Prágai Magyar Hirlap, 1930. szeptember (9. évfolyam, 199-223 / 2420-2444. szám)
1930-09-21 / 216. (2437.) szám
6 1980 szeptember 21, vasárnap. Jó dolog az öregség Irta: Schöpflin Aladár Angolország a friss, fiatalos, jókedvű öreg erúberek hazája. Aki a kontinensen jáxt olyan helyen, ahol sok angol fordul meg, az láthatott fehérhajó, rózsás arcú, fiatalos mozgású öreg urakat sétálgatni a tengerparton, Firenze múzeumaiban. vagy a svájci hegyeken. Szépen megöregedni nagy művészet s a legtöbb művésze az úgynevezett ködös Alibionban van. Az angol politikában, irodalomban és még inkább a tudományban mindennapos alak: a hetven éven fölüli öreg ur, aki még teljes harci kedvvel, munkaerővel, szellemi frisseséggel végzi dolgát. Lloyd George ma sem kevésbé aktív, mint ötvenéves kollégái, Bemard Shaw a maga 74 évével ma is olyan frissen lát és ir, mint harminc évvel ezelőtt s épp úgy enfant terribleje a világnak, mint mikor a „Warrenné mesterségéit irta. Ni nos tehát semmi rendkívüli abban, ha London híres egyházi szónoka, Reverend Inge, a St. Paul’s székesegyház dékánja, egyik prédikációjában az öregség dicséretét zengi. Szerinte az öregkor, amennyit veszt testiekben, ugyanannyit nyer lelkiekben és erkölcsiekben, világnézete kitisztult, erkölcsi valója kifinomodott, a böloseség foglalta el nála az egykori forrongások helyét. Dean Inge maga is elmúlt már hetven éves, mondhatnám róla, hogy a maga korát dicséri, mondhatnám azt is, hogy idealizálja az öreg kort és nem hiszem el, hogy aki fiatal korában zavaros agyú volt, vénségére kitisztul a feje, aki egész világéletében komisz kutya volt, az csak arra vár, hogy hetvenéves' legyen s azonnal angyallá változik és aki azelőtt szamár volt, a végén megokosodik. Mindezt nem mondom. Nem is vagyok olyan nagyon messze az öregségtől, hogy érdekemben álljon nagyon lebecsülni az öregembereket. Némi gyanúm azonban van, hogy a hírneves dékán 5 tisztelőn dősége kicsit idealizálta azt az állapotot, amelyben ő maga is leledzik. Pszichoanalitikus nyelven kedvem volna megkérdezni: nem akar ez ö főtlsztelendőségénéi öntudatlan kompenzálása lenni egy állapotnak, amelyet terhesnek érez? Azt hiszem, a dékán ur az általánosítás szónokoknál gyakori hibájába esik. Általánosnak mond olyasvalamit, ami nem egészen általános. Sokan vannak öreg emberek, akik jók, tiszták, boldogok tudnak lenni, Angliában talán többen, mint nálunk, mert ott az emberek magasabb életszínvonalon, tehát higienilkusabban élnek, jobban meg tudják őrizni a test és lélek fiatalságát, kevesebb gonddal kínlódnak, kevesebbet dolgoznak, többet sportolnak, az angol szigetek egészségtelen hónapjaiban elmenekülnek a kontinens legegészségesebb helyeire, vasárnapjaikat szép kis falusi birtokukon töltik golfozással, vagy tennisszd, vagy evezgetéasel és igy tovább. Vagyis ott vagyunk, ahová jutni akartunk: a dékán ur az angol úgynevezett jobb középosztály (better middle eláss) álapotát általánosítja. Ennek a jómódú, régi vagyonú és előkelő társadalmi kultúrájú osztálynak az öreg emberei, ha egészségesek, élhetnek olyan boldog, éterült és emelkedett levegőjű életet, amilyet egyházi szószólójuk London legelőkelőbb templomi szószékéről dicsőit. De csupa ilyenekből áll a világ? Csupa ilyenekből áll Anglia? Csupa ilyenekből áü London? Próbáljon a dékán ur a Whitechapelbeu, vagy a londoni &lum más helyein ilyeneket prédikálni, el hinnék-e neki? Az a kivén ült bányamunkás, aki egész életén át folyton csak .törte a követ a csákánnyal, a dokkmunkás, aki a hátán hordta partra az óceán járó hajók rakományait, szintén ilyen