Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)

1930-08-02 / 174. (2395.) szám

4

Meg változott ö női divat

Irta: BÁRDOSSY EUGÉNIA

Egyáltalában nem a püspöki körlevelek megrovó intelmei, nemis a teniploinajtók tilos-feliratai bírták rá a nőviiágoí arra, bogv meghosszabbított j szoknyájával térdét elfedje. Kárpótlásul meghagyta a karok meztelenségét, a mély hátkivágást, melyeket pazar nagylelkűséggel tesz ki a barnitó napsugaraknak és a blazsrt férfitekinteteknek.

Szembeötlő volt az egész vonalon, hogy a nők j egyáltalában nem magasabb erkölcsi motívum! szempontjából, sőt inkább vonakodva tértek át azí újításra. S ha valaki firtatja a változás miértjét, a legtöbb nő titokzatos, bágyadt mosollyal felel.

Én egészen kivételesen meggyőződésből vagyok nő s mint ilyen, mély együttérzéssel kisérem a női lélek minden fázisának megnyilatkozását. Felületes volna az a megállapítás, mintha a nőt saját szeszélye késztetné a divat nagvonis fárasztó követésére. Nemcsak céltalannak, de igazságtalannak tartom, amikor a nőt divatja kilengései miatt dörgedelmesen kipellengérezik. Vagy egy félévvel ezelőtt hir- lett, hogy Bologna főúri asszonyai Dante-korabeli nő: divatot akarnak meghonosítani. Azóta nem hallottam felőle, hogy ezen anakronikus ötlet testet öltött-e. Be ha igen, akkor rövid életéi máris megjósolom. Halvaszületett gondo'at Beatricekat életre hívni akkor, amikor a szemérem erényét megzengő dantei férfiidealizniusnak sehol semmi! nyoma.

A valóság az, hogy Évának immár hat évezredet végigtaposott leányát egyáltalában nem a tetszési vágy, hanem sokkal hatalmasabb imperaíivnm: a

tetszési kötelesség készteti arra, hogy viseletét olykor változtassa. Szigorú, kemény kötelesség ez, amelynek lelkiismeretesen igyekezett mindenkor megfelelni a nő. — Az ember magasabbrendüségét látom abban, hogy mig a madárvilágban a kakas díszesebb, tetszelgőbb a párjánál, addig a kenyérért viaskodó emberférfi, minderre fizikai ideje, emoció- fölöslege nem lévén, áthárítja e kötelességet a nőre. Valószínűleg azért is, hogy a szerelemben legalább : az egyik tényező legyen — a szép.

S a nő évezredek alatt kifejlődött alkalmazkodási képességével átöltözött folyton testileg és /lelkileg. Emelkedett vagy alacsonyodéit annak és olyannak, amilyennek korának férfiizlése akarta. így vált a nő a századok férfilelkiiletének hü tükrévé divatmaskaráival, amelyekben mindenkor volt és van valami — mint a játékszereken gyermekesen illogikus, megmosolyognivaló. Komoly történettudósok irtat terjedelmes korraizokat, de a korok erkölcsi mértékét, világnézeti hullámzását valamennyinél találóbban illusztrálták a, divat hölgyének átalakulásai.

A redős kliitont viselő görög asszonyok, akik a harctéren elesett fiaik holttestéi megvizsgálták, vajon halálos sebüket küzdelem avagy üldözés közben kapták-e, nem hü tükrei-e a drákói szigorban felnevelt spártai férfi lelkületűnek? Messalina a római császárság férfiromlottságnak asszonya, Re- renice a bizánci császárok orgiáinak nője. A ke? reszténység megtisztítja a miazmás levegőt s a romlás özönéből Aphrodité módjára újjászületik a nő. A fehérruhás mártyrnők csoportja sokkai nagyobb a férfihitvallókénál. A cirkuszok porondján a fenevadak balálthirdető vonítása közben a gyönyör mosolyával áldozzák fel fiatal életüket — a túlvilág örömeiért. A középkor nője liliomártatlanságával lelkesíti a kereszteshadba vonuló lovagot. Az ő kezéből veszi át ez a harci játékok babérjutalmát. Majd a történelem kaleidoszkópja Du Bary asszonyokat mutat. S vájjon ezeknek ledér mosolyából nem a francia királyi férfiak elvetemültsége beszél?

A nagy forradalom kétféle női típust termelt ki. A zsarnokság ellen gyilokkal törő Charlotte Corday és a vérpadra fölemelt fővel lépő arisztokrata hölgy alakja egyarcu. A másik a gőgös, a buja észistennője, aki oltáron tetszeleg. S vájjon nem o két típust mutatja-e a terreur férfivilága is? A 70-es évek asszonya unatkozik, főfájós. S Eugénia császárné tüalomkorlátot szab a túlságosan agresszív férfi- vágyaknak. Karcsú derekától krinolinnal hárítja el az illetéktelen öleléseket. A frou-frous, sonkaujjas, uecátseprő uszállyal föllépő nő nem kellő ideig problémája a francia házasságtörési regényeknek. Áttér tehát a szűk. bukj-cl-szoknya táglelkiismeretü viseletére. Lehet-e az önző individualizmusnak, a felelőtlen. — Minden órádnak leszakaszd virágát — elvnek stilszeriibb szimbóluma? Evvel egyidőben, század elején lép fel a női ideálért sikraszálló feminista-típus. Kezébe veszi az eddig üveg- szekrényben tartott női lelket. S nem női, de emberi méltóságot követel személye, jogokat tettereje számára. Világmegmentési élanjáhan sokat elér. Politikai jogokat vív ki. Megoldást keres és talál a születés és halál végletei között. Oh, de keservesen bűnhődik merész újításáért. Társtalan marad. Mikor tőle mesét kérő, édes gyermekajkat csókol, felsikolt benne a megrövidített természet riadozása. IJtja egyenes, magasba Ívelő, de perspektívája a imagárahagyott, szomoru öregség. A szabad mozgási lehetőség függetlensége nem kárpótolja őt a tiszta, a szerit anyai termékenység elmaradt örömeiért. A gyermekszoba boldogan küzdelmes, kicsinységükben nagyszerű élményeiért.

Azután megdördült a világhábóru ágyúja. Hazát védeni harctérre siet a hőssé vált férfi. S a nő a honleányi erények hősnőjévé, az ápoló irgalom angyalává alakul át. Az anyai szeretet spontán könyhullatásával zárja le a kórház ágyán kimúlt szegény névtelen baka megtört szemét. Azután hazatérnek a vesztett háborúból, pyrhusi győzél- mekből a férfiak. Mélységesen kiábrándultak a hősiességből# S szemben találják magukat a lét bizonytalanságával s nyomasztó terhével. Gomliiző bajadér után vágynak. A bárokba sietnek. Ott tolonganak, csakhogy azok narkotikumában feledjék saját énjük ólomViulyát is. R eze^tán talán inár nem is olyan érthetetlen a tisztes polgárasezony ajkán

1930 augusztus 2, szombat

CIVIL SZÁMOK

Irta:

MÁRAI SÁNDOR

sóik meg. hogy n megrendülésben, mellyel tizenötezer poveretto olasz tragédiáját most, tizenkét esztendővel a háború befejezése után, tudomásul vesszük, van valami civil.

Tizenötezer ember pusztult el ál Utólag Dél- Oiaszonszágban, a földrengés agyonverte őket, tizenötezer ember áldozata az odalenti defclamáló természet titokzatos, közönyös pusztításának.

Megdöbbenve olvassuk ezt a számot, szivünk elszorul, segíteni szeretnénk. Engedjék meg, hogy amig meg vagyunk döbbenve, gyorsan rajtaosipjük magunkat ezen az érzékenységen és valorizáljuk igazi értékére ezt a számot, melynek minden értékegysége mögött egy ember fekszik görcsbetört tagokkal zúzott arccal.

