Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)
1930-08-28 / 195. (2416.) szám
L ^ tA\ilÜAR'JML1 RJLiAi* HWKMUMOWJWMUPUliWígyyffrefflgaiQgftlSBreyfflMW dlM J IMI1 fWW-^^MyBIffffffWBPBnERrSWMWJlAWBmHIggan iSs : ^B2é ^ pj m ^ w ^ ^ CT ** t *® || ^ Jabloniczlw János, Aiapy (gyula, fiKliíifi Imre és László a gazdasági és politikai helyzet súlyos problémáiról beszéltek Érsekújvár, augusztus 27. (Sa<jét 'tudósítónktól.) Rendkívül nagy várakozó? előzte meg Tardo Skodáén az országos keresztényszocialista párt népgyülését, amelyet. a pártnak tisztújító közgyűlése előzött meg, amely (Mbulka István helyi elnök vezetése alatt a párt tagjainak élénk részvétele mellett folyt le. A tisztujitás során, újból helyi elnök lett Czibulka István, alelnökök Tinka Vince és Pap Vanya József, titkár Bugyik Pál, pénztárnok Bogyó András, jegyző Vanya Ferenc, ellenőrök Balogh Mátyás, Bogyó Géza, Borbély Ferenc és Tóth Lajos. A nópgyülésre megérkeztek Jabloniczky János dr. nemzetgyűlési képviselő Pozsonyból, Aiapy Gyula dr. taríománygyülési képviselő Komáromból, Aixinger László dr. országos főtitkár, Turohányi Imre dr. érsekujvári körzeti elnök, Pigler István dr., a vágsellyei körzet elnöke, ölvedi János bankigazgató, az érsekujvári szervezet elnöke, Luzsieza Lajos, az érsekujvári mezőgazdasági osztály elnöke, Váry János dr. ügyvéd, Mikulka István szak- szervezeti elnök és mások. A népgyülés a szövetkezet tágas udvarán folyt le igen nagyszámú közönség előtt, melyben százakra menő kisgazda foglalt helyet. Czibulka István meleg szavakkal üdvözölve a gyűlés résztvevőit, elsőnek Turchányi Imre dr. körzeti elnök ragadta meg a szót és rendkívüli nagy figyelem mellett fejtette ki a keresztényszocialista párt elveit, amely egy tételben sűrűsödik össze: a felebaráti szerétéiben. Sajnos, ennek velünk szemben is meg kellene nyilvánulnia, azonban erre esztendők óta hasztalan várakozunk. Tanúsága ennek az állampolgársági kérdés, amelyet kíméletlenül kezelnek a méltányossági szempontok teljes mellőzésével, a jognak nem kiterjesztő, hanem megszorító értelmezésével és ezzel ezer és ezer exisztenciát sodornak a tönk szélére. A huszadik század szellemével ellenkezik az a rendelkezés, amely megtiltja a könyvek szabad behozatalát, tehát művelődésünket teszi problematikussá. A külügyminiszter — úgymond — azt hirdeti a külföld sajtójában, hogy itt elégedett nemzetiségek élnek, akiknek nincsen semmi kívánnivalójuk jódolgukban. Ennek ellenkezője az igaz! A szónok általános helyeslés mellett mutat rá a sérelmek ellenszerére, amelyet az autonómiában találhatunk meg. A gazdasági válság is világkatasztrófa ugyan, de hasztalan igyekeznek annak élét le tompítani egyes körökben, azt mi szlovénszkóiak sokkal élesebben érezzük, mint a történelmi országokban. Rámutat a magyar katolicizmusnak imént lezajlott ünnepével szemben kifejtett szekatúrákra, amelyeknek az itt élő magyarság ki volt téve és megállapítja, hogy amint az acél is a tűzben keményedik, úgy minket is a megpróbáltatások tesznek keményekké. (Zajos éljenzés.) * „SzlovenssEsé nem az ígéret, hanem az ígéretek föídje" Utána Aiapy Gyula dr., tartó,mánygyülési képviselő tartotta meg beszámolóját az országos közágaaga fásról, amelyben nem lát sem fokozatos fejlődést, sem pedig javulást. Szlo- venszkó népe tiz esztendő alatt az ezeréves vármegyei közigazgatás után megérte a mam- mutmegyék szerencsétlen kísérletezését és most utána bevezetett országos igazgatást. Ha az országos igazgatás jobb és gyorsabb volna és kevesebb bürokráciával intéznék, akkor lehetne haladásról beszélni, de amíg egyes ügyeket esztendők alatt sem intéznek el, addig erről szó sem lehet. Gyorsan és közbeszóló intézkedések nélkül csak kérelmeket utasítanak el. Felhozza az állampolgár- sági ügyeknek elintézését, azét a szegény munkásét, akit az államrendőrség nyolcnapi elzárásra ítélt, mert nem tudott magyar útlevelet szerezni, mivel az ahhoz szükséges illetőségi bizonyítványt születési községe sem állította ki. Ezt még Scotus Viator i? megsokallta, de a közigazgatási bíróság is megsemmisítette. Felemlíti az utügyeket. Az utakat a régi megyékben még a kis pótadóból is állandóan javítgatták, míg a nagymegyékben, legalábbis a magyar vidékeken egyáltalán nem foglalkoztak az utak javításával és most is csak az északi vidékek részesülnek előnyben. Bizonyság erre a tardoskedd—al sój attó—tomóoi útszakasz, amelynek középpontján az autók egy esőzés után bennrekednek az óriási sárban. És ez az ut vezet az ország fővárosa felé. Szlovenszkó nem az Ígéret, hanem csak az ígéretek földje. Ha minden ígéret testet öltött volna, akkor itt lenne a magyar Kannán. Sajnos, az élet mást beszél. Liptószentmikló- son feljajdult Szlovenszkó gyáripara, a Sze- pességen egymásután állnak meg a gyárak és Stodola Kornél, a közgazdasági orákulum, vigasztaló sorokat ir Szentmiklósra, amit azok bizonyára azzal vettek tudomásul, hogy: könnyű Stodolának, de nehéz a miklósíaknak. Szlovenszkó rossz gazdasági helyzetét mi sem bizonyítja jobban, mint a kivándorlás. Ezen a téren Szlovenszkó messze vezet a történelmi országok előtt. A gazdasági válság elsodorja a maradékbirtokosokat is, az adóterhek egyre fenyegetőbben növekednek, míg a gabonaárak zuhannak. A magyar nemzeti kisebbség teendőit a politikai összetartásban, gazdasági téren a több mun Icában és kultúrában való belterjesebb részesedésben jelöli meg, amelyek nemcsak egy ígéretesebb jövőnek útjait nyitják meg előttünk, hanem egyedüli nemzetfenntartó erőink kisebbségi helyzetünkben. A szónok hasonlatokkal élénken illusztrált beszédét nagy tetszéssel és tapsokkal fogadta a közönség. Jahíoniczky beszéde •Tablomozky János dr. nemzetgyűlési képviselő betegsége ellenére is résztvett a gyűlésen és nagy beszédet mondott, amelyben a gazdaírewsiTiMioieOTriarmuutrOCBsii i nni i winnii ii^iimiin pumMimum UZERDŐ SZERELMESE REGÉNy irta: ZUm Fordította: QE2 LOL« (73) — Fogd a puskádat, gyalázatos félvérü! Gyerünk! És most Beaslev kétségbeesetten, szinte önkéntelenül, kapott oldalt a puskája után. XXVI. FEJEZET Helen Rayner lassan-lassan szinte elfeledte azt a sötét, zavaros időt, amit Cass néni kunyhójában töltött. S az idő múlt- Két hónap úgy elröpült, mintha szárnya lett volna az időnek. Bo látszólag nem vette annyira szivére Carmichael eltűnését, mint Helen, de még kiszámíthatatlanabb, szeszélyesebb, féktelenebb lett, mint azelőtt. Helen sejtette., mi ennek az oka s egyszeT szóba is hozta, hogy Tóm valószínűleg nemsokára visz- 6zajön. — Ha nem siet — fenyegetőzött Bo — Daléhoz megyek feleségül! «. — De gyermek! — mondta Helen elvörösödve. — Nem tudod, hogy Dalé meg én ... már jegyet váltottunk? — Tudom, de ti csak bámultok a világba... Én már nem birok várni! — Bo, hidd el, ón érzem, hogy Tóm visszajön •.. Hiszen úgy szeretett téged ... Július elsején, korán reggel, nagy zivatar volt. Mennydörgött, sokáig villámlott. De mire felkelt a nap, aranyos köd foszlott szerte az ég alján, ragyogó kék mennybolt feszült a világ fölé és mindem fa, minden fűszál, minden levél olyan volt, mintha most született volna. Vig madarak csicseregtek minden ágon, szorgalmas méhek zümmögtek a teli kelyhü virágok fölött. A réten fehér juhok legeltek és messziről idehallatszott a bárányok halk begetése. Helen rendes reggeli kőrútjára indult. Gyönyörködve nézett szét minden lépésnél. Olyan szép volt a világ! Egyezerre meglátta Dalét, aki ingujjban, porosán, kimelegedve állt ott s munka közben az ő pillantása is a hegyek felé tévedt. Megrezzent, mikor Helen köszöntötte. — Egy kicsit... egy kicsit odanéztem — mondta szinte mentegetőző mosolygással. — Én is ■— mondta Helen. — Nagyon hiányzik az erdő magának, Dalé? — Nell — felelte Dalé — ha maga mellett lehetek, nem hiányzik nekem semmi. Hanem azért szeretnék még egyszer ott lovagolni magával a fenyők alatt. — Elmegyünk, Dalé ... — Mikor? —• Oh ... nemsokára... Nel'l elfordította égő arcát. Az első csók óta nem beszéltek a szerelmükről és Helen tudta, hogy Dalé várai fog az esküvőig. Helen mindig azt szerette volna, ha oda fenn esküsznek meg, ahol megszerette a vadászt, oda fönt a Paradicsomi: ertben. És most úgy érezte, hogy le lehet olvasni ezt a kívánságát az arcáról. Zavarodottan ment vissza a ház felé. Útközben a mostanában beszegődött istállófiiuval találkozott, aki csomagokkal megrakott öszvért vezetett az udvarba. — Kié ez az öszvér, Jim? — kérdezte. Az istállóim megállt és vigyorgott. — Nem tudom, ki az az ember, kisasszony, de hallottam, amint az mondta Roy urnák, hogy beismeri, hogy a neve piszok, meg szemét. Helennek megdobbant a szive. Sietni kezdett. Már messziről meglátott a bejárat előtt egy gyönyörű fekete musztángot. Roy fogta a kantárját. Egy másik ló is állt mellette s éppen most szállt le róla valaki. Néhány lépésnyivel közelebbről máT megismerte: igen, Carmichael volt. Las VegaB is rögtön megismerte Helent. Levett kalappal' a kézében várt, míg odaér, aztán eléje lépett: — Helen kisasszony, igazán nagyon örülök', hogy újra láthatom — nyújtotta a szavakat, mint, régen. Nell föltekimtett reá s meglátta ugyanazt a ragyogó szemű fiút, aki valamikor a vonatablak előtt mosolygott, reájuk. ■— Hogy van a kislány? — kérdezte olyan természetes hangon, mintha tegnap ment volna él. — Bo? Oh, jól. Bizonyosan örülni fog, ha látja... — Hát az öreg indián? Dalé? — ő is ... remélem. — Talán csak nem késtem el valamilyikük- nek az esküvőjéről? — Én ... én ... oh, Carmichael... mit gondol? Nem volt itt senkinek esküvője! — mondta Helen megzavarodva. — Akkor jó ... már aggódni kezdtem — mondta Carmichael könnyedén. — Odalenn tereltem vadlovakat Uj-Mexikóban s közben ráakadtam erre, ni -.. Úgy gondoltam, elhozom Bónak, ha elfogadná... A házban kinyílt egy ajtó, csengő, édes hang 6zólt ki: — Oh Roy, micsoda gyönyörű musztáng! Kió? — Jöjjön csak, Bo — kiáltott Roy széles vigyorgással — úgy csiripelik a verebek, hogy alighanem a magáé lesz! Bo megjelent az ajtóban ... kilépett az udvarra ... meglátta a cowhoyt. Lassan eltűnt az arcáról minden pirosság. — Jó reggelt, Bo kisasszony — mondta a fin és kicsit előbbre lépett. — Nagyon örülök, hogy látom. Helen azt várta, hogy egymás karjába szaladnak. De Bo is szépen kezet adott és odaszaladt a lóhoz. Körüljárta, megcsodálta. Tapsolt gyönyörűségében. Aztán megpróbált óvatosan közelebb lépni hozzá, először egyik kezével simogatta meg, aztán mind a kettővel. A gyönyörű állat tűrte. — Tóm! — szólt hátra. — Van már neve az ón uj musztángomnak? — Van bizony — felelte a cowboy. — Micsoda? — Szerecsen-Bónak kereszteltem el — mondta mosolyogva a fin. — Szerecsen-boynak? — Nem. Szerecsen-Bónak! Magáról neveztem eb És magam választottam ki, magam fogtam el, magam szelídítettem ... — Jó. Legyen a neve Szerecsen-Bo ... Gyönyörű szép ló, nagyon fogom szeretni, óh, Nell.- - nézd, milyen drága.! Köszönöm. Tóm, nagyon szépen köszönöm,.. — Nem kell megköszönni —- nyújtotta Cárság i válság okaival foglalkozott. Nemcsak az általános világjelenség mutatkozik rossz helyzetünk okai között, de a prágai szűkkeblű politika, mely Szlovén szkót fogyasztó területté akarja lefokozni. Ezért szüntették be itt a nagyipart, mert a történelmi országok egyre több piacot vesztenek el. A fenntartott vámhatár oly nagy, hogy annak állandó őrzé°e rengeteg áldozatba kerül, de a gazdasági elzárkózás politikája soha nem vezetett jóra és a nemzeteket nem hozta egymáshoz közelebb. A kereskedelmi mérleg gyengülésére az adóterhek fokozásával válaszol a kormány, ez azonban gazdaságilag öngyilkos politika, mert nem lehet kormányzati cél az adózók elpusztítása. A prágai kormányok —- úgymond — nem ismerik a történelmet és annak tanulságait. Vele együttműködni azért sem lehet a kisebbségeknek, mert nem egyenlő mértékkel mór állampolgárainak. A magyar nemzetiséghez tartozók helyzetével szemben utal arra, hogy Szliócson szabadon mondhatja el egy prágai polgártárs, hogy a magyarok ugatnak. Pedig ez a megjegyzés a nemzetiség ellen való izgatás bűncselekménye volt. Nem helyes politika, amit követünk, hogy az i lye n vei lei tá- sokkal szemben nem védekezünk. Nekünk minden helyzetben kell harcolnunk igazainkért és jogainkért. A mostani rossz gazdasági helyzet följavitása érdekében a szövetkezeti mozgalom fölkarolását találja együk kivezető útnak, amely a kisember hiteiét ki tudja- elégíteni és a tőkegyűjtésre is módot nyújt. Az áru- és raktározövetkezetek pedig a gazdáknak gazdasági szükségleteik beszerzése körül tehetnek értékes szolgálatokat. Politikai helyzetünk az intranzigens ellenzéki állásfoglalást igazolja, mert tiz évnek minden keserű csalódása és megpróbáltatása ezt teszi megokolttá a prágai politikával szemben. (Zajos éljenzés és tetszés.) Aixinger László dr., a párt országos főtitkára, rövid szavakkal a magyar kötelességeket- vázolja föl a hallgatóság előtt. Majd reámutat a gazdasági és kulturális veszteségekre, amelyeket el kellett szenvednünk és egyúttal lelkes szavakkal arra buzdítja a hallgatóságot, hogy csüggedésre még sincsen okunk, mert nemzetünk összefogó ereje súlyosabb csapásokban is talpra állított bennünket. A magyar kisebbségnek legdrágább kincse a magyar iskola, amelynek védelmében a legmesszebbmenő határig el keM mennünk jogaink tudatában. Beszédét lelkes tapsok mellett fejezi be. Utána Varga István pozsonyi kisiparos mondott hatásos beszédet a kisiparos és a munkás szomorú helyzetéről, akik a gazdasági válságnak igazi áldozatai. Végül Luzsieza Lajos kisgazda, az érsekujvári mezőgazdasági szakosztály elnöke, mondott szivekhez szóló szavakat, pompás anekdotákkal fűszerezve előadását-, melyet a közönség hálás tetszésnyilvánításokkal kisért. A minden izében sikerült népgyülést Czibulka István elnök köszönő szavai fejezték be. michael a szót. — Hanem, Bo, valami föltételem van, mielőtt a há tára ülne... — Ugyan mi? — kérdezte Bo és hirtelen megfordult, hogy szembenézzen a fiúval- Az mosolyogva támaszkodott neki a kerítésnek. — Bo Rayner! Ez a fekete musztáng csak akkor lesz a magáé, csak akkor ülhet reá, ha... ha úgy fogják hívni, hogy ... Tóm Car- michaelné asszonyság! Olyan lágyan, olyan mosolygósán kedvesen mondta . •. Roy úgy állt ott, mintha villám csapott volna le az orra előtt-. Helen hősiesen igyekezett, hogy vissza tudja fojtani a nevetését. Bo nagy szemekkel nézett az imádójára... aztán hirtelen otthagyta a lovat és közelebb jött hozzá. — Komolyan mondja ezt? — Komolyan hát! — Eh, ez csak tréfa. •. maga be akar csapni engem. — Bo! — kezdte Carmichael szemrehányón. — Mikor tréfáltam én magával? Soha életemben nem csaptam be senkit! Komolyan beszélt, de látszott rajta, hogy bujlkál a szája körül a nevetés. Hanem most megjárta. Helen észrevette, hogy Bo felülkerekedik. Las Vegas is valami ilyesfélét sejthetett, mert egyszerre kicsit riadt- nak látszott. Nem tudta, mi lesz most. Bo kicsit fehér volt, de szikrázott a szeme. Jól van — mondta. — Én ma délután lovagolni akarok ezen a lovon. Ha akarja, Tóm Carmiohaelné asszonyság leszek még ma, ebéd előtt •.. Szerezzen papot, a-kí összeadjon ... és igyekezzék, hogy szemreva.ló vőlegény legyen ... Másképpen tudni fogom, hogy csak' tréfa volt az egész! Ezzel lehajolt, — arcocskája olyan szinii lett, mint a vadrózsa szirma hirtelen odalibbent Las Vegas mellé, arcon csókolta s a következő pillanatban már beszaladt a házba, csak gyöngyöző nevetése hallatszott még mindig. Roy Beeanan lassan kezdett magához térni s olyan kacagás tört ki belőle, hogy a lovak megijedtek. Helen nevetett is, sírt is, de inkább nevetett. Las Vegas Carmichael azonban csak állt ott, a kerítés cölöpjébe kapaszkodva és forgott vele a világ. — Vége következük — iuaO augusztus 28, csütörtök.
