Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)
1930-08-23 / 191. (2412.) szám
Kisteleki ipart vált Pincskalapos história Rég nem hallott krákogás, köhögés hallatszik az előszobában. Mintha valaki köszönne is, meg ugyanakkor a Csórj kutyával barátkoznék is, merthogy a kutya hangosan csaholja körül az idegent és sehogysem akarja megismerni Ki kell már nézni, vájjon ki köhög olyan ismerősen, hát, uramfia Kisteleki áll az ajtóban, a favágócigányunk Kalapja illedelmesen, féloldalt lóg a fején, bajsza csak olyan csimbókos, mint megismerkedésünk esztendejében, szavajárása éppoly palóc samatu, mint a zellerjei parasztoké s aki nem tudja a bizonyost, hogy Kisteleki cigánykunyhóban származott a keserű világra, az vajmi nehezen hinné el, hogy Kisteleki nem a magyar nép ősi fiaiból való, úgy áthasonult. Illően kiörvendezzük, magunkat, nocsak, szivarvéget először is házunk vendégének, dagasztja is már c végeket lélpofával Kisteleki, míg a másik íálábrázat beszédre módosul. — Egy kis korántámadt, érvényes dinnyét hoztam vóna... — rakja le hóna alul Kisteleki az ajándékot, és hozzáteszi szerényen: — magam esőszködése. Ami úgy értendő, hogy csőszi munkálkodása fejében kapia, mert sok foglalatossága között a j csőszi méltóság nem utolsó, — Azzal, hogy leül a lépcsőre s a kapott szalon ; nát vagdossa apróra, a bőrt, barátság zálogául i Csórinak dobván, odaszól mellesleg: — Most ültem le három napot, azér vagyok itt! Olyan nyugodtan, rezdülés nélkül mondja azt, mintha valaki így szólna: „elszívtam egy ciga- re!tát“. A hír bennünket rendit meg: — Szentisten, Kisteleki, mit csinált? Kisteleki nyelvével balszélre tolja a bagót, jobbszélre a szalonnát s kipöfögi a kettő között: — Szegény ember dolga, megkérném szépen, még a tavalyi feledi vásáron adták! Atteremtésit! Ez az utóbbi kiíakadás arra vonatkozott, hogy a nagy vallomás alatt a bagót nyelte le szalonna helyett. Evégböl várunk mindhárman, értendő közénk Csőri kutya is, aki a szalonnabört vigyázza, azután Kisteleki, elrendezvén a harapni valókat, folytatja: Tavaly vót pedig, ki gondolta vóna, hogy egy évre rá Ítélnek el érte! Nagy, fehér szemgolyói rámmerednek $ fontoskodva suttogja, nem kevés büszkeséggel azonban: — Iparengedélyér! — Micsoda ipart űzött maga a feledi vásáron? — Csizmát vasaltam, kérem alásan. Van egy kis üllőcském, egy kis fujtatócskám, a patkócskát is magam csinálom, oszt igy vásárkor a csizmadiák; sátra megé ülök. Nem sok kereset, megkérnem alásan, dehát öreg embernek ez is jó, ki hina már ilyen vénséget kapálni, kaszálni, izzadós munkába. Sóhajt nagyokat s maga elé tűnődik. — Hát aztán, — folytatja, — jött a csendőr, hogy van-e iparengedély? Sose vót, megkérném szépen, sose Is hallottam rula. Hát, hogy az baj. Ipart kell váltani. Ehhe a pár szöghő? Hogy ehhe! Oszténg felírja a nevemet. Négy fiam vót katona, énmagam meg Albániába, Oroszországba vótam, a népfelkelésnél. Erre azonba nem vót kiváncsi, csak a tiltott ipart irta fel. Elhallgatott. Sokáig. Sóhajt. — így húzza az ág a szegénységet, kérem. — Jött az írás, bíróhoz, jegyzőhöz a végin rendelte, hogy fizessek! Mibeől? Harminc koronát! öt vásáron nem keresek annyit. Hát aztán leültem. Napja tiz koronát ért, összesen három nap és három estve. Leültem, becsületvei. Hát ez bizony igen szomorú történet. Sokáig elmélkedünk fölötte. Kisteleki ül a lépcsőn s a kutyára néz. Csóri ül vele szemben és figyelmesen szemléli a cigányt, csak a füle lapátol, hegyező- dik néha. Ismerkednek, barátkoznak. — Hát most mi lesz? — kérdem. Kisteleki valahol a szájpadlása fölött, a torka vékonyából olyan tűnődő, fennen csikorgó hangot bocsát ki, ami éppen úgy hangzik, mint egy elnyújtott ajtónyikorgás. így fisztulázik ő, ha nagyon megrenditőt kíván mondani: — Kiváltom hát az ipart, megkérném alásan. De nem lehet azt a hangot lekótázni, amivel ezt az újságot Kisteleki kiséri. Csóri is ijedten hegyezi a fülét. — Honnan veszi a tenger pénzt hozzá? Büszkén csomózza a bajuszát. — Kell talán ahoz nyóevan korona is! Meg bélyegre vagy hét. Bizony, temérdek péz! De majd előkerül, — teszi hozzá megnyugotva, — előkerül. A négy fiam tizével az negyvenöt. — Csak negyven! — Negyvenöt. Mer tartozik az egyik öttel. Magamnak is van hisz. Az már ... az már ... — Hatvanöt. — No, tetszik látni! Alig kell már húsz-harminc, dinyét őrzök érte, kosarat fonok, kukoricát tépek, csizmát vasalok ... — De akkor megint lefogják Időközben ... S most rámnéz. Megdöbbenve, méltatlankodó képpel, hitetlenül: — Engem? Hogy engem, kérném szépen!? Hát az csendőr legyen! — Hisz tavaly is megtörtént... S most jön a tromf. Diadallal csikorogja: — De akkor nem vottam iparos! Most pedig már iparos leszek! Feláll. Kihúzza magát, csendes önérzettel: — Iparos, megkérném szépen. Iparos. Engedélyes iparos. Most egy kicsit meggörnyed alázatosan, hfim- mög kettőt s rászánja magát: — Azér Í6 jöttem. Hogy, ha ^ég megróna az a Berlin, augusztus 22. (A P. M. H. berlini munkatársától.) A német autóiparban újabb mozgolódás észlelhető, Néhány hónappal ezelőtt, mint annakidején beszámoltunk, erőteljes akció indult a német autógyártás koncentrációjának érdekében. A német nagybankok, melyek jelentős érdekeltséggel bírnak az autóipar-részvénytársaságokban is, elérkezettnek látták az időt a túlságosan heves belföldi konkurrencia megszüntetésére és azt hitték, egy jól kiépített hazai fronttal sikeresebben tudnak el- leníallni az egyre erősebb amerikai inváziónak. A tárgyalások meghiúsultak, a speciális érdekek erősbbeknek bizonyultak, mint a gazdasági szükségszerűség. Azóta a helyzet még csak rosszabbodott. Opel tudvalevőleg teljesen amerikai befolyás alá került, amerikai módszerek szerint épiti át üzemét, uj olcsó típusokon dolgoznak a Németországba átküldött amerikai konstruktőrök, Ford oberanwnergaui útját egybefüzi egy kis üzleti kirándulással é« ez az üzleti kirándulás nem Jog kevesebbet eredményezni, mint egy nagy nyugatnémetországi Ford-gyár üzembehelyezését. Ha már ez-ek a tények is súlyosan érintik a német ipart, még jobban fenyegetik exiszten- ciájában az egész Németországra súlyosodé gazdasági kalamitások. A statisztika, mely már 1929-re is stagnációt mutatott, 1930-ra egyenesen döbbenetes adatokat tartalmaz. Az autóipar organizmusa megköveteli az állandó fejlődést, a piac folytonos szélesítését, a produkció fokozását. Ezzel szemben a fejlődés nemcsak megállt, hanem 1930 első felében 13 százalékkal kevesebb gépkocsit tudtak elhelyezni, mint 1929 első hat hónapjában. A teherautóknál még rosszabb a helyzet és itt látszik meg legjobban a német gazdasági élet leromlása: 1930 januárjától 1930 júniusáig 40 százalékkal kevesebb autó fogyott el, mint egy esztendővel ezelőtt. A július, bár nem tartozik bele ebbe a statisztikába, az autóipar fontos hónapja, miután az autóvásárlás tervével foglalkozók a nyári utazás időszakát választják tervük megvalósítására. A kép zelh esetlenül mostoha időjárás számos Egy exaltált olvasó megtámadta s inzul- tálta egyik kávéházban azt az írót, kinek folytatásos regényét közli egyik napilap. Eseményekben szegény irodalmi életünknek egyik le nem becsülhető epizódja ez. Az olvasóról a magyar iró általában csak annyit tud, hogy nincs. Annál kellemesebb meglepetés számára, ha ilyen kézzelfogható formában jelentkezik, s nemcsak, hogy van, hanem pofoz is. Minden nagyvárosban másképpen fejezi ki az olvasóközönség érdeklődését az irók iránt, Berlinben megtöltik a koncerttermeket, ha egy iró felolvas, Páris- ban elkapkodják százezer példányiban a híres iró uj könyvét, a pesti publikum szegény s úgy ad kifejezést irodalmi érdeklődésének, ahogy tud. Tévednek azok, akik ezt a napihirt, egy írónak olvasója által történt iuzultálasát, nem hajlandók irodalmi jelenségnek tekinteni, s visszautalják az ideggyógyászat tüneménykörébe. Az epizód irodalmi szférában zajlott le, a kávéházban. S motívumai merőben és pusztán irodalmiak: az iró, akit in- zultáltak, regényében rossz véget készített elő hősnőjének, s az olvasó, aki már folytatásról folytatásra gyanakvással és elsötétült bizalmatlansággal kísérte a számára oly rotavalyi keménykalap. A pincekalap. Amit tavaly tetszett igérnyi. Kellene a zip árhoz. Hogy, ha már megkopott tavaly óta, nekem éppen jó vóna ... Ruha teszi az embert, kérem alásan... Nosza, a keménykalapért! Padláson, kamraflók- ban, öreg ládában, hol is van? Már hozza Zsuzsi, szép, kerek kalap, kicsit poros, kicsit fakult, de Kisteleki rögtön a fejére húzza. Két kézzel huzigálja a karimáját, újból leveszi, felteszi, hümmög, végre kislkkantja: — Éppen megfelelő. Iparos-kalap. Csak ez kellett! Az ablakhoz megy. Tükrözi magát. Szörnyen megelégedett. — Most már iparos vagyok, csak engedély kell hozzá. Balujjával benyúl a szájába s széles Ívben csapja kJ a bagómaradékot. Kicsit szemtelenül a pillantásával, szól még: Megkérném szépen, vóna-e még valahol egy egyiptomi cigaréta? Sionbathy Viktor. más iparágon kívül az autóiparral is nyomasztóan éreztette hatását. A nagy várakozást, nagy csalódás követie: a július még szomorúbb eredménnyel járult, mint az előző hónapok. A német autóipar rentabilitása már eddig i? fölötte kétségesnek bizonyult. A nagy autógyárak közül 1929-ben egyetlenegy sem jutott abba a helyzetbe, hogy részTényeseinek osztalékot fizethessen. 1930-ban az eddigiek alapján még kevésbé lehet gondolni erre. Ha mindez átmeneti jelenség volna, talán napirendre lehetne térni fölötte, de az eddigi konstelláció nem nyújt módot optimista megítélésre. Változást csak az autótermelés teljes reorganizációja hozhat. A nagy koncentráció nem történhet meg. A két vezető nagybank, a Da- natbank és >a Deutsche Discontogesellschaft túlságosan erős konkurrenciában áll egymással ahhoz, hogy egyik irányban közös nevezőre hozza érdekeit. Megpróbálkoztak egy kisebb tömörítéssel, mely a négy autógyárat, a Daimler-Benzt, a B. M. W.-t, az Adlert és a Horchot vonta volna munkaközösségbe. Ez is lehetetlennek bizonyult. Az autóipari konstelláció a típusok egységesítését követeli és ennek technikai előfeltételei egyelőre még hiányoznak. Valaminek mégis kell történnie. A jelek szerint egy nagy autóipari tröszt helyett két autótröszt körvonalai bontakoznak ki. A két vezető bankcsoport külön-külön fogja az érdekkörébe tartozó autógyárak koncentrációját megvalósítani. A D. D. Bank a Daimler- Benz és a B. M. W. között tervez szoros együttműködést, míg a Darmstádter National- bank az Adlert, N. A. G.-t és Büssinget készül egybefüzni. Persze nagy kérdés, hogy az ilyen részlet- reformokkal meg lehet-e állítani a hanyatlási processzust. Miniden valószínűség szerint nem, A két konoern csak előmunkálatot jelenthet a nagy fúzió számára. A német autóipart, ha meg akarja őrizni létjogosultságét, teljesen újjá kell szervezni. És ennek a nagy reorganizációnak első etappjaként - értékelhető a most készülő fúzió. Ráskay László. kousaenvee hősnő sorsát, aibban a pillanatban, mikor az iró tragikusan kivégezte a hősnőt, nem tehetett egyebet, mint nekiment a kávéháziban az írónak és megverte. Ezek a métier veszélyei. Mikor ezt olvastam, nyugtalanul hazamentem s előkerestem utolsó regényem összes eddig megjelent folytatásait s izgatottan olvasni kezdtem. Ha tökéletlen eszközökkel is, de a klasszikus francia regényírás szabályai szerint igyekezve eljárni, a főszereplőt, a nőt, iparkodtam lehető sokáig elrejteni, engedelmeskedve a törvénynek, mely előírja, hogy a gondos regényíró főalakjait nem mutatja be mindjárt a történet elején, sejteni engedi őket, s csakis miután átitatta jele nvalóságuk, nélkülözhetetlenségük fictSójával a regényt, vonul fel velük, s „nézi s hallgatja őket“. (Gide ezt igy mondja: „A rossz regényirő beszélteti és cselekedteti alakjait, — a jó regényíró nézi s hallgatja őket.“) Olvastam a folytatásokat, amint beszélnek s cselekednek, s köziben a fejeim vakartam. Nekem a nő, akit iparkodtam alaposan elrejteni, hogy, ha nem is váratlanul, de annál plasztikusaihban lépjen a végszóra elő, s a regény minden apró és rejtett reflektora egyszerre csak őt világítsa meg, — szóval nekem a nő már kezdettől nem volt rokonszenves, én nem is szeretem ezt a fajta szőke nőt, akik szinte fehérszőkék, s modorát se szerettem, hideg francia utálatát mindennel szemben, ami idegen, előítéleteit, zárkózottságát, s a mód, ahogy elbánik a Púval, már kezdettől felháborított. Nem szóltam semmit, nekem is megvannak a magam fegyverei, reábiztam, hogy beszéljen és cselekedjen, amit akar, a végén aztán majd én jutok szóhoz, s akkor lesz hozzá egy-két szavam, melyeket neim fog megköszönni. Nem mondom, csinos nő, s akadtak pillanatok, úgy az ötvenedik folytatás körül, melyet még kefelevonatban olvastam csak, mikor tetszett ie, például éjszaka lenn Tregastel- ben, a tenger mellett, — de amit aztán később olvastam róla, az dühbe hozott. Semmi jót nem kívántam ennek a nőnek. Ezért nagyon kínosan lepne meg — s el tudom képzelni sors- és pályatársam meglepetését is — ha egy ur a kávéházban hozzámlépne, s hivatkozással regényem ötven- harmadik folytatására, éles kritikát nyilvánítana és megpofozna. Kellemetlenül lennék meglepve —- bár ugyan, amilyen kis kreatúrák vagyunk valamennyien, azt sem tartom lehetet le anek, hogy vegyes érzelmekkel fogadnám a pofont — ' valószinüleg példátlanul durva inzultusnak tartanám, s ugyanakkor egy kissé ügyefogyott bóknak ic, — mer1 szeretném én azt az irót látni, aki felháborodik ha müve oly mély hatást gyakorol az olvasóra, hogy tet!legességre ragadja. Valószinüleg erőteljesen vi&szapofoznám a támadót, * közben szerényen mosolyognék, olyasféle arcki fejesé seel, hogy hát igen. szó se róla, igazán nagyon kedves. Kissé túloz ugyan, mondanám pofozás közben neki, igazán zavarba hoz, nem, eny- nyire talán meg se érdemiem szives érdeklődését, mindenesetre nagyon, nagyon köszönöm. Magyar iró számára a szó valóságos értelmében felvillanyozó hatással lehet az ilyen élmény. Állandóan fecsegünk itt a közönség közönyéről, s ime, mutassák nekem azt a külföldi irodalmat, mely