Prágai Magyar Hirlap, 1930. szeptember (9. évfolyam, 199-223 / 2420-2444. szám)

1930-09-13 / 209. (2430.) szám

TI^GAIAYmí^ARHIBIíAP 1930 szeptember 13, szómba! londoni adniiralitásnak és közölje vele, mi­Jugoszlávia szófiai követségének attaséja kémkedést szervezett Bulgáriában? Szófia, szeptember 12. A jugoszláv rész­kor és hol találta meg. 1847 május 28. A másik okmány 1848 április 25-éről van kel­tezve és Croziernek meg egy másik tisztnek aláírása van rajta. Az okmány ezeket mondja: „1848 április 25. Őfelségének hajóit, a Ter­rort és Erebust április 22-én észak-észak­nyugati irányban 5 mérföldnyire itt hagy­tuk, mert a hajók 1846 szeptember 12-ike óta jégbefagytak. A tisztek és legénység, összesen 105-en, J. R. Crozier kapitány pa­rancsnoksága alatt elhagyták a hajókat és holnap, április 26-án útnak indulnak a Nagy-Hal folyóhoz. Sir John Franklin 1847 junius 11-én meghalt, idáig a halottakban való veszteség 9 tiszt és 15 ember. Isten le­gyen leikeinkkel. Isten őrizze Angliát és a királyt!“ Az expedíció tagjai köziül egyik sem kerül­te ki szomorú sorsát. Sorba hullottak Vilmos király földjének nyugati és déli partiján. Né- hányan ugyan elérték Amerika szárazföldjét, de itt szenvedéseiknek véget vetett a halál. Crozier irata volt az utolsó hír, amely a Franklin-exipediiciöról érkezett, további sor­sukat elnyelte az örök jég birodalma. Most azután Burwards őrnagy megtalálta két táborhe­lyüket, fellelte föl jegyzéseiket és igy a Frankíin-expedició szerencsétlen sorsa nem rejtély többé. Angliában már 1847-ben aggódni kezdtek Franklin sorsáért. Gyors egymásutánban 49 mentőexpediciót küldtek ki. Egyik sem érte el célját. Franklin özvegye is felszerelt egy hajót, a Prince Albertét, amely Boothia Fe- lixen csontmaradványokat és ruhadarabokat talált. Ugyanekkor egy cethalász elhagyott parti vidéken, a Cap Spencer közelében kő- kunyhót talált, amelyben cinnedények vol­tak. A kiváncsiság tovább űzte, mélyebbre hatolt a Sund vidékén, ismét újabb és újabb nyomokra talált, amelyek Crozier anabasi- sának útját jelezték, de ez volt minden, amit róluk megtudni lőhetett. A kutató expedíciók céljukat ugyan nem érték el, azonban nagyértékü földirajzi ered­ményre jutottak és igy tett szolgálatot Frank­lin még halálával is a kutatásnak. Azonban a nyugati átjáró problémája jó ideig megoldat­lan maradt. Az Investigator Franklin keresé­se közben jutott be a régóta keresett észak- nyugati átjáróba, amelybe a hajó be is fa­gyott. Két év múlva szabadították ki a bajba került expedíciót. Kiderült, hogy hajózási célokra ez az átjáró teljesen alkalmatlan és igy minden fárado­zás, áldozat és önfeláldozás hiábavaló volt. • -Eddigeié csak egy hajónak sikerült az átjárón keresztülhatolnia, ez a hajó a Gjös, amely 1903-ban Amiundsen kapitány vezetése alatt indult útra. Megoldódnak a re$lélyek Amíg a jeges Halál birodalmának óriási te­rületét csupán expediciós hajókkal, kutyaszá­nokon, hótaLpakon lehetett járni, addig egy- egy tragikus sorsú expedíció történetének földerítésére nem sok kilátás volt. Most azon­ban óriási területeket átszárnyaló repülőgé­pek állanak a sarkvidéki tragédiák titkai, a jeges sírok lassanként mind visszaadják sze­rencsétlen áldozataikat. Az Andrée-expedi- ció rejtélye után most már a Franklin-expedi- ció tragédiája bontakozik ki a hiteles leletek tükrében s