boldog, derült öregséget ér? Olyan szép tiszta fehér a haja és a lelke, olyan lelki harmóniát, olyan emelkedett erkölcsöt, a világról való olyan harmonikus tudomást küzdött ki magának öregségére, mint a hírneves és kitűnő anyagi helyzetnek örvendő lelkész? Vagy ne is menjünk olyan messzire, az a clerk, a City sötét irodabörtönében görnyedő kiehivatalnok, aki télben-fagyban minden reggel másfél órát utazik a zsúfolt autóbuszon, hogy valamelyik suburb-beli olcsó lakásából a. hivatalába jusson és ott aztán sötét, rideg helyiségekben körmök összead, kivon reggeltől estig, hogy megint másfél óráig kelljen hazautaznia, rosszkedvű felesége és kopott gyermekei közé, — ez a máskülönben derék ember is olyan nagyon élvezi azt az öregkort, amelyben folyton attól kell rettegnie, hogy a főnöke mint kivén ültet el csapja? Igaz, ezek túlnyomó része kivonja magát az összehasonlítás alól azzal, hogy nem éri meg azt a bizonyos boldog öregkortVannak mindenütt boldog öreg emberek, vannak szépen élni tudó öreg emberek, vannak megtisztult, fölemelkedett lelkiéietii öreg embe1930 szeptember. Valami nyekken ée koppan — dörzsölni kezdem a szemem, ásítok, hogy az állkapcsom recseg, aztán pislogva néoek körük Pár méternyire fekszem a barlang szájától. Idelátni a folyót, rajta az ismert — csak tudnám, honnan ismert — cölöpházak, túl rajta erdő, erdő fölött pitymalló ég, karcsú füstkigyó, arról ia tudom, hogy a legközelebbi tűzhányó. Gyerekek csivognak mellettem, tüxkőda rabot dobál az egyik, tűnődöm, mi * a nevük: csak mikor az egyik éppen, kupán aifaarja vágni a másikat, kiáltok rájuk, hirtelen ráeszmélve. .—i Gfoa-Bil Takarodjatok kil -— Nem lehet, apai — Miért? *— Vaddisznónyomokat láttunk reggel . . . Tegnap meg maimnut taposott le két bécsit, a grarraldiak közül . . . Persze, este telefonált az ügyvédem, hogy mára kihozzák azt a végzést, a ki nem fizetett . . . Vagy mit is beszélek?! Az a másik életből való emlék ... de tulajdonképpen hogy is vaun ez? Azt álmodtam — vagy ezt álmodtam? Mindegy — az a fő, hogy mind a keltőre egyformán, igen jól emlékszem, mind a kettő él bennem, életteljesen és összefüggően . . . egyébként a szivem rendesen dobog, látok és hallok, eleven vagyok az elevenek között, hát fontos az. hogy melyik az álom a kettő közül? ötvenezer év ide vagy oda, semmi az, majd csak eligazodom valahogy: ha ezek itt nem is tudják, amit én tudok, fő az, hogy én tudok róluk, én emlékszem rájuk és magamra, nem hiába érdekelt mindig őslénytan, paleontológia, mifene . . . Csak azt tudnám, hányadik tikosom vagyok e pillanatban? illetve hányadik ükunokám vagyok odaát? Majd vigyázok, hogy amennyire lehet, ne rek. De az öreg kor nem a boldogság, a harmó- nikua élet, az emelkedett lelkiség kora. Semmiféle kor nem az. Maga az öregkor nem a® az ideális állapot, amilyennek paneg.iristája el akarja híveivel hitetni, öregnek lenni semmiképpen sé kívánatos állapot. Nem volt még olyan ember, aki vágyott volna az öregségre. Egészséges, j ólszitu ált öregnek lenni még csak tűrhető, de öregnek lenni és betegnek lenni —- pedig ez az esetek sokkal nagyobb száma — bizony nem jó állapot, öregnek és szegénynek lenni sem öröm. öregnek, betegnek, .szegénynek lenni, annál nincs rosszabb dolog a világon. A boldogság ritka madár minden korban, de a legritkább az öregség kalitkájában. zavarjam össze a dolgokat. Most Üt vagyok s nem illik megsértenem derék barlangtársaimat, elárulván nekik, hogy többéi tudok náluk: ők se tehetnek róla, én se — hogy * mondja a raeréUy költő „nem érdem — véletlen dolog". Tehát óvatosan