Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)
1930-07-09 / 153. (2374.) szám
1930 juKus 9, szerda. KÖLTŐ, AKI TÉBOLYDÁBAN KERES MENEDÉKET Nem szlovenszkói, nem csehszlovák kórtünet. A léma örök, variációi újak. Bzloven- szkón akkor mult ki egy festőegyesülés, amikor megszületett és bemutatkozott a közönségnek. Erre Árva Pál találóan jegyezte meg a minap a P. M. H.-ba irt cikkében, hogy a politikum minden, a művészet semmi. Igaz, hogy a politikumba már a jó öreg Hamlet is belepusztult, csak azért, mert akkoriban „bilzlöü valami Dániáiban'1. Dániában azóta is mindig bűzlik valami, a nagyvilág > -.yenlő Dániával és az egyenlet et edmény -• művész és művészet puszin ása. A mull évben egy nemi t színpadi író >lő- adás közben belerevolverezett a nézőtérbe, hogy evvel a rendkívüli eszközzel elvesse a számára fontos problémát, lángész-e, vagy őrült? Előadták egy darabját és kitűnt, hogy nem lángész és nem örült. Jó üzletember, élelmes reklámhős. Másként fest Jan z Wojkotcicz cseh költő esete, add oly mértékben nyomorgóit, hogy végül a tébolydádba akarta magát felvétetni, remélve, hogy ott nyugalmat talál. Lángész-e, nem tudom, de az őrület határán járó tett, az\ őrültekhez menekülni, hogy zsenialitásának; élhessen. „A bennem megalázott emberiségj minden dölyfösségével kisérel-tem ezt meg“ —! irja. Nem sikerült. A tébolyda visszautasította: ■ untauglich. Nem örült, nem bitorolhatja egy' őrült helyét. A Hp deplacirozott, mert a nor-' malis emberek ugyan őrültségnek minősítik,\ hogy a költő kitör és nemcsak eget, hanem' megélhetést is kér, de viszont normálisnak mi- \ nősitik, ha elvárja, hogy az öriillekháza biztosítsa számára a megélhetést. Nem olycm egyszerű mártírnak lenni, művészbarátaim, Wilde irta meg annak a fiatalembernek a történetét, aki a keresztrefeszUés után keservesen zokogott az Olajfák hegyének tövében. Medkéi'dezték, mi bánija és ő így feleli: „Úgy éltem, mint Krisztus. Pontosan utánoztam mindenben. Felkerestem a Főpapot a Szentélyben és kijelentettem a vének előtt, hogy Isten fia vagyok és a zsidók királya. Mindenütt és mindenben úgy cselekedtem, mint Krisztus és — mégsem feszítettek meg!,( Jan z Wojkowicz nagyon éhezett és éhezett a családja is. Meg akarta magái feszittet- ni. de nem sikerült. Nem vették észre, nem tudott kitörni a homályból, amely mindinkább sötétség lett. Azt mondta magáról, hogy lángész, aki nem alkuszik meg az élettel Nem lépett be politikai pártba és nem irt divatos dolgokat. Nagy elszántsággal anachronizált egy szegénylakásban, ahol a legszükségesebb berendezési tárgyak is hiányoztak. Lehet, hogy alkotott, lehet, hogy szplines dilettáns. Egy sorát sem ismerem és valószínű, hogy nem is fogom ismerni. Nem is érdekel ezentúl, mert mindent elárult ez a tébolydás lépés. A lángész lelki struktúrája más törvény okozata. Hogy úgy mondjam: más a zseni fiziológiája. A láng ész szálad az élet elől, amely anyag csak selejtes anyag. Más síkon, más dimenzióban ebből az anyagból formál a művész: világot formál a maga képmására. Az élet a sokak közös ügye: republika, amelyben az arisztokratilcus magányra Ítélt zseni születésétől haláláig rendkívül rosszul érzi magát. Nem is próbálkozik meg vele, hogy beleszokjon, vagy transzformálja az amúgy is megváltozhat tatlant. Vagy kibírja, vagy nem. Zseninek álcázott dilettáns volt, aki a nézőtéren revolverezett. W oj kowiezhoz pedig csak azért nem akarok hozzányúlni, mert fennáll az a lehetőség, hogy komoly értékeket alkotott. De le kell szögezni, hogy kellemetlenül és boisszantóan tévedett, amikor revolverei szándékkal nyilvánosság elé hozta tébolydás opuszát, számítva arra, hogy végre is észreveszik. Észreveszik és — nem fogják megfeszíteni, mint ama telidéi fiatalembert az Olajfák hegyének a tövében: nem fogják megfeszíteni, hanem jóléttel, dicsőséggel elárasztani. A Wilde féle mese fordítottja. Nem szellemes és nem is eredeti, Ha olyan szépen utánozta volna az őrültet, hogy felvették