Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)

1930-08-03 / 175. (2396.) szám

4 tj^gaj-Mag^arhirlap tnt£mrbn« I. yiaiini«p. A ZENDÜLŐK Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR Egyes könyvekről nem igen szoktam önök elébe kerülő .cikkeimben beszélni, — az élet jobban érdekéi engem — s biztosan önöket is, —• mint a könyv, de most kivételt teszek és egy könyvről Írok a P. M. H. olvasóinak: Márai Sándor regényéről, mely mostanában jelent meg Budapesten, a Pantheon kiadásában. Nem az vitt rá ennek a cikknek az Írására, hogy Márai e lapnak régi és nagyon népszerű és te­kintélyes munkatársa, nem is a szokásos eszté­tikai kategóriák alkalmazása a fontos nekem, hanem az, hogy Márai könyve irodalmi érde­kességén túl különös és uj perspektívákat tár közös érdeklődésünk tárgya, az élet felé. Valaki, akinek odaadtam olvasni ezt a köny­vet, azzal hozta vissza, hogy érdekes könyv, kitűnő könyv, de — nem rokonszenves. Ugyan­ezt hallottam azóta többektől is, akik olvasták. Én nem érzem ellenszenvesnek, de azt hiszem, megtaláltam az okát, amiért mások annak ér­zik. Márai csaknem teljes impassibi látással tár­gyalja témáját, egy tudományos megfigyelő tárgyiasságával és pontosságával, nem árul el sem helyeslést, sem helytelenítést, sem szerete­tek sem haragot s olyan történetet, mellyel szemben az irodalom megszokott álláspontja az erkölcsi Ítéletet — akár fölmentő, akár elma­rasztaló — minden erkölcsi él nélkül mond el, minden konzekvencia levonása uélkül. Emellett n'yan dolgokat mond el, amelyekről nem szok­tak beszélni ha csak a modem psychoanali- tikusok nem —, sőt amelyek a köztudattal éles és szándékos ellentétben vannak. Ezért azok a dolgok, amiket elmond, meghökkentik az em­bereket s a meghökkenés könnyen megy át a bosszankodásba. Ebben az esetben illúziókat rombol le « mindenki szeret ragaszkodni az il­lúzióihoz. Az ifjúságról van szó s az ifjúság mindig az illúziók rózsaszín fátyolába burkolva tűnik az emberek elé. Ennek természetes oka van: az if­júságról azok szoktak beszélni, akik már nem ifjak, tehát az emlékezeten keresztül beszélnek róla, az emlékezet pedig mindig szépít, a ten- denéiája a múltbeli bajoknak, csúnyaságoknak kiküszöbölése, vagy legalább is megszépítése. Harminc év előtti fogfájásunk is mulatságos anekdotává válik, az egykori rossz diák meg­hatott érzéssel megy el régi iskolája előtt, me­lyet gyűlölt és unt és hajdani, keserves elnad- rágoltatások kedves emlékekké varázsolódnak. Ezért van, ha öregebbek az ifjúságról beszél­nek, olyan színe, mintha nem emlékeznének arra, hogy ifjúságukban baj, bűn, megaláztatás is volt * a tizenötéves kor sem volt fenékig tejfel. Ez az illuzionizmus azoknak is megza­varja a látását és gondolkodását, akiknek dol­ga hivatásszerflleg foglalkozni a fiatalsággal. Pedagógiai műveltségűnk legnagyobb hiánya, hogy egy illúziók alapján elképzelt ifjúsággal operál s ezért nem tud meglátni sok olyan tényt, ami nélkül az ifjúság lelki élete ismeret­len marad. A mai kultúra s benne az irodalom is, a tudatosodás és tudatosítás felé törekszik, a természet és élet mennél szélesebb szelvényét akarja tudatába formulázni, de ez a törekvés nem mindig talál köztetszésre, mert az embe­rek nem mindenben szeretnek tudatosodni s jobban ragaszkodnak illúzióikhoz, mint ameny- nyire kívánkoznak a megismerés után. Ezért van olyan sokszor kedvezőtlen viszony a tudo­mány, vagy az irodalom s a közvélemény kö­zött. A tudomány és irodalom sokszor kényte­len megismeréseit ráerőltetni az emberekre s ha ezek a megismerések valóban megismerések, akkor ez a ráerőltetés minden kezdetbeli re- szenznst félreháritva, előbb-utóbb sikerül. Márai megállapítása, amelyből regénye kiin­dul, az, hogy az ifjúság rosszul érzi magát ab­ban a világban, amelyet a fölnőttek számára kijelöltek és szigorú kényszerekkel köriilhátá- roltak. ügy érzi, meg van fosztva szabadságá­tól, zsarnokság alatt tipródik. állandó megaláz- tatást szenved, tevékenységi ösztöne, melyet a fölnőttek világrendje vaskényszerrcl olyan irányba terel, melyen nem szeret és nem kíván menni, ki elégül étien ül vergődik, zendülésbe ke­rti és könnyen olyan irányokba tévednek, amely igen nagy erkölcsi és társadalmi mély­pontokhoz vezet. Hogy ez a zendülés a fölnőt­tek világa ellen megvan igen sok, a legtöbb fiú­ban, ngy az érettségi táján, az bizonyos igaz, aki objektívon tud visszaemlékezni ifjúkorára, az fanuskodhatik mellette. Ha egyébként eszes rossz diákot látsz, tudhatod, hogy szekundái az iskola kényszere, a bele-okfrojált s öt nem érdeklő mindenféle tudnivalók elleni tiltakozás szimbólumai, ha a fiad konok makacssággal hallgatja intelmeidet és utána az ellenkezőjét csinálja annak, amit te kívánsz tőle, ha oda­haza hallgatásba, vagy hazudozásba burkolja magát a család túlságos érdeklődése, vagy presftziója ellen, gondolj arra, hogy ez nem más. mint zendülés apai hatalmad és általában * fölnőttek világa ellen. Nem öntudatos benne magában sem, inkább homályos ösztön, öntu­datlan szabadságharc, a saját, emberi egyénisé­gére vetett szenvedélyes hangsúly. Ez a zendülés nem minden esetben, sőt rit­kán, bár nem olyan ritkán, mint ahogy hiszik — szokott olyan szélső és végzetes formát ölteni, mint Márai. regényében. Az ő érettségire készü­lő ifia.i egy külön világot építenek föl maguk­nak s ezt. mcgerődit.ik a fölnőttek világává! nemben, a hazugság- ki^ó^b-nagyohb lopások, gyermeteg ábrándozások és elképzelések erődít­ményeivel, formálisan szabotálják a fölnőtte két, tanáraikat, szülőiket, s az ezek özemelát tára lefolyó életük .mögé egy furcsa és fantasz tikus, az ő kezdetleges judiciumuknak és ta­pasztalatlan képzelődésüknek megfelelő máso­dik életet élnek, amelyben működésbe lépnek mindazok a romboló, társadalom- és erkölc»- ellenes erők, amelyek az éretlen fiatal lélekben szunnyadnak. Ez a kettős élet preparálja őket odáig, hogy mikor két természetellenes szexua­litásai fölnőtt hatása alá kerülnek, úgy szét­fröccsen a második életük, mint a pocsolya, az egyikük az öngyilkosságba bukik, a másikban tudatossá érik az addig vak homoszexuális ér­zés, — és valamennyien súlyos lelki sebekkel kerülnek ki a dologból. Ez bizonyára szélső eset, — de nincs-e