egészen bizonyos, hogy már a kö­zeljövőben fog megoldódni az Arktis keleti felének három legújabb nagy titka, amelye­ket a Nobile-epedició örökségképpen a sark­vidéki kutatások számára: az önfeláldozó Malmgreen sírjának és holttestének rejtélye, a ballon gömbjével tovasodort csoportnak tit­ka, amely talán életben maradt és kegyetlen kínok között pusztult el, vagy pedig — ami jobbik eset — a ballon kigyulladása alkalmá­val egyszerre veszett oda, végül pedig a ret­tenthetetlen és legeredményesebb sarkvidéki kutató: Roald Amundsen mártirhalálának története. (V. Z.) KötéláEtaü halált kér az ügyész a rablógyilkos magyar tsendorőrmesierre Pécs, szeptember 12. A törvényszék ma kezd­te meg Ambrus István osendőrőrmester bünpe- rének a tárgyalását. Ambrus István a vád sze­rint ez év február 28-án Szalántán meggyilkolta Bodorovics Ilona hatvanéves postamesternőt, s ennek nővérét, a hetvenéves Gyurkovics Jó­zsefeiét, majd 1740 pengő elrablása után meg­szökött. Ambrus tette elkövetése után haza­ment, majd mikor a gyilkosság nyilvánosságra került, ö nyomozott a legbuzgóbban. A ma meg­tartott főtárgyaláson Ambrus a gyilkosságot és a rablást is beismerte. Védekezéséül azt adta elő, hogy öntudatlan állapotban gyilkolt és hogy az egész dolog csak akkor jutott eszébe, amikor a postahivatal előtt elhaladt. Mostoha- atyja, a. családi vagyont elherdálta s ez őt, na­gyon elkeserítette. A rabiott pénzből csak egy jelentéktelen összeget küldött édesanyjának, míg a többit elverte. Az ügyész kötéláltali ha­lált kér a bíróságtól. A^téletet holnap fogják meghozni. ről elkövetett kémkedési affér hullámai, még egyre terjednek s a rendőrség újabb letartóztatásokat is eszközölt, bár a hivata­lok erről mélyen hallgatnak. Oly hírek is el­terjedtek, hogy a nyomozás megáHapitotta, hogy a kémkedések több évre visszamenőleg történtek és hegy a bolgár hadsereg tiszt­jeit a szófiai jugoszláv követség attaséja szervezte, pénzelte s ő vette át azoktól az anyagot. A kémkedés a katonai és politikai titkok megszerzésére irányult, ezenkivül a jugo­Deák Ferenc mondotta, hogy a sajtótör­vénynek csak egy szakaszból kellene állania és annak úgy kellene hangoznia, hogy csak igazat szabad írni. Ha Deák Ferenc már régen pihen is a föld alatt, a kimondott véleményében lévő igaz­ság nem homályosuilt el és azok, akik az új­ságírást a legnemesebb értelemben fogják fel, ma is okvetlenül vallják az ő néjsetét. Azonban az újságírás fejlődése a gyakorlat­ban és ezzel a sajtótörvények is más irányt vettek. Ma sok száz szakaszos satótörvények sem tudják megakadályozni azt a sajtókalóz­kodást, amely mindenfelé végbemegy. Éppen- ugy vagyunk ezzel, mint a puritán egyszerű­ségű tiz parancsolattal. Ha ezeket minden­ki betartaná, nem kellene semmilyen bünte­tőtörvénykönyv. De szemünkbe nevetne ma bármely büntető jogász, ha ily véleményt mernénk megkocáztatni! Hiszen a mai vaskos büntetőkjöuyvek mellett is mindig talál a ra­finált emberi ész olyan kibúvót, amelyet a legalaposabb kodilfi'kátor még sejteni sem mert! De hadd maradjunk a kiinduló pontnál, a sajtónál! A P. M. H. nemrég már nagyon találóan mutatott rá arra a két mértékre, amellyel a csehszlovák sajtó egy része a belföldi és magyarországi eseményeket méri. Ennek meg­állapítása szinte kifogyhatatlan témát nyújt annak, aki figyelemmel kiséri a csehszlovák sajtó egyes