Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)

1930-10-14 / 235. (2456.) szám

2 'pragai-Mag^ar-hiulak 1930 október 14, kedd. Sipo9 Leó dr. a pozsonyi zsidó lakosság nevében szlovák nyelven beszélt. Az elnök az üdvözlésre a következőképpen válaszolt: — Nem a szavak, hanem a tettek embere vagyok. Bebizonyítottam eddig is, hogy mi­lyen a felfogásom a zsidókkal szemben. Amilyen voltam, az maradok ezentúl is. Weber Kálmán az ortodox zsidóhitközség, Stodola Kornél a pozsonyi kereskedelmi és iparkamara, Fajnor Dusán püspök az evan­gélikus egyház, Stein Viktor dr. a zsidó hit­községek szövetsége, Steinacker Lóránt dr. a német kulturegyesüíet nevében üdvözölte az elnököt. A Toldy-Kör üdvözlete Vargha Iván, a Toldy-Kör háznagya, aki a Toldy-Kör küldöttségét vezette, a következőket mondta: — Körünk, a Toldy-Kör nemcsak városunk­nak. hanem általában egész Szlovenszkónak egyik legrégibb, legtevékenyebb és — tagjaink számánál fogva is — egyik legtekintélyesebb magyar kulturális tényezője. Ennek a körnek képviseletében állok itt Elnök Ur előtt és báj­tom meg tiszteletünk zászlaját. A patinás ma­gyar kultúrának a nemzetek versenyében is helytálló nagy értéke és fejlődőképessége ösz­tönöz bennünket, körünk tagjait arra, hogy ne­hézségek ellenére is tisztán önerőnkre, tagjaink és híveink áldozatkészségére támaszkodva, lan­kadatlanul tevékenykedjünk tovább az eddig bevált utón és irányban. A magyar irodalom, ének- és zenekultúra ápolására, a magyar társa­dalmi élet emelésére irányuló önzetlen és tiszta szándékú munkánk révén nem gáncsoskodásra, hanem jogosan elismerésre tartunk számot. Ha Elnök Urnák a kulturális törekvések iránt tanú­sított közismert érdeklődése ée rokonszenve a magyar kultúra keretén belül körünk iránt is megnyilvánul, mi őszintén hálásak leszünk érte. A Toldy Kör szónokának szavaira Masaryk a következőképpen válaszolt: —A köztársaság alakítása óta a magyar kisebbség ügye elmélkedéseink komoly tárgyát képezi. Figyelemmel vagyok fejő­désére és elő akarom segíteni azt. Remé­lem, hogy a kormány a kisebbség hivatott képviselőivel való lojális megegyezéssel az összes jogos követeléseiknek eleget fog ten­ni. Az önök egyesülete a tudós Toldy szim­patikus nevét viseli. A másik Toldi legyőz­te a cseh óriást, de a csehek ezt nem akar­ják önökön megbosszulni. Beszélt még: Schulz Ignác a magyar szer­vezett munkásság, Prednierszky István a szlovenszkói államvasuti, köz és magánalkal­mazottak szövetsége, Kassala Ignác a szlovák kér e s zt én v s zo c i a 1 i st a mii n k á s sá g, Kru mh au sel József a német textilmunkások. Simkovics István a szlovenszkói földmunkások, Mar- schalko Dániel pedig a csehszlovák szakszer­vezeti szövetség nevében. Egy kérvényezd munkás áttöri a rendőri kordont A küldöttségek fogadása után délelőtt 11 órakor az elnök Krno polgármester kísére­tében a Müvészházba ment. Útközben a Köz társ aság-tér en egy munkás a kordo­non keresztülvágja magát és egy levelet mutogatva kezében az elnök autójához kö­zeledett. Nagy izgalom támadt erre, a de­tektívek le akarták fogni az illetőt, de az elnök intett, hogy az autó álljon meg. Az autó meg is állt és az elnök átvette a mun­kás levelét. Amikor az