az írónak joga valamit, ami. a szivén fekszik, szél­ső esettel demonstrálni, mint ahogy a laborató­riumban kutató tudós a baktériumokat olyan tiszta és koncentrált tenyészető kultúrában vizsgálja, amilyen a természetben sohasem, for­dul elő? Márai az ilyen tudós módjára jár el: a zendülő fiuk életét a lehetőségig elkülöníti a többi élettől, csak azt a tényt hagyja meg, hogy mindez a háború alatt történik, tehát egy izgatott és beteg atmoszférában, amelyben a fölnőttek élete is félre van ferdülve. Mikrosz­s % > ' ^ MgyfaMMÉMdAto. t n KO Sí C E, Fff.tftea m 1 >M.; ****—**** ^ | ............. „ ^ kóp alá teszi a fiuk másik életét s vizsgálati­nak eredményeiről olyan regényben számol be, melyet műfajilag talán kísérleti regénynek le­het nevezni. (Nálunk tudtommal ez az első pél­da, a franciáknál vannak előzői.) Intenzív vizs­gáló, a figyelme mélyen penetrál g tisztán látja a szó, gesztus, arc, mozgás és a lelki momentu­mok kapcsolatait, az érzékelhető jelenségek mögött rejtőzködő érzékelhetetlen lelki valósá­gokat, a külső dolgok szimbólikus értelmét a belsőkre nézve. A trend! paycholágiífoól indáé ki, s olyan eredményekre jut, amelyek nyoma­tékosan igazolják ecmek a peyohológiájiak iro­dalmi értékesíthető voltát. Ha as irodalomnak s elsősorban a regénynek föladatkörébe tarto­zik az él elismer et intenzitásának gyarapítása, akkor Márai írói kvalitásain fölül Is adott va­lami figyelemxeméltót: komoly figyelmeztetést egy általában elhanyagolt, fontos életjelen­ségre. MÉCS CÁSZLÓ: Vagyok a magam gyereke Mi hajt vitorla-szárnyakat? Vér hajt biborló vágyakat, vágy hajt szerelem-csónakot, csónakban édes csók-magot: csók-magban Gyermeket. Gyermek nélkül hazug, gálád a szerelem, meg a család, gyermek nélkül nincs indulás, nincs karácsony, kirándulás s ha van: semmit sem ér. Gyermekség nélkül még a Mt se bontja ki szárnyait, nincs művészet, nincs ihletés, nincsen tavaszi ébredés és nincsenek csodák. Én nékem nincsen gyerekem, de én kimondom kereken, nem fáj nekem, bár szeretem s az összes játszó-tereken magam vagyok gyerek! Vagyok a magam gyereke, költők eggyel több kereke, pisztrángok pettye, szökkenő jókedve, csuszkán zökkenő S tficsök-láb is, ha kelL Férfi vagyok, jó nagy darab, de a szivem gyerek marad: van karácsonyom, ihletem, vllágcsaládom, Istenem s általa szent leszek! Halóit az o Az utolsó Petóti-portré Irta: KARINTHY FRIGYES Budapest, julius vége. Mindenki emlékszik gyermekkorából, vi­déki szobák füstös falán, az émelyítő olaj- nyomatra, ahogy Madarász Viktor színpadi képzelete (milyen kitűnő diszletfesbő lenne ma!) jeleníti meg: fájdalmasarcu, haldokló ifjú, saját kicsorduló vérébe mártva mutató­ujját, mint valami régi rendszerű töltőtollat, leírja a homokba ezt a szót, hogy: „Hazám“. gf Tegnap este óta, hogy egyfolytában olvas­tam végig Mikes Lajos és Kocsis László sziv- dobogtatóan izgalmas beszámolóját a Petőfi és Szendrey Júlia ügyében napfényre került dokumen tuimofcról (Szendrey Júlia, négy­százold alas disz könyv, Bethlen Margit elő­szavával), nem hagy aludni a látomás. — villámszerűén ért, mint mikor a