orgánumának cikkeit és híreit. A most felhozott példák különösen azért ki- rivóak, mert ugyanaz a lap mond ellent ön­magának, tendenciájának megfelelően. Hun­cut tehát, aki rájön az igazságra. A hága: konferencia idejében egy és ugyan­azon lap állandóan arról vezércikkezett, hogy Magyarország mily gazdag és mily könnyen fizethet jóvátételt. Néhány oldallal tovább pe­dig annak illusztrálására, hogy Csehszlová­kiában mennyivel jobb a világ, mint Magyar- országon, állandóan közölte, mily nyomor, mennyi végrehajtás, árverés, munkanélküli van Magyarországon. Hogy ennek a derék Lapnak olvasói azután melyik cikknek hit­tek, azt érdekes volna kipuhatolni. Benes lapja,, a Prager Presse szeptember harmadiki számában vezető helyen foglalko­zik a Budapesten szeptember elsején lefolyt véres tüntetéssel, amelyért természetesen a kormányt okolja. (Azóta kiderült, hogy kom­munista machinációból robbantak ki ezek a szomorú események!) Mint Kasszandra je­lenti ki a cikkíró, hogy a mai miagyar kor­mányrendszer léte egyedül a fegyveres erőtől függ. Egy szóval Magyarországot burkoltan katonai diktatúrával vádolja. Ugyanezen szám harmadik oldalán Jugoszlávia belpolitikai helyzetéről ír és nem fogy ki a jugoszláv kormány dicséretéből, amely kormány élén tudvalévőén tábornok áll és mely leplezetle­nül vallja a diktatúrát. „A Zsivkovics-kor- mány — írja — jobban dolgozik, mint az előző parlamnfáris kormányok. Aktáit az az őszinte szándék vezérli, hogy a közt szolgál­ják/' Hogy a horvátok elégedetlenek, azt a Prager Presse nem veszi tudomásul, hanem emfázissal adja beleegyezését ahhoz, hogy Zsivkovicsék uj egységbe kovácsolják az ot­tani nemzeteket a tradíciók elpusztításával. A diktatúra tehát nem bűn Jugoszláviában, csak Magyarországon (ahol nincs is!), a a nemzetek összekovácsolása, a tradíciók el­pusztítása sem bűn Jugoszláviában, csak bűne volt, Ausztriának és Magyarországnak, ahol pedig műszeresen sohasem folyt és ha talán itt-ott voltak is ilynemű kísérletek, azok so­hasem érték el azt az elánt és eredményt, amelyet manapság ezen a téren tapasztal­hatunk. A sok magyarországi munkanélküli felett *1­szláv kormány sok milliót költött a bolgár kormány ellenzékének a megszervezésére is. Sőt oly tervek is felmerültök, amelyek a mai bolgár kormány megbuktatására irá­nyultak. Ennek az volt a célja, hogy Bulgáriában oly kormány váltsa fel a mai kormányt, amely Jugoszláviával szemben barátságosabb poli­tikát folytatna. Bulgáriában országszerte igen nagy a fölháborodás Jugoszláviával szemben. Oly hírek is elterjedtek, hogy a kémkedést a szófiai francia követség kato­nai attaséja szervezte s ő lett volna a moz­galom főirányitója és értelmi szerzője. ránkozik azután a lágyszívű Prager Presse. Ezzel kapcsolatban csak azt kérdezzük tőle: ha Csehszlovákiáiban sem találna ötször annyi ember foglalkozást a hadseregben, mint Ma­gyarországon, mit gondol, nem haladná-e meg az itteni munkanélküliek száma a Ma­gyarországon levőket? Pompás csemegéül kínálkozott ezután egyes csehszlovák lapoknak Albrecht királyi her­ceg házassága. így például a Pozsonyban megjelenő Reggel egyik számában Albrecht apjára vonatkozóan oly förtelmes „legendá­kat talál fél, hogy minden jobb ízlésű embert joggal fog el az undor. Gondolkozzék bárki, bárhogyan is a Habsburgokról, a volt főurak- ról, azok erkölcseiről, ennyire