Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)
1930-08-24 / 192. (2413.) szám
1930 aagpiaEtiu 24, vasárnap. A KÖNYVETLEN EMBER Irta: SCHÖPFUN ALADAR Nincs' száma azoknak a cikkeknek, visszaemlékezéseknek, amiket, most, a százados évtfor- dnJó alkalmából mindenfelé a világon Ferenc Józsefről írtak, nagy tömeg memoÍTe jelent meg halála óta., amelyekben hozzá többé-kevésbé közelállóit emberek megírtak mindent életmódjáról, szokásairól, kedvteléseiről. És ebben a töméntelen adatban nincs egyetlen egy olyan eem. amely arról tudósítana, hogy Ferenc József valaha is elolvasott volna egy könyvet. Úgy élte le hosszú életét, hogy soha nem volt kiváncsi arra, amiről költők álmodtak, amit regényírók megfigyeltek, amin tudományos elmék gondolkodtak. Vagy tízféle nemzet fölött uralkodott és soha nem volt kiváncsi ezek közti! egynek is azokra az aspirációkra, azokra az érzelmi és intellektuális komplikációkra, azokra a vágyakra és eszmékre, melyek ezeknek a népeknek a lelkét foglalkoztatták s az irodalomban jutottak kifejezésre. A modern emberiség egyik legnagyobb hatóereje, a könyv az ő számára nem létezett. Hosszú élete alatt kortársai voltak hatalmas szellemek, akik meg váltó ztat- táik az emberek gondolkodásmódját, az emberiség egész lelki képét, sőt érzésviiágát, történelmi jelentőségű szellemi irányok forgatták ki sarkaiból a világot. Ferenc Józsefet mindez nem érdekelte. Az ő számára hiába élt Balzac és Tolsztoj és Dosztojevszkij és Zola, Darwin és Schopenhauer és romantika és realizmus, pesz- szimizmus, materializmus és minden más modern gondolat, ő nem kívánta azt a szellemi gyönyörűséget, amit ezek nyújtottak, sem azt a lelki gazdagodást, amely belőlük kin átkozott. A művészet neki csak reprezentációs terhet jelentett: meg kellett jelennie egy-egy képkiáilitás megnyitásán, színházi diszelőad ásón, de soha. nem mutatta a legcsekélyebb érdeklő dóét, még kevésbé szeretetet a művészet alkotásai iránt. Lényéből teljesen hiányzott a művészi vonás és filozófiai hajlandóság. Ebben különbözött Habsburg elődjeitől, akik az irodalommal sohasem voltak valami bizalmas viszonyban, de legalább a zenének Mecénásai voltak, Mozart, Haydn, Beethoven értői és támogatói, palota-épitők és művészeti gyűjtemények beszerzői- Ferenc József értett a fejedelmi pompához, de nem érezte szükségét a legszebb luxusnak, melyet a művészet tud megadni. Nyüván a személyi igénytelensége volt az első oka ennek a különös érdektelenségnek. Ferenc József, ha uralkodói állásának reprezenlátásáról volt szó, körül tudta magát venni a legnagyobb ragyogással, de mint magánember, a maga személyére teljesen igényieden volt. Nem voltak a vadászaton kiviül passziói, nem volt semmi luxuriózus szenvedélye, a maga bizalmas körében olyan igénytelen voét, hogy nem egy generálisa többet, törődött önmagával, maM ö • I Életmódjának szimbóluma az az egyszerű katonai vaságy, amelyben aludni szokott. Legkedvesebb pihenőhelye az ischli nyaraló, egy dísztelen villa, amelyhez hasonlóban meggazdagodott polgárok szoktak nyaralni. Ha nem lett, volna császár és király, bizonyára minden igényének megfelelően meg tudott volna élni a szerény katonatiszti fizetéséből. Nem érezte szükségét sem a test, sem a szellem pazarlásainak. Egyoldalú ember volt. Egész lényét lekötötte egyetlen nagy föladat, — ezen kívül nem érdekelte semmi. Igaz, hogy roppant föladat volt: egy széthúzó elemekből álló, belsőleg szüntelenül torzsalkodó birodalmat összetartani és keresztülvezetni a belső és külső bonyodalmak minden pillanatban szétzúzással fenyegető nehézségein. Ezt a hallatlan nehéz föl adatot a világtörténetben példa nélkül álló lelkiismeretességgel és okossággal teljesítette. De abban, ahogy fölfogta és teljesített, megmutatkozott a ikönyvetlen ember horízonttalansága. ö az uralkodást, merőben adminisztratív föladatnak tekintette. Az egész nagy birodalom egyetlen aktatömeg volt a számára. Ezeket az aktákat el kellett intézni, ellenőrizni, rendben tartani, hogy rend legyen a birodalomban. Nehéz, bonyolult, sokszor megoldhatatlan problémák merültek föl minduntalan. Ferenc József ezeket a problémákat nem tudta megoldani, a birodalom egyetlen lét-problémája nem jutott alatta, végleges megoldásra, de nagyszerűen tudta a megoldatlan, vagy megoldhatatlan problémákat kiküszöbölni, féíretolm, ílecsititani. Ideális bürokrata volt. Elvi kérdések, sohase bántották; voltak meggyükeresedett előítéletei és megszokásai, de tudott ezekkel ellentétes cselekedetekbe belenyugodni. Abszolutista légkörben nevelkedett és bizonyos, hogy abszolutista meggyőződésű volt egész világéletében, de mikor az abszolutista kisérietezéssel nem boldogult, 'bélé tudott nyugodni a parlamentarizmusba, amelyet nem szeretett, elméleti indokolását bizonyára frázisnak, gyakorlati megvalósulását uralkodói született joga csorbításának érezte, de miikor nőm kerülhette el, fölhasználta a saját céljaira. Ha abszolút, módon nem lehetett, hát parlamentáris módszerekkel történjék az, amit ő akar, — ez lehetett, a hátsó gondolata. Az alkotmán vakságot személyes presztízsének korrektúrájával Alkalmazta s a presztízs fönntartásához csoda- mód értett. A vége felé az egész nagy Habsburg monarchia alig volt, egyéb, mint, egy hadsereg és egy nagy presztízs. A világháborúban a hadsereg ekerőtlenedetl. a presztízs kimúlt, a Habí-burg-moiinrcl/a fölbomlott. Azért, ami halála után kövei kezelt, semmi-; ecetre . '•m felelő.. A It.. ms' iro-ínl m már abban a pillanatban fölbomlásra volt Ítélve, amikor a világpolitikába a múlt század elején benyomult a nemzetiségi kérdés. Amint ez domináló kérdése lett a népek aspirációinak, logikai kényszerűség lett, hogy föl kellett bomlania annak a birodalomnak, amely nyolc-, vagy tízféle ellentétes egyéniségű, ellentétes aspirációju, nemzeti függetlenségre vágyódó nemzetiség egy nevezőre hozásával kénytelen kínlódni. Ferenc József élete erre a megoldhatatlan föladatra ment rá. Nem zsenialitással nyúlt a föladathoz, de okossággal, hajlékonysággal, lelkiismeretességgel, hivatásába való teljes beleolvadással. Tévedése az volt, hogy föladatát admánisztrár- iássa.1 meg lehet oldani, hogy kavargó és marakodó nemzetek fölött eléggé össze tudja tartani az épületet az aktákból épített tetőzet. Nem érezte szükségét, talán nem is volt fantáziája hozzá, hogy beleélje magát az egyes nemzetek lelkiségébe s ezen az utón jusson el a bajok gyökeréig. Hogy nála mélyebb filozófiáju és elevenebb fantáziájú uralkodó jobban tudta volna-e megoldani a ‘birodalom problémáit, azt nem tudhatjuk. De hogy nála kevésbé okos, kevésbé lelkiismeretes uralkodó alatt sokkal hamarabb fölbomlott volna a monarchia, az bizonyos. Hogy 1848-tól kezdve még 68 évig élni tudott ez a sok tekintetben anachronisztikus történek mi alakulat, ez főképpen és elsősorban az ö müve volt. Amit ő produkált és elért, az az adminisztráció mestermüve volt. Erzsébet királyné alakját úgy. képzeljük, hogy egy finomfcötésü Heine-kötette! a kezében, ábrándozva sétál a korfui parkban. Ferenc Józsefet nem tudjuk másképp elképzelni, mint hogy űl a.z íróasztala előtt, és aktákat, intéz el. Ez a két. különböző kép nem szimbóluma-© annak, hogy ez