ügy mondhatjuk: állítólag tizenötezer, mert a mentés munkájával még nem készültek el s reménykedhetünk, hogy ez a kárbecslés felületes, talán „csak“ tízezer az áldozatok száma, talán, neadj isten, sokkal többen pusztultak bele, nem tudunk még semmi biztosat. Az ember legnagyobb bánatában is szívesen nagyzol fájdalmával. Lódít hozzá, szívesen ijesztgeti magát és másokat: mikor hét esztendővel ezelőtt a nagy japán földrengés emberek százezreit pusztította el, a nagy boule- vardlapok rögtön milliókban beszélteti mindenfelé, — de akkor még benne volt idegeinkben az a különös inflációja az emberi élet érték] elzésének, nem sokat számított, egy millió ide, vagy oda.

Ezt a megrendülést szeretném fülönragad- ni, mellyel halljuk és olvassuk, hogy tizenötezer szegény olasz pusztult el, ö, poverettók! A franciák, akik néhány hete még fegyvert csörgettek, a francia lapok, melyek harciasán kritizálták Olaszország bizonyos vonatkozású ■magatartását, most megindultan szónokolnak a testvérnemzetről, a kataszrofáról, mely a latin rokonokat sújtotta s ha hinni lehetne ilyesmiben, nagy vigasz lenne elhinni, amit a francia sajtóban olvashatunk most: hogy a

nagy csapás, mely Itábára szakadt, előnyösen és kedvezően befolyásolta az olasz-francia feszültséget, mely a közelmúlt hetekben már kritikus jelekkel villogott fel. Ez a hangulat persze múló, a tizenötezer halottat bekaparják, a világsajtó elsírja krofcidilkönnyeit s nem adok neki négy hetet, kezdődik a diplomáciai suttogás, a „Rómából jelentik” és „jólbeavatott párisi diplomáciai körökből arról értesülünk, elölről.

De addig is, amig a hatás tart:

Tizenötezer ember pusztult él. Hefcatottnlba, emberhegy. Amig dadogunk s megindultan és értelmetlenül rázzuk a fejünket, állapítsuk meg, hogy ez a szám — tizenkétezer — amolyan civil szám.

S megrendülésünk szánté békebeli. Civil és békebeli dolog tizenötezer ember halálos katasztrófája fölött megrendültén elgondolkozni, együtt éré zni az eseménnyel, jajon- gani. ügy tetszik, — e pillanatban még — hegy már megint civilek vagyunk.

Mert, minden páthosz és el rajzolás nélkül — tessék ezt a számot háborúra valorizálni. Tizenötezer olasz elesett az Isonzónál egy éjszaka, — kinek dobbant meg a szive? Ásítva olvastuk, reggelihez, talán benne se volt a Hőferben.

Tizenötezer ember, civil szempontból tizenötezer végtelen világ. Hadiszempontból három jóit felszerelt, kiegészített, tápokkal és rezervákkal kiépített ezred. Tizenötezer ember, az, nem is olyan régen, csak ennyi volt, hogy „csapataink a 347-es magaslati pontot diadalmas támadással visszavették az ellenségtől, miközben mindkét részről veszteséget szenvedtek.”

A veszteség, az tizenötezer ember volt. Vagy negyvenezer ember. Rendkívül különkiadás, az már legalább negyvenezer ember volt. Hin- denburg győzelme a Mazuri mocsarakban, Przemysl elleste, ötvenezer orosz bulla a diróf- akadályofcon, ezek stramm, szívesen hallott számok voltak, akadt, aki a kezét dörzsölte elégedetten, másféle felfogás defatizmusnak

a rouge, a hivalkodó lábszárkultus®, a selyem trikó, a nonchalance, amellyel tulteszi magit annak lehetőségén, hogy grisettenck vagy félviláginak tartassák. S mindezekből önként folyik a strandok nudl- tásának egyre visszataszitőbb őrülete.

S íme a tizenkettedik órában meghosszabbodott a női szoknya! Vájjon a jóllakott férficsömört avagy egy uj romantika kezdetét jelenti e változás? Ébredést tisztább, nagyobb érzésekre? Uj es*mé- nyek, szebb remények hajnalát?

A régi bölcsek szemérmes szavakba öltöztették vágyaikat, jól tudva, hogy kornlt nem mindig követi tanácsaikat. El fog-e jönni az a kor, amikor a nő helyes judieiurnával válik még értékesebbé? Amikor a megvetés gesztusával dobja el magitól azt a legförtelmesebb ken Izőszcrt, amellyel szép ajkát most eltorzítja? Nem rajta múlik ampán. A vágya ott ég ininrlen női lélek mélyén. De vájjon megtanulja-e a férfi is szebben szeretni az életet és eszményicbbcn a mindvégig hajlékonyságra teremtett, hozzásimuló nőt?

is számított s mikor negyvenezer orosz belefulladt a Mazuri mocsarakba, Alfréd Kerr, a finom kritikus, leült a Berliner Tageblatt egyik szerkesztőségi szobájában s nagyon mulatságos versikét irt erről az eseményről, melyben a fulladozó oroszok halálhörgését békákuruttyolásra emlékeztető hangutánzással adta vissza, amint másnap reggel az előfizetőik sokan mutálták.

Felületes, de nem tu'zott számítással tízmillió ember pusztult el a háborúban. ÁHapiitÉrzékenység van benne. Az van benne. hogy, felejteni tudunk. Az van benne, hogy civilek vagyunk. Remén v van benne. Az életet megint néhány ponttal magsabban jegyzik. Volt idő, mibor kevesebbet éit. mint egy pár csizma.

Még m:no’g nem abszolút érték az emberi ólet, azt nem állíthatjuk. Még mindig tömegcikk, mellyel spekulálni lehet. De bizonyos tételekben már súlya van, értéke van.

Meddig9

200 Arcmás ajándék egy egyszerű ebédért

IV. Károly halmaitreggelffe egy egész rizcsirke volt sajttal és gyümölccsel

A jégtömbbe ágyazott kivilágított csukahocsoetya

E&coffier, a szakácsonüvé&zeft francia fejedelme mondja egyik világhírű müvében, hogy a ezakács- müv észetet nem lehet megtanulni, arra születni kell. Az ilyen született saakácsmüvészek közé tartozik Csáky Sándor ás, akii mostanában egyik tátrai szanatórium konyháit vezeti. Nemcsak gyakorlatilag kiváló mestere a főzésnek, hanem irodaim Hág is. mert még nem is olyan régen jelent meg egy több mint ezer oldalas könyve a konyhai művészetről. Olyan mii, mely már szinte tudományos alapokra fekteti le a szakácsságot.

Csáky Sándorral működésének színterén, a konyhában találkoztunk, mely konyha azonban inkább hasonlít óriási csiiüogó edényeivel és különböző gépezeteivel valami gyárteremhez, mint egy polgári értelemíben vett konyhához. Aminthogy Csáky Sándor működése se olyasmi ezen a helyen, amit a közönséges főzéshez lehetne hasonfliitaui. Tevékenysége inkább egy hatalmas számífóniikus zenekar karnagyának működésére emlékeztet. Ő is vezénylő pálcájával, vezéri pulpitusa mellől csak irányítja az ailáija rendelt óriási személyzetet, hogy így azután személyes felügyelete alatt készüljenek ed a konyhaművészetnek valóságos remekei.

De szorgos munkája közben, mialatt szinte percenként jönnek hozzá kérdésekkel és fordulnak hozzá utasításokért ás, van ideje arra, hogy elbeszélgessem és elmeséljen egyet-mást annyira érdekes múltjáról, közölve velünk néhányat sok érdekes élménye közül. Ezúttal azokból a tapasztalataiból adott elő néhányat, melyeknek főszereplői uralkodók, királyok vagy legalább is hercegek voltak.