volna c tébolydába és ott megírta volna a nagy müveket, eredeti és példás életmeséje lenne a félreismert lángésznek. A tébolyda igazgatóját azonban, úgy látszik épp oly nehéz megtéveszteni, mint a kiadókat és lapszerkesztőket: a költőt nem vették fel a tébolydába, mert dilettáns őrült voU. A kiadónak miért nem. kellett? Dilletáns volt mint iró is? Be kell bizonyítania az ellenkezőt! őrültnek rossz volt-. Talán jó lángésznek. És Lombroso fordítva tapsolna neki, ha sikere lenne a tébolydán kívül a második tébolydában: m élethmsdg vásáránNoabffloar P6L Halálos motorkerékpárszerencsétlenség érte KraithGyulái a pozsonyi leadóállomás helyettes titkárát Egy modort éjszakai borozgatás tragikus fináléja — őrizetbe vették Kuhn Antalt, a pozsonyi rádió technikai igazgatóját, aki a motor- kerékpárt vezette Pozsony, julius 8. (Puzsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) Végzetes motorkerék- párszerencsétlenség történt ma hajnalban négy órakor a Pozsony melletti Grinád község közelében, amelynek halálos áldozata Kraith Gyula, a pozsonyi rádióállomás helyettes titkára. Tegnap este 11 órakor Kuhn Antal, a pozsonyi rádió technikai igazgatója, Kraith Gyula, a rádió helyettes titkára, Csulen Nándor rádióoperatőr és Lankota József, a csehszlovák sajtóiroda altisztje, oldalkocsis motorkerékpáron Modorba mentek. A társaság körülbelül hajnali három óráig borozgatott a modori heurigerek- ben. Kissé illumniált állapotban indultak vissza Pozsony felé. Az oldalkocsiban ket-ten ültek és pedig Kraith Gyula, aki térdén tartotta Lankota Józsefet. A motorkerékpárt Kuhn Antal vezette, a hátsó ülésen pedig Csulen foglalt helyet. Mikor a motorkerékpár Grinád községet elhagyta, a Bazin és Giinád közötti híd mellett Kuhn Antal eddig még ki nem derített okból a kormányt eleresztette és a motorkerékpár, amely 70 kilométeres sebességgel robogott, nekifutott a hid egyik betonpillérének. A gép fölborult és a több métermázsa súlyú motorkerékpár egész súlyával rávágódott Kraith Gyulára, akinek mellkasa összetört. A motorkerékpár többi utasa nagy Ívben repült ki az úttestre. A szerencsétlenség után néhány másodperc múlva Bukóczy Pál bazini fuvaros haladt el az országúton könnyű teherautójával. Az autófuvaros megállította autóját és Csulen operatőr segítségével, aki elsőnek tápászkodott föl a földről, a súlyosan sebesült Kraith Gyulát a teherautóra rakta és a motor többi utasával együtt beszállította Weisz dr. bazini orvoshoz. Weisz dr. nyomban utasítást adott, hogy a rendkívül súlyosan sérült Kraith Gyulát autón azonnal vigyék be Pozsonyba, mert meg kell operálni. A teherautó el is indult Kraithtal Pozsonyba, de a szerencsétlen ember útközben meghalt és a fuvaros a holttestet a pozsonyi állami kórház bonctani intézetének adta át. Csulent Weisz dr. bekötözte és azután autón őt is Pozsonyba szállították. Lankota József sértetlen maradt. Kuhn Antalt, aki szintén megsebesült, de csak könnyebben, a bazini csendőrség őrizetbe vette, miután a szerencsétlenségért őt terheli a felelősség. A motorkerékpárokról kiadott rend el etek ugyanis szigorúan tiltják, hogy a pótkocsiban egynél több utas üljön, ezenkívül alapos a gyanú, hogy a modori italozás után a társaság illuminált állapotban indult el és Kuhnnak nem lett volna szabad vállalkoznia a végzetes utra. A tragikus módon meghalt Kraith Gyula zólyomi szlovák fiú volt. az orvosi pályára készült, azonkívül a pozsonyi rádióleadóállomás helyettes titkára volt. ö volt a magyar és szlovák bemondója a rádióállomásnak. A rádió igazgatója Moys, volt zsupán, jelenleg szabadságon van, Raudisek titkár pedig fegyvergyakorlatra vonult be, úgyhogy a pozsonyi rádióleadóálomás a legutóbbi időben Kraith Gyula- vezetése alatt állott. A szerencsétlenüljárt fiatalember holttestét a vizsgálóbíró intézkedésére föl fogják boncolni. Romanov Oiga nagyhercegnő szerelme Újabb adatok az utolsó cári udvar titkaiból Amióta Bruszilov tábornok emlékiratai a Vojna Revoluoia