vizsgáló­bíró egy pillanat alatt ráeszmél a halálos bizonyosságra, ami világosságai csinál egy nyolcvan éve folyó gyilkosság) ügy nyomozá­sában. .. A gyilkosságot néhány jóhiszemű szamár és rosszhiszemű kaján tette lehetővé, kozák katonák hajtatták végre. Az áldozat Petőfi Sándor huszonha téves fiatalember, a tizen­kilencedik század egyik legnagyobb tanúja, lég izzóbb szelleme s minden idők költészeté­nek talán a legnagyobb ígérete Nyolcvan éve keresik a holttestét, mert csak arra vannak adatok, hogy nem maradt életben. — arra. hogy meghalt (különbség van a kettő között) nem volt bizonyosság. Tegnap este óta számomra ez a bizonyos­ság megvan. fi? Nehéz igazolnom a dolgot: •bármilyen erős is látom lásom, forrása az érzésekből fahad és ha valaki felismer, ösz'tönszeriien, egy ar­cot a tömegben, a. bizonyítékok és érvek ere­je .soha nem állhat arányban a belső meg­győződésével, amit ez a szánalmasan hang­zó, de érveknél és bizonyítékoknál százmil­liós//') r sokrétűbb hír öntudatlan összetevők­ből alakul! hit mond: kérem, ő az, nem le­het más. Érvem csak kettő van. Heydle ezredes az osztrák kormányzóság­nak, melyet a Petőfi-legendák nmglalanita­nak, 1854-ben jelentig pontosan feljegyzett. azóta ellenőrzött emlékeiből, hogy az 1849 julius 31-én vívott segesvári ütközet után Fejéregyháza és Héjijasfalva között, az or­szágúton, közel a „szökőkuthoz*", leszúrt fel­kelőtisztet látott, pőrére vetkőzhetve, kira­bolva: ő azért lett rá figyelmes, mert iratok hevertek körülötte, amiket a rablók nyilván széIdolháltak. Szólt egy kozák bakának, adja fel az iratokat. Különféle propagandalapok közt levelet talált, amit bizonyos Kemény Farkas intéz Bemhez, — a tiszt tehát Bem testőrcégéből való. Jobban megnézi: sovány, szárazáron, fekete körszakállas férfi. A le­vél katonailag fontos, az ezredest tehát iz­gatja a dolog: kérdezősködik fogoly tisztek­nél, lei rja nekik a hullát. Egyhangúan azt mondják, közvetlen az útközei után, hogy az osák egy bizonyos Petőifi nevű őrnagy le­heléit, aki Bem testőrtisztje volt. Jól értsíik meg: ez a Heydte nem költők­ről ábrándozó bakiis. ő egy katonát kere­sett, a katonai nyomozás évszázados gyakor­latában kialakul! módszerrel. Nem egy Pe­tőfi nevű költő, egy Petőfi nevű Őrnagy nyo­mára bukkant. Viszont, ha kiderül, hogy a Petőfi ne\íi költő utolsó élet jelei közt van olyan adat. ami érthetővé tesz bizonyos részleteket a Petőfinek vél! halott őrnagy helyszíni szeoi­Csir jód-bróim gyógyfürdő. A coerösebb iód-brómos gyógyforrások Körien prospektust a fürdőigazgatóságtól Csizfürdőn. léjéről kapott leiratban: akkor ez a három dolog, a Petőfi -nevű költő, a Petőfi nevű Őr­nagy és az országúton heverő hol!!esi egy és ugyanaz lehet csak. Ilyen adat: van. Petőfi utolsó léteiéi Júliáihoz julius 30-án. tehát egy nappal a segesvári ütközőt elölt keltezi. Ebben a levélben, arról beszél, hogy Bem ,.lázitó proklamáeiókat“ vilt magával Moldvába, mielőtt velő- találkozott. Hu Petőfi, a sebtiben, impresszionista mó­don odavetett levél ben érdemesnek tartja megemlíteni ezt a dolgot, ez azJ jelenti, hogy éppen, sekkor ivóit