érdeklődöm. — Gyerekek, a pénzeslevélhordó . . , Nagy szemeket meresztenek. — Vagy mát » beszélek ... izé . . . azt akartam mondani, abból a rénszarvasból, aanft tegnap eltettünk <á, Ban-Dbor-wd, mm hozták át a combot? — Csak körmöket küldött ... Na, ez nem szép Ban-Dhor-tól, a tele járna nekem — de persze, több színes kavicsot gyűjtött, most azt hiszi, nekem elég a köröm is, hiszen én szerény ember vagyok. Induljunk kifelé. Izgalom fog el —> istenem, milyen felemelő érzés, az én tudásommal lenni ezek közt — mennyit használhatok majd nekik! Persze, — ismétlem magamban — türelmesen, hogy észre n« vegyék . . . Nagy lárma a folyóparton. I dóba! latszik. Tájékozódni próbálok — vájjon hol lehetek? Nem a Neandervölgy ez — vagy Cromagnon vidéke? — mert akkor rendben volna, tavaly tanulmányoztam ezt a terepet. Nini, a folyó . . . mögötte a szikladomb, szemben bozótos lapály ... és ez a kanyarulat és amott a sziget . . . ejnye, de ismerős! Szí ve mbe z kapok. Nincs benne kétség —- ez Budapest és környéke! És ahol állok, az körülbelül a Gellert,-szál ló telke ... az öreg Gellért persze még füstölög (igazuk van, akik kialudt vulkánnak tartják), egyébként minden a helyén. De hiszen mingyárt gondolhattam volna, most jut eszembe, a hullámfürdő slradiján szundítottam el néhány percre . . . A Dunán, körülbelül az alagút táján cölöpül d . . . Átfutok rajta. És most meglátom a csoportot Körülbelül a parlament helyén. Vagy kétszáz bozontos, meztelen barlanglakó. Guggolva ülnek, körben, néhánya a földön hasal. Közepén fehérszakállas alak áll, medvebőrrel a vállán, fején valami kőosög- féle. Ki-kilökve karjait, az ég felé, valamit hadar. S sr'ViÍvom időközben a hallgatóság hangosan iivöileni kezd, földliözverdesve homlokukat. Ahogy közelebb jövök, paleolit-énemmel azonnal lelismeem őket. Ez a bácsi, középen, An-Díhi, a próféta, ki meteorológiai jelentéseket szokott adni. És körben, csupa jó ismerős — biccentve üdvözölnek 3 magam is barátságosan köszöntőm őket, miközben leguggolok kö/ojiik, felismerve néhány jóba rútomat - csak az furcsa és zavaró, ebben a kellős eszméiéiben, hogy némelyikről nem tudom biztosan, innen ismerem-e okét, vagy amonnan: vigyáznom keli, úgy létezik az ötösöket tévesztem össze kései unokákkal. Lha-ci mellé telepszem. — Mi újság? — kérdem halkan. Átszellemült arccal bámul, felém se fordul, ahogy felel. — Hallgass most. őrűK nagy dolgokat jósol An-Dhi. Azt mondja, rengeteg víz és jég fog jönni, épiteni kell valami házat, ami » vizen lebeg. Minden elpusztul, nem lesz rérv szarvas, egymásra leszünk utalva, szülni kell majd az asszonyoknak sok gyereket, hogy legyen mit ennünk a hidegben. Vállat vonók. Marhaság. Az öreg valami özönvízről hallott harangozni, de összetéveszti a dolgokat. A harmadik jégkorszakom régen túl vagyunk, most inkább nagy melegek lesznek, szárazság jön, itt a közelben, a hegy alatt fúrni kell, ott viz van, fürdőt lehet csinálni. Lebegő ház helyett inkább a fagyantából kellene szövetet csinálni, felfújni földgázzal és repülni, mint a sárkánygyíknak. A* öreg műveletlen és hiú. Micsoda beszéd az, hogy a gyerekeket megegyük? Nem szabad a gyerekeeÜflt megenni. IJha^ei tttrlnnettenűl legyint. — Te már megint ábrándozol, csillagokról beszélsz, mikor gyakorlati dolgokról van szó. És egyátalán, hogy jössz hozzá, hogy An-Dhit kritizáld? Nem is érted meg! Pa-Ii hevesen bólogat, —' ügy van, IJha-ei bátyám, nem is érfff Méregbe jövök. — Mért, te talán érted? Padi méltósággal né® végág. — Ha nem is értem, de gyönyört, asntt mond. — ügy van! ■— támad rám Sán~dfborr. «-* Legalább agy beszél, hogy minden szava « mi nyelvünkön hangzik. Nem halandzsázik. Kezdem magam rosszul érezni. — Hol halandzsáltam én? — Például az előbb. Mindenki hallotta. Azt mondtad, „marhaság" vagy mi. Ki hallott ilyet? Mi az, hogy „marhaság". Ilyen aaót senki nem ismer, est kitaláltad, hogy etredeft embernek tartsanak, mert naretoél as An- Dhi helyén áltei, pedig még szakállad sincs. Felelni akarok, de torkomon akad a szó. Tyű, hiszen ezeknek igazuk van, mégse vigyáztam eléggé — ebben a korban még nincsen marba, tehát a marhaság szónak csakugyan nincs értelme. Azt kellett volna mondanom, hötényeég, vagy mammasteág. fis most, a támadáson fe&áborodm Tsh®* Is kinyitja a száját, a kis To-roL akii észre se vettem, valahonnan a begyek mögül jött, miocén nyelven beszél és még én adattam neki bérpokrócot, hogy meg ne fázzon. 1— Nem tód miocénül —1 sivitja vékony hangion — nem tud miocénül és nekünk akar imponálni! Neknk, hegyent útiaknak! akik vissza, akarjuk állítani a régi, nemes miocén nyelvet! Kétségbeesetten nézek körül, szerencsére észrevettem néhány igaz barátomat, a guggolok közül. Lelkesen bólogatnak és integetnek, hogy ők az én pártomon vannak. Ezen felbátorodom megint s hevesen vitatkozni kezdek, de a hallgatóság lepisszeg. An-Dhit akarják hallani. Később, barátaim közül, az egyik félrehiv és biztosit, hogy ők velem tartanak. Megmagyarázza, hogy az ellenségeskedésnek nem ez az oka, amit én hiszek! Itt egyszerűen politikai pártállások vannak, naivitás tőlem, hogy komolyan veszem a dolgot .Tudnom kell, hogy közeledik a Halászat nagy ünnepe s akkor valakit ünnepélyesen el fognak égetni a főoltáron. Már most La-ci-ék a maguk emberét szemelték ki erre a megtiszteltetésre, amire sokan pályáznak, mert az illetőből Totem-jelkép lesz, elégetése után »— de ők, Igaz barátaim, akik hisznek bennem, ragaszkodnak hozzám és nem fogiják tűrni, hogy mást. égessenek el, mint engem, aki legjobban megérdemlőm ezt a kitüntetést. Tessék?! Azt. hiszem, ideje felébredni Svaiojanské Teplice Szentíván-Fürdő Xiptómegyében ff övön a t mentén. Egész éven mgttva. Csodálatot szépségű tátrai ősz. SLs SUaeeomi 'Gátra őszi és téli turisztikájának kiindulópont- ia. ffl Qyömbét bázisa. Meleg gyógyfürdők, idegbajok, női bajok, ischias, csús és általános gyengeség esetére. Mérsékelt árak. fKérjen prospektust. Fásta . JCiptovskij SvŐfy Ján 50-000 drh iaenaes gyümölcsfa-készlet! 1000 drb nemes gyümölcsfa 14.000 Ke. 100 w „ „ 1.500 Ke. 10 „ „ „ 160 Ke. Amerikai és francia nemes öszibarackfa 10 drb 120 Ke, 100 drb 1.000 Ke. Ingyen adunk szept. hó 25-ig beérkézö rendelésekre: 1000 drb gyümölcsfához 100 drb másodrendű gyümölcsfát. 100 drb gyümölcsfához 10 drb másodrendű gyümölcsfát. 10 drb gyiilmölcsfához 1 drb másodrendű gyümölcsfát. Amerikai gyümölcsös farmokat létesítünk , pénz nélkül is földcsere ellenében 100 holdnál nagyobb területeken. Kérjük a rendelések mielőbbi beküldését, mivel az őszi ültetések jobbak, mint a tavasziak. SKORKA JÁNOS faiskolája, Párkány. Vozári Dezső: BURA ALATT Nem haji se pénz, se hír, nem haji harag, nincs szeretőm és nincs házam a sarkon, barátom sincsen, nincs, iiree a markom, úgy élek, mint a házi madaraik, libák és tyúkok, tétova kacsák, kiknek mindég jnt morzsa és kenyér, ökölbe nem szórni már a tenyér, nem integet se lomb, se cipruság, nem kiabálok este sem, se reggel, bandukol óik a céltalan sereggel tovább, tovább és nem tudom, mi vár rám. kinek vagyok szolgája és nra, letakar, fogratart üvegbura s burám fölött nevet a szép szivárvány. PALEOLIT MÓRA FERENCNEK, SZERETETTEL írta: KARINTHY FRIGYES