a két, egvkoT szerelemben összeforrott lélek él vált, egymástól és többé soha nem tudott egymásra találni? A LOSONCI DIÁKKONGRESSZUS Ma: GYÖRY DEZSŐ I. Szeptember első napjaiban az ország minden részéből fiatal magyarok indulnak Losonc felé. A magyar fői síi olások ott tartják ezidei, immár ötödik országos kongresszusukat, melyet a rendezőség három napra tervez. Remélhető, hogy a bőven számított tanácskozási időt a diákság komolyan és jól fogja kihasználni problémáinak megoldása érdekében és azt hiszem, hogy megoldásra váró probléma is lesz elég. Csak egy kicsit körül kell nézni. Az ifjúság: a szukresztencia kérdése minden nemzetnél az állandó égető probléma, amit a kisebbségi sorsba jutott nemzetek helyzetük természeténél fogva még inkább fölfokozva éreznek egyrészt Damokles-aggo- dalomnak, másrészt a jövő-biztosi tás egyetlen re médiumának. A csehszlovákiai magyarság nyugodtan állapíthatja meg, hogy nálunk az ifjneág és benne a magyar jövő ügye esztendők óta az érdeklődés fókuszai között kapott helyet és hogy az itteni magyar ifjúság időszerű mozgolódásai, szervezkedése, aktivitása és gyakran nagyon is fiatalos célkitűzései együttvéve egy örvendetes, élet-igenlő magyar szukreszoenciát jelentenek. Olyan képességeket ígérnek a jelek, amelyekre büszkék lehetünk, mert még fel-feles illanó sajátságaik is szembeszállást jósolnak azzal a félelmes fátummal, mely a háborúk utáni fiatalságot majdnem mindig a közöny, a tespedtség, a tompa fásul a t enerváltságában senyvesztefte. Az ifjúsági kérdés immár esztendős itteni históriája nagyiban és egészben véve, jó kalkulust ir be az itteni magyarság bizonyitványá- ba annál a rubrikánál, mely a vitalitást klasz- szifikálja. II. A dolgok belső természete szerint ez. a helyzet nem következhetett el és be másként, mint forrongások, csaták és harcok árán. A. tavalyi esztendő jelenti ennek a korszaknak kulminációs pontját, a lázmérő tavaly ilyenkor mutatta az életveszélyes negyvenegy fok magasságát, hogy aztán az érsekujvéri kongresszuson létrejött „diiákbékében" a becsületes" és életes kiegyezés és megegyezés pontot tegyen az első fázis mögé. Pontot, amelyért. sehol senkinek nem volt négyei ni valója, mert olyan szakadástól méntéllé meg a magyar jövő szellemi elitjét, amelybe jobbról is, balról is, sokan elpusztulhattak volna és ebben a pusztulásban mindenképp ígéreten magyar értékek veszteségét kellett volna siratnunk. Ilyen előzmények után az elmúlt esztendő a relatív nyugalom jegyében folyt le s a diákszövetség egységét komoly incidens nem fenyegette és nem rázta meg. Sajnos, hogy ezt az örvendetes megállapítást részben legyengíti az a másik, hogy a diákszövetség és az összdiákság életét a lázas munka hajtómotorjai sem rázták és dobogtatták eziidén a kívánatos m értékben. A lendi tőkerék ezidén mintha alábbhagyott volna. Bátran kimondhatjuk: az alkotó és végrehajtó munkában nem láttuk azt az erőt és elánt, amit a kezdeményezés és harcos és vitás célkitűzések előmérkőzéseiben. Ha keserűbben akarnám magam kifejezni, szinte kívánkozna a megállapítás, hogy a hangosság lecsill apadtával szinte temetői csend és nyugalom borult az ifjúsági munkára. Csend, amelyben a munka mondón üteme is elfáradtam dobbant, hogy I r iH.-ui észbe hozza, van e, volt-© valami a hangon, nz akaraton, a csetepatén kiviül és mögött? De felülről nézve a dolgokat, nem szabad elhamarkodott Ítéletet mondanunk és feltételezzük, hogy a nagy csend és nyugalom mögött erőgyűjtés, belső revíziók, előkészülő újabb fejlődések és energia-konoent ráció folytak le és ez az esztendő meghozza a maga gyümölcsét a jövő esztendőre, melynek programiját a mostani losonci kongresszus van hivatva megállapítani. in. És ennek a kongresszusnak az előbbieknél is nagyobb jelentőségét valahol itt kell keresnünk s tanácskozó főiskolásainknak itt valahol kell ímegtaláLniok: a diákmozgalom és vezetői kijárták az elemit s a magasabbrendü munkatérre kerülnek. Eddig előkészültek és programokat adtak, most végre kell hajtaniok és hozzá kell fogniok a megvalósításokhoz. Azt hiszem, nem tévedek: azt a belső revíziót, mely ehhez a kevesebb külső szerepléssel és látszatsikerrel járó rendszeres munkához kell, az ifjúság minden csoportja megcsinálta, vagy legalább is elkezdte. Meg is mondom, hogy ennek a revíziónak mi a kiindulási pontja. Az, hogy az ifjúság és főleg kim agas- lőbb vezetői belássák, hogy az egész itteni magyar ifjúsági ügy és problémái nem egy' önmagáért való ifjúsági kérdés csupán, amely csak a husz-huszonöt évesekre tartozik és a huszonhat évesekre már nem, hogy ez nem egy elkeritésezihető diák-játszótér, hanem az itteni magyarság nagy tömegeinek életproblémái közt az egyik életprobléma, mely mindenkié és melynek kisugárzásai az itteni magyar nemzet-test minden részének életére hatással is vannak, jóval, ha jó, rosszal, ha rossz. Be kell látniok azt, hogy amint a negyedik elemistából, az elemi urából, elsőgimnazistává avanzsálásakor legutolsó kis „mendur" lesz, hogy amint a maturandus nyolcad istából maturussza avanzsálásakor legutolsó .kis „gólya" lesz, úgy az egyetemisták ledoktorált fejeiből is az igazi felnőtt közéletbe avanzsálásakor ilyen furcsa, de természetes ledegradálással közéleti novicius válik, akinek megint mindent elölről kell kezdenie és bosszú az ut odáig, mig itt is vezető poz,i- cót verekedhet ki magának. A losonci kongresszuson már sokan lesznek, diákmozgalmi vezetők, akiknek ezt tudni ok kell és akiknek erről nem szabad eife- ledkezniök, mert a kisdiáik se égetheti föl az elemit, a maturus se a gimnáziumot, a közéleti novicus se a főiskolás szervezkedés alapjait és kereteit: utánnok nem özönvíz, de újabb és újabb generációk jönnek 3 ezeknek már az átadott keretekért és alapokért felelős az előttük járó. Ezekért akkor is felelős, ha ö maga már kinöli, felfelé nőtt és egy újabb fokozattal feljebb, egész más alapokon és más eszközökkel íküzd életideáljaiért. IV. ÉS ha minden fiatal így fog hozzá a losonci tanácskozásokhoz, akkor rheg fogják látni, hogy mik a legsürgősebb leendők. Ezek: az eddig felállított keretek tartalommal megtöltése, a kitűzött programok végrehajtása, a diákszervezkedésnek vérböbb és elevenebb alapokra való reorganizációja és az eddiginél szorosabb kapcsolatok kiépitése a magyar lársdalommal. Mindenki, aki az ifjúsággal foglalkozott, tudja, hogy szivvel-1 élekkel az ifjúsággal tartok és minden szere tetemmel velük vagyok, még a tévedések és. mellékfogások óráiban is minden kritikai hangot csak a szeretet és várakozás vélt tó belőlem. De mikor komolyan érzem a felfrissülés, a megvalósítás, az uj alapok lerakásának szükséges munkáját, nem hallgathatom el, hogy épp ezen a téren mostanában hiányérzeteim is vannak: minden dicsérendő sajátságaik ellenére is megvalósítás és keresztülvitel terén az ifjúság nem vált be minden Ígéretet és nem felel meg minden várakozásnak. Tessék megkeresni az okokat és ha megvannak, tessék azok figyelembe vételével a javulás és javítás útját megtalálni. A diákság egyesületei, egy-két alakulatot nem tekintve — ahol egyesületi élet és munka fegyelem van — nem állanak hivatásuk magaslatán. Nem a vezetőségben látom a hibát: a szervezkedés alapja és mai formái nem tökéletesek. A regős-mozgalom, a szemináriumok, a diák ka taszter csupa olyan koncepció, amelyek nemcsak az ifjúság, de a* egész magyar társadalom elismerésére méltók — elgondolásunkba® —, a gyakorlatba® alig néhány percentben, vagy egyben sem, váltják be a bennük rejlő kornóly lendítőerőt és ígéretet. Igaz,'hogy mindenütt hiányzik a nervus rérum, — a pénz, pénz, pénz: de a fiatalságnak — szerintem — nem elég app ellátni a felnőtt társadalomra, mert akkor még nem szárnyalta túl az előtte élő generációk képességeit: tessék megkeresni azokat az utakat, amelyek e téren a javulás, a kooperáció és kölcsönös segítség felé vezetnek és ha nem is mindenre, de több mindenre, igenis hiszem, javulást hozhatnak. És ha Mohamed nem megy a hegyhez...? A magyar társadalom és a magyar ifjúság nem szemben álló fogalmak, sőt, inkább egymás kiegészítői, mégha kronológilkua sorrendbe® is. Abban a nyugodt atmoszférában, mely a mostani diákkongresszust megelőzi és amely egy sima, higgadt lefolyású kongresszust igér, megvan a tehetőség arra, hogy a magyar ifjúság a diákmunka terén uj életkorszakot vezessen be és a realitásokkal és a megvalósításokkal többet foglalkozzék. V. Ez a lehetőség és a kongresszus keretében megtartandó eszmei ankét az a kél körülmény, melyek felkeltik az érdeklődést a losonci tanácskozások iránt, ahol Kármán József sírjához is elzarándokol az ifjúság. Jól teszi. Kármán József, a buszonkétéves korban elpusztult, zseniális szivember, az , auf- klárista" reformer, az idegen főiskolákon nevelt magyar újító, Martinovics hű társa, aki a maga alig méltányolt törekvéseivel még Széchényit is megelőzte és inspirálta, nem volt közönséges lélek és nem rossz példa a mi mostani fiatalságunknak. A haladás, a felvilágosodás nemzetek fölött átsuhanó forrongó áradatában nevelkedett és mindennek volt mondható, csak nem konzervatívnek, mikor az egész magyar világ ultrakonzervatív irányba evezett. Szelleme és az akkori, politikusoknál alacsonyabb származása, sorsa és vérmérséklete más vizekre vitte Őt és társait, mint az akkori főrendi és megyei politikusokat. De ő is, társai is, kivételes nagyságot árultak el, mikor azt hirdették, hogy a .fölvolágositás és a nemzet érdekei nemcsak hogy összeegyeztethetők, de egyik a másiknak'föltétele is. A titkos társaságokban Kár- mánék Martinovics kátéjával az emberjogok kivívásáért kockáztatták fiatal fejüket, ugyanakkor, mikor az Uránia füzeteiben a nemzet „csánosodásáért", a nemzeti „dharakter“-hez. és a „régi tradícióhoz" ragaszkodásért írták lendületes, fölrázó Írásaikat. A kor tele volt nemzeti elnyomással, rendi maradi sággal és az ember jogok forradalmának lázongásával: a három veszélyes hullám közöli Kármán megtalálta az utat a magasba, és az ember és a magyar és az ujitó össz/- hangban fért el még az ő féktelen szivében is, mert tudta, hogy egyik nem zárja ki a másikat, sőt elősegiti. És mig Európa felszabadításán ábrándozott esténként, nappal a kis Pestnek irodalmi és művészeti centrummá alakításán dolgozott Sohédius szalonjában. ■ - Érdekes, bonyolult kor volt az és érdekes, szertelenségében is harmóndkus ember volt Kárán, a losonci papgyenek. Érdekes kor, akárcsak a mai, amelyben a tömegmozgalmak idején szívesen látnék a Kármán Józefek tömegeit. Ezért kértem a kongresszus rendezőit, hogy a losonci temetőben százbarmi női éve porladó magyar iró sirját ne kerül,jók majd el. Mutntis mutandis: élő Kármán Józsefeket szeretnék látni a halolt fölött. Alapítva iSM. I«M«a 38. S JÉ* * mm t KOSICE, ca 19# j Kagy választék. Jüittafaa v 4