elnök autója tovább robogott a detektívek a munkást leigazol- tatás céljából a rendörbiztosságra vezették. A Müvészházban Jurkovics Dusán építész, a szlovák művészegyesület elnöke, Bellay Jó­zsef kormánytanácsos, továbbá a Kunstverein, a Detva és a Lippa iparművészeti egyesüle­tek képviselői üdvözölték. Az elnök megte­kintette a müvészegyesület termeiben ren­dezett kiállítást. Masaryk ezután a téli kikö­tőt tekintette meg. Bucsuzás Pozsonytól A kikötőből való távozás után az elnököt, már várta a lovas diszszázad, amely autóját a főpályaudvarra kisérte. A főpályaudvar előtt Benes vasutigazgató és Bede'k állomás- főnök várakoztak az elnökre. Az elnök a lé­gionáriusok sorfala közt a pályaudvar szalon­jába ment, ahol együtt voltak a hatóságok képviselői, valamint a jogászkongresszus el­nöksége. Fajnor Vladimír dr., a pozsonyi tábla elnöke, Kormán Mihály, tartománygyü- lési képviselő és Krno Vladimír dr. polgár- mester becsubeszédet mondtak. A programszerű jelenetet megzavarta egy kisebb incidens. Amikor az elnök a légioná­riusok sorfala közt a pályaudvari szalon felé tartott, a harmadik osztályú váróterem ajtajábaai tisztelgő rendőrök közül hirtelen egy fekete ruhás rokkant bicegett elő két mankóra tá­maszkodva és reszkető hangon az éppen arramenö elnök felé szlovákul kezdett be­szélni: Elnök ur... Csak ennyit mondhatott, mert azonnal rendőrök és vasutasok rohantak hozzá és betuszkolták a mankós rokkantat a váróte­rembe, aki reszkető hangon mondotta: Már sokszor irtani az elnök urnák, de úgy lát­szik sohasem jutott el hozzá a panaszom. Most meg akartam mondani neki... Tizenkét óra 20 perckor indult el a pozsonyi pályaudvarról az elnök és kíséretének kü- lönvonata, amely ugyanazon az útvonalon ha­ladt keresztül, mint amelyen Pozsonyba ér­kezett. Délután 1 óra 38 perckor érkezett az elnök különvonata Érsekújvárra, ahol a pá­lyaudvaron a város lakossága fogadta Holota János di'. polgármester, nemzetgyűlési kép­viselő vezetésével. A pályaudvaron az elnök üdvözlésére megjelentek az összes katonai és közigazgatási hatóságok. 1 óra 48 perckor az elnök tovább folytatta útját Nagysurányon, Verebélyen, Aranyosmaró tón keresztül Kis- tapolcsányba, ahová 3 óra 54 perckor érke­zett meg. IDEGEN EMBEREM RE GÉN F IRTA: MARHI SANDOR Copyngfit by Panlfieon (36) S mások, akik f éló ráról-f étórára találták ki a megélhetést, s ezt már évek óta gyako­rolták s nem fáradtak bele. Nők, akik itt vár­ták Jupitert aranyeső alakjában, állítólagos művészek és irók és spekulánsok, kalando­rok és snorrerek, paraziták és prostituáltak, a világ minden nyelvén hadarva és pumpolva és magyarázva, s úgy sercegve a fény körül, mint nyugtalan bogarak, elpörkölve az élet ezer fok os lángjában, láthatatlanul pusztultak el. Leült szemben a Dome-al egy uccai padra és nézte az amerikai lányokat, akik ügyesen kanalazták a grape fruite-et, s a sok asztalt nézte, karját átlógatta a pad támláján, ke- resztbetettelábaituShátrahajtott fejjel összehu zott szempillák alól kritikus s vizsgálódó pi l­lantással bámulta ezt a vásárt, mint a festő a képet. Heteken át ült itt, minden délben és délután és éjszaka, minden arcot ismert már s őt is ismerték, nem kellett bemutat­kozni, nem kellett szint vallani, hogy mi a mestersége, le kellett ülni és basta. Ebben az akváriumban szorgalma# nyüzgéssel zaj­lott az élet, az önfentartás és fajfentartás ösztöne láthatóan megnyilatkozott a benlakók élettevékenységeiben, friss és múlandó vi­szonyok szövődtek minden pillanatban, fan­tasztikus, filléres és százezres üzletek, ötle­tek villantak és találtak manngert, az élet különös, nyugtalan börzéje volt ez, s a szö­vevényes dzsungelben a fehérkabátos ember papagájkiáltása csattogott fáradhatatlanul, itt is ki lehetett kötni. Tudta, hogy mi történik itt: a Döme el is tartotta valamilyen bonyolult csereberével népét. A Döme törzsvendégének nem kellett fejiéitemiI éhenhaliria. A tulajdonos felől, aki éppen most hagyta el kávéházát, bátran éhen- halhatott ugyan minden törzsvendég: most is a szomszédiba igyekezett a tulajdonos, egy uccasarki kocsmába, ahol már várták barátai a környékről, a bádogos és a képkeretező, hogy parázs kártyapartiet csapjanak, s köz­ben káromkodjanak néhányat az átkozott ide­genekre, akik itt lógatják Párisban a lábukat. Ingujjban ültek, csapkodták a lapokat, mind­hárman dúsgazdagok voltak, különösen a Döme tulajdonosa, aki sokszoros milliomos hírében állott, és átjárt ide a szomszédba aperitifet inni, mert itt csak hatvan centimes- ba került ez a Byrrh á Teán, melyért odaát, az ő kávéházáiban, három frankot számítot­tak, s nem volt szive hozzá, hogy megigyon odahaza valamit, amit el tud adui három frankért, mikor a szomszédban megkaphatja 60 centimes-ért. Ezt tudta, s ő is átjárt a kis kocsmába aperitifet inni, s magyarázta ma­gának, hogy igy születnek valahogyan a ko­moly, francia milliók, — de hiába itta akár­hol az aperitifet, nem születtek milliói, csak éppen elfogyott a pénze. Ült és kezében tartotta kalapját, s olyan szép, békés koraősz volt mindenfelé, a fák fonnyadtan álltak az aszfaltban és keskeny árnyékot vetettek, csönd volt és béke, úgy festett most a Montparnasse, mint egy kis­város. Mozdony fütyült és harangszó is kon- dult, naivan. Lábadozónak érezte magát, szo­morú, jóleső boldogságérzet fogta el, nem tu­dott félni, se nyugtalankodni és kétségbe­esni ebben a pillnatban. A Döme is olyan volt ebben a sárga világí­tásban, mint egy óceán járó fedélzete, tele ki­vándorlókkal, akik két párt, két cél között, egy hétre mindenről elfeledkezve, otthont játszottak ezen az úszó, különös felületen, s egyszer majd megérkeznek valahová és szét­szóródnak, s mindenki komoly életet kezd, felnőttet, kezd játszani, írni, festeni, speku­lálni, házasodni kezd s nem is emlékszik már vissza, ni’ törtenf az átkelés rövid nap­jaiban, csak egy papagájkiáltás vijjog még a fülében, vagy egy nő hangja, aki váratlanul azt mondja: — Lenne szives megnézni az uj­jam. Azt hiszem, gyűlik? A Kafka-Rosche-párt kilép a kormánytöbbségbői? Prága, október 13. A német munka- és gazdasági közösség végrehajtó bizottsága vasárnap ülést tartott Prágában. Az ülésen az általános politikai helyzetről folyt a vita. Peters képviselő a parlamenti klub nevében referált, s a vita befejeztével a végrehajtó bizottság megállapította, hogy a kormány a válságos gazdasági, viszonyok dacára a pol­gári középosztály