belegázolni belső ügyekbe már nem is ízléstelenség, ha­nem — gonoszság. Természetesen a román királyi családban történtekről és történőkről, ahol nem tudni, hogy például a királynak most ki is a felesége, már egész más hang- nemiben Íródnak a riportok. Egyáltalában sem a jugoszláv, sem a ro­mán királyság nem bántja sok csehszlovák lap demokratikus érzelmeit, csak a magyar, akár a múltban, akár a jelenben, akár a jö­vőre nézve szálka a saemökben. A magyarokon egyáltalában semmi jó nem száradhat. így ugyancsak a Prager Presse — még pedig szeptember hetediiki számában — perbe száll Sincero bíborossal, a pápának a Szent Imre-ünnepségre küldött követével, mert azt mondotta, hogy Magyarország elhá­rította Európától a török veszedelmet és feltartotta a bolseviki hullámot. Szerinte mindezekben a magyaroknak semmilyen, vagy csak igen csekély az érdemük. Az hisszük Sincero bíboros nem fogja fel­venni a Prager Presse odadobott keztyüjét, mi sem tesszük azt. Sőt bosszankodni sem fo­gunk azon, ha Prager Presse és társai hason­ló szellemiben fognak tovább irogatni, a szomszédokkal való „békés együttműködés" érdekében. Aki eddig még le nem szokott arról, hogy higyjen az ilyen és hasonló cikkeknek, an­nak legyenek a felsoroltak Ízelítők arra, hogy egyes sajtóorgánumok miképp szolgálják a sajtó legmagasztosabb célját: az igazságot. Ha erre rájönnek, úgy az ilyen sajtóorgánu­mokban értékesnek csak a papirost fogják találni, de sohasem — a betűt. Posoniensis. T————TI—' "" ' MÉG ÁLOM Még álom csüng A telkemen. Még fogva tart A szerelem. Még zöld a rét És zengve szól A kis madár A lomb alól. Még kék az ég, S a nap kacag. Még színesek A sugarak. Még hiszem, hogy Az élet vár. Mint pirkadást A napsugár. — A holnapról Még nem tudom, Hogy merre visz És mily utón. — Ma álmodom És hiszek még. — Ma zöld a lomb És kék az ég. KUmits Lajos. I nyai§tl§S‘e8¥essil®tek a régi nyuwiijasokért Pozsony, szeptember 12. Az összes csehszlovák állami nyugdíjasok egyesületeinek központi szövetsége (amelynek a szlovenszkói és ruszinszkói állami nyugdíja­sok egyesülete i-s tagja ) e napokban Prágában elnökségi ülést tartott. Az ülés egyhangúan köszönetét szavazott a törvényhozó testületek­nek a nyugdijak egységesítéséről szóló 70/1930. számú törvény megalkotásáért, köszönetét sza­vazott továbbá a sajtónak, amely teljes kész­séggel és odaadással felkarolta, támogatta a nyugdíjasok jogos követeléseit. Ezután szigorú bírálat alá vette az elnökség a törvény végre-. hajtására kiadott 90/1930. számú kormányren­deletet, amely nagyon sok tekintetben nem felel meg a jogos kivánalmaknak. Holik József dr., a szlovenszkói és ruszinszkói állami nyugdijatok egyesületének elnöke különösen kiemelte a szolgálati idő átszámításánál, a korpótlékok be­számításánál, a más államok terhére kiutalt nyugdijakul, a 152/1926. (lex-Dérer) sz. állam­polgársági törvény érvényesítésénél mutatkozó sérelmeket. A szövetség ezeket a sérelmeket memorandumba foglalta és azt a pénzügymi­niszternek, a képviselők és szenátorok külön­böző klubjainak át fogja nyújtani, hogy a tör­vény végrehajtásánál utólag még tekintetbe vé­tessenek, illetve orvosoltassanak. Egységesen állást foglaltak amellett, hogy az 1930. és 1932. évre esedékes nyugdijszabályozások már 1932. évi január 1-én foganatosíttassanak. A többki­adás fedeeztet talál egyrészt az időközi kamar tokban, másrészt pedig az időközi elhalálozás sokban. Reméljük, hogy ezen határozott fellé-: pésnek meg lesz a kívánt eredménye s hogy a nyugdíjasok végre a kielégítő nyugdijrendezés- hez jutnak. Már a régi rómaiak is használták az ibolyán­túli sugarakat A nap jótékony és gyógyító hatását már ősidők óta ismeri az ember. A régi rómaiak nagyban használták a nap sugarait bőrbajok gyógyítására, szemölcsök és egyéb kinövések megszüntetésére. Időszámításunk előtti szá­zadban már jól értették az üveg csiszolását, lencséket készítettek, azt is tudjuk, hogy Né­ró, hogy jobban imponáljon, vagy mert rövid­látó volt, szemüveget is hordott. A lencsét fel­használták arra, hogy hatékonyabbá tegyék a napsugarakat. De mindezt csak azért eszeliék ki, mert abban a meggyőződésben voltak* hogy a napsugarak melegének van meg a gyógyító hatása. A lencse csak arra való volt, hogy összegyűjtse a napsugarakat és a bőrön égési sebet idézzen elő a nap melege. Ma már tudjuk, hogy nem a nap melegé­nek, hanem főként a napból kiáramló látha­tatlan sugaraknak, az ultraviola sugaraknak köszönhető a nap gyógyító ereje. De sajnála­tunkra az üveg ezeket a sugarakat elnyeli, nem bocsátja keresztül és igy az ablakon, vagy az üveglencsén áthatoló napfény már meg van fosztva azoktól a sugaraktól, ame­lyek a leghatásosabbak. A mai tudomány segített ezen a bajon. Elektromos lámpát készített, melyben a kö­zönséges ivlámpa szénpálcáit azonban higany pótolja, mert az izzó higanygőzök dúsan árasztják ki az ultraibolya sugarakat. Ea azonban még nem elég, mert ezek a sugarak, mint mondottuk, üvegen nem hatolnának át. A fizikusok hosszú kisélertorozataikkal azon­ban felfedezték, hogy az átlászó, viztisztaságu kvarckristály, az úgynevezett hegyi jegőc, amelynek legszebb példányait nálunk már- marosi gyémánt néven ismerik, az ultraibo­lya sugarak nagy részét áteresztik. Ezért a higanylámpa burkát nem üvegből, hanem he­gyi jegőcből készítik. Sok próbálgatásnak, a kísérletek kiterjedt sorozatának köszönhetjük ezt a felfedezést, amit az orvostudomány oly sikerrel értékesít. A higanylámpát, amellyel orvosaink a gyenge szervezetű gyermekeket besugározzák, nem is higanylámpának hívják, bár a higanygőzből származnak a hatásos su­garak, hanem kvarclámpának, mert a burko­lata kvarcból való. Csodálatos, hogy amit a mai tudósok annyi vesződséggel fedeztek fel, azt a praktikus régi rómaiak már ismerték. Ennek bizonysága, hogy Plinius, aki Kr. u. 79-ben a Po-mpejit és Herculanumot elpusztító kitörés áldozata lett, megirt a, hogy: „Némely orvos azon a véleményen van, hogy bőrgyulladás legsikeresebben úgy idézhető elő, ha nem üvegből, hanem hegyi kristályból készült lencsét használnak." Ha meggondoljuk, hogy a hegyi kristályból mennyivel nehezebb lencsét csiszolni, mint • az üvegből, akkor még csodálatosabbnak tű­nik fel, hogy a római orvosok rájöttek erre a különös hatásra. Plinius a hegyi kristály- lencse használatáról hallomásból ir, tehát valószínű, hogy már az időszámításunk előtti korra vonatkozik ez a feltűnő megjegyzése. Plinius lelkiismeretes feljegyzéseiben a ré­giek éles megfigyelése tárul elénk. Mennyi minden lehet a régi feljegyzésekben a mai tudományos értékből és mennyi olyan, ami­hez a tudományos kutatás még el sem jutott? IGAZAT ÍRNI...! 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom