Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)
1930-08-15 / 185. (2406.) szám
4 1980 aagímztuB 15, péntek. A budöirból lép ki s Vörösmartynak abból a versszakából, mely igy szólítja meg: Fürtidben tejigervészes éj Szemekkel, ni int a csillag tűz, Hol annyi gőg és annyi kéj. Ki vagy te már vány keblű szűz? s bejön a nyári korcsma kertjébe. A zene elhallgat. Látomásszerűen lépdel végig az asztalok között, letelepszik az egyik lugasba és lecsót rendel. Egy méter hetvenhat magas lehet, kalappal és cipősarokkal, s egészen frissen érkezik a fentemlitett szakból, fürtiben még ott a térge-rvészes éj és márványkeblén rózsa pillog, meglehetős távolságban a gerincvonaltól, mint az énekesnőknek. Biztos, hogy énekelni is szokott, szalon bar, a ház barátainak, a zongorára dőlve, kanjain hosz- szu fekete glacé-kesziyükkel, mint Yvette Gniilbert, hajában és márványkeble fölött rózsával, mely pi'heg. Márványkeblét négy- szögletes kivágás árulja el, fürtöt a széles, oagykariniáju rózsaszín kalap csak sejtem engedi. Szeniöldjei mintha összenőttek volna, de ez csak emeli az arc méltóságát s a szemek fényét, melyek csillagiüzzel ragyognak. A gavallér, aki fehér kamásnit hord ezen a nyári estén és szürke keménykalapot, bort tölt neki, melyet főhajtással köszön meg. Nem biccent, hanem főt hajt. Hosszn- szárn kesztyűjét egyik kezéről lassan léhán t ja, a poharat kél ujjal tartja, büv- niosóllyal főt hajt és koccintás közben az ur szemébe néz, csillagtüzzel. Ltuliter csopakit isznak, kristályvizet. Egy adag lecsót esznek, közösben. A lecsót nem eszik, hanem elfogyasztják. Kesztyűs és meztelen kezei között megosztva villát és kanalat, kérdő mosollyal pillant az urra. aJki egész felsőtestével köszönetét int, s tányérját várakozó mozdulattal tartja a delnő elé. Karmin vörös rúzzsal finoman iveit száját pikáns és sejtelmes mosolyra vonja, s mi köziben a lecsós debrecenit reá- kanalazz-a az ur tányérjára, kacéran kérdi: — Zöldpaprikát is akar?,.. S három pontot néz a kérdés után, fél- mosollyal az a$ko®, a kérdés pikantériáját teljesen kiadva, láthatóan mások számára is, mindent felkínálva, mit sem ígérve, s florentinkalapját oly atmoszféra lengi körűi, mint azokat a francia parfőmflaskákat, melyeknek ez a cime: „Talán“. Vagy: „Miért ne? ...“ Amíg fogyasztja a lecsót, nagyon lassú mozdulatokkal — mindig egész karjával mozdul meg, a kéz a legszerényebb mozdulatokra sem elégséges neki — könyökét kelbetimagasságban derékhoz szorítva, kést és villát csak ujjheggyel érintve, nagy szüneteket tart az egyes falatok között, s körülnéz. összenőtt szemöldökét ilyenkor ösz- szenb'vonja, a keményre lakkozott pillák fá radtan s rövidlátóan hunyoritanak. Az u,r méltósággal és lovaglásán, de éhesen eszik. Mikor a delnő elnéz, egy óvatlan pillanatban, gyors oldalpillantással győződve meg, hogy nincs veszély, kenyérdarabot tűz fel a villára s villámgyorsan tunkol egyet a szószban, aztán teleszájjal, ártatlan tekintettel néz maga elé. A zene a pesszimista dalt játsza, melyben a költő látnoki szavakat intéz kedveséhez, hogy ő is meg fogja csalni. A delnő, annyi gőg és annyi kéj birtokosa, végzett a lecsó val, ál lát kesztyűs keze mutató = közép ujjá- ■val támasztja fel, könnyedén, kesztyűdén kezével a lorgnonl emeli s végigtekint a kerten. Az ajak bal alsó szögletében viseli a szépségtapaszt. Gondolatnak se udvarias, de igy a szomszéd asztaltól ki tehet számítani, milyen idős? Egy Maupassa nt-regényben született, melyet a Józsefvárosban olvastak, tavasszal omnibusszal járt át Budára, Szacsvayt várta a kiskapunál, vőlegénye a világháborúban gyomor rontást ka pott és nem szabad tisztán innia a bort, a szalonban szívargyürükből kirakott paraván áll a pálmák előtt s az aranyhalaknak személyesen ad enni. ő a fin de siécle. Egy pillanatig nem jött kísértésbe, hogy levágassa a haját, nem jár a strandra, a tánctanulást abbahagyta a bostonnál. Este tizenegy óra van. A kertben flappe- rek ülnek fiukkal, Sztálin most áll fel Moszkvában asztalától és egy gyűlésre megy, Hoover most fekszik le a Fehér Ház/ban, az őrien te xprees százkilométerrel vágtat át Kelen földön, a londoni estijárat most száll földre Le Bourgetban, a rádió varsói kabaréelőadást közvetít lengyel nyelven, autók zuhannak le szerpentineken, a Brémáén bárjában táncolnak, Hindeoburg hálóingtben ül ágya szélén és sodabiearbonát vesz be ő ül és néz. Megvan az a képessége, hogy környezetét rövid idő alatt magához stilizálja. A vadszőllő feje fölött, melynek előbb még semmi baja nem volt, e pillanatban ügy borul feléje, éppen olyan divatjamúltam és századvégienr lugasszerüen, apró piros futó virágokkal, és mintha két lépéssel arrébb szökőkút csörögne, pedig csak a viz vezetéki csap folyik. Kék, sárga és piros üveggömbök nőnek körülötte a növények közül. Faun nymphát rabol. Slepje úgy pihen topánkéi körül a földön, mint selyem öleb. Diadalmasan ül, bebalzsamozva egy stílusba, időtlenül. Arca nem púderes, hanem rizsporos. Néha felkacag, halkan, gyöngyöSan-Franrisko, augusztus 14. C. N- Olsen tengerészkapitány, egy vén tengeri farkas Ausztráliából San-Franciskóba menet felfedezett a Csendes Óceánon egy eddig teljesein ismeretlen, jelentéktelen üli kicsiny szigetet, amelyet: feltűnően szép emberek laknak. A kapitány, aki ezen utján a Golden Eagle nevű kis gőzöst vezette, a szigetel nagyobb korall képződménynek Írja le, amelyet nem rajzoltak bele a térképekbe s mintegy száz tengeri mérföldre fekszik a hajózási útvonaltól. A kapitány ..csupán" azért tért le a rendes útvonalról, hogy valahol ki.egyen a szárazra öt fehér kalandort, akik inkább gonosztevők voltak, mint. kalandorok s akiket elővigyázatlan módon Sydneyben szedett föl fedélzetére. I-gy bukkant rá az ismeretlen szigetre, amelyet mindjárt el is keresztelt s a Tarasa névvel ajándékozta meg. A szigetet több mér- földnyi körzetben fövényéé part veszi körül, ezért a hajó legénységének csónakokba kellett szállnia s azután is még mintegy kétszáz métert gyalogoltak az iszapban gázolva. Amikor partot értek, legnagyobb meglepetésükre megállapították, hogy a szigeten élő lények vannak. Hamarosan meg is pillantották a sziget lakóit, egy gyönyörű, pompáé emberfajtát, amely zőn. Az ur aggodalmas, sóvár árocal súg neki valamit. Meghallgatja az ajánlatot, fejét hátrahajtja, aztán kissé oldalt, nyelve hegyével alig láthatóan megnedvesiti ajka peremét, egy pillanatra be is harapja alsó ajkát, a lorgnonnal könnyedén és kacéran az ur készére üt, összehúzott pillákkal mereng maga elé, keble piheg, izgalomban sóhajt, s aztán egy kis, negédes, beleegyező, lassú és kéjes válliráuditás kíséretében mondja: — Hát jó, barátom. Legyen, ahogy akarja. Egymás szemébe néznek. Az ur megkönnyebbülten, sóváran mosolyog s tapsol a pincérnek, megrendeli a körözöttet, de hagymával, sok hagymával. S kéjesen dörzsöli a kezét. S megeszik a körözöttet, felülinek egy villamosra az Erzsétbet-tódon, s hazamennek egy kölcsön könyvtár valamelyik kötetébe. a malájinak és a polinéziainak a keresztezése. A férfiak hatalmas, izmos termetnek, az asz- szonyok magasak és karosnak. Kizárólag halászatból és kókuszdiókból élnek, mert a sziklás talajon egyéb nem nő a kókuszon kívül. Édesvizük kevés van s ezt kókusztejjel pótolják. Több mint négyezer ember lakik a kis szigeten, amely mindössze huszonhárom mérföld hosszú s egy métáid széles. A sziget igen alacsonyan fekszik a tenger szilié fölött s dagály esetén fele része viz alá kerül. A bennszülöttek módfeiilett megdöbbentek, amikor megpillantották a fehér embereket, — először kerültek ugyanis össze a fehér fajtával. Azután azonban közlékenyebbekké váltak, amikor rájöttek arra, hogy az idegenek nem törnek életükre. A csónakok éppen akkor értek partot, amikor a lakosság ebédnél ült. A bennszülöttek körben ültek családonként egy-egy nagy fólkagyló előtt s fakanalakkal merítették abból a halakat és kókusz- diókaf. Mikor befejezték étkezésükért, zenével és tánccal tisztelték meg az idegen hajósokat. A legénység több órát töltött a szigeten, aztán ajándékok hátrahagyása után búcsúit vett a „szép emberek szigeté'‘-tőd s tovahajózott. Ismeretlent szép emberfajta rejtett szigetét fedezték let a Csendes Óceánon Egy kis kora!Iszigeten négyezer gyönyörű, pompás ember ét Asszonyt ész Irta: Ethey Gyula A vágujhelyi vörösbornak európai Ilire va- !a egykoron. Gyönyörű szine és pompás zamatja mellett mindenki elfeledt e egyet len rossz tulajdonságát, hogy bőséges étevezeie guta- ütéssel küldi másvilágra a nemes nedű híveit. Így járt Svasovszky Alajos szabómester is, bár oly egészséges volt, mint a makk. Pirosodó orra sok éven át élvezte a pompás illatot, mig végre a napi adag második itcéjénél nagyot csukloti, hanyattesett és meg sem moccant többet. Rémülten odarohanó felesége, a szorgos Karolina már elkésve csapta a földhöz az elárvult fiaskót, leánya Klára lélekszakad- va rohant a felcserért. Az orvosi tudomány jeles mestere busán mondta ki a szomorú valót: Isten nyugosztalja szegény Alajos bátyánkat, vége van, meghalt! Temetésére kivonultak az összes céhek és mikor koporsójára dübörögve hullottak a hantok, a túl világi boldogságért nem lelkesülő cimborái rászóltak a sírásókra. Várjatok legények! úgy rémlik, mintha Alajos mester belülről döngetné a koporsót ... De bizony hiába csendesült el a zaj, nem hallatszott alulról már semmi nesz. Alajos mestert véglegesen befödte az anyaföld. Kár volt érte. Ilyen szabó nem vala héthatáron, mint ő kegyelme. Szorgalmas munkás ember és ami fő nem drága. Nemzetes Szalánczy András uram még azonmód ott a temetésen előhúzta a számlát, hogy láthassa az utókor, milyen olcsón szabott, neki fényes dolmányt, melyet II. Rákóczi Ferenc urunk is megdicsért, mikor udvarlására összesereg- lett 9 vidék előkelősége Csejthe várában. A gyászoló közönség szétoszlott, a búsuló özvegy vizsgálódva húzta ki odahaza a pénzes ládafiát. Klára leányzó, kit egy csöppet sem áldott meg szépséggel a teremtő, — miért csak Csúnya Klára néven ismerte a i város — elcsuklő hangon siránkozott . . . — Édesanyám, mi lesz velünk, mi lesz velünk . . . Karolina asszony erélyes hangon adta meg a feleletet: — Még az volna szép dolog, ha öreg fa mellé is karót kellene verni. Megélünk mi holtig a magunk emberségéből. Ha férfi volnál akkor talán érteném, hogy kétségbeesel. Az olyan baj uszos ember hamarosan fej belövi magát, ha rá borul a sorscsapás árnyéka; itt hagyja az asszonyt öt-hat vagy tíz gyerekkel. Az árván maradt nő pedig megoldja azt, amitől a férj uram megszaladt, mert fecske módjára szorgoskodva embernyi-embert nevel a gyá m o 1 la lan gye rekse regből. Csúnya Klára vigasztalódva törülte le köny- nyeit, jóllehet Karolina asszony önmagában mégis csak úgy gondolta, hogy nem ártana egy fazék arany a háznál. A házasuló férfinép haszonleső fajzat, a szép lánynál is a hozományt keresi, csúnyát pedig csak alapos ráfizetéssel választ, életelársául. A város utolsó sarkán lakott Mihala szabómester, aki görbelábu, kancsal, kissé púpos, szóval csak egy fokkal szebb az ördögnél. Férfiembernek ez éppen elég. Nagyobb baj, hogy a munka nem komája s ha felhörpint a garatra, maga is büszkén hirdeti, hogy nincsen egy porcikája, mely a munkát kívánná. Ha a munka nemesit, akkor belőle sohasem lesz nemes ember. Úgy rebesgetik, hogy a szomszéd kovácsmesterrel éjnek idején arany- csináláson töri a fejét. Mivel a városnak van egy Csúnya Klárája, őt viszont Szép Jancsinak keresztelték el a rossz nyelvek. Sulko- vic-h Márton városbiró annyira ment tervez- getéseiben, hogy feleségül ajánlotta neki az árva Klárát. Szép Jancsi megvető kézmozdulattal vágta agyon a dolgot: — Süsd meg a Klárádat, csúnya mint az éjszaka, pénze nincsen, kell a kutyának! Valaha a teniplomo' jobban ismerte belülről a szorgoskodó ember, mint ma. Kvakov- szky Karolina asszony mindennap pontosan megjelent a reggel hét órai misén. így kérte az ég áldását akikor is, midőn kályhatapasatás- ra szükséges agyagfejtésre indult nagy buzgalommal. A város végén ásüozik az elhagyott családi pince, melynek boltívei alatt még nemrégen ho! farkaskacagányos kuruc, hol meg mogorva vasasnémet állott az istrázsán. Egymást kergették a daliás idők legényei, kik innen néztek a lefelé nyúló rónaságra, vizsgáló szemmel kutatván, honnan jön az ellenség? Bort régen látott az omladozó lyuk boltive, melyet mindjobban rongálni kezdett az agyagot bányászó emberek éles ásója. Karolina asszony a régi nyomon vágta a kapát a sárguló földbe, hot nagyot koppanva csoirbulit ki a szerszám valami kemény akadályon. Félrehúzta a visszahalló rögöt, hát uramfia, sárga aranyaik mosolyognak reá valami repedezett fazékból. Összerezzenve néz körül, nincsen-e a közelben árulkodó lélek? Teljes a csend a tájon, csak egy megzavart denevér röpül ki éjjeli rejtekéből, melynek hasonmása az agyagfalra rajzolva vigyorog a félhomályban. Bizonyosan ezze! jelölte meg a pénz gazdája a fazék nyugvó tanyáját. Dobogó szívvel olvassa össze a kincset, pontosan 211 darab, mindegyik Leopoldus császár őfelsége domboruló arcképét viseli. A szerencse tehát beköszöntött a házhoz és ki tudja miképpen, de hitre ment a városban, hogy Kvasovszkyék ládája fenekén garmadában hever az aranypénz. Klára kisasz- asszóny ábrázatát egyszerié sokkal szebbnek látták a gavallérok, házias erényeit pedig páratlannak minősítették. így történt, hogy a kérők egymásnak adták a kilincset, a versengők közül csodák-csodájára a leglustább és legcsunyább Mihala János ragadta el a győzelem pálmáját. A két dísztelen emberből egy pár lett, mikor az esküvő után kiléptek a templomból, a kikosarazoüak röhögve mondogatták: —* Csak a pénzéért vette el a kancsal János a ragyás Klárát . . . Karolina asszony legott előhúzta az anyósi kormánypálcát, melynek bűvös hivatása a Ív '•>:)!.;■; an vi .Mic.;.. reiul's emb-Takké faragása. Másnap délben kiosztotta a levest és szigorú ábrázattal szabta meg a házirendet; fiam! A Jancsivá előlépett János mester nagyot köhintett, mintha azt mondaná, hogy már abból aligha lészen valami. Ámde Karolina asszony tovább fűzte a szót. — Dolgozni fogunk, mert dolgoznunk kell! A ládában levő aranyak ugyanis mind hamisak. Megvizsgáltam őket reszelővei, csupa réz vagyon bennüli. Bizonyosan az átkozott kovács gyártotta, kit nemrég ütött meg a kiapadón vallatás közben a guta. Jó lesz tehát, ha ezeket a hamis sárgacsikókal a Vágba lörty- tyinted, mert még bajba keveredhetünk. János mester piros lett, mint a frissen főzött rák. Vala oka az elpirulásra, mert jó barátságban élt a gyanúsított kováccsal, bár' az illető csak saját számlájára dolgozóit, de ki fogja ezt úgy egyszerűen elhinni? Azután meg kinevetik a pénz nélküli csúnya feeség- ért. Ebéd után tágra nyílt szemmel vizsgálta a pénzeket s amint megreszelte, valóban elő- osillant a réz. Mivel pedig császár ábrázatját nem tanácsos hamis fizetÉ eszközökre veretni, máris hóna alá csapta a tágtorku zacskót és elindult az áiaranyakkal, hogy örök titokként a Vág vizére bízza szomorú csalódását. Útközben találkozott a város érdemes birájá- val, aki a gondos magistrátus két tagja kíséretében Beczkó várába indult valami ügyesbajos dologban. János mester velük szállott fel a Vagon közlekedő kompra, ahol megszállóit la öt a szónoki képesség és beszélni kezdett. — Folyton azt hallom — úgymond — hogy én csak a pénzéért vettem el drága feleségemet. Nos bál a dolog úgy áll, hogy csakugyan kaptáim egy zacskó aranyat, de most tanúságot teszek róla, hogy nekem csak az asszony kell és nem a rágalmakat rám zúdító pénz. Imiből hegyelmetek szeme láttára zuhantok a vízbe 211 darab aranyat! Kétszáztize négyszer csobbant a viztülköir, mig üres lett. a zsák, melyet végül ugyancsak a rohanó habokra bízott Mihala uram. Dolga végeztével diadalmasan nézett végig a tájon. A város bírája először várt egy darabig, hogy ,/ MŰSORON kívül írja : MÁRAí SÁNDOR B E L N Ú v