érdekeit nem tartja szem előtt s a készülőben levő törvények súlyos veszélyt rejtenek az iparos, kereskedő és nagyiparos számára. Elkeseredéssel és saj­nálattal állapította meg, hogy az égetően szükséges nemzetpolitikai pro­blémákat az uj rezsim sem oldotta meg, sőt ellenkezőleg: a néinetellenes hullám ismét megerősödött a eseh közéletben. Az országos végrehajtó bizottság tarthatat­lannak tartja a jelenlegi helyzetet és az adott viszonyok mellett tarthatatlannak azt iö, hogy a közösség parlamenti frakciója to­vábbra is a kormánytöbbségben maradjon és a rendszerért a felelősséget viselje. Fel­hatalmazza a törvényhozókat, hogy az állam­mal szemben elfoglalt pozitív álláspont és a oseh többségi nemzettel való őszinte együtt­működés alapelveinek fenntartása mellett még a költségvetés megszavazása előtt lép­jenek érintkezésbe a két német kormány­párttal és a miniszterelnökkel is, és szükség esetében lépjenek ki a kormánytöbbségből. A Kafka-Rosche csoport végrehajtó bizottsá­Igazán jó fogpasztát az ujjai közt szétdörzsölve — szemcsét benne nem érez. Az Odol-fogpaszta olyan finom, mint a vaj és olyan puha, mint a bársony. gának határozata is a német kormánypártok kormánypolitikájának csődjét bizonyítja. Egész Eszakbrazilia a felkelők kezére Jutott Buenos Aires, október 13. Porto Allegreből érkező hírek szerint v a felkelők megszállották a főleg németek által lakott Blunienau városát. A fölkelők főhadiszállásán azt hiresztelik, hogy Amazonas állam kivételével az egész észa­ki Brazília a felkelők kezén van. A felkelők megszállották Para állam főváro­sát, Belemet és az Alaguas államban levő Maceiot, ahol -v. ' > megalakították kormányukat. Newyork, október 13. Brazíliáiból érkező hírek szerint egy csapatszállító vonat, amely a szövetségi kormány ezer katonáját szállí­totta, Sao Paolo és Santos között kisiklott és egy szakadékba zuhant. A katasztrófa mére­teiről még nem érkezett jelentés. Newyork, október 13. Az Associated Press jelenti Porto Allegreből: Rio Grande do Sül állam főnöke, Betulio Vargas dr., aki a leg­utolsó elnökválasztásokon a liberálisok jelölt­je volt, kezébe rétté a forradalmi mozgalom veze­tését és elutazott a frontra. hogy személyesen irányítsa a Sao Paolo ál­lam elleni hadműveleteket Aki itt élt, az csodálatos módon megélt, nem lehetett tudni, miből, de ő maga ismert mér embereket, akik évek óta itt tartózkod­tak, s évek óta nem volt egyszerre kétszáz- negyven frank a zsebükben. Életcélnak nem lehetett nevezni a Dome-ot, de kétségtelenül éltek itt emberek valamilyen csodálatos éle­tet, mint bizonyos halak és pókfajták, hóna­pokon át látható élelem nélkül, talán mosza- tot fogyasztottak, vagy legyeket, de megéltek. A szobrász azt állította, hogy két kockacu­kor s egy félliter víz elég egy napra. Most itt ült még Párisban, egy pádon, biz­tos volt, hogy ebédelni fog, ma és holnap és talán holnapután is. Mozgási és cselekvési szabadsága volt. Különösebb mesterségekhez nem értett ugyan, de végre is* itt volt Euró­pában, ahol olyan nagy baj talán mégsem ér­heti az embert. Egyelőié mehetett, ahová akart. Egy kissé úgy érezte magát, mint az elitéit a siralomházban. De a kivégzést még el lehetett halasztani, ha