az irodalomnak az olvasóra gyakorolt hasonló kölcsönhatását tudná felmutatni. Bovaryné a maga idejében felizgatta a lelkeket, de Flauber-t mégsem pofozták meg Rouenben. Igaz, hogy nem is járt kávéházba. Minden mesterségnek vannak rizikó5 Az Írást, eltekintve az ilyen balesetektől, különben is életveszélyes mesterségnek tartom, veszedelmesebbnek, mint a kazánfü- tést, gy Okosabbnak és ártalmasabbnak, mint a kőtörést, s fárasztóbbnak és elhasz- nálóbbnak, mint a szénbányászást. Életveszélyes mesterségnek tartom, s a négy fal, melyek között ez a tevékenység lezajlik, veszedelmesebb egy chémiai laboratóriumnál, ismeretlen, 'káros és robbanó anyaggal van telítve minden üres papírlap, mely elé leül az iró, s ember legyein a karosszékében, ha úrrá tud lenni az ismeretlen elemek fölött. A közönségre ez nem tartozik. A közönségre o&ak a műélvezet tartozik, s végső fokon a kritika, mely ellen állítólag nincsen apelláta. Annál kevésbé, mert az irók általában nem nagyon erős emberek, keveset sportolnak, ritkán boxolnak, & eltekintve rokon- ssemves kivételektől, csak nagyon kevés iró a modellje egy borbajnoknak. Az iró, áltálában, egyedül ül a szobájában és ir, — akadnak ugyan kivételek, kiket soha nem látott még senki irni, s úgynevezett lusta emberek, akik egy életen át csak heve résznek és oeavaTOgnak, soha Íróasztalnál nem látná őket, s mikor meghalnak, kiderül, hogy csendben és észrevétlenül húsz könyvet Írtak egy életen át össze, s ilyenkor mindenki meglepődik, a családtagok és a kritikusok ie. Ezek a lusta irók. A szorgalmas iró ott ül asztalánál és amikor csak teheti, ir, — s azt hiszi, hogy ezzel már el is végezte dolgát a földön, a többi nem tartozik reá. Sors- és pályatársunk esete, kit merőben irodalmi okokból és irodalmi szférában, egy kávéházban, inzultált egy olvasója, kivételes példája az irói felelősségnek, mely nem szűnik meg a négy fal között, — az élet kiterjeszti érzékeny és mohó érdeklődését arra a területre is, melyet általában „képzelt vi!ág“nnak neveznek, s nagyon jól meg tudom érteni, hogy egy érzékeny ember érezhet olyan aktív szimpátiákat egy negényhősnő iránt, akit brutalitás ér, mint egy vadigegen járókelő iránt, aki az uccán összeütközésbe kerül a világrenddel. A regén yhős nőről mégis tud valamit, mert már ötven folytatás óta ismeri, de a vadidegen járókelőről nem tud semmit. Mennyivel intenzivebben él számára a költött alak, mint a valóságos? Nem ismerem-e jobban Bovaryné életéi, mint az ügyvédnél a harmadik emeletről? Elfolyó határ az élet és az irodalom határa, — s ez a különös lovagiasság, mellyel egy olvasó egy pofon erejéig segítségéire siet szorongatott helyzetében egy költött személynek, csakugyan groteszkebb, mint a kétségbeesés, mely a® élet tragédiáinál a láthatatlan Sorsot imzultáló szavakat adja a teremtmény szájába? „Az élet utánozza a művészetet“ — s ebben a zűrzavarban már a® sem lepne meg, ha Mr. Bloom az „Uilysses“-ből egy napon elküldené hozzám segédeit, meri egy társaságban kedvezőtlenül nyilatkoztam róla. Korunk művészete, irodalma és tudománya telítve metafizikai nyugtalanságokkal, — nem lenne semmi csodálatos benne, ha az inzultált iró nyílttéri felhívásban közölné közönségével, hógy nagykorú regényalakjaiért a továbbiakban semmiféle felelősséget nem vállai A német autóipar halálküzdelmet viv Megöli a széthúzás és az amerikai konkurencia Csökken a produkció - Koncentráció és trösztösödés minden vonalon 1980 augusztus 23, szombat 4 RIZIKÓ Irta: MÁRAI SÁNDOR