— Pontosan huszonkét éve már — mondotta — hogy a Schaumburg-Lippe uralkodó hercegi háznak vezettem a konyháját. Egyizben Szlavóniába sodort bennünket az udvartartás szeszélye. Nagy vadászatot rendezett akkoriban a herceg és igen előkelő vendégsereget hivott meg magáihoz. A szlavóniai erdők rengetegében szarvasok kerültek a puskások csövei elé. A konyhánk rendkívül előkelő volt, akkoriban talán egész Európában sem volt konyha, mely valóságos művészi egybeállításában a herceg konyhájával felvehette volna a versenyt. A herceg nagyon rátartó is volt udvartartásának erre az osztályára. Az egyik vadászebédné! előételnek halat rendelt a herceg és ugyanakkor ki ás jelenítette, hogy nagyon ki kell tennünk magunkért, mintán az ebéden két uralkodó fog résztvemm, azonfelül a környék valamennyi püspöke és előkelő papsága, a polgári és katonai kiválóságokon kívül.

— Ebéd előtt azonban nagy zavar támadt. Az előételhez szükséges hal ugyanis Budapestről nem érkezett meg, De a szüks'ég törvényt bont és miután az előételnek halnak kellett lenni, úgy segítettem magamon, ahogy lelhetett. A drávaá halászokhoz fordultam. A helyzet azonban nagyon kínossá fordult, mert csak csukát kaptunk, mely tudvalevőleg egyike a legszálkásaibb halaknak. Hogy a szálkákat eltüntessem, kocsonyát készítettünk és a kocsonyás ihaleut óriási jégtömlbbe ágyaztam, melyet a talapzatába helyezett villanykörtékkel világítottunk át. Az egész úgy festett, mint valami óriási nagyságú lámpa haldiisaitéssel. A herceg pedig éppen úgy, mint vendéged, újdonságomat meglepetéssel, de egyben elismeréssel is fogadták. A gazdám ötletemért ez ebéd után tíz arannyal jutalmazott meg.

— De nemcsak Scbawmburg-Lippe hercegtől koptam ilyen fejedelmi ajándékot, kaptam ehhez hasonlít magától IV. Károly királytól is és azt a kétszáz koronát, melyet a király adott nekem, a mai napig is őrzöm. IV. Károly királlyal pályám alatt többször is találkoztam és büszkeséggel jegyezhetem meg, hogy konyhám főzljét mindig nagyon szívesen ette. IV. Károlyt legelőször még mint trónörököst láttam el élelemmel. Az olasz frontról jöttünk akkor és én, mint a II. operierende Anmeekommando főszakácsa, a különvonaiton főztem a trónörökösnek. Itt azanban az akkor nagyon mozgalmas hadiesemények miatt mindössze néhány napig tartózkodott, csak rövid ideig szolgálhattam ki, mert az uralkodás átvételére hosszabb időre el kellett utaznia.

— Második találkozásunk alkalmával mér mint IV. Károly megkoronázott király jött ki a frontra. A Pruth hiidján akkoriban történt meg az a nevezetes esemény, hogy a király kövesházi Kövess Her- nnaon vezérezredest tábornaggyá léptette elő. A páratlan nagyszerüségii ünnepség után diszebéd volt, melyre azonban a legegyszerűbb menüt rendelték meg. Ée ez az egyszerű menü mégis annyira

ízlett az uralkodónak, hogy ebéd után a hadsegédjével kétszáz koronát küldött neker- aijándékbe.

— IV. Károly nem volt ínyenc, de szerette és megbecsülte a jó, ízletes ételeket. Étkezésében, a mindennapitól főleg abban tért el, hogy egészen kora reggel elfogyasztott reggelije volt szokatlanul bő. Éjjeli pihenéséből rendesen reggel négy és öt óra között kelt fel és bár szakácsot hozott magával, már ilyenkor kora reggel is nekünk kellett őt ellátnunk. A király egy-egy ilyen hajnali reggelire megevett egy egész párolt csirkét rizzsel, hozzá sajtot és gyümölcsöt. És a reggeli elfogyasztása után, mikor kiutazott a front irányába, még több hatalmas nagyságú szendvicset dugott a zsebeibe.

— Ezalatt a napok alatt az uralkodó többször is felkeresett és megszólításával tüntetett ki. Ugylát.- szik megkedvelt és ételeim izével meg volt elégedve. Erre kell legalább következtetnem arról, hogy miikor a főhadiszállást Baden-Vösianba tették át, engem is odarendeltek. Ott ás maradtam egészen a háború befejezéséig.

— A háború alatt még két uralkodó Ízlelte meg konyhám termékeit A hadseregparancsuokság akkoráiban Kailusban, StanisLau közelében feküdt. Ekkor rövidebb tartózkodásra hozzánk érkezett a bajor király és Boris akkori bolgár trónörökös, aki ma már Bulgária uralkodója. Érkezésük meglepi tésszerűlleg történt, a konyhán nem volt hús, azonban felső parancsra bárhonnan ás elő kellett kerin t^ná. Mindenfelé kerestünk, kutattunk, de hasztalan. Végre ás véletlenül egy gattcöaá kereskedő ken rttlt az Utunkba, aki az országúton StonisOau irányé* ■bán hajtott egy borjut. Alkudozni kezdtünk vele, hogy adja el a bor jut. Azt mondottuk neki, hogy m ár mellékes. Minden pénzt megkap, azonban a kereskedő mégsem volt hajlandó átengedni. Éhre úgy gondolván, hogy a szükség törvényt bont és hogy a parancs, parancs, erőszakos, háborús „atrocitáshoz” fordultunk. Megparancsoltam az egyik alkalmazottamnak, hogy egyszerűen menjen oda a borjúhoz és döfjön beléje egy hosszú kést. Ez a hirtelen fordulat azután eldöntötte az alkut. A kereskedőt pedig oly bőségesen kielégítettük, hogy egészen vidám arccal folytatta útját Stianislou irányában. Két fejedelmi vendégem pompás borjupecsenyét kapott, melyért legmagasabb megelégedésüket fejeztették ki nekem.

Marlene Dietrich amerikai bojkottja — rehíámtrühh?

Bécs, augusztus 1. Bécsi filmkörökben nagy föltüné&t keltett a Marlene Dietrichről szára yra- ■kelt hollywoodi hir. A Paramount bécsi képviseleténél kijelentették, hogy Marlene Dietrich. férje, Siebel, tegnap kábelsürgönyt kapott feleségétől, melyben egyetlenegy szó sínes arról, mintha Marlene Dietrich amerikai működése elé nehézségeket gördítettek volna. Ellenkezőleg. Marlene Dietrich, aki már több hete Amerikában tartózkodik, telegrafált, hogy szerződése szerint 26 hetet fog Hollywoodban tölteni és október végéig ott is marad.

Berlini filmgyárak arra a hírre, hogy a Paramount meg akarja szakítani Dietrich működését, valamennyien táviratoztak Hollywoodba é& Marlene Dietrichnek kedvező föltételek mellett ■szerződéseket ajánlottak. Dietrich visszatelegra- fálta, hogy miután szerződése október végéig szól, addig szó sem lehet arról, hogy más szerződéseket vállaljon.

Mindezek elle«nére híre járt., hogy azt. a filmet, amelynek egy marokkói harc a tárgya és amelyben Marlene Dietrich játsza a főszerepet s amelynek első jeleneteit Hollywoodban forgatták le, Párisban fogják folytatni. Úgy látszik, mégis történhetett valami Amerikában, melynek következtében a Paramount vezetősége elhatározta, hogy a film befejezését párisi telepén fogja megcsinálni.

Az eddigiekből az látszik, hogy itt egy jől- szervezett reklámhadjáratról van szó t' Marlene Dietrichet, akinek a Két angyal című hangosfilmmel nagy sikere van, ilyen reklám és botrányok árán akarják világhírnévhez juttatni.