nagyon akarta, e pillanatban még valahogy haza is tud talán utazni, ha egy táviratot küld, vagy pénzzé eszi, ami holmija van. Jólesett erre gondol­ni, de ugyanakkor tudta, hogy ezt a táviratot már soha nem adja fői, egyelőre rengeteg dolga volt még itt, a múzeumokat sem látta, a Bois-t sem látta tavasszal, a nemzeii könyv­tárat sem látta, néhány emberrel még be­szélni szeretett volna, egyelőre szó sem lehe­tett arról, hogy elutazzon innen. A hotelszámlát csak másnapra várta, a fő­ző lék levesekkel lesz e héten vagy nyolcvan frank a számla, még mindig marad százhat­van frankja s ha az ember megtanulta, hogy a frank meghalt, de a sou él, háromezerkét­száz souval nagyon sokáig el lehetet .élni Pa­risban, Ezt ott a pádon hirtelen kiszámította és megnyugodott. Megnyugodott és jókedvű lett. Valahol de­let harangoztak, s az édes és fonnyadt sza­gokkal kevert levegőben lassan járt néhány lépési a Döme előli. Még sok minden tör­ténhet egy emberrel, akinek liáromézerkót- száz sód van a zsebében. A, Oarnavalel-bn most rögtön cl akart menni, s,estére okvet­lenül jegyet vált egy szánházba. Nem lehet ugyan tudni, hogy mi történik „azután", — ezt az „azután“-t nem irta körül, de nagyjá­ból a kivégzést értette alatta, s azt, ami a tul- világi életben vár az elítéltre, — lehet, hogy az elyziumi mezőkön mulatságos és kellemes az élet, de addig is, amig itt élt a földön, jól akarta érezni magát. Rajtakapta magát, hogy azt mondja, hangosan: „Cacahouette". Sze­mére húzta kalapját. Jókedve volt. Belépett a terraszra, a meseirónőhöz ment, leült aszta­lához s barátságosan kérdezte: Encore une fine, Cristoph Colombe ? ... Kissé kellemetlen emlékekkel gondolt viíz- sza utolsó látogatására az amerikai alapít­vány párisi pénztáránál, néhány hét előtt, mikor az utolsó havi részletet kifizették. Uj és világos házban tanyázott az alapítvány, nagy ablakok, széles és egyszerű vonalaik, világosság áradt el mindenfelé, laborato- riiumok, könyvtár, társalgó és tanulótermek nyíltak a folyosókról, s az igazgatóság előszo­bájában egy titkár nyájasan megrázta kezét, s bevezette egy fehérhajó úrhoz, aki olyan pirospozsgásan, yankee-uramibótyámosan lé­pett eléje, mosolygó kék szemekkel, s bará- tian karonfogta, s általában úgy derült és ra­gyogott egészségtől, dollártól, békességtől, napfénytől, hogy szégyellő kezdte előtte ma­gát. Tudták róla, hogy Párisban van, a ber­lini iroda már átjelentette ót Parisba, a öt- kár már hozta is a negyven dollárt, átváltva frankra, egy vadonatúj ezrest, s mindenki mosolygott és a szemébe tekintett nyílt, mo­solygó pillantással annak, akivel éppen be­szélt, — s ez a nagy egyenesség és emberies­ség és józanság gyanakvással töltötte el, s szégyelni kezdte magát. S továbbra 1s szé- gyelhette magát, mikor a fehérhajó, piros­pozsgás, kékszeíiiü ur á vállára iitögetett, s miközben csakúgy áradt belőle a sportok, békés és humanista tanulmányok, fürdők, tussok és napsugaras élet légköre, mint egy prospektusból, annak a reményének adott ki­fejezési, hogy a jutalmazott ebben az eszten­dőben valószínűleg értékes tanulmánnyal gazdagította a középeurópai gótika irodalmát (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom