismertem fel. Több magányos nő ül az asztalok mellett, várakozó arckiifejezessek ez az óra már az ucca női panorámájának ideje. Állunk a tornász előtt, s Emilé még gyorsan befejezi a mondatot Daudet-ról, a mondatot, melyet negyedóra előtt kezdett el. s értelmű annyi, hogy Daudet-I. ís meg ikéll érteni. Szerelnék “felelni;, de mán- régen nem olvadtam lapokat, 1 nem tudom, mii követett el újabban Daudet, s különben Ls úgy érzem, hogy ez francia házi ügy, melyhez nekem nincsen sok közöm. Már másodpercek óta látom, a ieengedett ponyva alatt ül, a terrasz sarkában, az üvegfal mellett, előtte egy kis üveg Viohy, nikkel-veder jéggel, szalmaszátok, melyekkel kapcsolatban tanultam egyszer egy érdekes kísérletet, egy tányéron zsirpapirba csomagolt sonkás-sandwichek. Másodpercek óta látom, helyesebben csak tudom, hogy ott ül, mert csak egy pillanatra láttam s rögtön elfordítottam a fejem, s ugyanakkor Emilé is megpillantotta, de nem mentünk hozzá, hanem továbbra is itt álltunk, félprofilban fordulva feléje, s Emilé befejezi mondatát Dau- det-ról, s elmerülten és semlegesen vitatkozunk, mint két majom. Biztosan nevet rajtunk. Izgatott vagyok. Ebben az izgalomban van valami szégyenletes, ködös, állati. — Tessék?felelem Emilének, s magamban dis ezt kérdem: — Tessék? — Mi történik velem? Szeretném kihúzni magam. Most félreértésnek tartom az egészet Nekem ehhez az emberhez és ehhez a nőhöz nincsen semmi közöm. A nőt egyszer láttam, nem tudok róla semmit, hosszú idő előtt láttam, s egészlen biztosan elfelejtett már azóta. Az első párisii napok friss érdeklődésével néztem meg, s ezért hatott akkor rám, — akkor még láttam, ami körülöttem volt, az uccukat, az embereket. Közben eltelt egy kis idő. Én is más lettem. Nem tudom, nagyot változhat-e az ember egy esztendő alatt, de úgy érzem, egészen másvalaki vagyok, mint az, aki múlt évben július tizennegyedikén belépett Emi le-e 1 a Doniéba. Ez jár a fejemben. Emii le elhallgatott. Szemben a nagy varieté bejárata fölött egy bohóc plakátja, a fej olyan nagy, miül egy emelet. Emilé követi tekintetemet, ö is a bohócot nézi. Azt hiszem, mind a kelten szomorúak vagyunk. Szótlanul fordulunk a tornász felé, Emilé egy kézmodillattal elöreen- ged, ott állok az asztal előtt. Mielőtt Emilé szólhatna valamit, a nő felemeli a kezét és azt mondja: , • • , . .. Régen Iá Műik. Mit csinált közben? (Eoly tatjuk.)