hasábjain napvilágot láttak, az emgirációban élő orosz arisztokraták társaságában élénk vitatkozás folyik. Egymásután jelentek meg már az intim vallomások, amelyek a tábornok leleplezéseit kiegészit- getik, javítgatják. Érdekesnél érdekesebb epizódok kerültek most nyilvánosságra, bevilágítva abba a süni ködbe, mely a tragikus sorsiu II. Miklós cár udvarának életét a m-ult század utolsó és századunk első évtizedében borította. A carszkoje-szélői udvar rejtelmei között kétségtelenül legnagyobb érdeklődésre tarthat számot a cár legidősebb leányának, Olga nagyhercegnőnek a szerelme. Körötte valamikor színes mende-mondák röpködtek a pó- lervári és moszkvai főurak szalonjaiban. Hiteles adatot azonban belőle vajmi kevesen tudtak. Most a palota bombázásánál mindkét szemére megvakult Nadezsda palotahőlgy és a vallási mániába esett Lodhtina Vladimirovna Olga tábornokné napfényre került vallomásai tarka jelenetekben pergetik le előttünk a szép cári leány boldogtalan vergődését. Egy évig volt botdog a cár II. Miklós cár 1894 novemberében szerelmi házasságot kötött Alioe hesszeni hercegnővel. Boldogsága azonban nem sokáig tartott. A koronás frigy egén már 1895 november 3-án megjelent az első fekete felleg, amikor a cérnának első gyermeke, Olga nagyberoegnő megszületett. Fiút vártak és a leányka beköszöntésének senki sem örvendezett. A csalódás oly mély hatással volt a cári udvarra, hogy még a hálaadó istentiszteleteket is betiltották, amelyeket a szent szinédus birodalom szerte hónapok óta készített elő. Egyedül Hermogenes szaratovi püspök mondotta el a „Te deum“-ot. őt is hosszabb időre kolostorba zárták miatta, A carszkoje-szélói palota szomorúságáról Loohtina, Olga tábornokné, a cárné intim barátnője vallomásában ezt az érdekes képet festette: — Atyuska boldogságának — mondotta — igen rövid volt a gyertyácskája. Egy esztendő alatt ellobogott... Most pokoli sötétség honol a ragyogó termekben. Mindenki csak suttog. Hangosain senki sem mer beszélni... Minden tagomat szibériai szél lengi át, ha belépek és látom a fájdalmak között vergődő Anyuskát. ő a világ legszerencsétlenebb asszonya. Most még Heine költeményei sem érdeklik.. • Atyuska szivecskéjét bubánat lepte meg. Már hat nap telt el, amióta a pirosarcu Olga világra jött, de Atyuska még nem látta, ö eá- revicset várt és nem kiváncsi a leánykára... Miklós cár akkori földult lelki világára vonatkozóan Nadezsda udvarhölgy ■üz-t a kis epizódot mesélte el: — Már háromhónapos volt Olga nagyber- oegnő, mikor a cár először maga elé engedte. Én vittem be a leánykát szobájába abban a gyémántcsaitos pólyában, amelyet a német császár küldött ajándékba. A cár rápillantott és — könnybe borult a szeme. Nem szólt egy szót sem, hanem mogorván — az ajtóra mutatott. Távoznom kellett a gyermekkel... Pavlovna Mária nagyhercegnő tervei ... . . Olga nagyhercegnő születése után .kitérne hosszú esztendő pergett le s a cári frigy egén állandóan sötét felhők kavarogtak. Hasztalan hangzott a birodalom templomaiban a jámbor oroszok könyörgése: adjon az Isten cá- revieset. Nem hallgatták meg az égben: Alexandra cárné egymás után még három leány- gyermeknek adott életet. Tatjána, Mária és Anasztázia nagyihercegnők születése egy-egy gyásznap volt Carszkoje-Szélóban. Már nem is reménykedtek és általánossá lett a hit, hogy a cárné fiúgyermeket nem hozhat a világra. A cárevicsvárás kínos évei alatt Miklós el- hidegült a nejétől. Éjszakáit a palotán kivül vad tobzódásokban töltötte s viharos életében gyors egymásutánban váltogatták egymást a pétervári éjszaka csillagai. Leggyakrabban emlegették közöttük Kseszinszkája Matildot, a „kigyótestü táncosnőt11, akinek részére a cár Péterváron háromemeletes palotát is vásárolt. Alexandra cárné elhagyatottságában súlyos idegbajba esett és sokszor napokon át észbontó hisztériában őrjöngött. Betegágyához se regesen vonultak föl a külföldi orvosok, külföldi spiritiszták, de segíteni nem tudtak rajta. Hire járt, hogy napjai meg vannak számlálva. És viharosan előtörtek a birodalom jövőjéért aggódó oroszok keservei is. Arisztokrata körökben mindenütt az elárvuló cári trónról elmélkedtek és keresték az orvosságot: miképpen lehetne a Romanov-ház katasztrófáját elkerülni. Hamarosan konkrét terv bontotta ki a szárnyát. A nagyravágyó Pavlovna Mária nagyherceg-nő a fiát, Boris nagyherceget szerette volna a cári trónra ültetni. Hogy álmát könnyebben megvalósíthassa, a cár legidősebb leányát, Olgát szemelte ki hitveséül és céljaira a kaukázusi kozák tisztek között rövid idő alatt hatalmas szövetséget szervezett. Bakuban, Rosztovban, Tiíliszben századunk első éveiben nyíltan hangoztatták, hogy a következő cár Boris nagyherceg lesz, akinek Péterváron és Moszkvában is tekintélyes pártja volt. Mondották, hogy maga Miklós cár sem idegenkedik a tervtől. De a nagyhercegnő álma nem teljesedett. Alexandra cárnénak tizesztendei kínos várakozás után, 1904 julius 30-án fia született. És Alexius cárevics megjelenése után seregesen szállították a vonatok Boris nagyherceg híveit a — szibériai száműzetésbe ... A titokzatos Nikoláj Bár Alexius személyében immár életben volt a Eomanov-trón törvényes örököse, mégis Pavlovna Mária nagyhercegi!*) tovább szőtte csillogó terveit. Ábrándozását előmozdította az a körülmény, hogy a cárevics öröklött, súlyos betegségben — hemofiliában — szenvedett és szűnni nem akaró vérömlése korai halálát jósolgatta. A nagyhercegnő még a világháború alatt is buzgón dolgozott és mindent elkövetett, hogy a cári leány kezét fia számára megnyerje. Hizelgéssel vette körül a serdülő Olgát s elhamozta mesés értékű ékszerekkel. — Olga nagyhercegnő szekrénye — mesélte a megvakult Nadezsda — telve volt Mária nagyhercegnő ajándékaival Gyémánt gyémánt mellett, ő azonban mit sem törődött velük, az ékszerek közül egyet sem viselt. Gyűlölte a nagyhercegnőt, mert tudta, hogy a szivecské- jére pályázik ... Olga tizenhatéves ■ volt, amikor a carszkoje- szélói palota folyosóján egy testőrtiszttel találkozott és mélytüzü szemeitől többé nem volt képes szabadulni. Néhányszor beszólt vele életében, de feledni nem tudta. Ki volt ez a testőrtiszt? — erre a kérdésre a cári udvar intimu- sai sem tudtak pontos választ adni. Személyiségére vonatkozólag csak annyi derült ki, hogy valami kievi ősnemes családból származott és Nikolájnak hívták. Amióta Olga vele megismerkedett, tüntetőén kerülte a nagyhercegek és hercegek társaságát. Ha Pavlovna Mária nagyhercegnő akarta meglátogatni, mindig azt üzente neki, hogy — beteg. Szerelmes vergődését érdekesen tükrözi visz- sza ez a levél, amelyet az 1911. év tavaszán irt a hírhedt szibériai prófétához, Rasputin Grieá- hoz. Levelében igy kesereg: Carszkoje-Széló, 1911 május 20. Drága Barátom! Sokat-sokat szenvedek. Nikoláj elvette az eszemet. Látom őt, szeretem őt. Te mondottad nekem: legyek óvatosabb. De hogyan te, gyem ezt? Képtelen vagyok. Tudom, hogy Nikoláj neked nem jó embered és Te őt nem szereted. De bocsáss meg neki! Hiszen Te a legjobb vagy a földön. Benned az Isten lakik. Minden este imádkozom a rózsafüzéren, amit Te hoztál nekem Kazánból. És megkönnyebbül a lelkem. Jöjj mielőbb, drága galambocskám és adj tanácsot: hogyan viselkedjem Nikolájjal szemben ... Csókolja szent kezeidet Olgád. A titokzatos testőrtisztnek napja azonban Carszkoje-Szélóban hamarosan leáldozott. Az 1912-ik év derekán hirtelen eltávolították a palota testőrségéből és — Szibériába vitték. Száműzetésében a főurak Pavlovna Mária nagyhercegnő kezét látták, bár Péterváron erősen tartotta magát az a fölfogás is, hogy a. deli termetű testőrt Rasputin utasította ’ki a palotából, mert nem csókolt- neki kezet... Ezután a szerelme? cári leányra szomorú napok köszöntöttek. Vergődéséről Lochtina Oiga tábornokné ezeket a sorokat irta naplójába: „Olga minden reggel sírva nyitja, ki gyönyörű szemecskóit és minden este könytől nedves a párnája, mikor csókolgatja az álmocska. Csak $