ok rá, hogy m őt lalkoztassa: nyilván átvett énekből a* iratok­ból néhányat Bernitől, * megbízatások alkáb Tnávai, amik Beán katonai levelezésére vo­natkoztak s amik között szerepelhetett a Kemény Farkassal való levétvátóáa. a A MadarászHMfte képet «jra teefl festesd, most már a valóság látómévá alapján: maát Heydte asz országúton látott, as a holttest Petőfi holtteste voltl Másféle kép, mint a derék Madarászé. Reáláe kép, méltóbb Petőfihez, akinek vers-tájképei, vers-portréi a tizen kilencedik század legnemesebb, legnagyobb francia na­turalista festőinek vásznaira emlékeztetnek, életteüjeeségiben. Mozgalmasabb, valódibb, — mégis, mily döbbenetes! Heves, nyári napfény. A* országút fölött porfeönő lebeg, — még nem ttUepedett le, ahogy átrohanó szekerek, piszkos katona- csordák bakancsa (felverte. Félelmetes, gya­lázatos dolgok történtek tegnap délután ezen az országúton s a környező mezőkön. A Fejéregyháza felöl elvágott menekülőket utólérték és bekerítették a Bem tábornokot üldöző kozákok. Itt vártak, köpködve és ká­romkodva, a közeliben, — ahogy a menekü­lök közül valamelyik, támolyogva,, hamu- szürkén, előbukkant a kukorica közül, hogy átvágjon az országúton: hárman-négyen ve­tették rá magukat, az egyik fejbevágta, a másik kérésztü'lszaiT'ta. Aztán továbbrohan­tak, amott, „félverszt“-.nyivel feljebb, a kút mellett, .másik menekülő vergődik, —- tiszt- féle lelhet, sovány, ideges a)lak, civilpautaMÓ van rajta. Utána! ... A tiszt megfordul, — észreveszi őket... talán futni akar, vagy vissza a magas fű közé... Egy ugrással !>e- érik. Később, hajnal felé, .másféle, kósza csapa­tok vánszorognak át az utón. Szaglásznak, hol volna más ennivaíló, mint nyers kukori­ca, vagy valami jobb gúnya, jó csizma, a vé­res bakancs helyett. Idenézz, bátyuska, mi­lyen jó mundérja van ennek a halottnak. — úgyse kell már neki! Talán van valami ha­rapnivaló a zsebében, vagy aprópénz, ezüst- óra ... 8 a szürkületiben a nyomorult, beteg, elcsigázott, hiénák rángatják a tetemet, le­szedik kabátját, ingét, kiforgatják a zse­léket. Dél.tájban osztrák ezredes lovagol arra, kozák pucér baktat mögötte, csorog róluk a veríték. Gottverdammte Hitze! hé, — itt is egy hulla, halt! És Heydte habzó lova félpercre megáll. A' félmeztelen test ott fekszik lábainál, Heydte homlokát törli, aztán pislogni kezd. Papír- foszlányok, — mi lehet az? Körülnéz, a ko­zák bóbiskol. Ruszki, hé, — ördög vigye a nyelvjárásod 1 S mert beszélni nem tud vele. jelekkel mutatja, hogy ugorjon le, szedje fel az Írásokat. A kozák átadja, — babrál köz­tük. gyeplőjét a ló nyakába vetve. rtí csak, hiszen ez egész érdekes: levél Bem­hez ! ezt se igen olvassa már a vén bajkeve­rő, — de ki lehetett ez a ttswt, aki vitte a le­veleket? És most egy pillantást vet rá. Kossrsflb- s/.Mkáll, persze, bár kissé borostás, rég nem borotválkozott. — hanem érdekes arc, neon afféle Imramiatipus, ahogy a bécsi vicclapok ábrázolják a rebellis .,mátjár“-t. Magas hom­lok. keskeny, •büszke -száj, finom, vékony orr. A szeme — nyitva — fekete, nagy w»-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom